Petőfi Népe, 1988. január (43. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-19 / 15. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1988. január 19. SZÍNHÁZTÖRTÉNÉSZ(?) Thália szolgálatában Kúbori Pál beszélgetésünk során többször hangsúlyozta: nyugdíjas zenésznek tartja magát. Lehet, hogy ez igaz, hiszen a nagybőgő valóban pihen, ám annak egykori megszólalta- tója szusszanásnyit sem áll meg. Erről otthonában győződtem meg, amikor sorra előkerültek a szekrény mélyéről a vaskos spirálfüzetek, melyekben féltve őrzött dokumentumok lelhetők fel. Régen fényképezett kecskeméti házak, ablakok. A város fejlődését tanúsító, építkezésekről készült felvételek. A világjáró utak emlékét őrző fotók és mindenféle iratok, a valutapapírtól kezdve a francia pezsgő címkéjéig szinte minden apróság felfedezhető illusztrációként, ami évek, évtizedek múltán valóban a kor történetéhez szolgáló adalékká válhat. És az asztalon: beszélgetésünk apropója, a Thália szolgálatában című vaskos, bőrbe kötött dolgozat. Szerzője Kóbori Pál, a kecskeméti Katona József Színház nyugdíjas zenésze. KÖVETKEZIK A ZENEI ÉLET KRÓNIKÁJA — Előzetesen megkaptam öntől ezt a könyvecskét, amelyet igencsak haszonnal lehet forgatni. Nem kevés munkát igényelt a kecskeméti színház múltjának feldolgozása. Először is: nevezhetem önt színháztörténésznek? Nem. A Katona József Színház zenekarában játszottam, egy időben titkári teendőket láttam el. 1981-ben mentem nyugdíjba. Továbbra is a színház bűvkörében éltem, de már nem az épület falain belül zenészként, hanem mint múltidéző, múltőrző a könyvtárakban, levéltárakban. Azért mertem vállalkozni a kecskeméti'teátrum állandó társulatának történeti megörökítésére, mert magam is átéltem az eseményeket. Munkám az 1951—1984 közötti időszakot öleli át. — Honnan származott az ötlet, hogy ilyesmire adja a fejét? —: A színház nemcsak munkát adott nekem, hanem egyúttal hobbimmá is vált. Egyébként egészen pontosan egy újságcikk háborított fel; megfogadtam: ha addig élek is, megírom a múltbéli dolgokat. A Kecskeméti Szemlében Jancsóék nyilatkoztak fenomenális terveikről, hogy ilyen és olyan színházat kívánnak létrehozni. Tudjuk, melléfogtak. De nem szabad elfeledni, hogy mi történt Thália házában hajdanán! Ennek eredtem nyomába. Mint már említettem, nem volt nehéz dolgom, hiszen magam is átéltem az évtizedek színházi eseményeit. — Megszállott ember lehet az, aki csak úgy, magának készít egy ilyen dolgozatot, könyvet. Mikor szereztek erről tudomást mások? — A megyei könyvtárban Lisztes László, az akkori igazgató figyelt fel szorgos jegyzetelésemre. Valahogy a Művelődési Minisztériumba és a Magyar Színházi Intézetbe is eljutott a híre annak, hogy mivel foglalkozom. 1985 decemberében ez utóbbi intézetben személyesen is megfordultam, a szakemberek véleménye kedvező volt. Néhány hónap múltán lejöttek Kecskemétre, magnóra vették zenészi-színházi emlékeimet. Megpályáztam a Bács-Kiskun Megyei Tanács művészeti ösztöndíját, melyet nyolc hónapra kaptam meg. Tulajdonképpen ettől kezdve a fővárosban is kutathattam, a Széchényi könyvtárban és a Színházi Intézetben. — Mígnem összeállt a kecskeméti színháztörténet 1951-től a Jancsó-éráig. A kiadás, a megjelentetés könnyen ment? — - Hová gondoj....? Sajnos, anyagiak hiányában kiadással sehol sem biztattak. A Színházi Intézet felajánlotta, hogy megveszi a kéziratot, de csak akkor adnám, ha közkinccsé válhatna. Az eredeti példány a megyei tanácsnál van, az ösztöndíj értelmében időben megkapták a 993 gépelt* oldalas munkámat. Talán lesz lektor is, de hogy kiadnák, arról nem tudok. — Attól tartanak, hogy kevesen forgathatnák haszonnal? — Nem tudom, mi a véleményük, hiszen értékelést nem kaptam még. Különben már használták doktori értekezéshez, műsorfüzetek összeállításához. Nézze csak, magam is készítettem kivonatokat például a Kecskeméten műsorra tűzött Shakespeare-müvekről vagy az ősbemutatókról. Pillanatok alatt megtudható bármiféle információ a bekötött oldalakról. , — ’ Próbája' Jéheterh?1 MHy'eh zenés darabot játszott először az állandó színház? Gyors lapozás, oda, ahová kell. — Bródy Tamás—Kerekes János Palotaszálló című zenés művét láthatta elsőként a kecskeméti közönség. — Milyen kitüntetései vannak Balogh Rózsa színésznőnek? — SZMT-díj és a színház örökös tagja. Ezt egyébként fejből is tudom . .! RÉGI MESTERSÉGEK NYOMÁBAN • „Csuhébaba- "kiállítás” Kanta Gyuláné a népi hagyományok lelkes ápolója a Zala megyei Csatáron. Csendes és fontos életet él szerény otthonában. O maga így mesél erről: — Igen nehéz körülmények között nőttem fel. Szüleim napszámosok voltak. Hét gyermeket neveltek fel. Még egészen kisgyermek voltam, de már dolgozni jártam a Teleki gróf birtokára, Pölöskére. Játékaim és szórakozásaim is a munkához kötődtek. Ősszel hatalmas zsákokba gyűjtöttük a kukoricaháncsot, hogy a család tagjainak hasznos tárgyakat készítsünk belőle. Édesanyám igen ügyeskezű asszony volt: papucsokat, kosarakat, kézi szatyrokat lábtörlőket font a kiszárított csuhéból. Hosszú téli estéken édesanyám köré gyűltünk, és lánytestvéremmel együtt megtanultuk a csuhéfonás mesterségét. A maradék csuhéból készítettünk játékbabát, kis állatokat, lovakat, amelyekkel a kisebb testvéreim jól eljátszadoztak. Néhány éve, hogy a gyermekeim elkerültek a háztól és egyedül maradtam, újra elkezdtem gyűjteni a csuhét, és azon gondolkodtam: mit csinálhatnék belőle? Lassan megelevenedett képzeletemben az a régi paraszti világ, amelyben életem nagy részét én is töltöttem, amikor még silingába vitték ki a gyereket a mezőre, hogy szülei dolgozni tudjanak tőle. Máskor vajat köpülő anyám jutott eszembe, vagy éppen a kenyeret dagasztó szomszédasszony .. . A polcokon szép katonás rendben sorakoznak egy letűnt világ csuhébabákba álmodott emlékei: a kalácsot fonó takaros háziasszony, aratókorsót cipelő menyecske, az anyja szoknyájábá kapaszkodó csintalan gyerek, a gömbölyű silin- ga a csecsemővel, a piacra igyekvő asszonyok csoportja, kapáló, kaszáló parasztember.. . Felsorolhatatlan hosszú sorban idéződnek meg a természetben végzett paraszti munka pillanatképei. A nyilvánosság előtt 1983-ban szerepelt először munkáival. Zalaegerszegen rendezett kiállítása nagy sikert hozott számára. A következő állomás Nyíregyháza, ahol az országos népművészeti kiállításon Szórakaténusz-díjjal jutalmazták csuhébabáit. Majd maghódította a főváros közönségét is, ugyanis a Margitszigeti Nagyszálló halijában egy hónapon át gyönyörködhettek a népművészet szerelmesei a kis csuhészobrokban. Azután elindultak vándordíjukra: Bala- tonfüred, Boglárlelle, Nagykanizsa, Lenti volt kiállításainak újabb állomása. Kanta Gyuláné tagja a Zala Megyei Népművészeti Egyesületnek. K. Sz. fiatalokról - fiataloknak A Lőwy negyedik aranya A kollégium közművelődési intézmény is • Egy kép az archívumból; az Én és a kisöcséin kecskeméti szereplői: Budai László, Balogh Rózsa és Sas József. — Mikor intett búcsút a városnak Udvaros Béla és Dévay Kamilla? — Dévay Kamillának 1973. május 13-án volt az utolsó premierje, majd az 1978/79-es évadban vendégként játszott a Rettenetes szülők című drámában. Udvaros Béla is 1973-ban rendezett utoljára, április 20-án mutatták be a Belamyt. — Gyors válasz, három perc alatt. Utoljára: Volt-e segédrendező Kecskeméten Erdős Mariann? — Igen, 1984. május 4-én „debütált” mint segédrendező a Nyitott ablakban. — Milyen rendszer alapján állította össze a „lexikonát"? — A harminchárom év alatt színpadon látott mű mindegyike kapott egy számot. A feldolgozás a bemutatók sorrendjében halad, a darab rövid története, a kritika részlete is olvasható. A rendezők, a segédrendezők, az asz- szisztensek, a jelmez- és díszlettervezők, a karmesterek, a tánckoreográfusok, a színészek, a zenészek, egyszóval: akiknek a neve előfordul a színlapon, mindenki bekerült az ismertetőmbe. A nevek, a darabok mellett alkalmazott számok alapján valóban percek alatt kikereshető bármilyen információ. —- Tudnak erről a színházban? :— Igen. Ez volt az én ajándékom a felújított intézménynek. — Jqpcsóék távozása után új fejezet kezdődött a teátrumban. Nos, Kóbort Pál 'írhalja 'tovább áJkröhík:atf' : — Nem valószínű!... Nem tudom, érdemes lenne-e belefogni? Kiadásban úgysem reménykedhetek, akkor pedig megint csak a magam szórakoztatására késiülne. Tétlenül viszont nem tudok élni, ezért most kezdtem hozzá Kecske-' mét felszabadulás utáni zenei fejlődésének felvázolásához. Erre is azért mertem vállalkozni, mert szintén részese voltam az eseményeknek. — Hát akkor: türelmes történetírást! Borzák Tibor ... Jövőre megpályázzuk a Kiváló K ollégium címet, hátha sikerül elnyernünk — mondja Gárdonyi Zoltán, a kecskeméti 607-es Számú Gáspár András Ipari Szakmunkásképző és Szakközépiskola Lőwy Sándor Kollégiumának vezetője, amikor ahhoz gratulálok, hogy immáron negyedszer nyerték el a megyei kollégiumi versenyben az arany oklevelet. Jóllehet, az országban évente hat-nyolc kiváló címet osztanak, a bizakodás nem egészen reménytelen, ez derül ki a következőkből is. — A nevelömunka során megpróbálunk olyan módszereket kitalálni és alkalmazni, amelyek öntevékenységre serkentik diákjainkat, emellett a kulturális és minden egyéb tevékenységet úgy szervezzük, hogy azok a gyerekek szamára észrevétlenül, nevelési céljainkat szolgálják. Hadd említsem meg rögtön két TIT-sorozatunkat: a csillagászatit és a szexológiait. Ez utóbbiról elmondhatom, hogy középiskolások nálunk hallgathatják először. Rendszeresen tartunk útielmény-beszámolókat és politikai előadásokat, s igen nagy népszerűségnek örvend filmklubunk is. — A decemberi ünnepségen avatták a, kollégium számítógéptermét, amelyet, úgy tudom, a Fémmunkás gyárnak köszönhetnek. — A kollégisták 80 százaléka szakmunkástanuló, nekik jórészt nem tananyag a számítástechnika, de most már itt, a kollégiumban ők is gépközeibe kerülhetnek. A három számítógépet a Fémmunkás KISZ-bizottságátol kaptuk. Nyáron kötöttünk velük szocialista szerződést, amit mindkét fél gyümölcsözőnek ítél. A közös rendezvények sorában, reméljük, hagyományteremtő • A Lón) — Fémmunkás napok egyik > illám pillanata. lesz a Lőwy—Fémmunkás kulturális és sportnapok, amit most szerveztünk meg első ízben. — Hogy sikerült megoldani azt, hogy a kulturális rendezvények önfenntartók lettek? — A héttagú diáktanács mellett még dolgozik egy rendezvényszervező öntevékeny csoport is a kollégiumban. Ez a két testület gondoskodik a programok szervezéséről. Minden második héten rendezünk diszkót, amely természetesen bevételes. A többi összes kulturális eseményre a kollégisták két- háromszáz forintért, kedvezményes havi bérletet válthatnak. — Most nyitott a diákszövetkezeti büfé is... — Á kollégium csak a helyiségről gondoskodik, a könyvelésen kívül minden mást — az anyagbeszerzést, a raktározást, az árusítást — a tanulók végeznek. A haszon felét a diáktanács kapja, ennek nagy részét is programok szervezésére fordítjuk. Húsz százalék illeti a szövetkezeti dolgozókat, akik jelenleg hetvennyolcán vannak. A diákszövetkezet megalakulását már csak azért is támogattuk, mert az öntevékenységre biztatás mellett a fegyelem megszilárdítását is szolgálja. Ugyanis ezel megszűnik majd a boltba való ki- rohangalás. S nem mellékesen, belekóstolhatunk abba is, milyen érzés a közösségért munkálkodni. H. K. E. KOROSZTÁLYÁBAN VILÁGELSŐ VOLT ... Kivételes képességű ifjú zongorista Kanta Gyuláné csuhészobrai A magyarországi tűmé élete első külföldi fellépéssorozata. Elsősorban magyar zongoratanárnője tisztetelére. s a rfisgyar-ZefiőS'zerzök szeretete miatt választotta hazánkat bemutatkozó vendegszerepléseí színhelyéül. Michele Crostának hívják és öt évvel ezelőtt világelső lett a fiatal zongoristák nemzetközi versenyén Osimoban. Az olaszországi Busto Arsizioban született, 1966-ban. Jelenleg Milánóban él és a konzervatórium tizedik évfolyamát végzi. Hatévesen kezdett zongorázni Lat- tuada mester irányítása mellett. Tanára hamarosan felfigyelt kiváló zenei adottságaira. Mindössze 11 éves, amikor első helyezést ér el a Stresaban rendezett nemzetközi zongoraversenyen. Tizennégy éves, amikor Alberto Mo- zatti mester keze alá kerül, s így tovább bontakozik kivételes képessége és képzettsége. Tizenhat évesen újabb első helyezés — már említettük — a fiatal zongoris- 1 ták nemzetközi versenyén. 1983 óta Milánóban tanul (a magyar származású) Deckers-Küszler Ilonka tanárnő irányításával. Első külföldi koncertkörútján Győrben, Szombathelyen, Zalaegerszegen, Pécsett, Budapesten és február 11 -én Kecskeméten, az Erdei Ferenc Művelődési Központban lép fel. Műsorán Scarlatti-, Beethoven-, Chopin- és Liszt-művek szerepelnek. A koncert bevétele a gyermekek egészségéért társadalmi alapítvány javára megy. Ezt a beteg gyerekek megsegítésére és a kiskorúak káros szenvedélyeinek megelőzésére hozták létre. Olasz lapok írták a tehetséges fiatal művészről: „Michele Crosta magával ragadó lendülettel interpretálta Scarlatti, Beethoven, Brahms és Liszt igen tartalmas programját. A vibráló és hatásos előadásmódot zseniális ötletek és ragyogó technika jellemezték. Az ifjú művész méltán arat nagy sikereket teltházas koncertjein.” (Piacenza) „A zsúfoltságig megtelt terem közönsége lelkes tapssal jutalmazta a fiatal zongoristát, aki Beethoven, Chopin és Liszt müveinek bravúros tolmácsolásával a hallgatóságot érzelmi síkon is egyesítette a kiváló muzsikával, meggyőző bizonyítékául annak, hogy jelentős művészi egyéniséget hallhatunk” ... (La Prealpina) PÁLYÁZAT KÖRNYEZETVÉDELEMBŐL Akadémiai dicséret diákoknak ■Tiszteit Igazgató Úr! Örömmel , ^Tájékoztatom Önt, hogy a Magyar, .Tu--.) dományos Akadémia Szegedi Bizottsága környezettudományi és területfejlesztési témakörökben meghirdetett középiskolai pályázatán 1987-ben iskolája kimagasló sikerrel szerepelt. Tolmácsolom az Akadémia őszinte gratulációját azért a nevelési és irányítási szellemért, amely hozzásegítette tanulóit a környezettudomány iránti fokozott érdeklődés felkeltéséhez és magas szintű tudományos pályamunkák formájában való beéréséhez. Ezeket a sorokat dr. Jakucs László tanszékvezető egyetemi tanár, a környezettudományi és területfejlesztési szakbizottság elnöke küldte Szegedről a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium igazgatójának. A levélből még az is kiderül, hogy kik nyerték el az Akadémia dicséretét, illetve pénzjutalmát. A fődijat lványosi Szabó Judit harmadik osztályos tanuló kapta, dicséretben részesült Hóhn Miklós, Béleczki Viktor, Földi István, Gye- nes Gabriella és Fazekas Ildikó. Mint Kurucz Géza igazgatóhelyettes elmondta, nem ez az első siker az Akadémia pályázatán; már tavaly is nyert néhány diák. Az idén azonban többen részesültek a magas elismerésben. A pályaművek, amelyeket Kecskemét természet- védelmi és környezetvédelmi témaköreiből küldtek be, képekkel gazdagon illusztráltak. Nem hagyhatjuk ki a feldolgozásban közreműködő tanárokat sem: dr. Kiss Árpádnét, dr. Varga Sán- dómét és Borsos Katalint, akik sokat segítettek tanítványaiknak. A mikor a beutalót megkapta, maga sem tudta, Sí örüljön-e vagy bosszankodjék. Hiába ragyogott a nap, hiába a Balaton, mégsem érezte olyan igazán jót magát. ... Sokáig nem talált partnereket, akikkel eldiskuráljon, leüljön ultizni. A feleségével üldögéltek a parton, az étkezéseknél nemigen szóltak, mert vi- háncoló fiatalokkal és egy szótlan hivatalnokkal ültek agy asztalnál, mindig hatan. Az asszony szólt rá néha: késsel-villával egyen, hogyan törölje meg a száját a szalvétával, meg ilyeneket. Szegényke, ezeket is csak a többiek kedvéért mondogatta, mert mindkettőjüket zavarta az írott és íratlan szabályok állandó kötöttsége, azt hitték, hogy a többiek őket nézik, s talán rajtuk nevetgélnek ... Az is rosszulesett neki, hogy az első találkozás óta, amikor megmondta a nevét és azt, hogy karosz- szériaszerelő, asztaltársai közül senki sem kérdezte a munkája felöl, amire pedig büszke volt, sőt egyszer az a bodorhajú fiatalember, akit a társai Pipinek szólítottak — úgy mellékesen odavetette neki: — Papa, melyikhez ért jobban: a gépkocsi- vagy a hői karosszériához? ízléstelen volt a kérdés. Összenézett a feleségével és nem szólt. Holott a kérdésnek nem is a tartalmát, hanem a hangját tartotta bántónak. A többiek nekitámadtak ugyan Pipinek, de alighanem csak a látszat kedvéért... / Ezt az üdülést soron kívül kapta. Illetve, úgy mondták, de ő csak legyintett. Eljön az ősz — Nagyon is számítottak rá...! — mondta a feleségének. — A nyugdíjazás előtt még ezzel is megrövidítették az időmet. — Ugyan, papa, csak jót akartak neked! Igazán kedves tőlük, hogy beutalót adtak. És hogy együtt üdülhetünk, és a Balatonnál! Tudod, mennyire szerettem volna mindig! — Igen, tudom. De én nem is éreztem jól magamat. — Hajtogatta, még hazafelé a vonaton is. — Nekem ez kényszerpihenő volt. Pedig a kényszerpihenő talán még a kényszermunkánál is rosszabb! Különös hangsúllyal mondta az utolsó szavakat, úgy, hogy a nyomok ott maradtak a levegőben és a szívben. Az asszony vigasztalni próbálta: — De hiszen mégiscsak jutalomból kaptad, meg aztán minden jó volt és szép volt, csak a munkád, meg a társaid hiányoztak . . . — Elég az! — fortyant fel De végül is lecsillapodva tette hozzá és kissé elmosolyodott: — Persze, neked van igazad. És ha neked jó volt, akkor nekem is. Nem szerette a sok beszédet, különösen nem, ha már értelmét nem látta. Az ügy le volt zárva: kellemes, szép napokat töltöttek együtt és mégiscsak kialakult egy kedves barátság is azzal a hajógyári munkással, aki ugyan Szoboszlóra szeretett volna menni a reumájával, de ide kapott beutalót. Azóta küldött is már képeslapot otthonról. A kánikulai meleg alábbhagyott. Néhány csendes, verőfényes délelőtt után szomorkás, szeles, cseperé- sző délutánok jöttek. Vissza-visszatért a Nap, de vissza-visszatértek az esők is. A „hirkacsárda" vendégkoszorúja megritkult, délutánonként hazafelé menet a munkából, jobban lehetett érezni a lecsapódó füst szagát. Egy nap levél jött Somogybái. Sanyi unokája irta, az a pöttöm kis emberke — vagy legalábbis az emlékek fényképein még az volt —, hogy megkezdte az első gimnáziumot. Persze, szeptember van. Hogy megnőtt az a gyerek, hogy eljárt az idő! — Na, öregfiú, meddig még ...? — szólt utána egyik délután volt katonatársa. Ha más kérdezte volna, talán nem is válaszol. De Mózesre, a csikvidé- ki medvére — így hívták akkor maguk között — nem tudott megneheztelni. Micsoda emlékek kötötték őket össze! Évtizedek mindennapjai, küzdelmei, örömei. Háború. Tavaszok és telek! — Ha tőlem függ... — nem folytatta, úgyse sokat mondhat. Tudta, hogy ezek az utolsó napok az üzemben, de amíg lehet, amíg nem szólnak, bejár. A szíve, lelke táján érezte, mennyire igazat mondanak és írnak azok, akik azt mondják, hogy milyen fájdalmas dolog otthagyni egy élet munkája során megszeretett második otthonát, társait.. . * Fáradhatatlanul, fiatalosan és jókedvűen dolgozott. Mint mindig. Örült, ha valamire megtaníthatta a kis tanulógyerekeket, akik ott sürögtek-forogtak körülötte. Magát látta bennük, de nagyon jól látta a különbséget is. Pedig ezek a gyerekek ugyanúgy cipekedtek, olajmaszatosak voltak. De mennyivel másként, mint akkor ... Ám hiába ragaszkodott a gyerekekhez, a munka- padjához, szerszámaihoz és szaktársaihoz. Egyik nap mégiscsak hívatták az igazgatóhoz. Tudta, mi következik. Úgy lett, ahogy számította. Szép kis beszédet mondott az igazgató, meg a szakszervezeti titkár és Dinnyés szaki is — a lényeg mégis az volt: elérkezett a pihenés ideje, a hosszú munka után. Úgy, ahogyan azt nemegyszer elképzelte. Nem mondta, hogy tovább is szeretne bejárni, nem kért semmit. Tudomásul vette, hogy itt az idő, hisz végeredményben ő „kérte" a nyugdíjazást. Bár hosz- szú ideje esedékes volt, mégis szinte kábán hallgatta a szavakat, a kis ünnepségnek mintha csak kívülálló hallgatója és nézője lenne. Egyetlen mondat csengett a fülében még akkor is, amikor a poharak megkoccantak. A szavak a régi harcostárs szavai voltak, aki nem vigasztalta, nem ámítgatta, nem hivatkozott sem erre, sem arra, egyszerűen csak valami olyasmit mondott, hogy az ősz eljön, mindig eljön. De szép az ősz, a betakarítás ideje ... — Eljön az ősz ... Igen. Eljött most is, itt van. De úgy érezte, hogy mégiscsak hamarább jött, mint kellett volna. Antalfy István
