Petőfi Népe, 1988. január (43. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-16 / 13. szám

Bács-Kiskun megyei krónika Fogadónapok 1988. január 9-étől 14-éig SZOMBAT: Munkásőregység-gyűlés volt Baján a helyőrségi klubban. — A még enyhe téli időben megyeszerte sok helyen dolgoztak a határban: végezték az egyébként márciusban esedékes munkákat. VASÁRNAP: Megnyílt a megyei téli tárlat Kecskeméten, az Erdei Ferenc Művelődési Központban. KEDD: Kalocsán megnyitptták a megye negyedik videotékáját. SZERDA: Az 1988. évi költségvetési tervről, a kommunális ellátás helyzetéről és feladatairól tárgyalt a megyei tanács végrehajtó bizottsága. CSÜTÖRTÖK: Kecskeméten kiosztották a Megyei Fejlesztési Alapítvány 1987. évi pályázatának díjait. TŰZ ÉS VÍZ A HÁZBAN A megyei tanács osztályvezetői — két kivétellel — hétfőn fogadó­napot tartanak. A személyzeti osz­tály vezetője kedden, az ipariosz- tály-vezető pedig szerdán fogadja az ügyfeleket. A tisztségviselők kö­zül dr. Gajdócsi István megyei ta­nácselnököt csütörtökön, 21-én le­het felkeresni. Százhuszonöt éve, 1863. január 17-én született Szegeden Szentgáli (Szent- Gály) Gyula zeneszerző, zenepedagó- gus: A középiskolát Kecskeméten végezte, majd Pesten bölcsészetet és jogot hall­gatott egy-egy évet. 1883-ban belépett a premontrei rendbe, amit 1885-ben elha­gyott. Mint vidéki színtársulatok veze­tője járta be Felső-Magyarország nagy részét. Kassán aratta első zeneszerzői sikereit, mint népszínmű-dalszerző. Ké­sőbb a budapesti Zeneakadémián Koessler Jánosnál és id. Ábrányi Kor­nélnál tanult, 1893-ban oklevelet szer­zett. Pestről Kecskemétre költözött, 1894- ben megszervezte a kecskeméti zeneis­kolát, melynek első igazgatója volt. Ak­tiv közéleti tevékenységet folytatott, a zenekedvelők egyesületének vezetője, a daloskor karnagya, a Katona József Kör választmányi tagja, a polgári leányisko­la és a piarista főgimnázium énektanára, az országos magyar dalosegylet közpon­ti választmányának tagja és a Zenepeda­gógiai Társaság igazgató-választmá­nyának is tagja volt. 1909-ben Miskolcra ment, haláláig a városi zeneiskola igazgatói feladatait látta el. A zene művelése érdekében több cikke jelent meg a Kecskeméti Lapokban 1895 —96-ban, a Kecskemétben 1898-ban, a Katona József Kör évkönyvében, a Kecskeméti Zeneiskola Értesítőjében és a Zenevilágban. írásai közül külön is említjük az Állítsunk zeneiskolát (Kecs­kemét, 1892), A kecskeméti városi ze­neiskola keletkezése 1894-ben és eddigi működése (Kecskemét, 1896), a Zene­elmélet iskolai és magánhasználatra (Kecskemét, 1896), a bővített, javított kiadása 1900-ban jelent meg, valamint ä Módszeres énektan (Budapest, 1904, 1905, 1907) három kötetes munkáját. Számos dal, zongora- és hegedűdarab szerzője. Színpadi művei közül Az egri lány gyűrűjét Budapesten a Magyar Színház mutatta be 1906-ban. 1919. szeptember 24-én hunyt el. K. M. Mitől gyulladt ki a szemetesláda? Heves zápor januárban. Ezt érezzük pénteken, kora dél­után a kecskeméti Irinyi út 58. számú lakóépület lépcsőházá­ban, miközben felfelé sietünk. Nem sokkal ezelőtt kezdett záporozni a víz a hetedik emeletről egy — hő hatására — megrepedt vízvezetékcsőből. Lakók és fémsisakos tűzoltók terelőlapokkal, lapáttal és seprűvel igyekszenek mihama­rább ki-, azaz leűzni a lakásokban már a tapétát és a szőnye­get is áztató, nem várt csapadékot. A „forrásának számító hetedik emeleti lakásban bokáig ér a víz. Horváth Béla hadnagy irányításával tűzoltók terel­getik bentről kifelé a locspocsot. A konyhában Bálintné Botos Zsuzsanna lakó (magánkereskedő) sápadtan-zavartan áll a vízzel küszködő tűzoltók között. A kiégett mosogatót és alatta a szurokszínűre feketedett (azelőtt piros) szemetes­edényt nézi. — Mi történt? — kérdezem. — Nem tudom. Háromnegyed tizenkettőkor elmentem itthonról — a Széchenyi sétányi ABC előtt,' á büfékocsiban szoktam árusítani —, ezután az Akadémia étteremből értesí­tettek, hogy rohanjak haza azonnal. .. Az asszony szerint a szemetesládába, otthonról való elin­dulása előtt, csak papírt és szemetet tett. Mást nem. A vizsgálat ezt is kideríti. Mindenesetre semmitől nem gyulladt volna meg a szemetesedény. S a vízömlés nem áztat­ta volna az alul levő lakások tapétáit és szőnyegeit, s a lakótársak nem lennének kénytelenek nélkülözni a villany­áramot néhány napig. • Horváth Béla hadnagy szemrevétele/i a szemetesedény roncsát. (Tóth Sándor felvétele) Tanulság: mielőtt valaki elmegy otthonról, nem árt, ha még egyszer visszanéz, minden rendben van-e a lakásban! K—1 Muzeális iskolatörténeti tárgyakat keresnek Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum múzeumi osztálya készülő kiállításához iskolai berendezési tárgyakat és korabeli öltözékeket keres a XIX. század végéről és a XX. század elejéről. A tárlat az ercsi Eötvös József Emlékmúzeum állandó bemutatóját egészítené ki. Várják azok jelentkezését, akiknek a következő tárgyak vannak a birtokukban, illetve azok lelőhelyéről felvilágosítást tudnak adni: 4-5 személyes padok; katedra székkel; „szamárpad”; tábla állvánnyal; tanulói fogas; állófogas; mosdóállvány fali víztartállyal; falióra; iskolai címtáb­la; falitáblák: a Himnusz szövegével és kottájával; betűtáblák az írás-olvasás tanításához; vaskályha; fali- és asztali csengő; iskolatáska; pedagógus- és tanulói öltözék. Cím: Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum múzeumi osztálya (1055 Budapest V., Honvéd u. 19.) Postacím: Bp. Postafiók 49. 1363. Michel Gyarmathy kitüntetése Hétfőn 7-kor Michel Gyarmathy 80 éves. A világhírű párizsi revüszínház, a Folies Bernére művészeti vezetőjét csütörtökön bensőséges ünnepség keretében köszöntöttek a párizsi magyar nagykövetségen. Palotás Rezső nagykövet átnyújtotta a Magyarok Világszövetségének aranyplakettjét az idős művésznek, aki ma is minden este ott ül a színházban és figyelemmel kíséri a produkciót, amiben általában mindig akad legalább egy apró magyaros mozzanat. A fogadáson megjelent Raymond Barre .volt miniszterelnök magyar származású felesége, a Folies Bergére tulajdonosa és néhány művésze, Michel Gyarmathy számos tisztelője. A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Halálos üzemi baleset Páhiban Páhiban január 14-én, délután halálos üzemi baleset történt. A Petőfi Termelő- szövetkezet telephelyén Hrutka Sándor 60 éves gépkocsivezető, helyi lakos (Petőfi S. u. 57.) a tsz tehergépkocsijával elütötte a jármű előtt guggoló Antalicz György 45 éves gépparkost, ugyancsak páhi lakost (Vasút u. 57.), aki a helyszínen meg­halt. A rendőrség — szakértő bevonásával — megkezdte a vizsgálatot a felelősség megállapítására. a kecskeméti televízió érdekes műsort kínál a kisiparosok, kiskereskedők és vállalkozók, illetve vállalkozni szándé­kozók számára. A stúdióban adóügyi, társadalombiztosítási szakemberek, valamint az érdekképviseleti szervek vezetői válaszolnak az adásidő előtt levélben vagy telefonon (T.: 24-315) érkezett kérdésekre. Az adás idején a stúdióban személyesen is fogadják az érdeklődőket. PIACI KÖRKÉP Lángok a kiskőrösi Agrikon gyárban Január 13-án tűz keletkezett Kiskőrösön, az Agrikon Gép­gyárban. Az úgynevezett elekt­rosztatikus rendszerű festőka­binban a festendő munkadarab nem volt rendszerbe kötve, ezért munka közben feltöltődött, majd „kisült” s a keletkezett szikrától meggyulladt a festék. A tűz mintegy 70 ezer forint ér­tékű kárt okozott. A vállalat dolgozói és tűzoltói, valamint a kiskunhalasi és a kalocsai álla­mi tűzoltók együttes erővel fé­kezték meg a lángokat. Mintegy 2,5 millió forint értéket mentet­tek meg. SZONDA Az elmúlt időszakban Bács-Kiskun megyében az alábbi személyeket von­ták felelősségre ittas vezetés miatt. (Zá­rójelben közöljük a kiszabott büntetést és a járművezetéstől való eltiltás idő­tartamát.) Vétségért: Ternai József Baja, Ko­dály Z. u. 8. (4200 forint, 1 év 4 hónap), Molnár Dezső, Bácsbokod, Kossuth u. 47. (3600 forint, 1 év 4 hónap), Tajti Mihály Vaskút, Székely u. 6. (10 000 forint, 2 év 6 hónap), Szuszics Sándor Érsekcsanád, József u. 6. (6000 forint, 1 év 6 hónap). Posta István Vaskút, Batthyány u. 24. (5600 forint, 1 év 10 hónap), Pető József Baja, Budai Nagy A. u. 28. (4000 forint, 1 év 6 hónap), Bányai János Felsőszentiván, Hunyadi u. 68. (4000 forint, 2 év), Ács Ferenc Kecskemét, Akadémia krt. 49. (8 hó­nap szabadságvesztés, 1 év), Szabó Pál Izsák, Gedeon dűlő 276. (5600 forint, 1 év 6 hónap), Sandra Zsolt Kecske­mét, Forradalom u. 5. (9600 forint, 1 év „B” kategória), Molnár Sándor Fü- löpháza, Kossuth u. 25. (8000 forint, 2 év), Kun János Jakabszállás, II. körzet 107. (6400 forint, 1 év 6 hónap), Holló Kálmán Kecskemét, Nyíri út 67. (9900 forint, 3 év), Szakony Béla Tiszakécs- ke, Székhalom dűlő 60. (9000 forint, 2 év 6 hónap), Cseh István Ágasegyháza, Iskola u. 6. (7700 forint, 1 év 6 hónap), Beregszászi József Kecskemét, Sarkan­tyú u. 6. (1 év szabadságvesztés, 2 év), Garajszki Tibor Gara, Árpád u. 5. (8 hónap javító-nevelő munka, 2 év, mo­torkerékpáros), Ádám István Attila Baja, Szt. László u. 45. (3600 forint, 1 év), Farkas István Borota, Felszabadu­lás u. 29. (8000 forint, 1 év), Tóth Fe­renc Csávoly, Arany J. u. 10/A (70Q0 forint, 1 év 6 hónap), Komáromi Tibor Baja, Dobó u. 52. (4000 forint, 1 év), Simonics Sándor Csávoly, Széchenyi u. 88 . (6000 forint, 5 év), Lakatos György István Borota, Felszabadulás u. 88. (5600 forint, 1 év 8 hónap), Balaton Vince Baja, Babinyec u. 3. (6000 forint, 1 év 8 hónap), F. János fiatalkorú, Baja (1 év 6 hónap), Torma Pál Baja, Balas­sa u. 14. (5600 forint, 1 év 2 hónap), Kaposi László Baja, Ibolya u. 12. (5400 forint, 1 év 6 hónap). Szabálysértésért: Szűcs Szabó István Baja, Petőfi S. u. 27. (5000 forint, „A” kategória, 4 hónap), Szilaski Tamás Baja, József u. 16/A (4000 forint, 5 hónap), Kiss Ignác Fájsz, Táncsics M. u. 5. (6000 forint, „B” kategória, 6 hó­nap), Mádi Sándor Dunapataj, Nyár u. 6. (4000 forint, kerékpáros), Kákönyi József Bátya, Kossuth u. 52/A (7000 forint, 7 hónap, segédmotor-kerékpá­ros), Bognár István Dunaegyháza, Fel- szabadulás u. 18. (6000 forint, 6 hónap, „B” kategória), Árva István Kelebia, Árpád u. 50. (5000 forint, 7 hónap „B” kategória), Csókási Tibor Kömpöc, Arany J. u. 21. (8000 forint, 8 hónap), Mémeth Mihály Csengőd, Ady E. út 40. (5000 forint, 6 hónap), Szabó György Kiskőrös, Baross út 71. (5000 forint, kerékpáros). Árak Kecskeméten (forint/kilogramm) Élő csirke 67 Élő tyúk 54 Vágott csirke 100 Vágott tyúk 100 Tej (liter) 10 Tejfiil (liter) 80 Tehéntúró 70 Juhtúró 120 Saláta (db) Karfiol Paradicsom Zöldpaprika (db) Uborka Gomba Alma Körte Savanyú káposzta Mák 6—16 100 100—110 5—14 200 70-7-120 10—20 20—25 20-25 150—160 Tojás (db) Burgonya 2,20—2,80 12—18 Árak Kiskunhalason Sárgarépa 8—12 Élő csirke 72—73 Petrezselyem 15—20 Élő tyúk 56—57 Vöröshagyma 14—18 Élő pulyka 60 Fejes káposzta 8—15 Tejföl (liter) 80 Kelkáposzta 8—10 Tehéntúró 80 Megyénk az országó Tojás (db) Burgonya Sárgarépa Petrezselyem Vöröshagyma Fejes káposzta Kelkáposzta Karalábé Feketeretek Fokhagyma Alma Körte Szőlő Héjas dió Száraz bab Savanyú káposzta Mák Népszabadság, 1988. január 15-ei szám: Cserhalmi Imre riportsoro­zata: Mi van a fejükben? 4. A haszon. (A riportsorozat helyszíne Baja.) Magyar Ifjúság, 1988. 3. szám: Pintér Lajos: Az emberi hang. Virág-ének. Ezredfordulón az ének. (A Kecskeméten élő költő versei.) Köznevelés, 1988. 3. szám: Holczer József: Újabb zsákutcák. (Kecskeméti tanár írása az Anyanyelvűnk rovatban.) — Bács- Kiskun megyei oktatási adatok. Sakkélet, 1987. 12. szám: Versenynaptár ’88. (A megyei verse­nyeket is felsorolják.) — Lovas Dániel: Szeretem a váratlan lépése­ket.. . Beszélgetés Grószpéter Attilával. (A kecskeméti nagymes­terről.) — Verőd Béla: A huszonharmadik úttörő-olimpia. (Ä csurgói rendezvényen megyénk versenyzői az élmezőnyben végez­tek.) HÍREK • HÍREK BANANTRUKK — Csütörtökön délután lettem figyelmes a banánárusokra a kecskeméti boltban — meséli olvasónk. — Különösen feltűnt, milyen túlzott sietséggel árulják a ritka csemegét. Amikor másodjára jártam ott, magam is vettem egy kilót. Örömöm azonban csak hazáig tartott: amikor kivettem a zacskóból, a banán már legkevésbé emlékeztetett banánra. Összeplöttyedt, ehetetlen csomócska volt, és nem kellett hozzá sok, hogy rájöjjek a bolti sietség okára: a megromlott árut lefagyasztották, így a hiba nem látszott és azért iparkodtak az eladásával, hogy csak az üzleten kívül derüljön ki a turpisság. A történet azzal folytatódott, hogy olvasónk férje — megfelelő igazolványaival fölfegyverkez­ve — visszavitte a romlott, méregdrága gyümölcsöt az üzletbe. Ahol is — csodák csodája — egyetlen szó nélkül visszavették a banánroncsot, és kártalanították is. A kérdés most már csak az: mi lesz a többi becsapott vevővel? S főleg: lesz-e jutalma e kereskedői cselfogásnak? Mert ezen a banánhéjon nem csak el lehet, hanem el is kell csúszni! —if. 2,50—2,80 15— 16 8—12 16— 25 15—16 8—12 20—25 10—12 15—16 60—100 10—25 25—30 50 55—60 80—100 20 160—180 NAPTÁR 1988. január 16., szombat Névnap: Gusztáv Napkelte: 7 óra 28 perc Napnyugta: 16 óra 20 perc Holdkelte: 5 óra 06 perc Holdnyugta: 12 óra 45 perc IDŐJÁRÁS Előrejelzés az ország területére ma estig: továbbra is borult, párás, sokfelé tartósan ködös idő lesz zúzmarával, egyre több helyen ónos szitálással, hó- szállingózással, a Dunántúlon ónos esővel. A legmagasabb nappali hőmér­séklet plusz 2 és mínusz 3 fok között lesz. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszer­vatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Január 14-én Kecskeméten a középhőmér­séklet mínusz 2,9 (az 50 éves átlag mínusz 1,8), a legmagasabb hőmérséklet mínusz 2,9 Celsius-fok volt. A nap nem sütött ki. Tegnap reggel 7 órakor mínusz 3,1, 13 órakor mínusz 2,4 fok volt. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 3,6 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1016,6 millibar — emelkedő — volt. Január 14-én Baján a középhőmérséklet mínusz 2,4 (az 50 éves átlag mínusz 1,6), a legmagasabb hőmérséklet mínusz 1,6 Celsius- fok volt. Tegnap reggel 7 órakor mínusz 2,0, 13 órakor mínusz 0,8 fokot mértek. A legala­csonyabb hőmérséklet mínusz 2,0 fok, a ten­gerszintre átszámított légnyomás 1031,2 mik iibar — emelkedő — volt. Csapadék nyomok­ban hullott. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgató­ság tájékoztatása szerint a második já­tékhéten öttalálatos szelvény nem volt. A négytalálatos szelvényekre 400 676 forintot, a háromtalálatosra 1967 fo­rintot, a kéttalálatosra 59 forintot fizet­nek. Emlékeztetőül a nyertes számok: 50, 58, 73, 76, 85- PILLANTÁS A HÍDRÓL. Va­sárnap, 17-én 19 órakor a kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központban Arthur Miller: Pillantás a hídról című drámáját mutatja be a Komárom Me­gyei Játékszín és a Székesfehérvári Vö­rösmarty Színház. A főbb szerepeket Madaras József, Meszléry Judit, Ko- váts Adél, Koncz Gábor, Bujtor Ist­ván, Lippai László, Szilágyi István, F. Horváth Gyula alakítja. A rendező: Bujtor István. (121) MŰSOR Január 16-án. szombaton KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Délután 3 órakor: BÁL A SAVOYBAN. Törzs Jenő-bérlet. Este 7 órakor: BÁL A SAVOYBAN. Csortos Gyula-bérlet. KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ Este 7 órakor: AZ ÁRULÓ. Jacobi Vik- tor-bérlet. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: NIAGARA. Sz., amerikai film. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: TŰ A SZÉNAKAZALBAN. Sz., mb., angol kalandfilm. 16 éven felülieknek. Otthon mozi: délelőtt 10 és fél 6 órakor: HUPIKÉK TÖRPIKÉK. Sz., mb., belga rajzfilm. Fél 8 órakor: FLASCHDANCE. Sz., amerikai film. Stúdiómozi: 8 órakor: ÉRINTÉS. Sz., svéd —amerikai film. 18 éven felülieknek. Pajtásmozi: fél 5 órakor: A KIRÁLY ÉS A MADÁR. Mesemozi: fél 4 és háromnegyed 6 órakor: MESÉRŐL MESÉRE. Videomozi: 6 és 8 órakor: MENTŐAN­GYALOK. Sz., francia filmvígjáték. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: SZERELEM MÁSODIK VÉRIG. Sz., ma­gyar film. Központi mozi: 6 és 8 órakor: ÁSZ. Sz., mb., olasz filmvígjáték. Stúdiómozi: délelőtt 10 órakor. FARKAS ÉS A K1SGIDÁK. Sz. mesefilm. 5 és 7 óra­kor: A fŰZ HÁBORÚJA. Sz., kanadai ka­landfilm. 16 éven felülieknek. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: SZÁGUL­DÓ FALKA. Sz., mb., kanadai kalandfilm. Stúdiómozi: délelőtt 10 órakor: Matiné. ZORRÓ. KISKÖRÖS Petőfi mozi: 5 órakor: PINOKKIÓ. Sz., mb., amerikai rajzfilm. 7 órakor: BANÁN- HÉJKERINGŐ. Sz., magyar film. 14 éven felülieknek. A Magyar Szocialista Munkáspárt ,• Bács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat • Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Készült a Petőfi Nyomdában, Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Felelős vezető: Birkäs Béla vezérigazgató . 1 Telefon: 28-777 . „ 1988. L 16-án, megrendelés sorszáma: 75378 ' P Szerkesztőség és kiadóhivatal' címe: .6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A» 6001 Telefon: 27-611 Telexszám: 26-216 bmlv h.­Terjeszti a Magyar Posta ’• Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy nőnapra: 43,— Ft, negyedévre: 129,— Ft, félévre: 258, Ft,; „ ' egy évre: 516, T Ft. HU ISSN 0133- 235x Elhunyt dr. Turbék János Dr. Turbék János újságíró, a Fény­szóró című lap volt szerkesztője életé­nek 55. évében, szívroham következe­iében elhunyt. A Hírlapkiadó Vállalat saját halottjának tekinti. Temetése ja­nuár 22-én, pénteken 14 órakor lesz Budapesten a rákoskeresztúri Új köz­temetőben. — Falugyűlés. Január 18-án, hétfőn 18 órától a dunaegyházi művelődési házban falugyűlést tartanak. Várják a község lakóit. A TERMÉSZET RITMUSAI címmel zenés, diavetítéssel kísért mű­sor lesz a Kecskeméti Planetáriumban, vasárnap délelőtt 10 órakor. Gyereke­ket és felnőtteket egyaránt várnak. — Vásárnaptár. Holnap országos állat- és kirakodóvásárt rendeznek Ti- szakécskén és Kecskeméten. A megyé­ben január 17-én autó vásár nem lesz. PIROSKA ÉS A FARKAS. A városföldi klubkönyvtárban január 18-án, hétfőn 16 órára várják a gyereke­ket a Vojtina bábegyüttes Piroska és a farkas című bábelőadására. (Zelenák Katalin tudósítónktól) Hétioi lapszámunkból J A negyedik oldalon cikkel közlünk.a tízéves Kuns/entniik- lósi Múzeumbarát Körről, ugyanitt írunk a Podmaniezkv- (Iíj szegedi várományosáról, aki­nek Bács-Kiskun megyéhez is köze van. Ezek mellett találják olvasóink a Sajlóposta összeállí­tást. Az ötödik oldalon megjele­nő egyik írásunk a Dunavccsci Béke Termelőszövetkezetről szól, amely év ről évre jobb ered­ményeket ér el. Itt kap helyet a TOT-nál a múlt év vége felé megalakult szakszövetkezeti bi­zottság szerepével foglalkozó írás is. KISKUNFÉLEGYHÁZA Szakmaközi művelődési ház: 5 órakor: A KÉK LOVAG KALANDJAI. Sz., mb., lengyel rajzfilm. 7 órakor: PÓKASSZONY CSÓKJA. Sz., mb., brazil—amerikai film. 16 éven felülieknek. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4, 6 és 8 órakor: ASZTAL ÖT SZEMÉLYRE. Sz., mb., amerikai film. TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Központban: 5 és 7 órakor: AZ ELVESZETT FRIGYLÁ­DA FOSZTOGATÓI. Sz., amerikai kaland­film. 14 éven felülieknek. 1988. január 17-én, vasárnap KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Délután 3 órakor: BÁNK BÁN. Gomba­szögi Ella-bérlet. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Előzetes 18-án, hétfőn, 17.30 órakor: Szociológiai szabadegyetem. EGÉSZSÉGÜGY A MAI MAGYAR TÁRSADALOMBAN. Előadó: Losonczi Ágnes. A jövő héten nyitva tartó kiállítás: Téli tárlat. MOZI A mozik műsora azonos kivéve: KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: SZÁGULDÓ FALKA. Sz.. mb., kanadai kalandfilm. Otthon mozi: fél 8 órakor: TANGÓK. Sz., francia argentin film. 14 éven felülieknek. Stúdomozi: nincs előadás. Pajtásmozi: nincs előadás. BAJA Központi mozi: nincs előadás. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: LAVAR- DIN FELÜGYELŐ. Sz., mb., francia krimi. 16 éven felülieknek. KISKÖRÖS Petőfi mozi: 3 órakor: PINOKKIÓ. Sz., kai raizf ’ CSÓK amerikai film. 16 éven felülieknek. KISKUNFÉLEGYHÁZA Szakmaközi művelődési ház: 5 és 7 órakor: ASZTAL ÖT SZEMÉLYRE. Sz., mb., ame­rikai film. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4 órakor: SIVATAGI SHOW. Sz., amerikai film. 6 és 8 órakor: EGY MARÉKNYI DOLLÁRÉRT. Sz., olasz westernfilm. 14 éven felülieknek. TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Központban: 5 és 7 órakor: NIAGARA. Amerikai film. szombatival, mb., amerikai rajzfilm. 5 és 7 órakor: PÓK­ASSZONY CSÓKJA. Sz., mb., brazil— ■Sít

Next

/
Thumbnails
Contents