Petőfi Népe, 1987. december (42. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-12 / 293. szám

1987. december 12. • PETŐFI NÉPE • 3 SZABADSZÁLLÁS Régi parasztházak, mai fiataloknak SZOMBATI LEVEL: Zöld vasrácsos kőkerítés. Nem csak mutatós — erős is. Jómódú ember épít­hette valamikor a szabadszállási Toldi utcában. Belül kihalt udvar. Szétfutó borostyánra, elszáradt paréjra, pár bo­korra, egy, a földből kiálló facsonkra és egy kivénhedt kétágasra „vigyáz” az idő múlásával dacoló palánk. Már-már . lemondóan legyintenék, ugyan, mire való lehet egy ilyen, temetkező paraszt- udvar, amikor jobbra.— folytatásként — hatoszlopos tornácra esik a pillantá­som. Az erre nyíló fehér ház külsőre megkíméltnek látszik. Akár lakhatná­nak is a hosszú épületben, ha gazdára találna. Ötről a hatra — így is lehet! Nem ez az egyetlen olyan ház a köz­ségben, amely repedezett ablakaival, porlepte helyiségeivel, meg kiszáradt gémeskútjaival gondolkodásra — és cselekvésre is — késztette Szabadszál­lás tanácsát és fiataljait. Hogyan hasznosíthatnák újra az elha­gyott, lakatlan belterületi házakat? — keresték a megoldást együtt. Számot vetettek több mindennel. Például azzal a — részben ma is továbbélő — hagyo­mánnyal, hogy tudniillik nem árt, ha a tanyai embernek bent, a községben is van egy háza. Piaci napon eltölthet ott pár órát vagyt amíg ágyban fekvő be­teg, könnyebben meglátogatja az or­vos, mint a külterületen. Am nem hagy­hatták figyelmem kívül azt sem, hogy a kihalt, belterületi ingatlan is valakinek a tulajdona; tehát gazdáikkal — vagy az örökösökkel — egyezségben juthat­nak az újrafelhasználók ötről a hatra. Ez utóbbiról most már múlt időben írhatunk, mivel az említett körülmé­nyek tisztázásában, hogy a megürese­dett épületek valóban eladók-e, a helyi tanács példás buzgalommal szerepet vállalt. Kristóf Gábor műszaki főelő­adó, maga is fiatal ember, tanácsi kollé­gáival fölmérte: hány üres ház adásvéte­lére van lehetőség Szabadszálláson? 9 Egy kertes, új­ra lakott ház a te­lepülésen. • Pomozi Kata­lin jobb kedvvel dolgozik az­óta ... ... hogy a Kővá­gó utcában kedve­zőbb életkörülmé­nyeket teremthet­tek maguknak. Beköltözésük után bevezették a gázt — így a főzés is könnyebb. (Pásztor Zoltán felvételei) Segít a tanács, az OTP Az eredmény meglepő volt. A múlt évben 22 lakást ajánlottak fel megvétel­re. Az idén kilencet. Valamennyi elkelt. Utoljára Romics János és neje, Kóródi Csilla lakásgondjának megoldásában nyújtott a tanács támogatást azzal, hogy kijelölt számukra is egy elhagyott épületet a vasút mellett. Az adásvételi szerződéseket minden héten, csütörtö­kön, a tanácsteremben kötik meg az érdekeltek, ügyvédek jelenlétében. Az OTP szerepe a lakásvásárlásban döntő, hiszen 100 ezer forint hitelt ad három százalékos kamatra. Ehhez még 50 ezer forint bankkölcsönt is fel lehet venni, 8 százalékos kamat ellenében. Ha eh­hez hozzászámítjuk, hogy a takarék- pénztár a 150 ezer forint és a 200-300 ezer forintos vételár közti különbséget az eladónak egy összegben kifizeti, s a telekkönyvezési is elintézi, nem mehe­tünk el közömbösen néhány más dolog mellett sem. Abban a községben, ahol húsz éve nem építettek tanácsi bérla­kást, viszont előrehaladtak a gázveze­téssel '— 700 házban ég a gáz, többhe- lyütt pedig a kerítéseknél a vezeték­csonk —, tényleg kár volna érintetlenül hagyni az üres lakásokat. A kúszó bo­rostyánok és a rozoga kútágasok köze­lében a madzaggal „bezárt" ablakú épü­leteket is családok népesíthetnék be! A Pomozi testvérek új otthona A húszéves Pomozi Katalin varrónő­nek és erdőgazdaságban dolgozó báty­jának is jobb élet kezdetét jelentette a belterületre költözés. Egy éve még ta­nyán laktak, az Alsószőlőkben. Janu- . árban viszont, a nagyobb önállóságot és a településhez való erősebb kötődést keresve, úgy döntöttek: bejönnek lakni Szabadszállásra. Az azóta eltelt csak­nem egy esztendő tapasztalata azt mu­tatja, nem bánták meg. Katalinnak munkahelye, a Háziipari Export Szövetkezet Szabadszállási Üzeme is segített a ház kiválasztásá­ban. így lett az övék az a Kővágó utcai lakóház, amelyben immár otthonosan berendezkedtek. A szövetkezettől, tíz­évi törlesztésre, 60 ezer forint kölcsönt kaptak ehhez. Vakoltak, meszeltek, ta­karítottak; bútort vásároltak; bevezet­ték a gázt is. Életük egyik nagy fordu­lata, hogy összefogással új otthont te­remthettek maguknak nem túl drágán, kevés ráfordítással. Bár a megyében mindenhol ilyen jól sáfárkodnának a régi, üres paraszthá­zakkal, mint Szabadszálláson! Kohl Antal Görbe bögre! Úgy tűnik, a bor általánosan el­fogadott fizetőeszköz, sokan job­ban szeretik, mint a pénzt, szíveseb­ben elfogadják. Egyik ismerősöm meséli, hogy megkérte a szomszéd­ban lakó fiatalembert, vágja össze az udvaron fölhalmozott fát. Vál­lalja-e, s ha igen, mennyiért. A férfi megnézte a hasábokat és kijelentet­te, ha kap két liter bort, összeaprít­ja. így is történt. Favágás közben már „szopogatta” a munkabért s a végén dalolva, egy szál ingben csap­kodta az akácfát a szükségesnél na­gyobb erővel és indulattal. Alko­nyaikor — vállán a kifényesedett fejszével — tántorogva indult haza­felé, vagyis a szomszéd házba. Pe­dig ötszáz forintot is kérhetett vol­na — fejezi be a történetet ismerő­söm olyan hangsúllyal, amelyből sejteni lehet véleményét: hogy ő így jobban járt. Tudok olyan, negyven év körüli férfiről, aki minden hét végén egy zugbormérőnél dolgozik, s az elvég­zett munka fejében egész héten ihat nála. No, nem sokat, napi egy litert. Az illetőnek azonban ez pontosan elég ahhoz, hogy ő legyen a rózsa­színű párduc. Amikor a televízió­ban az esti mesét sugározzák, akkor ő virágcsokorral a kezében imbo- lyog hazafelé. Felesége csak a virá­got látja, s ettől annyira megható­dik, hogy semmi más nem számít, mert ugyebár „amúgy jó ember” a félje. A zugbormérőket, a bögrecsár­dák csaplárosnéit azonban nem mindenki tartja ilyen jó tét léleknek, sőt vannak, akik már nem is rend­őrért, de legszívesebben hóhérért kiáltoznának hozzánk írott levele­ikben. A hóhér természetesen túl­zás, de valamit mégis kellene tenni ellenük. Tudom, hogy évszázados gond ez, mert — tessék csak a me­gyei levéltárban búvárkodni már a 15—16. században is erős megkö­tés szabályozta a „korcsmatartás jogát”. Szabály persze most is van, de talán nem elég erős. Mert mi történt, mondjuk, az 1700-as évek­ben tetten ért tilos kocsmáztatóval? Hordóit egyszerűen szétütötték, borát elfolyatták s ezenfelül súlyo­san megbírságolták. És mi történik ma? Néhány ezer forint pénzbüntetés, amit mellény­zsebből kifizet a mámor vámszedő­je, s teljes lelki nyugalommal nézi tovább a karcost. Az egyik kecske­méti nagy építkezésről reggel hét óra után csoportosan „húznak” a szeszbarátok a közeli falatozóba (amelyet inkább kortyolónak kelle­ne nevezni). A tulaj már régen levet­te a lakatot a bejárati vasrácsról. Az emberek bemennek, s szépen be­húzzák a rácsot maguk után, mint­ha zárva volna a „pénzverde.” Az üzlet virágzik, éppen úgy, mint a Petőfi megénekelte Orbán arcán a vidám hajnal. Egyes plety­kagyártó elemek azt híresztelik, hogy rendőrök, sőt fináncok is jár­nak oda, de az alig hihető. Ugyanis a kuncsaftok civilben vannak, már­pedig nincs ember, aki ilyen körül­mények között hitelt adhatna a mendemondának. Ha vannak is, kizárólag ellenőrzés céljából. Az pedig kötelező. A napokban egy bátor vagy vég­képpen elkeseredett, végsőkig el­szánt asszonytól kaptam levelet. Nevét, címét megadja, de kéri, ne írjuk ki az újságba, mert „képesek lesznek megverni”. Nem ez az első levél, amely a bögrecsárdákkal fog­lalkozik, neveket, lakcímeket sorol, mint akik és ahol bizonyítottan mé­rik a szeszt. Tessenek meghallgatni néhány mondatot a már említett levélből: „Alulírott azzal a kéréssel fordu­lok a szerkesztőséghez, hogy szíves­kedjenek a kérésemet meghallgatni. Ugyanis több esetben kértem a rendőrség segítségét, sőt a tanács igazgatási osztálya szabálysértési csoportját is, hogy segítsenek raj­tam és több ilyen feleségeken és anyákon, mint én vagyok. Ugyanis olvastam az újságban a bögrecsár­dákról. Sajnos, még több ilyen van, nagyon kérem, hogy szíveskedjenek ezeket a házakat is (és itt felsorol vagy négy nevet, lakcímet), mert itt hajnali öt órától késő estig mérik a bort, meg a pálinkát. Én szóltam Sz.-nének, de ő kijelentette, ha nem tetszik, tegyek neki egy szívességet. A rendőrségen azt mondták, hogy tanúkkal bizonyítsam, amit mon­dok, de nem tudom, melyik borivó jönne el tanúnak.” Úgy tűnik tehát, hogy nem lehet tenni semmit a bögrecsárdák ellen, mert véd- és dacszövetséget alkot a kimérő és a fogyasztó, a szabály pedig olyan jó magyar, módra van megszerkesztve, hogy éppen azok­nak kedvez, akik megszegik azt. Nem ez az egyetlen ilyen jogsza­bály, amelyiknek nincs tekintélye, amelyet nem tisztel, nem tart be úgyszólván senki. Abban a tévhit­ben ringatózunk ugyanis, hogy ren­delettel, előírással mindent szabá­lyozni lehet. Pedig olyan egyszerű ügyeket sem lehet mint az üvegvisz- szaváltás, a kilenc óra előtti szesz­árusítási tilalom, a kenyér csoma­golása, a kerékpárok kötelező esti kivilágítása, hogy csupán néhányat említsek a sok közül. Túlbonyolítjuk ügyeinket s oda jutunk, hogy már nem is az ügy lesz a fontos, hanem azt vizsgáljuk, va­jon az előírások miden pontját sza­bályosan betartotta-e az illető és mért — ez is sajátosság •— minden szabály felsorol egy csomó kivételt, az egész intézkedés erőtlenné válik. Lehet, hogy a kivételeket nem is maga a rendelet úja elő, hanem egyesek „nem érzik magukra köte­lezőnek”. Szaladgálnak fűhöz- fához, protekciót, összeköttetést szereznek, s egyszercsak valóban kivételnek tudhatják magukat. A közmondás szerint: a kivétel erő­síti a szabályt. Ez valóban igaz, de csak akkor, ha egy-két, véletlen ki­vétel akad. De ha sok, ha már túl- burjánzik, akkor a kivétel lesz a szabály. A bögr^csárdák ügyében, úgy ér­zem, már itt tartunk. Olyan sok van belőlük, hogy szinte ez a „szabá­lyos”. Elérünk oda, hogy mindenki a tiltott, szabálytalan dolgot csinál­ja s eszünkbe jut a hajdani kocsmá- ros, aki halálos ágyához hivatja a fiát, mondván,' elárul neki egy nagy üzleti titkot. A fiú izgatottan hajol a már alig szuszogó aggastyánhoz, aki a fülébe súgja: — Tudd meg, Áron, hogy szőlő­ből is lehet bort csinálni. előtt Idősek klubja Soltvadkerten TELEFONKONYV-MELLEKLETTEL Megjelent a Kecskeméti Kalendárium ;i ai-i ■uáMldM' A kalendárium hajdan sok családnak — legifjabb tagjaitól a legidősebbekig — egész évre szóló, egyetlen olvasmánya volt. Megvették persze azok is, akik ezenkívül tartalmasabb szellemi táplálékot is fo­gyasztottak, hiszen olyan hasznos tudniva­lókkal, tanácsokkal szolgált, amiket nem­igen lehetett nélkülözni. Hogy ma is igény mutatkozik az efféle irodalom iránt, mi sem bizonyítja jobban, mint az újságáru­soknál szemrevételezhető kalendáriumka- valkád, s egy egészen friss kiadvány, a Kecskeméti Kalendárium. A Kecskeméti Városszépítő Egyesület gondozásában megjelent kötet köszöntőjé­ből tudni, hogy mar korábban, több évti­zede volt kalendáriuma a városnak. Felté­telezhetően nenf véletlenül jutott eszébe szellemi atyjainak éppen most „naptárt” szerkeszteni és kiadni, amikor is a polgár rokban a városhoz tartozás, felelősség, a tettrekészség érzését célszerű növelni. A kalendárium természetesen a jövő évi naptárral kezdődik, s-időjóslás, álomfejtés helyett minden hónaphoz hasznos mező- gazdasági tanácsokat s egy-egy Ínycsiklan­dozó ételreceptet kapunk. Sokszor van szükségünk olyan, Kecskeméttel kapcsola­tos adatra, dátumra, amely ahhoz elég je­lentéktelen, hogy valamely lexikon foglal­kozzon vele. Az évfordulónaptár több száz évre is visszatekint a város történetében. Külön fejezet' foglalkozik — aprólékos Az idős emberek közűi sokan magukra maradnak. Sajnos olyanok is, akiknek van fiuk, lányuk. Pedig nagy szüksége van mindegyiküknek törő­désre, az emberségre, a gondoskodásra, amit olykor a hozzátartozók he­lyett közösségeknek, intézményeknek kell pótolniuk. Plavecz Jánosáéval, a Soltvadkerti Nagyközségi Tanács főelőadójával beszélgettünk erről. Mint elmondta, a községben 1972 óta működik öregek napközi otthona, mely most már a Szivárvány idősek klubja nevet viseli. Először a művelődé­si házban találkoztak szűkös helyen a klubtagok, aztán a régi gyógyszertár épületét kapták meg. Ám azok a körülmények, berendezések sem szolgál­ták igazán a kényelmet, hiszen például a magas lépcsők korlátozták az idős emberek mozgását. — Tavaly végre birtokukba vehettek az idősek egy jóval korszerűbb, tága­sabb, 146 négyzetméteres épületet, egy átalakított családi házat — tájékozta­tott Plavecz Jánosné. ■— Nem kis ösz- szegbe került a felújítás, de maradt pénz színes tv és más használati eszkö­zök beszerzésére is. A helyi szakszövet­kezet dolgozói és mások jelentős mérvű társadalmi munkát végeztek az idősek klubja kialakításakor, s a soltvadkerti egyházak is húszezfer forintot adtak eh­hez. Az új helyen lévő klub alacsony nyugdíjú tagjainak helyzetén könnyít, az az 1988. január 1-jén életbe lépő rendelet, amely megszünteti az egysé­ges 150 forint tagsági díj fizetését A valóban tágas, ízlésesen berende­zett épületben — ahol már minden az idős emberek kényelmét szolgálja 1 Hirsch Imréné klubvezető kalauzolt vé­gig­i— Huszonkét állandó tagunk van — kezdte ismertetőjét —, de minden­nap legalább tizenöten összejövünk. A 70-80 éves emberek egyedül alig tud­nak kimozdulni otthonról, i így gondo­zóhálózatot is létrehoztunk. A tanács­tól kapott kis tehergépkocsival hordjuk ki az ebédet, ami jelentős segítség, hi­szen gondozónőinknek nem kell kerék­párral bejárniuk a meglehetősen nagy területet. Azonban szükségünk lenne egy másik járműre is, amely — különö­sen télen — a reggeli órákban ottho­nukból behozná ide klubtagjainkat, s délután pedig hazaszállítaná őket. — Igazi közösség jött létre az immár jó feltételek között? — Nagy az idősek közötti összetar­tás. Ha valaki pár napig hiányzik, már részletességgel — az elmúlt év eseményei­vel. Ha már a praktikus dolgoknál'tartunk: a kecskeméti mindentudóból az iskolai be­iratkozás menetrendjétől, a fakivágás en­gedélyezéséig, a közérdekű telefonszámok­tól a helyi autóbuszjáratok útvonaláig — valóban sok mindent megtudhatunk. Csakúgy, mint a kalendárium olvas­mányként szolgáló riportjaiból, interjúi­ból, amelyeknek jó részét a Kecskeméti Szemle munkatársai készítettek. Például: a jövő évi kilátásokról nyilatkozik a városi pártbizottság első titkára és tanácselnöke. Némi „betekintésre” van alkalma azok­nak, akik az Udvaros Dorottyával készült beszélgetésbe belelapoznak. Szót kapnak az országgyűlési képviselők, I a még bi­zonytalan jövő előtt álló helybéli pop­együttesek. Annak, aki még nem ismeri, bemutatkozik a városi tévé, a Leskowszky- féle hangszergyűjtemény, a városszépítő egyesület. Sakk és gokart jövendő olimpi­konok a sportösszeállításban. Az év bűn­ügyét felidéző izgalmas riport mellett nem kevésbé hátborzongatóak az'úriszéki ese­tek a múlt századokból. Ennyi kedvcsinálónak, a teljesség igénye nélkül. A kalendáriumhoz jár egyébként egy melléklet is: a Kecskeméten 1986. szep­tember óta bekapcsolt telefonállomások jegyzéke. érdeklődnek utána. így volt ez nem is olyan régen, amikor a 83 éves Martin János bácsi kórházba került, s súlyos műtéten esett át. Örömmel fogadták, amikor ismét megjelent a klubban és elmondta: „Csodák csodájára meggyó­gyultam”. — Mivel töltik el az időt a khtbiagok? — A napi foglalatosságokon kívül kirándulásokat is szervezünk. Idős em­bereink a közelmúltban például egy he­tet Budapesten töltöttek. Mindenki él­ményekkel gazdagon tért haza, pedig nehezen szánták rá magukat az elindu­lásra. A klubban egyébként lehetőség van a rendszeres tisztálkodáson kívül mosásra, vasalásra is. Úgy érzem, min­denki szívesen jön kikapcsolódni, ide- ig-óráig elfeledni magányának nyo­masztó érzéseit, így naplemente előtt, a Szivárvány klubban. Reczer János 84 éves. Tíz éve özvegy. A hétvégeket, ünnepnapokat a község­ben élő családja körében tölti. A hét­köznapokat viszont a klubban. , Mivel nem szeretek korán kelni mondta János bácsi —, úgy fél tizen­kettőkor jövök be, s fél háromig, eset­leg háromig maradok, mert mire az ember hazasétál, beesteledik. Kellett ez a klub a községnek. Nagyon sok olyan emberrel is beszéltem, akik szívesen jönnének, de szégyenkeznek. Ők azt mondják: ez nem klub, hanem szegény­ház. Pedig tévednek. Itt mindenki ked­ves, szolgálatkész. Rimái néni a legrégibb klubtagok egyike, igy össze tudja hasonlítani a múltat és a jelent. Az egyedülálló asz- szony véleménye szerint is nagyon ked­vező változást hozott a költözés. Ő is részt vett a pesti kiránduláson, vissza­látogatva a fővárosba, ahonnan 40 éve költözött el. A 83 éves Szilasi néni ezeket mondta: Korábban sokszor szédültem, sőt elestem, összetörtem magam, de most rendszeresen ellenőrzik egészségi álla­potomat. Érzem, hogy nagyon törőd­nek velem, s igy könnyebb minden. B. A.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents