Petőfi Népe, 1987. december (42. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-31 / 308. szám

1987. december 31. • PETŐFI NÉPE 9 7

ÚJ KIÁLLÍTÁSOK, GAZDAGODÓ GYŰJTEMÉNYEK

Százhatvanöt éve született Petőfi Sándor

Január elsején népek és nemzetek különféle ünnepet köszöntenek. A Gergely-naptár szerint új év kezdődik, a pravoszláv időszámítás egyben „karácsonyt” is jele:;. Sokan a család és a béke jegyében ülik meg e napot. Nekünk, magyaroknak azért is kedves ez a dátum, mert ekkor ünnepeljük forradalmár költőnk, Petőfi Sándor születésének — immár 165. — évfordulóját. A Bács- Kiskun megyei emlékhelyeken a hagyományokhoz híven rendezvényekkel köszöntik a jeles napot. Kiskőrösön a szülőháznál nem marad el az emlékező nagygyűlés, Kis<- kunfélegyháza, Szalkszentmárton, Kunszentmiklós, Du- navecse, Kecskemét és Szabadszállás koszorúzással és irodalmi műsorral tiszteleg. Gyertyák égnek majd a szobrok talapzatánál, a középületek, magánházak ablakaiban.

Ha szilveszterkor találkoznak a hagyományápolás munkásai, pedagógusok, muzeológusok, irodalomtörténészek, és summázzák az elmúlt tizenkét hónap eseményeit, megállapíthatják: 1987 újra Petőfi-év volt. Gazdagodtak gyűjteményeink, fontos tanácskozásokat rendeztünk, s értékes kiadványok hagyták el a nyomdát. Vagyis jól sáfárkodtunk az értékes, rangot adó örökséggel.

KISKŐRÖS

A Petőfi-kultusznak 1987-ben is a szülőváros volt a központja. A képzőművészetet kedvelők januártól tekinthettek meg a városi művelődési központban a képző- és iparművészek szövetsége és az Országos Petőfi Társaság másodízben meghirdetett pályázatára beérkezett alkotásokat. A kiírás a művek közül az egyik legismertebbre, az Alföld című versre összpontosította az ecset mestereinek figyelmét. A pályázatra huszonkilenc alkotó csaknem száz — különböző technikával készült — alkotást küldött. Az anyag tulajdonosa, a városi tanács a Petőfi- képtár elkészülte után állandó kiállításon kívánja majd a legjobb munkákat bemutatni, de mivel még nem végeztek az építők az egykori evangélikus parókia képtarrá alakításával, márciusban országos körútra indultak a művek.

Fontos eseménye volt az évnek Kiskőrösön a szülőház melletti irodalmi múzeum új állandó kiállításának megnyitása. A tárlat rendezőkönyvének szerzője, Kiss József irodalomtörténész igen nehéz feladatra vállalkozott, amikor két éve, a megyei múzeumi igazgatóság felkérésére elvállalta a kiskőrösi múzeum főrendezői tisztét. A kritikai Petőfi-kiadás szerkesztője magas színvonalon tett eleget a megbízásnak. Az irodalomtörténet legújabb eredményeinek felhasználásával korszerű tárlatot láthatnak a következő években a szülőföldre érkező irodalmi zarándokok. Ez akkor is igaz, ha a lokálpatrióták közül sokan vitatják az alapkoncepció helyességét — „A mi Petőfink” címmel (csak a) Bács-Kiskun megyei települések Petőfi-kapcsolatairól ad számot a bemutató — és a magyar színháztörténeti intézet igazgatója, dr. Kemény Ferenc által megtervezett „látvány” egyes elemeit. (Any- nyit megtudtunk a megyei múzeumi igazgatóságon, hogy — több mint százezer forintos költséggel — hamarosan helyreállítják az anyagból még hiányzó, első kiskőrösi Petőfi-szobrot; az emlékhelyek tárolóiba pedig a Petőfi irodalmi múzeumtól kapott eredeti rekvizitumok kerülnek.) Talán még a kiállítás megnyitásánál is fontosabb, hogy — az ünnep után néhány héttel — (Madarász Viktor Petőfi-portréjáVal a címlapján) megjelent Kiss József kiállítás-kalauza. E tanulmány alapos és hasznos, sok újdonsággal is szolgáló korszerű összefoglalása „A mi Petőfink”-hez kötődő dokumentációnak.

A szőlő és a bor városában nemrég tovább gazdagodott a Petőfi-verseket fordító szerzőknek emléket állító

9 A s/.alks/entmartoni emlékmúzeum.

szoborpark. VangMeng, Kína kulturális minisztere avatta fel az országa ajándékaként Kiskőrösre került szobrokat, Lu Hszin és Szun Jung portréit.

Az év végére jelent meg a városi tanács és a Petőfi-társa- ság kiadásában Istenes Józsefnek, a Petőfi-ház egykori vezetőjének dolgozata, amely a kiskőrösi Petőfi-kultusz történetét dolgozza fel.

KUNSZENTMIKLÓS

Az 1987-es irodalmi rendezvények másik színhelye Kunszentmiklós volt. A Felső-Kunság „fővárosában” a március 15-ét köszöntő rendezvények sorában hirdették meg az újjáépített Virágh-kúriában otthont kapott Petőfi- emlékszoba megnyitóját. Az avatás után az általános művelődési központ aulájában találkoztak az ország Petőfi- emlékhelyeiről érkezett küldöttek. Előadások hangzottak el—Galambos Sándor, Balogh Mihály és Miklóssy János irodalomtörténészek kutatásait megismertetve—a Felső- Kiskunság jeleseinek Petőfihez fűződő kapcsolatairól. Hatvani Dániel költő, a Forrás főszerkesztője, „A Kiskunság rajza Petőfi költészetében” című tanulmányát olvasta fel.

SZALKSZENTMÁRTON,

DUNAVECSE,

SZABADSZÁLLÁS

A kisebb településeken is serényen dolgoztak a népművelők, pedagógusok, könyvtárosok, hogy tovább adják Petőfi verseinek szeretetét, s újabb adatokkal gazdagítsák a biográfiát. Akis múzeumokban dolgozók szép szolgálata, hogy valóban igényesen informálják a Petőfi útját járó irodalombarátokat. Szalkszentmártonba például tavaly húszezer Petőfi-zarándok érkezett; Dunavecsére tizenötezer (több százan az országhatáron kívülről). Egyre aktívabban dolgozik a nemregen újjáalakult szabadszállási versbarátok köre. Dunavecsén a környékbeli településeken dolgozó kutatók közreműködésével ismét megrendezték a „Szeptember végén .. .címűtanácskozást.

F.P.J.

PETŐFI SÁNDOR:

Az év végén

Indulsz, pályavégezetl év,

Menj... de várj, ne menj magad,

Sötét van a másvilágba’, .

Jó lesz egy kis égő lámpa:

Vidd magaddal dalomat.

Megpendítem, régi lantom, Megpendítem húrjaid;

Már régóta vagy te nálam.

Sokat szóltál... megpróbálom, Tudnál-e még valamit?

Ha valaha szépen szóltál,

Most legyen szép éneked;

Légy méltó neved híréhez,

. Tedd még ünnepibbekké ez Ünnepélyes perceket.

És ki tudja? tán utósó,

Legutósó lesz e dal;

Tán ha téged most leteszlek,

4 Többé majd föl sem vehetlek,

Hangod, életed kihal.

A hadistenhez szegődtem,

Annak népéhez megyek;

Esztendőre hallgat a dal.

Vagy ha írok, véres karddal írok költeményeket.

Zengj tehát, zengj, édes lantom,

Zengd ki, ami benned van,

Szólj vadul, és szólj szelíden. Ragyogóan és sötéten,

Szomorúan és vígan.

Légy vihar, mely haragában Ősi tölgyeket szakit.

Légy szellő, mely mosolyogva Csendes álomba ringatja A mezők fűszálait.

Légy tükör, melyből reám néz Egész, egész életem.

Melynek legszebb két virága A múlandó ifjúság s a Múlhatatlan szerelem.

Adj ki minden hangot, lantom,

Ami benned még maradt...

A nap is, midőn lemégyen.

Pazarolva földön égen Szétszór minden sugarat.

S szólj erősen, lantom, hogyha Már utósö e dalod; ,

Hirtelen ne haljon ő meg!

Zengjék vissza az időnek Bércei, a századok.

Debrecen, 1848. december

A Kovbojok születése és Havas Gáborral

Nemrégiben mutatták be a hazai filmszínházak Havas Gábor—Schiffer Pál új dokumentumfilmjét, a Kovbojokat. A film története azt elemzi, miképp fullad kudarcba öt ember kitörési kísérlete.

— Még 1981 őszén kezdtem el foglalkozni egy archaizálásra szánt film megvalósításával, amely a magyar paraszti élet változásait kívánta megörökíteni — mondja Schiffer Pál rendező, a filmgyár vágószobájában, ahol a forgatókönyvíróval, Havas Gáborral együtt vállalta ezt a beszélgetést. — Kezdetben tehát csak múzeumi célokra akartunk forgatni.

— A magyar falu megváltoztatta arculatát — veszi át a szót a forgatókönyíró-szocioló- gus. — Napjainkban fokozatosan.eltűnnek a még itt lévő hagyományos paraszti életformák. S nekünk most, a huszonnegyedik órában sürgősen meg kell keresnünk mindazokat, akik meg velünk együtt itt élnek a jelenben.

— Hol keresték meg az országban az ehhez szükséges helyszíneket?

— Három helyszínt választottunk ki a forgatáshoz. Az első egy alföldi község: Dunapa- taj, hagyományos termelési szerkezettel. A második Szentes, ahol a kertészkedési vállalkozási formát találtuk meg. Mindkét helyszínen —| folytatja a rendező — a paraszti életformát kutattuk. A falusi társadalmat. Szakértők, szociológusok és közgazdászok segítettek bennünket, filmeseket. Már a forgatás első napjaiban kiderült: a téma önálló dokumentumfilmet kínál. Nem kell húsz évre elraktároznunk az anyagot. Az első forgatási év végére (1981—1982) a zselici interjúkból készült el a Nyugodjék békében című első dpku- mentumfilm, amely egy idős, 76 éves asszony története. Felbecsülhetetlen értékű anyagot szolgáltat a Zselicség társadalmi szerkezetének változásairól.

— Ilyen „véletlen” alakította ki a következő finnjüket is?

— Igen. A kertészkedésről forgatott dokumentumanyagunkból nőtt ki a Földi paradicsom, amely egy kertész próbálkozásáról szól, aki lecsúszott gazdaként megpróbál újra felkapaszkodni a társadalom ranglétráján. Ez a téma is önmagát kínálta.

— És ezzel elérkeztünk a most bemutatott négyórás dokumentumfilmjükhöz, a Kovbojok- hoz.

— A Kovbojokat már kezdettől forgattuk az ibafai és a zselici helyszíneken. A harmadik forgatási évben akadtunk rá az úgynevezett tehenkihelyezési akcióra," egy termelőszövetkezet teheneit bérbe adta néhány vállalkozónak. Ebben a témában is ott rejlett rögtön egy újabb film lehetősége.

— A harmadik helyszín a Kovbojok földje — veszi át ismét a szót Havas Gábor szociológus — dombos, völgyes vidék, ahol a paraszti

9 Jelenet a kovbojok című filmből

létezés feltételei igen nehezek. A vidékre jellemzők voltak az erőteljes nemzetiségi mozgások. Az eredeti paraszti struktúra felbomlott. Az itt élők számara különösen súlyos helyzetet teremtett a rájuk kényszerített szelektív településpolitika, a kolhozosítás. Az őslakosság elmenekült a vidékről, s akik helyükbe jöttek a szegénység megtartó ereje réven próbáltak megkapaszkodni a pusztuló épületek között. Infrastruktúrát itt nem építettek ki, s az ipari civilizációs körülmények jóval alatta maradtak az országos átlagnak.

— Kik tehát a hazai kovbojok?

— Huszonöt-harminc év közötti téeszal- kalmazottak (valaha ebből a rétegből kerültek ki a mezőgazdasági cselédek). Ok azok, akik megpróbálják az önálló gazdálkodást. De ez nem sikerül nekik.

— Még több film is kikerekedett a paraszti életforma kutatásából?

— Igen. Közben még egy dokumentumfilmet készítettünk. A dunapataji tartózkodásunk során egy családra összpontosítottunk. Ez lett a Dávid-család, amit a televízió négy részletben mutatott be. És most fejeztük be A Dunánál című filmünket, amely egy nemzedék sorsát próbálja követni. '

:— Ezek a vállalkozások meglehetősen kedvező körülmények között, szabadon, kötöttségek nélkül készültek.

— Csakis így érdemes dokumentumfilmet forgatni. Kötöttségek nélkül. A film így a valóság megismerésének eszközévé válik. A témák, a történések szinte maguktól, fantasztikus gazdagságban bújnak elő.

— A kovbojok hogy tűrtek a forgatást? A filmet látva ugyanis az az érzésünk, bogy rendkívül természetesen, közvetlenül nyilvánulnak meg, mintha a közelükben nem is lenne kamera.

Valóban így van. Szorosan kapcsolatban álltunk szereplőinkkel. A gondot az jelentette csupán számunkra, hogy mit kell félretennünk a gazdag kínálatból, es hogy mindig ott légy ünk, ahol és amikor fontos dolgok történnek.

— Tehát nincsenek rekonstruált jelenetek?

— Nincsenek! Ezekkel az emberekkel ilyesmire nem is gondolhattunk.

— Végül milyen következtetést vont le Schiffer Pál rendező a Kovbojok leforgatása után? A nézőben óhatatlanul az az érzés támad, hogy nem csak kudarcra ítélt vállalkozást akart bemutatni.

— Én elsősorban öt ember sorsát követtem a felvevőgéppel. A boldogságkeresésüket, az életüket, azt, hogy miként akarnak változtatni sorsukon, a vágyaikat, a csalódásaikat... Ez a film igazi szándéka és érdekessége. Ez rejlik a „vállalkozás” mögött. Emberek, akik megpróbálnak kitömi a társadalom mélyebb rétegeiből. A film alapkérdése természetesen az, hogy van-e egyáltalán esélyük a jelenlegi körülmények között? Sajnos, mint ez bebizonyosodott, az esélyek minimálisak.

— Tudnak-e ma filmhőseik további sorsáról?

—' De még mennyire hogy tudunk! Két év eltelteután újra megkerestük mind az öt embert, és le is filmeztük őket új helyzetükben. Valamennyien — miután kudarcot vallottak — visszasüllyedtek bérmunkásokká. Csak egyetlenegy csinált közülük viszonylagos karriert: börtönőr lett.

Sz. B.

Van a párizsi Somogy — „szomozsi” úr, a névadó természetesen hazánkból származott el — kiadó enciklopédiasorozatának, melyet a Corvina rendre átvesz és kiegészít, egy csábos erénye. Bár számos színes képet tartalmaz, mégsem ragad meg a szorosan vett képzőművészetnél: a szerkesztő látókörébe belefér az irodalom, a zene, a film, a színház is. Vagyis művelődéstörténeti szemléletű enciklopédiát vehetünk kézbe, és ez a szemlélet sokkal üdvözítőbb, mintha a kultúra jelenségeit mereven elhatároltan tanulmányoznánk. Ehhez persze sok szerzőre volt szükség, hiszen minden kutató a művészet egy-egy ágának specialistája.

Lionel Richard valósággal bravúrosan szerkesztette egységgé a főként francia — részben német -S szerzők tanulmányait: az olvasó alig veszi észre, hogy nem egyetlen írótól olvas. Az ok abban keresendő, hogy az egész enciklopédián, mind a műfajtörténeti bevezeteseken, mind a lexikonszerű miniéletrajzokon végigvonul egyfajta le- zserség. ami talán nem nélkülözi a felületességet sem, de igen jeles tulajdonsága az olvashatóság. Abban az értelemben, ahogy Kolozsvári Grand- pierre Emil beszélt Szerb Antal olvasható irodalomtörténetéről. Richard és szerkesztőtársai nem a többi szakembernek írnak, hanem a művészet.

a zene, a régi filmek iránt érdeklődő laikusnak, figyelembe véve azt is, hogy az enciklopédiákat nemigen szokás olvasni. Az ember az ilyen sorozatot a polcon tartja, s ha tudni akar valamit, a névmutató alapján kikeresi a megfelelő oldalt. Igaz, e sorozatban nincs névmutató.

A magyar olvasó számára kicsit feltűnő lehet, hogy a kiséletrajzok gyakran említik a művész, író vagy muzsikus zsidó származását, vagy hangsúlyozva, vágy egy-egy utalással. (Eredeti név példá- ( ul, főként írók esetében.) Ez akkor volna logikus, ha mindenütt megtalálnánk az utalást az illető vallási körülményeire, de egyetlen francia vagy német, orosz stb. művésznél igencsak elvétve találunk utalást a család katolikus, református, pravoszláv mivoltára. Holott az ilyen hagyományok alaposan befolyásolhatják egy művész gondolko-. dásmódját. Kandinszkij például a teozófiai és egyéb filozofikus modem vallások iránt érdeklődve Németországban rendre felkereste a pravoszláv templomot, mert országa zálogaként őrizte a hit formáit, akkor is, ha más városba kellett utaznia. A zsidó vallás valamiképp predesztinálná a művészt az expresszionizmusra? Ha így vélnénk, nem jutnánk messze a hitlerista esztétikától, amely a művészet „elfajzását” a nagyvárosok kávéházaiban beszélgető „Szíriái származású” értelmiségieknek tulajdonította. Valójában arról lehet talán szó, hogy a század első felében a társadalmi és politikai antiszemitizmus különböző formáit így vagy úgy érző „fehérek közti európaiak’’ fokozottabb figyelemmel fordultak az általánosabb értelemben vett emberi szenvedés felé.

Mert az irodalmi, színházi, zenei és filmre vitt expresszionizmusnak az emberhez szólás, az emberért jajdulás az első számú jellemvonása. A képzőművészetre ez valamivel kevésbé vonatkozik. Ott, inkább a művész önkifejezése a lényeg. Vagyis az expresszió, melyet kezdettől fogva szembeállítottak az impresszióval. Lapozgatva a könyv szín- pompás első részét, számos izmus és áramlat ismeretével és megszokásával a hátunk mögött, kevésbé érzékeljük e szembenállást. Egy nagyon jellegzetes Monet-kép, mondjuk, a felkelő nap impresszi ója né fejezné ki Monet lelkét is? Chagall klasszikus képeiben ne volna szerepe a Vityebszkről szerzett érzéki —tehát a szem útján szerzett—benyomásoknak?

A művészet számtalan úton jár. Az esztétika csoportosít, és jól teszi. De tiszta dolog-e felkarolni irányzatokat, mint ahogy az ma a neo-expresz- szionizmus esetében történik? Mert ha valaki neo- impresszionista, az közönséges „képcsamokinak” számít...

A kötetet — a sorozat szokása szerint — a magyar művészek bemutatása záija (Aradi Nóra tollából). Érdemes figyelmesen elolvasni azt a néhány bekezdést* amivel helyére teszi a francia szövegben kellemesen szétmosott fogalmakat. így, együtt, teljes a könyv.

Sz. A.

© Henri Matisse: Kék akt (1907).