Petőfi Népe, 1987. december (42. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-30 / 307. szám
1987. december 3«. • PETŐFI NÉPE • 7 n: o .. t SPORT # SPORT HÍREK, TUDÓSÍTÁSOK KOSÁRLABDA Baján nem mondanak le a dobogós helyezésről A férfi kosárlabda nemzeti bajnokság első vonalában (is) az évvege a pihenés és egyben a rövid számadás ideje, amit január közepén üjabb fordulók követnek. A Baja reprezentáns csapata az előkelő második helyen fejezte be az őszi) szezont. Ezt — mintegy jutalomráadásként — követte Ag- falvi Györgynek, a bajaiak volt csapatkapitányának felejthetetlen búcsúmérkőzése. A kék-sárgák teljesítményét ezúttal a vezetőedző, Kovács József értékelte. — Kezdjük talán mindjárt a „feketelevessel”, hogyan foglalná ösz- sze a nemzetközi kupaszereplés tanulságait?- Nekem csalódást okozott a szereplésünk. Előzetesen kedvezőnek ítéltem a sorsolásunkat a Kupagyőztesek Európa Kupájában, lett volna keresnivalónk a svéd Al- vik Bromma ellen. Úgy ítélem meg, hogy a Pósta-csarnok felújításának elhúzódásától függetlenül : *m. ...*\ ‘ ’ »v tovább kellett volna jutnunk. Az egyik fő okot abban látom, hogy túl korán volt, ez a mérkőzés né- künk, mert Ágfalvit nélkülözve addigra még nem állt össze a csapat teljesen. — Térjünk át a nemzeti bajnokságra. Melyik győzelmet tartja a legértékesebbnek: — Természetesen a Körmend elleni hazai sikert. Ugyanis a bajnokot kétvállra fektetni, fegyverténynek tartom. ■— Nézzük az érem másik oldalát is. Melyik vereség után kelt föl a kispadról a legrosszabb szájízzel? — A fehérvári fiaskó után, mert végig nyert pozícióban voltunk. Tudom, egyesek szerint nem lesz sportszerű a következő kijelentésem, de vállalom: nem a Videoton győzött le bennünket. — Újra váltsunk témát. Az egyéni értékeléskor kinek a teljesítményével elégedett? — Kovács László végig és Hosz- szú István — egy-egy megingást m’wmsmmmmmimmr, - mmm ■ ... # Kovács .József, a BSK vezetőedzője gyakran a kispadról is irányította játékosait. leszámítva — egyenletesen jól szerepelt. Dr. Varga Imre hasznos tagja volt a csapatnak, ugyanakkor Likár László a hajrára visszaesett. — Kiket marasztal el a játékuk alapján? — Feltétlen többet várok Kiss Lászlótól és Gorjanácz Maríntól, valamint néhány cserejátékostól is. — Január közepén tovább folytatódik a bajnokság. A lelkes kéksárga szurkolók mire számíthatnak? — Természetesen az ünnepek között is edzünk, aztán az év elején szeretnénk még néhány edzőmérkőzést játszani. Úgy érzem, hogy ez a mostani második hely — mondta Kovács József — nem a jó játék eredménye. Ezt különösebb bravúr nélkül értük el. Ami a továbbiakat illeti: jó a sorsolásunk, mert Bajára jön a többi között a Bp. Honvéd, a Videoton és a Zalaegerszeg is. A kitűzött cél továbbra is az első hat közé jutás, de azon felül nem mondunk le a dobogós helyezésről sem. Kovács Zoltán. • A bajai B-közép, amely lelkes szurkolásával sokszor győzelemre segítette kedvencéit. (Farkas Tibor és Szabó Ferenc felvételei.) RÖPLABDA A „félidőben” még két esélyes volt A XXX. Hírős—Hungavis Kupa nemzetközi férfi röplabdatoma során, a három nap alatt, tíz mérkőzést bonyolítanak le. Ebből a tízből kedden délelőtt öt már befejeződött és kirajzolódtak az erőviszonyok. A „félidőig” két csapat — a KSC és a Tj. Zilina együttese — veretlen, a magyar ifjúsági válogatott pedig nem nyert mérkőzést. Igaz, a csehszlovák Zilina eddig csak egyszer volt pályán, a Vasas pedig már három mérkőzésen volt túl. — A látottak alapján milyen eredmény várható? — kérdeztük Beregszászi Szabolcs mesteredzőtől, a magyar ifjúsági válogatott csapatvezetőjétől. — Azt hiszem, hogy a kupa sorsa szerdán délelőtt az utolsó, KSC—Tj. Zilina mérkőzésen dől csak el. A KSC-t az eddigi mérkőzések nem tették igazán próbára. A Vasas azt játssza, amit tud. Pénteken este nagy lehetőséget szalasztottak el a piros-kékek, mert 2:0-ás vezetés után engedték ki kezükből a Nitra elleni mérkőzést. A csehszlovák együttesek közül nekem a Zilina játéka tetszik. Nem véletlenül állnak a csehszlovák NB 13. helyén. Játékuk hallatlanul fegyelmezett. Az igazi csehszlovák iskolát képviselik. Csak arra vállalkoznak, amit valóban jól tudnak és szinte soha nem hibáznak. A KSC-nek nagyon nehéz dolga lesz ellenük. — A magyar ifjúsági válogatott hogyan szerepel a felnőttek között? ' — Nagy öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy az ifjúsági válogatottal részt vehetünk ezen a rangos tornán és egyben ez komoly fordulat is, mert hiúságiakat eddig nem engedtek felnőtt mezőnyben indulni. A magyar fiatalok tehetségesek, de a játékuk kissé megil- letődött. Játszmát már nyertünk kettőt is, de mérkőzést még nem. Talán a Nitra ellen sikerül. A Hirös—Hungavis Kupa eddig még nem közölt eredményei: Tj. Nitra—Vasas 3:2 (—12, —7, 7,9,5) Vezette: Újhelyi, Máté. KSC—Magyar ifjúsági válogatott 3:1 (9, 7, —8, 6) __ Vezette: Máté, Újhelyi. Vasasi—Magyar ifjúsági válogatott 3:1 (61 7, —10, 5) Vezette: Gulyás, Szele. Az első öt mérkőzés után az állás: KSC 4, Vasas 4, Nitra 3, Zilina 2, Magyar ifjúsági válogatott 2 pont. Szabó Zoltán MA: RÖPLABDA A Hírős—Hungavis Kupa nemzetközi férfitorna mérkőzései Kecskeméten a Városi Sportcsarnokban. 9 órakor: Tj. Nitra—Magyar ifjúsági válogatott. 11 órakor: Tj. Zilina—KSC. Utána: eredményhirdetés. | ASZTALITENISZ Kiskunhalason befejeződött a Tízek bajnoksága az „A", csoportban. Az Alsóvárosi Általános Iskola tornatermében megtartott versenyen a „B” csoport első hat helyezettje, valamint az idei eredményei alapján meghívott további négy versenyző vett reszt. A végig izgalmas verseny végeredménye: 1. Mikó László (KAC-Medosz), 9, 2. Ambrus (KAC-Medoc) 7, 3. Kuti (KAC-Medosz) 6. 4. Körös (Kecel) 6, 5. Szalai (Jánoshalma) 5 győzelemmel. ATLÉTIKA Karácsony második napján a szlovákiai Losoncon meghívásos nemzetközi félmaratoni versenyt rendeztek. A 161 tagú mezőnyben több magyar atléta is indult. Megyénket Tabajdi József, a KAC-Medosz atlétája képviselte, aki a 40 éven felüliek kategóriájában 1:16:33 idővel második lett. Érdekesség, hogy a verseny legidősebb résztvevője, az 1900-ban született dr. Jiri Valenta is teljesítette a távot, mégpedig igen jó, 1:46:28 másodperces idővel. s LABDARÚGÁS I Az NB-s serdülő- es ifjúsági bajnokság őszi végeredménye keleti Csoport Serdülők: 1. Vasas 18 1 76— 8 36 2. MTK-VM 15 3 1 67— 10 33 3. Csepel 12 6 1' 55— 17 30 4. Szeged 13 3 3 67— 15 29 5. Szolnok 12 3 4 44— 13 27 6. DMVSC 11 2 6 55— 13 24 7, DVTK 9 5 5 25— 18 23 8. Bcsaba 7 7 5 25— 15 21 9. SBTC 9 3 7 33— 29 21 10. Bp. Volán 9 2 8 44— 37 20 11. Eger 8 3 8 31— 33 19 12. Ózd 5 3 11 25— 38 13 13. NYVSSC 5 2 12 27— 26 12 14. KSC 3 5 11 21— 33 11 15. Metripond 3 3 13 22— 48 9 16. Vác 3 2 14 18— 79 8 17. Kbarcika 1 1 17 9— 83 3 18. Ganz-Mávag 1 1 17 4—114 3 Ifjúságiak: 1. Szeged 16 1 2 55—11 33 2. Csepel 15 3 1 57—19 33 3. Eger 14 1 4 52—21 29 4. MTK-VM 11 5 3 35—20 27 5. Vasas 10 5 4 35—17 25 6. DVTK 9 6 4 36—17 24 7. Bp. Volán 10 2 7 43—32 22 8. Bcsaba 9 4 6 .33—29 22 9. NYVSSC 8 3 8 28—19 19 10. Kbarcika 5 6 8 23—38 16 11. DMVSC 6 2 11 25—37 14 12. KS,C 5 4 10 18—33 14 13. Metripond 5 4 10 32—55 14 14. Ózd 5 3 11 19—34 13 15. SBTC 4 3 12 30—45 11 16. Ganz-Mávag 2 5 12 22—47 9 17. Szolnok 3 3 13 17—50 9 18. Vác 2 4 13 13—44 8 A bajai kispályás labdarúgó-bajnokság 1987. évi végeredménye ■ Férfiak: I. osztály 1. Újváros 22 15 5 2 56—16 35 2. GANZ 22 15 4 3 51—22 34 3. KIOSZ 22 11 7 4 47—27 29 4. Hellas SC 22 10 6 6 42—33 26 5. Vas- és 22 10 3 9 37—44 23 F.ip. 6. R—4 Lux 22 9 5 8 37—48 23 7. Sugovica 22 7 6 9 55—39 20 8. Városgazd. 22 6 6 10 39—49 18 9. Posztó I. 22 7 4 11 32r-44 18 10. ATI 22 7 3 12 44—50 17 11. Bácshús 22 6 2 14 32—71 14 12. Kismotor 22 3 1 18 27—56 7 n. osztály 1. FOKÁ 26 21 2 3 109— 30 44 2. Amatőrök 26 20 11 4 95— 21 42 3. Posztó II. 26 17 3 6 67— 21 37 4. Lokátor 26 17 2 7 90— 54 36 5. NETT 26 14 3 9 69— 54 31 6. BÁCSKER 26 11 7 8 70— 44 29 7. Kismotor 26 13 3 10 63— 43 29 II. 8. Erdőgazd. 26 13 2 1L 72— 56 28 9. MÁV i 10. DUTÉP 26 12 1 13 48— 77 25 26 11 2 13 58— 52 24 11. Tan.képző 26 6 1 19 33— 80 13 12. Tanárok 26 5 1 20 36— 98 11 13. BÉÉV 26 4 0 22 28—114 8 14. Városi 26 3 1 22 15—108 7 Tanács K3 teke A megyei csapatbajnokság őszi végeredménye Felnőttek: 1. AGRIKON 4 4 — 1 20—10 8 2. T.kécske 5 3 — 2 17—13 6 3. Szánk 5 3- 2 16—14 6 4. MÁV 5 2 1 2. 15—15 5 5. Nagykőrös 5 2 — 3 13—17 4 6. KTE 5 — 1 4 9—21 1 Ifjúságiak: 1. MÁV 5 5 ,-------1 6— 4 10 2. T.kécske 5 3 K 13— 7 ■ 6 3. Szánk 5 3 — 2 11— 9 6 4. AGRIKON 5 3 El 2 10—10 6 5. Nagykőrös 5 1 — 4 7—13 2 6. KTE 5 — — 5 3—17 0 A Petőfi Népe totótanácsadója A totó első heti, 1988. január 2—3-ai szelvényén olasz A és B-osztályú mérkőzések találhatók, köztük a milánói és torinói rangadókkal. 1. AVELLINO—ASCOLI. Olasz A- osztály. A karácsonyi ünnepek után folytatódik az olasz bajnokság. A 12. fordulót az Avellino döntetlennel, míg az Ascoli győzelemmel zárta. Változatlanul a kiesözónában vannak. Tippünk: x, 1. 2. CESENA—PISA. Olasz A- osztály. A Cesena kezdi megszokni az A-osztály légkörét, eddigi szereplése ötven százalékos. A Pisa tíz pontot szetten, kettővel kevesebbet, mint a hazaiak. Tippünk: 1, x. 3. FIORENTINA—ROMA. Olasz A-osztály. A Fiorentina legutóbb súlyos vereséget szenvedett Ascoliban és tíz pontjával a kiesözóna közelébe került. A Róma fölényes győzelmet aratott Pescara ellen Rómában. Tippünk: x. 4. MILAN—NAPOLI. Olasz A- osztály. A milánói helyi rangadón a Milan nyert az Inter ellen, de győzött a Napoli is a Verona ellen, és megtartotta három pontos előnyét a Milan előtt. Tippünk: x, 1. 5. PESCARA—COMO. Olasz A- osztály. A Pescara súlyos vereséget (1 —5) szenvedett Rómában, a Como hazai környezetben döntetlenre végzett a Torino gárdájával. Mindkettő a kiesés elkerüléséért küzd. Tippünk: x. 6. TORINO—JUVENTUS. Olasz A-osztály. A két együttes helyi rangadót vív. Tippünk: x, 1, 2. 7. AREZZO—TARANTO. Olasz B- osztály. Az Arezzo vesztett Pármában, a Taranto győzött hazai pályán, de így is a kiesés ellen harcolnak. Tippünk: x. 8. BARLETTA—PARMA. Olasz B- osztály. A Barletta catanzárói pontszerzésével sem tudott elkerülni az utolsó helyről. A Parma nyert és 14 pontjával a középmezőny alsó felében foglal helyet. Tippünk: x, 1. 9. LAZIO—BARI. Olasz B-osztály. Nincs lényeges különbség a két csapat között, a Lazio előnye egy pont a vendégekkel szemben és a hazai környezet is őket segíti. f Tippünk: 1, x. 10. LECCE—CREMONESE. Olasz B-osztály. A Lecce Bariban vesztett és 'ez az 5. helyéb^;kerültr A ■Cremonese hazai döntetlenjével: is előbbre lépett a tabellán. Tippünk: x, 1. 11. MODENA—CATANZARO. Olasz B-osztály. A két együttes döntetlennel zárta a 15. fordulót. A Modena a kiesés ellen, a Catanzaro a feljutásért küzd. Tippünk: x. 12. PADOVA—UDINESE. Olasz B-osztály. A Padova bolognai vereségével is feljutóhelyen áll. Az Udinese a kiesőzónában van tizenegy pontjával. Tippünk: 1, x. 13. PIACENZA—BOLOGNA. Olasz B-osztály. A hazaiak Bresciában vesztettek (0—3) és egyre lejjebb csúsznak a tabellán. A Bologna győzött és ismét az élre ugrott. Tippünk: x, 1. + 1 mérkőzés. 14. SAMPDORIA—INTERNAZI- ONALE. Olasz A-osztály. A Sampdo- ria tartja a 3. helyét a tabellán a torinói döntetlen után is. Az Inter pályaválasztóként vesztett a Milan elleni örökrangadón. Tippünk: x, 1. A további mérkőzésekre tippjeink: x, 1. D. I. RÖVIDEN • Kecskeméten a Városi Sportcsarnokban január 8—9—10-én rendezik meg a hagyományos Dánffy Antal Kupa kosárlabda-emlékversenyt. A férfi mezőny nemzetközi lesz. A Bitóm (lengyel) a Hódmezővásárhely, a Nagykőrösi Kinizsi és a Kecskeméti SC csapata körmérkőzéseken dönti el a helyezé-' sek sorsát. A nőknél a DVTK, a Szegedi SC, a Szarvasi Főiskolai Medosz és a Kecskeméti SC csapata vesz részt a tornán. Az_első mérkőzésLpénteken 13.30.-kor a KSC férfi csapata vivja a Hódmezővásárhely ellen. Az ünnepélyes megnyitó pénteken 18.20-kor lesz. t Kiskunhalason a városi tanács ifjúsági és sportosztálya, valamint a városi labdarúgó-szövetség játékvezetői tanfolyamot indít. Jelentkezni lehet 1988. január 9-éig a Kiskunhalas, Thorma János u. 2. sz. alatt, a labdarúgó-szövetségben. • Hagyomány, hogy minden esztendő végén Aranylabdával ismerik el Európa legjobb labdarúgóját. Hétfőn este Párizsban Ruud Gullit, az AC Milan holland légiósa vette át a magas kitüntetést. • A Békéscsabai Előre Spartacus- hoz igazolt Kerepeczky György, a Bp. Honvéd labdarúgója. Hat hónapig Békéscsabán játszik az Eger SE csatára, Fodor András is. Folytatódnak a tárgyalások Nyúl (Vasas) leigazolásával kapcsolatban. Az angyalföldi klub labdarúgó-szakosztálya január 4-én dönt arról, hogy hozzájárul-e a játékos kiadatásához. Friss hír még Békéscsabáról, hogy a válogatott Szekeres József letöltötte katonai szolgálatát, ismét a csapat rendelkezésére áll. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 9.00: Tv-torna nyugdíjasoknak 9.05: Teledoktor — A szívinfarktusról. II. 9.15: Szünidei matiné: Tangram 7 elem- - mai — Magyar rajzfilmsorozat IV/4. rész (ism.) 9.20: A popzene műhelyei. IV/2. rész: Indul a rock... (ism.) 9:50: Kalandozások Héraklésszel — NSZK-rajzfilmsorozat, VI/5. rész: Az alvilágban 10.05: Tigriseink — Svéd rövidfilmsorozat IV/2. rész (ism.) 10.50: Egészségünkért! 10.55: Tom és Jerry-show — Amerikai rajzfilmsorozat, XVI/5. rész (ism.) 11.20: A Stúdió '87. különkiadása (ism.) 12.05: Képújság 15.20: Hármas csatorna — Sci-fi — VIII/8. rész 16.25: Hírek 16.30: A Közönségszolgálat tájékoztatója 16.35: Egy szó, mint száz 17.15: Egészségünkért! 17.20: Popkorong és vendégei — Válogatás tíz adás legjobb és legérdekesebb' felvételeiből 17.50: Képújság 17.55: Reklám 18.00: Ecuadori pillanatok — II/2. rész: Az őserdő 18.25: Reklám 18.30: Álljunk meg egy szóra! 18.40: Reklám 18.50: Cim-cim — Irodalmi rejtvényműsor gyerekeknek. Maeterlinck: Á kék madár 19.10: Esti mese 19.20: Reklám 19.30: Híradó 20.10: Reklám 20.15: Egy agglegény szilvesztere — Csehszlovák tv-komédia 20.45: Prémvadász a Spitzbergákon — NSZK dokumentumfilm 21.30: Savaria '87 — Nemzetközi táncverseny Szombathelyről, felvételről 22.20: Híradó 3. TV II. MŰSOR: 17.40: Tv-torna 17.45: A cirkusz pillanatai — Francia film (ism.) 18.35: Nasa obrazovka — A szegedi körzeti stúdió szlovák nyelvű nemzetiségi műsora 18.55: Képújság 19.00: Szomszédok — Teleregény — 17. rész. (ism.) 19.30: Csajkovszkij: Hegedűverseny — NDK-film 20.10: Budapesti Körzeti Stúdió 21.10: Betűreklám 21.15: Híradó 2. 21.30: Augusto elvtárs — Venezuelai film 22.50: Képújság MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 15.45: A Szovjetunió megalakulásának évfordulója elé. 16.45: Yilághlradó. 17.00: Rajzfilm felnőtteknek. 17.15: Radikális reform. 17.45: Esztrádműsor. 19.00: Híradó. 19.40: Az átalakítás reflektorfényében. 19.50: Az esztrádműsor folytatása. 21.35: Világhlradó. 21.50: A rendőr—film. 23.20: Hírek. 23.25: Filmkoncert. ÚJVIDÉKI TV: 16.40: Műsorismertetés — magyarul. 16.45: Tv-napló — magyarul. 17.00: Reklám. 17.05: Műsorismertetés. 17.10: Tv- napló. 17.30: Rock and roll kölykök. 18.00: Komoly zene. 18.30: Más tv-állomások műsorából. 19.00: Ma: tájékoztató műsor. 19.15: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv- napló — magyarul. 19.55: Reklám. 20.00: Filmoszkóp. 22.30: TV-napló. 22.45: Műsorzárás. SZLOVÁK TV II. MŰSOR: 14.55: Hírek. 15.00: A nagy piramis. Dokumentumfilm. 16.00: A világűr. Kisfilm. 16.30: Gagman. 5. rész. 17.00: Sherlock Holmes kalandjai. A magányos kerékpáros. 18.00: Síugró négysáncverseny. Közvetítés felvételről. 19.00: Tévétorna. 19.10: Esti mese (ism.). 19.20: Időjárásjelentés. 19.30: Tv-hiradó. 20.00: IJaloma san Basi- lio spanyol énekesnő műsora. 20.50: Az önök estje. Magazinműsor. 21.30: Időszerű események. 21.56: Időjárásjelentés. 22.00: Ez történt 24 óra alatt. 22.15: A kristálytükör meghasadt. Angol film. KOSSUTH RÁDIÓ: ' 4.30—7.59: Jó reggelt! Zenés műsor 8.05: Műsorismertetés Kb. 8.15: Mai programok 8.20: Eco-mix — Gazdasági magazin (ism.) 8.50: Kis magyar néprajz 8.55: Citeramuzsika 9.12: Világablak — Az olvasás gyönyörűsége (ism.) > 9.35: Kórusainknak ajánljuk — Kodály— Horatius:.Justum ettenacem (Rendületlenül) 10.05: Fejezetek a rádiórendezés történetéből — Cserés Miklós dr: Holt lelkek — Gogol regénye rádióra alkalmazva 11.17: Concertino Praga ’87 11.38: Fényes Szabolcs operettdalaiból 11.55: Reklám 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Rólunk van szó! 12.45: Törvénykönyv— Közigazgatási változások 13.00: Klasszikusok délidőben — A kamarazene kedvelőinek 14.05: Műsorismertetés 14.10: A citrusfa levelei — Balladák 14.25: Operaslágerek 15.00: Népzenei Hangos Újság 15.40: Labirintus (ism.) 15.55: Műsorajánlat 16.05: MR 10—14 — Magazin tizenéveseknek 17.00: .Fenntartott hely" a Gébárti házban — Riportműsor 17.25: Rólunk van szól 17.30: Nóták 18.05: Kemény Simon: Napló 1942—1944 18.15: Hol volt, hol nem volt... A bonci- dai kalamajka 18.25: Könyvújdonságok 18.28: Műsorismertetés 18.30: Esti Magazin 19.15: Fejezetek a rádiórendezés történetéből — Cserés Miklós dr. 20.16: Diszkó téka — Lemezbarátok órája 21.16: Törőcsik Mari és Sztankay István énekel 21.30: Öt kontinens egy éve (ism.) 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Debussy: Pour le piano (Zongorára) 22.43: Lézer és tűszúrás 22.58: Arturo Toscanini vezényel 0.10: Himnusz 0.15—4.20: Éjfél után ... PETŐFI RÁDIÓ: 4.30—7.59: Reggeli zenés műsor 8.05: Idősebbek hullámhosszán 8.50: Tíz perp külpolitika (ism.) 9.05—12.00: Napközben Közben: 10.45: Láttuk, hallottuk 11.25—11.30: Világújság 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul 12.10: Fúvósindulók 12.25: Néhány szó zene közben >2.30: Nóták 12.58: Műsorismertetés. 13.05: A tegnap slágereiből 14.00: Iránytű 15.05: Diákfoci 15.15—17-29: Zenerulett Közben 16.58: Műsorismertetés 17.30: Ötödik sebeség 18.30: Nyolc rádió nyolc dala 19.05: Az Állami Népi Együttes felvételeiből 19.45: Rólunk van szól 19.50: Slágerlista-különkiadás — Az .év slágerei 20.50: A magyar munkásfolklór — Könyv- ismertetés 21.05: Zsák és foltja... — Szabó Orsolya házassági műsora haladóknak 22.05: Albumajánlat 23.20: A dzsessz története, 80/4. rész — Blues a szvingkorszakban 24-0.14: Balettzene 0.15—4.20: Éjfél után... BARTÓK RÁDIÓ: 6.05—7.59: Muzsjkáló reggel 8.05: Műsorismertetés 8.08: Időszaki kiállítások 8.13: Martin Haselböck (orgona) és a Gabrieli együttes hangversenye 9.18: Zenekari muzsika 10.00: Operafinálék 10.40: Rásonyi Leila hegedül 11.06: Pillanatkép 11.11: Szimfonikus zene 12.10: Kósa György: Kocsonya Mihály házassága — Háromfelvonásos operakomédia 13.03: Műsorismertetés 13.05: Mi lenne, ha ... (ism.) 13.54: Zengjen a muzsika, (ism.) 14.24: Bemutatjuk a Spyro Gyra együttes .Szavak nélküli történetek' című lemezét 15.09: Jósé Carlos Cocarelli (zongora) hangversenye 16.22: Operarészletek 17.00: Mesterségünk címere VI/6. rész — Hajóépítők között 17.30: Riccardo Muti vezényel 18.30: V materinskom jazyku - A Magyar Rádió szlovák nemzetiségi műsora Szegedről 19.03: Műsorismertetés 19.05: Rádióhangversenyekról 19.35: A Budapesti Fúvósegyüttes szilveszteri hangversenye Közben: Kb. 20.20: Külföldi tudósoké a szó -r- A földrengések előjelei Kb. 20.35: Csendes élet — Petőfi Sándor versei Kb. 20.40: A hangversenyközv. folyt Kb. 21.30: Operaáriák 21.44: Új lemezeinkből — Witold Lutos- lawski saját műveit vezényli a Berlini Filharmonikus Zenekar élén 22.30: Modern írók portréi — Nyikolaj Gu- miljov verseit fordította és a költőt bemutatja: Képes Géza 22.50: Mi újság a régi zene világában?