Petőfi Népe, 1987. december (42. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-29 / 306. szám
1987. december 29. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT # SPORT # SPORT A válogatottság életre szóló élmény lehet Vélemények, értékelések a sakktalálkozóról Bács-Kiskun megye 1988. évi versenynaptára (július—december) A Kecskeméten rendezett Magyar- ország—Svájc ifjúsági válogatott sakktalálkozó a hazai csapat sikerét hozta. A magyar fiatalok 17,5:6,5 arányban győztek. Szakemberektől', csapatvezetőktől kértünk véleményt a látottakról: Grószpéter Attila nemzetközi sakk- nagymester: — Egyértelműen jobb volt a magyar csapat a megnyitásokban és a többi játékrészben is. Az erősebb rendszerint támad, a gyengébb próbál védekezni. A svájciak szívósan, küzdőképesen tartották magukat. Talán túlzottan is védekeztek: az első fordulóban például két előnyös állásban is döntetlent ajánlottak. A válogatottból Bauer Tamás játéka tetszett. Két biztos győzelmet ért el. Ennél többet, azt hiszem, nem lehet kívánni. Egyébként életem legnehezebb szimultánja volt, amit pénteken az ifik ellen játszottam. Christoph Moggi, a svájci válogatott vezetője: — Nagyon jól szervezett, baráti han-- gulatú mérkőzésen vehettünk részt.- Őszintén szólva azzal az érzéssel utaztunk ide, hogy a házigazdák az esélyesebbek. Az Élő-pontok alapján is várRÖVIDEN • Ambrus László, a súlyemelők szövetségi kapitánya kijelölte azt a tíz versenyzőt, akikkel január 4-én megkezdődik Bükfürdőn az olimpiai felkészülés. A keret. 56 kg: Karczag (Tatabánya), Lukács (MTK-VM); 82,5 kg: Barsi (Diósgyőr), Messzi (Kecskemét); 90 kg: Buda (Bp. Honvéd), Tóth R. (Oroszlány); 100 kg: Szanyi (Olefin), Bökfi (Békéscsaba); 110 kg: Jacsó (Diósgyőr); 110 kg felett: Kovács (Tatabánya). Négy súlycsoportban egyelőre nincs magyar jelölt. • A Nemzetközi Sportújságíró Szervezet (AIPS) ökölvívó-bizottsága az idén is elkészítette a sportág világranglistáját. Súlycsoportonként tíz versenyzőt választottak ki. Az idén a kontinentális bajnokságok és a különböző nemzetközi tornák adták az alapot a ranglistához. Érvényesül itt is a kubaiak hosszú évek óta tartó fölénye: öt versenyzőjük került az első helyre, további 3 második, 1 pedig harmadik lett. A tizenkét súlycsoportból így kilencben az első három közé léptek. Első helyezettet ad még a Szovjetunió (4), az NDK (2) és Dél-Korea (1). Tíz ország ökölvívóit rangsorolták dobogóra. Magyarország hét versenyzővel került az első tíz közé. Az 57 kilóban EB-ezüstérmes Szőke László a legjobb, negyedik helyével. Váradi ötödik, Alvics hatodik, Isaszegi hetedik, Lévai nyolcadik, Botos és Hranek pedig tizedik. •Vasárnap a floridai Miami Beach-ben befejeződött a korosztályos tenisz-világbajnokságnak számító Orange Bowl küzdelemsorozata. A férfi párosban nagyszerű magyar siker született: Köves Gábor, a Bp. Spartacus 17 éves játékosa az olasz Cristiana Carat- ti oldalán bajnoki címet szerzett. TOTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint az 52. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők: 13+1 találatos szelvény 1 darab, nyereménye: 9 866 269 forint; ez egyben a 13 találatos szelvény is; 12 találatos szelvény 36 darab, nyereményük egyenként 137 032 forint; 11 találatos szelvény 523 darab, nyereményük egyenként 9432 forint; 10 találatos szelvény 4901 darab, ezekre egyenként 1510 forintot fizetnek. A közölt adatok nem véglegesek. (MTI) ható volt, hogy elveszítjük a mérkőzést. A megnyitásokban mutatott játékunkkal elégedett vagyok. A középjátékban viszont sok hibát követtünk el. Hiányzott versenyzőinkből a határozottság, a megfelelő tapasztalat. Továbbiprobléma: sok játszmát az időzavar miatt veszítettünk el. A találkozó ezzel együtt eredményes volt számunkra is: a játszmákat otthon alaposan kielemezzük és hasznosítani fogjuk a kecskeméti tapasztalatokat. Szóba került egy visszavágó mérkőzés lehetősége is jövőre Bernben. Varnusz Egon, a Magyar Sakkszö-. vétség szakfelügyelője: — Véleményem szerint nem volt akkora a fölényünk, mint ami a végeredményből kitűnik. Ha például a második fordulót kétórai játék után értékeltük volna: a mérleg akkor még a svájciak felé billent. A mieink később kerültek fölénybe. Persze ez nem csupán szerencse dolga, a nagyobb tudás érvényesült. A kecskeméti versenyzők közül jó benyomást tett rám Bauer, Földi, Soós játéka. Bezdán kissé bizonytalankodott. Meglepett, hogy Mádl Ildikónak alaposan meg kellett szenvednie a ponRÖPLABDA tokért. Egy ilyen találkozónak nemcsak sportbeli jelentősége van. Eleinte színpadiasnak éreztem az ünnepélyes külsőségeket, a címeres egyentrikót. így utólag meggyőződésem, hogy szükség volt minderre. Nagyon fontos, szép siker részesei lehettek a gyerekek. Életre szóló éliúény lehet mindenkinek, hogy játszott a válogatottban Kecskeméten és felvehette a címeres trikót. Dr. Záhonyi Ákos, a Dutép SC elnöke: "‘'fsr Szakmai sikernek tekintem, hogy megrendezhettük ezt a találkozót. Benne van annak elismerése, hogy eredményeket értünk el a nevelésben — négy helyi ifit is beválogatott a szövetség —, és a rendezés joga azt is kifejezi, hogy Kecskemét a legjelentősebb vidéki'sakkcentrum. Temrészetesen támogatók nélkül nem vállalkozhattunk volna a rendezvényre. Ezért külön köszönet illeti az Aranyhomok Szállót, a SZÜV-öt és az Agrikon Vállalatot. Szakmailag és különösen emberileg nagyon hasznosnak tartjuk a nemzetközi ifjúsági találkozókat, ezért szervezésüket — lehetőségeink függvényében — tovább szeretnénk folytatni. — lovas — Július Autó- és motorsport: Budapest Rally július 22-—24-én. Biatlon: Halasi hajtás biatlonverseny: Kiskunhalason, július 3-án. Cselgáncs: Ifjúsági I. krcs. orsz. egyéni bajnokság: július 30-án, Debrecenben. Evezés: Vidékbajnokság: július 1—3- án, Velencén. Labdarúgás: Tehetségkutató akció országos kiválasztója: július hónapban Baranya megyében, később kijelölendő helyen és időpontban. Lovaglás: Military (lovastusa) országos felnőtt bajnokság: július 22—24-én, Rádiházán. Lovastoma területi verseny: július 23—24-én, Kecskeméten. Modellezés! Parketta Kupa F5 hajómodellező verseny: július 2—3-án, Kecskeméten. Arányhomok Kupa FSR hajómodellező verseny: július 9—10-én, Kecskeméten. Motorcsónak: Országos bajnoki forduló és nemzetközi verseny: július 30— 3l-én, Baján.' Sportlövészet: Országos felnőtt bajnokság: július 23—24-en, Budapesten. Erdész Kupa.: július 2—3-án, Kecskeméten. Tenisz: Országos veterán bajnokság: július 21—24-én, Budapesten. Aranyhomok Kupa: július 2(f—22-én, Kecskeméten. Türr István emlékverseny: július 27—29-én, Baján. BLÉVISZ Kupa: július 30—31-én, Baján. Alkotmány Kupa: július 19—21-én, Kiskőrösön. Természetjárás: Zöld úton a Kiskunságon át, nyári túra: július 23—24-én. Úszás: Országos serdülő-bajnokság: .július 1—3-án, Budapesten. Országos gyermekbajnokság: július 15^—17-én, Nyíregyházán. Vidék-bajnokság: július 29-—31-én, Debrecenben. Augusztus Asztalitenisz: Augusztus 20. Kupa. Serdülő és újonc verseny: Dávodon, augusztus 19—20-án. Atlétika: Megyei Spartakiád-döntő: augusztus 12-én, Kecskeméten. Tófutás: augusztus 20-án, Soltvad- kerten a Vadkerti tónál. Autó-és motorsport: Forma 1GP: augusztus 19—21-én, a Hungaroringen. Cselgáncs: Kecskemét Judo Kupa nemzetközi verseny: augusztus 13—14- én, Kecskeméten. _ _ Evezés: Országos bajnokság: augusztus 2—4-én, Szegeden. Baja Kupa: au- gusztus 6-án, Baján. Kajak-kenu: Országos bajnokság: augusztus 5—7-én, Szegeden. Kerékpár: Kiskun Kupa: augusztus 26—28-an, Kiskunfélegyházán. Kézilabda: Az NB II. férfi, női és a megyei kézilabdabajnokság őszi rajtja: augusztus 7-én. Dutép Kupa: augusztus 27 —28-án, Kecskeméten. Kosárlabda: Tisza Kupa nemzetközi serdülő és úttörő torna: augusztus 19— 21-én, Kecskeméten. Kiskun Kupa NB H-es női és férfi torna: augusztus Tiónap- ban Kiskunfélegyházán, később kijelölendő időpontban. Labdarúgás: Az NB I, NB II, NB III, a megyei felnőtt, ifjúsági és serdülő bajnokság őszi rajtja: augusztus 14-én. A tehetségkutató akció országos bemutatója: augusztus hónapban, később kijelölendő helyen és időpontban. Lovaglás: Országos felnőtt és if júsági díjlovagló bajnokság: augusztus 26— 28-án, Kaposvárott. Sakk: Piros Arany nyílt verseny: augusztus 5—12-ig, Kalocsán. Fehér Huszár egyéni és csapat villámverseny: Kalocsán, augusztus 12-én. Sportlövészet: Mesterlövő bajnokság: augusztus 20-án, Kecskeméten. Teke: Augusztus 20. Kupa: augusztus 20-án, Kecskeméten és Tiszakécs- kén. Tenisz: Alkotmány Kupa: augusztus 20-án, Kunszentmiklóson. Természetjárás: Nemzetközi Tisza Túra: augusztus 1—2-én, Tiszakécskén. Úszás: Országos úttörőbajnokság: augusztus 5—7-én, Balatonfűzfőn. Országos felnőtt bajnokság: augusztus 18 —21-én, Budapesten. Szeptember Asztalitenisz: NB I-es csapatbajnoki fordulók: szeptember 3-án és 10-én. A megyei csapatbajnokság őszi rajtja: szeptember 11-én. Atlétika: Alföld Kupa serdülő összetett verseny: szeptember 24—25-én, Kecskeméten. A megyei serdülőbajnokság II. fordulója: szeptember 3-án, Kiskunfélegyházán. Kismaratoni serdülő minősítő verseny: szeptember 24-én, Kiskunhalason. Gokart: Európa- és Világbajnokság: szeptember 2—4-én, Kecskeméten. Az országos bajnokság 6. fordulója: szeptember 24—25-én, Győrben. Birkózás: Garaczi Sándor úttörő emlékverseny: szeptember 14-én, Kecske- métái. Cselgáncs: II. o. felnőtt rangsorverseny: szeptember 17-én, Baján. Ifjúsági I. rangsorverseny: szeptember 17-én, Baján. Karate: Junior férfi és női országos bajnokság: szeptember 25-én, Kecskeméten. Szigma Kupa semi-contact nemzetközi egyéni verseny: szeptember 18- án, Kecskeméten. Kosárlabda: Kötelező atlétikai felmérés: szeptember 10-én, Budapesten. Hírős Kupa nemzetközi férfi és női torna: szeptember 9—11-én, Kecskeméten. Jelky Kupa nemzetközi férfi és Napraforgó Kupa nemzetközi férfi kosárlabdatornák: Baján, később kijelölendő időpontban. Lovaglás: Military (lovastusa) országos ifjúsági bajnokság: szeptember 30- atól október 2-áig, Nagyvázsonyban. Kettesfogathajtó bajnoki döntő: szeptember 2-—4-én, Kecelen. Négyesfogathajtó bajnoki döntő: szeptember 23-^ 25-én, Szilvásváradon. Országos ifjúsági díjugrató bajnokság: szeptember 23 —25-ig, Kiskunhalason. Modellezés: Volán Kupa FSL hajómodellező verseny: szeptember 3 4- én,.Baján. Ökölvívás: Ifjúsági vidékbajnokság: szeptember 29-étől október 2-áig, később kijelölendő helyen. Röplabda: Az NB I. őszi fordulói: szeptember 25-étől. Az NB II. őszi fordulói: szeptembér 11-étől. Sárfehér Kupa női röplabdatorna: szeptember 24— 25-én Izsákon. Sportlövészet: HKL megyei döntő: szeptember 17-én, Kecskeméten. Teke: Az NB II. rajtja: szeptember 10-étől. Tenisz: Nemzetközi veterán bajnokság: szeptember 5—10-én, Keszthelyen. Területi felnőtt csapatbajnokság: szeptember 9—11-én, Kecskeméten. Jeszenszky Gyula emlékverseny: szeptember 20—21-én, Kecskeméten. Torna: Felnőtt III. o. csapatbajnokság: szeptember 30-án, Kalocsán. Ifjúsági II. o. bajnokság: szeptember 28-an, Kalocsán/ \ Október Asztalitenisz: NB I-es csapatbajnoki forduló: október 1., 15. és 29-én. Gokart: Nemzetközi meghívásos verseny: október 1—2-én, Kecskeméten. Birkózás: Piros Arany Kupa úttörő- verseny: Kalocsán, október 23-án. Úttörő területi verseny: október 15—1 fián, Soltvadkerten. Cselgáncs: Úttörő III. országos egyéni bajnokság: október 8-án, Budapesten. II. o. felnőtt országos bajnokság: október 15-én, Szegeden. Serdülő országos bajnokság: október 22-én, Miskolcon. Úttörő I. országos bajnokság: október 29-én, Budapesten. A diákolimpia megyei döntője: október 22-én, Akasztón. Körzeti rangsorversenyék: október 8-án, Kecskeméten, október 28-án, Hartán. Karate: Férfi felnőtt országos bajnokság: október 29-én, Pécsett. Kosárlabda: fia NB I. férfi rajtja: október 8-án. Az MNK első országos selejtező fordulója: október 22-én. Ökölvívás: fia Országos ifjúsági bajnokság döntője: október 13—16-ig, Budapesten. Kelet-Magyarország serdülő bajnoksága: október 6—9-én, később kijelölendő helyen. NB I-es csapatbajnokság a rájátszás első fordulója: október 29—30-án. Sakk: Nemzetközi Nagymesterverseny: októbers17—28-ig, Kecskeméten. Súlyemelés: Tehetségkutató országos döntő: október 21—23-án, Szolnokon. Természetjárás: Kerékpáros őszi túra: október 2—3-án. Teljesítménytúra (2 x 50 kilométer): Ladánybene—Kis- kunmajsa között, október 15—16-án. Úszás: Bikádi Gábor emlékverseny: október 22-én, Kecskeméten. November Asztalitenisz: Megyei egyéni bajnokság: november 7-én, Tiszakécskén. NB I-es csapatbajnoki fordulók: november 19-én és 26-án. Birkózás: Megyei serdülő kötöttfogású bajnokság: november 1-jén, Kecskeméten. Serdülő területi kötöttfogású bajnokság: november 19—20-án, Kecskeméten. Úttörő kötöttfogású területi verseny: november 12—13;an, Soltvadkerten. Cselgáncs: Úttörő II. o. egyéni bajnokság: november 5-én, Budapesten, úttörő III. o. egyéni bajnokság: november 5-én, Kaposváron. Országos felnőtt egyéni bajnokság: november 19—20- án, Budapesten. Diákolimpia, területi döntő: november 12-én* Debrecenben. Kosárlabda: fia MNK országos selejtező II. fordulója: november 5-én. ÓIK leány és fiú elődöntők: november 6—7- én. OSK elődöntő: november 6—7-én. Könnyűbúvársport: Vízmű Kupa felnőtt verseny: november 12—13-án, Kecskeméten. Országos ifjúsági és serdülő bajnokság: november 25—27-én, Kecskeméten. Labdarúgás: Diákolimpia az általános iskolás III. korcsoport megyei döntője: november 12-én, Sükösdön, a IV —V. korcsoport megyei döntője: november 17-én és november 30-án, Kecskeméten. November 7. Kupa: Kunszentmiklóson, később kijelölendő időpontban. Ökölvívás: fia Országos serdülő bajnokság döntője: november 10—13-ig. NB I-es csapatbajnoki forduló: november 12—13-án, 19—20-án és november 26—27-én. Sakk: AzOBI,OBIIésa megyei csapatbajnokság befejező fordulói: november hónapban. Teke: November 7. Kupa, Tiszakécskén. December Asztalitenisz: Öregfiúk megyei bajnokság: december 4-en, Kiskunfélegyházán. Cselgáncs: A diákolimpia országos döntői: decetaber 17—18-án, Budapesten. Kosárlabda: fia MNK országos selejtezőinek III. fordulója: december 7-én. fia ÓIK és az OSK országos döntői: december 27—31 -éig, a helyszínt pályázat útján jelölik ki. Ökölvívás: fia NB I-es csapatbajnokság V. fordulója: december 5—6-án, VI. fordulója: december 12—13-án. Röplabda: Diákolimpia, megyei döntő általános iskolásoknak: december 14-én, Kalocsán. Középiskolásoknak: december 15. és 17-én, Kecskeméten. Hírős—Hungavis Kupa nemzetközi verseny: december 26—29-éig, Kecskeméten. Sportlövészet: Szalvay Kupa nemzetközi verseny: december 19—20-án, : Kecskeméten. Súlyemelés: Országos felnőtt bajnokság: december 8—10-éig, Szekszárdon. Teke: Karácsony Kupa: december 23-án, Tiszakécskén. Torna: Mesterfokú országos bajnokság: december 9—11-én, Békéscsabán. Túlit Péter nemzetközi emlékverseny: Kiskunhalason, december 10-én. Úszás: fia ORV országos döntője a gyermekkórosztályban, Kecskeméten, december 11-én. Országos utánpótlás verseny: december 2-án, Kecskeméten. Győzelemmel kezdett a KSC Tegnap a kecskeméti Városi Sportcsarnokban megkezdődött a 30. Hírős— Hungavis Kupa. A nyitómérkőzést a házigazda KSC és a csehszlovák VSP Nitra csapata játszotta. Kecskeméti SC—VSP Nitra 3:1 (11, 9, —12, 13). Kecskemét, 100 néző, vezette: Szabó, Ribizsár. KSC: Üjhidi, Halász, Szabó Z., Vámos, Farkás, Nyúl. Csere: Lantos. Edző: Karagics Mátyás. A magyar bajnoknak nem jelentett akadályt a csehszlovák középmezőnyhöz tartozó ellenfél. A 3:1-és eredmény és a szorosnak tűnő játszmák nem tükrözik hűen a két együttes közötti különbséget. A kék-fehérek közül ezen a találkozón Újhidi és Halász nyújtotta a legjobb teljesítményt. További eredmények: Vasas—Zilina 0:3. A torna mai programja: Vasas—Magyar Ifjúsági Válogatott 9 óra, Zilina— Nitra 11 óra. Magyar ifjúsági Válogatott—Zilina 16 óra, KSC—Vasas 18 őrá. L. Zs. \ • A tegnapi nyitómérkőzésen Halász (labdával) feladóként csapata egyik legjobbja volt. (Lakosa Zsolt felvétele) MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 8.15: Tv-torrta 9.00: ITV-stúdium. A fémek általános jellemzése IX/9. rész (Kémia 8. osztályosoknak) (ism.) 8.40: Móra Ferenc: A kis Bicebóca (ism.) (FF) 9.00: Szünidei matiné: Tangram — Játék 7 elemmel — Magyar rajzfilmsorozat IV/3. rész (ism.) 9.05: A popzene műhelyei IV/1. rész: Indul a pop... (ism.) 9.35: Kalandozások Héraklésszel — NSZK rajzfilmsorozat IV/4. rész: Augiasz és Geryon 9.50: Találkozás Orionnal —• Amerikai kis- film (ism.) 10.20: Tom és Jerry-show — Amerikai rajzfilmsorozat XVI/4. rész (ism.) 10.45: Tigriseink — Svéd rövidfilmsorozat IV/1. rész (ism.) 11.35: Delta (ism.) 12.00: Mozgató — Tv-torna mozgáskorlátozottaknak 12.10: Képújság 16.50: Hírek 16.55: Három napTv-műsora 17.00: Reklám 17.35: »Gyermekek a békéért" — Közvetítés a Pesti Vigadóból, felvételről 18.30: Ecuadori pillanatok 11/1. rész: Quito 18.55: Képújság 19.00: Reklám 19.10: Esti mese 19.20: Reklám 19.30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: A királyasszony lovagja (Ruy Bias) (FF) Francia film (1947) (ism,) 21.45: A Stúdió '87 különkiadása 22.30: Híradó 3. TV II. MŰSOR: 17.50: Képújság 17.55: Tv-torna 18.00: Dél-alföldi Magazin. 19.00: Nyelvtanfolyam: Orosz nyelvlecke középhaladóknak XVIII/13. rész 19.10: Kéz és szem — Kanadai dokumentumfilm (ism.) 20.05: Mutató — Gazdasági szemle 20.50: Népzene zenekarra — Küküllő- vidéki táncok 20.55: Híradó 2. 21.10: Betűreklám 21.15: Gyémántdíjasok fesztiválja — Belga zenés film (ism.) . 21.45: Kedves, drága egyetlenem — Szovjet film 22.50: Képújság MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 16.00: Ezt titudjátok... 16.45: Világhira- dó. 17.00: Radikális reform. 17.25: Rajzfilm. 17.45: Álláspont. 19.00: Híradó. 19.40: Az átalakítás reflektorfényében. 19.50: Téli est Gagrábai/ —, film. 21.15: Világhíradó. 21.30: Tbiliszi bábszínház. 22.00: Nincs visszatérés — film. 23.20: Hírek. 23.25: Sportműsor. 0.05: Acirkusz porondján. ÚJVIDÉKI TV: 16.40: Műsorismertetés — magyarul. 18.45: Tv-napló — magyarul. 17.00: Reklám. 17.05: Műsorismertetés. 17.10: Tv- napló. 17.30: Gyermekműsor. 18.00: Bemutatjuk önnek. 18.30: Testnevelés — magyarul. 19.00: Ma: tájékoztató műsor. 19.15: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv- napló — magyarul. 19.55: Reklám. 20.0Ö: Lottóhúzás. 20.05: Amíg a napok, az évek telnek — lengyel sorozatfilm. 21.00: Tv- napló. 21.15: Hazai játékfilmsorozat. Utána: Műsorzárás. SZLOVÁK TV II. MŰSOR: 15.05: Hírek. 15.10: Ifjúsági rövidfilmek. 16.00: A világűr. Kisfilm. 16.30: Gagman. 4. rész. 17.00: Egy tájfutó bolyongásai. Cseh film. 18.20: Brazília, Brazília. Zenés gyermekműsor. 18.55: A rendőrség naplójából. 19.00: Tévétorna. 19.10: Esti mese (ism.). 19.20: Időjárásjelentés. 19.30: Tv- hiradó. 20.00: Fiatalok tévéklubja. 21.30: Időszerű események. 21.56: Időjárásjelentés. 22.00: Ez történt 24 óra alatt. 22.15: Porlepte históriák. Humoreszkek. KOSSUTH RÁDIÓ: 4.30—7.59: Jó reggeltl 8.05: Műsorismertetés Kb. 8.15: Mai programok 8.20: Társalgó 9.44: Gyermekversek zenével 10.05: Kapcsoljuk a szolnoki stúdiót 10.25: Éneklő ifjúság 10.41: Népdalok, néptáncok 11.35: Láthatatlan szálak — Jékely Zoltán novellája 11.54: Reklám 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Rólunk van szó! 12.45: Intermikrofon 13.00: Klasszikusok délidőben 14.05: Műsorismertetés 14.10: Magyarán szólva — Nyelvőrködés 14.25: Orvosi tanácsok 14.30: Sergio Mendes latin c(zsesszfelvéte- leiből 15.00: Puttony 16.05: Test-őrségen 17.00: Emlékirat és valóság , 17.30: Nóták 17.45: A Szabó család 18.15: Hol volt. hol nem volt... 18.25: Könyvújdonságok 18.28: Műsorismertetés 18.30: Esti Magazin 19.15: Mosolygó Parnasszus 20.25: Zenekari muzsika 21.00: Népzenei feldolgozásokból 21.30: Restaurálni: újra alkotni 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: A vándorló templom — Riport 22.40: Csengery Adrienne énekel Kb. 23.40: Szimfonikus miniatűrök 0.10: Himnusz 0.15—4.20: Éjfél után... PETŐFI RÁDIÓ: 4.30— 7.59: Reggeli zenés műsor 8.05: Slágermúzeum 8.50: Tíz perc külpolitika (ism.) 9.05—12.00: Napközben 10.00—10.10: Sportvilág 10.25— 10.30: Fülszöveg 10.45: Láttuk, hallottuk 11.25— 11.30: Világújság 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul 12.10: Nótamuzsika 12.58: Műsorismertetés 13.05: Popzene sztereóban 14.00: Betűtenger — az ivásról 15.05: Zoltán Erika énekel 15.20: Könyvről könyvért 15.30— 17.29: Csúcsforgalom 16.58:- Műsorismertetés 17.05—17.10: Ipargazdák 17.30: Formálódók 18.30: Gramofonsztárok 19.05: Csak fiataloknak! 20.00: Böngészde a Zenei Antikváriumban 21.05: Az életjegy — Marcel Aymé novellája rádióra alkalmazva (ism.) 21.33: Operettfelvételekből 21.50: Az élő népdal 2. (ism.) 22.00: .Óda a sporthoz' 22.30: Égy .finom" kalandor történetei — A nagy tranzakció. Edgar Wallace nov. 0.15—4.20: Éjfél után... BARTÓK RÁDIÓ: _______ 6 .05—7.59: Muzsikáló reggel 8.05: Műsorismertetés 8.08: Versenygyőztesek gálahangversenye a moszkvai Csajkovszkij Konzervatórium nagytermében 10.28: Barokk zene 11.30: Operaáriák 12.02: Csehszlovák zeneszerzők műveiből 12.32: Hangverseny a bécsi orgonanapon 13.03: Műsorismertetés 13.05: Fáklyaláng — Részletek Illyés Gyula drámájából' 14.00: Fúvószene 14.15: Csipkefüggöny — Muzsika gyerekeknek , . 14.30: Labirintus 14.45: Ponchielli: Gioconda — Négyfelvo- násos opera Közben: 17.00: Mesterségünk címere... Amíg a szövet elkészül 17.30: Az operaközvetítés folytatása 18.07: Az MRT énekkarának új felvételeiből* 18.30: Na maternjem jeziku — A Magyar Rádió szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről 19.03: Műsorismertetés 19.05: In der Muttersprache—A Magyar Rádió német nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről 19.35: Üj lemezeinkből 20.25: Rólunk van szó! 21.00: Zenetörténeti érdekességek 21.46: Balettzene operákból 22.40: Az Európai Rádió Unió Dzsessz- fesztiválja VIÍI/4. rész 23.20: Philip Jones rézfúvós együttesének felvételeiből