Petőfi Népe, 1987. december (42. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-24 / 303. szám
1987. december 24. • PETŐFI NÉPE • 5 ÜNNEP ELŐTT A FARKAS-VILLÁBAN „Szeretet, ajándék, az lenne az igazi” Gyerekkoromban* ha télen a kiskonyha kecskelábú asztala alól eltűnt a levert zománcú fazék, már biztosan tudtam, hamarosan karácsony lesz. A megbecsült edény ilyenkor gyönyörű papírborítást kapótt. Az ágyak végéhez állított asztalra rákerült az egy évben egyszer használt terítő, apánk elővette a szánkókat, s a féltucat gyerekkel együtt elindult játszani... Aztán lucskosságunkból a kemencénél felszáradva már hallottuk is a csengőszót: megjött az angyalka. Betódultunk a szobába ... a fenyőfa csillogásánál csak a szemünk ragyogott fényesebben. Saját szép karácsonyi emlékeimmel indultam a napokban a kecskeméti Farkas-villába, a Bács-Kiskun Megyei Qyermek- és Ifjúságvédő Intézetbe. Arvaház ez, de nem árvák lakják. — Nemrégen köszönt el két asszony, akik karácsonyra szerették volna hazavinni a gyerekeiket—mondta dr. Kovács Gyula igazgató, aki egy levelet is mutatott: „Aranyos ... írd meg, karácsonyra házaengednek-e. Okvetlen. Majd mindent pótolok neked. Szeretnék veled nagyon elbeszélgetni sok mindenről ...” — Az intézetben jó helyen vannak a gyerekek. Nézze meg őket — invitált az igazgató. Délelőtt a tanulószobában nagy a rendetlenség. Egy asztalnál a műanyag tálka masszájából gipszfigurák születnek. A nagyfiú keze maszatos, csillagokat, angyalokat fest. Odébb egy lány színes papírláncot ragaszt, egy másik fiú kötöget, a harmadik furulyázik. Készülünk a karácsonyra — magyarázza a felfordulás okát Puskás Anna nevelő. — A gyerekek maguk is csinálnak díszeket. A nagyok részt vesznek a klubhelyiségben felállított, mennyezetig érő fa „felöltöztetésében”, a kisebbek meg várják a meglepetést. Ilyenkor eljönnek a patronáló szocialista brigádok tagjai is, akik ajándékokat hoznak. Ezek a gyerekek adni is szeretnek. Most fabrikálják azokat a kis tárgyakat, amelyekkel ők kedveskednek majd a látogatóknak. Műsorral is készülünk, nagy az izgalom. A tanító asztalán füzetek, önkéntelenül belenézek: „A Karácsony a legszebb családi ünnep. Mindig melegséget, gyertyafényt, ajándékot jelent számomra. Hogy egy nagy fehér asztalnál az egész család együtt van. Én most szeretnék egy társasjátékot és könyvet, ami tudományról szól....” Közben B. Istvánra, a kötő fiúra pillantok, s, érzem, hogy beszélgetni szeretne. — Kinek készíted a kislánykezeket is elismerő alkotást? — Mellény lesz, magamnak, karácsonyra. Most itt maradok az ünnepekre. Már nyolc éve vagyok itt. Eddig mindig hazavitt anyám, de most azt mondta, hogy elutazik. Ha megjön a külföldről, eljön értem. Azt ígérte, engem is elvisz oda. A gyerekek körbefognak. Ki-ki elmondja, milyen karácsonyi emléke van, vagy mit gondol, képzel a szeretet ünnepéről. K. Ibolya 17 éves, emlékezete óta mindig intézetben volt. Itt, a kecskemétiben nem is olyan régen talált rá egy testvérére. — Szerintem jó lehet a karácsony. Összeül a család. Szeretet, ajándék, karácsonyfa .. .azlenneazigazi. Én könyvet szeretnék kapni. Verseset. Karácsonykor is szavalni fogok. A legkedvesebbversem Garai Gábor: Jó kedvet adj! Kicsit még tanulom. Van még egy hét és öt nap, addig szebben megtanulom. Jólesik neki a taps, a dicséret... A gyerekektől elköszönve, Csordás Lászlóné növendékügyi előadó elmondta, hogy ősz óta egyre többen keresik meg. Gyermeket, egyet vagy kettőt kémek karácsonyra. Vannak visszajárok is közöttük, gyermektelenek, egykés szülők, a megyéből és a megyehatáron túlról is. — Hogyan térnek vissza azok a gyerekek, akik szülőknél, nevelőknél vagy idegeneknél töltik a karácsonyt? — Nem egyformán viselik, de valahogy mind megkönnyebbül az élmények elmesélése után. Pillái Sára • Puskás Anna nevelő huszonhét éve foglalkozik itt a gyerekekkel. • Délelőtt a tanulószobában. • Jut idő hócsatázni is. (Méhesi Éva felvételei) Emberséget az embernek! Beszélgetés dr. Ahmed A hu-gourával, a Nemzetközi Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Világszövetsége állandó bizottságának elnökével. A Magyar Vöröskereszt VII. korfg- resszusán alkalma nyílt a Központi Sajtószolgálat munkatársának, hogy beszélgessen dr. Ahmed Abu-goura úrral a Nemzetközi Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Világszövetsége állandó bizottságának elnökével.. — Első kérdése előtt engedje meg, hogy ez úton üdvözöljem a magyar megyei lapok olvasóit erről az’igen fontos és halaszthatatlan tanácskozásról. — Köszönöm. Nemrég' emlékeztünk meg nagy költőnk, József At ti ■ la halálának ötvenedik évfordulójáról. Több mint fél évszázada Hósani című versében így -ir: ßvc^-.y;fn.jtr. népbetegség. / szop'"— '•-er.-mőhc- lál, j árvaság, korai öregség, j elmebaj. egyke és sivár, j bűn, öngyilkos ság, lelki restség. / .. „ ön nagyon sok és igaz mai adatot hallott hazánk helyzetéről, mintha a félszázados sorok igazabbak lennének mint valaha, s nemcsak hazánkról, hanem az egész világról. Mi a véleménye? — A vers ma is igaz. El kell mondanom, hogy az általános világhelyzet nem javult, hanem egyértelműen romlott. Az emberek egészségi állapota is romlott. Természetesen' ötven éve is voltak betegségek. Emberek tízezrei menekültek a járványok- elől. Azután leküzdöttük ezeket a betegségeket. Hozzá kell tennem: nem mindenütt. Van, ahol még a gyermekparalízis és a tuberkulózis is szedi áldozatait. Az azonban mindenképpen realitás: a világ különböző régióiban nagy különbség van az orvosi ellátásban. És még valami: a világ testén új betegség uralkodik, s ez a szegénység! A világ egyes részein hiányzanak a legelemibb megélhetési feltételek. Itt van például Afrika. Tömegével halnak éhen az emberek, olyan legyengültek, hogy mindenféle betegséget megkapnak. Ebben is igaza van az önök költőjének. Nézze, én orvos vagyok, és hazámban Jordániában egy időben én voltam az egészségügyi miniszter. Naponta szembetalálkoztam az új „ezernyi fajta népbetegsbg”-gel. Ma azt mondjuk: a civilizáció okozta betegségek. így' igaz. Régen azt sem tudták, hogy mi a szív- infarktus. Az ipari vagy iparosodó társadalmakban népbetegség, sőt néphalál lett. Igen, ma látszólag könnyebb, és mégis nehezebb élni. Most nem beszélek a rákról — amire nines gyógymód, s nines gyógyszer — s egy egész sor kórról sem-. Inkább arról, hogy a Vöröskereszt és Vörös Félhold társaságok mit tehetnek. A ini tagjaink önkéntesen állnak - "Trha 'zt teszik, amit megengednek nekijfc Sok országban e tevékenység területe nem túl szeles. A legfontosabbnak azt tartom, hogy mindenütt támogatni kell az egészségügyi kormányzatot tisztességes céljaiban, azok megfogalmazásában és kivitelezésében. — Ismét visszatérek József Attilához. Azt írja: Fel kéne szabadulni már! Mi több mint negyven éve felszabadultunk. A Magyar Vöröskereszt üzenete számomra ezen a kongresszuson: belülről kell szabaddá válni, a tettekre. Mint gondol Ön erről?- Ahhoz, hogy az ember szabad lehessen, mindenekelőtt békére van szüksége. Azután biztos munkára, megélhetésre. Szociális biztonságra. És végül, hogy csinálhasson mindent, amit akar. Ami jó, vagy amiben kedvét leli. Ezzel szemben mi a helyzet? A világ minden percben kétmillió dollárt költ fegyverekre. Nem lehet ezt megállítani? Egyre többet költ az emberiség fegyverekre és egyre több tízmillióval növekszik a szenvedők, a szükségben élők száma. Ami a belső felszabadultságot és a békességet jelenti, nos ezt úgy vélem; csak akkor tudjuk elérni, ha a külső már adott. Ruttkay Levente Két generáció egy munkahelyen A Kiskunhalasi Faipari Vállalat többek között arról is nevezetes, hogy a 241 fős vállalati kollektívából 14 házaspár dolgozik egyazon munkahelyen. A karácsony ürügyén kiváncsiak voltunk egy ilyen család életére. Bakos Pál 20 év óta tartozik a nagyobb közösséghez, ahol felesége, Éva is elhelyezkedett, és akinek édesapja Krausz Dezső a vállalat egyik alapító tagja, nyugdíjasként még ma is dolgozik. A fiatalember időközben elvégezte a marxista középiskolát, a faipari szakközépiskolát, és a találkozásunk előtti napokban tette le a technikusminősítést. Jeleiüeg az ablakgyártó műhelyben csoportvezető. Éva, a feleség a munkaügyi osztályon statisztikus. A férjével egy időben szintén tanult, munkaügyi'tanfolyamra járt. Ágnes, a nagyobbik lány jövőre fejezi be az általános iskolát zenei tagozaton, ő még a pályaválasztás előtt áll. Noémi a kisebbik, 6 éves. Azt is mondhatnánk, hogy Bakoséknál az idei esztendő a tanulás jegyében telt el. — A családfőnek milyen érzés volt harmincegy- néhány évesen ismét iskolapadba ülnie? — Ami igaz, az igaz: gyerekkoromban jobban szerettem játszani, mint tanulni —, emlékezik vissza Bakos Pál, de a fúrás-faragás ugyanúgy kitöltötte az időmet, mint a játék. Ezért lettem asztalos. Később már a szabadidőmet és a családi együttléteket kellett feláldoznom, hogy továbbtanulhassak. Felnőtt fejjel úgy gondoltam, amit egyszer elkezd az ember, azt be is kell fejezni. Nem vallottam szégyent, jó eredménnyel vegeztem az iskoláimat. — Ez alatt á terheknek a nagyobbik részét a feleség viselte. — Szerencsénk van, egy portán élünk a szüleimmel és az öcsémékkel —, válaszolja Éva. Nagyon sokat segítettek és a gyerekek nem maradtak egyedül, ha későn értünk haza. Tizenöt éve vagyunk házasok. Örököltünk egy fél házrészt, amit jórészt saját munkával rendbehoztunk és korszerűsítettünk. Az utóbbi öt évben pedig a tanulásra adtuk a fejünket. — Mivel tölti a család a szabadidejét? — Néhány évvel ezelőtt vásároltunk egy hobbikertet, és ezen gazdálkodunk. — De Éva, amikor az utolsó szót kimondja nem tudja elfojtani a nevetését. — Mit jelent ez a gazdálkodás? . — Egyelőre nem sokat hoz a konyhára, az uram a főkertész, ő „dirigál”, mi a gyerekekkel igyekszünk a kedvében járni. Ugyanis a birtok kihasználására vonatkozóan hosszú távra szóló terveket szövöget, és nem látjuk még egészen pontosan, hogy mi fog ebből kikerekedni. A lényeg, hogy a telken nem gazdálkodni, hanem pihenni es kikapcsolódni szeretnénk. — Ezek szerint lemondanak minden más kiegészítő jövédelemről? — Ha erre gondol, semmilyen mellékállással vagy kiegészítő jövedelemmel nem rendelkezünk. Nem titok, kettőnk havi keresete 12—13 000 Ft. Ebből kell kijönni, és tudjuk meddig nyújtózkodhatunk. A pénzt egy közös kasszába tesszük, amelyből mindenki annyit vehet ki, amennyire éppen szüksége van. Persze a beosztást és a közös kiadásokat előre megbeszéljük. — A karácsonyi bevásárlások nem borítják fel a családi költségvetés egyensúlyát? — A felkészülés jegyében mi is lefaragtuk a családi költségvetésünket —, mondja diplomatikusan a feleség. — Az idén vállalatunk termékei, a nyílászáró szerkezetek különösen keresettek, így pluszmunkát is vállalhattam. Egy hónapig a műhelyben dolgoztam, a többletjövedelemmel pedig az év végi kiadásainkat pótoltuk. — A műhelyben már alig érezni az enyv szagát. Az édesapja nyugdíj után sem tudott teljesen elszakadni az üzem tol? ■— A papa világéletében örökmozgó ember volt, munka nélkül sohasem találta a helyét —, világosít fel a lánya. — A gyárban nyugdíj mellett is dolgozik, de ha beszélgetni akar vele, akkor most a villamossági szaküzletben találja, ahol éppen bolti eladóvá képezte át magát. Nem szalasztóm el a lehetőséget, hiszen az alapító tagok közül ma már csak kevesen élnek. Dezső bácsi 72 éves, alacsony, mosolygós ember, szívesen mesél az üzem megalakulásáról: — 1957-ben hoztuk létre az üzemet, egy malomépületben kezdtünk el ládákat gyártani. Lá- dagyar — mereng el néhány pillanatig :— a mai napig így nevezik a vállalatot. Egyetlen szalagfűrésszel indultunk, az is aggregatról működött, minden mást kézi munkával végeztünk. Karbantartó asztalosként kerültem a gyárba, az első ajtókat, ablakokat még az üzemi ebédlőhöz készítettem saját kezűleg. Régen volt, szép volt! Nyugdíjasként időnként a raktárost helyettesítem. A múlt hónapban két leltározást csináltam végig. Jó érzés, hogy ma is számítanak rám. — Mit mondhatnék még? A fiataloknak hosszú és békés életet kívánok. Nekünk öregeknek az előbbi kettőből csak a „hosszú” jutott. A jövő és a világ sorsa az ő kezükben van. Kisvágó Árpád • Együtt a család. ■ •’v ILLÚZIÓK NÉLKÜL Akik sohasem hagyják el a természetet A megfáradt ember a természetbe vágyik, De miért? Mi az, amivel csak a természet kepes bennünket megajándékozni? Semmi sem tudja úgy megnyugtatni a felzaklatott embert, mint az, ha elüldögél a nagy viz partján, vagy sétál egy nagyot az erdőben. Romantikus hajlamúak azt mondják: a természetbe való vágyódásunk nem más, mint a génjeink visszaemlékezése az öntudatra ébredésünk előtti gondtalan időre. Racionálisabb gondolkodásúak az okokat sorolják: a csendet, a szabadságot, a nyugalmat, amit a természet jelent. De hát mindebből az következnék: azok a kiegyensúlyozott, boldog emberek, akik sosem hagyták el a természetet? Például az erdészek? Felföldi Zoltán a Kiskunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság Nyárjasi Erdészetének műszaki vezetője. Szolgálati lakásban él családjával — erdőben. A kép, amit pusztán annak ismeretében alkottam róluk és környezetükről, hogy a családfő erdőmémök, sok mindenben hasonlított a valósághoz. A ház előtt két lucfenyő- áll, mintegy az erdészlak szimbólumaként. Bent kellemes meleg: két hatalmas cserépkályha fűti az egybenyitott helyiségeket. Természetesen fával tüzelnek. Illatát csak azért nem éreztem, mert a háziasszony pogácsát sütött. Restellkedve döbbentem ra: ezt kifelejtettem a „képből”. Lám, azért, mert felgyorsult az élettempónk, még nem veszett ki teljesen az ilyen meghittséget, családias légkört teremtő vendégvárás. Pedig Felföldiné is dolgozik: matematikát, kémiát tanít a nyárlőrinci iskolában. — Az erdészfeleségnek kiváló háziasszonynak is kell lennie? — Legalábbis az én feleségemnek — mondta a házigazda olyan hangsúllyal, amiben benne volt az elismerés. — Ebben nem az a döntő, hogy erdész vagyok. — Sokan szívesen vállalnák a munkáját. — Hallottam már több ilyen és hasonló kijelentést. Kevés szakmának van akkora mítosza, mint az erdészetnek, pedig a mi munkánk is olyan, akár az iparban dolgozóké, semmivel sincs több romantika benne. Nekünk az a feladatunk, hogy erdőt telepítsünk, a fát kitermeljük a terv szerinti mennyiségben, minőségben, határidőben. Tudom, mindenkiben él egy kép az erdészről, mint olyan emberről, aki vállán a puskával naphosszat az erdőt jáija. Nos, nekünk sokkal több dolgunk van a számokkal, tervvel, a munkaszervezéssel. Mondjam azt, hogy alig találkozunk az erdővel — úgy, abban az értelemben', ahogyan kívülállók azt elképzelik? Persze engem is, mint minden erdészt, a romantika — őszintén szólva annál is több: a szerelem — vitt erre a pályára, de most már tudom, hogy ebből van legkevesebb ebben a munkában. Ami nem azt jelenti, hogy nem szeretem. Az illúzió szép színeitől megfosztva is becsülöm a szakmámat. — Ami mégis adhat a művelőjének valami többletet, valamit, amit nem mindenki kap meg a munkájától. Hiszen nem lehet az véletlen, hogy csak olyan erdésszel talájkoztam eddig, aki pontosan fejezte ki magát. Úgy, ahogyan az tudja, aki ismeri saját belső világát, a környezetét egyaránt. • Kint a -havas, csendes erdő, bent kellemes meleg és nyugalom. Felföldiék kiegyensúlyozott emberek. (Tóth Sándor felvétele) 9 „őzgidács- ka setesuta __” Ez a ké p a családi albumból való, az emlék a Felföldi gyerekek számára felejthetetlen. — Az erdészet empirikus szakma, a természet megfigyelésén alapszik. A mi dolgunk az, hogy elvegyük a természettől, amit nyújt, de tudnunk kell, hogy mit nyújt, mi az, amire számíthatunk, mi az, amit cserébe adnunk kell. Az erdész tehát figyel, hasonlít, összevet, következtet Aki pedig megértette a dolgok lényegéi, összefüggéseit, tisztában van azzal, amit mondani akar, pontosan ki tudja fejezni magát. Mégsem üyen egyszerű éz. Az erdészek ugyanis nem csak pontosan, hanem érdekesen fejezik ki magukat. Sok mindenhez értenek, s amit mondanak, az szinte mindig kerek történet. Ebből' Felföldi Zoltántól is kaptam ízelítőt: élvezet volt hallgatni, ahogyan a neki munkát és otthont jelentő vidék jellegzetességeiről vagy éppen a helységnevek kialakulásáról mesélt. — Miért van az, hogy az erdészek, ha munkájukról beszélnek, az olyan, mintha égy jól megírt históriás könyvből olvasnának fel? — Nekünk „tájban” kell gondolkodnunk, pontosan ismerni a vidék termőföldjét, éghajlatát, valamennyi ökológiai összetevőjét, bizonyos vonatkozásokban a történelmét is. Hiszen sok szakmai kérdésre adhat választ, hogy milyen volt az adott táj régen, és miért ilyen most. Ennek alapján tudjuk a megfelelő fafajtát kiválasztani a telepítéshez. A munkánk valóban megkívánja, hogy sok mindenhez értsünk, persze csak bizonyos szinten: például az útépítéshez, a földméréshez, térképkészítéshez. Egyetlen érdekességet hadd mondjak el: erdészettant először a bányamérnök-képzésben oktattak. A bányászatnak ugyanis sok fára volt szüksége, ezért a feltárások közeié-' ben sorra kitermelték a fákat, amit aztán pótolni kellett volna. Igen ám, de a bányamérnök nem értett az erdőtelepítéshez. Hát így kezdődött... Tény, hogy aki érteni akaija a természetet, annak otthonosan kell mozognia a biológiában, kémiában, fizikában, matematikában. S azt ügye nem szükséges bizonygatni, hogy mindezen tudományág milyen messzi van a romantikától! — Ami azért mégsem marad ki a: életükből, hiszen erdőben laknak! Van ennek hátránya is — válaszolta Felföldiné —: egy összkomfortos lakás mégiscsak kényelmesebb. De nem kötelező itt lakni, sok erdészcsalád él városban. A férjemmel olyan házban kezdtük a közös életünket, ahol nem volt víz. Onnan elvágyódtám. De most már tudom, hogy nem a város hiányzott nekem. Ebben a lakásban fürdőszoba is van — és természetesen villány—, pár hete a'telefont is megkaptuk. Igaz, a gyerekek kénytelenek kollégiumban lakni — a fiunk is, a lányunk is Kecskeméten jár gimnáziumba —, de örömmel jönnek haza, mindig is szívesen laktak erdőben. Szeretik a természetet. Tulajdonképpen még ők élvezik leginkább az előnyeit. Több idejük van rá, mint nekünk, felnőtteknek. Főleg, amíg kisebbek voltak, sokat csatangoltak az erdőben. Szeretik az állatokat, ismerik a fákat, a növényei két, a természet titkait, az édesapjuk sok mindenre megtanította őket. Gazdag gyerekek. ..... Almasi Marta .
