Petőfi Népe, 1987. december (42. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-21 / 300. szám
Hetven éve született Heinrich Höli (1917— 1985) Nobel-dijas nyugatnémet re- gényiró, elbeszélő —, t;s publicista, a mai német irodalom kimaghsló egyénisége., Érettségi után könyvkereskedő-tanuló lett, 1938—39- ben munkaszolgálatra hívták be, majd 1939-től katonáskodott. A háború után germanisztikát tanult a kölni egyetemen; a tanuláshoz szükséges pénzt mint segédmunkás, majd pedig mint tisztviselő kereste meg. 1947-től jelentek meg írásai, s 1951-től irodalmi tevékenységéből élt. Egész életművére kiható élménye a háború. Első írásai úgynevezett „rom- 'novellák", ahogy egész nemzedékének írásait nevezték 1945-ben; az ö szavaival: „Az emberek, akikről irtunk, romokban éltek, a háborúból jöttek." A múlt és a háború tagadásán, a múlttal való őszinte szembenézés útján jutott el kora nyugatnémet társadalmának, közállapotának gyúnyos-szatirikus, rendkívül kemény bírálatáig; ilyen témájú írásaiban is feltűnik a háború egy-egy epizódja, a pusztítás emléke a szereplők tudatában. Kiváló elbeszélő, aki cselekményes, lebilincselő novelláiban, regényeiben kitünően tömöríti az eseményeket, egészen rövid időre sűrítve össze a múltat és a jelent. MŰSOR December 21-én, hétfőn KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Előzetes December 22-én, kedden este 7 órakor: BÁNK BÁN. Páger Antal-bérlet. 23-án, szerdán este 7 órakor: BÁNK BÁN. Kis Mányi-bérlet. 25-én, pénteken este 7 órakor, 26-án, szombaton este 7 órakor, 27-én, vasárnap este 7 órakor: LUXEMBURG GRÓFJA. Bérletszünet. KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ December 22-én, kedden este 7 órakor: SZARKOFÁG. Kacsóh Pongrác-bérlet.,23- án, szerdán este 7 órakor: SZARKOFÁG. Szigligeti Ede-bérlet. CIRÓKA BÁBSZÍNHÁZ AZ SZMT MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN December 23-án, délután 3 órakor: BRÉMAI MUZSIKUSOK. 24-én, csütörtökön délután 3 órakor: TÉLAPÓ KESZTYŰJE. KECSKEMÉTI VÁROSI TELEVÍZIÓ Este 7 órakor: Megismétlik a kecskeméti Katona József Színház megnyitó ünnepségét és láthatnak a nézők két sorsolást. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 10 órakor: LUDAS MATYI, (video) 14 órakór: SZAFFI. (video) 19 órakor Karácsonyi rock-koncert. Fellép a Béri Ary és a Pillangók, a Bumm, a Grog, a Fatima és a Contemporaries. Figyelem! Ferge Zsuzsa mára hirdetett előadása elmarad! MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: FÉRFIAK. Sz„ mb„ NSZK-film. 14 éven felülieknek. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és X órakor: NINCS KETTŐ NÉGY NÉLKÜL. Sz., mb., olasz kálandfilinv Otthon mozi: délelőtt 10 és fél 6 órakor: HUPIKÉK TÖRPIKÉK. Sz., mb., belga rajzfilm. Fél 8 órakor: SZÉLJÁRÓ. Sz., amerikai kalandfilm. 14 éven felülieknek. Stiídiómozi: 8 órakor: ELSŐ FELESÉ- GÉM. Sz., ausztrál film. 16 éven felülieknek. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: ME- SÉK PANNÓNIÁBÓL. BAJA Uránia mozi: fél 4. fél 6 és fél 8 órakor: ASZTAL ÖT SZEMÉLYRE. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. Stúdiómozi: 5 és 7 órakor: YESTERDAY. Sz., lengyel film.' BÁCSALMÁS Árpád mozi: 5 és 7 órakor: A HALOTT EMBER LEVELEI. Sz., szovjet sci-fi. 14 éven felülieknek. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: VESZÉLYES NYOM. Sz., mb., jugoszláv kalandfilm. 14 éven felülieknek. Stúdiómozi: 6 órakor: FILMKLUB. KISKÖRÖS Petőfi mozi: 5 és 7 órakor: SZÉP LÁNY AJÁNDÉKBA. Sz., mb., francia—olasz filmvígjáték. 14 éven felülieknek. Stúdiómozi: 5 és 7 órakor: ARCHÍV FILMKLUB. KISKUNFÉLEGYHÁZA Szakmaközi művelődési ház: 5 órakor: HUPIKÉK TÖRPIKÉK. Sz., mb„ belga rajzfilm. 7 órakor: LESZÁMOLÁS HONGKONGBAN. Sz., mb., amerikai krimi. 14 éven felülieknek. KISKUNHALAS Fáklya, mozi: 4 órakor: CSILLAGOK HÁBORÚJA. Sz., amerikai film. 6 órakor: ÉN IS JÁRTAM ISONZÓNÁL. Magyar dokumentumfilm. 14 éven felülieknek. 8 órakor: MÁD MÁX. Sz., ausztrál film. 18 éven felülieknek. TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Központban: 5 és 7 órakor: BOUNTY.. Sz., amerikai kalandfilm. 14 éven felülieknek. A /"V J /Y14 /LrlOl IflClr vege az évnek A Kalocsai Sütőipari Vállalat hajósi tésztaüzemében december 11-én befejezték az évet. A hátralévő napokat már az év folyamán ledolgozták. Az idén 3600 mázsa kézi tésztát gyártottak. Ebből 650 mázsát tőkés vásárlóknak, adtak el. Most a tmk-sok vették át' a' miínkát, mintegy 300 ezer forint értékben felújítják az üzem energiahálózatát, új, a fizikai munkát könnyítő kisgépeket szerelnek fel. Ezzel, valamint a munkaerő átcsoportosításával jövő évben mintegy 20 százalékos termelésnövekedésre számítanak. SZÜLŐVÁROSÁBA VÁRJÁK A VILÁGHÍRŰ TÖMEGKOMMUNIKÁCIÓS SZAKEMBERT Gyermekfalu Kecskeméten? A n. Ferdinand tói 1623. szeptember elsején nemességet kapott Fe- renczy György tizenkettedizigleni egyenes fiúági leszármazottja, prof. Ferenczy József, müncheni lakos — tapintatosan a háttérben maradva — sokat tett az utóbbi évtizedben hazánk számára előnyősnek ígérkező külföldi kapcsolatok kialakításáért, hazai értékeink nemzetközi népszerűsítéséért. Néhány hete felesége létesített tekintélyes összegű alapítványt — az Erzsébet-díjat kísérő csinnadratta nélkül — magyar képzőművészek támogatására. A minap tudatta a Magyar Nemzet, hogy a Ferenczy-cég vallatta a nyugatnémet bajnokságban versenyző, a Forma I-es pilóták babérjára vágyó Kesjár Csaba „bevezetését” a nemzetközi sajtóba. A világhírű tömegkommunikációs vállalkozás alapítója, kiépítője nemrégiben találkozott dr. Adorján Mihállyal, Kecskemét tanácselnökével Megbeszélésükön — egyebek között — előzetesen véleményt cseréltek a második magyar gyermekfalu, a kecskeméti létesítéséről. (A sajnos rosszul szervezett battonyai építését közvetve-közvetlenül támogató Josef von Ferenczy éppen szülővárosában szeretné bebizonyítani, hogy milyen egy jól működő, társadalmilag áldásos gyerekfalu.) Már körvonalazódtak az elképzelések. A végleges megállapodás 1988 februárjában, a hetedizigleni kecskeméti cégtulajdonos (lapunk előfizetője) hazalátogatásakor, az illetékes testületek állásfoglalásának ismeretében várható. Annyit elárulhatunk, hogy a tervek szerint a „Víziváros” közelében alakítják ki a szülői házat nélkülöző gyermekek új otthonát. A kezdeményezők remélik, hogy a jövő év szeptemberében megkezdhetik építését. Mint olvasóinkat bizonyára érdeklő újdonságot közöljük, hogy a Ferenczy-cég is részt vesz az Erzsébet királynét és bizalmasát, társalkodónőjét, Ferenczy József, Kada Élek rokonát, Ferenczy Idát bemutató, nagy nemzetközi összefogással készülő tévésorozat készítésében. H. N. JANUÁRTÓL MŰKÖDIK a Bácskai— Margittaszigeti Vízi Társulat Eddig, egymástól függetlenül működött a Bácskai és a Margitta- szigeti Vízi Társulat. Az idén novemberben mindkét vízügyi szervezet intézőbizottsága és taggyűlése külön-külön megvitatta az egyesülésre vonatkozó előterjesztést, és I egyhangúlag elfogadta a javaslatot. I Előzetesen az Alsó-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság, mint javaslat- tevő, egyeztette az illetékes megyei szervek és a téeszszövetség véleményét. Az egyesülés mellett szólt, hogy így hatékonyabban szolgálhatja majd a Margitta-szigeti és Hajós térségi meliorációs feladatok végrehajtását és az igali vízrendszer 11 fejlesztési terveit. A társulatok december 10-én I együttes ülésen egyhangúlag megszavazták az egyesülést. Az új szervezet Bácskai—Margitta-szigeti Vízi Társulat néven a jövő év január 1-jén kezdi meg működését. Az új társulat intézőbizottságának élére Csala Imre, a Dávodi Augusztus 20. Tsz elnöke került. A működési területen két megye, Bács-Kiskun I és Baranya 43 mezőgazdasági üze- I me, két erdőgazdasága, 30 tanácsa és 17 egyéb gazdálkodó szervezete érdekelt a társulat munkájában. • • Ünnepi nyitva tartás December 23-án (szerdán): valamennyi élelmiszerbolt, csarnok és piac 19 óráig; a pénteki napokon ennél később záró üzletek a szokásos pénteki rend szerint tartanak nyitva. Az iparcikk-, ruházati üzletek, áruházak, valamint a vendéglátó helyek szerdai nyitva tartást alkalmaznak. December 24-én (csütörtökön): valamennyi élelmiszerbolt, csárnok és piac 14 óráig tart nyitva; az iparcikk- és ruházati üzletek, áruházak zárva lesznek. A vendéglátó helyek 15 óráig üzemelnek. December 25-én és 26-án (pénteken és szombaton): a dohány-,-édesség- és virágboltok, valamint a vendéglátó helyek vasárnapi nyitva tartást alkalmaznak; minden más üzlet, áruház zárva lesz. A kijelölt vendéglátó helyek december 25-én és 26-án tejet, kenyeret és péksüteményt árusítanak. December 27-én (vasárnap): valamennyi kiskereskedelmi egység keddi nyitva tartást alkalmaz. * Egyes iparcikküzletekben a leltározás es az átárazás december 27-én megkezdődik. Kecskeméten az Alföld Áruház december 2,7-étől január 3-áig (január 4-én nyit), a Centrum Áruház ja- jiuár 2-ától 4-éig (5-én nyit), a Domus Áruház január 2-ától 6-aig (7-én nyit) leltározik. Az élelmiszer-kereskedelmi egységek december 31-e után kezdik meg a leltározást. Január 2-án a kijelölt egységek biztosítják a lakosság tej-, és kenyérellátását. ENYHÜL AZ IDŐ 20 15 10 5 O-5-10-15 í*a? |<£§ 4b A ' i —! mpn. m 1— 1 i havas eső borult felhős- napos | párás- | ködös i ii záporesö futóesö | Szó V H K Sze Cs A hét elején és a karácsonyi ünnepek alatt többnyire borult lesz az ég, többfelé kisebb esők kialakulhatnak, északon ónos esőre, illetve havas esőre is lehet számítani. A.hőmérsékleti csúcsértékek +1 és + 6 fok között várhatók, az éjszakai órákban — 2, + 2 fokig hűl le a levegő. A talaj nedvességtartalma az előző időszakhoz képest nem változott. , Megyénk az országos sajtóban Esti Hírlap, 1987. december 19-ei száma: Felavatták a kecskeméti Katona József Színház megújult épületét. (Fotó és képaláírás.) Népszabadság, 1987. december 19-ei száma: Felavatták a kecskeméti Katona József Színház felújított épületét. Az avatásról és a díszelőadásról egyébként valamennyi országos napilapunk beszámol. — Konyakos meggy Kiskunmajsáról (A Jonathán Tsz edességüzemében készülő termékről.) Népszava, 1987. december 19-ei száma: Bőséges a zöldség- és gyömölcskí- nálat. (A Népszava Kiadó angyalföldi vásárán a legnagyobb forgalmat a Bács-Kiskun Megyei Zöldért bonyolította, tudjuk meg a képaláírásból.) , Vasárnapi Hírek, 1987. december 20-ai száma: (szémann): Kecskemétre került az emlékplakett. (A Művészeti Alap ünnepségén adták át Ittzés Mihálynak, a kecskeméti Kodály intézet igazgatóhelyettesének a zenei szakosztály Péterfi Istvánról elnevezett emlékplakettjét.) Magyar Ifjúság, 1987. 51. szám: Magyari D. Imre: Kecskeméti példa. Beszélgetések egy megújult szinházról. (Fotók a hátsó borítón.) Űj Tükör, 1987. 51. szám: Nagy Lajos-emlékszoba. (Az apostagi felújított zsinagógában kapott helyet.) HÍREK • HÍREK NAPTÁR 1987. december 21., hétfő Névnap: Izidor Napkelte: 7 óra 29 perc Napnyugta: 15 óra 55 perc Holdkelte: 8 óra 41 perc Holdnyugta: 16 óra 14 perc IDŐJÁRÁS Előrejelzés az ország területére {na estig: Eleinte jobbára gyengén felhős, száraz idő lesz, majd nyugat felől lassanként beborul az ég, országszerte várható — többnyire gyönge — eső. Északkeleten hajnalban .ónos eső is lehet. A szél átmenetileg mérséklődik, majd megélénkül, délutántól északnyugat felöl megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5, 10 fok között alakul. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: December 19-én Kecskeméten a középhó- mérséklet plusz 3 (az 50 éves átlag 0,4), a legmagasabb hőmérséklet 5,2 Celsius-fok volt. Napsütés nem volt, 2 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel 7 órakor 5,9, 13 órakor 9,2 fokot mértek. Legalacsonyabb hőmérséklet 4,7, a tengerszintre átszámított légnyomás 1019,7 millibar — emelkedő majd változatlan. December 19-én Baján a középhőmérséklct 3,2 (az 50 éves átlag mínusz 0,3), a legmagasabb hőmérséklet 7,5 Celsius-fok volt. Napsütés nem volt, 2,4 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel 7 órakor 6,2, 13 órakor 9,3 fokot mértek. Legalacsonyabb hőmérséklet 5,4, a tengerszintre átszámított légnyomás 1021,5, emelkedő.- A KATONA JÓZSEF MEGYEI KÖNYVTÁR karácsonyi nyitva tartása: 22-én, kedden a felnőtt és a gyermekkönyvtár 10-től 18-ig, a széchenyivárosi fiókkönyvtár 12-től 18-ig, 23-án, szerdán a felnőtt és a széchenyivárosi fiókkönyvtár 8-tól 14-ig, a gyermek- könyvtár 8-tól 15-ig, 27-én, vasárnap a felnőtt és a gyermekkönyvtár 10-től 18- ig, a széchenyivárosi fiókkönyvtár pedig 12-től 18 óráig várja az olvasókat. Karácsonyi IKTV-ügyelet December 23-án, szerdán, délután 4 órától 1988. január 4-én, hétfőn reggel 8 óráig az IKTV szolgáltatói hibaelhárító ügyeletet szervez. A távhőszolgáltatás hibaelhárítók a 27-001-es telefonszámon állnak a fogyasztók rendelkezésére. A kábeltévérészleg a 29-196-os számon reggel 8 órától este 9 óráig hívhatók, a hibák üzenetrögzítőre is bejelenthetek. A felvonók meghibásodása esetén a szakrészleg 24 órán belül hárítja el a hibát; a bejelentéseket a 22-522-es számon lehet megtenni. At IKTV kezelésében levő bérleményekben előforduló egyéb hibák (villany, víz, csatorna) bejelentését ugyancsak a 22-522-es telefonon kérik; a hibákat a bejelentés sorrendjében hárítja el az ügyeleti szolgálat. — TANÁCSI ÜGYFÉLFOGADÁS. Az év végi munkarendváltozások miatt Kecskemét Városi Tanács V. B. szak- igazgatási szerveinek ügyfélfogadása a következő: december 22-én 8-tól 18.30- ig; 23-án 13-tól 18.30-ig; 29-én 8-tól 18.30-tjj; 30-án 13-tól 18.30 óráig. 1988. január 2-án 8-tól 12-ig, az ügyfélszolgálati iroda áll az ügyfelek rendelkezésére. i Keceli gyerekek sikerei Ismét több országos pályázaton szerepeltek szép eredménnyel a keceli Általános Művelődési Központ tanulói, B. Boros Ilona tanítványai. Kemény Annamária, Tósaki Gabriella és Berger József — valamennyien nagyedik osztályosok — sikert arattak a Magyar Úttörők Országos Szövetsége és a Divat Intézet gyermekágynemű-tervezési pályázatán. Á Szolnok Megyei Helyőrségi Klub, Majd ha katona leszek címmel meghirdetett rajzversenyén díjat nyert az első osztályos Herczeg Judit és a másodikos Szabadi Katalin. A Magyar Televízió Életet az éveknek elnevezésű pályázatán a negyedikes Flaisz Csilla díjat, Benyiczki Annamária pedig oklevelet kapott. HÉTFŐTŐL HÉTFŐIG Olcsóbban vásárolhatunk A Bácska Kereskedelmi Vállalat kecskeméti Szivárvány Kisáruháza divatosztályán minden felső kötöttáru árából 200 forint engedményt adnak. A Petőfi Sándor utcai konfekcióboltban — december 23-áig — minden férfi-, női, kamasz- és bakfiskabát 30 százalékkal olcsóbb. A Hornyik János utcai divatáruboltban — csak 23-áig — a férfinyakkendők árából 30 százalék- engedményt adnak. A Szigma Kereskedelmi Vállalat kecskeméti Graboplaszt mintaboltjában (Rákóczi út 26.) féláron vásárolhatók a PVC-padlómaradékok (2 m-es). Az izsáki Nívó Áruházban a 350 köbcentis Jáwa motorok és a 125 köbcentis ETZ-motorok háromezer forint árengedménnyel. kaphatók. Az MSZB Tsz Mobil Video Szakcsoport Kecskemét, Rákóczi út 26. szám alatti boltjában olcsóbban vásárolhatók: 180 perces márkás videokazetták 690, Viking színes televíziók 23 990, NAD lemezjátszók 3600 forintért, a nagy teljesítményű hangfalak pedig 200 forinttal olcsóbbak. Az Alföldi Tüzép Vállalat telepein és a kecskeméti Fészek Áruházban minden típusú kályhacsempét 30 százalékos árengedménnyel kínálnak, valamint a kecskeméti Tüzép-telepen és a Fészekben az import belső ajtók szezonárából 15 százalékos árengedményt adnak. Ugyancsak a Fészek Áruházban az öntöttvas-Radiátorok 20 százalékkal olcsóbbak. A kecskeméti, a bajai és a Solti Tüzép-telepen a vörös színű műemlék hódfarkú Bramac-cserepek a szezonárból 15 százalék engedménnyel vásárolhatók. (Valamennyi árura vonatkozik: ameddig a készlet tart.) X. ERDEI FERENC Társaság alakult szombaton Makón, a tudós, politikus, író emlékének ápolására, szellemi hagyatékának összegyűjtésére. A társaság egyik legfontosabb célja, hogy a város nagy szülöttjének munkássága, személyiségének példamutató elemei társadalmilag hasznosuljanak — különösen az ifjúság körében — ismertté váljanak. Ezért ifjúsági csoportot is létrehoznak. Orgonahangverseny Baján. Dr. Huszár Pál karácsonyi orgonaestje kedden 19 órakor kezdődik a bajai Ady Endre Városi Könyvtárban, a volt zsinagógában. KARÁCSONYI KONCERT Ma 18 órától a városföldi klubkönyvtárban a kecskeméti Régi Zene együttes karácsonyi koncertjével köszönik meg a szakkör- és tanfolyamvezetők is mindazok egész évi munkáját, akik az intézmény működéséhez valamiképpen hozzájárultak. Természetesen várják a zenekedvelőket is. Az aluljáróban biciklizni tilos! A 44-es számú főút kecskeméti közúti aluljárójából a burkolat fokozott be- jegesedése miatt hétfőn, december 21- én 0 órától ismét kitiltják a kerékpárforgalmat. A tilalom március elejéig tart. Ez idő alatt a kerékpárosok igénybe vehetik a mellette lévő gyalogos aluljárót. ŐSZINTE A férj őszintén bevallja a feleségének: — A főnököm ma olyan dühös volt, hogy azt mondta: menjek a \ pokolba! — És te mit csináltál erre? — Hát... azonnal hazajöttem. — ÉLI ÉS SÁMUEL címmel dr. Re- isinger János tart előadást ma Kecskeméten, a Tudomány és Technika Házában 17 órai kezdettel, a bibliai szabad- egyetemen. r Holnapi | lapszámunkból------------------------------------L apunk negyedik oldalán a magyar film(müvészet) esélyeit latolgató írás mellett jelentkezik a Fiatalokról—fiataloknak szóló rovatunk. Ezúttal beszámolunk a Pótszék színpad balassagyarmati sikeréről, megismertetjük olvasóinkat egy esztergályos karrierjével, s friss híreket tudhatnak meg a V’Moto-Rockról, kanadai turnéjuk előtt. Az Országos Vezetőképző Központ három évvel ezelőtt arra az elhatározásra jutott, hogy megkísérli a japán minőségkörök példáját „meghonosítani” magyar vezetők körében. Erről is írunk az ötödik oldalon, ahol bemutatjuk az újjáalakított Tisza Kisáruházat, jamelyet a kecske- h méti Univer Áfész üzemeltet. A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Készült a Petőfi Nyomdában, Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Felelős vezető: Birkás Béla vezérigazgató Telefon: 28-777 1987. XII. 21-én, megrendelés sorszáma: 75375 Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A 6001 Telefon: 27-611 Telexszám: 26-216 bmlv h. Teijeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 43,— Ft, negyedévre: 129,— Ft, . félévre: 258,—■] Ft, egy évre: 516,—■ Ft. HU ISSN 0133-235x — Szerkesztőségi ügyelet: vasárnap 10-től 18 óráig, hétfőtől péntekig naponta 9 és 18 óra között. Ez idő alatt hírek, rövid tudósítások, információk közölhetők a 27-611 -es telefonszámon, valamint a 26-216-os telexszámon.