Petőfi Népe, 1987. november (42. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-12 / 267. szám

I 1987. november 12. • PETŐFI NÉPE • 5 KÖZÉPVEZETŐK A KZK-BAN A ......I. Ke cske­méti Zo­mánc- és Kádgyárat 1907- ben alapították. Kezdetben vas­gyárként . műkö­dött, majd össze- házasítoták a Lampart Művek­kel, 1981-ben is­mét önállósult. A valamikor szebb napokat is látott céget a vá­láskor vesztesé­gesként indították útjára. Az osztoz­kodás után 5—600 millió forint hitelteher, lerobbant gyár és munkaügyi szervezet maradt hátra. A sorok rendezése, a pénz­ügyi helyzet konszolidálásával, a felső vezetés cseréjével, a műszaki, kereskedelmi és érdekeltségi feltételek megteremté­sével kezdődött. A vállalati összefogásban fontos szerep jutott több, eddig a háttérben meghúzódó fiatal műszaki szakember­nek is. • Beszélgetőpartnereink: Gál János, Csányi Lajos, Hajdú Györgyi és Szőlősi István. (Tóth Sándor felvétele) A jövőt az export határozza meg Érdekeltség és műszaki fejlesztés A szanálás ellenére nem került lehe­tetlen helyzetbe a vállalat. — A legfon­tosabb feladat most: bepótolni az el­mulasztottakat — vélekedik Gál János gépészeti csoportvezető, aki korábban üzemvezető-helyettes volt a zománco- zóban. Annak, hogy a megfelelő helyre megfelelő emberek kerültek, nagy je­lentősége van az utóbbi hónapok ter­melési eredményeinek alakulásában. A korábbi 13 ezerrel szemben most 17 ezer kádat gyártunk havonta. A múlt év eleji 40 százalékos „csúcsról” a szak­mai alsó küszöbnek megfelelő 8—10 százalékra csökkent a selejt aránya. A szervezés és fegyelmezés területén bekövetkezett változások hatására a dolgozók számos változással találták magukat szemben. Személyre szóló és sokkal konkrétabb a feladatkiadás és számonkérés. A teljesítménybér javí­totta a munka- és technológiai fegyel­met, ugyanakkor növelte a fizikai dol­gozók érdekeltségét. A műszakiak szá­mára adott a fejlesztés lehetősége. Egy létszám-megtakarítással járó, új meg­oldás után a felszabaduló bér 20 száza­léka szétosztható. Mélypontról indulva egy év alatt hatalmasat fejlődhetünk, Viszont később már nehezebb lesz kö­vetni és kimutatni a megtakarításokat a vállalati eredményben. A gmk-nak szerintem túlmunkapótló szerepe van és így visszavetette a vállalati műszaki fejlesztést. Helyre kellene állítani a fő­munkaidő becsületét, hogy elérjük a bérarányok további javítását és még nagyobb szerepet kapjon az ösztönzés. Vállalkozói alapon A sokat vitatott gmk ugyanakkor nélkülözhetetlen szerepet töltött be a KZK fellendítésében. A gazdasági munkaközösséget 1983-ban az auto­mata zománcozó gépsor beindítására szervezték, — mondja Szőlősi István karbantartó csoportvezető. Ugyanis a próbaüzem után még három évig pi­hentek az értékes gépek. A berendezés tényleges beállítása csak az idén sike­rült, de a hibák kiszűrése és a megbíz­ható üzemeltetés még további gondok­kal jár. Mivel a termelés egyik legfrek­ventáltabb területét vállaltuk fel, ha nem is tartják egyesek szerencsés meg­oldásnak, pillanatnyilag mégis min­denki elismeri a gmk szükségességét. Meggyőződésem — mondja a karban­tartó csoportvezető —, hogy a selejt magas hányadának a kialakulásában is fontos szerepet játszott az érdekeltség hiánya. Mi vállalkozói alápon kapcso­lódtunk be a műszaki fejlesztésbe, de az is igaz, hogy ezzel nagyobb kockázatot vállaltunk. Arról sem szabad megfeled­kezni, hogy a gmk a bürokráciát kike­rülve nyújt lehetőséget az önmegvalósí­tásra. Ésszerűbben, takarékosan Csányi Lajos szintén üzemből került az irodába. Korábban az öntödében volt műszakvezető, most a technológiai csoportot irányítja. Előző beosztásá­ban a napi feladatok megoldása köz­ben nemigen maradt ideje fejlesztési kérdésekkel foglalkozni. — Fontosnak tartom a választék bővítését, hogy más öntöttvas termékekkel is megjelenjünk a piacon. E téren számos biztató kezde­ményezés történt. A gyártás alapvető feltétele azonban a technológiai vonal rendbetétele. A környezetvédelmi problémák miatt szükségessé vált re­konstrukció során a korábbinál jelen­tősebb folyékonyvas-termelő bázist hoztunk létre. Az új beruházással a for­mázósor kapacitását is jobban ki lehet majd használni. Nem lehet közömbös az sem, hogy az energiafaló olvasztóke­mencék felújításával a korszerűbb be­rendezések lényegesen kevesebb energi­át fogyasztanak. A tavalyi áremelések után a takarékosságnak fokozott jelen­tősége van. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL BÁCS-KISKUN MEGYEI igazgatóságának közlése GAZDASÁGI JELZŐSZÁMOK 1987. I—III. negyedév az Megnevezés 1986. I—III. negyedév %-ában SZOCIALISTA IPAR A termelés3 A foglalkoztatottak száma Az egy foglalkoztatottra jutó termelés3* A megyei székhelyű vállalatok, szövetkezetek összes érté­kesítése1** Ezen belül: külkereskedelemnek KIVITELEZŐ ÉPÍTŐIPAR A saját építési-szerelési tevékenység1** Az építési-szerelési tevékenységen foglalkoztatott fizikaiak száma Az egy építési-szerelési tevékenységen foglalkoztatott fizi­kaira jutó saját építési-szerelési tevékenység értéke1** KISKERESKEDELMI ELADÁSI FORGALOM Élelmiszerek és élvezeti cikkek Vendéglátás Ruházati cikkek Vegyes iparcikkek ÖSSZESEN AZ ÉPÍTETT LAKÁSOK SZÁMA 104.5 98,1 106.5 101.6 99,7 95,9 90,0 106,6 108,2 105.3 106,7 113.3 110,6 109,0 a) Terméksorok alapján, b) Összehasonlítható áron. A gyárban elvégezték az új adórend­szer bevezetésével kapcsolatos próba- számításokat. Erről Hajdú Györgyi közgazdasági osztályvezető beszél. A termelői ár kialakítása várható­an elvisz a vállalattól 40 millió forintot. A veszteséget az ésszerűbb és takaréko­sabb költséggazdálkodás, valamint az értékesítés növelése ellensúlyozhatja. További tartalékokat jelentenek a bel­ső létszám-átcsoportosításokban rejlő lehetőségek. Az adott munkaerőt min­dig arra a területre kell átirányítani, ahol éppen létszámhiány mutatkozik. A jövő év minden gazdálkodó szerve­zetnek nehéz lesz, éppen ezért gondol­kodtunk időben a profilbővítési lehető­ségeken. A belföldi piacon nem számít­hatunk számottevő keresletnövekedés­sel, azonban a tőkés export az idén elérte a múlt évi forgalom másfélszere­sét. Felülvizsgáltuk az árpolitikánkat, és a kisebb haszon, nagyobb forgalom elve alapján mérsékeltük az árainkat. A nyugat-európai öntészetben tapasz­talható visszaesést kihasználva meg­próbálunk versenyben maradni a kül­földi piacokon. Annál is inkább, mivel a Kecskeméti Zománc- és Kádgyár jö­vőjét nagyobbrészt az exportlehetősé­gek határozzák meg. Kisvágó Árpád T úlfogy asztás vagy túlköltekezés? OLVASOM a rangos folyóirat rangos szerzőjének tanulmányá­ban: „A lakosság 1985—1986. évi többletfogyasztása miatt olyan in-. tézkedéseket kellett hozni, amelyek a fogyasztást mind 1986-hoz, mind a jóváhagyott 1987. évi tervhez ké­pest mérséklésre késztetik.” S ol­vastam az elmúlt hónapokban több, ehhez hasonló és kategoriku­san fogalmazott megállapítást, s ezekből csakis arra következtethe­tek, hogy az ország minden gondjá­nak, bajának legfőbb — de leg­alábbis egyik legfőbb — oka, hogy a tervekhez és a józan mértékletes­séghez képest a személyes fogyasz­tásom mértéktelen. Ha meggondolom, hogy mint „bérből és fizetésből élő” havonta, a KSH megállapítása szerint, mind­össze 6084 forint bérből, illetve és legfeljebb csak 6412 forintnyi kere­setből élek, akkor ugye aligha lehet­séges annyi anyagi erőm, amennyi a mértéktelennek ítélt túlfogyasztá­somhoz elegendő lenne. Ha azt is meggondolom, hogy a másod-, har­mad- és negyedállások, a mellék­foglalkozások, a különmunkák, az eseti munkavégzéssel kapcsolatos szerződések, a vgmk-zások, egyszó­val a „keresetkiegészítő többletjö­vedelmek” hajszolásának korsza­kában ez a bizonyos többletjövede­lem — és megszerzésének lehetősé­ge B nagyon sokak számára még mindig elérhetetlen, akkor máris nem értem, hogy miből finanszíroz­ná e sokaság, a rájuk is érvényesí­tett „túlfogyasztást”; s egyáltalán: vajon lakossági méretekben általá-. nosíthatók-e a túlfogyasztással kapcsolatos vádak? Megkockáztat­nám: aligha... De mert — az iménti átlagkerese­teket jelző számokra visszagondol­va — a kétkeresős család havi ösz- szes keresete —: KSH- adat! — a 13 ezer forintot sem éri el, s ha e csa­ládban csak egyetlen eltartottal szá­molunk is, akkor az egy főre jutó családi jövedelem alig több mint négyezer forint, akkor kérdeznem kell, hogy a hivatalosan ugyan nem publikált, de azért csak-csak szá- mítgatott létminimumnál alig egy ezressel magasabb egy főre számított családi jövedelemből miként futná a mértéktelennek ítélt túlfogyasztásra? MIT TEHET — ha egyáltalán tehet valamit — ilyen helyzetben a bérből és fizetésből élő állampolgár? Jövedelmét kiegészítő munkavállalási lehetőség után néz, no de azt is olvasom, hogy például a vgmk-kban történő munka- vállalás korántsem, jár együtt olyan magas jövedelemmel, amit egyébként e munkaszervezetekből kiszorult nagy többség feltételez. Vannak persze más források is. Csakhogy a maszekvilágot nem említe­ném, mert az ide tartozók aligha lehet­nek annyian, hogy személyes fogyasz­tásuk döntően meghatározná a belső egyensúlyzavart. Az átlagoshoz képest valóban több személyi jövedelmet kasszírozó kisvállalkozásokat meg azért nem említeném, mert egyrészt ke­mény szigorúsággal adóztatják ezeket, másrészt pedig—s erről is sokat olvas­ni —túlságosan is magasnak ítélt jöve­delmük ellenében valóban magasnak ítélhető teljesítményeket produkálnak. Ha nem ezt tennék, meghalnának ... A nem második, a hovatovább nem is harmadik, inkább már csak valóban fekete gazdaságnak nevezett szférából származó fekete pénzek kasszírozok meg azért nem említeném, mert e hié­nákat többnyire a bérből és fizetésből élők fizetik. (No persze: „hiénák” ők, valamennyien? Közéjük sorolható pél­dául a „hálapénzért” ácsingózó pálya­kezdő orvos is, akinek havi fizetése alig több mint 3000 forint?) FOROG TEHÁT a pénz, s lényegé­ben ugyanabban a körben: a szegényes havi bérek, a már-már elviselhetetlen önkizsákmányolással megszerezhető, ám ugyancsak szegényes mellékjöve­delmek „csoportosulnak” át egyik tár­sadalmi rétegből a másikba, aminek következtében amit én nem fogyaszt­hatok, azt fogyasztja más. Ez lenne a lakossági „túlfogyasztás” anyagi forrás vidéke? Vagy netán e tár­sadalmi méretű túlfogyasztásba más is közrejátszik? Hogy például az úgyne­vezett közfogyasztást —-a vállalatok, a legkülönbözőbb költségvetési intézmé­nyek pénzgazdálkodását — egyelőre még aligha a szigorú takarékosság jel­lemzi. És ez oly annyira feltűnő, hogy az államgazdálkodási ügyek iránt legkevésbé fogékony — mert ez ügyben hosszú évtizedeken át a tö­kéletes közömbösségre nevelt — ál­lampolgárnak is most már feltűnik a pazarlás. S vajon közrejátszik-e a túlfo­gyasztásban az elmúlt évek beruhá­záspolitikája, s még inkább a beru­házási gyakorlata? Hogy milliár- dok mentek el, és minden haszon nélkül az energetikai beruházások­ra és az energiaigényes ágazatokra, vállalatokra. Éppen ábban az idő­szakban, amikor a világ fejlettebb és megfontoltabban gondolkodó’ országaiban rémülten menekült a tőke az ilyesfajta befektetési lehető­ségeitől. S további milliárdokkal próbáltuk megmenteni — a siker legcsekélyebb reménye nélkül is a már hosszabb ideje és tartósan veszteséges vállalatokat, sőt, komp­lett iparágakat. NEM VOLT-E OKA a túlfo­gyasztásnak — a túlköltekezésnek — a vállalatoknál hosszú évek óta és ma is jellemző készletfelhalmo­zás, ami persze megint csak — a hiánygazdálkodás miatti — kény­szerhelyzet, de gyakorta és általá­ban csakis veszteségeket okozó pa­zarló pénzköltés. Mindezek csak tanácstalan — ám nemcsak a civil állampolgár­nak, de a szakembereknek is gyöt­rődést okozó — kérdések. Mind- ahányan egyre csak azon töprenge­nek, hogy igazából mi az oka az egyébként vitathatatlan túlfogyasz­tásnak, s vajon ez ügyben csakis a lakossági fogyasztás — másképpen fogalmazva: az életszínvonal — drasztikus visszaszorítása jelenthe- ti-e az egyetlen lehetséges megol­dást? Vagy ha nem, akkor netán elképzelhető lenne végre a társadal­mi méretű pénzgazdálkodás racio­nalizálásának kikényszerítése; mi több: az anyagi haszonnal együtt járó tőkebefektetések — és nem a közpénzt' fogyasztó beruházások gSííündén lehetséges módon törté­nő szorgalmazása? A válasz nem lehet kétséges. Vértes Csaba Energiagondok Romániában A Vaskapu—1 vízi erőművel kap­csolatos jugoszláv tiltakozás ismét rá­irányította a figyelmet a romániai ener­giagazdálkodás nehézségeire. A nép­gazdaság egyetlen más ága sem szere­pel oly gyakran a román sajtóban, mint az energiagazdaság. A legfőbb állami és pártszervek szinte állandóan foglal­koznak a problémával és hozzák az azzal kapcsolatos határozatokat. A felületes szemlélő azt hihetné, hogy az elmúlt évtizedekben a román nép­gazdaságban nem fordítottak kellő gondot erre a feladatra és a mulasztá­sok most megbosszulják magukat. Ez korántsincs igy. A párt- és állami veze­tés kezdettől fogva egy sor, az energia- gazdaságot érintő alapvető határozatot hozott, amelyek a fejlődés irányát 10 —10 éves szakaszokra megszabták. Az első, 1951—60-as évekre szóló tízéves terv az országos távvezeték-hálózat ki­építését írta elő. 1961—70 között a há­lózat feszültségét 110 kV-ról 220, illetve 440 kV-ra állították át. A harmadik szakaszban, 1971—80'között az RKP X. kongresszusa az energetikai kezde­ményezések továbbfejlesztéséről, az erőműhálózat növeléséről hozott hatá­rozatot. Ezt követően született meg az energiakutatás és -fejlesztés 1981—90- re és ennek a 2000. évig végrehajtandó fővonaláról szóló program direktívája. Ezek a határozatok célul tűzték ki, hpgy Románia az ezredfordulóig önel­látó legyen az energiagazdaságban. Ho­gyan képzelik ennek elérését? A kiindulópont: — a HORIZONT című NDK-folyóirat szerint—további intenzív kutatásokat kell végezni az egész országban (beleértve a Fekete­tenger part menti vizeit) további szén-, kőolaj-, földgáz-, olajpala- és uránlelő­helyek után. Egyidejűleg tovább kell fejleszteni az erőmüvek hálózatát oly módon, hogy megváltozzék a felhasz­nálandó energiaforrások aránya. A szén és olajpala részesedését 40 szá­zalékra kell növelni. (Ennek érdekében meg kell duplázni a széntermelést, 1990-ig el kell' érni az évi 100 millió tonnát, ebből 11 millió tonna kőszén). • Határozatokat hoztak az erőmühálózat fejlesztéséről. A peroseni hőerőmű. A vízi erő felhasználása változatlanul 18 százalék lenne. Az olaj és földgáz felhasználását 20 százalékra csökken­tenék. A növekvő feltárási költségek miatt az olajkitermelést a jelenlegi 11 —12 millió tonnában rögzítenék, a földgázkitermelést pedig 32 milliárd tonnáról 22 milliárd tonnára csökken­tenék. A fennmaradó 22 százalékot az atomenergiával, (a cemavodai 3500 MW-os atomerőmű építésében elmara­dás van, ezt követően Moldovában ter­veztek egy 3000 MW teljesítményű atomerőművet) nap-, szél- és biogáz­energiával kívánják előállítani. Mindez arra mutatna, hogy a román energiagazdaság egészséges fejlődési programmal rendelkezik. Mégis, miért kellett 1985 októberében kivételes álla­potot és katonai ellenőrzést elrendelni . az energiagazdálkodásban. Az AGERPRESS hivatalos román hír­ügynökség akkor a lépés szükségessé­gét a hosszan tartó szárazsággal indo­kolta, amely miatt jelentősen csökkent a vizi erőművek teljesítménye. 1986- ban és 1987 első felében a román sajtó szerint e problémák gyökere a nem ki­elégítő munkaszervezésben, fegyelme­zetlenségben és tehetetlenségben rejlik. Ezek miatt mintegy 1500—2800 MW elektromos energia esett ki a termelés­ből. Ez 1987 februárjában további, ál­lítólag ideiglenes megszorításokhoz ve­zetett a gazdaságban, a szolgáltatások­ban és a háztartásokban. Ez az utóbbi­ak számára további 20 százalékos csökkenést jelentett, ami a várqsi laká­sokban havonta átlagosan csak 43 kWh, a falvakban 29 kWh elektromos energia felhasználását engedélyezi. Bel- és külföldi szakértők véleménye szerint a közeljövőben még az esetben is, ha az energiagazdálkodással kap­csolatos programok teljesülnének — továbbra is gondok lesznek az ipar, a mezőgazdaság, a szolgáltatások és a lakosság elektromos árammal való el­látásában. g-

Next

/
Thumbnails
Contents