Petőfi Népe, 1987. november (42. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-09 / 264. szám
2 • PETŐFI NÉPE • 1981. november 9. Díszszemle, felvonulás Moszkvában ^ Magyar gazdaságinapok Nápolyban (Folytatás az 1. oldalról.) honvédő háború hőseiről, arról az önfeláldozó munkáról, amelynek eredményeként létrejött az erős szocialista állam. — Ma velünk együtt ünnepük a nagy október 70. évfordulóját a szocialista országok, az egész haladó emberiség — mondotta, majd megállapította, hogy ; hatalmas mértékben megnőtt a Szovjetunió tekintélye és befolyása a nemzetközi'színtéren. A külpolitika lenini elveihez hű SZKP és szovjet állam határozottan folytatja a béke megőrzését és megerősítését, a nemzetközi együttműködés elmélyítését célzó irányvonalat. Erre”irányulnak az utóbbi időszakban tett nagyszabású szovjet békekezdeményezések. — Ezzel kapcsolatban különösen jelentős a küszöbönálló szovjet—amerikai csúcstalálkozó, amelynek során aláírják a közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták teljes felszámolásáról szóló szovjet—amerikai megállapodást, áttekintik á hadászati támadófegyverek ötven százaié-' kos csökkentésének és a rakétahárító rendszerekről kötött szerződés megtartásának ." kérdéseit: — mondotta. .■ Ezután elhangzott a szovjet állami himnusz, majd megkezdődött a díszzászlóaljak felvonuló-, sa. Elsőként — az .1940 óta változatlan hagyományoknak megfelelően — a .moszkvai katonai és haditengerészeti zenésziskola növendékei vonultak el a tribün előtt. Mögöttük a történelmi díszszemle résztvevői következtek. Történelmi korszakokat megjelenítve felvonultak a polgárháború bőrzakós munkás fegyveres osztagai, szuronyos puskákkal a Céljaink és fejlődésünk fő irányai azonosak A szocializmus építésében a lenini értékrend, a lenini normák visz- szaállításánalk fontos állomása az évforduló, amint azt a nagy októberi szocialista forradalom moszkvai jubileumi ünnepségei a Szovjetunió hét évtizedes útját értékelve érzékeltették — mondta Németh Károly. Az Elnöki Tanács elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, aki az évfordulón részt vevő magyar párt- és állami küldöttség tagjaként töltött egy hetet Moszkvában, az ünnepségsorozat végén nyilatkozott Szántó Andrásnak, a Magyar Távirati Iroda tudósítójának. A 70. évforduló azoknak az eredményeknek az ünnepe volt, amelyeket a szovjet nép erőfeszítések, kemény munka révén ért el, s amelyek méltán adnak okot a büszkeségre. Elvi alapokon kritikus önvizsgálat volt az évforduló, amely az eredmények mellett józanul, őszintén szólt mindarról, ami kudarc vagy hiba volt a szocialista építés hét évtizedes gyötrelmes valóságában. Az ünnep — mondta Németh Károly — egyúttal előretekintés is abba a jövőbe, amelynek alapjai az elért eredmények. Az SZKP KB, a szovjet és az orosz- országi legfelsőbb tanács ünnepi ülésén elhangzott főtitkári beszédben az ország vezetése a néphez, a tömegekhez fordult, hiszen csak a nép alkotóerejét mozgósítva lehet kihasználni a szocializmus hatalmas tartalékait, megvalósítani a társadalom építésének nagy programját. A gazdasági célok eléréséhez olyan társadalmi, politikai viszonyok kellenek, amelyek mozgásba hozzák a tartalékokat. Ezt segíti az a kendőzetlenül őszinte hang, amely a hibát hibának, az eredményt pedig eredménynek nevezi, amint ezt Mihail Gorbacsov tette beszédében, amelyben a lenini párt politikája testesül meg. Szerves folytatása_*z a történelmi jelentőségű XX. kongresz- szusnak. Valami új kezdődött a pártok küldöttségeinek találkozójával is — folytatta az Elnöki Tanács elnöke. — Az új gondolkodásmód tette lehetővé egy olyan tanácskozás összehívását, amelyre még a közelmúltban sem igen gondolhattunk. A munkásmozgalom pártjai — kommunisták, szociáldemokraták, szocialisták — és más pártok képviselői először gyűltek, össze ilyen széleskörűen. Senki sem tartott igényt arra, hogy ő szabja meg az irányát a tanácskozásnak, de mindenkiben megvolt a készség, hogy erősödjön az együttműködés mindabban, amiben nyilvánvalóan együttes fellépésre van szükség. A jelenről és a jövőről elhangzott szavak nemcsak a Szovjetuniót érintik. Számunkra is hasznos következtetés, hogy munkánkat csak nagyobb hatékonysággal és következetességgel, teendőinket népünkkel megvitatva és vele közösen cselekedve végezhetjük el eredményesen. A szocialista demokrácia útján kell továbbhaladnunk. Nem hiszem, hogy másolásnak minősül ez, hiszen társadalmi, politikai céljaink alapvetően azonosak, fejlődésünk fő iránya egyező. Politikai intézményrendszerünket más módon, más szervezeti megoldásokat alkalmazva korszerűsítjük. Pártunknak is másként kell dolgoznia, a maga feladataira összpontosítva, de nem mások feladatait végezve. A feladatok pontos elhatárolása egyúttal a felelősség pontos meghatározása is. Ha következetesen érvényesül az az irányvonal, megvalósul az a politika, amelyről Moszkvában oly sok szó esett az elmúlt héten — jelentette ki befejezésül Németh Károly —, mind a Szovjetunióban, mind nemzetközi méretekben olyan történelmi hatása lesz, amelyet csak a hagy októberi szocialista forradaloméhoz mérhetünk. Pillantás a hétre Fontos kétoldalú tanácskozások uralják a hírügynökségek előrejelzéseit. Mintha ősz derékát tartanák a legjobb „utazóidönek” a politikusok. Egyetlen kivétel — egy regionális szervezet konferenciája — csak erősíti a szabályt. HÉTFŐ: Washingtonban megkezdi éves közgyűlését az Amerikai Államok Szervezete. Az AÁSZ korábban az Egyesült Államok közvetlen befolyása alatt állt, ám mostanra erősödtek a latinamerikai összetartásra utaló jelek. Ne.gy vita várható a közép-amerikai válság ügyében, hiszen éppen a tanácskozás előestéjén jár le a guatema la városi megállapodás által szabott határidő a tűzszünetre. KEDD: Ronald Reagan amerikai elnök Washingtonban fogadja Haim Herzog izraeli államfőt. A Fehér Házban némi nehezteléssel vették tudomásul, hogy Izraelben még legenyhébb, az Egyesült Államok által támogatott variációban sem hajlandók tárgyalni a közel-keleti válság megoldására hivatott nemzetközi konferencia ‘ összehívásáról. Miközben a kabinet tagjai éppen ezen vitatkoznak, Herzog befolyása megnőtt. SZERDA: Berlinben, az NDK fővárosában tárgyal John Whitehréad amerikai külügyminiszter-helyettes, aki az előző napon érkezik kollégája meghívására. Mivel az Egyesült Államoknak több kérdésben, mindenekelőtt Berlin státusának ügyében fenntartásai vannak, így most fokozott várakozás előzi meg a külügyminiszter-helyettes tárgyalásait. CSÜTÖRTÖK: Ismét találkozik egymással Helmut Kohl nyugatnémet kancellár és Francois Mitterrand franoia köztársasági elnök. Olyan jól megértik egymást, hogy az már a világsajtó figyelmét is fölkeltette. Karls- ruhéban folytatják októberben félbehagyott megbeszéléseiket. PÉNTEK: Üj-Delhiben tárgyal egymással Kína és India küldöttsége a két ország közti . határvita megoldásának lehetőségeiről. A koráb- ■ ban fegyveres konfliktust is okozó nézeteltérés alapja az, hogy Kína megszállva tart olyan területeket, amelyeket India is sajátjának tekint: SZOMBAT: Portugáliába látogat Chirac francia miniszterelnök. Megbeszéléseinek előterében várhatóan a gazdasági együttműködés, a Közös Piac keretei között folytatandó kereskedelem áll majd. Mindkét Ország jelentős mezőgazdasági exportőr, így jócskán vannak közös, és egymással ellentétes érdekeik is. VASÁRNAP: Afrikai körutazásra indul Helmut Kohl. Az NSZK miniszterelnöke Kamerunba, Mozambikbá és Kenyába látogat, és elsősorban arról tárgyal majd, ho* gyan, járulhatna hozzá az NSZK Fekete-Afriika gazdasági nehézségeinek leküzdéséhez. Valószínűleg szó lesz a Dél-Afrika vonatkozásában | folytatott nyugatnémet politikáról is. milíciák tagjai,1 a vörös matrózok, Bugyonnij-sapkában a Vörös Hadsereg reguláris alakulatai, a legendás lovashadsereg katonái élükön a kürtösökkel, majd a híres tacsankák, a négylovas harci szekerek végébe szerelt géppuskák haladtak át a téren. A győzelem zászlaja mögött a nagy honvédő háború géppiszto- lyos lövészei léptek el a dísztribün előtt. A történelmi felvonulást követően a hagyományoknak megfelelően, a kiemelkedő érdemeket szerzett katonai akadémiák hallgatóinak díszzászlóaljai vonultak át a téren. A következő percekben a hadsereg egységeit képviselő gépesített alegységek vonultak el a tribün előtt.. Tíz óra ötvenöt perckor néhány másodpercre megürült a tribün előtti térség, ahová Lenin arcképével az élen, á díszszemle és a dolgozók felvonulása közötti átmenetet biztosító nyitókép felvonulói vonultak be. 1400 zászlóvivő között néhány másodpercre megjelentek az 1918-as év felvonulását idéző, korhű ruhákba öltözött fiatalok. Kétezer fiatal formálta az SZKP legutóbbi kongresszusát jelképező XXVII-es számot. Ezenközben úttörők köszöntötték virággal a mauzóleum tribünjén állókat. A Moszkva város kitüntetéseit hordozó kocsi mögött nyolc oszlopban következett a szovjet főváros mintegy 125 ezer felvonulója. A mozgó kocsik között léggömbökkel, zászlókkal, transzparensekkel, virágcsokrokkal felvonuló dolgozók sorát a fiatalok élőképe zárta, amelynek megformálói az évfordulót jelképező 70-es alakzatban vonultak ki a térről. Fogadás a Kremlben Az SZKP Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége és a szovjet kormány szombaton a Kreml Kongresszusi Palotájában fogadást adott a nagy októberi szocialista forradalom 70, évfordulója alkalmából. A találkozón részt vett Mihail (Gorbacsov, Andrej Gromiko, Nyikolaj Rizskov, az SZKP iKB Politikai Bizottságának tagjai és póttagjai, a KB titkárai, valamint a. szovjet párt és állam más vezetői. A fogadáson részt vettek az ünnepségsorozatra Moszkvába érkezett külföldi párt- és állami küldöttségek vezetői — köztük Kádár János és Németh Károly —, a Moszkvában működő diplomáciai képviseletek vezetői, egyházi személyiségek, valamint a szovjet és külföldi sajtó képviselői. A fogadáson .Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára mondott beszédet. Mihail Gorbacsov mindenekelőtt őszinte köszönetét mondott a vendégeknek az ünnepségeken való részvételért és az évforduló alkalmából tolmácsolt üdvözletekért és jókívánságokért, azért a szolidaritásért, amelyet az országban folyó átalakítási folyamat iránt fejezték ki. — Az átépítés október eszméinek, Lenin ügyének megvalósítása— hangoztatta a KB főtitkára, hozzáfűzve: ennek lényege, hogy áz ember javára mind teljesebben feltárják a szocializmus potenciálját, anyagi, demokratikus és humánus lehetőségeit. — Az ügy, amit elkezdtünk, nem könnyű. Az út elején tartunk: erről az útról nincs visszatérés, megtettük az első fontos lépéseket — jelentette ki Mihail Gorbacsov. Kiemelte, hogy a szovjet nép teljes mértékben támogatja a megkezdett átalakítást és ez a legfőbb biztosítéka a célok valóraváltásának. A szovjet vezető kifejtette, hogy az októberi forradalom 70. évfordulója a világ fejlődésének sorsdöntő időszakával esik egybe. Megerősítette: országa mindent megtesz annak érdekében, hogy e nehéz szakasz lezáruljon és biztosítva legyen az emberiség fennmaradása. — Készek vagyunk teljes mértékben hozzájárulni ahhoz, hogy tovább erősödjék a kölcsönös megértés és az együttműködés azok között, akik készek felelősségteljesen, a mai realitások figyelem- bevételével cselekedni — hangsúlyozta az SZKP KB főtitkára. Ezután a vendégek nevében Nguyen Van Linh, a Vietnami KP KB főtitkára mondott köszönetét. Kiemelte, hogy az ünnepségeken 120 ország 178 haladó pártja és mozgalma képviseltette magát. Az átépítési folyamatról , szólva kijelentette,, hogy annak jelentősége túlmutat a Szovjetunió határain, jelentős hatást gyakorol a béke megvédésére, a világ forradalmi átalakítására. A vietnami politikus elismeréssel szólt a küldöttségek részvételével megrendezett, a maga nemében egyedülálló tanácskozásról, amely módot adott a nyílt véleménycserére, egymás álláspontjának megismerésére. TUNÉZIA Elmozdították tisztségéből Burgibát Elmozdították tisztségéből Habib Burgibát, Tunézia 84 éves államfőjét, aki a függetlenség kikiáltása, 1956 óta töltött be vezető szerepet az észak-afrikai nyugatbarát arab országban. Először miniszterelnök volt, 1957 — a monarchia megdöntése óta pedig köztársasági elnök. ■ Zin el-Abidin Ben Áli minisz- telelnök szombáton reggel rádió- nyilatkozatában bejelentette: orvosi szakvélemény és az alkotmány előírása alapján egészségi állapota miatt azonnali batály- lyal valamennyi tisztségéből felmentették Habib Burgibát. Zin el-Abidin Ben Ali, Tunézia új első embere az állameln.ö- ki tisztség után a pártelnökit is „örökölte” elődjétől, Habib Bur- giba elmozdított államfőtől — derült ki a TAP tunéziai hírügynökség jelentéséből. Ben Ali szombatig, a „trónfosztás” bejelentéséig, miniszterelnök és a kormányzó Szocialista Desztur Párt (PSD) főtitkára volt. A PSD vezetősége közleményben emlékeztetett arra, hogy az elnöki tisztséget — énnek megüresedése esetén — a pártszabályzat szerint automatikusan a főtitkár veszi át. Az új főtitkár egyébként az új kormányfő, Hédi Bakus lett. . Ami Burgibát illeti, ő Tunisz közelében, a karthágói elnöki palotában tartózkodik, ahol — mint Bakus miniszterelnök egy francia rádióadónak adott interjújában elmondta — „nagy tisztelettel veszik körül”. Több, a volt elnökhöz közel álló személyiséget viszont „elővigyázatosság okából” letartóztatták, illetve házi őrizetbe helyezték, de mint illetékes tuniszi helyen közölték, ezek hétfőn már vissza is nyerik mozgásszabadságukat. Az ifjabb Habib Burgiba ugyancsak házi őrizetben van, az új vezetés vele kapcsolatos további szándékai azonban nem ismeretesek. Ami Burgiba elmozdításának külföldi visszhangját illeti, az amerikai külügyminisztérium ugyan, közleményben méltatta a nyugatbarát politikát folytató Burgiba érdemeit, de nyomatékosan hangsúlyozta: Washington együtt kíván működni az új tunéziai kormányzattal is. Fahd szaúd-arábiai király táviratban fejezte ki jókívánságait Zin el- Abidin ben Alinak. A bíró és a marihuána Visszavonta jelöltségét a legfelsőbb bíróság megüresedett helyére Douglas Ginsburg, Reagan elnök második jelöltje. A bíróról ugyanis kiderült, hogy ifjabb korában nem is egyszer- kábítószert, marihuánát használt, s ez az Egyesült Államokban büntetendő cselekmény. Bár több politikus — főként az ifjabb nemzedékből — kijelentette, hogy ezt vajmi keyéssé tekintik ma már bűnnek, pontosan azok a szenátorok háborodtak fel, akikre az elnök a legjobban számított jelöltje elfogadásában: a konzervatív republikánusok. Reagan mindenképpen konzervatív politikai és jogi nézeteket g képviselő jelöltet akar a bírói székbe ültetni. Első jelöltjét, Robert Borkot azonban a szenátus elutasította, mivel túlságosan is erőteljesnek találta konzervatív nézeteit, most viszont Ginsburg esett ki a versenyből. A bírójelölt a hét végén maga ismerte el ifjúkori tévelygését és Reagan „fiatalság — - bolondság” jelszóval haladéktalanul kijelentette, hogy ezt nem tekinti kizáró oknak. Az elnök állásfoglalása alapos visszatetszést keltett — ugyanis felesége a fővédnöke az ifjúság körében a kábítószer-élvezet ellen indított küzdelemnek, sőt maga az elnök is mondott erről feleségével együtt televíziós beszédet. Reagannek most újabb jelöltet kell állítania, s ez alaposan megtépázza az elnöki tekintélyt. • Nápolyban a magyar gazdasági napokat megnyitó Csehák Judit miniszterelnök-helyettest Antonio Gava olasz pénzügyminiszter köszöntötte. Csehák Judit miniszterelnök- helyettes szombat este Nápolyban ünnepélyes keretek között megnyitotta a magyar gazdasági napokat. A megnyitót a történelmi nevezetességű, tengerparti Cas- tel deli, Ovo-ban rendezték, amely a magyar gazdasági kiállításnak, illetve a kortárs magyar festők kiállított műveinek ad otthont november közepéig. A magyar miniszterelnök-helyettest a megnyitón Antonio Gava olasz pénzügyminiszter köszöntötte. A miniszter állást foglalt a magyar—olasz gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok további bővítése, valamint az EGK és Magyarország közötti árucse- re-forgalom élénkítése mellett. Olaszország kész hozzájárulni ahKöpeczi Béla Köpeczi Béla művelődési miniszter a Szerb Szocialista Köztársaság elnökségének meghívására, november 5—7-én látogatást tett a jugoszláv fővárosban. Részt vett Vük Karadzsics, a szerbhorvát irodalmi nyelv megalapozója, a több évszázados múltra visszatekintő magyar— szerb művelődési kapcsolatok kiemelkedő alakja születésének 200. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen. Köpeczi Béla megbeszéléseket folytatott a köztársaság vezető tisztségviselőivel! a magyar—jugoszláv kulturális, oktatási és tudományos kapcsolatok időszerű kérdéseiről, különös tekintettel a közös kulturális és történelmi emlékek védelmére, a magyar és a szerb nép közös történelmi évfordulóiról való megemlékezésekre. A magyar művelődési minisztert fogadta Desimir Jevtics, a Szerb Szocialista Köztársaság kormányának elnöke. A látogatáson részt vett Mándity Marin, a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségének főtitkára is, aki az alkotó. Farkas Pál társaságához, hogy megkössék az EGK s Magyárország közötti együttműködési szerződést — mondotta. Csehák Judit hangsúlyozta, hogy Magyarország kész a gazdasági együttműködésre, ipari kooperációk létesítésére Olaszországgal, melyhez a hagyományos kereskedelem szálai fűzik hazánkat. A gazdasági kapcsolatok bővítésére Magyarország elsősorban a kis- és középvállalatok, illetve bankok közötti együttműködés terén lát lehetőséget — hangsúlyozta.. A megnyitón és az azt követő fogadáson az olasz üzleti élet számos képviselője vett részt, s a magyar delegációval együtt megtekintette a kastély két szintjén berendezett kiállítást. Belgrádban ban átadta a Vük Karadzsics- alapítványnhk a szövetség ajándékát, Adam Dragoszavljevity, egykori beremendi tanító — Karadzsics . munkatársának — mellszobrát. Köpeczi Béla a délszlávok szövetségének meghívására hazautazása közben Hercegszántóra látogatott, ahol Jakab István tanácselnök és Gyurity József párttitkár tájékoztatták a község — és ezen belül a szerbhorvát anyanyelvű lakosság — életéről. Ezt követően megtekintette a helybeli délszláv általános iskolát, majd a pénteken megnyitott délszláv klubházat és a Hercegszántói szőttesek című kiállítást. A művelődési miniszter, mint elmondta, meggyőződött arról, hogy a hercegszántóiak igyekeznek megteremteni a feltételeket nemzetiségi kultúrájuk és hagyományaik ápolására. A népek közötti baráti együttélés olyan eszme, amelyet mind annyiunknak érdemes és kell is szolgálni — hangsúlyozta Köpeczi Béla, a látogatás befejezésekor mondott rövid beszédében. • November 8-án az MSZBT, a Magyar Televízió, az Országos Béketanács, valamint a Kórusok Országos Tanácsa rendezésében gálaműsort tartottak a Pesti Vigadóban „Gyermekek a békéért" címmel.