Petőfi Népe, 1987. november (42. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-07 / 263. szám

A KECSKEMÉTI MÜVÉSZTELEPEN

Buda Ferenc és egy kazak költő.

FŰZI LÁSZLÓ ÚTIRAJZA

A költő kísérője

Kazak és kirgiz tájak, emberek, írók

című könyveire. Interjúi, esszéi, novellái ugyancsak figyelemre méltóak, egy- egy korszakról, korról, életszakaszának impresszióiról szólnak. Mégis Ajt- matovot csak regényíróként jegyezzük. Van pótolnivalónk abban a tekintetben is, hogy a kirgiz, a kazak irodalom képviselőit, műveiket megismertessük a magyar olvasóközönséggel.

— Útijegyzeteidben részletesen leírod, hogy kikkel töltöttétek együtt a napokat, természetesen nemcsak költőkkel, írókkal. Láttátok a kirgiz népi együttes műsorát, az ujgur szórakoztató estet, megfordultatok kazak és kirgiz családoknál. Még barátságok is szövődtek.

— Miután hazajöttünk, úgy éreztem, addig nem tudom folytatni a napi tennivalóimat, amíg le nem írom az élményeimet. Beleláttam egy más világba, amely mélyen érintett, hatott rám. Buda Feri fordítanivalót hozott magával, ő tehát másképp dolgozza fel az utat. Ajtmatov elbeszélését fordította magyarra, ez is a novemberi Forrásban olvasható. Egyébként Ajtmatov közeO

tszáznégy óra. Ez a címe a Forrás novemberi számában napvilágot látó útirajznak, melyet a folyóirat egyik munkatársa, dr. Fűzi László írt._ Buda Ferenc költővel a Szovjet írok Szövetségének vendégeként bárom hetet töltött a távoli Kazahsztánban és Kirgíziában. Az alapos útibeszámoló a költő és_ kísérője szovjet emberekkel való találkozásairól szól. A cikk írója kívülállóként rögzíti az eredményeket. Éppen ezért első kérdésem ezzel kapcsolatos.

— Miért „csak” a költő kísérője Fűzi László?

— Amikor szóba került ez az út, Buda Feri kérte: ezúttal ne kelljen egyedül utaznia. Vállalkoztam, nogy vele megyek. Kíváncsi voltam a távoli vidékre, arra, hogyan élnek ott az emberek, most, amikor annyit hallani a szovjetunióbeli változásokról. Ennél is jobbah izgatott:

Buda Ferenc, a költő, hogyan mozog az általa régebben választott és már ismert közegben, közelebbről Kazahsztánban és Kirgíziában. Miután számomra ez a vidék idegennek tűnt — egészen az utolsó napig! —, csak arra vállalkoztam, nogy kívülállóként rögzítem papírra az élményeimet, vagyis: hogyan látja a háromhetes utat a költő kísérője.

— Hatezer kilométer — nem kis távolság!

— A modem technika kicsivé tette a világot. Tulajdonképpen nincsenek nagy távolságok, ha repülőgépen utazik az ember. Mégis, a hatezer kilométer óriásinak tűnt. Talán azért, mert mi, magyarok, nem vagyunk benne abban a vérkeringésben, ami a világban való „röpködést” illeti. Az külön téma, hogy a honfitársaink nem azért kelnek útra, mert alaposan meg akarják ismerni egy-egy nemzet életét,, életvitelét, szokásait. Sokkal inkább az számit, hogy mit, mennyiért vásárolhatnak

9 Csingiz Ajtmatov.

• Olzsasz Szülej- menov, a kazak írószövetség elnöke és Fűzi László.

meg.

' — Azt hiszem, fölösleges is megjegyeznem: nem ezért indultatok el!

— A hétköznapok vonzottak. Olykor-olykor meglepetések is értek bennünket, vagy inkább csak engem, hiszen én először jártam Közép-Azsiá- ban. Sok apró dologban véltem hasonlóságot felfedezni. Egy példa: a kirgiz értelmiségiek ugyanilyen házgyári lakásokban élnek, mint mi, ugyanilyen megélhetési gondjaik vannak, mint nekünk. Uniformizálódott volna a világ? Nem mindenben! Azt vettem észre, ott, az ősiséget sugalló vidéken sokkal inkább megbecsülik az embereket. A szónak nagy súlya van. Szembetűnő a természetesség, a mások iránti figyelem, figyelmesség. Jó volt néhány hétig a kazakokhoz, a kirgizekhez tartozni, néhány barát társaságában eltölteni az estéket. Kérdésedre válaszolva: egy percig sem gondoltunk arra, hogy boltokat kellene járnunk. Pontosabban: ott is megfordultunk, csak épp lemezeket, könyveket választottunk. Moszkvában, Alma-Atában, Frunzéban számos költővel, íróval találkoztunk.

— Üj szelek fújdogálnak a szovjet irodalomban is...

— Szinte mindegyik helyen tapasztalhattuk, hogy a peresztrojkának milyen hatása van az irodalmi életre^ Mindenhol szenvedélyes viták zajlanak. A költők, az írók nyíltan, bátran mondanak véleményt. (Nem egymás háta mögött!) Egyre nagyobb a szerepük a politikai életben, az irodalomnak súlya van már. A Nas Szovremenyik, a Forrás testvérlapjának főszerkesztője említette, hogy például természetvédelmi kérdésekben sokat hallatják a hangjukat. Mégis felmerül a kérdés, miért az irodalom jeleseinek kell a társadalom egészét, a jövőt meghatározó vitapontokra rámutatniuk. Persze, a művek is vihart kavarnak. Mostanában egyre gyakrabban vitatkoznak korábban meg nem jelent alkotásokon, vagy elfeledett, de újból előszedett művek ismételt kiadásán. Ajtmatov Vesztőhely című regénye már akkor a figyelem központjában állt, amikor még csak folytatásokban olvashatták a Novij Mír- ben. Az irodalmi élet színhelye Moszkvában az írók Háza. Érdekes módon itt több magyar költőtárssal futottunk össze, mint odahaza.

— Csingiz Ajtmatowal az utolsó pillanatban sikerült találkoznotok.

— Igen, a végsőkig halogatta a beszélgetést. Nagyon elfoglalt ember, napi gondok, feladatok sűrűjében él, dolgozik. Ha azt vesszük, egy „százmillió példányos” író megengedhetné magának, hogy apró-cseprő ügyekkel ne foglalkozzék1. Ellenkezőleg: minden érdekli, a legkisebb dolgok lekötik. Csodálkoztam azon, hogy Ajtmatov megőrizte természetességét, valódi énjét, ott, ahol a valóság igen-igen bonyolult. A közelben (Bajkonurban) űrhajókat röpítenek, zord hegyek ölelik a városokat, közel a pihentető természet. Az ősi erő, az öröklött szívósság viszont számára is segít feldolgozni az ellentmondásokat. Megmondom őszintén, miközben az író szavait hallgattam, valójában az alkatát tanulmányoztam. Ilyen erős alkatú Íróval még nem találkoztam. De hiszen ez műveiből is kiérződik. Gondolj csak Az évszázadnál hosszabb ez a nap vagy a Vesztőhely

lében, környezetében döbbentem rá arra, hogy nem tesz mást, csak azt írja meg, amit egy nép e múltból megőrzött. Ebből pedig remekmű születhet... Említettem már neked, hogy sokat foglalkoztam Németh Lászlóval. Elgondolása a világcivilizációról éppen az, hogy ebben a világban minden nép csak a maga hagyományaival, sajátosságaival találhatja meg a helyét. Kirgí- ziai tapasztalataim győztek meg arról, hogy Ajtmatov valóban népe sajátosságát, másságát tette hozzá a világhoz, ahogy a földkerekség másik táján élő Marquez is. Ezek tudatában, utazásunk után tudtam megírni a régen tervezett tanulmányomat Németh László világcivilizációs modelljéről.

— Érdeklődéssel várjuk e tanulmány megjelenését is. Végezetül hadd kérdezzem meg, hogy milyen hatással volt a táj reátok?

— Szilágyi Domokos erdélyi költő

már több mint tíz éve halott. 0 is felvetette a kérdést: Segíti-e a táj ismerete a vers megértését? Segíti. Az Alföldet csupán repülőgépről látta, mégis ezzel is közelebb került Petőfihez. Persze, gyalogolni kell, az az igazi, de a fentről való áttekintés sem érdektelen. így vagyok ezzel én is. Repülőről figyeltem a kirgiz hegyeket, jártam köztük is, Ala- Arcsában. Utazásaink során az autó apró aulok között vitt bennünket, sétáltam a kirgiz főváros, Frunze utcáin. Elmondhatom, közelebb kerültem a kirgizek világához. Nem találkoztam viszont a hegyek között élő egyszerű emberekkel. Talán egyszer még megadatik, hogy eljussak Kirgiziába. Ku- batbek Dzsuszubalijev meghívott hegyek közti házába. Úgy gondolom, az ott rám váró élmények még gazdagabbá tehetnek. Borzák Tibor

I

nga Szavranszkaja moszkvai szobrászművésznövel nem először beszélgetünk Kecskeméten. Nemcsak művészberkekben ismerik, a nagyközönség is találkozhatott vele a megyeszékhelyen, a Komszomol téren álló Múzsa című szobra avatásán. Az alkotást, mint emlékezetes, a város polgárai ajándékba kapták a szovjet szobrásztól.

— Ez alkalommal egy hónapra jöttem Magyarországra — mondja Inga Szavranszkaja, akit az alkotótelepen kerestünk fel. — Már nagyon vágytam arra, hogy barátaimmal és a várossal találkozzam, emellett tervbe vettem, hogy itt a művésztelepen, munkához is Iátok. Mielőtt hazamegyek, még egy hetet szeretnék Budapesten is eltölteni.

9 Inga Szavranszkaja, s modellje, Farkasné Horváth Mária, a Habselyem oktatási előadója. (Tóth Sándor felvétele)

asszonyt mintázza Inga Szavranszkaja

A magyar

Ez a női portré első pillantásra már félig-meddig késznek tűnik.

— Valóban, ez az egy hónap borzasztó gyorsan elszáll, s nagyon feszített tempóban dolgozom, hogy haladjak. Már igen régóta foglalkoztat az a gondolat, hogy egy olyan kiállítást rendezek, ahol különböző népeket, nemzeteket képviselő asszonyok szobrait vonultatnám föl. A sorozatból eddig egy lengyel fizikus, egy amerikai szociológus, egy francia biológus és egy bolgár művészeti kiadó egész alakos szobrát mintáztam meg. Valamennyiükkel Moszkvában találkoztam.

— Nem tévedek, ha arra gondolok, hogy most a magyar asszony szobrán dolgozik?

— Marikával a Habselyemben jöttem össze, őt választottam modellnek. Természetesen itt nincs annyi időm, hogy a munkát befejezzem. A nagyalakos szobor elkészítése legalább félévet vesz^ igénybe. A kecskeméti műteremben csak a portrét készítem el. A modellről pedig fotókat, diákat viszek magammal, s a munkát Moszkvában fejezem be. Hogy milyen anyagból készül a végleges változat, még nem tudom. Lehet, hogy bronzból.

— Ha hazatér, milyen munka várja moszkvai műtermében?

— Többféle is. Ezek közül a legjelentősebb egy négy és fél méter magas, kukoricát és napraforgót ábrázoló kompozíció, amely egy mezőgazdasági kutatóintézetnek készül.

— Még a múltkori beszélgetésünkkor említette, hogy magyarországi bemutatkozást tervez.:.

— Igen, s úgy néz ki, jövőre lesz is belőle valami. Hogy melyik városban, még nem tudom. Persze, mindenekelőtt Kecskemétre gondolok. Most már szerencsére sokkal nagyobb esély Van arra, hogy megvalósul. Égyszerűsödött, kevésbé bürokratikus az ügyintézés.

— Hallotta, hogy nem olyan régen ellopták a harsona végét a Múzsa kezéből?

— Igen, mesélték. Nem tagadom, rossz volt hallani. Ez persze Kecskeméthez fűződő, számtalan szálból fonódó kapcsolatomon mit sem változtat.

H. K. E.

M

NAGY LÁSZLÓ:

b —

Vadak idege rezzen, zokognak a kari

■ tdtBc kabffiva.' lesnek a holdba,

I

inognak szélben a testek, kikericsek összenevetnek, októbm^^^m Ltibolyái. . -:. I Csipkefák pengének,

3 Piros-arany hangszerek, citerák, •*

mézzel gyöngyözött faodvak, bombardon-kürtök bufognak,

mm

(■

■

■

■

szél ölén kitárulva ‘ slíííwijwigS Fbrrmpnlkälnalti < gasem ágak hegedűinek , ,

................

■

D

€R F€R€flC: R ge/ztenyefón túl

C EGY NYOMOZÁS TÖRTÉNETE ]

/yt \ A szombathelyi nemzetközi (J repülőbajnokság és az utána következő légiparádé ragyogó rendezésben, a több mint tízezer néző számára feledhetetlenül és minden külső-belső zavaró esemény nélkül zajlott le. Sófalvi hadnagynak egy harmadik helyezés jutott műrepülésben.

A háttérben a legszigorúbb ellenőrzés folyt mind a repülök, mind a gépek és a kiszolgáló személyzet körében.

Semmi.

Se Binder, se más gyanúsított személy,, se a rabolt értékek.

Délután három órakor fejeződött be a parádé. Az osztrák, a nyugatnémet, a jugoszláv és az olasz motoros gépekfm feltöltés és műszaki, valamint biztonsági felülvizsgálat után — még aznap, szárnyon tértek haza. Ellenőrzésüket minden zavar és feltűnés nélkül tudták embereink elvégezni. A többivnotoros másnap hajnalban indult, és ugyanekkor indultak azok a speciális kamionok is, amelyek a vitorlázógépeket szállították a határokon túlra. A szerelők késő éjszakáig, sőt hajnalig dolgoztak, s hogy minden lehetséges zavart elkerüljünk, a megyei főkapitányság , felajánlotta" a rendezőségnek a területet, a gépek, a hangárok és a szállítókamionok fokozott biztonsági őrzését.

. Annuskát a kollégák bevitték a városba, az Isis Hotelbe. Az egyenruhás Ballagó Feri és én még maradtunk. Már- már feladtam volna az ügyet, de ő makacsul hajtogatta, hogy várjunk, türelem, a végjátéknak itt és most kell elkezdődnie.

Neki lett igaza.

A nagy teljesítményű reflektorokkal megvilágított területen a különböző nemzetiségű csapatok szerelői dolgoztak. Feri zavartalanul közlekedhetett a gépek és gépkocsik között, mint akár az őrszolgálatban levők parancsnoka. Már hajnali fél négy volt, amikor az egyik mozgó őrszolgálatot ellátó határőr tizedes jelentette: az egyik Mercedes kamionon elöl nyugatnémet, hátul pedig félig leszerelt csehszlovák rendszámtáblát látott. Egy sötét alak közeledtére eltűnt egy kamion és egy felrakásra előkészített, Szétszedett vitorlázógép árnyékában.

Feri izgatottan tájékoztatott a látottakról. Az én szívem is gyorsabban kezdett dobogni.

Valóban kezdődik a végjáték?

A kamiont figyeltetjük. A kétféle rendszámtábláról értesítjük a határátkelő helyeket, elsősorban a nyugatiakat, mert sejtettük, hogy a nyugatnémet rendszámé a főszerep. A szállítókocsit hagyjuk elindulni útjára, és Szombathely után, egy alkalmas helyen majd megállítjuk.

Indulás előtt valaki hátúira is felszerelte a nyugatnémet rendszámot és gyorsan kötő anyaggal felragasztotta a „D" jelzést.

A most már nyugatnémet rendszámú Mercedes kamion — platóján a szakszerűen összecsomagolt és letakart vitorlázógéppel — a megyeszékhelyet elhagyva Kőszeg felé fordult. Útiránya tehát csak Ausztria lehet, majd tovább ...

Reggel fél hatot mutatott az óra.

Szombathelytől nyugat felé minden úton határőrizeti és gépjármű-ellenőrzési pontokat állítottunk fel. Riasztottuk a Kőszeg irányában levőket: a.kamion arrafelé tart. Az ellenőrzés legyen a lehető legudvariasabb, ugyanakkor a vezető és a kísérő letartóztatását — esetleges ellenállásra is számítva — meglepetésszerűen és kemény határozottsággal hajtsák végre.

Gépkocsinkon mi is a Mercedes után eredtünk, Ballagó Feri vezetett. Éppen abban a pillanatban értük utol a kamiont, amikor a határőrök és a rendőrök megállították, s igazolásra szólították fel a vezetőt, valamint a kísérőt.

A szállítókocsi vezetőfülkéjének mindkét ajtaja kinyílt. A vezető és kísérője lenyújtotlák papírjaikat — és egy pillanat múlva mindketten a földön hevertek. Fegyverek szegezödtek rájuk.

— Beszélnek magyarul? Igen? A törvény nevében mindkettőjüket letartóztatom. — A járőrparancsnok kemény és határozott volt. — Motozás. Fegyverük nincs. Bilincseljék meg, és szállítsák be őket a parancsnak megfelelően.

Odaléptünk. A járőrparancsnok jelentett ... Ekkor a kamion jobb oldali ajtajából földre rántott szerelőruhás kocsikísérőre pillantottam. Felismertem.

— Hát szép jó reggelt, Binder Józsi. Régen láttuk egymást. Ha jól emlékszem, legutóbb Fertőrákoson. Mennyi ideje is? De nem is lényeges. Megunta az erdészetet?

Valóban Binder volt. Fehérre sápadt és reszketett.

— Bocsánat. Föladom magam, önként ...

— Azt hiszem, ebben önt már megakadályozza a csuklóin levő bilincs.

— Mindent elmondok becsületesen, őszintén.

— Azt hiszem, legjobb, ha csak az őszinteség feltétlen szükségéről beszélünk ...

Röviden, lényegretörően kihallgattam mindkettőjüket: mit kellett volna tenniük a kamionnal Ausztriában. Azután elvitték őket.

ft