Petőfi Népe, 1987. november (42. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-28 / 281. szám
pen NÉP Bács-Kiskun megyei krónika 1987. november 21-étől 26-áig HÍREK • HÍREK H53S33SS ötven éve ^ halt meg Pikier Gyula (1864—1937) jogtudós, szociológus, pszichológus, a Társadalom- tudományi Társaság egyik alapítója, 1903- tól 1919-ig elnöke, a pozitivista magyar jogbölcselet kiemelkedő művelője. Tulajdonképpeni állam- és jogelméletét fő műve r- A jog keletkezéséről és fejlődéséről. 1897 — tartalmazza, amelyben az állam és a jog lényegét meghatározó teljes rendszert fejt ki. Magát a szocializmushoz közelállónak vallotta, s valóban nem volt szocialista. Így egyebek között szembefordult a történelmi materializmussal, és — reakciós filozófiai alapokra épített —„be- látásos elméletét" maga is igyekezett elhatárolni a marxizmustól. Hibást elméleti alapjai ellenére működésében sok haladó vonás van. Pszichológiai kutatásai az érzékszervek élet- és lélektanára terjedtek ki. Tudományos felfogásának bátor kifejtése miatt szinte élete végéig kemény harcban állott a konzervatív és klerikális irányzatok hazai képviselőivel. Fontosabb művei: A büntetőjog bölcseleté, Bevezető a jogbölcseletbe, A lélektan alapelvei. Száztizenöt éve, 1872. november 28-án Kiskunhalason született Kovács Sándor földmunkást. Fiatalon kapcsolódott be a helyi földmunkásmozgalomba. Az SZDP 1905. szeptember 10-ei rendkívüli kongresszusán küldöttként vett részt, ahol „viharos tetszés mellett kijelentette a földműves munkások nevében, hogy általános sztrájkra minden pillanatban készen állnak". Ezt igazolták is az őszi események, amikor több mint ezer agrárproletár és szegényparaszt tüntetett. Megmozdulásukat a katonaság, rendőrség szétverte. Kovács Sándor a szociáldemokrata párt legradikálisabb rétegét, az agrárproletariátust képviselte a forradalom idején. A proletárdiktatúra kikiáltásának• híre március 21-én jutott el Kiskunhalasba. A hatalmat itt is a munkástanács vette át, amely, március 24-én újjáalakult. Elnöknek Szüts József tanárt, helyettesnek Kovács Sándor földmunkást választották. Tevékeny részt vállalt a szociális bizottság munkájában, s< rendszeres előadója volt a párt által szervezett gyűléseknek is. Küldöttként vett részt a június 12—23-ig ülésező Tanácsok Országos Gyűlésén. Itt felszólalt a gazdasági helyzet vitájában, erélyesen kiállt a munkások és földmunkások közös érdekeiért. , ■ A tanácshatalom leverése után a Szegedről érkezett tiszti különítmény elfogta és augusztus 6- án a téglagyár mellett a többi munkásvezetőkkel együtt kivégezték. SZOMBAT: Kalocsán, a művelődési központban tudományos tanácskozással megkezdődött a cigány kulturális seregszemle. — A Magyar Eszperantó Szövetség Bács-Kiskun Megyei Bizottságának tagjai Kecskeméten megbeszélték, hogy mit tettek az idén a világnyelv és a hozzá kapcsolódó eszme elterjesztéséért. VASÁRNAP: A szentkirályi művelődési házban szolidaritási műsort mutattak be a helyi óvodások, iskolások, a férfikórus és a citerazenekar. HÉTFŐ: A Közlekedési Minisztérium és Bács- Kiskun megye' vezetői között feladategyeztető tárgyalásra került sor Kecskeméten, a megyei pártbizottságon. KEDD: A Petőfi Nyomda a finnországi papíripa-, ri vállalatok képviselőivel az együttműködés továbbfejlesztése érdekében a hajlékony falú csomagolóeszközök alapanyagairól, nyomtatásának újabb eredményeiről rendezett szimpóziumot Kecskeméten. — A megyei tanács termelési és ellátás^felügye- leti bizottsága ülést tartott. SZERDA: Kalocsán megemlékezést rendezték abból az alkalomból, hogy befejeződött a székesegyház külső helyreállítása és az orgona felújítása. CSÜTÖRTÖK; Ülésezett a szakszervezetek megyei tanácsa. — A Hazafias Népfront Országos Tanácsa vendégeként román delegáció érkezett a megyébe. — Közérdekű bejelentésekről tárgyalt a megyei Népi Ellenőrzési Bizottság. NAPTÁR Lada Szamara és Maruti Tegnap ülést tartott a Szakszer" vezetek Országos Tanácsa, amely az új szakszervezeti tagdíjrendszer bevezetéséről szóló tervezetet vitatta meg. Az előterjesztés szerint a szakszervezeti tagdíj- bevételeket oly módon kell növelni, hogy ezzel a dolgozók terhei ne emelkedjenek. Ezt lehetővé teszi az Országgyűlésnek az a döntése, hogy a szakszervezeti tagdíj levonható az adóalapból. A szakszervezeti tagok írásbeli meghatalmazást adhatnák vállalatuknak arra, hogy fizetésükből a tagdíjat levonják és azt a szak- szervezetnek átutalják. Ebben az esetben már abban a hónapban automatikusan csökken a tagdíj összegével az adóalapjuk. Valamivel hátrányosabb helyzetbe kerülnék azok, akik a tagdíjat továbbra is a bizalminak akarják kifizetni, mert ők csak az év végén vonhatják le az adóalapjukból a tagdíj összegét. Az előterjesztés szerint a szak- szervezeti tagok a főfoglalkozású munkaviszonyukból származó, a PIACI KÖRKÉP Arak Kecskeméten Zöldpaprika 25—60 Sárgarépa 10—rl2 (forint kilogramm) Hónapos retek Petrezselyem 16—18 Elő csirke 54 (csomó) 5—8 Saláta (fej) 6—9 Élő tyúk 52 Zöldhagyma 4 Retek (csomó) 5—7 Vágott csirke 100 Fokhagyma 90—120 Mák 120—140 Vágott tyúk 90 Sóska 70 Dió (héjas) ■ 60—80 Kacsa 100 Télj alma 8—20 Dióbél 280—300 Tehéntúró 60 Körte 20—40 Savanyú káposzta 20 Tojás (db) 2,50—3 Szőlő 25—35 Zöldpaprika (db) i 2—6 Burgonya 10—16 Dió (héjas) 70—80 Karfiol 55—60 Sárgarépa 6—12 Savanyú Vöröshagyma 10—16 Petrezselyem 10—20 káppszta 20—25 Fokhagyma 100—120 Vöröshagyma 15—16 Mák 170 Spenót (csomó) 4—5 Fejes káposzta •4—8 Karalábé (db) . 2—5 Kelkáposzta Saláta (fej) 5—10 5—10 Arak ’ Kiskunfélegyházán Száraz bab Juhtúró 50—60 90—110 Karalábé 10—14 Burgonya 12—14 Tehéntúró 60 Karfiol 40—70 Alma 8—16 /Sajt . 120 Primőr paradicsom 50—100 Körte Szőlő 15—25 25—30 Tojás (db) 3—3,50 Primőr zöldpapFejes káposzta 6—8 Élő csirke 55—60 rika (db) 2,50—7 Kelkáposzta 6—8 Élő tyúk 50—55 ____________A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK____________ Halálos baleset az Aranyhegyi csárdánál Az E75-ÖS számú főúton, az Aranyhegyi csárdánál, november 26-án kora este Balázs Bálint 37 éves kiskunfélegyházi lakos (I. kér. Tanya 341.) körültekintés nélkül szaladt át az úttesten, és elütötte egy személygépkocsi. A férfi a forgalmi sávba esett, ahol ráadásul áthajtott a lábán egy teherautó. Balázs Bálint a kórházban belehalt sérüléseibe. Kalocsa külterületén, az 51-es számú úton, ugyancsak 26-án 17.40 órakor Hálák János 24 éves vaskúti lakos (Szalvai Mihály u. 3.) személygépkocsijával elütötte a vele szemben kivilágítatlan kerékpárral közlekedő Pénzes István 44 éves kalocsai lakost (Kisfoktő 3.), aki súlyos, sérülést szenvedett. SZONDA I Az elmúlt időszakban Bács- Kiskun megyében az alábbi személyeket vonták felelősségre ittas vezetés miatt. (Zárójelben közöljük a kiszabott büntetést és a járművezetéstől > való eltiltás időtartamát.) Vétségért: Németh Béla Tisza- kécs'ke, Tanácsköztársaság u. 85. (16 500 forint, 2 év 4 hónap); Tő- zsér József Kunszentmiklós, Munkácsy u. 2/.B. (1 év eltiltás); fk.. Sz. József, ágasegyházi lakos (1 év 6 hónap eltiltás); Szentesi Sándor Laki telek, Csokonai u. 20. (7000 forint, 2 év); Mészáros Pál Lajos Lajosmizse, Bene 11. (8000 forint, 2 év); Bányai László Szalkszentmárton, Kossuth u. 5. (7000 forint, i év); Kiss Sándor József Kecskemét, Avar ú. 12. (12 000 forint, 2 év 3 hónap); Bárányi János Kecskemét, Lánchíd u. 5. (7000 fórint, 2 év); Nagy • József Lajosmizse, Űrrét 121. (12 100 forint, 1 év 4 hónap); Tóth Zoltán Kunszentmiklós, Petőfilakótelep 1. (5 hónap felfüggeszt- .ve,. 1 év 4 hónap); Tóth Lajos Szalkszentmárton, Béke u. 56. (10 hónap felfüggesztve, 1 év 2 hónap). Szabálysértésért: Iván József Kecskemét, Nyíri út 35. (5000 forint, 6 hónap); Báli Hajagos Attila Kecskemét, Tinódi u. 6. (10 000 forint, 6 hónap); Szabó Sándor Izsák, Muszáj u. 2. (6000 forint, 6 hónap); .Balogh Gábor Kunszentmiklós, Bacsó B. u. Il/B (3000 forint, kerékpáros); Vaku- lya László Kecskemét, Szolnoki- hegy 251. (5100 forint, 6 hónap); Pólyák Imre Kecskémét, Kürt u. 7. (5100 forint, 6 hónap). Zombori festőművész bajai kiállítása A Baja—Zombor testvérvárosi együttműködés keretében számos alkalommal mutatkozott be jugoszláviai képzőművész Baján és magyarországi alkotó Zombor- ban. Tegnap nagy érdeklődés mellett nyitotta meg Blagoje Svrkota, a zomlbori' végrehajtó tanács alelnöke Sava Stojkov naiv festőművész kiállítását a József Attila Művelődési Központban. A tárlat'december 8- áig, naponta 15-től 18 óláig tekinthető meg. • A Merkur csepeli telepén a napokban megkezdődött a Lada Szamara gépkocsik átadása. Ebben az évben a tervek szerint 3310 ilyen típusú gépkocsit vehetnek át a hazai vásárlók. Tegnap kezdődött a Maruti gépkocsik átadása is, ebből a típusból mintegy ötszáz még ebben az évben gazdára talál. Az új típusú Lada jelenleg három színben, százhetvenötezer forintért kaphaitó. Az első Lada Szamara gépkocsi tulajdonosa: Had as Pál budapesti lakos. A^SZOT ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉN Űj tagdíjrendszer nyugdíjjárulék alapjául szolgáló mindenkori havi keresetük és 'táppénzük együttes összegének egy százalékát, s ha ez az összeg a havi 5050 forintot nem haladja meg, akkor 0,8 százalékát fizetnék tagdíjként. A munkaviszonyban nem álló szakszervezeti tagok tagdíját — az általános szabályok figyelembevételével — az iparági-ágazati szakszervezetek központi vezetőségei határoznák meg. A nyugdíjas szak- szervezeti tagok 1500 .forint nyugdíjig havi 3, 2500 forintig havi 5, ezen felül pedig havi 10 forintot, a tanulók hav-i 2, a gyesen levők, továbbá az idénymunkások a két idénymunka közötti időszakban és az elhelyezkedési támogatásban részesülők 3 forint szakszervezeti tagdíjat fizetnének havonta. Az elnökség azt is javasolja, hogy a tagdíjfizetést a jövőben a tagkönyvekben évenként, illetve szükség szerint igazolják; ebben az esetben feleslegessé válna a tagdíjbélyeg. Népdalkörök, citera- zenekarok minősítője Ma 15 órától a Bács- bdkodi Művelődési Házban népdalkörök, cite- razenekarok országos minősítője lesz. Ez alkalomból bemutatkozik a balotaszállási asszonykórus, a bátmonostori Rozmaring, a homok- mégyi, a sükösdi, a szabadszállási Kiskun népdalkor, a katymári asz- szonykórus és citerazenekar, a lajosmizSél Ró- zs% Sándor és Magvető citerazenekar, valamint a nyárlőrinci népdalkor és citerazenekar. Ezt követően a bajai tánc- együttes ..műsorát láthatják a résztvevők. 1987. november 28., szombat Névnap: Stefánia ^ Napkelte: 7 .óra 06 perc Napnyugta: 15 óra 58 perc Holdkelte: 12 óra 51 perc Holdnyugta: — — IDŐJÁRÁS Előrejelzés az ország területére ma estig: Csak kiss-é szakadozhat fel a felhőzet. Kisebb csapadék várlható. Általában eső, de nyugaton -és az- északi hegyekben hó is lehet. Lassanként mindenütt északnyugatira fordul és sokfelé erős, helyenként viharos a szél. Á hőmérséklet nem sokat változik, kora délután 3 és 8 fok között valószínű. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: November 26-án Kecskeméten a középhőmérséklet 8,6 (az 50 éves átlag 1,6), a legmagasabb hőmérséklet 13.0 Celsius-fok volt, a nap 0,5 órán át sütött, 23,7 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel 7 órakor 10,3, 13 órakor 10,3 Celsius-fokot. mértek, a legalacsonyabb hőmérséklet 9,3 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 909,8 millibar — változatlan — volt. November 26-án Baján a középhőmérséklet 8,9 (az 50 éves átlag 2,3), a legmagasabb hőmérséklet 16,5 Cél-- sius-fok volt, a nap 4,8 órán át sü- * tött, 16,8 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel 7 órakor 9,4, 13 órakor 10,0 Celsiusrfokot mértek, a legalacsonyabb hőmérséklet 9,2 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1000,3 millibar — süllyedő — volt. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 48/ játékhét! lottónyeremények — a nyereményilleték levonása után — a következők: 5 találatos szelvény nem volt. A 4 találatos szelvényekre egyenként 783 960 forintot; a 3 talála- tosokra 1864 forintot; a 2 találatos szelvényekre egyenként 53 forintot fizetnek. (Emlékeztetőül a nyerőszámok.- 44, 62, 63, 82, 84) — LOTTÓ-JUTALOMSORSOLÁS. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság december 1-jén, kedden rendezi a lottó novemberi jutalomsorsolását. A húzáson a 45. játékhét szelvényei között ösz- szesen 1290 tárgynyenemény jut a szerencsés lottózóiknak. Főnyeremények: társasházüdülő-lakiás Keszthelyén, Dacia TLX, Wart- . burg Tourist és Polski Fiat 126-os típusú személygépkocsi. Az. igazgatóság decemberben is csütörtökönként — december 3-án, 10-én, 17-én. 24-én és 31-én — tartja a lottó • esedékes * heti1’ nyerőszámainak ’ a húzását/ "december 24-én azonban délután lesz a sorsolás. MEGYÉNK AZ ORSZÁGOS SAJTÚBÁN. Magyar Hírlap, 1987. november 27-ei szám: Sz. A.:Ta- ■nyagond Bács-Kiskunban. (Az újabb nehézségekről, amint az a megyei végrehajtó bizottság legutóbbi ülésén elhangzott.)' 1987. november 28-án, szombaton KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ (Erdei Ferenc Művelődési Központ) Délután 3 órakor: LÉGY JÖ MINDHALÁLIG. Bérletszünet. Este 7 órakor: LUXEMBURG GRÓFJA. Bérletszünet. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Előzetes 30-án, hétfőn 10 és 14 órakor: HOL VAGY, TÉLAPÓ? A Figurina Bábszínház előadása. Mazsola- és Manócska- bérlei. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: VANG VU, A KUNGFU HŐSE. Sz., kínai kalandfilm. 14 éven felülieknek. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: VESZÉLYES SZÁLLÍTMÁNY. Sz., npb., szovjet film. Otthon mozi: nincs előadás. Stúdiómozi: 8 órakor: NYOLC ÉS FÉL. Sz., olasz film. 16 éven felülieknek. Mesemozi: fél 4 és háromnegyed 6 órakor: JÖJJÖN VENDÉGSÉGBE. Pajtásmozi: fél 4 órakor: KACOR DETEKTÍV. Videomozi: 6 és 8 órakor: KEGYETLEN UTCA. Sz., amerikai film. 18 éven ^felülieknek. Planetárium-videó: 4 és 6 órakor: KETTŐS GÁZLÓK. Sz., hongkongi kalandfilm. \ BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és 8 órakor: A BEVERLY HILLS-I ZSARU. Sz., mb., amerikai krimi. 14 éven felülieknek. Központi mozi: 6 és 8 órakor: FILMKLUB. Stúdiómozi: délelőtt 10 órakor: VÜK. Sz., magyar rajzfilm. 5 és • 7 órakor: ZSAROLÓ ZSARUK. Sz., mb.( francia filmvigjáték. 14 éven felülieknek. BÁCSALMÁS Árpád mozi: 3 órakor: VÍZIPÓK, CSODAPÖK. Sz., magyar rajzfilm. 5 és 7 órakor: SEM FEDÉL, SEM TÖRVÉNY. Sz., francia film. 14 éven felülieknek. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor:,KÉTSÉGBEESVE KERESEM SUSANT. Sz., mb., amerikai filmvígjáték. 14 éven felülieknek. Stúdiómozi (HMO): délelőtt 10 órakor: SZEGÉNY GAZDAGOK. KISKŐRÖS Petőfi mozi: 5 és 7 órakor: KROKODIL DUNDEE. Sz., mb., ausztrál filmvígjáték. KISKUNFÉLEGYHÁZA Móra Ferenc Művelődési Ház: 5 órakor: AZ ELCSERÉLT CÁREVICS. Sz., mb., szovjet mesefilm. 7 órakor: GYILKOS ROBOTOK. Sz., amerikai film. 14 éven felülieknek. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4 órakor: RIGÓCSÖR KIRÁLYFI. Sz., mb., csehszlovák mesefilm. 6 és 8 órakor: A CÁPA I. Sz., amerikai film. 16 éven felülieknek. TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Központban: 5 és 7 órakor: VIHAR, sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. 1987. november 29-én, vasárnap KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ (Az Erdei Ferenc Művelődési Központban) Este 7 órakor: LUXEMBURG GRÓFJA. Latabár Kálmán-bérlet. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Előzetes December 2-án, szerdán 7 órakor: Nell Dunn: GŐZBEN. A Pécsi Nemzeti Színház élőadása. Csak felnőtteknek. MOZI KECSKEMET Planetárium-videó: 4 és 6 órakor: FÉLÉNK VAGYOK, DE HÓDÍTANI AKAROK. Sz., mb., francia fllmvig- játék. Pajtásmozi: nincs előadás. BAJA Filmklub: nincs előadás.' bAcsalmAS : nincs előadás. KALOCSA ; Stúdiómozi: nincs előadás. KISKÖRÖS Petőfi mozi: 3, 5 és 7 órakor: KROKODIL DUNDEE, sz., mb., ausztrál filmvigjáték. TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Központban: 5 és 7 órakor: S ARG AH AJ ÉS AZ ARANYERÖD. Sz., mb., amerikai-spanyol filfn. 14 éven felülieknek. — ELHUNYT DR. NEZVÁL FERENC. Mély megrendüléssel és fájdalommal tudatjuk, hogy dr. Nezvál Ferenc elvtárs, nyugalmazott igazságügy-miniszter, volt országgyűlési képviselő, a munkásmozgalom régi harcosa, az MSZMP Központi Bizottságának volt tagja, november 26-án, hosz- száhtartö betegség után, 70 esztendős korában elhunyt. Mozgósítási gyakorlat A megyei honvédelmi bizottság, a megyei tanács és a megyei hadkiegészítési és területvédelmi parancsnokság éves tervében meghatározottak alapján 1907. november 27-én-14.00 órától Kecskeméten, Tiszáit écskén, Bácsalmáson, a városi tanácsoknál, Kunszentmiklós Városi Jogú Nagyközségi Tanácsnál, valamint 9 Vonzás körzetükben mozgósítási rendszergyakorlatra ke- ■ riült sor. A megyei parancsnokság kéri azokat a hadköteleseket, akik a rendszergyakorlaton „Adatközlő” lapot kaptak, kitöltve, postafordultával1 küldjék meg a parancsnokság Címére. — A nagy október útja 1917— 1987. A nagy októberi szocialista forradalom győzelmének 70. évfordulója alkalmából Moszkvában rendezett ünnepi ülés dokumentumaiból A nagy október útja 1917—1987 címmel a Kossuth Könyvkiadó közreadta Mihail Gorbacsovnak, az SZKP KB .főtitkárának A nagy október és az átalakítás; a forradalom folytatódik című előadói beszédét és Kádár Jánosnak, az MSZMP főtitkárának Október utat mutatott az emberiségnek című felszólalását. — GYERMEKKÖNYVNAPOK MAI RENDEZVÉNYEI; Kiskunfélegyházán a városi könyvtár gyermekkönyvtárában 10 órakOr: Kispajtások klubja. Népek játékai. Filmvetítés — Kiskunmaj- sán a könyvtárban 14 órakor videofilmvetítés lesz. — Vásárnaptár. Holnap Bács- Kiskun megyében, Kecskeméten . rendeznek autóvásárt. — KATALIN-N API VÁSÁR. A Kunszentmiklósi Általános Művelődési Központban ma 8 órától Katalin-napi vásárt rendeznek. A délig tartó „bazáron” az áspányékszerek, a díszhalak, a piperecikkek, a kerámiák és a kézimunkák mellett ott lesz a helyi áfész, valamint a Panyova kínálata is. — Huszonöt év dalai. Holnap Bácsalmáson 18.30 órától, Kunbaján 20 órától, a helyi művelődési házban Koós. János 25 év dalaiból ad jubileumi műsort. — HÉTFŐN, 7-KOR a Kecskeméti Városi Televízió műsora a télre való felkészüléssel, a Város- gazdasági Váltadat évadzárójá- jával, a Bécsben sorra kerülő Bács-Kiskun megyei napok rendezvényével foglalkozik. Riportot mutatnak be Bozsó Ferencről, Kecskemét díszpolgáráról, a színház új bemutatójáról, a Szarkofágról. Szó lesz még a Szó- rakaténuszban zajló munkáról, a könyvesboltmegnyitóról, és a , Zöldfa vendéglő diétás ételeiről. A műsort Sportösszeállítás és hírcsokor zárja. — Vincze Lilla, a népszerű Napoleon Boulevard énekese lesz a vendég ma este a Szakmári Művelődési Házban. Hétfői lapszámunkból Hogyan sikerült az idei | pályaválasztási hónap? Erről is olvashatunk — a negyedik oldalon — a Sajtóposta összeállítás mellett. | Az ötödik oldalon a Ho- mokmégyi Aranykalász Tsz | azt ígéri, hogy kijutnak a kátyúból. Ugyanitt a szak' könyvtárba ajánljuk a Közlekedéspolitika — közlekedés-gazdaságtan című kn- I tetet. ÖRÖKLÉS Géza panaszkodik a barátjának: — Amióta. az eszemet tudom, mindig a bátyám holmijait keltett hordanom. Ha ez igy megy topább j egyszer' majd még feleségül kell vennem az '■özvegyet':..'. J W: . A Magyar Szocialista Munkáspárt Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: ,. Bács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja 60Q0 Kecskemét, Szabadság tér 1/A. 6001 Főszerkesztő: dr. Gál Sándor , Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei lapkiadó Vállalat . Terjeszti a Magyar Posta. r, $8 , Felelős kiadó: Preiszinger Andiás igazgató Előfizethető a Hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. ,- !i. készült a Petőfi Nyomdában,-Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Előfizetési díj: egy hónapra: 43,— Ft, Felelős vezető: Birkás Béla vezérigazgató félévre: , .258,— Ft, Pi Á ‘fipPlI ' • Telefon: 28-777 / , ; 1 ' ■ , egy évre: 516,—- Ft. 1987. XI. 28-án, megrendelés sorszáma; 74611 HU ISSN 0133 - 235x I,