Petőfi Népe, 1987. november (42. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-25 / 278. szám

1981. november 25. # PETŐFI NÉPE • 1 SPORT* SPORT * SPORT HÍREK, TUDÓSÍTÁSOK A Panathinaikosz ereje: a jobb oldal Bicskei kétgólos győzelemmel elégedett lenne Ma 18 órakor (játékvezető a dán LundJSörensen) Kispesten az UEFA Kupa 3. 'forduló első találkozóján a Bp. Honvéd a gö­rög Panathinaikoszt fogadja. A két együttes kedden két-két al­kalommal is edzett. Délelőtt előbb a Bp. Honvéd foglalta Je a Bo- zsik stadion gyepszőnyegét, majd a vendégék következtek. Délután a pirosJféhérék imár la ilovasbe- rényii tálborban edzették, a görög csapat ismét Kispesten gyakorolt. A délelőtti foglalkozás után Vági István pályaedző a vasár­napi, Panahaiki elleni, 2—0-ás Panath inaik ősz-győzelemmel vég* ződött görög bajnoki 90 perc ta­pasztalatairól ibeszélt. — Azt Játtam, amit eddig is tudtunk kupaetlenfeiünkről — mondta Vági István. — Jól szer­vezett, a görög átlagnál gyorsabb, erőszakosabb, ugyanakkor sport­szerűbb is a Pana th i nai kosz. Fe­gyelmezettek, képesék végig meg­valósítani az edző- által előírt taktikát. Mi az erejük? — A jűhbszélső Szaravakosz hallatlanul jól cselez, és támasz­kodhat a> jobb oldali középpályás iD.imopulosz jó labdáira. Bal olda­lunkat kell hatékonyan felkészí­teni a szerda esti mérkőzésre. A görögök értik a letámadást, jók a szélsőjátékban, fejjél jól kép-- zettek védekezésben, támadásban egyaránt. Bicskei Bertalan vezetőedző véleménye: — Sokan kérdezik, Szarava- •koszra állítok-e külön testőrt. A válaszom: nem. Nincs szükség arra, hogy három nap alatt át­formáljam a csapatjátékot, abból csak zavar adódhat. A megszo­kott Honvéd-stílus hatékonynak ígérkezik a Panathinaikosz ellen — legalábbis erősen hiszek eb­ben. Kétgólos győzelemmel elé­gedett lennék. I Roche, a Panathinaikosz ar­gentin vendégjátékosa is pályá­ra lép, ma este Kispesten a Bp. Honvéd elleni UEFA Kupa-mér­kőzésen. Bicskei Bertalan a következő együttest küldi pályára: Disztl P. — Sallai, Diszül L., Csuhay, Cseh — Sikesdi, Fitos, Gyimesi, Sass — Fodor, Kovács K. A két csapat útja az 1987 88. évi U.EFA Kupában: Bp. Honvéd—Lokeren 1—0 (ott­hon), 0—0 (idegenben); —Oh a vés 2—1 (i.), 3—1 (o.). Panathinaikosz—Auxerre 2—0 (o.), 2—3 (J.); —Juventus 1—0 (o.), 2—3 (i.) — több idegenbeli góllal ju­tott tovább. A magyar együttes- 35. UEFA Kupa-mérkőzését játssza. Eddigi mérlege: 34 mérkőzés, 18 győzelem, 5 döntetlen, 11 vereség, 60—48-as gólkülönbség. A kispesti csapat hetedik al­kalommal -lép fel ezért a tró­feáért. A legjobban az 1978'79-es idényben szerepelt. Az Adana- sport, a Politechnica Timisoarát, az Ajaxot búcsúztatta, majd az MSV Duisburg ellen úgy esett ki. hogy a nyugatnémetek idegen­ben több gólt rúgták. A Petőfi Népe totótanácsadója ■ A totó 48. heti, november 28—29-ei szelvényén. hat NSZK Bundesliga I. és II., valamint tíz olasz A és B osz­tályú mérkőzés található. 1. FC Homburg—VfB Stuttgart. NSZK, Bundesliga I. A Homburg ha­zai döntetlenjével elkerült az utolsó helyről, ám a kiesés réme változat­lanul fenyegeti. 'A vendégek Mann- heimben vesztettek. Tippünk: x, 2. 2. Schalke 04—Hamburg. NSZK, Bundesliga I. A Hamburg dortmundi győzelmével megerősítette helyét a középmezőnyben. Tippünk: 2, 1. 3. Bielefeld—Aachen. NSZK. Bun­desliga II. A Bielefeld győzött, de így sem tudott az utolsó helyről elkerül­ni. Az Aachen vereséget szenvedett az újonc Meppen otthbnában. Tippünk: x, i. 4. Meppen—Offenbach. NSZK. Bun­desliga II. A Meppen nyert és tartja jó pozícióját a középmezőnyben. Az Offenbach döntetlennel zárta a 19. fordulót. Tippünk: x, 1. 5. Oberhausen—Freiburg. NSZK, Bundesliga II. Mindketten vereség­gel zárták az őszi idény utolsó for­dulóját. Tippünk: x. 6. Remscheid—Fortuna Köln. NSZK, Bundesliga II. A kölniek meglepetés­re Düsseldorfban is nyerni tudtak, míg a Remscheid erejéből csak dön­tetlenre tellett az Offenbach ellen. Tippünk: x, í. 7. Empoli—Milan, olasz A osztáty. Az Empoli nullpontos. a Milan győ­zelmével és jobb gólkülönbséggel már a 2. helyen áll. Tippünk: 2. 8. Internazionale—Napoli. Olasz A osztály. Az Inter római útja vereség­gel zárult. A Napoli újabb győzelmé­vel biztosan vezeti a mezőnyt. Tippünk: 1, 2, x. 9. Pescara—Torino. Olasz A osz­tály. A Pescara lassan a kiesőzónába „zuhan” gyenge szereplésével. az elmúlt héten . mindketten vereséget szenvedtek, nincs is nagy különbség közöttük. Tippünk: x. 10. Pisa—Fiorentina. Olasz A osz­tály. A Pisa Ascoliban, míg a Fioren­tina hazai pályán ‘ ért el döntetlen eredményt. Tippünk: x. fi. Sampdoria—Roma. Olasz A osz­tály. A két együttes nagyszerűen sze­repel és közel egyenlő a teljesítmé­nyük. Tippünk: x, 1. 12. Arezzo—Piacenza. Olasz B osz­tály. Az Arezzo ismét hazai pályán szerepel és megelégedne az elmúlt heti eredménnyel (0—0) is. Az újonc vendégek meglepően jól szerepelnek, mivel a feljutást jelentő 2. helyen tanyáznak. Tippünk: x, 2. 13. Modena—Bologna. Olasz B osz­tály. A listavezető Bologna nehéz 90 perc előtt áll, a kiesés ellen küzdő Modena otthonában. Tippünk: 2, x. 4- 1 mérkőzés: v 14. Padova*—Catanzaro. Olasz B osztály. A • két együttes rangadóján döntő lehet a pillanatnyi forma és a hazai pálya előnye. Tippünk: x, 1. A további mérkőzésekre tippjeink: x, 1. D. K. Békéscsaba­váróban aKTE labdarúgói Tegnapi számunkban kö­zöltük a labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupa sor­solását, amelyben a me­gyei színeiket a Bajai SK és a Kecskeméti TE (s nem a KSC, ahogy tévedésből megjelent) képviseli. Az NB II'I-as KTE-nél nagy vá­rakozás előzi meg az NB I-es .Békéscsaba vendég- szereplését. — Az élvonalbeli csapat ellen természetesen 'kevés esélyünk van, de szeret­nénk megnehezíteni a ven­dégek dolgát jövő év feb­ruár 28-án — mondta Un­ka József vezetőedző. — Együttesem a vasárnapi mérkőzésen is bebizonyí­totta, hogy tehetséges lab­darúgókból áll, de még nem bírja, bírják elviselni a tétmérkőzések terheit. Mindez érthető is, hiszen a legtöbben tavaly még ifjú­sági együttesben kergették a labdát, fiatalok, rutin- talanok. Sajnos, azt is ész­re kell vennem, hogy nincs igazi vezére a gárdának, olyan, aki a nehéz pillana­tokban segítene az ifjab- baknak. Türelemre és időre van szükség ahhoz, hogy beérjen ez a csapat, mert az már ősszel is bebizonyoso­dott, hogy jó úton járunk, van jövő, fantázia a fiata­lokban. Talán éppen a Bé­késcsaba elleni siker ad­hatna lendületet egy hét­tel a bajnokság kezdete előtt. Nagy-nagy bravúr­nak számítana az élvonal­beli gárda legyőzése és a továbbjutásunk, de nem tartom elképzelhetetlen­nek a diadalt! RÖVIDEN Tegnap délután a MUOSZ Ró­zsa Ferenc-termében fogadták — a vasárnapi közgyűlés előtt a Magyar Természetbarát Szö­vetség vezetői a sajtó munka­társait, s tájékoztatást adtak az eddig. végzett munkáról. Szabó Imre, az MTSZ főtitká­ra elmondta* hogy a szövetség­nek régóta célja volt az önkén­tesség és az önállóság biztosítása. Varga-Saibján László, az ÁlSH elnökhelyettese ismertet­te az állami vezetés elképzelése­it az újonnan alakuló természet­barát-szövetséggel kapcsolatban. Végül bejelentették,# hogy a több mint százezer emiber spor­tolását biztosító új Magyar Ter­mészetbarát Szövetség gondos­kodni kíván az egyéni és közös­ségi kezdeményezés lehetőségei­ről. Qj ASZTALITENISZ j A Kecskeméten rendezett Hí­rős Kupa I. osztályú férfi rang­listaversenyen az olimpiai se­lejtezőn indult Kriston és Harczi kivételével a teljes magyar él­gárda szerepelt. A férfi egyes­ben meglepetésre a volt világ­bajnok Gergely (BVSC) és Ká­posztás (Bp. Spartacus) már az első fordulóban elbúcsúzott. A döntőben Vitsek (BVSC) már 2—0-ra és a harmadik játszmá­ban 20—19-re vezetett Simon el­len, mégis Simon győzött. Eredmények: Férfi egyes (75 induló): 1. Simon (Bp. Sparta­cus), 2. Vitsék (BVSC), 3. Bénák (Borsodi Építők-Volán SC) és Németh (Bp. Postás). Férfi pá­ros: 1. Simon, Vitsek (Bp. Spar­tacus, BVSC), 2. Karsai, Péter (Kkfházi Lenin Tsz SK., CVSE), 3. Nagy M., Hanicz (Bp. Postás) és Jakab, Horváth (Győri Elektro-’ mos). Baján került sor vasárnap a hagyományos Kovács József öregfiúk emlékversenyre. Ered­ménye: 1. Bácsalmás (Kiskunha­las), 2. Gyenizse (Kiskunhalas), 3. Szalai M. (Jánoshalma). 55 éven felüliek korcsoportjában: 1. Jaszenovics M. (Csávoly), 2. Bognár I. (Kiskunmajsa), 3. Szöl- lősi J. (Kiskunhalas). ESj BIRKÓZÁS ___________ M iskolcon a DVTK birkózó­csarnokában került sor a junior kötöttfogású országos bajnok­ságra. Az 52 kg-ban 2. Hamzók (Kalocsai SE), aki még serdülő­korú versenyző. 4 győzelemmel és 2 vereséggel jutott az értékes he­lyezéshez. A döntőben csak 3:2-es pontozásos vereséget szenvedett. 74 kg: 3. Kelemen (KSC). A juniorbajnoksággal befeje­ződött az idei korosztályos baj­nokság. Megyénkben a Kalocsai SE szerezte a legtöbb olimpiai pontot (35) és ez Katus György, Katus Attila és Istella László edzők jó munkáját dicséri. 2. KSC 30, 3. TiszakéCske 13 pont­tal. |H CSELGÁNCS __________ B aján a Bácska Kupa I. o. felnőtt—rangsorversenyen elért, eredmények: A versenyen 14 egyesület 58 cselgáncsozója in­dult. 60 kg: 3. Pigniczki (BSK), 65 kg: 1. Tóth K. (KSC), 71 kg: 3. Tóth L. (BSK), 78 kg: 2. Gyu­lai L. (KSC), 86 kg: 3. Véghy (BSK), +95 kg: 2. E. Kovács K. (KSC), 3. Tamás L. (BSK). Budapesten, a Megyeri úti cselgáncsteremben országos út­törő II. korcsoportos bajnoksá­gon elért eredmények: 29 kg: 3. Magó A. (KSC), 41 kg: 5. Lu­kács (KSC), 58 kg: 2. Csupor Zs. (KSC). E5 KOSÁRLABDA _______ N B II-es női mérkőzés:Szege­di TK—Bajai Eötvös TK 74—65 (35—23). Szeged. Vezette: Toók, Aranyosi. Baja: Ormódi (20), Ka­rácsonyiné (2), Kissné (14), Bed- nárik (4), Visegrádi (23). Csere: Pauk (2). Edző: Pump Gábor. Kecskemét, Széktói pálya, 13 órakor. ÓIK országos forduló a legjobb IS közé jutásért: KSC—Szeged SC, Kecs­kemét, Széktói pálya, 13 órakor. osztályok országos bajnokságán. Az MHSZ kecskeméti ÉBKM Vízmű búvárúszóinak eredmé­• Kar m ácsi magabiztos győzelem* Járutt hozzá a HKBSE si- ■' kér éhez. (Farkas 'Ti­bor tohréte*. I« nyéi: Serdülő lányok: 100 m uszonyos úszás: 4. Czagány K. 52,53, 200 m u. ú. 5. Czagány K. 1:55,61, 400 m u. ú. 3. Czagány K. 4:07,20, 800 m u. ú. 3. Cza­gány K. 8:43,53, 4X100 m u. ú. váltó: 5. MHSZ ÉBKM Vízmű 4:06,38. Serdülő fiúk: 4X100 m u. ú. váltó 2. MHSZ ÉBKM Vízmű (Horváth, Vaczuli, Szakolczai, S. Juhász R.) 3:36,04. Ifjúsági lányok: 100 m u. ú. 2. Czagány B. 48,79, 200 m u. ú. Bajnok: Czagány Beatrix (edző­je Ludvigh Zoltán) 1:46,26, 4X 100 m u. ú. váltó: 6. MHSZ ÉBKM Vízmű 3:46,45, 4X200 m u. ú. váltó: 6. MHSZ ÉBKM Víz­mű 8:20,36. Ifjúsági fiúk: 50 m búvárúszás 5. S. Juhász G. 19,36, 100 m bú­várúszás: 4. S. Juhász G. 45,19, 6. Góbor 45,27, 100 m u. ú. 4. Gó- bor 46,16, 200 m u. ú. 3. Góbor 1:42,78, 6. S. Juhász G. 1:44,77, 400 m u. ú. 3. Góbor 3:44,16, 800 m u. ú. 3. Góbor 7:45,32, 5. S. Juhász G. 8:01,96, 4X100 m u. ú. váltó: 2. MHSZ ÉBKM Vízmű (Sáfár, Góbor, Nagy, S. Juhász) 3:11,62, 4X200 m u. ú. váltó: 2. MHSZ ÉBKM Vízmű (Sáfár, Gó­bor, Nagy, S. Juhász G.) 7:08,26. A pontversenyt és ezzel az Ezermester KTSZ vándordíját az MHSZ Kaposvár csapata nyer­te. 3. MHSZ ÉBKM Vízmű. pJjg RÖPLABDA ___________| N B II-es férfimérkőzések: Du- tép SC—Élgép SC 3—0 (6, 12, 9), Kecskemét. Vezette: Gombai, Szirtes. Dutép SC: Tóth J., Cso­rna, Molnár Z., Karagics, Tóth K., Nusser. Csere: Pácsa, Homo­ki, Molnár S. Edző: Maczák György. Ráckevei Aranykalász Tsz SK —Dutép SC 3—1 (—6, 13, 13, 13) Ráckeve. Vezette: Pécsi, Nagy. Honvéd Mezőfi SE—Szegedi TSE 3—2 (9, —13, 13, —12, 9), Kecskemét. Vezette: Gombai. H. Mezőfi SE: Nagy, Rákóczi, Pálmai, Kasza, Tóth I., Bakosi. Csere: Tóth Gy., Vranyecz, He­gedűs. Edző: Galamb István. NB II-es női mérkőzés: Kalo­csai SE—Kincsesbánya 3—0 (2, 11, 5). 'Kincsesbánya. Vezette: Bpgnár, Szele. KSE: Küű, Ken­gyeli, Babai, Sándor H., Búzái, Tóth Cs. Csere: Faragóné. Edző: Faragóné Magyar Edit. Ifj. ered­mény: Kalocsa—Kincsesbánya 3—0. ÖKÖLVÍVÁS __________ N B II-es csapatbajnoki mér­kőzés: HKBSE—Salgótarjáni BTC 18—10. A félegyházi kato­nacsapat nagy küzdelemben győz­te le a bányászokat. Az ered­mény értékét növeli, hogy a sal­gótarjániak között ismert, élvo­nalbeli öklözök is találhatók (Botos, Hranek). £ A hétvégén Kecskeméten ren­dezték meg a megyei villámbaj­nokságot. A csapatversenyt a Kalocsai SE (Halász A., Cibulka. Viedner, Faragó) nyerte 18,5 ponttal, a 2. helyen a Kecskemé­ti Széchenyi végzett 17, a har­madikon a KTE 16,5 ponttal. Az egyéni verseny végeredménye: 1. Molnár B. (KTE) 8, 2. Csata (Lajosmizse) 7, 3. ifj. Krizsány (KTE) 6 ponttal. ISKOLAI SPORT Leninvárnsi Kupa kispályás labdarúgótornát rendeztek a Széktói stadionban. Eredmények: 5—6. osztályosok: 1. Béke tér 6, 2. Lenin város 4, 3. Tóth L. Ált. Isk. 2 ponttal. A legeredménye­sebb játékos Ádám (Béke tér) 7 góllal. 7—8. osztályosok: 1. Béke tér 6, 2. Tóth L. Ált. Isk. 4, 3. Leninváros 2 ponttal. A legered­ményesebb játékos: Zsigmond1 (Tóth L. Isk.) 8 góllal. s LABDARÚGÁS II NB-s serdülő bajnokság : KSC—Ganz* MAVAG 3—1, NB-s ifjúsági bajnok­ság: KSC-Ganz-MAVAG 4—0. Megyei II. o. labdarúgó-bajnokság: Északi csoport (zárójelben az ifj. eredmények): Kerekegyháza—H. Gá­bor Á. SE 6—0, Orgovány—H. Mező­fi SE 1—2 (ifj. elm.), Kh. Spartacus —MFSC 1—3 (1—5), Tass—Akasztó 0— 0 (13—0), Jakabszállás—Lakitelek 2—• (4—3), Csengőd—Tiszaalpár 8—0 (2—•). Jászszentlászló—Kunszentmiklós 2—1 (1—2), Hetényegyháza—Harkakötöny 6 —1 (10—1). A bajnokság állása (élcsoport) 1. Csengőd 13 9 3 1 37—13 £1 2. Jakabszállás 14 8 3 3 28—17 19 3. Kerekegyháza 14 7 4 3 43—24 18 4. MFSC 14 7 4 3 35—24 18 5. H. Gábor Á. SE 14 6 5 3 23—21 17 6. H. Mezőfi SE Ifjúságiak 14 7 — 5 (élcsoport) 29—21 18 1. KSC II. 13 12 —• 1 36— 8 24 2. Hetényegyh. 14 11 — 3 47—24 n Déli csoport Hercegszántó—Császártöltés 5—0 fi —2). Nagybaracska—Tompa 6—0 (U —0), Érsekcsanád—Kunbaja 4—2. Vas­kút—Homokmégy 2—2 (5—0), Kelebia —Nemesnádudvar 1—1 (3—2), Gara— Szakmár 2—0 (4—3), Dusnok—Fájsz 1 —3 (1—0), Szakmár—BSK junior 2—l (3—0). A bajnokság állása (élcsoport) l. Érsekcsanád 14 8 4 2 32—19 20 2. Nemesnádudvar 14 8 4 2 26—13 20 3. Fájsz 14 8 3 ♦ 3 30—18 19 4. Gara 14 8 3 3 38—23 19 5. Hercegszántó 14 8 2 4 28—17 18 6. Homokmégy 14 7 5 2 31—22 18 Ifjúságiak (élcsoport) 1. Hercegszántó 15 10 4 1 43—12 24 2. Nagybaracska 15 10 2 3 71—27 22 MAI MŰSOR TV I. MŰSOR 9.00: Tv-torna nyugdíjasoknak 9.05: Az álmodozó. NDK tv-film (ism.) 10.30: Stúdió '87. A Televízió kulturális hetilapja (ism.) 11.30: Képújság 15.25: Hármas csatorna. Kaland a vadon­ban 16.30: Hírek 16.35: A Közönségszolgálat tájékoztatója 16.40: A nyelv világa 17.15: Képújság 17.20: Cim-cim. Irodalmi rejtvénymúsor gyerekeknek. Shakespeare 17.45: Reklám 17.55: Bp. Honvéd—Panathinaikosz At­hén UEFA-Kupa labdarúgó-mérkőzés. Közvetítés a Bozsik stadionból. A szü­netben: Reklám 19.50: Esti mese 20.00: Híradó 20.30: Reklám 20.35: Kék fény. Riportműsor 21.35: Van öt perce? Donizetti: Don Pas- quale — duett 21.40: Tévéhld Budapest—Varsó 23.00: Híradó 3. TV II. MŰSOR: 17.30: Digit-alk-*- Bevezetés a számítógé­pek alkalmazásába XX/16. rész: Kutatás (ism.) 18.00: ITV-stúdium: Szovjet filmtörténet IV/3. rész: A dokumentumfilm (ism.) 18.30: Képújság 18.35: Ecranul nostru. A szegedi körzeti stúdió román nyelvű nemzetiségi műsora 18.55: Tv-torna 19.00: Budapesti körzeti stúdió 20.00: Csillag születik. A popzenei tehet­ségkutató verseny döntőjének közvetíté­se a budapesti Petőfi Csarnokból 20.30: A hűség nyelve. Dokumentumfilm. 21.10: Betűreklám 21.15: A Kelet városai, lszfahán. Angol rö­vidfilm 21.25: Híradó 2. 21.40: Vendégségben Szegedi Molnár Gé­zánál 22.35: Képújság MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 14.00: Hírek. 14.15: A Szovjet Rádió ás Televízió gyermekkórusának koncertje. 14.50: Dokumentumfilm. 15.20: Hírek. 15.25: Dokumentumfilm. 16.15: Az ember és a törvény. 16.45: Világhlradó. 17.00: Rajzfilm. 17.20: Ellenőrzés az utakon című film. 19.00: Híradó. 19.40: Az átalakítás reflektorfényében. 19.50: J. Rozum zon­gorázik. 20.00: Labdarúgó UEFA Kupa — Werder (NSZK)—Dinamo (Tbiliszi). A szünetben: Világhlradó. 21.50: Sakkvi­lágbajnokság. 22.00: A Föld követei — Film. 23.20: Hírek. 23.25: Koncertfilm. ÚJVIDÉKI TV: 16.40: Műsorismertetés — magyarul. 16.45: Tv-napló. 17.00: Reklám. 17.05: Műsorismertetés. 17.10: Tv-napló. 17.30: Rock and roll kölykök. 18.00: Szórakoztató zene. 18.3,0: Dokumentműsor. 19.00: Ma: tájékoztató műsor. 19.15: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv-napló .— magyarul. 19.55: Reklám. 20.00: Mozgó képek. 22.30: Tv-napló. 22.45: Műsorzárás SZLOVÁK TV H. MŰSOR: 16.15: Hírek. 16.20: lskola-tv. 16.40: Te majom — Amerikai filmkomédia (ism.). 18.00: Ismeretterjesztő műsor fiataloknak. 18.40: Orosz nylev gyerekeknek 11. lecke (ism.). 19.00: Tv-torna. 19.10: Esti mese. 19.20: Időjárás-jelentés. 19.30: Tv-hfradó. 20.00: Hullámokon lépkedve — Tv-játék. 20.35: Kerekasztal-beszélgetés. 21.15: Gazdálkodás a konyhában. 21.30: Idősze­rű események. 21.56: Időjárás-jelentés. 22.00: Ez történt 24 óra alatt. 22.15: Fairfa milliói — Szovjet film. KOSSUTH RÁDIÓ: 4.30—7.59: Jó reggelt! 8.05: Műsorismertetés Kb. 8.15: Mai programok 8.20: Eco-mix (ism.) 8.50: Kis magyar néprajz 8.55: Verbunkosok, nóták 9.37: Beszélni nehéz... (ism.) 9.49: Katalin-köszöntő 10.05: Irodalfkíi világjárás — Wales 10.35: Éneklő Ifjúság 10.50: Évszázadok mesterművei 11.49: Rólunk van szó! 11.54: Reklám 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Reklám 12.45: Törvénykönyv 13.00: Klasszikusok délidőben 13.54: Műsorajánlat 14.05: Műsorismertetés 14.10: A citrusfa levelei (8.) Este a fonó­ban 14.25: Operaslágerek 15.00: Zengjen a muzsika! 15.30: A véges végtelen —A hippokrateszi háromszög 16.05: MR 10—14 17.00: Múltidéző 17.30: Jámbor László operaáriákat énekel 18.02: Vadas Ferenc: Illyés Gyula első is­kolája 18.12: Reklám 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.25: Könyvújdonságok 18.28: Műsorismertetés 18.30: Esti Magazin 19.15: Rádiószinház: A mi erdőnk alján — Dylan Thomas hangjátéka 20.41: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara ját­szik 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Olasz kórusmuzsika 22.47: Egy igazgató névjegye 23.07: Zenekari muzsika 0.10: Himnusz 0.15—4.20: Éjfél után.... PETŐFI RÁDIÓ: 4.30—7.59: Reggeli zenés műsor 8.05: idősebbek hullámhosszán 8.50: Tíz perc külpolitika (ism.) 9.05—12.00: Napközben Közben: 10.45: Láttuk, hallottuk 11.25—11.30: Világújság 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul 12.10: Indulók operettekből 12.25: Útikalauz üdülőknek 12.58: Műsorismertetés 13.05: A tegnap slágereiből 14.00: Megjelent a Déli Hírlap 14.30: Krimikedvelőknek 15.05: .A kör közepén állok... 16.00: Tartóshullám 16.58: Műsorismertetés 17.05: Diákfoci 17.15: Verbunkosok 17.30: Ötödik sebesség 18.29: Reklám 18.30: .Yu-rock" 19.00: Közvetítés a Bp. Honvéd—Panathi­naikosz UEFA Kupa labdarúgó-mérkő­zésről 19.45: Hírek 19.50: Rólunk van szól 19.55: Albumaiánlat 20.50: Tükörképek — Közép-európai el­gondolások 21.05: Népszerű dallamok 22.10: Táskarádió 23.20: A mai dzsessz — Ralph Towner felvételeiből 24.00—0.14: Régi fúvószene 0.15—4.20: Éjfél után... BARTÓK RÁDIÓ: 6.05—7.59: Muzsikáló reggel 8.05: Műsorismertetés 8.08: Időszaki kiállítások 8.13: Gilles Apap (hegedű) és David Se­lig (zongora) hangversenye 9.21: Bach: D-dúr szvit No. 3. 9.42: Bergeni Fesztivál 1987. VII/4. rész — Katia Ricciarelli (ének) hangverse­nye 10.50: Csak fiataloknak! 11.45: Pillanatkép 11.50: Zenekari muzsika 12.42: Rézfúvós együttesek felvételeiből 13.03: Műsorismertetés 13.05: Évmilliók emberközelben 13.25: .Vigyázat omlásveszély!" — Verseit elmondja: Ferencz Győző 13.35: Régi magyar muzsika 13.50: Operába hívogató — Erkel: Bánk bán 14.20: Slágerről slágerre 15.00: Zenekari muzsika 16.35: Az ember tragédiája — Részle­tek Ránki György—Madách Imre operá­jából 17.30: Félóra népzene (ism.) 18.00: Arthur Grumiaux hegedül 18.30: V materinskom jazyku 19.03: Műsorismertetés 19.05—19.35: Iskolarádió: Francia tár­salgás kezdőknek (ism.). Gyakorla­tok az orosz társalgási sorozathoz. Kü­lönkiadás az angol társalgási sorozat­hoz 19.35: Wilhelm Furtwrängler hangver­senyfelvételeiből 20.58: Pillantás az európai diszkókba XXII/3. rész 21.45: Farkas Ferenc műveiből 22.26: Sherrill Milnes operaáriákat énekel 23.02: Furcsa emberek—Ion Luca Caragi- aie három elbeszélése

Next

/
Thumbnails
Contents