Petőfi Népe, 1987. november (42. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-18 / 272. szám

1987. november 18. • PETŐFI NÉPE • 5 ERDŐ A HOMOKON Itt a cellulóz-alapanyag lesz-e feldolgozóüzem? Finn vélemény: a minőség jó Az Alföld erdősítése, fásítása kezdet­től fogva sok vitát kavart: némely lé­nyeges kérdésben ma sincs egységes ál­láspont. Ez a nagyszabású vállalkozás megváltoztatta a táj arculatát, a vidék élővilágát, befolyásolta gazdasági éle­tét. Ez volt-e a cél, a változások meg­hozták-e a kívánt eredményt? Minder­ről dr. Barányi Lászlóval, a Kiskunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság igaz­gatójával, az Alföld-fásítás történeté­nek alapos ismerőjével, a nagy munka - részesével beszélgettünk. A gyökerek mélyre nyúlnak — A nagyszabású vállalkozást alap­jaiban érintő vitás kérdések egyike azt veti fel: egyáltalán szükség volt-e, szük­ség van-e a homokfásításra? Miért köl­tünk pénzt — az államkasszából is milli­ókat — erre az egyesek szerint kétes eredményt hozó munkára? — Tekintet nélkül a földrajzi hova­tartozásra, a vita azon kezdődött, hogy szükség van-e a kipusztított erdők pót­lására. Honfoglaló őseink erdőkben gazdagabb, változatosabb tájat talál­tak az Alföldön, mint amilyent a jóval későbbi utódaik örököltek. A háború, a szükség, az ínség, a legeltetés évszáza­dokon keresztül pusztította, rabolta, tékozolta erdeinket. Csoda, hogy vala­mennyi is fennmaradt belőlük. Voltak, akik felismerték ennek súlyos követ­kezményeit, s megpróbáltak ellene ten­ni valámit. E törekvés első írásos nyo­ma 1739-ből származik ... — Ilyen messzire nyúlnak vissza az időben a még ma is létező vita gyökerei? — A fásítás szükségességével kap­csolatban semmiféle vitának, kérdés­nek nincs helye, indoka! Ezt a vitát régen eldöntötték a keserves tapaszta­latok. Látott-e már olyan tömegsírt, amelybe tüdővészben meghalt 16—18 éves gyerekeket temettek? Jó néhány ilyen van az alföldi temetőkben. Ennek . az átkozott, rettegett kórnak az egyik alapvető oka a levegő porszennyezett­sége ,yojt. Az erdősítéssel, fásítással si­került ezt- az okot megszüntetni. Ha csak enríyii ériünk volna el, már akkor azt mondhatnánk: megérte. Az Alföld­fásítás szükségességét azonban más okok is felvetették. Aki átélt már egy-. két homokvihart, amikor az örvénylő kristályszemek kicsipkézik az arcot; aki látott már az ablakpárkányig ho­mokkal betemetett házat, homokvihar pusztította termőföldet, homoktorla­szokkal elzárt utat, csak az tud fogal­mat alkotni arról, mi lehetett itt, az Alföldön, amikor a szél akadálytalanul süvöltött a fátlan homoktengeren! Gazdálkodás hagyományok nélkül — A homok fásítása tehát szükség- szérű volt. — És hasznos. Kezdve azon, hogy az erdő védi a kultúrnövényt a vihar­tól, homokveréstől, szélkifúvástól, ja­vítja a talajt, a mikro- és mezoklímát; folytatva azzal, hogy a fa, mint alap­anyag nélkülözhetetlen a mindennapi életünkben. Magyarországon az első akáctelepitést a katonakincstár szük­ségleteit kielégítendő, 1750-ben kezd­ték el. Nagy jelentőségű volt a Mária Terézia idejében, 1769-ben kiadott er­dőrendtartás, később az 1879-ben ho­zott magyar erdőtörvény. Az első vi­lágháború után az országhatár-módo­sítás következeiében Magyarország el­veszítette az erdőterületének 84 száza­lékát. Korabeli feljegyzések szerint a két világháború között faimportunk meghaladta a gabonaexportunkat. Az 1923-ban megjelent Alföld-fásítási tör­vény alapján több mint 17 ezer hektár erdőt telepítettek a Duna—Tisza kö­zén. Az 1935-ös új magyar erdőtörvény korszakalkotó változásokat hozott, mindezt a második világháború szakí­totta félbe. A felszabadulást követően elsőként az erdőket államosították, az erdőgazdaságok lettek az első állami vállalatok. Ennek köszönhetően indul­hatott meg az a nagyszabású munka, aminek eredményeként Bács-Kiskun megyében megduplázódott, csaknem 140 ezer hektárra növekedett az erdőte­rület. — Vannak, akik arra hivatkoznak: a homokon telepített erdő faanyaga gyen­ge minőségű. — Gyenge? Mihez viszonyítva? A Dráva árterületén levő szlavón töl­gyesekhez, vagy a Bakony csodálatos ősbükköseihez? Ilyen összehasonlítást nem szabad tennünk! Az alföldi homo­kon létrehozott erdőket ahhoz kell vi­szonyítani, amit az adott termőhelyen produkálnak. Tudja-e, hogy az meny­nyi? Az 1960-as években kiszámolták: az erdő révén évi 12—16 tonna szerves anyag képződik ott, ahol .a gazda egy holdról nem tudott 0,6 tonna szemes terményt betakarítani. Az öregek úgy mondták: ebből a talajból a birkának sem elég egy hold. Tudom, az erdészek szemében az Alföld sohasem volt von­zó munkaterület, egykoron sokan bün­tetésből" kerültek ide. Aztán a legtöb­ben elmenekültek, áki maradt, azt az ügyszeretet fártottá itt’. Az alföldi erdő- gazdálkodásnak nem volt hagyomá­nya, a munka zömét a homokkal való állandó, sokszor kilátástalannak tűnő küszködés jelentette. „Ültetni, ültetni, ha nem sikerült, újra kezdeni...!” Év­tizedeken keresztül ez volt a jelszó, s szinte csak a megszállottságszámba menő kitartás hozott eredményt. — Mindez a vidék élővilágát is meg­változtatta. — Az országfásítási munka már a század elején éreztette táj- és élőhely- formáló hatását: az akkori nagyvad, az őz száma gyarapodott elsősorban. Igen jó példa volt erre a kisszállási urada­lom, ahol nagyon szép őzállomány jött létre, pedig azelőtt ritka volt ezen a vidéken. Tompa—Kelebia vonalán 1926-ban szarvasokat fedeztek fel. A szabadszállási erdőkben az őz 1927- ben jelent meg először, vaddisznó 1968 óta létezik megyénkben. Az erdősítés egyik következménye a nagyvad-állo­mány gazdagodása ezen a vidéken. A fenyő a legalkalmasabb — Az Alföld új telepítésű erdeiben — az új telepítésekbe értve a 30-as évek- belit is — magas a fenyő aránya: orszá­gosan 14, a Duna—Tisza közén 50 szá­zalék. Ez a fafaj itt nem őshonos, de kiválóan növekszik a homokon. Ugyan­akkor tény, hogy a hazai fafelhasználás más arányokat kíván: egyes faféleségek­ből importra szorulunk, amiért kemény valutával fizetünk, viszont a hazai er­dőkből kitermelt fa nagy részét nem tud­juk itthon hasznosítani, mivel nem felel­nek meg a feldolgozó iparunkban alkal­mazott technológiának. — És ezért a fenyőt tegyük felelős­sé?! Többféle fafajta futóhomokon va­ló meghonosításával kísérleteztek elő­deink is, hosszú évtizedek tapasztalata alapján a fenyő bizonyult a legalkalma­sabbnak. Egy 1835-ben megjelent könyv szerint a futóhomokon legjob­ban és leggyorsabban az erdei és a feke­tefenyő, valamint az akác és a nyár növekszik. Már e tanulmány szerzője sem fogadja el azt a tévhitet, hogy mi­vel ez a terület nem őshazája a fenyő­nek, nem bírja el ezt a klímát. A gya­korlat azóta többszörösen bebizonyí­totta ennek ellenkezőjét. Tudni kell, hogy az erdő telepítését mindig is a leggyengébb termőképességű, a más növénykultúrával gazdaságosan nem hasznosítható területeken engedélyez­ték. Ehhez kellett, jobbára még ma is ehhez kell alkalmazkodni a telepítendő fajta megválasztásában. Való igaz, bi­zonyos fafajtákból súlyos devizaterhet jelentő importra szorulunk. Az Alföl­dön elterjedt erdei és feketefenyő nem felel meg a hazai üzemek szulfidos cel­lulózfeltárási módszerének. Külföldön a szulfátos és termotechnikus eljárást alkalmazzák. Egy finnországi cellu­lózüzem laboratóriumi vizsgálatai alapján az alföldi fenyő kiváló alap­anyaga a papírgyártásnak. A'magas szállítási költségek miatt azonban szá­munkra nem lenne kifizetődő ebbe a távoli országba exportálni. El kellene dönteni véglegesen — ez már nem a KEFAG hatáskörébe tartozik —, hogy a rendelkezésünkre álló,'a cellulóz elő­állítására igen alkalmas, vékonyabb méretű fenyőgömbfának üjabb piaco­kat keresünk-e külföldön, vagy hasz­nosítására itthon építünk üzemej? A küencvenes évek elejére csak a me­gyénkben kitermelhető fenyő eléri azt a mennyiséget, ami elegendő lehetne egy cellulózüzem ellátásához. Pénz nincs ekkora beruházáshoz, a problé­ma megoldására vannak elképzelések. Ezek egyike szerint egy kisméretű üze­met kellene először építeni, amit foko­zatosan bővíteni lehetne. Az elért ered­mények arra ösztönöznek bennünket, hogy tovább folytassuk az Alföld fásí­tását. Almási Márta HONOSÍTÁS FELSŐSZENTIVÁNON Jövőre több szója, árpa Jugoszláviából • Folyamatosan szállítják az árpavetőmagot a partnereknek. (Méhesi Éva felvétele) A Felsőszen ti váni Termelőszövetke­zet a hazai fehérjeprogram megvalósí­tására az idén 170 hektáron termesztett szóját. Francsovics István elnökhelyet­tes elmondja: — Az idei termés közepes volt. A szója feldolgozására megvásároltuk az Unipro néven forgalmazott magyar szabadalmat. Előnye ennek az eljárás­nak, hogy a lucemaliszt-készítő beren­dezések csekély átalakításával alkal­massá lehet tenni a gépeket szójafeldol- gozásra. Tehát csekély összegből meg­oldható a feladat. A berendezés jobb kihasználására a Rémi Dózsa Termelő- szövetkezettel kötöttünk megállapo­dást a szomszédos gazdaság szójáter- mésének feldolgozására. A takarmá­nyozásra való előkészítés vegyi és hő­kezelési eljárással történik, ezzel javul a szója emészthetősége és biológiai ér­téke. Összehasonlításul kiszámítjuk, hogy egy hektár szójatermés egy tonna fe­hérjét tartalmaz, míg az ugyanakkora területen termesztett kukorica három­negyed tonnát. Igaz ugyan, hogy a szó­ja kevesebbet terem, mint a kukorica, viszont több mint négyszer annyi fehér­jét tartalmaz. Az sem közömbös, hogy a szójadarát importáljuk nyugati valu­táért. Népgazdasági szempontból is fontos tehát, hogy hazánkban is növel­jük e fehérjében gazdag növény ter­mesztését. Az elnökhelyettes még hozzáteszi: a takarmányozási kísérletek bizonyítják, hogy a magyar eljárással feldolgozott szója ugyanolyan kedvező hatású, mint' a külföldről behozott extrahált szója­dara. A közös gazdaság jövőre 300 hektáron akarja termeszteni a növényt. A takarmánytermesztés szerkezet­váltásában az árpa is szerepet kapott. Új fajtákat termesztenek, amelyek évek óta meghaladják a hektáronkénti 6 tonna terméshozamot. Erről Beslity István elnök így tájékoztat: — A termesztési kísérletekkel 1981 óta foglalkozunk. Kapcsolatba lép­tünk a jugoszláviai Eszékén működő kutatóintézettel, fajtabővítés céljából. Két őszi árpa, a Rodnik és a Sladoran vált be legjobban, mert 13—^-16 száza­lékkal többet termettek, mint a legjobb magyar árpa, a Standart. A jugoszláv árpa elszáporítása érdekében termelési együttműködést alakítottunk ki az eszéki kutatóintézettel, a Bácskai és a Dunáméi léki Teszöwel, a Budapesti Vetőmagvállalattal. Ennek keretében szuperelit vetőmagot szaporítunk. A termelőszövetkezet honosítani szeretné a két fajtát, amelyek főként hazánk déli részén termeszthetők, mi­vel az itteni éghajlati és talajviszonyok állnak legközelebb a jugoszláviaihoz. Jövőre az eddigi 70 hektár helyett 370 hektáron vetnek belőlük. Kereskedő Sándor MI ÉS AZ INFORMÁCIÓS FORRADALOM (1.) A hunoktól az elektronikáig írta: dr. Henczi Lajos, a MTESZ főtitkárhelyettese A mérnöki munka természetes, ha nem is gyakori termékei az újítá­sok, szabadalmak, találmányok. Ezek hallatán az ember valami zse­niális, eddig ismeretlen dologra gondol. Pedig ritkán esik meg, hogy alkotó munka eredményeként vala­mi egészen új születik. Kevés alkotó társunk mondhatja el magáról, hogy új gyöngyszemekkel tudja gazdagítani a határokat nem tiszte­lő tudás évezredek óta gyarapodó tárházát. Ezt nem sajnálkozva mondom, inkább ténymegállapítás­ként. Pedig hát a tények makacs dolgok, ahogy az angol közmondás tartja, akarva-akaratlanul tudomá­sul kell venni. Nem véletlenül mondta Joliot Curie: Ha lenne egy eredeti ötletem, akkor zseni lennék. Neki pedig volt mire szerénynek lenni. Feltalálták — ami megvan Ezért is tartják azt, hogy az inno­váció nem más, mint ismert dolgok újszerű kombinációja. Jól megfi­gyelhetjük ezt az amerikai IBM pél­dáján. Ez az egész világot behálózó multinacionális elektronikai cég nem feltétlenül azon töri magát, hogy egy-egy termékkel elsőnek je­lenjen meg a piacon. Versenytársai gyakran megelőzik ebben. A cég figyel, összegyűjti, elemzi a partne­rek által gyártott termékek (például személyi számítógépek) piaci fo­gadtatását, majd maga is cselek­szik. De akkor már igyekszik kike­rülni az úttörő munka elkerülhetet­len buktatóit. Tehát amit újnak te­kintünk, nem feltétlenül eredeti is egyben. Ismert megoldások igénye­inkhez jobban passzított keveréke. Néha az újnak kikiáltott termé­kek, eljárások, berendezések körüli titkolódzás is ezzel az egyszerű ténnyel magyarázható. Talán ha megtudnánk, mi is van például a „csodaantenna” mögött, azt mon­danánk: Hisz nincs ebben semmi új, ezt még én is meg tudnám csinálni. A hozzáértést azonban minden korban igyekeztek titkolni. Legen­dák szólnak például a belga Pau- wensről, aki a múlt század elején elleste az angol szövőgép titkát, Kruppékról, akik kikémlelték az angolok ágyúgyártási tudományát, vagy Nagy Péter embereiről, akik a holland hajóépítést igyekeztek ki­fürkészni. De nemcsak titkoló- dzunk, hanem sokszor nem is né­zünk körül szűkebb-tágabb vilá­gunkban. Jó példa erre a Siemens cég esete. A 80-as évek elején felmé­rést készítettek a vállalatnál, és arra a meglepő következtetésre jutottak, hogy a cégnél benyújtott kisebb- nagyobb újítások 93 százalékánál semmiféle kísérletet nem kellett vol­na elvégezni, mert a hozzáférhető műszaki kiadványokban azokat bárki megtalálhatta volna. Mint a vizet a vezetéken Mondhatjuk nyugodtan: az in­formáció, az ismeret jellemzői közé tartozik, hogy létrejön, majd meg­semmisül, vannak, akik birtokolják és mások állandóan információ­szegénységet kiáltanak. Joggal te­szik ezt. Vállalati felmérések igazol­ják, hogy a rendelkezésre álló mű­szaki, gazdasági, társadalmi isme­ret 90—95 százaléka a működési terület 3—5 százalékára koncentrá­lódik. Vállalati méretekben azon­ban az „információs hegyek” köny- nyebben és gyorsabban széthordha- tók. Nehezebb a helyzet, ha már kilé­pünk a vállalati kapun, de talán más városban vagy országban tá­rolt ismeretre volna szükségünk. Jószerivel két megoldást alkalma­zunk: könyvtárba vagy vásárokra, kiállításokra járunk. Ezért aztán ha Hannoverben, Münchenben, Bécs- ben vagy Lipcsében megnyílik a nemzetközi vásár, aki csak teheti, felkerekedik információs izoláltsá­gából, és napszám gyűjti a külföldi cégek prospektusait. Az ismeret- szerzésnek talán ez a legdrágább fajtája. Azt már természetesnek tartjuk, hogy ivóvízszükségletünket a víz­hálózaton keresztül kapjuk, és nem kell mindenkinek a forráshoz men­ni. Nem távoli jövő, hogy minden­fajta ismeretanyagot, információt is ehhez hasonlóan szolgáltatnak majd a fogyasztóknak. Minden tár­sadalom igyekszik kiépíteni az em­berek, közösségek együttműködé­sét szolgáló, az ismereteket szolgál- tatásszerűen nyújtó kommunikáci­ós csatornákat. A memorizált isme­reteken túl a munka szakmai tartal­mának növeléséhez szükség van más, új ismeretekre a tudományos munkához éppen úgy, mint a dön­tések meghozatalához. Megszűnő tér- és időkorlátok Napjainkra elvileg megteremtőd­tek azok a műszaki feltételek, ame­lyek segítségével a világ valamennyi leírható, lerajzolható, hangban rög­zíthető ismeretanyaga minden munkahely, minden fogyasztó — legyen az egyén vagy család — szá­mára hozzáférhető. Ezek a kommunikációs csator­nák vagy hálózatok két gondunkon enyhítenek. Gyorsan házhoz szál­lítják a szükséges információkat. Segítségükkel lehet a tér- és időkor­látot áttörni, amely sokáig elképzel­hetetlen volt. Egykor a vízi utak hajósai, a sztyeppék lovasai voltak azok, aki igyekeztek gyorsan fel­gombolyítani a távolság és az idő fonalát. Régi korok hadvezérei, politiku­sai és diktátorai is kiépítették a ma­guk kommunikációs csatornáit, hogy információkat, híreket gyor­san továbbítsanak. Julius Caesar fénytávközléssel, Attila, a hunok ki­rálya tűz- és füstjelekből álló, „pos­tája” révén tudósított a nagyobb ha­di vállalkozásokról. A tudomány segítségével „rövidültek” és gyor­sultak a hírközlő csatornák. C. Chappe, francia hadmérnök, Morse az amerikai portréfestő, Faraday angol fizikus, Bell, az angol születé­sű amerikai süketnéma-intézeti pe­dagógus, Edison, a rendkívül termé­keny amerikai feltaláló, az orosz Po­pov, Marconi, a gazdag olasz ifjú munkássága nyomán a múlt század végén már elektromágneses hullá­mokra ültetve szállítják az informá­ciókat az óceánon át. Következik: 2. Házi rendelésre — kívánság szerint EREDMÉNYES SZARVASMARHATARTÁS SZÁNTÓPUSZTÁN Ahogy az állat hízik, úgy keres a gondozó ( Készül a aló. 0 A hízók a kifutóban kapják a takarmányt A hizómarhák körülbelül egy évig A Hosszúhegyi Mezőgazdasági Kombinát tehenészete igen jó hírnévnek örvend szakberkek­ben, hiszen az elmúlt években az orszá­gos tejtermelési versenyben mindig az elsők között szerepeltek. Az ezer tehén szaporulatából azokat az állatokat, amelyek tenyésztésre nem alkalmasak, illetve a bikákat, a gazdaság szántó­pusztai kerületében nevelik fel, innen szállítják az Állatforgalmi és Húsipari Vállalat bajai kirendeltségére. A fekete-tarka holstein-friz borjak százkilósan érkeznek a telepre, ahol ré­gi — valaha teheneknek épített — istál­lókban helyezik el őket. Az eredetileg kötött tartásra berendezett épületeket átalakították szabad tartásúra, ma a kifutókban takarmányoznak. A tö­megtakarmányt a növénytermesztés szűkített önköltséggel adja át az állat- tenyésztésnek. Igyekeznek a feltétlen takarmány termő terület — 50 hektár gyep — termése mellett minden fel­használható mellékterméket lesilózni, így a csemegekukorica szárát és csuhé- ját is. A víznyomásos területeken má­sodvetésként kukoricacirok-csalamá- dét termelnek. Az abrak mennyiségére igen ügyelnek a hizlalással 'foglalko­zók, hiszen ezeket a növénytermesztők már 1 gabonaipar áraival számlázzák. vannak a telepen, tizenkét gondozóra bízva. Az állatok körül dolgozók java­dalmazása teljes mértékben a munká­juk eredményességétől függ, bérüket a ráhizlalt súlytól függően határozzák meg. Öt hónapig előleget kapnak, azt majd a hatodikban egészítik ki a hízók súlyának arányában. A hizlalás a múlt évben 700 ezer fo­rint ágazati nyereséget hozott a Hosz- szúhegyi Mezőgazdasági Kombinát­ban. A feldolgozónak leadott állatok hetven százaléka első osztályú minősí­tést kapott, ami a fekete-tarka szarvas- marhánál jó arányt jelent. G. E.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents