Petőfi Népe, 1987. november (42. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-03 / 259. szám

MIHAIL GORBACSOV ÜNNEPIBESZEDE

I Folytatás a 3. oldalról)

Elvtársak! A forradalom útján haladunk, s ez nem a gyengék és a bátortalanok útja, hanem az erőseké és a bátraké. A szovjet nép mindig ilyen volt — a nagyarányú társadalmi átalakítások éveiben is, a háborús megpróbáltaElvtársak! Sürgető, elodázhatatlan szükségletek juttattak bennünket arra a következtetésre, hogy átalakítás szükséges. De minél mélyebbre hatoltunk problémáink mélyére és értettük meg azokat, annál világosabbá vált, hogy az átalakításnak szélesebb társadalmi-politikai és történelmi összefüggése is van.

Az átalakítás nemcsak az előző időszak pangásától és konzervativizmusától való megszabadulást, az elkövetett hibák kijavítását, hanem a munka társadalmi megszervezésének és módszereinek a történelem során korlátolttá, elavulttá vált vonásai felszámolását is jelenti. Általa a szocializmust a tudományos-műszaki forradalom feltételeinek cs szükségleteinek, a szovjet társadalom szellemi fejlődésének megfelelő legkorszerűbb formákkal ruházzuk fel. Ez a társadalom forradalmi megújításának saját logikával és szakaszokkal rendelkező, viszonylag hosszan tartó

Lenin a szocializmus történelmi feladatát abban látta, hogy évek hosszú sorának munkájával előkészítsük a kommunizmusba való átmenetet. A forradalom vezére nagyra értékelte, hogy Marx és Engels képes volt „rendkívül gondosan elemezni éppen az átmeneti formákat, hogy minden egyes eset konkrét történeti sajátosságainak megfelelően állapítsuk meg, miről mire átmenet az adott átmeneti forma”.

Minden alapunk megvan arra, hogy az átalakítást meghatározott történelmi szakasznak tekintsük társadalmunk folyamatos fejlődésében. Válaszolva a lenini kérdésre, hogy „miről mire” térünk át, teljes határozottsággal ki kell jelentenünk: a szocializmust új minőséggel kell felruháznunk; ahogy mondani szokták, új életet kell belélehel- nünk, ennek érdekében pedig a társadalom életének minden oldalát, mind az anyagit, mind a szellemit alapjaiban kell megújítanunk, s rendszerünk humanista jellegét a legteljesebb mértékben fel kell tárnunk.

Áz átalakítás célja az, hogy elméletileg és gyakorlatilag egyaránt a maga teljességében helyreállítsa a szocializmus lenini koncepcióját, amely vitathatatlan elsőbbséget biztosít a munka emberének, az ő ideáljainak, érdekeinek, valamint a gazdasági, a társadalmi-politikai kapcsolatokban, a kultúrában meglevő emberi értékeknek.

A forradalmi megtisztulásra és újjá- születésre vonatkozó reményünk abból táplálkozik, hogy a személyiség, az emberi tényező aktivizálása révén feltárjuk a szocializmus hatalmas társadalmi tartalékait. A szocializmus, mint az embert és annak felemelkedését szolgáló valóban humánus társadalmi rend éppen az átalakítás eredményeként érvényesítheti, és kell is, hogy érvényesítse a benne rejlő lehetőségeket. Ez a társadalom az emberekért van, alkotó munkájuk felvirágoztatásának, jólétük, egészségük, fizikai és szellemi fejlődésük társadalma; olyan társadalom, amelyben az ember teljes jogú gazdának érzi magát, és tényleg az is.

Az átalakítás sorsát a társadalmi fejlődés két kulcskérdése határozza meg: az egész társadalmi élet demokratizálása, és a radikális gazdasági reform.

Október ügyét folytatva az átalakítás elsőrendű feladattá tette a szocialista demokrácia további elmélyítését és fejlesztését.

Az átalakítás központi kérdése a társadalom demokratizálása. Attól, hogy ez utóbbi miként megy végbe, függ magának az átalakításnak a sikere is, és |—Aúlzás nélkül állíthatjuk — egészében véve a szocializmus jövője. Ez • a politikában és a gazdaságban megvalósítandó átalakítások legszilárdabb biztosítéka, s ez zárja ki bármiféle visszaút lehetőségét.

Az országban jelenleg folyó átalakulások alighanem az október utáni leghatalmasabb lépést jelentik a szocialista demokrácia fejlesztésének útján.

Gazdasági és politikai rendszerünk átalakításakor egyrészt meg kell térem- tenünk az összes dolgozónak az állami és társadalmi ügyek meghatározásába való tényleges bevonását szavatoló megbízható és rugalmas mechanizmust, másrészt a gyakorlatban meg kell tanítanunk az embereket arra, miként éljenek a kibontakozó demokrá-; cia körülményei között; szélesítenünk és szilárdítanunk kell az emberi jogokat, ki kell alakítanunk a tömegek korszerű politikai kultúráját. Más. szóval

— tanítani és tanulni kell a demokráciát.

Forradalmunk hetvenedik évfordulójára emlékezve || a jövőn elgondolkodva gondosan figyelnünk kell arra, hogyan zajlik a társadalom demokratitások éveiben is, és a békés alkotó munka éveiben is. A nép formálja saját történelmét, saját sorsát, s ez a sors sohasem könnyű, de utánozhatatlan és felbecsülhetetlen értékű, mint maga az emberi élet. És ez sokszorosan igaz, amikor a szocializmus történelméről, a

zálása, s mi az, ami zavaija ezt a folyamatot.

E téren sok és olykor váratlan nehézség és ellentmondás támad, nem lehet elkerülni az új, az előrevivő harcát a régivel, a túlélttel. Némi bizonytalanság és határozatlanság is tapasztalható.

Az októbert követő első napokban Lenin megjegyezte, hogy a munkások és a parasztok még mindig „bátortalanok”, még nem elég határozottak, még nem tudatosult bennük, hogy a kormányaidat saját kezükbe kell venniük. „Az 1917-es októberi forradalomnak azonban éppen abban rejlik az ereje, életrevalósága, legyőzhetetlensége — írja Lenin —, hogy felébreszti ezekét a tulajdonságokat, szétzúz minden régi akadályt, széttöri az ósdi bilincseket, az új élet önálló teremtésének útjára vezeti a dolgozókat.”

Még most is látjuk, hogy az emberekben mennyire nehezen tudatosul az új légkör, annak lehetősége és követelménye, hogy a demokratikus módszerekkel élve döntsék el a kérdéseket. Sokan „bátortalankodnak” még, nagy vigyázattal ténykednek, félnek a felelősségtől, még mindig az elavult szabályok és instrukciók rabjai. Feladatunk az, hogy a minden szintű termelési és társadalmi ügyek kezelésében megszerettessük az emberekkel az önállóságot és a felelősségtudatot, maga a nép által és érdekében megvalósuló néphatalomként fejlesszük az önigazgatást.

Az önigazgatás fejlődése elsősorban a tanácsokon keresztül történik. A párt elgondolásai szerint ezeknek teljes mértékben igazolniuk kell azt, hogy felruházott, döntéshozó szervek szerepét töltik be. Az utóbbi időben minden szinten lényegesen kibővültek a tanácsok jogai és lehetőségei. Ez a folyamat a jövőben is folytatódik, tehát a tanácsok tovább fognak erősödni, a tanácsi demokrácia tovább fog mélyülni.

Megkezdtük a választási rendszer korszerűsítését, Az ez év júniusában lefolytatott választások meggyőztek minket az új módszerek helyességéről és hasznosságáról. A választások a nép megnövekedett politikai aktivitásáról tanúskodtak, arról, hogy az emberek érdekeltek abban: a tanácsokba valóban a dolgozók legjobb képviselőit válasszák meg, bár ezek a választások sem voltak mentesek a formalizmustól és a túlszervezettségtől.

Az átalakítás, a demokrácia fejlesztése lehetővé teszi, hogy teljes mértékben hasznosítsuk a szakszervezetek, a Komszomol és más társadalmi szervezetek energiáját, lehetőségeit és jogait, ide értve az utóbbi években létrejött olyan szervezeteket is, mint a Háború és Munka Veteránjainak Országos Szervezete, a nőszervezetek, a Szovjet Kulturális Alap, a Lenin Gyermekalap.

Demokrácia az emberért

Fontos, hogy ezek mindennapi tevékenysége kapcsolódjék a létfontosságú kérdések megoldásához, kifejezze a dolgozók széles tömegeinek érdekeit.

Sok új, reményt keltő jelenségnek lehetünk tanúi a dolgozókollektivák- ban, a lakóhelyi munkában. Tág teret kapnak a hasznos kezdeményezések, amelyek célja, hogy operatívan, huzavona nélkül oldódjanak meg a felvetődő kérdések.

Az országban kibontakozó új folyamatok új módon vetik fel az általános, a politikai és a jogi kultúra, mondhatnánk, a szocialista demokratizmus kultúrájának kérdéseit. Éppen e kultúra fogyatékosságaival magyarázhatók az olyan hibák, mint a bürokratizmus és a hatalommal való visszaélés, a rangkórság, a gondatlanság és felelőtlenség. Ha a szocialista demokratizmus valódi kultúrájáról beszélünk, akkor elfogadhatatlan a parancsolgató, „nyomást gyakorló” stílus, a szervezeti lazaság, a cselekvést helyettesítő üres fecsegés. Egyik is, másik is idegen a szocializmustól. Nem férhet kétség ahhoz sem, hogy minél szélesebb és mélyebb a demokratizmus, annál nagyobb figyelmet kell fordítani a szocialista törvényességre és jogrendre, annál nagyobb szükségünk van a szervezettségre és a tudatos fegyelemre.

A demokrácia kultúrája nem korlátozódhat a politika területére. Át kell hatnia az emberi kapcsolatok minden szféráját. Abból indulunk ki, hogy a szocializmus olyan társadalom, amelyben növekszik az emberek ítéleteinek, egymás közötti kapcsolatainak, tevékenységének sokfélesége. Minden embernek megvan a saját'társadalmi tanagy forradalom ügyének folytatásáról van szó.

Történelmünk legfőbb, meghatározó jelentőségű tartalma az, hogy e hetven év alatt népünk a párt vezetésével élt és dolgozott a szocializmusért, a jobb, az igazságos életért.

pasztalata, tudásszintje, műveltsége, sajátosan érzékeli az eseményeket. Ebből következik, hogy a vélemények, meggyőződések, értékelések széles skálája jön létre, amely természetesen figyelmes tanulmányozást, egybevetést igényel. Pártoljuk a közvélemény sokszínűségét, a szellemi élet gazdagságát. Nem kell félnünk attól, hogy nyíltan felvessük és megoldjuk a társadalmi fejlődés bonyolult kérdéseit, bíráljunk és vitatkozzunk. Éppen ilyen körülmények között születik az igazság, így formálódnak a helyes döntések. A szocialista demokráciának minden lehetséges módon a szocializmust, a dolgozó emberek érdekeit kell szolgálnia.

Elvtársak! A minden irányú gyorsított előrehaladás alapjait csak a gazdaságban megvalósítandó gyökeres átalakítások talaján lehet megteremteni. Maga az átalakítás is csak akkor nyerheti el teljes erejét, ha alapjaiban megmozgatja a népgazdaságot. Ez pedig elképzelhetetlen a gazdálkodási mechanizmusban, az egész gazdaságirányítási rendszerben végrehajtandó mély átalakítások nélkül.

Az országban megkezdett radikális gazdasági reform célja az, hogy a következő két-három évben biztosítsuk az áttérést a túlságosan központosított, utasításos gazdaságirányításról egy demokratikus, főként gazdasági módszereken, a centralizmus és az önigazgatás optimális összekapcsolásán alapuló gazdasági rendszerre. Ennek feltétele, hogy erőteljesen kiszélesítsék az egyesülések és vállalatok önállóságát; hogy azok rátérnek a teljes önelszámolásra és önfinanszírozásra, és hogy a dolgozó kollektívákat az ehhez szükséges teljes jogkörrel felruházzák.

A gazdasági reform nem csupán terv, illetve szándék, és a legkevésbé sem elvont, elméleti kérdés, hanem az életben valósul meg, mégpedig tartósan, mélyrehatóan. Ma már jelentős számú ipari, építési, közlekedési és mezőgazdasági egyesülés és vállalat dolgozik a jövedelmezőség és az önfinanszírozás alapján. A jövő év elejétől kezdve az ipari termelés 60 százalékát biztosító vállalatok ilyen feltételek között teyékenykednek majd. Életbe lép az állami vállalatokról és egyesülésekről szóló törvény.

Mindez már hatást gyakorol a gazdálkodás gyakorlatára. Jelentősen növekszik a kollektívákban az érdekeltség a munka pénzügyi-gazdasági eredményei iránt, megkezdték'ténylegesen ösz- szevetni a ráfordításokat az eredményekkel, kezdenek nagyban és kicsiben egyaránt takarékoskodni, és rájönnek a problémák leghatékonyabb megoldására. Most újra szilárdan ki kell mondanunk: a párt nem enged semmilyen eltérést a gazdasági reform elfogadott elveitől. Minden elhatározott átalakítást meg kell valósítani, és azok teljes mértékben meg is valósulnak majd.

Egészében véve a gazdasági reform és az átalakítás kifejezetten az embert állítja előtérbe. A társadalmi igazságosság megköveteli, hogy jobban odafigyeljünk az egyéni képességek megnyilvánulásaira, erkölcsileg és anyagilag elismerjük azokat, akik jobban és többet dolgoznak, akik példát mutatnak.

Az igazi tehetségek, a kiváló egyéniségek felmérhetetlen társadalmi értéket jelentenek, gondot kell fordítani rájuk, és minden szükséges feltételt meg kell teremteni alkotómunkájukhoz, életükhöz.

Azt akarjuk, hogy mindenütt tiszteljék az egyén méltóságát, tudását, munkáját és képességeit, hogy a becsületes, dolgozó, alkotó ember biztos lehessen abban: munkáját megfelelő módon értékelik, mindig bebizonyíthatja igazát és támogatást kap. A dologtalan hará- csolókat, a bürokratákat és talpnyaló- kat pedig leleplezik és rendre utasítják. A kedvező változásokat, amelyek itt, nálunk történnek — márpedig ezeket a tömegtájékoztatási eszközök széles körűen megvilágítják —, a dolgozók melegen támogatják.

Napjainkban különösen tűrhetetlen a lelkiismeretlenség. A korszerű tudással és technikával felvértezett ember egyre többet termel, munkája pedig egyre szorosabban függ a társadalmi termelés ezefnyi más résztvevőjének tevékenységétől. Ilyen körülmények között a hanyagság, akár egy munkásé, mérnöké vagy tudósé, rendkívül komoly következményekkel járhat, mérhetetlen veszteségeket okozhat a társadalomnak.

Külön ki szeretném emelni a szellemi munka jelentőségét, a tudomány, a technika és a társadalom kölcsönhatását, valamint a tudomány humanitárius, erkölcsi-etikai irányultságának és a

tudományos-műszaki haladásnak az összefüggését.

A népek barátsága

Síkraszállunk azért, hogy a tudomány és technika minden eredménye az ember szolgálatába álljon, ne vezessen a természeti környezet károsodásához. Levonjuk a szigorú tanulságot az olyan tragikus esetekből, mint amilyen a csernobili tragédia volt. Amellett vagyunk, hogy megszűnjön a tudomány katonai célokra történő felhasználása. Növelni kell a társadalmi felelősséget és a szakmai hozzáértést, az alkotó odaadást — ez ma a mérnökök és tudósok, az orvosok és tanárok, az irodalom és művészet művelőinek kötelessége.

’ Helyreállítva jogaiban a dolgozók anyagi érdekeltségét, erősítve ennek kollektív formáit. Nem engedhetjük meg a szociális-kulturális, erkölcsilélektani ösztönzés lebecsülését. Ezek különösen fontosak a közösségi kapcsolatok, az elvtársiasság, a szocialista életforma normális fejlesztése, saját szovjet értékeinknek az emberek tudatában és magatartásában való megerősítése szempontjából.

Elvtársak! Jogosan mondhatjuk, hogy megoldottuk a nemzetiségi kérdést. A forradalom megteremtette a nemzeteknek nemcsak a jogi, hanem a szociális, gazdasági egyenjogúságát is, rendkívül sokat téve az összes köztársaság és térség, az összes nép gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésének egy szintre hozásában. Október egyik legnagyobb vívmánya a szovjet népek barátsága. Ez önmagában is a világtörténelem sajátságos jelensége. Számunkra a szovjet állam szilárdságának és nagyságának egyik pillére.

Ma a lenini nemzeti politika kiemelkedő eredményeit méltatva országunk népei mély tisztelettel és elismeréssel adóznak a nagy orosz népnek önzetlen és valódi internacionalizmusáért, felbecsülhetetlen hozzájárulásáért a szocialista, szövetséges, szabad és egyenjogú köztársaságok megteremtéséért, fejlesztéséért és megszilárdításáért, az ország összes népének gazdasági, társadalmi és kulturális haladásához való hozzájárulásáért.

Óvni fogjuk, elvtársak, nagy, közös vívmányunkat — a Szovjetunió népeinek barátságát. Ezért soha nem fogunk megfeledkezni arról, hogy soknemzetiségű államban élünk, ahol bármilyen társadalmi, gazdasági, kulturális, jogi döntés közvetlenül és közvetve mindig érinti a nemzeti kérdést is.

Lenini módon fogunk cselekedni: a lehető legnagyobb mértékben fejlesztjük minden szovjet nép potenciálját.

A nemzeti viszonyok országunkban életünk meghatározó részét képezik. Rendkívül figyelmesnek és körültekintőnek kell lennünk mindenben, ami nemzeti érdekeket vagy az emberek nemzeti érzéseit érinti, biztosítani kell minden nemzet és népcsoport dolgozóinak aktív részvételét soknemzetiségű társadalmunk sokrétű feladatainak megvalósításában. Feltett szándékunk, hogy még mélyebben elemezzük és megvitassuk ezeket a kérdéseket a közeljövőben annak figyelembevételével, mit hoz az átépítés, demokratizálás, a fejlődés új szakasza országunk életében.

A Szovjetunió népeinek barátsága és együttműködése szent ügy számunkra, így volt és így is lesz. Éz megfelel a leninizmus szellemének, a nagy október hagyományainak, a hazánkat lakó népek és nemzetek alapvető érdekeinek.

Elvtársak! A szovjet társadalom minőségileg új helyzetbe történő átlépését, a jövő irányába történő áttörést csak széles, a szocializmus szellemi szféráját — a tudományt és oktatást, az irodalmat és a művészetet, a szovjet nép társadalmi és erkölcsi értékeinek összességét — bekapcsolva lehet megvalósítani.

A szellemi kultúra nemcsak a társadalom díszítőeleme, hanem életének biztosítója, a társadalom intellektuális és kulturális potenciálja. Ez mintegy ötvöző anyaga a társadalom szilárdságának, a dinamizmus fokozója.

Még magasabbra kell emelnünk a szocialista kultúra tekintélyét. A tudósok és feltalálók, az írók és újságírók, a festők, színészek, tanárok, a kultúra és az oktatás minden területének dolgozója az átalakítás harcosa kell, hogy legyen. A párt számít értelmiségünk aktív állampolgári és társadalmi magatartására.

A szovjet-nép művelt nemzetté vált, amiről a múlt nagy felvilágosítói csak álmodoztak. Az önámítás azonban itt is megengedhetetlen. Eredményeink nem takarhatják el azokat a nagy és felelős feladatokat, amelyeket ma meg kell oldanunk.

Látjuk, hogy az oktatási rendszer már sok mindenben nem felel meg a kor követelményeinek. Az iskolai és a főiskolai oktatás minősége, a munkások és szakemberek képzése messze nem elégíti ki életünk igényeit.

E téren komoly előrelépésre, gyökeres változásokra van szükség. A párt

pontosan ily módon közelíti meg a középfokú és szakmai oktatás reformját, a felsőoktatás átalakítását. Az SZKP Központi Bizottsága úgy döntött, hogy egyik ülésén megvizsgálja az oktatás időszerű kérdéseit.

Ezek azok a stratégiai feladataink, elvtársak, amelyeket a szocialista társadalom életének sokoldalú, forradalmi átalakítása folyamán meg kell oldanunk.

Az SZKP KB 1985. áprilisi ülése óta két és fél év telt el. Mit tettünje azóta? Hol tartunk most? Úgy vélem, a mai ünnepi ülésen ezek a kérdések helyén- valóak és elkerülhetetlenek.

Az SZKP KB nemrégiben lezajlott ülése arra az általános következtetésre jutott, hogy döntő pillanatot élünk át. Az átalakítással kapcsolatos munkák első szakasza lényegében befejeződött. Országunk helyzetének és fejlődési perspektíváinak mélyreható elemzése alapján kidolgoztuk az átalakítás koncepcióját. Az országbán új politikai, erkölcsi-pszichológiai légkör alakult ki. A pártnak sikerült fokoznia az emberekben a társadalom ügyei iránti érdeklődést, az aktivitást, sikerült emelni az igényesség, a kritika és az’önkritika, a nyíltság színvonalát, megteremteni a reális gondolkodásbeli és hangulati változásokhoz szükséges feltételeket.

A szovjet emberek többségének álláspontját a jelenlegi szakaszban elsősorban az átalakítás támogatása határozza meg —: az az igény, hogy az átalakítás megingathatatlanul haladjon előre. A munkások, parasztok, értelmiségiek megértik, hogy javítani kell a fegyelmet, a hatékonyságot, a munka minőségét. A gyárakban és az építkezéseken, a kolhozokban és a szovhozok- ban, a tudományos kutató szervezetekben kitartóan keresik a bérezés megszervezésének új formáit. Az emberek most igényesebbekké válnak saját magukkal, a vezetőkkel, a szakemberekkel szemben egyaránt, határozottan fellépnék a hanyagsággal, a felelőtlenséggel szemben. Nagyra értékeljük és a párt irányvonala kétségbevonhatatlan, hathatós támogatásának tekintjük a dolgozóknak ezt az állampolgári magatartását.

Joggal mondhatjuk, hogy gyakorlati téren, mindenek előtt a társadalmi- gazdasági szférában is bekövetkeztek bizonyos kedvező változások. Fokozódott a termelésnövekedés üteme. Minőségi változások indultak meg a gazdasági életben, jelentős tudományosműszaki programok vannak megvalósulóban, modernizáljuk gépgyártásunkat. Biztosabban fejlődik mezőgazdaságunk is, különösen az állattenyésztés.

Mozgósító feladatok

A gazdasági életben megindult javulás lehetővé tette, hogy a szociális szférában is jelentős intézkedéseket kezdjünk. Észrevehetően fokozódott a lakásépítés, bővül a szolgáltatási szféra. Növekednek a dolgozók jövedelmei. A pedagógusok és az orVösok fizetése emelkedett. Nagy jelentőségű programokat valósítunk meg az oktatás és a lakosság egészségügyi ellátása terén.

És mégis, ez csak a kezdet. Most azt mondhatjuk, hogy az átalakítás új szakaszába lép, amikor egész politikánk, minden döntésünk konkrétumokban ölt testet. Ez hatalmas erőfeszítéseket követel egész népünktől — a munkás- osztálytól, a parasztságtól, az értelmiségtől, minden szakembertől. Most már maga az élet fogja ellenőrizni eszméinket, terveinket, magatartásunkat és munkamódszereinket.

Ma mindenütt érződik az élet feszültségének fokozódása. De ez az alkotás, a tevékeny munka, a politikai és szellemi tevékenység feszültsége. Ez, elvtársak, előremutató, mozgósító erejű feszültség!

Szeretném aláhúzni, hogy ebből a szempontból a legbonyolultabbnak, legdöntőbbnek és bizonyos értelemben legkritikusabbnak az előttünk álló két vagy talán három év ígérkezik. Mindenekelőtt azért, mert nagy léptékű feladatokat kell egyidejűleg megoldani a gazdaságban, szociális téren, az állami és társadalmi irányítás átalakításában, az ideológiában és a kultúrában is.

A gazdaságban mélyreható szerkezeti változtatásokat szükséges végrehajtani, áttörést kell elérni a tudományosműszaki haladás meggyorsításában, alapvetően át kell alakítani a gazdálkodási mechanizmust, és ilymódon döntő lépést kell tenni abban az irányban, hogy a népgazdaságot az intenzifikálás vágányára állítsuk.

Az előttünk lévő időszak bonyolultsága abból is fakad, hogy a változtatások érinteni fogják egyre nagyobb tömegek, szociális csoportok és lakossági rétegek, valamennyi káder érdekeit. Meggyőződésünk: az ország helyzetét a jövőben is az jellemzi, hogy a dolgozók széleskörűen támogatják az átalakítást, mélyen megértik, a változtatások szükségességét, s az átalakítás, ennek az útnak a nehézségei ellenére energikusan folytatódik.

De helytelen lenne, ha nem látnánk, hogy bizonyos mértékben erősödött a konzervatív erők ellenállása, azoké az erőké, amelyek az átalakításban önös

II. A fejlődő szocializmus és az átalakítás

érdekeik, céljaik veszélyeztetését látják. És ez nem csak az irányítás egyes láncszemeinél jelentkezik, hanem a dolgozó kollektívákban is. Aligha lehet kétséges, hogy a konzervatív erők igyekeznek majd kihasználni minden nehézséget az átalakítás lejáratására, a dolgozók . elégedetlenségének kiváltására. Egyesek már most is inkább a kudarcért drukkolnak, ahelyett, hogy teljes erejükkel harcolnának a hiányosságok ellen, és keresnék az új megoldásokat.

Eközben természetesen senki sem mondja azt, hogy ő az átalakítás ellen van. Ellenkezőleg, úgy tesz, mintha harcolna az átalakítás nehézségei ellen, mintha védelmezné azokat az eszmei alapokat, amelyeket állítólag megingathat a tömegek növekvő aktivitása.

De meddig riogathatnak még bennünket, elvtársak, a különféle nehézségekkel? Nehézségek természetesen bárhol keletkezhetnek, különösen akkor, ha valami újról van szó. Az egy helyben topogás, a tespedés és a közöny azonban jóval veszélyesebb és többet árt, mint azok a nehézségek, amelyek a társadalmi élet új formáinak létrehozási folyamatában egy időre felmerülnek.

Meg kell tanulnunk felismerni, leleplezni és semlegesíteni az átalakítás ellenfeleinek manővereit — azokét, akik hátráltatják az ügyet, nehézségeket támasztanak, kárörvendve szemlélik a hibákat, a sikertelenséget, akik vissza akarnak taszítani minket a múltba. Ugyanakkor nem engedhetünk a túlbuzgók és a türelmetlenek nyomásának sem, azoknak, akik nem akarják figyelembe venni az átalakítás objektív logikáját, akik elégedetlenkednek az átalakítások lassúnak tartott ütemével, azzal, hogy szerintük — nem születnek meg elég gyorsan a várt eredmények. Tisztán kell látni — nem lehet átugrani a fokozatokat, nem lehet mindent egy- csapásra elérni.

Áz átalakítás a forradalom ügyét viszi tovább. Ma különösenfontos, hogy minél tökéletesebben bánjunk a forradalmi szívósság fegyverével. E szívósság nem abban áll, hogy egy helyben ülünk vagy sodródunk az árral. A forradalmi szívósság — a helyzet reális értékelése, szembenézés a nehézségekkel, a józan mérlegelőképesség megőrzése, legyen szó akár sikerekről, akár kudarcokról, az a képesség, hogy lendületesen és céltudatosan munkálkodjunk minden nap minden órájában, s hogy mindenkor és mindig megtaláljuk és megvalósitsuk az élet által diktált optimális megoldásokat.

Ezért magabiztos, kitartó, céltudatos munkát kell végezni annak megvalósításáért, amit eltökéltünk, a kijelölt célok és feladatok valóraváltásáért. Fel kell tárni és elemezni kell az ellentmondásokat, meg kell érteni jellegüket, s ennek alapján ki kell építeni a politikai, gazdasági, szociális, szervezeti és ideológiai intézkedések rendszerét. íme, ilyennek kell lennie hozzáállásunknak, és nem másmilyennek.

Elvtársak! Az átalakítás sikere mindenekelőtt a párt, az egyes kommunisták energiájától, céltudatosságától, példamutatásának erejétől függ.

A társadalmi-gazdásági átalakítások e történelmileg felelősségteljes pillanatában a kommunista párt bátran és határozottan vezette a társadalom megújításáért folyó harcot, vállaira vette a munka legnehezebb terheit. Meggyőződéssel jelenthetjük ki, hogy október nagy ügye, a forradalmi átalakítás ügye erős kezekben van. A kommunisták a párt és a kor iránt érzett nagy felelősséggel teljesítik kötelességüket.

A pártszervezetek, a pártszervek és káderek tevékenységének gyökeres megújítása napjaink legfőbb feladata. Áttörést kell elérni minden egyes párt- szervezet tevékenységében, serkenteni kell a pártbizottságok, a kommunisták munkáját. Ott, ahol ez már sikerült,. ahol a pártvezetők, a kommunisták felébresztették a tömegek kezdeményező-! készségét és öntevékenységét, bátran elindultak a demokratizálás és a nyíltság, a gazdasági önelszámolás és a kollektív vállalkozás útján, szabad teret engedtek a munkaszervezés és -ösztönzés új formáinak, az emberek szükségletei kielégítésének -W'az ügy előbbre ment, méghozzá határozottan.

Azt is látjuk, hogy több városban, kerületben és járásban, sőt egyes köztársaságokban még nem bontakozott ki igazán az átalakítás. Ez a politikai és szervezeti lazaság következménye, annak megnyilvánulása, hogy a pártbizottságokból és vezetőikből hiányzik a kezdeményezőkészség. Ezt szintén látnunk kell, ez szintén valóságunk része.

A pártalapszervezetek megkülönböztetett felelősséget viselnek a dolgok jobbra fordításáért. Lényegében náluk fut össze az átalakítás minden szála. Éppen a pártalapszervezetek kezdeményezéseitől függ elsősorban az átalakulás menete, az, hogy sikerül-e mozgósítani és lelkesíteni az embereket, sikerül- e valóban megjavítani a munkát. Egyszóval, elvtársak, a’ pártszervezetek életének gyökeres aktivizálása nélkül nem tudjuk megvalósítani az átalakítást. Ezért" több vállalkozó’ szellemre, nagyobb demokratizmusra, nagyobb szervezettségre és fegyelemre van szükség. így tudjuk a maga teljességében kibontakoztatni az átalakítást, újabb ösztönzést adni a fejlődő szocializmusnak.