Petőfi Népe, 1987. október (42. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-03 / 233. szám
A Magyar Iparművészeti Főiskola Mesterképző Intézetének új műtermét az elmúlt héten avatták fel Kecskeméten, a Nemzetközi Kerámia Kísérleti Stúdióban. Valójában egyedülálló kezdeményezés ez, hiszen első eset, hogy ilyen szinten képeznek iparművészeket a fővároson kívül. Az ünnepi eseményen — melyről olvasóinknak beszámoltunk — részt vett Gergely István, az iparművészeti főiskola rektora is. Élve az alkalommal, interjút kértünk a nagy hírű intézmény vezetőjétől. Iparművészek mesterképzése — Kecskeméten is Tények, törekvések, szellemi háttér — Oktatási rendszerükön belül pontosan mit jelent, milyen helyet foglal el a mesterképzés? — Főiskolánkon, az országban elsőként, bevezettük az úgynevezett többfokozatú képzést. Konkrétan arról van szó, hogy a hallgatók először egy egyéves alapozó képzésben vesznek részt, s azután választanak különböző szakpárokat, bekapcsolódva a tervezőintézetek munkájába. Nyolc félév után szerezhet. nek főiskolai diplomát. Akik közülük különösen tehetségesek, felkészültek, megpályázhatják a felvételt mesterképző intézetünkbe. Olyan konkrét témákra koncentrálva kell beadniuk ezt a pályázatot, amelyek az állami vállalatoknak, intézményeknek hasznosak, . eredményesen felhasználhatók. A másfél éves mester- képzés sikeres befejezése után, a főiskolai mellé egyetemi diplomát kapnak az iparművészek. — Tehát a mesterképzés a létra legmagasabb foka oktatási rendszerükben. Gondolom, sokan pályáz^ nak arra, hogy elérjék. — Valóban nagy a túljelentkezés, az érdeklődés. Még a legtehetségesebbeknek is keményen meg kell dolgozniuk azért, hogy bejussanak, s természetesen azért is, hogy sikeresen elvégezzék. Mást ne mondjak: kötelező a legalább középfokú nyelvvizsga is, egy idegen nyelvből. — Milyen szakokat oktatnak ezen a szinten? — Az ipari formatervezést, a textilt, a különböző szilikátanyagokat (kerámia, porcelán, üveg), a környezettervezést és a vizuális kommunikációt. Mindez a mesterképző intézetünk három fővárosi, s immár a kecskeméti műtermében történik. — Ez utóbbiban három keramikus és három animációsfilm-tervezft fiatal tanul. Könnyű kitalálni, miért éppen ezeket a szakokat oktatják ' Kecskeméten. — Igen, az itteni nemzetközi kerámia stúdió és az animációs műterem szellemi háttere, színvonala, tárgyi és személyi feltételei nélkül teljesen más lenne a helyzet. S ezzel összefüggésben nem mehetünk el szó nélkül a megye és a város kulturális nyitottsága, művészetpártolása, a környezet szépsége és harmóniája iránti érzékenysége mellett sem. — Néhány éve sokat hallhattunk, olvashattunk arról, hogy reformfolyamat indult az iparművészetin, s most nem a már említett többfokozatú képzésre gondolok. — 1983-ban határoztuk el, hogy megújítjuk a főiskolát, s olyan alkotói légkört teremtünk, amely a minden embert érintő tárgyi környezet értékeinek megteremtését szolgálja. Ez azt jelenti, hogy a művészi alkotás fogalmát kibővítettük, s nemcsak a megtervezésre és létrehozásra, hanem a társadalmi hasznosulásra is vonatkoztattuk. Mert nagyon fontos, hogy az iparművészet nemzetközi áttekintéssel magas színvonalú szakmai ismeretekre épüljön, a termelést, a fogyasztást, a társadalmi igényeket és érdekeket, vagyis mindannyiunkat szolgálva. S ez az új műterem, illetve ez a város, különös élesztője lehet ennek a nevelési és szakmai programnak. — Tehát jogosnak tartja azt a kritikát, hogy tárgyi kultúránk jócskán lemaradt a társadalmi haladás mögött? — Jogosnak. S ezen csak úgy lehet változtatni, ha az iparművészek tisztában vannak alkotásaik hasznosságával, gyártási lehetőségeivel, gazdaságosságával, eladhatóságával és így tovább. — A főiskola és a Bács-Kiskun Megyei Tanács hosszú távú együttműködési szerződést kötött. Ennek jóvoltából jöhetett létre ez az új kecskeméti műterem. Mi mindent köszönhetünk még e kapcsolatnak a jövőben?- Már jeleztük közreműködési szándékunkat a megye exportfejlesztése szempontjából is fontos élelmiszer-csomagolási programban, de szívesen csatlakozunk hallgatóink és oktatóink tantervi munkáján belül más tervezési és szakmai feladatokhoz is. Ezenkívül szeretnénk kiépíteni Kecskeméten egy többszak- májú kézműves oktatási bázist, amelynek folytatása a fémműves szakos hallgatók itteni képzésének megvalósítása lenne. Vagyis elképzelésekben nincs hiány. Megvalósításukra pedig jó garancia a jó kapcsolat. Koloh Elek SZOKOLA Y ZOLTÁN: Ámulni még J fomka Tünde minden este két személyre terít a vacsorához. Ciklámenszinű pongyolájában foglal helyet az asztalnál, és mielőtt az ételhez nyúlna, elégedetten elmosolyodik. Tomka Tünde minden este kinyitja a duplaágyat, két párnát, két paplant helyez a lepedőre. Parányit sóhajtva kattintja le az olvasólámpát, combjai közé gyűri a paplant, csak a konyhában zümmögő hűtőszekrényt hallja. M a éjjel tizenkettőkor azonban megszólal a csengő. Tomka Tünde szívverése fölgyorsul, ijedten keresgéli a lámpa kapcsolóját, kapkodva bújik a pongyolába, óvatosan nyitja résnyire az ajtót. Tóth Tamás. Tíz éve fejezte be a nyolcadik osztályt, aztán Budapestre költözött, az apja után. Szeplős, vézna kiskamasz volt, közepes tanuló. Az anyja itt maradt ugyan a faluban, de ha fiáról faggatták a kocsmában, csak káromkodott. Szótlanul állnak egymással szemben, a tanítónő bizalmatlanul fürkészi volt diákja arcát, Tóth Tamás pedig, mint aki nem készült erre az órára, hátra tett kézzel hallgat. ■ Csak nem baltát szorongat, gondolja Tomka Tünde, végül rhégis erőt vesz magán, és beljebb tessékeli a kései látogatót. Épp valami szabadkozásfélét igyekszik megfogalmazni, miközben az ágyneműjét hajtogatja össze, de kishíján a párnák közé szédül az ámulattól. Tóth Tamás kezében huszonöt szál rózsa. Sután nyújtja élőre a fiú, s a tanítónő is oly esetlenül mozdul érte, hogy a csokor egy pillanatig szinte kettejük között lebeg a levegőben.- Jajistenem — suttogja Tomka Tünde, s a, konyhába szalad a nagyobbik vázával. Tóth Tamás hallja odabent, hogy lassan csordogál a víz. A tanítónőnek eszébe jut, hogy tavaly karácsony előtt vásárolt két deci kommersz rumot a vegyesboltban, ám süteményt aztán mégse sütött, az üveg tehát föltehetőleg ott rejtőzik valamelyik polcon. Meg is találta, be is viszi, de poharat csak egyet rak az asztalra. A fiú még mindig ott álldogál a szoba közepén, bár a csokrot közben az ágyra tette. — Foglaljon helyet, Tamáska — mondja lassúdon Tomka Tünde töltsön magának, amennyi jólesik. — Köszönöm, szólal meg végre a késéi vendég, és körülményesen a fotelba ereszkedik. Pillantása vissza-visszatér a két párnára. Illendőségből iszom egy kortyot, és elmegyek — gondolja. Nem mondhatok el neki semmit, mert rosszkor jöttem—gondolja. Lecsavarja az üveg kupakját, önt egy ujjnyi rumot a pohárba. — Köszönöm í— dünnyögi még egyszer, és fölhajtja a langyos italt. A tanítónő eddig a rózsákat rendezgette, nem nézett föl, most mégis ő borzong meg, mintha az ő nyelőcsövén futott volna át a rum. — Senkit sem várok, ne jöjjön zavarba — hadarja hirtelen. — Köszönöm ■— mondja harmadszor Tóth Tamás. z ébresztőórán eltakarja egymást a két mutató. Tóth Tamás hátradől a fotelban és hallgat. Jobb kezével néha beletúr a hajába, máskor meg az állcsontja mentén simítja végig a borostákat. Tomka Tünde számára mindkét mozdulat ismerősnek tetszik. 0 is kissé kényelmesebben helyezkedik él az ágy szélén, bár két térdét olykor erősen összeszorítja a pongyola alatt. Hunyorogva nézi a terítő rojtjait, s mintha álmából rezzenne föl, mikor a fiúból váratlanul ömleni kezd a szó. — Kerek szemekkel, gyerekszemekkel ámulni még, mint valaha ... Többre nem emlékszem. Nincs is benne a tankönyvekben, hiába kerestem. Csalás az egész. — Tóth Árpád— vágna közbe a tanítónő, de Tóth Tamás nem hagyja kizökkenteni magát. Kabátja zsebéből egy színes fényképet hajít az asztalra, s már folytatja is.- Tóth' Árpád! Tünde néni miatt. Kerek a szeme, nem igaz?! Kerek volt akkor is, amikor levágtam a kötélről. Minden négyéves kisfiú szeme kikerekedik, ha fölakasztják, nem igaz?! Néhány perc múlva melléfektettem az anyját. Kamionsofőr vagyok. Hollandiából érkeztem haza aznap estére. Nem gondoltam volna, hogy a padláson találom a családomat. A volt családomat. „Sohasem értettük meg egymást, bocsáss meg, és éld a magad szabad életét" — ennyit irt búcsúlevélgyanánt nekem a feleségem. „Józsikám, végre csak-a Tiéd lehetek" — ez egy másik cédulán volt, de ugyanabban a zsebében. Azóta se tudom, ki az a Józsi. Minek mindent tudni, nem igaz?! urván, szinte vádlón pattogtak a fiú szavai. Tomka Tünde feszes jéghártyát érez a saját arca helyén. Föláll, nehézkesen megkerüli az asztalt, és az elfüggönyözött ablakhoz vonszolja magát. Tóth Tamás eközben tölt még egy kortyot, kiissza, csupán egy ciklámenszinű foltot lát a barna függöny Eszmélet XI. Bodri Ferenc grafikája „Láttam a boldogságot én, lágy volt, szőke és másfél mázsa. Az udvar szigorú gyöpén imbolygóit göndör mosolygása. Ledőlt a puha, langy tócsába, hunyorgott, röffent még felém — ma is látom, mily tétovázva babrált pihéf közt a fény." (József Attila) BÉNYEI JÓZSEF: Szeretni próbál Aki szeretni megtanult anélkül hogy visszaszeretnék hajnalban ébred s keresi virradatban a naplementét Az ének megcsomósodik mire a lélek elereszti Hozzátok alig érkezett menni szeretne menni menni Csillag közt keres kavicsot örül csörrenő békasónak Simogatássá bűvöli arcán a vas ostorcsapokat Markában aranysárga por és szórja szórja szórja szélbe Szeretni próbál s senki sincs aki viszontszeresse érte előtt, fölpattan a fotelból, kabátját gombolja, szedelőzködik. A fénykép az asztalon marad. — — Ezért jöttél? —fordul vissza hirtelen a tanítónő, miközben már kapja is két tenyerét az arca elé, mert érzi, hogy reped a hártya, gördülnek lefelé a könynyek. -éf Nem, nem, nem ezért, ne haragudj — enyhül meg azonnal a fiú, és úgy áll ott, lehajtott fejjel a szoba közepén, akár egy kisgyerek. Észre sem veszik, hogy akaratlanul is tegeződni kezdtek. — Ma vagyok huszonöt éves — mondja kissé szégyenlősen Tóth Tamás. — Azazhogy tegnap voltam —- teszi hozzá, mert közben lopva az órára nézett. Tomka Tünde még mindig a függöny előtt áll, behimyt szemmel, rezzenetlen arccal. Eddig is tudta, miért lepi testét hűvös verejték, s hogy honnan is ismerősek a kései vendég tétova mozdulatai, most azonban már félni kezd önmagától. — Miattad váltak el apámék, miattad kezdett inni az anyám — hallja, és csodálkozik, mert a mondatok tartalmához gyűlölet illene, de a fiú hangja szinte becézővé szelídült. Nem ez a kölyök beszél igy, gondolja Tomka Tünde, hanem az egyetlen férfi, akit széretett. Fölnéz, látja, hogy a vendég távozni készül. Csak három lépés az asztal, csak három nagy korty, és elfogy az üvegből a rum. Csak három másodperc még, és szétnyílik a ciklámenszinű pongyola. —jövök többé — mondja hajnalban Tóth Tamás. — Vár a feleségem és a kisfiam — teszi hozzá alig hallhatóan. Büszkén gyalogol a buszmegálló felé, mint aki mindenért megfizetett. f W Tomka Tünde, minden este két A személyre terít a vacsorához. Ki-A. nyitja a duplaágyat, két párnát, két paplant helyez a lepedőre. Kerek szemmel nézi a mennyezetet. KÖNYVESPOLC Én Kassák Lajos vagyok A Kozmosz Könyvek szerkesztősége az utóbbi években egyre több figyelmet fordít az irodalmi ismeretterjesztésre is. Lassan rejtett sorozattá lesznek például azok a kötetek, amelyek sorában most az Én Kassák Lajos vagyok megjelent. A korábbi, Radnóti Miklóssal, illetve Kosztolányi Dezsővel foglalkozó könyvek után ennek is az a célja, hogy kritikákból, tanulmányokból, emlékezésekből választott részletek segítségével, megfelelő összekötő szöveggel mutassa be az alkotó életútját és életművét .■s— nemcsak a középiskolás korosztály, hanem minden érdeklődő részére. A Kassák-kötetet Ferenczi László írta és állította össze. Az olcsósága ellenére is vonzó kiállítású mű a centenárium alkalmából jelent meg, sajnos alacsony példányszámban. Az ilyenfajta kiadványokra ugyanis nemcsak a megjelenés hónapjaiban lenne szükség, hanem esztendők múlva is. Az irodalomtanítás, az irodalmi ismeretterjesztés szempontjából ezek a leghasznosabb típusú könyvek, nemcsak áttekintést és tájékoztatást adnak, hanem további olvasásra is ösztönöznek. S tekintve, hogy Kassák Lajos néhány műve a középiskolákban kötelező anyag, s feltételezhető, hogy a fiatalok ettől függetlenül is tartósan érdeklődnek az avantgárd legnagyobb hazai művésze iránt — bizony szinte semminek látszik az 5300 példány. Kassák Lajos számára viszonylag hosszú életút adatott (1887—1967). Sikerekben is volt része, mégis az egyik legküzdelmesebb és leghányatottabb út az övé. Mélyről indult az érsekújvári patikaszolga és mosónő fia, s küzdelmes munkásévek, konok önképzés útján jutott el az irodalomig. Megtehette volna azt is, hogy a századelő másod- rangú munkásirodalmához illeszkedjen, azt is, hogy a Nyugat-mozgalom tagja legyen — hiszen a Nyugat is befogadta —, ő azonban a maga útját akarta járni. Célja: „Ha egyszer kimondhatnám azt, ami bennem van! Az embert és sorsát. Az embert, aki egy a világgal. Ha egyszer kimondhatnám magam, aki egy vagyok az emberekkel és egy vagyok a világgal.” S ebből a célkitűzésből születik meg—az európaival szinte egy időben —. a magyar avantgárd mozgalom, amelynek lelke programjaival és folyóirataival mindvégig maga Kassák Lajos. Talán túlzónak tetszik az állítás: ha nincs Kassák, nincs magyar avantgárd sem. Valami lett volna persze, de sokkal jelentéktelenebb. A huszadik századi magyar irodalom főáramát a Nyugat indulásától mindmáig azok a klasszicizáló jellegű tendenciák adják, amelyek a modernista és az avantgárd áramlatok ismeretében, azokat asszimilálva klasszicizál- nak. S bármennyi volt is a látszólagos és a valóságos ellentét a táborok között, a lényeg egymásrautaltságuk, egymást kölcsönösen inspiráló hatásuk. Ebben a dialektikus mozgásban kétszeresen is megkerülhetetlen Kassák Lajos életműve: nem csak saját táborának volt vezére, hatott a más táborbeliekre is. S így nemcsak arról beszélhetünk, hogy a kései Kassák költészete klasszi- cizálódott, hanem arról is, hogy az egész életmű a magyar irodalom klasz- szikus értéke lett. Ezt — ezt is — bemutatja Ferenczi László munkája. Viszonylag gazdag anyagból válogathatott, s csak helyeselhető, hogy a legfontosabb írásokat, mint például a Babits—Kassák eszmecserét 1916-tól, szinte teljesen közreadja. Kár viszont, hogy a Kassák-mű befogadásának utolsó húsz<esztendejéről, a halál utáni időszakról nem készült egy önálló fejezet. Rendkívül tanulságos lenne az az utóélet is, amelynek ez a könyv is egyik állomása. (Kozmosz Könyvek) _ V. G. KASSÁK LAJOS: Paraszti sorok Nem unalomból szántottam fel a tarlót de azért, hogy bevethessem. Nem azért nemzettem fiúkat és lányokat hogy léhűtőn elcsatangoljanak de azért, hogy gazdagodjon és szépüljön a világ. Hiába csábit a lidérc, nem lépek ingoványba, se tűzbe, se vérbe. Szeretem a vad pipacsot meg a lányok szemére emlékeztető szelíd búzavirágot de jobban szeretem az alattuk csírázó magot miből majd ízes kenyeret süt az asszony. Láthatod hát nem unalomból szántottam fel a tarlót de azért, hogy elvessem belé a kenyér magját hogy füvet kaszáljak róla az állatoknak hogy télen, ha majd a sötét egekből alászáll a kegyetlen fehér sivatag el ne pusztuljanak a hidegtől és éhségtől. Lefekvés után a lányomra és fiamra gondolok felkelés előtt a tehenemre és lovamra gondolok s ha pirkad a hajnal, ó mély ragaszkodásom hozzád, bánatokkal és reményekkel teli élet elindulok a nagy kapu felé mely az ég aljám kinyílik előttuhk. Köszöntőm az új nap kezdetét madaraink új dalát a magasban az új csipkéit és selymeiket lengető virágokat és mindazokat a szomszédaimat akik hozzám hasonlóan tiszta bizalommal a szivükben ismét munkához látnak e szép és békességes hajnalon.
