Petőfi Népe, 1987. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-02 / 206. szám

1987. szeptember 2. • PETŐFI NÉPE • 5 FEJLESZTIK AZ EXPORTÁGAZATOKAT A Jánoshalmi Petőfi Termelőszövetkezet beruházásai Száztizenhárommilliö forintot fektetnek be, főként a két fontos exportágazat — a baromi! és a juhászat — fejlesztésére a Jánoshalmi Petőfi Termelőszövetkezet­ben. A közős gazdaság életében még egyetlen évben sem volt ilyen jelentős összegű beruházás. Kovacsik István építési ágazatvezetövcl arról beszélgetünk, hogyan ha­ladnak az építkezésekkel. A MŰSZAKI ÉRTELMISÉG LEHETŐSÉGEI — A Kunép Vállalat Kéleshalmán egy 1500 férőhelyes juhhodályt épített. Építési ágazatunk pedig az összes tech­nológiai berendezés szerelését elvégez­te, ezenkívül a külső vízvezeték és a kerítés elkészitése szintén a mi vállalko­zásunkban történt. A műszaki átadás­átvétel már meg is történt. Jelentős be­ruházás a kétszer hatvanezres pecse- nyecsirke-nevelő építése. Ezt a munkát szintén a Kunép vállalta, mi csak a tereprendezést végeztük, amely mint­egy 8 ezer köbméter föld mozgatásával járt együtt. A belső szereléseket ugyan­csak a mi szakembereinkre bíztuk — tájékoztat. Nemcsak új létesítményeken dolgoz­nak, hanem korszerűsítik, felújítják a régieket is. Erről a következőket ' mondja az ágazatvezető: — Szükség van erre is, mert az épüle­tek, technológiák elavultak, gond van a hőszigeteléssel is, szeretnénk áttérni gázfűtésre. Ezeket a feladatokat — ke­vés kivétellel — saját vállalkozásban oldjuk meg. A felújítások gondos szervezést kí­vánnak. Nagy érdeme a szakembergár­dának, hogy a pecsenyecsirke-nevelő épületek korszerűsítését tumuskiha- gyás nélkül hajtották végre. Az ágazatvezető ezt így részletezi: — Amit csak lehetett, előkészítet­tünk a szerelésekre. Jó szervezéssel, a szakvezetők megfelelő irányításával a munka határidőre elkészült. Vélemé­nyem szerint mindinkább sürgetővé vá­lik a régi épületek felújítása, korszerű­sítése, a karbantartási munkák időbeni elkészítése. A jelenlegi gazdasági hely­zetben a rendelkezésünkre álló anyagi eszközökkel még céltudatosabban kell gazdálkodnunk. Az idei beruházások pontos végrehajtásában valamennyi­ünkre nagy feladat hárul. Mind a kor­szerűsítés, mind az új épületek terme­lésbe állítása elősegíti a gazdaságosabb nevelést és hizlalást mindként fontos ágazatunkban. Egyúttal bővül a terme­lés, amely a termelőszövetkezet ered­ményeit javítja és az exportarány szem­pontjából sem közömbös, — hangoz­tatta végezetül az ágazatvezető. Az említett beruházásokkal a bőví­tett újratermelést alapozzák meg. A korszerűsítéssel, a mennyiségi és mi­nőségi fejlesztéssel egyúttal a termelés hatékonyságát növelik. Az 1500-as juhhodályban például már az idén jó­szágokat nevelnek. Az előzetes számí­tások szerint a beruházások évi ötven­millió forinttal növelik a közös gazda­ság termelési értékét. K. S. Mutató nélküli műszerek A látszólag folyamatosan mozgó óramutatók az idő foly­tonos múlását jelzik. De vajon mennyire pontosan olvassuk le óránk számlapjáról az időt? A másodpercmutatós óráról bárki leolvashatja az órákat, perceket, de a másodperceket már elvéthetik a rosszabb sze­műek. Még nehezebb a helyzet, amikor tizedmásodperceket kel-— lene leolvasni. A problémát a számjegyes kijelzésű, ún. digitá- 4 > lis (digit = számjegy) óra oldja meg. Ám az óra csupán egy a sokféle adatjelző szerkezet kö­zül: egyfajta időjelző műszer. Kívüle még sok olyan készülék van, amelynél kívánatos a sok­kal praktikusabb számjegyes ki­jelzés. Kezdetben a digitális órák működése hasonló volt a ház­tartási villany- és gázfogyasz­tás-mérőkéhez. Rugós vagy másfajta szerkezetük tizedmásodpercenként egy számkereket lökött meg, a számkerék egy teljes körülfordulása egyhatvanad körülfordulásnyit változtatott a má­sodpercek számkerekének szöghelyze­tén, a másodperckerék teljes körülfor­dulása a perckereket, ez utóbbi pedig az órakereket forgatta meg. E módon, ilyen mechanikus számlálószerkezettel azonban ma mái alig-alig működnek órák, de másfajta műszerek kijelzői sem. (Jól ismert kivétel a gépkocsik kilométer-számlálója.) Az elektronika rohamos fejlődésével és térhódításával lehetővé vált a mért mennyiségek, kijelezni szándékozott adatok impulzusokká való átalakítása, s a többi már az elektronika dolga. Időközben pérsze a kijelzés módja is nagyon megváltozott, a forgó számke­rekeket a világító diódák és folyadék- kristályos kijelzők váltották fel. Képünkön egy korszerű digitális ki­jelzésű fordulatszámlálót láthatunk. (KS) K örülnézve a nagyvállalatok műszaki-fejlesztési, technoló­giai osztályain, tervezőirodáin, egyre több üres munka­asztalt látunk. Nagyon megfogyatkozott az itt dolgozó konstruktőri és technológusi gárda. Akik maradtak, azok többsége is a főmunkahely mellett belépett a vállalatnál műkö­dő gazdasági munkaközösségbe vagy tagja valamilyen külső munkaközösségnek, kisszövetkezetnek. Az az érzése támad az embernek, hogy a nagypályás labdarúgás hangulatához és játékszabályaihoz hozzászokott vállalati szakértelmiség egyre kevésbé fogadja el ezt a munkahelyi klímát és többségük a grundokon keresi a boldogulás lehetőségét. Szó se róla, a mérnökembert (mint nyilván minden tisztessé­ges dolgozó embert) belső természetéből fakadó sajátos kettősség hajtja. Igényli, hogy része legyen egy sikeres csapatnak, de egyúttal ki is akar emelkedni az eredményesen működű kollektívából. A vállalkozni akaró és a jó megélhetés útjait kereső kreatív és innovatív mérnök a vállalkozásnak és a pénzkeresésnek teret engedő kisvállalkozói kondíciók között találja meg elsősorban ezeket a lehetősége­ket. A teljesítményorientációra érzékeny világunkban a műszaki értelmiség jelentős része fordult „a vállalkozói, szellemi grundok” felé. Nagyvállalaton belüli vállalkozói szigetek írta dr. Henczi Lajos, a MTESZ főtitkárhelyettese Eltérő esélyek Hogyan minősítjük ezt a mozgási irányt, milyen motivációk hatására alakult ki ez az egyirányúság? Az okok közül két általam fontosnak tartott összefüggést szeretnék kiemelni: az egyik a vállalkozói, alkotói esélykü­lönbségekkel, a másik a jövedelemszer­zés lehetőségeinek eltérő arányaival függ össze. A nagy- és kisvállalatok között jelentősen eltérnek a vállalkozói esélyek. A gazdaságba visszajutó állami for­rások nagy többségét a nagyvállalatok­nál a termelés és értékesítés támogatá­sára fordítják és nem a műszaki fejlesz­tés feltételrendszerét, a mérnökember eszközellátásának javítását szolgálják. Ismerjük például, hogy a nyugati mul­tinacionális nagyvállalatoknál a kuta­tás-fejlesztést végző szakemberek egy főre jutó eszközellátottsága 60—100 ezer dollár. Mi magunk megeléged- nénk forintban is ilyen eszközellátott­sággal. A kutatási-fejlesztési eredmények megszületése után nagyon gyakran szembetaláljuk magunkat azzal a hely­zettel, hogy a gyakorlati bevezetéshez szükséges források csak hiányosan áll­nak rendelkezésünkre, azok is jelentős adóterheket viselnek. Az új eredmé­nyek bevezetési költségei a kutatási­fejlesztési ráfordításokkal összemérhe­tő nagyságúak, sőt azok tízszeresei is lehetnek a fejlesztési kiadásoknak. Szükség lenne tehát a gyakorlati beve­zetést ösztönző nagyvonalú támogatási rendszer kiépítésére és közös kockázat- viselésre a vállalat és az állam között. Különösen vonatkozik ez a fejlett ter­melési kultúrák meghonosítására. A nagyvállalati vállalkozói esélykü­lönbséget mérsékelné a dinamikus szer­vezeti fonnák alkalmazása is. A „vál­lalkozói szigetek” zömében a nagyvál­SZÁMÍTÁS- A T7* 1 a n 1 f,f1 technika a Videoton Bulgáriában lalati formákon kívül alakulnak ki és talán érthető, hogy a kreatív, innovatív mérnök ezeken jobban érzi magát. De nemcsak a vállalkozói esély­egyenlőtlenségek, hanem az eltérő jö­vedelemszerzési lehetőségek is a kisvál­lalkozások irányába terelik a képessé­gei és munkája szerint boldogulni aka­ró mérnököt. Nem nyugodhatunk bele azonban abba, hogy nem kamatoztat­juk a nagyvállalati főmunkahelyeken a magasan kvalifikált műszaki értelmiség képességeit. Nem felel meg a társadal­mi igazságosságnak, ha a vállalkozó, kezdeményező mérnökök tevékenysé­gét, javadalmazását az egyenlőség je­gyében korlátozzuk. Aki többet tud, többet érdemel Az is hozzátartozik a mai helyzethez, hogy a mérnökök közül minden hato­dik, hetedik úgy véli, hogy a főmunka­helyen egyáltalán nem hasznosítják tu­dását. Mindössze fele nyilatkozik úgy, hogy csak részben veszik igénybe a ké­pességeihez mérten. Ezért is keresik joggal a főmunkahelyen kívül szellemi és anyagi boldogulásuk lehetőségeit. Szerzett jövedelmükben fokozatosan csökken a főmunkahelyen kapott kere­setük aránya, mivel az itt megszerzett bér nem elegendő az értelmiségi funk­ció bővített újratermeléséhez, az élet- színvonal megőrzéséhez. Ez a főálláson kívüli, gyakran szakmától távoleső te­vékenységekre szorítja a műszaki értel­miséget. Megoldásnak az tekinthető, ha új ösztönzési rendszert valósítunk meg. A bérek növekedésének a vállalati ke­retek között erős korlátái vannak. A személyi jövedelmek növelésének legfontosabb eszköze ma a munkahely­változtatás, illetve a második gazda­ságban végzett tevékenység. Azt is lát­nunk kell, hogy a jelenlegi bérarányok nem fejezik ki a szellemi munka érték- teremtésben betöltött szerepét. Az el­múlt több mint 40 esztendőben mintha egy láthatatlan kéz összeszorította vol­na a képzettség szerinti bérkülönbsége­ket. Napjainkra a nem vezető beosztá­sú mérnöki fizetések átlagosan alig 5 —10 százalékkal haladják meg a fizikai dolgozók fizetését. 1938-ban a bér- és jövedelemkülönbség még 3:1 arányú volt a műszaki értelmiség javára. 1946 —57—72-ben hozott állami intézkedé­sek fokozatosan közelítették a mérnöki fizetéseket a fizikai dolgozók fizetésé­hez. A képzettség szerinti bérkülönbsé­gek nemcsak nálunk, hanem a világ szinte minden országában csökkennek. A kialakult bérarányok azonban jelen­tősen eltérnek a hazai gyakorlattól. A világ fejlett ipari országaiban a ma­gasan iskolázott műszaki értelmiség bére átlagosan két-háromszorosan ha­ladja meg az alacsonyan iskolázott munkaerő bérét. A tőkés országokban a magasan kvalifikált, kreatív szellemi munkát végzők bérpozíciójának javu­lása hozzátartozik a gazdasági válság­ból való kilábaláshoz. A nálunk kiala­kult ellentmondásos gyakorlatot az is jellemzi, hogy nemegyszer veszteséges szervezetek magasabb béremelést való­sítanak meg, mint a jövedelmezően működő vállalatok. Fent és lent egyaránt A bérekkel szemben nálunk nagyon sok funkció teljesülését váijuk el. Töb­bek között a vásárlóerő-szabályozást; a munka mennyiségének és minőségé­nek, a munka nehézségének, bonyo­lultságának társadalmi elismerését; az ösztönzés és a méltányos elosztás biz­tosítását; illetve a dolgozók társadalmi státusának, a vállalati hierarchiában elfoglalt helyének kifejezését. Gyakran hangoztatott tételünk, hogy vállalati keretek között a béreket teljesítménya­rányosan kell megítélni. Ugyanakkor keveset beszélünk arról, hogy a teljesít­ménymérés. különösen a szellemi műn­A Videoton számítástechnikai cikkei igen keresettek a bolgár vegyiparban, az energiatermelésben és a híradástech­nikában. Ä burgaszi, jamboli, devnjai, pleveni, vracai és szófiai vegyikombinát, a gabrovói Kapitan Djado Nikola műanyagüzem, a szófiai Dimiter Ganev műanyaggyár csak egy részét teszi ki azoknak a bolgár nagyüzemeknek, ame­lyek ES 1010, ES 1011, ES 1012 vagy VT—20, VT—30 Videoton-rendszereket használnak fel. Miután a Bulgáriába irányuló kivitel meghaladta az 1 millió rubel értéket, a magyar üzem 1977 nyarán kirendeltsé­get létesített Szófiában. Később a vevőszolgálati tevékenység elősegítésére műhelyt és raktárt létesítettek, így jött létre a kereskedelmi-műszaki központ, amely hardver- és szoftver­szolgáltatásokat nyújt, hagyományos szervizelést végez, to­vábbá szakemberek számára nyújt továbbképzést. A központ fennállásának tizedik évfordulója alkalmából a Sheraton-Balkan Hotel kiállítási termeiben mutatták be a magyar számítástechnika legújabb eredményeit. A Videoton és bolgár partnerei — az Izotimpex, a Techni­ka és Telekom — tízéves együttműködése során a kétirányú árucsere a korábbinak a háromszorosára nőtt és 1986rban elérte a 11,5 millió rubel értéket. Az együttműködés kezdetén a Videoton display-terminálokat, lyukkártyákat és lyuksza­lagkezelő készülékeket szállított, 1980-tól azonban már főleg nyomtatókat. Az export állandóan növekszik, így ezekből a gépekből már több ezer található Bulgáriában. A bolgár partnerek mágneslemezeket és mágnesszalagokat szállítanak Magyarországra. HUCUL LOVAK JÓSVAFŐN tóm» Jósvafőn hucul lovakból létrehozták az ország egyetlen ilyen jellegű állami törzstenyészetét. Ez a faj az európai vadló, a tarpán leszármazottja, melyet a Tisza forrásvidékén élő népcsoport, a huculok háziasítottak. Innét kapta a nevét. Valamikor a Kárpátok vidékén elterjedt, kedvelt faj volt igényte­lensége, munkabírása miatt, de napjainkra már na­gyon megritkult az állomány. KONTÉNEREK KORA Az 1960-as évek elején már akkora árumennyiségeket kel­lett megmozgatni a világkeres­kedelemben, hogy az a hagyo­mányos módszerekkel igen sok problémát okozott. Ekkor szü­letett a mentő gondolat: olyan szállítóládára, dobozra, tar­tályra, vagyis konténerre van szükség, amelyik a gyártól a felhasználóig, a vevőig viszi az árut anélkül, hogy a láda tar­talmát egyszer is át kellene rak­ni. A gondolatból szabadalom lett, és a hatvanas évek közepé­re a konténer, a konténeres szállítási mód meghódította a világot. Mivel igen sok áru- és ter­mékféleség szállítható konté­nerben, a rakodási módok is különbözőek lehetnek. Ennek megfelelően találkozunk hátsó ajtós, teljesen zárt, nyitható te­tős vagy csak ponyvával fedett, valamint teljesen lenyitható ol­dalú vagy oldalfalak nélküli változatokkal is. Időközben a szakemberek kifejlesztették — a konténerek külső vázkereté­nek és méreteinek megtartásá­val — a tartályos konténereket is. Kezdetben kizárólag acélból gyártották a normál áruszállító konténereket. Később rátértek az ötvözött alumíniumra, mert ekként csökkenthető volt a szállítóládák tömege. Újabban az acélvázas, de műanyag falú konténerek is kezdenek elter­jedni. (A műanyag többnyire üvegszálvázas poliészter vagy valamilyen szendvicsszerke- zet.) Mivel a konténerek külső méretei és rögzítőelemei szab­ványosak, a világ bármelyik fu­varozója akármilyen — erre a célra egyébként alkalmas — járművel szállíthatja őket. De e hatalmas szállítóládák gyors le- és felrakásához speciális konténerrakodó és -mozgató berendezéseket kellett kifejlesz­teni, valóságos konténer-pálya­udvarokat kellett létrehozni nagy vasúti csomópontokon, hajókikötőkben és repülőtere­ken. ka esetében milyen problematikus. Ta­lán még nagyobb és megoldhatatlan problémát vállalunk fel akkor, ha az egyéni kereseteket a vállalati teljesítmé­nyektől, a vállalati nyereségtől, a válla­latijövedelmezőségtől tesszük függővé. Nagyon nehéz megítélni, hogy egy ter­vezőmérnök vagy egy technológus mi­lyen mértékben járul hozzá a vállalati jövedelmezőség alakulásához. A teljesítmény csak néhány munka­fajtánál egyértelmű, még ezekre is erő­sen hatnak a munkakörülmények, és más, az egyénen kívül álló tényezők. Ösztönzési rendszerünk mindenekelőtt a munkapad mellett dolgozó munkásra irányul, őt igyekszik minél nagyobb teljesítményre sarkallni. Lényegesen kevesebb figyelmet fordít a vállalati szakértelmiségre, akik nagyobb mér­tékben befolyásolják a vállalati jöve­delmezőség alakulását. Minél feljebb jutunk a kvalifikáltsági hierarchiában, annál nagyobb az „ösztönzési bénult­ság”. Úgy gondolom, hogy a műszaki ér­telmiség, de más dolgozói csoportok esetében is az alapbéreket tekintve más bérezési filozófiát kellene választa­nunk. A nyereséghez, a vállalati kollek­tív teljesítményhez fűződő kereset- és bérszabályozás nem jelent megoldást. Egy új bérpolitika megalkotásakor szá­mításba kell venni a személyi béreket befolyásoló körülményeket, a kreatív szellemi munka társadalmi fontossá­gát, a mérnöki funkciók újratermelési költségeit, a munkaerő piaci viszonya­it, a munka bonyolultságát, intenzitá­sát, a munkával járó áldozatvállaláso­kat. Ezen az alapon lehetne a magasan kvalifikált, alkotó műszaki értelmiség bérpozicióját a maihoz képest javítani. Az a láthatatlan kéz, amely hosszú időn át á bérkülönbségeket mérsékelte, csak így tudja a műszaki értelmiség vál­lalkozó, kezdeményező erőit felszaba­dítani. Kormányzati és vállalati intéz­kedések szükségesek ahhoz, hogy a nagyvállalati keretek között is minél nagyobb' számban megjelenjenek a „vállalkozói szigetek, a vállalkozói grundok” és ne legyen akadálya nagy- vállalati keretek között sem a munká­val megalapozott nettó személyi jöve­delmek növekedésének. NDK A környezet védelméről külföldieknek Tizedszer rendezi meg az NDK azt a tízhónapos tanfolyamot, amelyben a fejlődő országok szakemberei készül­nek fel a környezetvédelemre. Az UNESCO és az UNEP (az ENSZ környezetvédelmi programja) megbí­zása alapján a tanfolyamot a drezdai műszaki egyetem szervezi. A résztve­vők eddig négy kontinens 76 országá­ból verbuválódtak, főként Ázsia, Afri­ka és Latín-Amerika államaiból érkez­nek. Vannak közöttük biológusok, ge­ológusok, geográfusok, hidrológusok, tervezők, közgazdászok, agrármérnö­kök ugyanúgy, mint vegyészek, fiziku­sok, matematikusok, kibernetikusok. Valamennyien környezetvédelemmel foglalkoznak, s mindüket kormányuk delegálja a rangos drezdai továbbkép­zésre. Ennek elvégeztével vezető kör­nyezetvédelmi posztokra kerülnek ha­zájukban. A tanfolyam 490 órányi elméleti és 910 órás gyakorlati foglalkozásán hét nagy témakör — köztük a mezőgazda­sági környezetártalom, az állattenyész­tés, a víz- és az erdőgazdálkodás — legfontosabb környezetvédelmi kérdé­seit tárgyalják. A gyakorlatban ismer­hetik meg mindazt, amit az NDK szak­értői tesznek a környezetvédelem érde­kében például a tengerpart védelmé- ’ ben, a környezetbarát gazdálkodási rendszerek bevezetésében és tömeges elterjesztésében, illetve a kimerült kül­színi bányaterületek talajának rek ulti- válásában. Mivel az érdeklődés évek óta növek­szik, minden jelentkezőt nem tudnak felvenni a tanfolyamra. Ezért az utóbbi években kihelyezett regionális kurzuso­kat rendeznek a drezdaiak Brazíliában, Mexikóban, Szudánban, Kenyában, Indiában és Vietnamban. Ezeknek a tanfolyamoknak a vezetői a Drezdá­ban végzett ökológusok közül kerülnek ki.

Next

/
Thumbnails
Contents