Petőfi Népe, 1987. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-26 / 200. szám

1987. augusztus 26. • PETŐFI NÉPE • 5

BESZÉLGETÉSEK A KIBONTAKOZÁS PROGRAMJÁRÓL

A Magyar Szó- Y Y ' F a F F a a F •

Hosszú tavu stratégia

zottsága július 4- ~

én hozta nyilvá- m • • F F 'W

■ssasr a Ganz bajai gyaraban

kibontakozás «f 1 91/

programját. A dokumentum az emberek figyelmének központjába került, az üzemekben a gazdasági, társadalmi vezetőket, a munkásokat is gondolkodásra, vitára, a jövö alakítására készteti, s már a kormányprogram elkészülte előtt igyekeznek megtalálni az állás- foglalásból rájuk háruló feladatokat.

— Már a párt gazdasági-társadalmi kibontakozási programjának megjelenése előtt foglalkoztunk hasonló gondolattal, ugyanis a vállalat szanálás előtt állt — kezdte Bóner Zoltán, a Ganz villamoskészülék-gyár pártbizottságának titkára. — Stratégiai tervet kellett kidolgoznunk annak ellenére, hogy a bajai gyár nem volt veszteséges. Néhány nappal a párt programjának megjelenése előtt készültünk el saját tervünkkel, amely egybevág a központi programmal. Már a múlt esztendőben — az intézkedések hatására — vállalatunk nem volt veszteséges, sőt, a tervezett nyereségen túl 6,5 százalékkal többet értünk el. Ezt az esztendőt alaposabban terveztük, amelynek alapján a féléves felméréseink szerint a tervet időarányosan teljesítettük, az előírásoknak megfelelő volt a létszám, a nyereség, sőt a termelési érték a tervezettnél 6,8 százalékkal több lett.

— Alaposan tanulmányoztam a párt kibontakozási programját, amely számunkra azt a feladatot szabja meg, hogy olyan termékösszetételt, struktúrát valósítsunk meg, ajnely biztosítja a rendelésállományt — vette át a szót Svecz Zoltán műszaki főmérnök, igazgatóhelyettes. — Ezzel szerencsére nincs gondunk, mert 1988-ra a kapacitást meghaladó rendelésállományunk vap a MÁV-tól, a BKV-tól, a Ganz- Mávag-tól és természetesen saját anya- vállalatunktól. A jelenlegi termék- struktúra mellett bővítjük gyártmányaink körét. A nagyobb nyereség érdekében önálló termékeket viszünk közvetlenül a piacra, illetve saját anyavállalatunkkal olyan termékek gyártására kő-, töttünk szerződést, amelyre Budapesten nincs kapacitás. Tudomásunk szerint az anyavállalat tárgyal a nyugatnémet Siemens céggel egy közös vállalat létrehozásáról vasúti készülékek gyártására. Ez minket is érint, hiszen itt készülnek különféle vasúti irányítástechnikai berendezések. Ez idáig az a gyártmány, amit ide, Bajára telepítettek, az mindig nyereségessé vált.

— Gazdálkodásunk alapja az importanyag — folytatta a pártbizottság titkára — az éves tervet 20 százalékos importanyag-csökkentéssel kellene megoldanunk. Ezt sajnos mással pótolni nem lehet, mert a berendezéseket licenc alápján gyártjuk, s a megrendelők csak így fogadják el. Jelentős gondjaink vannak a háttériparral. Ennek érzékeltetésére szeretném elmondani, hogy 40 ezer féle anyagot használunk a gyártáshoz, amelyeket kellő időben, minőségben és választékban kellene megkapnunk. Kénytelenek vagyunk nagyobb készleteket tartani, hogy ne legyünk kiszolgáltatva a háttériparnak.

— A hosszú távú, alaposan kidolgozott stratégiára más okból is szükség günk van — mondta a műszaki főmérnök. — A velünk kooperáló, együttműködő partnereink nem minden esetten tartják be a szerződéses fegyelmet, határidőt. Ezekből több mint 120 van, s nem kevesebb mint évi 500 ezer munkaórát teljesítenek. Ez éves tervünk egyharmad része, vagyis nemcsak a háttériparnak, hanem a partnereinknek is a „markában” vagyunk. Az utóbbi időben, szerencsére, némi javulás tapasztalható, amely a munkahiányra vezethető vissza. Nem lennék igazságos, ha nem hangsúlyoznám: partnereink azért felelősségben felnőttek, igyekeznek alkalmazkodni.

— Saját hosszú távú stratégiánkat, s ezzel együtt a párt gazdasági kibontakozási programját tudjuk teljesíteni — folytatta a gondolatsort Bóner Zoltán. — A pártbizottság véleménye szerint a határozatok végrehajtása a legfőbb politikai feladat. A stratégiánk jó, csupán a határozatok végrehajtását kell felgyorsítani, akkor eljutunk a rugalmas piaci alkalmazkodáshoz és a gazdasági stabilitáshoz. Igen jelentős tennivalóink vannak a rendeletok félre-, magyarázásából származó negatív hatások kivédésében. Nálunk, itt a Ganz bajai gyárában, a dolgozók együttműködnek a vezetőkkel, nem a siránkozás

a jellemző, hanem azt keressük hogyan tudunk kilábalni a kátyúból. Gondjaink természetesen vannak, de ezeket a vezetők nem titkolják el a dolgozók elől, őszintén feltárják és megoldásukhoz támogatást kapnak ...

— Bérszínvonalunk az utóbbi két évben emelkedett, — szólt ismét Svecz Zoltán. — Ennek is köszönhető, hogy alacsony a fluktuáció, sőt, kvalifikált szakembereket tudunk felvenni. — Tervszerűen csökkentjük a létszámot, de nem úgy, hogy embereket bocsátunk el, hanem az eltávozottak helyére nem veszünk fel másokat, ez természetesen a kiváló szakemberekre nem vonatkozik. Tulajdonképpen minőségi változást várunk a szakembergárdánkban. Ezt célozza az az intézkedésünk is, hogy a műszakiaknál átlagosan 1000 —1500 forintos bérfejlesztést hajtottunk végre. Ez a soron kívüli béremelés megállította azt a folyamatot, hogy mérnökök, technikusok itthagyják a gyárat. Kétségtelen, ezt követően javult a gyártmányok műszaki előkészítése, de a szellemi tartalékokat még ezzel sem sikerült felszabadítani. Úgy vélem, ezek akkor jönnek a felszínre, ha javul az érdekeltség. A gyárra az a jellemző, hogy több bérért több produktumot várunk, követelünk. A gyárban lesz némi műszaki fejlesztés, de sajnos nem olyan, hogy ettől a gyár jelentősebb haladást éljen el. A fejlesztésre csak szerény mértékű fedezet áll rendelkezésre, amely csupán a szinten tartásra elegendő.

— A napokban tartottuk a gyári párt-végrehajtóbizottság ülését, ahol a kibontakozás programját vitattuk meg — mondta Bóner Zoltán. — Határozatunk szerint számunkra a kibontakozás programjának megvalósítása rendkívül fontos, de terveinken, elhátározá- sainkon módosítani nem szükséges. Nagy várakozással tekintünk a kormány döntése elé, kíváncsiak vagyunk a szabályozók változásaira, amely természetesen. befolyásolja a termelést, a nyereséget, az érdekeltséget...

Gémes Gábor

FÜSTBE MEGY,,A .JÖVŐNK1?

na

Mibe kerül

Füstlie megy a jövőnk?

így teszik fel, egészen egyértelműen a kérdést az orvosok és más egészségügyi szakemberek. Mert a dohányzás okozta betegségek világszerte egyre nagyobb méreteket öltenek, s ha a serdülő korosztályokat nem sikerül megakadályozni a rászo- kásban, valóságban nagy veszély fenyegeti — erről az oldalról is — az emberiséget.

S „nem csak” az egészség a tét: gazdasági kárt is okoz a dohányzás. A Német Szövetségi Köztársaságban például orvosok számították ki, hogy míg az államnak évente 10 milliárd márka bevétele származik a dohányárukból — az ezek által okozott kár mértéke még egyszer annyi, 20 milliárd márka.

Hogy nálunk milyen az arány — azt csak sejteni lehet, a nyugatnémetekéhez hasonló felmérés, statisztika Magyarországon nem készült. Annyi biztos, hogy a cigarettafogyasztás évről érre emelkedik. Ha nem is tartozunk az „élbolyba”, de az egyre több dohányárut fogyasztó országok között tartanak nyilván bennünket: 1974 és 1984 között 0,4 százalékkal többet füstölt el hazánk lakossága, míg például Hollandiában 3,3, Nagy-Britanniában 3,1 százalékos volt a csökkenés, sőt a dohányzásról híres Bulgáriában is kevesebb — bár csak 0,2 százalékkal — a nikotintartalmú füstölnivalók fogyasztása, mint tíz évvel korábban.

Hét százalék a családoknál

Az állami bevétel dohányfélékből — körülbelül annyi forintban, mint a nyugatnémeteké márkában, azaz 10 milliárd körül jár. Ehhez egy évben 27—28 milliárd cigaretta füstjét engedjük a levegőbe — és ki-ki a saját és nem dohányzó embertársai tüdejébe. Ha egy családnak két tagja dohányzik, átlagosan havi kiadásaik 7 százaléka megy el füstölnivalóra. (Ami igen sok család költségvetésében lényegesen nagyobb tétel, mint a kultúrára — könyvre, színház- és mozijegyre, zenére — költött összeg.)

Bár a látszat sokszor ellenkező arányokra enged következtetni, hazánkban a 14 év fölötti lakosságnak nem egészen egyharmada, 32 százaléka dohányzik, és 48 százaléka meggyőződései nem dohányzó. A fennmaradó 20 százalék pedig— leszokott. Igaz, vannak, akik nem is egyszer tették meg ezt...

Meggyőző adatok bizonyítják, hogy érdemes leszokni, amíg nem késő. Orvosi vizsgálatok és kísérletek sokszorosan igazolták azt a régi feltételezést, hogy szoros összefüggés áll fenn a dohányzás és a tüdőrák között: ahol növekszik a dohányzók száma, nő a tüdőrákos eseteké is. Magyarországon 1970-ben 3 ezer körüli új tüdőrákos beteget vettek kezelésbe — 1986-ban pedig csaknem 6 ezret. Ugyanígy kimutatható a csökkenés

összefüggése is, bár csak 10—15 év után jelentkezik a tömeges leszokás áldásos hatása, fgy például az USA-ban 1968- ban zajlott le az első — és igen eredményes — dohányzás elleni kampány. Akkor még ott a 14 évnél idősebbek 52 százaléka dohányzott. 1982-ben már csak a lakosság 39 százaléka tartott ki a szívnivalók mellett — és megkezdődött a tüdőrákos betegségek számának apadása.

Zsúfolt kórházak

Ugyancsak sok bajt okoz a dohány a „motornál”, azaz a szívnél: a coronaria- (szívkoszorúér-) megbetegedések, így a rettegett infarktus okai között ugyancsak „előkelő” helyet foglal el a dohányzás. A szívbetegek tetemes része emiatt kerül kórházba. Az orvosok szerint itt nem is elsősorban a minden dohányfélében meglevő kátrány a „ludas”, hanem

— valószínűleg — a dohányzás közben keletkező és a vérben feloldódó gázok. Az összefüggés itt is nyomon követhető, a skandináv országokban erősen csökkent az ilyen természetű szívbetegségek száma, amióta megkezdődött — pontosabban: amióta eredményeket hozott

— a dohányzás elleni küzdelem.

Igaz, hogy az első intézkedések már

nálunk is napvilágot láttak. Egyes vasútvonalakon nem szabad dohányozni, s a MALÉV repülőgépein sem, egyelőre a rövidebb járatokon. Több kórházban ugyancsak megtiltották a dohányzást az orvosok, az egészségügyi személyzet és a betegek számára egyaránt. (Természetesen — és helyesen — enyhítve azzal, hogy mindenütt vannak dohányzásra kijölt helyiségek.)

Némileg enyhíti nálunk a veszélyhelyzetet az, hogy a Magyarországon forgalomba kerülő cigaretták 86 százaléka füstszűrös (1972-ben csak 47 százalék volt). Csökken a cigaretták dohánytartalma is, a hazai dohány-vetésterület felén Virginia fajtát termelnek, ennek alacsonyabb a nikotinszintje, mint a régi ^fajtáknak. Mindehhez jön az a figyelmeztetés, amely kötelezően szerepel minden cigarettásdobozon: „A dohányzás káros az egészségre!”

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) célul tűzte ki, hogy 1995-ig az országok lakosságának 80 százaléka tartozzék a nemdohányzók táborába. F.z reális cél, hiszen ha a icsz'okortuk aránya megmarad a 20 'százaléknál, és évente csak 10 százalék szokik rá a felnövő nemzedékekből — az arány egyre javul, s a kitűzött határidőig meg is lesz a 80 százalék nemdohánvzó.

A mulasztások egyharmada

Sokan szívesen abbahagynák a dohányzást — de nem tudják, hogyan kezdjenek hozzá. Kényszerítő eszköz nincs, s nem is lenne helyes ilyet alkalmazni. Próbálkoztak már — mérsékelt sikerrel — a szovjet és bolgár gyártmányú tablettákkal, újabban pedig a Ni törette nevű, svéd gyártmányú rágógumival. Ez utóbbinál 30—40 százalékos leszokási arányt értek el, ami igen jelentékeny eredménynek számít nem csak a dohányzás, de általában a káros szenvedélyek betegeinek gyógyításánál is.

Vannak már videoprogramok, amelyek bemutatják: milyen veszélyei vannak a dohányzásnak, és mit tegyen rágyújtás helyett a leszokni akaró dohányos. Gyógyítják hipnózissal, akupunktúrával, csoport-pszichoterápiás módszerekkel. De csakis azokat, akik úgy döntöttek, hogy le akarnak szokni.

— A legfontosabb — mondja dr. Aj- kay Zoltán, a Korányi Tüdőkórház főigazgató-helyettese, a dohányzás elleni országos küzcdelem egyik vezetője—az akarat. Az orvosok sokat segíthetnek. Egyébként az orvosok körében máris az országos lakossági átlag alá csökkent a dohányzók aránya. A másik fontos tényező: a jó vagy rossz példa. Elsősorban az orvosoknak, a pedagógusoknak, és a televízióban gyakran megjelenő személyeknek kell példát mutatniuk, őket sokan követik szívesen.

S hogy a sok gonddal küzdő állami költségvetés számára mit jelentene, ha egyszeriben tömegesen szoknánk le a dohányzásról? A tízmilliárd forint, dohányáruból származó bevétellel szemben áll —, hogy nálunk is, mint számos országban, a munkahelyi mulasztások egyharmada írható a cigaretták, a dohányzás rovására...

Vár kon vi Endre

SZAKMÁJUKBAN DOLGOZNAK A JÖVŐ MÉRNÖKEI

Mozdonyvezető

egyetemisták

A Leningrádi Vasútmémöki Főiskolán diákokból álló, különleges munkabrigádot alakítottak, amelynek tagjai a vasutakon végeznek majd különféle munkákat.

Maguk a hallgatók tervezték meg azt a gyakorlókabint, amely tulajdonképpen a villanyvonat vezetőfülkéjének modellje. Ezen gyakorolva, majd elsajátítva a kisegítő-mozdonyvezető szakmát, a jövő útmérnökei a tanítási szünetekben a különleges munkabrigádokban dolgoznak. Havonta 40—50 órát töltenek el a villanyvonat vezetőfülkéjében. Ez nemcsak hogy nem megy a tanulás rovására, ellenkezőleg, még nagyobb érdeklődéssel fordulnak a saját jövő szakmájuk felé, amit a főiskolai érdemjegyek javulása is bizonyít.

A munkabrigád tagjai már kidolgoztak néhány javaslatot a villanyvonatok irányítási rendszerének tökéletesítésére. Az ilyen, és hasonló munkákért a diákok havonta átlagosan 70 rubelt kapnak ösztöndíjuk mellett.

Speciális diákcsapatok Leningrad más felsőoktatási intézményében is létesültek. A jövő hajóépítő mérnökei például kidolgozzák és végrehajtják a dokkok műszaki felújítási tervét, a villamosmérnöki főiskola hallgatói a saját szakmájukhoz közelálló vállalatok munkahelyein veszik ki részüket a tervezésből és kivitelezésből, a jövő vízügyi szakemberei olyan formában kapcsolják össze a tanulást a munkával, hogy Leningrad új ár- vízvédelmi létesítményének építésén vállaltak munkát.

Mindez jelentős mértékben segíti a fiatalokat abban, hogy még a főiskolai évek alatt komoly gyakorlati jártasságra tegyenek szert választott foglalkozásukban.

• Vasútépítő főiskolások

• Diák építőbrigád

;** VvKAMBODZSA KINCSE: A KAUCSUK

Sárgásszürke síkság, hőségtől bágyadt falucskák, aprócska kikötők, a Mekong folyó partoldalába befúródott orrú fekete halászcsónakokkal. Ilyen látványt nyújt a kambodzsai föld a száraz évszakban. Fél évig sehol egy csepp eső, csöppnyi nedvesség. Kiszáradt talaj, alig csörgedező folyóvíz, elsárgult növények. Csak Csupi határában villan fei üdezöld színfolt, a gumiültetvény gondosan ápolt, rendszeresen öntözött farengetege.

Az ültetvény közelében új település, nemrég vették birtokba a munkások, így rövid úton juthatnak munkahelyükre. A fák alatt műanyag vödrök, amelyeket csaknem színültig megtölt a megcsapolt gumifa gazdagon csörgő fehér leve, a latex. A feldolgozó üzem felett a nyers kaucsuk jellegzetesen éles szaga üli meg a levegőt. A tartálykocsikban ide szállított latexet nagy, cementfaíú medencékben gyűjtik össze, majd mechanikai és kémiai kezelés után kerül a technológiai sorra, az automata kemencékbe, amelyekből szar lag hordja ki a sárgásbarna kaucsuk- brikettet.

— A kaucsuk Kambodzsa fő kiviteli cikke — mondja Kim Thang, a kau- csuküzem igazgatója. — Cserébe gépeket, berendezéseket, fogyasztási cikkeket kapunk a szocialista országoktól. A Szovjetunió, az NDK és más szocialista országok segítséget nyújtanak nekünk a kaucsukgyártás fejlesztésében. Ezt az üzemet például szovjet műszaki támogatással állítottuk helyre. 1980 végére azonban már ötezer hektárnyi ültetvény adott bőséges latextermést a feldolgozó üzemieknek. Három év alatt 15 ezer hektárra növeltük az ültetvények területét, és a kaucsuk így ismét alapvető exportcikkünké válhatott.

Tavaly az ültetvények összterülete elérte a 33 ezer hektárt, és a kaucsuk exportja meghaladta a 9 ezer tonnát, ami hatszor annyi, mint az 1980-as termés. Munkásokban sincs hiány. A dolgozók szívesen jönnek a fővárostól és a nagyobb településektől meglehetősen távol eső Csupiba, mert itt jók a munka- és az életfeltételek. Van lakás, élvezhetik a szociális gondoskodás különböző fajtáit — tájékoztat az igazgató és hozzáteszi:

— Legnagyobb gondunk a kaucsuk- feldolgozó üzemek bővítése, illetve új üzemek építése. E téren Vietnamtól kapunk segítséget, úgy, hogy az ottani üzemek dolgozzák fel a kambodzsai kaucsukot. Ez azonban nem gazdaságos, mert a szállítás költséges és veszteséges. Ezért az ültetvények bővítésével párhuzamosan megkezdtük a feldolgozó üzemek rekonstrukcióját.

N

o végre, valamilyen termékféléből bőséges a kínálat! Á nyár elején szo- morkodtunk az illatos sárgabarack hiánya miatt, aztán kedvetlenül észleltük, hogy az őszibarack ára nem akar a déligyümölcs, a narancs értéke alá süllyedni. És most boldogan látjuk, hogy a dinnyések szerencsésebbek voltak, mint a csonthéjasok termelői. Valóságos kis hegyek halmozódnak máris a boltok környékén, az arra kijelölt „kistermelői árusító helyeken”—egyszerű népi szóval: a kispiacon —, a hetipiacok nagy felhozataláról most nem is beszélve.

Az árak még makacskodnak, az eladók nem hiszik el, hogy jó lesz mielőbb túladni a portékán, mert könnyen a nyakukon marad, és ser- téseleség lesz belőle. A kecskeméti széchenyivárosi ABC-üzlet előrelátó vezetője már a múlt héten öt forintos reklámáron kináltatta a kocsirakomány dinnyét a bolt bejáratánál: Másnapra álig maradt belőle. Aztán már a piaciak is jobbnak látták hasonló árat kérni a dinnyéjükért. Belátták, hogy aki

Dinnyevásár

makacskodik és kitart a hat—nyolc forintos ár mellett, az elüldögélhet napokig, meg se kérdik tőle, miért hozta ki az áruját.

Nem kívánjuk mi, vásárlók, hogy elpotyázza bárki is, amit fáradságos munkával megtermelt. A dinnyével is sok baj van, mire a kis, tápkockákban nevelt palántából ilyen szép, hatalmas gyümölcs lesz, addig sokszor le kell hajolnia a termelőnek. S a piacra hozatal sem gyerekjáték, mert csakis a jól időzített — éppen beért, de nem túlérett — áru az eladható, és hát súlya is van ezeknek az óriási gömböknek, párszor meg kell emelni, mire gazdára találnak.

Mint ahogy most is itt álldogál egy vevőjelölt. Fógdossa, tapogatja egy városi azt a hatalmas dinnyét, meglehetősen tanácstalanul. Egy járatosabb, idősebb férfi mondja, neki jószándékkal:

— Úgy nézze, mint a menyecskét! Ha szépen ragyog, nem kókadt, aztán jól is szól, és ha megtapogatja, ütögeti, nem kong üresen, nem beszél vissza élesen, akkor biztosan jó lesz az a dinnye.

A városi embernek fölcsillan a szeme, és köszöni a tanácsot. Aztán figyelmesen nézi a dinnyehegyet, és kiválaszt egyet a sok közül. Lapo- gatja, tenyerével simogatja, mintha egy gömbölyű asszonyféle járna az eszében..

De én már nem várom ki a vá- lásztás végét. Tudom, hogy még holnap is bőséges felhozatal örvendezteti meg dinnyére éhes kedvünket. Hiszen szép hosszú őszre van kilátás, mondják a tapasztalt időjósok. És már a szőlő is olcsóbb, mint a mandarin volt decemberben. Hát persze, tudjuk, hogy elvitte a fagy a javát, de azért talán marad még kóstolóba valami, a lakosság számára is elérhető áron.

Mert mifelénk már csak az jelenti az igazi reményt; a bőség, a gazdag termés, no meg az ősz könnyelmű ígérete, ami még hátra van, és telje- sületlen...

F. Tóth Pál