Petőfi Népe, 1987. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-19 / 195. szám

Háromszáz- huszonöt éve halt meg Blaise Pascal (1623—1662) francia mate­matikus, fizi­kus és filozó­fus. Mint nővé­re igen találó­an feljegyezte róla, már egész fiatalon „mindennek az okát tudni akar­ta. Gyermekkora óta csak an­nak tudott hinni, amit világosan igaznak látott, s ha nem mond­tak neki elfogadható ókokat, ő maga keresett ilyeneket.. Egy Íz­ben azt vette észre, hogy ha az asztalon késsel megütnek egy porcelántányért, erős hangot ad, de a hang rögtön megszűnik, ha az ember a' kezét a tányérra te­szi. Tüstént az okát akarta tud­ni. Oly sok dolgot figyelt meg e tárgyban, hogy 12 éves fejjel ér­tekezést irt róla." A geometria és a matematika mellett a fizika, a mechanika és az utasforgalom szervezése ér­dekelte. Ö indította el Párizsban 1662. március 18-án az első om­nibuszkocsit. Hogy számokkal bajlódó adóhivatalnok apján segítsen, 1642-ben számológépet szerkesztett, ö bizonyította be azt a XVII. század első felében lehetetlennek tartott tényt, hogy a levegőnek is van súlya. Egy­szer, hogy megfeledkezzék kínzó fejfájásairól, a cikloid problémá­ján törte a fejét; ezzel a munká­jával Leibnitzet segítette az in- finitezimális számítás felfedezé­sében. 1987. augusztus 19-én, szerdán ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Előzetes 20-án, csütörtökön 20—01 óráig: Nyá­ri, augusztus 20-ai videodiszkó. MOZI KECSKEMET Városi mozi: lél 4, háromnegyed t és 8 órakor: A LOVADAT LELÖVIK. UGYE? Sz., amerikai Ilim. 14 éven felülieknek. Árpád mozi: háromnegyed 6 és 8 órakor: KINCS, AMI NINCS. Sz., mb„ olasz filmvigjáték. Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél 8 órakor: FILMMÚZEUM. NIA­GARA. Amerikai Ilim. Mesemozi: háromnegyed 6 óra­kor: A TALÁLÉKONY NYUSZI. Aranyhoraok videomozi: 7 és 9 óra­kor: A HONGKONGI EMBER. SZ., hongkongi kalandfilm. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: TRÜKKÖS HÁLÁL. Sz., mb., ame- -rikai krimi. 14 éven felülieknek. KISKOROS Stúdiómozi: 6 és 8 órakor: EROTI­KUS képregény, sz., japán óim. 18 éven felülieknek. KISKUNFÉLEGYHÁZA Szakmaközi Művelődési Ház: 6 és 8 órakor: COUNTRY TEXASBAN. Sz., amerikai film. Kertmozi: 21 órakor: SOK PÉNZ­NÉL JOBB A TÖBB. Sz., mb., fran­cia film. 16 éven felülieknek. TISZÁK ECSKE Az Arany János Művelődés] Köz­pontban: 8 órakor:- PAT GARRETT ÉS BILLY, A KÖLYÖK. Sz., ameri­kai westernfilm. 14 éven felülieknek. Uborkatermesztési bemutató A Szabadszállási Lenin Tsz tegnap kiskerti tám rendszeres uborka termesztési bemutatót szer­vezett Puskás Kálmán szövetke­zeti tag gazdaságában azzal a céllal, hogy mind többen megis­merjék, megkedveljék e növény ilyen technológiával történő sza­porítását. Az érdeklődők a hely­színen meggyőződhettek e ter­mesztési torma előnyeiről. A gazdaság egyébként a kiskerttu­lajdonosokkal szerződést is köt az ily módon termesztett uborka átvételére, amit aztán saját kon­zervüzemében feldolgoz. Út­felújítás Szabad­szálláson A Közúti Igazgatóság solti üzemmérnökségének dolgozói Sza­badszálláson egy kilométer hosz- szóságban felújították a Szalk. szentmártan felől bevezető utat. A munkát a napokban fejezték be. (Tóth Sándor felvétele) BETÖRÉS MIATT KÉSIK A NYITÁS Elkészült a lászlófalvi bevásárlócentrum Lászlófalva központjában már csak egy korszerű iparcikküzlet hiányzott, hogy el lehessen mon­dani : a községben van bevásár­lócentrum. Az élelmiszer-, a hús- és az italbolt szomszédságában tegnap az Univer Áiész átadta új egységét, a 80 négyzetméteres Iparcikkboltot, a raktárral és a félvásárlóteleppel egybeépítve. A hozzá tartozó parkolóval együtt 1,3 miliő forint költséggel meg­valósult beruházás fél év alatt készült el. Mezőgazdasági eszkö­zöket, növényvédő szereket, festék­féléket, tartós fogyasztási és ap­ró iparcikkeket, ruházati árukat találnak itt a vásárlók, akiknek csak — előreláthatólag — a hó­■ ■ nap végén tárják ki az üzlet aj­taját. Ugyanis a bolt feltöltése­kor váratlan vendég(ek) érkez­tek: .tolvajok; a betörés miatt lel­tározással kell kezdeni a pre­miert. KISZAKADT Á ZSÁKOM, KIHULLOTT A MÁKOM. Hova lett a tíz deka? Nem öröm a reklamáció sem a vevőnek, sem az eladó­nak. A fiatalasszony azonban ilyen, kitörő haragra nem szá­mított. A keoskeméti Nyíri úti élelmiszerbolt eladónője kiabálni kezd vele, dühösen a mérlegre dobja a mákot, amely a galibát okozta. A mérleg tíz dekával keve­sebbet mutat, mint ameny- nyiért fizetett. Huszonöt deka helyett tizenöt dekát, annyit, amennyit a fiatalasszony ere­detileg venni is akart — ez rendben is van. Az viszont nincs, hogy az eladónö mégis huszonöt deka árát véste a papírra. Ám még ez a kérdés sem lényeges, történhetett tévedés is, véli a fiatalasszony, ő csak azt szeretné, ha vissza­adnák azt a tizenhét forintot, amivel áz imént többet fizet­tettek vele. Az eladóval azonban nem lehet beszélni, legfeljebb túl- kiabálnl lehetne. Elmeit han­gon bizonygatja mindenki előtt: a kedves vásárló bizo­nyára kiszedett a zacskóból tíz dekát, és most követeli a különbözetek Fél órával a vá­sárlás után! A fiatalasszony . védeke­zik, a jórészt ismerősökből ál­ló vásárlók gyűrűjében. Hő­siesen állja a szózuhatagot és a fürkésző pillantásokat. Vé­gül kéri a panaszkönyvet, a felsőbb szervektől remélve az igazságtevést. Hiszen bizo­nyítani Is tudja az igazát: szomszédasszonya a vásárlás­tól eltelt idő alatt végig vele volt, ő tanúsíthatja, hogy nem vett ki semmit a zacskóból. Elég gyakran vagyunk tanúi ehhez hasonló jeleneteknek. Márpedig tudjuk magunk­ról, semmiért csak nem me­gyünk vissza a boltba vesze­kedni? Kisebb tételeknél még igazunk tudatában sem — le­gyintünk a vissza nem adott egyfor in tokra. Két-három fo­rinttal történő megkárosítá­sunkkor is csak nyeljük a mérgünket Ám ha mégis visszame­gyünk, legalább elvárnánk: komolyain vegyenek, és embe­ri hangon beszéljenek velünk az eladók, még ha a munká­jukat éri is a kritika. Ha pél­dául vastagabban fogott a ce­ruza ... Mert a zacskóból hiányzott a mák, pedig az nem szakadt ki, sőt ki sem vettek belőle, ezt tanú bizonyítja. Hova lett a tíz deka? T. M. FOL Y ÓIRATSZEMLE FoR ItiiS 87-8 A Bács-Kis- kun Megyei Tanács folyó­iratának leg­frissebb szá­mában „Sza­badon szolgál a szellem’’ címmel olvas­ható érdekes, múltidéző interjú Ke- resztury Dezsővel. A kérdéseket Orosz László kecskeméti iroda­lomtörténész tette fel. Pomogáts Béla Csíki László költő mun­kásságáról ír. A tanulmány „mellékleteként” négy vers is található Csíkitól. ,,Ma operálják szegényt. Nem azért szegény, mert megoperálják, annak in­kább örülhet, hanem azért, mert idáig fajúit a baja. Őt viszik a kés alá, és én nem tudok aludni. Három óra múlt csak, nem ütő- gethetém az írógépet, az egész lépcsóház átkozna érte, körmö- löm csak a betűket...’’ Így kez­dődik a szegedi Horváth Dezső elbeszélése, aki maga is átélt már komoly műtétet. (Lapunkban sorozatban közöltük ezzel kap­csolatos kisregényét!) Megyénk az országos sajtóban Magyar Nemzet, 1987. augusztus 18-ai szám: Készülődés augusztus 20-ra. Lászófalva visszakapja az egykori Szentkirály hevet. — Népfronltkiitüintetések a közelgő alkotmáinyinap alkal­mából. (A kitüntetettek között vannak Bács-Kiskun. megyeiek is.) L. G.: „A gondolkodó Bánkot akartuk megjeleníteni.,(A nyilatkozó, Szőnyi G. Sándor utal a Kecskeméten rendezett Bánk bán előadásra is.) Városépítés, 1987. 3. szám: Pethö Sándor: A falu. (A folyóirat 1986/4. számáról, ahol Romány Pál: A falu és közigazgatás című cikke megjelent.) — Magyar Urbanisztikai Társaság Városok és Községek Tagozata. (A tisztújító ülés után dr. Fláy Ferenoné, Kecskemét Város Tanácsának elnökhelyettese is a vezetőség tagja lett.) Az Érem, 1987. 1. szám: Kőhegyi Mihály: Luczenbacher (Érdy) János kinevezése az MTA éremgyűjteményének élére. (A szerző a bajai Türr István Múzeum igazgatója.) Kovács István költő, törté­nész a lengyel Edward Stachura (1937—1979) legendáját idézi fel: egy magyarországi estjére emlé­kezik és verseiről is szól. Kama­rás István szociológus a diplo­mások jövőképét vizsgálta egy kisvárosban. Élményeit, tapasz­talatait a Mihez igazodik a rév­kalauz? című szociográfiájában, adja közre. Szabóné Mikus Edit kecskeméti népművelő „tág sze­mekkel” nézte végig a XIX. Ma­gyar Játékfilmszemle produkció­it. Gondolatait Tág szemekkel a világra címmel osztja meg az olvasókkal. Mézey László Miklós budapesti könyvtáros a 90 esz­tendővel ezelőtt született Fábry Zoltánról ír. Dr. Kőhegyi Mi­hály, a bajai Türr István Mú­zeum igazgatója és Tóth Agnes kecskeméti levéltáros a csávolyi németek kitelepítésének tényeit, történelmi pillanatait idézi fel. A Forrás augusztusi számában több könyvismertető is szerepel. A „könyvespolcon” ezúttal Fo­dor András; Ezer este Fülep La­jossal; Tolnai Ottó: Gyökérrágó; Csupor Tibor: Mikor Csikból el­indultam, valamint a Buda Fe­renc ötvenedik születésnapjára készült Csönd, ének, csönd... című kötetekről készült recen­zió. A verskedvelők figyelmébe ajánljuk Tűz Tamás, Tóth Endre, Szokday Zoltán, Goór Imre mű­veit. A folyóiratban a Gyergyó- alfaluban élő Búzás András gra­fikáiból láthatunk négyek (b. (.) TÖPRENGETŐ Az asszony Egy szép asszony paradi­csoma a szemnek, pokla a léleknek és purgatóriuma az erszénynek. (Bemard Fontanaelle) * Egy olyan asszonytól,' aki bosszút akar állni az urán, mindent megtudni. (Friedrich Dürrenmatt)- 8 * Bánk bán: Óh, semmi sin­csen olyan gyalázatos, mint visszaélni az asszonyt gyen­geségekkel. (Katona József) * ■ Szívesen elviselte a férfi megvetését, a férfivádat, hogy önző és kicsinyes, és csak az élet apró örömeivel foglalko­zik — csupa olyan dologgal, amivel a férfi is szeretne fog­lalkozni, ha ráérne. (Karinthy Frigyes) • Q Az asszony lelkének kitöl­tetlen szakadéka tárul elénk. (Ráth-Végh István) • Kétségtelen, hogy némely asszony épp oly nehézzé te­szi a férfi életét, mint egyes férfiak az asszonyokét. (Füst Milán) (Gyűjtötte: Havasházi László) NAPTÁR 1987. augusztus 19., szerda Névnap: Huba Napkelte: 5 óra 44 perc Napnyugta: 19 óra 52 perc Holdkelte: — Holdnyugta: 17 óra 34 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteoro­lógiai Főállomás jelenti: Augusztus 17-én Kecskeméten a kfi- zéphőmérséklet 16,3 (az 50 éves át­lag 20,2), a legmagasabb hőmérsék­let 23,0 Celsius-fok volt. A nap 9,7 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 8 órakor 15,4, 14 órakor 25,0 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérsék­let 10.8 fok, a tengerszintre átszámí­tott légnyomás 1015,1 millibar — sttiy- lyedő — volt. Augusztus 17-én Bálán a középhő­mérséklet 14.7 (az 50 éves átlag 20,5), a legmagasabb hőmérséklet 21.5 fok volt. A nap 5.8 órán keresztül sü­tött. Tegnap reggel 8 órakor 15,7, 14 órakor 25,2 fokot mértek. A legala­csonyabb hőmérséklet 9,6 föle. a ten­gerszintre átszámított légnyomás 1014,6 millibar — süllyedd — volt. TELELOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság tájékoztatása szerint a Budapesten megtartott augusz­tusi teilel ottó-sorsoláson a kö­vetkező nyerőszámokat húzták ki. 3), 32, 50, 51, 76 — Lottósorsolás. A Sportfoga­dási és Lottó Igazgatóság tájé­koztatja a játékosokat, hogy au­gusztus 20-án, a lottósorsolást a televízió 19.15 órakor élő adás­ban, kivételesen, a második csa­tornán, a rádió pedig a Petőfi • adón sugározza. — Horgászverseny Alpáron. Holnap, augusztus 20-án tartja hagyományos versenyét a Tisza- alpári Horgász Egyesület. Gyü­lekezés reggel 7 óraikor a Tisza partján, a halászcsárda alatt. — NÉPDALOSOK TALALKO- ZÚJA. Zsigárdon, Csehszlová­kiában léptek fel a dunapataji népdalkor tagjai az elmúlt he­. teltben a galántai Kodály-napok rendezvénysorozat keretében. A vendéglátók most viszonozzák a bemutatót, 20-án, Budapesten lépnek fél, majd 22-én, este 7 órakor a pataji múzeum-temp­lom,i udvarán — rossz idő esetén a Kodály Zoltán Művelődési Házban — mindkét együttes fel­lép, népdalokat mutat be. — Ittasan a kocsi elé. Augusz­tus 17-én, Kecskeméten, a Vacsi- hegy 60. számú ház előtt Forgó István 60 éves helyi lakos (Budai- hegy 37.) ittasan kerékpározott, és az őt már előző Lenkei György 20 éves kecskeméti lakos (Zsinór u. 7.) személygépkocsija elé ka­nyarodott, Forgó István súlyos sérüléseket szenvedett. — Négyen élnek a hetes ikrek közül. Tegnap reggel meghalt a szombaton született liverpooli hetes ikrek közül a harmadik bé­bi is. A kisfiú, Liam, elsőként, és viszonylag legnagyobb súllyal, nem egészen 74 dekával jött a világra. Á még életben lévő négy baba állapota az orvosok szerint válságos. — Drága cigarettagyújtás. Égy Jugoszláviában nyaraló nyugat­német turistacsoport tagjai az Isztria-félszigeti Umagban a „Korai” szálloda teraszán mulat­va azzal szórakoztak, hogy száz- dinárosokat égetve gyújtottak ci­garettára. A din ár égetésről néhá- nyan filmfelvételeket is készítet­tek. A rendőrség közbelépett, el­kobozta a filmeket. Személyen­ként 20 000 dináros pénzbüntetést róttak ki a csoport tagjaira, és 1990-ig kitiltották őket Jugo­szláviából. — A Kunság Volán autóbusz- járatait a MÁV közlekedési rend­jével megegyezően kugusztus 20-án, 21-én és 22-én a munka­szüneti napra, 23-án pedig a hét első munkanapjára meghirde­tett menetrend szerint közleked­teti. A-Skót férj btildooanÚU­í&l'-s ■ Képzeld, anyukám, I m egy jobb állást. Éjjeliőr lettem. — Meg vagy te őrülve? Pont most amikor új pi­zsamát vettünk neked?! — Lux János temetése. Lux Jánosnak, a Nyomda, a Papír­ipar, a Sajtó és a Könyvkiadás Dolgozói Szakszervezete főtit­kárának temetése augusztus 26- án, szerdán 14 órakor lesz a Far­kasréti temető új ravatalozójából (Hóvirág utca). Elvtársai, bará­tai, tisztelői 13.30 órától róhatják le kegyeletüket — tudatja a Szakszervezetek Országos Ta­nácsa, valamint a Nyomda, a Papíripar, a Sajtó és a Könyv­kiadás Dolgozóinak Szakszer­vezete. — ARATÚD1SZEK. Csaknem negyven darab különféle arató- díszt állítanak ki a kecskeméti Táncsics Mihály Művelődési Központban, aratással kapcsola­tos plakátok, képek, dokumentu­mok kíséretében. A augusztus 20-án nyíló bemutatóra — a la­punkban megjelent felhívás kap­csán — számos dísz érkezett a megyéből, valamint Albertirsáról és Nagyarról is. Különösen szép alkotásokat küldtek az izsáki öregek napközi otthonának la­kói, Fenyvesiné Kabók Aranka Dunavecséről és Czár János Mis- kéről. — SZOBORPARK. A kecske­méti Nemzetközi Kerámia Kísér­leti Stúdió előtti parkban, a Szé­chenyi téren holnap délelőtt 9 óraikor szoborparkot ad át dr. Adorján Mihály tanácselnök és Probstner János stúdióigazgató. Kovács Gyula. Pázmándi Antal és Jóna Gudvardardóttir alko­tásai kedves színfoltjai lesznek a kis térnek. — Modellezőknek. Modellező­szaküzletet hozott létre Pécsett a Műszaki Anyag- és Gépikereske­delmi Vállalat dél-dunántúli al­központja. A meo9ekalj4 belvá­rosban, a Bajcsy-Zsilinszky utcá­ban megnyitott üzletben száz­húszféle árut — autó-, repülő- és hajómodellek készítéséhez szük­séges anyagot, alkatrészt és kel­léket — kínálnak. A hatmillió fo­rint értékű árukészlet zöme olyan külföldről származó cikk, amihez eddig csak az MHSZ modellező- klubjai juthattak hozzá. A tervrajz alapján dolgozó mo­dellező szinte minden szükséges anyagot megkaphat az ország el­ső ilyen állami szakboltjában. — Plazmavágó. Új terméket, úgynevezett plazmavágót fej­lesztett ki a fémek megmunká­lására a Trakis Transzformátor-, Röntgen- és VUlamoskészülék- gyártó Szövetkezet. A vas, a réz, az alumínium és más fémek da­rabolására eddig elsősorban láng­vágást alkalmaztak. A plazmavá­góval darabolt fém a vágási fe­lületen nem roncsolódik, és a munka menete is gyorsabb a ha­gyományos lángvágási technoló­giánál. • • Ünnepi lapszámunkból * Holnap tizenkét Olda­lon, változatos tartalom­mal jelenik meg Ünnepi lapszámunk. A harmadik oldalon három — a gabo­nabetakarításban élenjáró — kombájnost mutatunk be olvasóinknak. Tavaly júliusban gazdát cserélt egy gyár Kiskunhalason, Mi történt azóta, hogyan sikerült a hajdani fémmun­kások beilleszkedése az Ikarusz kollektívájába? — erről szól képes riportunk a 4. oldalon. 1048-ban négy állástalan péklegény szö­vetkezett Baján — e kis kollektívát tekinti előd­jének a bajai sütőipari vál­lalat, amelyet ugyancsak a negyedik oldalon mutatunk be. Az ötödik ‘oldalon in­terjút közlünk dr. Dankó László kalocsai érsekkel, felelevenítjük egy mél­tatlanul .elfelejtett kis­kunfélegyházi iparművész munkásságát, s bemutat­juk Kalocsa legidősebb ta­nácstagját. A hatodik olda­lon írunk legutóbb gyógy­vízzé nyilvánított termál­fürdőinkről, bemutatunk egy házaspárt, akik hatvan éve élnek boldog házasság­ban. ünnepi lapszámun­kat a művelődési, irodalmi, valamint a sportrovat, a háromnapi rádió- és televi- zlómfisor teszi teljessé. A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: dr. Gál Sándor A Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Készült a Petőfi Nyomdában, Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Felelős vezető: Birkás Béla vezérigazgató * Telefon: 28-777 ■ 1987. VIII. 19-én, megrendelés sorszáma: 73430 Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A. 6001 Telefon: 27-611 Telexszám: 26-216 bmlv h. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a nírlapkézbes Előfizetési díj: egy nőnapra: 43/-^ Ft, Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. negyedévre: 129,— Ft, felevre: -*258,— Ft, egy évre: 516,—. Ft. HU ISSN 0133-235x

Next

/
Thumbnails
Contents