Petőfi Népe, 1987. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-15 / 192. szám

2 9 PETŐFI NÉPE 9 1987, augusztus 15. események sorokban LIBANON ~ Kiújult az Amal—palesztin ellentét MOSZKVA Üjabb AN—26 típusú afgán repülőgépet lőttek le csütörtökön amerikai gyártmányú, vállról in­dítható Stinger légvédelmi raké­tával. Ezúttal a Kabul—Host útvona­lon közlekedő, utasokat és Host körzet lakosainak szánt árut szállító gépet vették célba az Egyesült Államok által pénzelt afgán ellenforradalmárok. Bűn- cselekményüknek 12 ember, köz­tük két gyermek esett áldozatul — írja Leonyid Ponomarjov, a TASZSZ szemleírója. CHICAGO Gus Hall, az Egyesült Államok Kommunista Pártjának főtitká­ra kongresszusi beszámolójában hangsúlyozta, hogy a változó feltételek fontos taktikai és stra­tégiai kérdések elé állítják a pártot. Az amerikai belpolitikáról 6zólva Gus Hall egyebek közt azt hangsúlyozta: „Az iráni fegyver- szállítási botrány a polgári de­mokratikus rendszer válságának megnyilvánulása. Hall rámuta­tott arra, hogy a fehér házi ma­nőverek csökkentették az elnöki intézmény, a kétpártd választási rendszer, s általában a kapita­lista rend iránti bizalmat. Az óriási katonai kiadások miatt egyre több a válságjelenség a gazdaságban. Az amerikai KP fóti tára mind-' ezt szembeállította a Szovjet­unió megújulásával. Majd kije­lentette: a jobboldali amerikai erők félnek a Szovjetunióban történő változásoktól, mert ezek nagy vonzerőt gyakorolnak a dolgozókra, a világ népeire — mutatott rá Gus Hall. iBELGRÁD A belgrádi szeizmológiai inté­zet jelentése szerint péntek reg­gel 8 óra' 25 perckor erős föld­rengés rázta meg Közép-Szer- biát. A földlökések ereje a Kral- jeyo közelében, Bogutovacska Bánjánál levő epicentrumban a Mercalli-skála szerint 7 fokos vólt. Emberáldozatot nem köve­telt, de az anyagi kár jelentős. Üj és veszélyes fordulatot vett pénteken a „táborok háborúja” — a Libanoniban élő palesztinok ügye: rádió jelentések szerint a Bejrut melletti Bordás el-Ba*- radasne palesztin tábor köriilszi- riai erők csaptak össze „arafa- tista“ palesztinokkal, az Amal- mozgalom pedig Dél-Li banoniban a végső leszámolásra készül a Libanonban lévő palesztin erői- kel. Bejrúti jelentések szerint a .líbiai Trlpoliban — Kadhafi ez­redes védnöksége alatt — ülést .tartottak az Arafait-ellen es pa­lesztin csoportok vezetői és szep­temberben külön tanácskozást tartanak. Bejrutban a sziriai1—palesztin konfrontáció a hót elején, ked­den kezdődött. Satila palesztin tábor egyetlen kijáratánál pa- ieszt inok ülősztrá jkot szervez­tek. Több száz palesztin követel­te a 95 százalékban lerombolt tá­bor újjáépítését, a víz- és áram­szolgáltatás helyreállítását — eayszóval emberi körülménye­ket. Igaz. a táborok ostroma a Szí­riái csapatok februári nyugat- bejrúti bevonulása után meg­szűnt. de a lerombolt táborok­ban nincs újjáépítés, a Paleszti­nák szeméthegyeken laknak — aggódnak a közelgő tél és az eső miatt — és a táborokból való ki­járás is korlátozott. Változatla­nul csak nők és gyerekek me­részkednek ki, a fiatalabbak to­Szerencsétlan véletlennek minő­sítették az amerikai hatóságok azt, hogy egy magánrepülőgép csütörtökön veszélyes közelségbe repült ahhoz a haditengerészeti helikopterhez, amely Reagan el­nököt szállította. Mint jelentettük, egy kis magán repülőgép pontosan azokban a percekben szállt el a birtok — egyébként a légiforga- Icim elől elzárt légtérnek minősí­tett — területe felett, amikor az elnöki helikopter leszállásra ké­szült. Egy másik helikopter piló­tája észrevette a gépet és figyel­meztette Reagan pilótáját, aki ki­sebb manővert volt kénytelen végrehajtani. A repülőgép azon­ban így iis mindössze ötven méter­rel az elnöki helikopter alatt és alig száz méter távolságiban haladt el. A hivatalos közlések szerint vábbra is a romok között' rejtőz­nék, mert tartanak a táborok kö­rül változatlanul jelenlévő Árnál- mozgalom embereinek megtor­lásától. Az Amal-mozgalom közlemény­ben cáfolta, hogy fenntartja- az ostromgyűrűt a táborok körül, a Georges Habbas vezette PFLP azonban bejelentette, hogy a na­pokban két palesztin megsebe­sült Satrillában és az „összes” pa­lesztin mozgalom folytatja az ellenállást a táborok körüli ka­tonai ostromgyűrű felszámolá­sáért. A jelentések szerint a sziriai csapatok csak a levegőbe lőtt megfélemlítő sort Özekkel tudták szétoszlatni a palesztin tüntetést.' Dét-Libanonban. Sza'idától Ke­letre. péntekre virradóra is he­ves csatározások folytak a síita Amal-mozgalom és a főként Ara­fat híveit tömörítő palesztin erők között. Az Amal követeli, hogy a paiesztinck vonuljanak vissza táboraikba és adják le fegyve­reiket. Bejrúti hírek szerint a Berri vezette Amal-mozgalom a ..véeső leszámolásra” készül az .-arafatista’’ palesztinokkal, akik t-ava’v ősz óta megszállták a Szaldótól keletre eső vidéket és igazi kihívást jelentenek az Amal tekintélye (és Szíria) ellen. Az Amal amúgy is problémákkal küszködik, mert emberei sorra az Irán-barát Hezbollah mozga­lomba dezertálnak. nem állt fenn az összeütközés közvetlen veszélye. * Egy másik haditengerészeti he­likopter üldözőbe vett« a magán­repülőt, amely egy órával később leszállt Kalifornia egyik repülőte­rén. A pilótát és utasát a titkos- szolgálat — az elnököt védelmező alakulat -*■ szakértői hallgatták ki, de pénteken reggel szabadon engedték őket. Részleteket a meg­hallgatásról nem közöltek, de a szolgálat képviselői kijelentették: meggyőződtek arról, hogy nem volt szó msrényletkísérletről, s a gép véletlenül tévedt a tiltott övezet fölé — éppen a legkelle­metlenebb percekben. A helikop­teren utazó elnök — aki, három­hetes nyári szabadságát kezdte meg — és kíséretének tagjai egyébként nem is tudtak a manő­verről. Norvég jelölt a NATO-fötitkár tisztségére Kaare WiUoeh volt norvég kor­mányfőt, a Starting (norvég par­lament) külügyi bizottságának el­nökét jelölte a munkáspárti nor­vég kormány a NATO-jfőtitkári tisztségre. A brit Lord Carring­ton, jelenlegi NATO-főtitkár 1988 júniusában távozik posztjáról. Az 58 éves, konzervatív beállí­tottságú Kaare Willoch 1981 ok­tóberétől 1985-ös újraválasztásáig, majd további egy éven át. volt a jobbközép koalíciós norvég kor­mány feje. 1986 szeptemberében a gazdaságszigorító intézkedéseit követő bizalmatlansági szavazás következtében vált meg kormány­fői posztjától. A NATO-tfőtitkári posztra rivá­lis jelöltként jöhet szóiba Manf­red Warner nyugatnémet hadügy­miniszter és Leo Tindemans belga külügyminiszter is. Oslói politikai körök szerint Wömer esélyei je­lentősen csökkentek azóta, hogy nyíltan ellenzi a nagyhatalmi megállapodás megkötését a közép­hatótávolságú nukleáris rakéták­nak az európai kontinensről tör­ténő kivonásáról. Bányászsztrájk Dél-Afrikában Johannesiburg, 1987. augusztus 14. (Reuter/UPI) — Könnygázzal és gumilövedékekkel támadt pén­tekre virradóan a dél-afrikai rendőrség több bánya sztrájkoló dolgozóira. A munkáltatók elis­merték, hogy az egyik bányánál 60 sztrájkoló megsebesült, s egy bányász állapota súlyos. Egy má­sak aranybányánál a rendőrök erőszakkal távolították el a dol­gozókat. akiket cégük „szabotázs­akciókkal” vádodit. Heten megse­besültek. 23 személyt letartóztat­tak — közölte a sztrájkot irányí­tó bányászszakszervezet. Mint jelentettük, az ország tör­ténetének legnagyobb arányú és leghosszabb munkabeszüntetése vasárnap este kezdődött. Szak- szervezeti adatok szerint 54 arany- és szénbánya, illetve fel­dolgozóüzem mintegy 350 ezer dolgozója sztrájkol. LÉGI AFFÉR A TILTOTT REAGAN-ÖVEZET FELETT Szabadságon az elnök HETI VILÁGHÍRADÓ AZ ESEMÉNYEK KRÓNIKÁJA: HÉTFŐ: Egy amerikai olajszállító hajó aknára futott a Hormuzi-szo- ros bejáratánál. — Iraki légitámadás iráni olajipari objektumok ellen. — Nyolc latin-amerikai ország (a Comtadora- és a Limai- k csoport) külügyminiszterei Sao Paulóbam támogatásukról biztosí­tották a közép-amerikai rendezési tervet. KEDD: Az NSZK-nak le kell mondania atomihatalmi törekvéseiről, hangsúlyozták Moszkváiban. — Genf ben bejelentették: nem tarta­nak nyári szünetet a szovjet—amerikai tárgyalásokon. — Brit és francia aknaszedő hajók indultak a Perzsa- (Arab)-öbölbe. — Pe­kingijén megkezdődött a kínai—szovjet határtárgyalások újabb fordulója. — Ceausescu—Arafat-találkozó a romániai Snagovban. SZERDA: Szovjet ellenőrzési javaslatok a vegyi fegyverek leszerelé­sével kapcsolatban. — Ortega a micaraguai ellenzéki pártok veze. tőivel tárgyalt. — A teheráni kormány bírálta az ENSZ Biztonsá­gi Tanácsának tűzszüneti határozatát. — Megalakult az új portu­gál kormány. Amiibaíl Cavaco Silva kabinetjét a jobbközép irány­zatú szociáldemokrata párt tagjai alkotják. CSÜTÖRTÖK:A dél-afrikai bányászsztrájk az ország történeitiábien a legnagyobb, már 340 ezrein hagyták abba a munkát. — Reagan el­nök az iráni—kantra botrányban volt felelősségéről js szólt tévé­ibeszédében. — Daniel Ortega Kubába utazott és Fidel Castróval a . közép-amerikai rendezési tervről tárgyalt. — A Missouri ameri­kai csatahajó is megérkezett az Öbölbe. PÉNTEK: Négy jobboldali ellenzéki párt és 'az egyik kommunista párt Radzsiv Gandhi indiai miniszterelnök lemondását követeli. — A dél-koreai kormány válaszolt ia KNDK-nak a párbeszédet sürgető javaslatára. — A Zöldek a nyugatnémet parlament rendkívüli ülését sürgetik a Pershing 1/A-rakéták ügyében: — Irán hozzá­kezdett az Öbölben található aknák felkutatásához és megsemmi." sítéséhez, miután Teheránban azt állítják: más hatalmak hajói he­lyezték él azokat. A hét fő kérdése: Valóban van esély szovjet—amerikai leszerelési, fegyverzetkorlátozási megállapodások megkötésére? Az egyik héten bizakodásra okot adó jelentések érkeznek a leszerelési, fegyverzetkorlátozási tárgyalások „frontjáról", amá- .aik héten inkább a megállapodá­sok útjában álló akadályokról esik szó. Most, úgy tűnik, a po­zitívumok kapnak nagyobb hang­súlyt: biztató például, hogy a genfi tárgyalóküldöttségek nyári szünet nélkül folytatják munká­jukat, mert mihamarabb tető alá akarják hozni a fegyverzet- _korlátozási megállapodásokat. “A washingtoni külügyminiszté­rium szóvivője reményének adott hangot, hogy/sikerül megállapod­9 Általános munkabeszüntetések bénították meg a héten Dél-Korea gazdasági életét. A képen: sztrájkoló munkások magasabb fizetéseket és jobb munkakörülményeket követelnek. ni a hadászati eszközök számá­nak csökkentéséről éppúgy, mint a közepes hatótávolságú rakéták felszámolásáról. Ez utóbbi kérdés megoldásá­ban köztudottan az NSZK-ban levő Pershing—1/A-rakéták ügye a legvitatottabb. (A Bundeswehr rakétáinak nukleáris robbanó­fejei amerikai tulajdonban van­nak.) Viktor Karpov szovjet le­szerelési szakértő kijelentette, hogy a Szovjetunió nem tesz több engedményt a szovjet—amerikai megállapodás érdekében. Csak olyan egyezmény megkötéséről lehet szó, amelyben a 72 Pershing —1/A leszerelése is benne fog­laltatik. Bonnban a kormány egyes tag­jai ragaszkodnának a Pershing— 1/A-rakéták további hadrend­ben tartásához, de például Gen­scher külügyminiszter — anél­kül, hogy nevükön nevezte vol­na ezeket a rakétákat — a héten úgy nyilatkozott, hogy az NSZK- náí több haszna egyetlen más államnak se lenne abból, ha a Szovjetunió és az USA felszá­molná a közepes hatótávolságú rakétákat... Genscher szerint a2 NSZK minden lépést támogat, amelyet az USA e cél érdekében tesz! A zöldek rendkívüli par­lamenti ülést sürgetnek a2 ügy­ben, hogy a bonni honatyák vég­re valljanak színt: vállalják-e a felelősséget egy ilyen fontos meg­állapodás kudarcra kárhoztatá- sáért. A pozitívumok közé tartozik, hogy a vegyi fegyverek megtil­tását szolgáló szerződés ügyében közeledik a moszkvai és a wa­shingtoni álláspont. Méghozzá a mindenkor legkényesebb, de a jelek szerint legfontosabb rész­letkérdésben: az ellenőrzést il­letően. A genfi leszerelési érte­kezleten a szovjet küldöttség ve­zetője bejelentette, hogy a Szov­jetunió hozzájárul a kötelező jel­legű, helyszíni ellenőrzéshez úgy, ahogyan azt az Egyesült Államok javasolta. S például már konk­rét lépést is kilátásba helyezett: október 7-én és 8-án a leszerelé­si értekezleten részt vevő orszá­gok küldöttei meglátogathatják a Sihani körzetében levő szov­jet vegyifegyver-raktárt. Egyes diplomáciai megfigyelők tudni vélik, hogy máris létre­jött a megállapodás arról, hogy a Szovjetunió és az USA képvi­selői kölcsönösen ellátogatnak a másik állam vegyi fegyvereket gyártó üzemeibe, a vegyi fegy­verek raktáraiba és ellenőrzik a készletek megsemmisítésének előkészítését. Thaiföldi parlamenti delegáció Magyarországon Az Országgyűlés meghívására pénteken thaiföldi küldöttség érkezett hivaitalos magyarországi látogatásra. A delegációt dr. Ukjriit Mongkol- naviu, a Thaiföldi Királyság Szenátusának és Nemzetgyűlésének elnö­ke vezeti. Tagjai: Chatchaval' Apibalsri szenátor és Vichien Kanchong képviselő. A vendégeket a Ferihegyi repülőtéren Péter János, az Or­szággyűlés alelnöke fogadtat PROGRAMOK BUDAPESTEN Augusztus 20-ai ünnepségek Az Alkotmány ünnepén Buda­pesten, a Kossuth Lajos téren immár tizenkilencedik alkalom­mal avatják fel ünnepélyes kül­sőségek között a Magyar Nép­hadsereg új tisztjeit. A Parla­ment előtti Duna-szakaszon is­mét megrendezik az évről évre sok tízezer látogatót vonzó vízi és légi parádét, este pedig a gel­lérthegyi színpompás tűzijáté­kot. Az augusztus 20-ai ünnepi programról a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának, a Honvédelmi Minisztériumnak és a Magyar Honvédelmi Szövetség budapesti vezetőségének képvi­selői tájékoztatták a sajtó mun­katársait pénteken a dunakeszi MHSZ-repülőtéren. Az idén 26. alkalommal ren­dezik meg a budapesti honvé­delmi napot. A vízi és légi pará­dé jó alkalom arra is, hogy a szórakozás mellett a nézőket megismertessék a Magyar Nép­hadsereg technikai eszközeivel, az MHSZ szakágait bemutató sportokkal, és ízelítőt adjon a szövetség sportolói és a katona- fiatalok felkészültségéről, ügyes­ségéről és bátorságáról. Az alkotmánynapi ünnepsé­geknek két évtizede elválasztha­tatlan, színpompás záróakkord­ja a gellérthegyi tűzijáték, amely 21 órakor kezdődik. A petárdák, bombák és röppentyűk kilövé­sét fényszórók játéka kíséri. Munkásfiatalok országos találkozója Tatabányán Pénteken sajtótájékoztatón is­mertették Tatáin a munkásfiata­lok augusztus 28-a és 30-a kö­zött Tatabányán megrendezen­dő III. országos találkozójának programját. Szórádi Sándor, a KISZ Köz­ponti Bizottságának titkára el­mondta: a háromnapos találko­zó politikai és fesztivál jellegű programokból áll, s célja hármas. Egyik fő féladata, hogy a csak­nem 1500 résztvevő áttekintse az ifjúsági szövetség legutóbbi kongresszusán kidolgozott meg­újulási program eddigi végrehaj­tását. A másik kiemelt cél an­nak megfogalmazása, hogy a KISZ maként segítheti a társa­dalmi, gazdasági kibontakozási program megvalósítását. A ren­dezők — a KISZ KB Ifjúmunkás Tanácsa és a KISZ Komárom Megyei Bizottsága — változatos kultúr- és sportrendezvények­kel is emlékezetessé kívánják tenni a rendezvényt. A fórumokon., kerekasztal-be­szélgetéseken a fiataloknak al­kalmuk nyílik vezető politiku­sokkal megvitatni a kibontako­zási program feladatait. ’ Emel­lett az ipar különböző ágazatai­ban dolgozó küldöttek az orszá­gos hatáskörű szervek és a szak- szervezetek képviselőivel beszél­hetik meg az egyes ágazatok hely­zetét, jövőjét. Vita a kibontakozásról (Folytatás az 1. oldalról.) Miskó István bevezetőjében külön felhívta képviselőtársai figyelmét, hogy ezúttal az -adó­reform részleteivel ne foglalkoz­zanak, mert ezt a fontos téma­kört külön ülésen tárgyalja meg a képviselőcsoport. Ennék elle­nére többen is kitértek az új adó­rendszerrel kapcsolatos várako­zásokra és aggodalmakra. Mint a képviselők elmondták, az utóbbi időben az adózásról kap­ták a legtöbb kérdést választóik­tól. Még egy témakör érdemel kü­lön említést: a társadalmi költ­ségek csökkentése, s ezzel össze­függésben a szociálpolitika. Töb­ben is megfogalmazták, hogy csökkenteni kell a bürokráciát, s az adminisztratív létszámot. — Hosszú éve törekszünk erre, még­is inkább növekszik — mondta az egyik felszólaló. Pedig a nem termelő apparátusok létszámá­nak csökkentésével több juthat­na a szociálpolitokára is, s er­re igencsak szükség lenne. Ma­dár István (17. sz. választókerület) egyetlen rétegre, a kisközségek idős lakóira irányította a figyel­met. Mint mondta, ezek az em­berek napi megélhetési gondok­kal küszködnek. A kisnyugdíja­sok mellett több társadalmi cso­Az időjárás késlelteti (Folytatás az 1. oldalról.) hogy a csapadék miatt a táblák felgyomosodtak, lassabban halad. Mindez kihat a minőségre is: növekszik a betakarítási veszte­ség, csökken a magvak fajsúlya. Megyénk déli részén, a bajai Teszöv érdekeltségi területén — mint azt Korsós Imre főmunka­társtól megtudtuk — az 51,5 ezer hektár búzatermő területből hét elején még 1200—1300 hektár ara­tása volt hátra, elsősorban Kalo­csa térségében. „Vendégkombáj­nokkal” kiegészítve elegendő gép állt a szövetkezetek rendelkezé­sére, csupán az időjárás hátrál­tatja a munkát. Az átlagtermés szövetségi szin­ten a tervezett 5,5 tonnával szem­ben 4,7—4,8 tonna lesz, a tavalyi­nál is kevesebb. A búza minősé­ge — sikértartalma, sütőipari ér­téke — jó volt az esős időszak port is a szociálpolitika erőtelje­sebb segítségére szorul. Már az egyik első felszólaló, Koróm Mihály (8. sz, választó- kerület) feltette a kérdést: Mi a biztositéka a kibontakozási prog­ram megvalósításának? Erre a követelményre, hogy most mór nem csupán helyes határozato­kat kell hozni, hanem azokat kö­vetkezetesen meg is kell valósí­tani, szinte minden felszólaló ki­tért. Sztrapák Ferenc (5. sz. vá­lasztókerület) szerint a megvaló­sítás biztosítéka a nagyobb nyílt­ság és a személyre szóló felelős­ségvállalás. Kőrös Gáspár (4. sz. választókerület) arra hozott pél­dát, hogy volt olyan, a megyére vonatkozó korábbi fejlesztési ha­tározat, mely nem valósult meg, mert előfordulhatott, hogy mi­nisztériumi tisztségviselők egy­szerűen agyonhallgatták. A ki­bontakozási program végrehajtá­sa csak következetes kormány- magatartással képzelhető el, és természetesen a társadalom cse­lekvő egyetértésével. A Bács-Kiskun megyei képvi­selőcsoport ülése így összegez­hető: a képviselők egyetértenek a kibontakozás' programjának célkitűzéseivel, s azt az itt és a többi társadalmi fórumon el­hangzottakkal kiegészítve meg­felelő alapnak tartják az qszi parlamenti vitához. L. D. az aratás befejezését előtt. Azóta már csak takarmány- minőségű a learatott búza az igen alacsony hektolitersúly miatt, ami a sok csapadék következménye.; A Bács-Kiskun Megyei Gabo­naforgalmi és Malomipari Válla­lat kereskedelmi igazgatója, Va- lastyán Mihály elmondta: az idén 270 ezer tonna gabona felvásárlá­sát tervezték, de csak 220—230 ezer tonnára számíthatnak. Ugyanakkor a szabványban elő­írtnál 4—5 százalékkal könnyebb a gabona, ez további értékcsökke­nést jelent. Ettől függetlenül elég lesz a kenyérnek és a takarmány­nak való gabona a megyében. Az átvétel továbbra is zökke­nőmentes, az üzemek magtáraiból is folyamatosan szállítják a ter­ményt, a napraforgó és a kuko­rica betakarításának kezdete előtt az utolsó tételt is elviszik. A. M. • Mégis utazunk a Komforttal Lapunk tegnapi számában adtunk hírt arról a sajnálatos esetről, hogy Szegeden a MÁV-pályaudvaron kifosztották a sajtóbemutatóra készülő komfortkocsit. Emiatt a tájékoztató elmaradt, s bizonytalan, ná vált a kocsi már korábban említett időben, és módon való'közié., kedtetése. Lapzártakor kaptuk Szegedről a MÁV Igazgatóságától a telefont: Augusztus 17-én Szegedről a Napfény Expresszel, illetve Budapestről a gyorsvonattal a meghirdetetteknek megfelelően közlekedik a kom. fortkocsi. A sajtótájékoztatóra stoló meghívás is érvényes.

Next

/
Thumbnails
Contents