Petőfi Népe, 1987. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-14 / 191. szám
1987. augusztus 14. t PETŐFI NÉPE • 5 BESZÉLGETÉSEK A KIBONTAKOZÁS PROGRAMJÁRÓL Minden évben újat, jobbat A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága július 4-én hozta nyilvánosságra a gazdasági-társadalmi kibontakozás programját. A dokumentum a figyelem központjába került, az üzemekben a gazdasági, társadalmi vezetőket, a munkásokat is gondolkodásra, vitára, a jövő alakítására készteti, s már a kormányprogram elkészülte előtt igyekeznek megtalálni az állásfoglalásból rájuk háruló feladatokat. A Kiskőrösi Ipari Szövetkezet elnöki szobájában Szivák Gyula elnökkel és Péntek Sándor pártvezetőségi titkárral beszélgetünk, vitatkozunk, az esélyeket, a tennivalókat latolgatjuk. — A szövetkezetnek éppen a kibontakozás programjának megvalósítása érdekében azt kell tennie, amit eddig — mondta az elnök, s mert furcsán néztem rá, folytatta: — A termékszerkezet-váltást már 1970 óta folyamatosan végezzük, minden évben újabb és újabb termékeket dobunk a piacra, de egyben javítottuk a termelés minőségének mutatóit is. A belföldön forgalomba hozott gyártmányaink többsége megkapta a Kiváló Aruk Fóruma emblémáját, de ezen belül a munkavédelmi sisak, a hobbi munkapad, a thermosz- tátszelep, a Pilot 500 M motoros bukósisak OKISZ BNV-díjasok. S az új termék? Ebben az évben új típusú papír- 11' i ri ragasztót gyártunk, de gondolunk már a jövőre is, amiről csupán annyit mondhatok el, hogy igen keresett, autóiparhoz tartozó árucikk lesz, amely kíméli a környezetet is. — Sokan tartanak a jövő évi változásoktól, szabályozóktól. Mi ettől nem félünk — vette át a szót Péntek Sándor. — Gyorsabban és rugalmasabban alkalmazkodunk a piachoz, mint a nagyobb vállalatok. Ez adottságaink miatt lehetséges, hiszen ha kell, napok alatt tudunk változtatni. — Az éhenként megvalósított új termék vagy éppen új technológia eredményezte, hogy tíz éven át megszereztük a kiváló címet — folytatta Szivák Gyula. — Ha vizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy folyamatosan, évről évre növekedett a termelés, a hatékonyság, a nyereség, dinamikusan fejlődtünk, mert a létszámgazdálkodásra is nagyon ügyeltünk. Nemrégen, 1983-ban kezdtünk szocialista országokba exportálni — ebben az évben a 30 millió forintos tervet feltehetően 2 millió forinttal túlteljesítjük. Nem szeretnék dicsekedni, de már jövőre is van rendelésünk mintegy 28 millió forint értékben a Szovjetunióból és a népi demokratikus országokból. Ahol Ikarus autóbuszok futnak, onnan általában megrendelik a társas gépkocsihoz, szükséges ther- mosztátszelepet. Tőkés exportunk szintén 1983-ban kezdődött, ami akkor 4—6 millió forint volt.' Ez is évről évre emelkedett, s ma már eléri a 30—33 millió forintot. — A múlt évben elnyertük a konvertibilis exportbővítő pályázatot — vette vissza a szót a pártvezetőség titkára —, s ez igen jelentős fejlődést hozott. Az NSZK-ban 1983-ban csupán egy, ma már hétféle szennyfogó vödröt gyártunk. Ebben az évben összesen 120 ezer darabot. Vannak másfajta lehetőségeink is, hogy a nyugati piacon megfessük a lábunkat. Erről már tárgyalásokat is folytattunk. — Korábban a thermosztátszelepe- ket a nyugatnémet Bosch cégtől vásároltuk. Ma a szövetkezet magyar szabadalom alapján gyártja, amely évente 50 millió forint importot helyettesít. Ebben az évben ez már a 60 millió forintot is megháladja. Igaz, régebben minden évben néhány szabadalmat megvásároltunk, ezeknek a száma eléri már a húszat. Ebben az évben újabb két szabadalom megvásárlásáról tárgyalunk, kettő pedig szerződéskötés előtt áll. Miért tesszük ezt? Ma már elképzelhetetlen, hogy saját műszaki gárdánk, de akár más gyár műszaki kollektívája évenként ennyi szabadalmat tudjon produkálni. Nekünk kell megkeresnünk a feltalálót, tárgyalni vele, piackutatást végezni, s akkor... Eddig mindegyik szabadalom megvásárlása megérte a pénzt. — A menyasszonynak nem csak szépsége, hibája is van — szólt közbe a párttitkár. — Még nagy kérdés, milyen leszaz anyagellátás. A jelenlegi gyakorlat nem a legjobb, megvan az importengedélyünk, de a külkereskedelem ügyintézése hosszú, bürokratikus, amely hihetetlen gondokat és nehézségeket okoz. S ha már a pénzről van szó: ha import anyagot akarunk behozni, le kell tennünk az árát forintban, ezt fél évig használják kamatmentesen. Van egy másik gond is: szállításkor a nyugati vevő 30 napon belül fizet, de a szövetkezet csak 80 nap múlva kapja meg a pénzt. A banki késedelem miatt hitelt kell felvenni, s jelenleg is az a helyzet, hogy 10 millió forint export kintlevőségünk van. A belföldi anyag- ellátásnál hasonló a helyzet, lemezeket, saválló acélokat rettenetesen nehéz beszerezni, az export határidőket neküpk ennek ellenére tartanunk kell. — A sok gond és nehézség ellenére 1983-ban 22 milliós volt a nyereségünk. Ebben az évben 36 millió forint várható. A növekedés mértéke 100 forint munkabérre vetítve: 53 százalékos négy év alatt — így az elnök —. Ennek elérésében sok segítséget nyújtott a létszám- gazdálkodás. Sikerült a létszámot évről évre csökkenteni. A múlt évben egy leányvállalatot létesítettünk, azt megelőző esztendőben pedig a rádiószervizt adtuk át a Gelkának. Ilyen módon négy év alatt 760-ról 590-re csökkent a létszám. Emellett nagy súlyt fektettünk az iparitanuló-képzésre. Ha a fiatal szakmunkás megfelelt a követelményeknek, megtartottuk. A szövetkezet dolgozóinak 75 százaléka törzsgárda- tag. — Létszámcsökkenésről beszélünk — folytatta e gondolatsort a párttitkár —, mégis új munkahelyek létesítésén gondolkodunk. Egy új termék előállításához szükséges ez, s a létszámot vagy érettségizett fiatalok felvételével, vagy saját dolgozóink átcsoportosításával biztosítjuk. A szövetkezet tagjai összevont taggyűlésen vitatták meg a kibontakozás programját, ahol abban állapodtunk meg, hogy nem többet, hanem másképpen kell dolgoznunk a műhelyekben, az íróasztalok mellett, hogy minden évben újat, jobbat állíthassunk elő.. _. „ „ Gerne» Gabor Elektronika és foglalkoztatás Elektronizáció — mindennapi beszédünkben ritkán használjuk ezt a szót. Nem is tudjuk egészen pontosan, hogy mit jelent. Pedig az elektronizáció korát éljük, s napjaink sürgető szükséglete, hogy éppen olyan szerves része legyen munkánknak, mindennapi életünknek, mint annak idején a villamosítás. Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság a. közelmúltban egy tanulmányt készített, amelynek témája az elektronikának a foglalkoztatásra, a munkaerő-struktúrára gyakorolt hatása volt. Erről beszélgettünk a tanulmány koordinátorával, Talyigás Judittal. — Az elektronizáció fogalmát elég nehéz egyszerű szavakkal megmagyarázni. Nem ugyanaz, mint a számítás- technika; bár a hozzá kötődő elemekből épül föl, vagy azokat alkalmazza, mégis többet jelent nála. Lényegében mikroprocesszorral vezérelt eszközökről van szó, amelyek például lehetővé teszik teljes gyártósoroknak számítás- technikai eszközökkel vagy mikroprocesszoros láncon történő vezérlését. De ebbé a fogalomkörbe sorolhatjuk egyebek közt az automatizálást, a robot- technikát, a korszerű távközlést is. — Volt idő, amikor az elektronikának a termelésbe való belépésétől azt várták, hogy sok,dolgozó munkáját teszi fölöslegessé, s mivel'vala‘ mennyj gazdasági ágazatban várha-' tó az elterjedése, tömeges munkanélküliséget fog okozni. — A külföldi felmérések azt mutatják, hogy ott, ahol a korszerű elektronikát bevezették, vállalati szinten nem következett be drasztikus csökkenés a munkaerő-állományban. Bizonyos területeken kétségkívül csökkent a foglalkoztatottak száma, viszont az új technika bevezetése egyúttal új, más jellegű munkahelyeket is teremtett. Egyes munkakörök teljesen megszűnnek, mások könnyebbé válnak. Van, ahol a dolgozónak tanulnia kell ahhoz, hogy megmaradhasson korszerűbbé vált korábbi szakterületén, és természetesen új szakmák, új munkakörök is keletkezhetnek, hiszen ezt igényli az új eszközök tervezése, gyártása, karbantartása. A nyugati tapasztalatok szerint az elektronizáció előretörése nem okoz munkanélküliséget, legföljebb olyan esetekben, ha a dolgozó nem vállalja az átképzést, vagy pedig nincsenek meg hozzá a kellő szakmai alapjai. Az elektronizáció olyan általános műszaki képzettséget igények amely szakterülettől függetlenül igényként mér szinte mindenhol jelentkezik: iparban, mezőgazdaságban egyaránt. Nem is annyira a tudásra, mint inkább az új befogadásának készségére van szükség. Arról van szó ugyanis, hogy az elektronika olyan gyorsan fejlődik, hogy alig képzelhető el olyan nagy munkaerő-kapacitás, amely az adott technikai szintet széles körben ismeri. Olyan munkaerő iránt van inkább igény, amelyben megvan a képesség az új befogadására.-T- És a magyarországi munkaerő-állományban megvan ez a készség és képesség ? — Magyarországon sok minden másképpen történik, mint amit a világ- tendencia mutat. Olyan országokban például, ahol jelentős munkanélküliség van, ha meghirdetnek valahol egy átképzési tanfolyamot, örömmel és tömegesen jelentkeznek rá. Nálunk nem. Igazából sem az egyén, sem a vállalat nem érdekelt az át-, illetve továbbképzésben. Újabban például a hazai vállalatok átképzési támogatást kaphatnak, hogy dolgozóiknak a tanfolyam idejére is a teljes fizetést ki tudják adni. Ezt a lehetőséget azonban alig néhány cég vette igénybe. Az átképzésnek, sajnos, sem a feltételei, sem az igénye nincs meg nálunk. Alapvetően hiányzik belőlünk a mobilitási készség mind földrajzi, mind munkaköri értelemben. A dolgozó csak akkor mozdul, ha megfizetik. A tudást, a magasabb képzettséget nálunk nem igen díjazzák. A dolgozó azt látja: ha nem tanul, akkor sem történik semmi, gond nélkül el tud helyezkedni. — Nagy várakozás kisérte az iskolákban bevezetett számítástechnikai programot. Talán felnövekszik egy nemzedék, amelyikben meglesz a készség, az új iránti fogékonyság az elektronika által megkövetelt munkakultúra befogadására. — Valóban nagy volt a várakozás. A program felülről indult, országszerte elterjedt, mindenki örült, bizakodott. De vajon valóban jó-e ez a program? Vajon tényleg a számítástechnikát tanulják-e meg ezek a gyerekek az iskolában, vagy csupán elszórakoznak a játékprogramokkal? Erre csak akkor lehetne választ adni, ha tudnánk, hogy azok a fiatalok, akik érettségi körül vannak, érdeklődnek-e az után, hogy a munkahelyükön a korszerű elektronikával dolgozzanak. Nemigen hallani olyat, hogy egy titkárnő csak akkor megy egy munkahelyre, ha ott szöveg- szerkesztő gépen dolgozhat. Nincsen rá igénye. De a munkáltató sem nagyon támaszt olyan feltételt, hogy csak akkor veszi fel, ha tudja kezelni a szöveg- szerkesztőt, ugyanis ilyen gép nincs mindenhol. Tehát sem az igénye, sem a szükséglete nem jelentkezik az ilyenfajta tudásnak. — Ez nagyon szomorú kép. Hol van a kiút ebből a helyzetből? — Mindenekelőtt azt kellene elérni, hogy legyen tervezés a munkaerőstruktúra terén is mind ágazati, nép- gazdasági, mind területi szinten. Azokon a területeken, ahol meglódult az ipari fejlődés, ahol felszívó hatása van, nincsenek olyan gondok, hogy hol helyezkedjenek el az emberek, s ott van igény a magasabb képzettségre. Én inkább azért érzem elkeserítőnek a helyzetet, mert általános kulturális elmaradottság tapasztalható. — Érvényesüljön a munkaerőpiac törvénye, vagy inkább tervezzünk? — Mi újabban mindent munkaerőpiaci mechanizmusokkal akarunk megoldani, pedig nálunk, ahol monopolvállalatok vannak, ez nagyon nehéz. Igenis szükség van tervezésre, ezt hollandiai, finnországi példák is bizonyítják. 1945 után nálunk kétmillió ember váltott képzettséget,' hiszen agrárországból ipari-agrárrá váltunk. S ma kétszázezer ember átképzésének szükségessége mindenkit kétségbe ejt. A fejlődés ezt igényelné, de nem vagyunk felkészülve rá tudatilag sem, pedig — ezt mindenki érzi — az országnak lendülnie kellene. A továbblépés érdekében kulcsszerepük kell hogy legyen azoknak az intézményeknek, amelyek az átképzést megoldhatják, és meg kellene teremteni ebben a vállalatok érdekeltségét úgy, hogy az egyén is érdekelt legyen. Németh Géza Tudják, mire vállalkoznak a félegyházi építők TETTRE KÉSZ MŰSZAKIAK A lakásépítés maximáltáras tevékenység: a központilag megállapított árnál többet nem kérhet az építő a megrendelésre elkészített lakásért. (Kivétel, ha pályázat útján, a versenytárgyalást követi az építkezés.) Ebbe az árba bele kell féljen az anyagár, a munkabér, az adó és más közterhek növekedése, s legalább annyi nyereség, hogy némi részesedésre és az elhasználódott berendezések, szerszámok pótlására is fussa. Nem árt tudni ehhez: a termelési ár engedélyezett növekedése messze nem tart lépést az építőanyag árának, illetve a közterhek arányának növekedésével. Érthető, hogy az állami támogatást nem élvező cégek nem vállaikoz-, nak lakásépítésre. „A Nagy Generáció mi vagyunk!” A nagyon kevés kivételek közé tartozik a Kiskunfélegyházi Építőipari Szövetkezet. Bár az utóbbi egy-két évben csökkenő mértékben ugyan, de tevékenységüknek még mindig nagy részét teszi ki a lakásépítés. Annak tudatában vállalkoznak erre évtizedek óta, hogy ha ráfizetnek és belebuknak, saját erejükből kell a bajból kilábalniok. E bátor—tulajdonképpen a közösség sorsát meghatározó — vállalkozás sikerének letéteményese a szövetkezet műszaki gárdája. Szabó Ernő elnök mondja: — Németh János műszaki vezető, Tóth István építésvezető ifjú szakmunkásként kerültek a szövetkezetbe, de hamar kiderült róluk, hogy nem egyszerűen lelkiismeretes „feladatvégrehajtók”, annál többre képesek. Elvégezték a szükséges iskolákat, vezető lett belőlük. — Huszonöt-harminc évvel ezelőtt összeverődtünk itt nyolcán, fiatalok, mi voltunk az ifjúsági brigád — kapcsolódik a beszélgetésbe Németh János. — Remekül tudtunk együtt dolgozni. A hatvanas években még sokkal nagyobb léptékű volt a fejlődés — nullától tízig könnyebb eljutni, mint tíztől tizenötig —, szövetkezetünk történetében korszakalkotó változások mentek végbe. De akkoriban ez a felfelé ívelés jellemezte az egész népgazdaságot. A hatvanas években pályájukat kezdő beatzenészeket divat mostanában a „Nagy Generációként” emlegetni. Pedig a Nagy Generáció mi.is voltunk, akik a termelésben dolgoztunk, nem akármennyit, nem akárhogyan! Abból, hogy fizikai dolgozóból váltak vezetővé, sokat profitáltak. — Ismertük a szakma minden csinját-bínját — mondja Tóth István —, így megbízhatóan fel tudtuk mérni lehetőségeinket, ehhez képest meghatározni, mire vállalkozhatunk. Ez volt az alapja annak, hogy volt bátorságunk másokat megelőzve bevezetni termelésünkbe az új technológiákat. Áttörések új technológiával ■ — Hány'„áttörés” volt eddig szövetkezetükben? Szabó Ernő: —Az első a hatvanas években, amikor elkezdtük a társas- ház-épitkezést, hatvankilencben a blokkos építkezést. Hetvenhétben tértünk át a no-fines, nyolcvanháromban a velox technológiára. Ebbe sokan belebuktak, mi pedig ezeknek a költségtakarékos technológiáknak köszönhetően tudtunk kitartani a maximáltáras lakásépítés mellett. Az új, korszerű technikai, technológiai megoldások bevezetésénél jobbára csak a saját belátásukra, ötleteikre, illetve, ha volt, a szakirodalom leírásaira támaszkodhattak. — Ez egyébként a mindennapos gyakorlatban is így van —mondja Tóth István.—Az „élet” kényszerít rá bennünket, hogy mindig kitaláljunk valami újat. Saját zsebünkre dolgozunk, nekünk nagyon be kell tartanunk a vállalt határidőt, minőséget, költséget. A termelést kisebb-nagyobb műszaki módosításokkal, szakmai fogással, ötlettel, ésszerűsítéssel, újítással meg tudjuk gyorsítani, a munkát könnyíteni. Számtalan példát hozhatnánk fel erre, de dokumentálni csak egyet-kettőt tudunk. Erre ugyanis nincs idő. Sem arra, hogy a bürokrácia hosszú útját végigjárjuk, sem arra, hogy a szabályokat betartva egy újítást akkor kezdjünk alkalmazni, amikor ahhoz már az utolsó pecsétet is megszereztük. Igaz, így az egyént rövidítjük meg anyagilag, mert nem vehet fel újítási díjat, de a szövetkezet sokat nyer azzal — és a prémium az újítót is „kárpótolja” valamelyest —, ha egy-egy ilyen új megoldást minél előbb bevezetünk a gyakorlatban. Szeretni kell ezt a szakmát — Aki már építkezett, tapasztalhatta, milyen idegölő feladat az anyagbeszerzés. így van ez „nagyban" is? 9 Seres György építésvezető — De mennyire! — válaszolja Tóth István. — Aki az építőiparban dolgozik, kikapcsolódni sem tud a mindennapos gondokból. Nincs mit csodálkozni azon, ha egy idő múlva jön a szívritmuszavar... — Mégis, már évtizedek óta dolgoznak ebben a szakmában. — Erről legalább tudjuk, hogy milyen, de ha újat kezdenénk, lehet, hogy rosszabb lenne. Seres György építésvezető, aki a szövetkezet ösztöndíjasaként végezte el a műszaki egyetemet három évvel ezelőtt (édesapja a szövetkezet törzsgárdatagja), azt mondja: — Aki egyszer megszerette ezt a szakmát, nehezen tud elszakadni tőle. Lehet, hogy máshol több lenne a fizetésem, más beosztásban kevesebb a dolgom, de a mostani munkámban éppen az a szép, hogy szinte két egyforma feladat nem fordul elő, mindig az adott szituációban kell eldöntenem, hogyan oldjam meg a problémát. Arról is szólni kell ugyanakkor, hogy a szövetkezetben nagyon jó a közösségi szellem. — Pedig gyakran összezördülünk — veszi át a szót Németh János. — De ennek az az oka, hogy mindegyikünknek stabü elképzelése van arról, mit, hogyan lehetne, kellene megcsinálni. Seres kollégánk nem tudja, mert még fiatal, de nekünk van összehasonlítási alapunk. Szövetkezetünkben most is olyan a légkör, amilyen a hatvanas években volt: alkotó. Hogy mi kell ehhez? Értelmes cél, a képességeinket egy kicsit mindig meghaladó feladat és az az ösztönzés, ami a szervezeti formánkból fakad. Az a tény, hogy a szövetkezet maga választja meg az útját, de hogy azon végig tud-e menni, abban csak önmagára számíthat. Almási Márta Hegyvidéki madárvilág 9 Varga Ferenc, az amatőr ornitológus Nógrád megye északi részén, a Medves területén hegyvidéki madaraink csaknem teljes köre megtalálható. A Zagyvaróna, Cered, Mátraterepye és Szilváskő területén sokfajta költő-, és negyvenfajta átvonuló madár él. E madárvilág legszakavatottabb ismerője Varga Ferenc amatőr ornitológus, a Salgótarjáni Ötvözetgyár esztergályosa. Gyermekkora óta jaija az erdőt, figyelj a természet értékéit. Huszonöt éve végez megfigyeléseket a kakukkról, e mással költető madárról, hazank egyik kakukkspecialistája. Számos könyvben és folyóiratban publikált. Jelenleg egy természetfilm forgatásában segédkezik. Különleges halójával 300—500 madarat fog be évente és gyűrűz meg. 9 Kenderikefióka
