Petőfi Népe, 1987. július (42. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-10 / 161. szám

1987. július 10. • PETŐFI NÉPE 6 Kapocs a kutatók és a gazdálkodók között A Szőlészeti és Borászati Kutató In­tézet kísérleti telepét 1982 januárjában vette át a Kecskemét—Szikrai Állami Gazdaság. A ma önelszámoló egység­ként, önálló eredménytervvel működő lakiteleki kutatóállomás nem szakadt el teljesen a^, intézettől sem, hiszen tíz­éves hosszú távú keretszerződés, vala­mint évenként kötött konkrét kutatási témamegállapodás biztosítja a kapcso­latot. Az Állomás munkatársai 96 hek­tár termő, 35 hektár nem termő és 125 hektár illetményszőlő-ültetvényen gaz­dálkodnak, és hozzájuk tartozik száz hektár szántó — jóreszt rozs —, száz hektár erdő megművelése. A hatezer négyzetméteres üvegházban most diny- nyét termesztenek es itt végzik a szőlő kutatásával kapcsolatos megfigyelések nagyobbik részét, valamint a nemesíté- si munkálatokat is. így könnyen belát­ható, hogy mennyire szorosan épül a termelésre a kutatás. A gyakorlatias szemléletű kutatás­ról, az állomás dolgozóit most foglal­koztató témákról beszélgettünk Byda- kér Pállal, a Kecskemét—Szikrai Álla­mi Gazdaság Lakiteleki Kutató Állo­másának vezetőjével: — Az idei, nagyon kemény tél szinte valamennyi szőloskertben kisebb, de in­kább nagyobb károkat okozott. Kutatá­saik között szerepel-e a hasonló esetek kivédésére alkalmas lehetőségek kidol­gozása? — Az elmúlt évek telei is sok szőlőt károsítottak, mégsem szabad összeha­sonlítani őket az ideivel. Ilyen erős le­hűlés nem volt, amióta a szocialista nagyüzem létezik hazánkban. Január 13-an a Kecskeméttől 20 kilométerre lévő mérőállomáson a hó fölött egy centiméterre minusz 32 Celsius-fokot mértek. Ez az évszázad három legna­gyobb lehűlésének egyike volt. Ezt a hideget alig egy-két szőlőfajta képes elviselni jelentősebb törzs- és rügysérü­lés nélkül. Nem véletlen beszélek fajtá­ról, mert szerintem a fajta jó kiválasz­tásával lehet védekezni a fagyok ellen. Ehhez a kérdéshez kapcsolódik egyik kutatási témánk, a fajtaérték-vizsgalat. 4- Tehát az idei tél igen ,jó" alkalmat adott arra, hogy valóban kiderüljön, me­lyik fajták károsodnak legkevésbé... — A kutatóállomáson vannak ilyen fajták, egyelőrb kísérletben. Két ma­gyar interspecifikus és 1—2 szovjet fáj­táról van szó, amelyek közvetlen ter­melésbe vonhatók. Áztán néhány fajtát nemesítési alapanyagként lehet majd felhasználni. Ezekből a szőlőkből egye­lőre néhány tőké áll rendelkezésünkre. Idekívánkozik tehát a következő kuta­tási témánk, a szövettenyésztéses, ví­rusmentes nagy mennyiségű szaporító­anyag előállítása. — A szövettenyésztés nem mai keletű dolog . . . — Ez igaz, de mi egy eddig kieső láncszemmel foglalkozunk. A szövet­tenyészetből kikerült szőlőnövénykék felnevelésének technológiáját igyek­szünk kidolgozni. Ez egyébként a kuta­tóintézet megbízása. Megkapjuk tőlük a 10—15 centiméteres „csecsemő”- növénykéket, mi babusgatjuk, nevel­getjük, amíg kiültethetővé nem nőnek, es akkor visszaadjuk a kutatóknak. — Térjünk vissza a fagytűréssel kap­csolatos elgondolásaikra. Mert azért a fajta jó megválasztásához kapcsolódnia kell a — ma oly sokat emlegetett — művelésmódnak. Gyakran hallani, hogy a magas művelés bevezetése itt, az alföl­di szőlőkben megnövelte a fagy iránti érzékenységet. Mi lehet a teendő az ül­tetvényekkel? — Ismét vonatkoztassunk el az idei téltől. Az Alföldön vannak olyan ki­sebb-nagyobb területek, amelyeket — az ez évi kivételével — tizenöt éve nem károsított jelentősebben a fagy. Ezeken a helyeken továbbra is célszerű megtar­tani a magas művelési módot, de a kor­szerűbb fajták bevezetése ott is indo­kolt. Ahol voltak súlyosabb károk, ott „öszvérmegoldásra” gondolok. Ezt úgy képzelem, hogy lenn és fenn is szál­vesszőt húznak és tavasszal döntenek, melyiket hagyják meg. A másik megol­dás a hagyományos takarásos művelés, amit szakcsoportok, családok kezelésé­be adnak ki. Egyetlen nagyon fontos dolgot nem szabad szem elöl téveszteni. Azt, hogy mindig az adott viszonyokhoz igazít­sák a módszereket. És ebbe beletarto­zik az is, hogy egy-egy helyen, ahol végképp gazdaságtalanná tette a ter­mesztest a nagymértékű elfagyás, selej­tezni kell. Ez nem föltétien jelent egy teljes táblára vonatkozó „szabályt”. Például nálunk az állomáshoz tartozó azonos fajtájú szőlők nem nagy távol­ságra vannak egymástól. Mégis az egyik teljesen tönkrement — sőt több­ször ment tönkre —, mig a másik jóval kisebb mértékben károsodott. — Manapság sokat beszélünk a kör­nyezetvédelemről. Ezzel kapcsolatos kutatási témáik vannak-e? — Igen. Úgy nevezzük: vegyszer- mentesítés. Egészén pontosan a vegy­szerek csökkentésén, illetve lehetséges elhagyásán munkálkodunk. Ezt nem minden fajtával tehetjük meg, és azok­nál is számolnunk kell kockázattal. A téma annál is érdekesebb, mert a szőlő az a növény, amelyet szinte a termesztés kezdetétől permeteznek. Most mi azt próbáljuk meg, hogyan lehet ezzel a hagyománnyal szakítani, vagy úgy, hogy minimálisra csökkent­jük a vegyszerezéseket, vagy kipróbá­lunk olyan szereket, amelyek alapanya­ga a természetből származik. A gyom­irtás viszont marad a kapára. A múlt év kedvezett nekünk ebből a szempont­ból, komoly kórokozó-támadás nem volt. így péídául 15 hektár nem termő és fél hektár termő szőlőt egyszer sem permeteztünk. A még nyitott kérdések­re szeretnénk mielőbb választ kapni, így arra, hogy hol tudjuk az így előállí­tott vegyszermentes terméseket elhe­lyezni. Tervezik a Kecskemét—Szikrai Állami Gazdaságban az úgynevezett aszeptikus feldolgozó vonalat, egyelőre gyümölcsökhöz. Szeretnénk, ha a szőlő is bekerülhetne majd az itt feldolgozott alapanyagok közé. Gál Eszter • — Ebben a sorban azok a magyar fajták vannak, amelyek tűrték a téli fagyot... — mutatja Budaker Pál. • Ebben a sorban viszont már hiányzik néhány tdke. Technológiai fejlesztés kérdőjelekkel Felzárkózik a REMIX tiszakécskei gyáregysége • Precíz munka az új RUF- szerelősoron. • A finommechanikai technológia legfontosabb eszközei a precíziós szerszámgépek. (Tóth Sándor felvételei.) A REMIX Rádiótechnikai Vállalat a fővárosban, Szombathelyen és Tisza- kécskén működteti gyáregységeit. A korábbi években a fejlesztésre fordít­ható összegeket a budapesti és a Vas megyei üzem kapta, részben Tiszakécs- ke rovására. A VII. ötéves terv során azonban a tervek szerint a kécskei gyáregységet látják el korszerűbb be­rendezésekkel, s ezzel az itteni potenci- ométer-gyártás feltételeit javítják. A technológiai fejlesztési elképzelések­ről és a program eddigi megvalósításá­ról Babák Ferenc általános igazgatóhe­lyettes tájékoztatása alapján számo­lunk be olvasóinknak. Tiszakécskén nem „kommersz” po- tenciométereket (változtatható ellenál­lásokat) gyártanak azokat a Video­ton készíti Ajkán —, hanem az átvitel- technikában és a műszeriparban hasz­nálatos precíziós, nagy pontosságú (úgynevezett „nagy linearítású”), pro­fesszionális potmétereket, amelyek tel­jesítménye 0,25 watt-tói 100 wattig ter­jed. Az ilyen jellegű termékek gyártásá­ban a fejlődés iránya a miniatürizálás, vagyis a minél kisebb térfogat elérését célozza. A korszerű potmétergyártás tehát finommechanikai jellegű munka, amelyhez nagy pontosságú szerszám­gépekre, van szükség. Minden fejlesz­tésben ennek kell a legnagyobb súlyt képviselnie. A potenciométerek nagy (villamos) pontossága igényli emellett a méréstechnika fejlesztését is, a mo­dem ellenállásanyagok (pl. alumínium- oxid kerámiák, ruténiumoxid) pedig a vegyi technológiák korszerűsítését. A REMIX-nél úgy döntöttek, hogy Tiszakécskének maradjon meg á profil­ja, vagyis a precíziós potméterek gyár­tását kell az említett irányba fejleszteni. A tervek szerint körülbelül százmillió forintot szántak a korszerűsítésre, amelynek egy része az elektronikai kor­mányprogram keretein belül elnyert ál­lami alapjuttatás, más része hitel, vám- kedvezmény. A gépek beszerzése azon­ban akadozik, s félő, hogy a fejlesztés felemásra sikeredik, néhány dologban kényszerű, ám káros kompromisszu­mot kell kötni. A késedelem fő oka a devizahiány. Következménye viszont az, hogy a két évvel ezelőtt betervezett költségeket már nem lehet tartani, a hosszú átfutási idő közben minden megdrágul, főként az árfolyamváltozá­sok miatt. Mit sikerült eddig beszerez­ni? Elsősorban a hazai gyártásból kap­ható gépeket. így például három sajto­ló- és szalaghasító gépet, egy TPA*128- as számítógépet, a szerszámgyártás fej­lesztésére egyetemes szerszámgépeket. A mérőautomatákat a Budapesti Mű­szaki Egyetem szakemberei tervezik, várhatóan még az idén működésbe lép­nek. Korszerűsödött a szereléstechnika is. Az NSZK-beli RUF cég összeszerelő­vonalán készül már a potméterek egy része, a technológiáért a REMIX áru­val fizet. Az ellenállástestek gyártásá­hoz folyamatban van az angol gépek beérkezése. Nem halad viszont a kellő ütemben a szükséges hosszeszterga- automaták beszerzése. A tervezett százmillióból eddig körülbelül 40 mil­lió fogyott el, amelyből épült egy 450 négyzetméteres üzemcsarnok is. Napi­rendre került azonban a fejlesztési el­képzelések felülvizsgálata. A tervidőszakot megelőzően — te­hát a döntéshozatal idején — még egyértelműnek látszott, hogy a potmé- tergyártást kell fejleszteni, amiből ter­melésfelfuttatással számoltak. Az igé­nyek viszont alatta maradtak a várako­zásnak. A hazai vásárlók az adóreform előtt óvatos magatartást tanúsítanak, a lehetséges KGST-megrendelőknek pe­dig nem szállíthat többet a vállalat, a külkereskedelmi minisztérium által kontingentált kiviteli lehetőségek mi­att. Maradna a tőkés piac. Itt azonban csökken a kereslet, lévén a potméter úgynevezett „analóg áramköri elem”. Az elektronika viszont általában a digi­talizáló felé fejlődik, digitális elemekre volna tehát inkább szükség. Meggon­dolandó, hogy a REMIX ragaszkod- jon-e a jelenlegi stratégiához. Bármi is lesz a döntés, a tiszakécskei kollektíva legfontosabb mai feladata a termékkihozatal növelése, a fokozott pontossági igények miatt ugyanis nagy a gyártásközi selejt. Kevesebb megren­delés esetén pedig csak a ráfordításokat csökkentve lehet megélni. A fentiekben igyekeztünk bemutatni az innovációs folyamat elhúzódásából adódó ellentmondásokat is, tény azon­ban, hogy a már eddig megvalósult fej­lesztések is növelték a tiszakécskei gyártás technológiai színvonalát, ami az egész megye iparát tekintve is örven­detes. Bálái F. István Ha azt mondjuk, hogy az épí­tési piacon a kereslet és a kíná­lat lassan egyensúlyba kerül, hajlamosak vagyunk a beruhá­zási igények és anyagi források apadásában látni az egyetlen magyarázatot. Ez azért termé­szetes, mert jelei közvetlenül ér- íj zékelhetök. Gondoljunk csak arra, hogy 1968-ban nem indult új állami nagyberuházás, a met­róépítés, az utak korszerűsítése is csak lassabb ütemben folytat­ható. De legalább ennyire izgalmas az is, hogyan alakult a kínálati oldal? Milyen feltételekkel, le­hetőségekkel rendelkeznek a ki­vitelező építőipari vállalatok, amelyek egyre inkább vállalko­zási rendszerben, versenypályá­zat útján nyerik el a megbízáso­kat? Ha a keresletre azt monda­nánk, hogy hanyatlik, a kínálat­ra, az építők technikai színvo­nalára nehezebben találnánk pontos jelzőt ahhoz, hogy érzé­keltessük, milyen sokan dolgoz­nak áldatlan állapotok közepet­te. Nem egyszerűen arról van szó, hogy a nagy adóelvonások miatt kevés pénz marad a mű­szaki megújulásra, a felzárkó­zásra a világ élvonalához S hi­szen akik kevés eredménnyel gazdálkodnak, azoknál ez szó­ba sem kerül, azok annak is örülnek, hogy szinten tudják tartani például a gépparkjukat. Hanem a jelenlegi körülmények között kettős teher nyomja a kivitelező vállalatokat: részben a kihasználatlan, nehezen elad­ható állóeszközöké, máshol pe­dig az. elavult, nulla értékűvé amortizálódott berendezéseké, amelyeket sok ügyesség és pénz ráfordítása árán lehet csak élet­ben tartani. Az csak bonyolítja a helyzetet, ha a kettő egy he­lyen található meg: olyan álló- ' eszközök értékesítésével kellene csökkenteni a vállalati vesztesé­geket, amelyek már régen el­használódtak.. _ Tavaly a kivitelező építőipari vállalatok összesen'38 milliár­dos állományából több mint 1 milliárd forint értékű állóesz­közt tudtak más célra hasznosí­tani, de arról csak közvetett adatok találhatók, hogy mek­kora értékűtől nem sikerült megszabadulniuk. A készlet nagyságát sejtetik azok a veszte­séges vállalatok, amelyek re­ménytelenül próbálnak ezé1 els adásával egy kis bevételhez jut-. ni, az öles hirdetések az újsá­gokban, a szemlátomást elár­• • Öreg gépek vult nagy telepek, ipari csarno­kok, a szabad ég alatt veszteglő daruk, konténerek. A vállalatok állóeszköz-állo­mányának majdnem a felét a különféle gépek, berendezések teszik ki, amelyek elhasználtsá­ga átlag majdnem 50 százalé­kos,“ ám vannak olyan géptípu­sok, amelyeknél ez az arány jó­val nagyobb. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a gépek, beren­dezések zöme elavult, korsze­rűtlen, folyamatos karbantartá­suk nagyon sok pénzt emészt föl, sokkal többet, mintha új, értékes 'berendezések működé­sét kellene szinten tartani. Csakhogy ezek megvásárlá­sára ma az építőipari vállalatok legtöbbjének nincsen pénze. A helyzetet jól szemlélteti, hogy azok a gépek, berendezések,' amelyek közvetlenül az építés- szerelésben nyújtanak pótolha- j ff tatlan segítséget, azoknak az ál­lománya 1983 óta fokozatosan csökken. 1 ! , Ilyen műszaki háttérrel érthe­tőbbé és értékelhetőbbé válik az a statisztikai adat is, amelyik azt mutatja, hogy tavaly az egy épí- . ■ tőipari foglalkoztatottra jutó termelési érték 4,5 százalékkal emelkedett, miközben a terve­zettnél többen (2,3 százalék he­lyett 3,4 százalékkal, összesen 9300-an) hagyták el az ágazat vállalatait. A fizikai dolgozók termelékenysége tavaly 2,8 szá­zalékkal nőtt, vagyis többet és hatékonyabban termeltek, mint az előző esztendőkben. Ezek az adatok pusztán a té­nyeket rögzítik. Ám ami mögöt­tük van, azt is látni kell. Azt, hogy az építőiparban megnehe­zíti az oly nagyon várt struktú­raváltást a gépek leromlott mű­szaki állapota, a maradék álló­eszköz-állomány összetétele — ami még egy korábbi piád igény szerinti állapotot tükröz —, és az, hogy az ágazatban maradók szakmai felkészültsége nem mindig felel meg annak, amire ma szükség van. Hogy ez az ellentmondás meddig tart, azt nem tudni, de az biztos, hogy véges az embe­rek teljesítőképessége, azt nö­velni egy határon túl nem lehet. Mint ahogyan az elavult, elér­téktelenedett gépekkel, beren­dezésekkel sem lehet építeni ma olyan házakat, épületeket, ame­lyeket a jövőnek szánunk. Ezért előbb-utóbb új gépekre lesz szükség. Szikora Katalin Pályázati felhívás! A KECSKEMÉTI BAROMFIFELDOLGOZÓ VÁLLALAT PÁLYÁZATOT HIRDET FŐKÖNYVELŐI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE A főkönyvelő a gazdasági igazgató felügyelete alatt dolgozik . Fel­adata: a vállalat számvitelének és pénzügyeinek irányítása, szervezé­se, ellenőrzése. Pályázhat az, aki — közgazdaságtudományi egyetemi vagy számviteli főiskolai végzettséggel, — középfokú politikai végzettséggel, — 5 év vezetői gyakorlattal rendelkezik. Besorolás: az 5/1983. (KI. 12.) ME. sz. rendelet alapján „A” kategó­riájú vállalati előírás szerint A PÁLYÁZATHOZ MELLÉKELNI KELL: — kézzel írott önéletrajzot, amely tartalmazza a pályázó eddigi szakmai, vezetői tevékenységét, életútját, a munkakörrel kap­csolatos személyes feltételeit — iskolai végzettséget, politikai iskolai végzettséget tanúsító oki­ratok hiteles másolatát — 3 hónapnál nem régebbi keletű hatósági erkölcsi bizonyít­ványt — kitöltött „Személyi Adatiap”-ot A pályázatot 1987. július 31-éig kell beküldeni a Kecskeméti Baromfi- feldolgozó Vállalat személyzeti és oktatási osztályára Lődör Ferenc- né osztályvezető cimére, aki egyben általános felvilágosítást ad a . 29-833/101. sz. telefonon. Szakmai felvilágosítást ad: Gulyás Gyula gazdasági igazgató, tele­fon: 22-010. 1665 • Épült egy 450 négyzetméteres üzemcsarnok is.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents