Petőfi Népe, 1987. július (42. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-08 / 159. szám

Százhúsz éve született Käthe Kollwitz (1867 —1945) német szociáldemok­rata, majd kommunista grafikus, a for­radalmi szel­lemű grafika egyik legnagyobb hatású képvise­lője. Egész fiatalon képzőművész­nek készült. Berlin egyik sze­génynegyedében élő orvos fele­sége lett, s a környezetében lá­tott mérhetetlen nyomor arra in­dította, hogy művészetével erről beszéljen, vádat emelve az ezért a helyzetért felelős társadalom, s annak visszásságai ellen. Erre ösztönözték őt mély hatású iro­dalmi élményei, többek között Zola Germinálja, valamint Haupt­mann A takácsok című műve. Ko­rai sorozatai ezekből a XVI. szá­zadi parasztfelkelésekből merí­tették tárgyukat. 1924-ben jelen­tette meg a Háború, majd a kö­vetkező esztendőben a Proletárok című híres sorozatát. Fölényes mestere volt minden grafikai technikának. Formálása a lágy impresszionizmustól az expresz- szionizmus formabontásáig szin­te mindent felölel, ám művészete lényegében mégis az expresszio- nizmushoz kapcsolódott. Néha a zolai naturalizmussal rokon, de jelképszerű, expresz- sztv formanyelve, drámai hevü­lete miatt jellegzetesen XX. szá­zadi művész volt; mindmáig a for­radalmi szellemű grafikai művé­szet egyik legnagyobb hatású képviselője. 1987. Július 8-án. szerdán. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 90 óraikor a Népi Iparművészeti Mú­zeum udvarén (rossz időben a mű­velődési központban) a Vujlcslcs- egvüttes műsora — táncház. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor: A ZSARU SZAVA. Sz., mb., francia krimi 14 éven felüliek­nek. Árpád mozi: háromnegyed 8 és 8 órakor: BALEKOK. Sz., mb., fran­cia fi lm vígjáték. Otthon mozi: délelőtt 10 és fél 6 órakor: FILMMÚZEUM. HEGEDŐS A HÁZTETŐN. Sz.. kétrészes ameri­kai film. Mesemozi: háromnegyed 6 órákor: A KIS TEVE ÉS A CSACSI. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: A CÁPA n. Sz., amerikai fiám. IS éven felülieknek 1 KISKOROS Stúdiómozi: 6 és 8 órakor: VAD­LOVAK. Sz., mb., új-zélandl kaland­film. 14 éven felülieknek I KISKUNFÉLEGYHÁZA Szakmaközi művelődési ház: 6 és 8 órakor: ARANYOSKÁM. Sz., mb„ amerikai tllmvlgjáték. 14 éyen felü­lieknek 1 Kertmozi: A Móra Ferenc Általá­nos Iskola udvarán este 9 órakor: SZÉP LEÁNYOK. Sz.. dokumentum- film az 1985-ös magyarországi szép- séeversenvről. TISZÁK ÉCSKE Az Arany János Művelődési Köz­pontban: 8 órakor: BIZTOS HÁLÁL. Ez., Japán kalandfilm. 14 éven- felü­lieknek 1 VAN ELEGENDŐ MAG A MÁSODVETÉSEKHEZ yár()si MA DÉLUTÁN I» JSS jfS A földekről legkorábban leke­rülő növények — a zöldborsó, a repce, a rozs és az őszi árpa — helyére a gazdaságok más növé­nyek magját vetik el a nyáron, gyarapítva a téli takarmányokat. Az igényeknek megfelelően a Vetőmagtermeltető és Értékesí­tő Vállalat megfelelő ellátást ígér a tarló- és a másodvetések­hez. A szaporítóanyagokat fo­lyamatosan szállítják a mező- gazdasági nagyüzemekbe, így, ha az idő kedvez, a betakarítást és a talajmunikákat követően meg­kezdődhet a vetés. A gazdaságok az idén is a si­lókukoricát szánják másodvetés­ként a legnagyobb területre.' A vállalat mintegy negyven, rövid tenyészidejű hibridkukorica ve­tőmagját ajánlja; a készlet két- háromszorosa a tavalyinak. Mint­egy 650—700 tonna kukorica ve­tőmag forgalmazásával számol­nak, amely csaknem harmincezer -hektárra elegendő. Az egyéb, úgynevezett gazda­sági magvak egy részét a tavasz- szal elvetett szaporítóanyagok­kal együtt már .megvásárolták a gazdaságok, ez azonban — a fel­mérések szerint — nem lesz ele­gendő a másodvetésekhez. Mi­vel az időjárás két-három hét­tel késleltette a korán betakarí­tott növények érését, a termelők egy része a szokásosnál később adta fel a megrendeléseket. Az igényeket azonban ennek ellené­re kielégítik. Lesz elegendő ta­karmányrepce, mohar, szudánl fű, olajretek, valamint naprafor­gómag. A vetőmagvállalatnál azt is elmondották, hogy jó ellá­tást biztosítanak, az utólag kért mennyiséget a megrendelés után napokon belül leszállítják. Vari elég kertészeti mag is a másodvetésekhez. Ezeket főként az öntözött területekre javasol­ják, miután a kései vetés miatt gyorsítani kell a növények fejlő­dését. Jelenleg négyféle csemege- kukorica-fajitát kínálnak, s van elég rövid tenyészidejű uborka, bokor bab, spárgatök, sóska, spe­nót és cékla vetőmag is, amit a kistermelőknek is ajánlanak. Szobrok — új helyen A hajdani kecskeméti Iparos Otthon tagjainak felkérésére készí­tette Imre Gábor szobrászművész 1937-ben a Munkás és az Értelmi­ség című szobrait. A szerszámot, illetve körzőt és vonalzót tartó férfi­alakok évtizedekig a mai úttörőház Széchenyi tér felőli oldalát dí­szítették. Amikor az épületet az eredeti tervek szerint restaurálták, a szobrokat onnan végleg leemelték. A Városgazdasági Vállalat dolgo­zói az elmúlt napokban elkészültek azzal a márványhulladékból épí­tett díszfallal, amibe a két szobrot is beépítették. A vállalat Végvár utcai székhazában bármikor m eg tekinthetők ezek, a kecskemétiek ál­tal- jól ismert alkotások. (MéhAi Éva felvételei) tanácsülés Kiskun­félegyházán Ma, július 8-án, 13 órától tart­ja soron következő ülését a Kis­kunfélegyházi Városi Tanács. A testület az új oktatási törvény bevezetésének tapasztalatairól és a további feladatokról tárgyal. Megvitatják az alkoholizmus el­leni intézkedések eredményeiről szóló tájékoztatót is. Az ülést záró bejelentések és interpellációk előtt javaslatot tesznek a lakáselosztásról és la­kásgazdálkodásról szóló tanács- rendelet módosítására. CIKKÜNK NYOMÁN A rehabilitációról Július 2-án, a területi rehabi­litációs bizottság üléséről tudó­sítva foglalkoztunk a január el­sejétől érvényes — a megválto­zott munkaképességű dolgozók foglalkoztatását szabályozó - — egészségügyi és pénzügyminisz­teri rendelettel. Cikkünk nyomán Vedres Fe­renc megyei rehabilitációs refe­rens észrevételt fűzött ahhoz: miért érdeke a vállalatoknak megváltozott munkaképességű dolgozókat alkalmazni ? A rendelet előírja, hogy az összlétszám három százalékának megfelelő arányban kötelező meg­változott munkaképességű dol­gozókat foglalkoztatni. Egy-egy ilyen dolgozó után a munkálta­tó állami dotációt kap. A támo­gatás mértéke a foglalkoztatott átlagos munkabérének 35 száza­léka, amit a vállalat érdekeltség gi alapjába utalnak át. Azok a munkáltatók pedig, amelyek a rendelethez képest kevesebb megváltozott munkaképességű dolgozót . alkalmaznak, .kötelesek rehabilitációs foglalkoztatási hozzájárulást fizetni a rehabili­tációs alap javára. . T. M. Kísérteties zene, puha léptek, behízelgő mosoly, a fej felett egy kis glória: Simon Templar, azaz az „Angyal”, milliók kedvence visszatér a képernyőre, egyelőre Angliában, méghozzá nem is akárhogyan: a legnagyobb sztár, Roger Moore alakjában. Ügy tű­nik, a modern „szappanoperák”, folytatásos tv-játékok sem tud­ják feledtetni népszerűségét. A nálunk a hatvanas évek vé­gén szenzációszámba menő krimi 1927-ben született meg egy félig kínai, félig angol származású fér­fi, Leslie Charteris agyában. Charteris maga is kalandos éle­tét élt: volt rendőr, aranyásó, gyöngyhalász, mixer és profi bridzsjátékos. Simon Templar, a sármos „törvényen kívüli igaz­ságtevő”, aki szegről-végről Robin Hood és Arsene Lupin rokona, a legkomiszabb gazfickókat ismó- resre tanítja, kéretlenül is kise­gíti a tehetetlen rendőröket, vé­delmezi a gyengéket, az árvákat, valamint a csinos fiatal hölgye­ket, közben egy percre sem.ve­szíti el jómodorát, mi több, még a haja is ritkán kócolódiik össze bunyó közben. Bár a figurát már a 40-es években filmre vitték olyan neves színésszel, mint a nagy intrikus George Sanders, népszerűségének csúcsára ak­kor jutott, amikor a filmesek a jóképű, szálfatermetű, elegáns Roger Moore-ra osztották „An­gyal” szerepét. Móore, aki ko­rábban Walter Scott „Ivanhoe”- jának tv-változatában vált is­mertté, 114 epizódban alakította a gigerli magánnyomozót: ököl­csapásait, jelentőségteljesen fel­vont szemöldökét mintegy 70 országban ismerték meg. A film egyszer s mindenkorra megha­tározta Moore pályáját: az „An­gyal” után a kedvesen ütődött Lord Brett Sinclair figuráját ala­kította Tony Curtis oldalán a „Minden lében két kanál”-ban, majd a vásznon is hódítani kez­dett: amikor Sean Connery be­lefáradt a 007-es szuperügynök, James Bond kémkalandjaiba, Roger Moore vette át majd egy évtizedre e szerepkört. Ügy lát­szik azonban, jníndlketbej ükét visszahúzta a szíve a régi ala­kokhoz: ma újra Connery James Bond, és a hatvan éve született „Angyal”-tönténetek szereplője ismét az „élő klasszikus” a szin­tén már 60 éves Roger Moore. A vele forgatott új epizódok vár­hatóan hozzánk is „begyűrűz­nek”. Simon Templar kultuszára jel­lemző, hogy Londonban külön j,Angyal”-klub van. Aki beirat­kozik, és befizeti a tagdijat, a következő szövegű igazolványt kapja: „Ezen igazolvány tulaj­donosa feltehetően rovott múl­tú, kétes erkölcsű. Ha esetleg le­tartóztatnák, azonnal szabadon kell engedni őt, nehogy megfer­tőzze a többi foglyot”. Leslie Charteris szerint az igazolvány tulajdonosai között még - lordok, és a Scotland Yard magasrangú tisztjei is megtalálhatók ... A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Gyermekhalál az E5-ösön, — Vízbe fulladtak NÉVVÁLTOZÁS: Magyar Gazdasági Kamara Ismét halálos baleset történt Kecskeméten. Ezúttal az. E5-ös számú főút volt a végzetes tragé­dia színhelye: egy kislányt gázolt halálra egy személyautó. A rövid rendőrségi tájékoztatás szerint Fekete Tünde 14 éves kecskemé­ti .lakos (Talfája u. 11.) egy len­gyel állampolgár által vezetett személygépkocsi elé szaladt, amely elütötte a lányt. A jármű vezető­je nem tudta elkerülni a tragé­diát. autója már féktávolságon belül volt. Fekete Tünde a hely­színen belehalt sérüléseibe. Nemcsak a közutak, hanem — minden óvatosságra intő figyel­meztetés ellenére — a folyók, ta­vak is szedik áldozataikat. Az utóbbi napokban is több vízbefú- lásíről érkezett hír. Soltvadkert külterületén a Vadkerti-tóba ful­ladt fürdőzés közben Ba Pál 41 éves egyéni gazdálkodó, kiskőrö- • si lakos. A Bodrog folyón akart átkelni egy 26 éves vencseliői pásztor, de közben elmerült, s a vízbe fulladt. Székesfehérvár kül- területén a csónakázótóba fulladt egy 14 éves fiú, aki tiltott helyen fürdőit. R. M. Megyénk az országos sajtóban Népszava, 1987. július 7-ei szám: Udvarhelyi András: Minden, kinek joga van alkotni. (A Kecskeméten rendezett országos arnatőí képző- és iparművészeti fórumról. Fotók: Tóth Sándor.) — Hódít a természet és a Natura. (A Natura GT új termékeiről, amelyek közül a szójadarával dúsított, fehérjében gazdag ke­nyeret a kecskeméti Sütő- és Édesipari Vállalat gyártja majd.) Rövidesen megváltozik a Ma­gyar Kereskedelmi Kamara ne­ve — erről határozott a közel­múltban a Kamara elnöksége. Nemrégiben kezdeményezték a Kamaráról szóló 1985. évi 11. számú törvényerejű rendeletmó­dosítását. Erre várhatóan — az Elnöki Tanács döntése alapján — még az idén sor kerül és ez­után Magyar Gazdasági Kamará­ra változik az MKK neve. Erre azért van szükség, mert az elmúlt húsz esztendő során je­lentősén bővült a Kamara tevé­kenysége. Míg 1968-ban tagsága kizárólag külkereskedelmi válla­latokból állt, ma mintegy 1500, döntő többségében ipari, mező- gazdasági, illetve szolgáltató vál­lalat tagja a szervezetnek. A ka­mara a külpiaci tevékenység, a külkereskedelmi kapcsolatok szervezése mellett ma már első­sorban a hazai gazdálkodó egy­ségek érdekképviseletével, érde­keik közvetítésével és egyezteté­sével foglalkozik. A Kamara arra törekszik, hogy ellássa a hazai gazdaságban mű­ködő vállalkozói szervezetek ér­dekképviseletét. Így fokozatosan bővíti területi, megyei szerveze­teit. Már jelenleg is 6 területi . bizottság működik és minden me­gyében kamarai megbízottak is tevékenykednek. Tovább kíván­ják javítani a helyi iparral és szolgáltatással foglalkozók ér­dekképviseletét, fejlesztve a Ka­mara területi szervezeteit, nö­velve önállóságukat. Ihírek^^iíreiJ NAPTÁR 1187. Július 8., szerda Névnap: Ellik Napkelte: 4 ára 55 perc Napnyugta: 80 ára 13 perc Holdkelte: 18 ára 30 perc Holdnyugta: l ára 34 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL ■A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteoro­lógiai Főállomás Jelenti: Július 8-án, Kecskeméten a kSzép- bűmérséklet 20,4 (az 50 éves átlag 21,8), a legmagasabb hőmérséklet 25,8 Celsius-fok volt. A nap 13,6 árán ke­resztül sűtűtt. Tegnap reggel 8 éra­kor 17,8, 14 árakor 25,5 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 12,0 fok, a tengerszintre átszámított lég­nyomás 1019,9 millibar - gyengén süllyedő — volt. Július 8-án, Baján a kOzépbOmér- séklet 20,6 (az 50 éves átlag 21,6), a legmagasabb hőmérséklet 25,2 Celsius- folt volt. A nap 13,3 érán keresztül sütött. Tegnap reggel 8 érakor 18,2, 14 érakor 25,7 fokot mértek. A legala­csonyabb hőmérséklet 10,5 fok, a ten-, gerszintre átszámított légnyomás 1019,8 millibar — süllyedő — volt. — GÖRÖG EST AZ ŰTTÖRÖ- HÁZBAN. Csütörtökön a kecske­méti úttörőházban görög estet rendeznek, melyen a Magyaror­szági Görögök Kulturális Egye­sületének táncegyüttese működik közre. Lesz diaképes útibeszámo­ló, készítenek görög ételeket, majd táncházzal fejezik be a progra­mot. — Agasegyházán: júliális. A községi tűzoltótestület egész- napos júllálist rendez július 12-én, vasárnap Agasegyházán. A sport­pályán sorra kerülő, hagyomá­nyos rendezvényre — melyen idősek és fiatalok egyaránt jól szórakozhatnak majd — a falu mind a kétezeröt ven lakóját vár­ják. — „VELENCEIEK” TÁRLATA. Pénteken 15 órákor nyílik és augusztus 9-éig tekinthető mega Kecskeméti Galériában az a tár­lat, amelyen a velencei bienná- lén részt vevő magyar művészek alkotásait mutatják be. Bak Im­re, Birkás Ákos, Kelemen Károly és Nádler István festőművészek műveiben gyönyörködhetnek több mint négy héten át á képzőmű­vészet kedvelői. Famatuzsálem tQÍMeL Ez a sok vihart megért több évszázados famatuzsálem a negy­venegy hektáros alcsutl arboré­tum egyik ritkasága. — Bonyhád a távhívóhálózat­ban. Hétfőn Tolna megye városai közül utolsóként Bonyhádot is bekapcsolták az országos távhí­vó-telefonhálózatba. A város kör. zetszáma megegyezik a Szekszár­diéval, tehát 74-es. A bekapcso­lással összefüggő korszerűsítés egyben lehetővé tette azt is, hogy háromszázzal növekedjen a vá­rosban az előfizetők száma. — Kémiai diákolimpia. Ked-> den megkezdődött Veszprémben - XIX. nemzetközi kémiai diák. olimpia. A megnyitó ülésen a Vegyipari Egyetem aulájában Stark Antal művelődési minisz­tériumi államtitkár üdvözölte a 26 országból érkezett, résztvevő­ket. Rövid áttekintést adott a kémiai diákolimpiák történeté­ből. Elmondta, hogy 1968-ban Magyarország, Csehszlovákia és Lengyelország közösen szervez­ték meg az első diákolimpiát, s azt követően minden évben meg­rendezték. 1970-ben már hét or­szág, 1975-ben 17, most pedig már 26 ország diákjai vesznek részt a vetélkedőn, az idén elő­ször indított csapatot Kína és Svájc. Az eredményeket július 14-én a Budapesti Műszaki Egye­tem dísztermében a záröühnepé- lyen hirdetik ki. Népfront-kit üntetés A Hazafias Népfront Országos Tanácsa a HNF kitüntető jelvényt adományozta Benyó Máténak, a Szlovák Szocialista Köztársaság Nemzeti Frontja Központi Bizott­sága titkárának |60. születésnap­ja alkaImáiból, a magyar—cseh­szlovák kapcsolatok erősítéséért. A kitüntetést a HNF OT orszá­gos titkárainak jelenlétében Pozs- gay Imre, főtitkár adta át ked­den a népfront székházéban. Az ünnepségen részt vett Daniel Fa­te}, a Szlovák Nemzeti Front KB ügyvezető j alelnöke, valamint Oldrich Mohelsky, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság budapes­ti i nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. Segély a Pusztai gyerekeknek A sportsegély bizottság tegna­pi ülésén úgy döntött, hogy se­gélyben részesíti a hétfői ■ autó­baleset következtében elhunyt egykori válogatott labdarúgó, Pusztai László gyermekeit. A 14 éves ifj. Pusztai László és a 12 éves Pusztai Fruzsina részére — dr. Géczi Istvánnak, a bizottság soros elnökének döntése alapján — 1988. január elsejétől 18 éves korukig havonta 5000 (évente ösz- saejsen 60 ezer) forint támogatást folyósítanak. — WEINTRAGER-KI ÁLLÍT AS. Tegnap délelőtt a Kecskeméti Konzervgyárban Hatvani Dániel, a Forrás folyóirat főszerkesztője nyitotta meg Weintrager Adolf, bajai festőművész kiállítását. A művész harminc alkotása, olaj- festménye, akvarellje tekinthető meg, július 16-áig. — Szőlőtermelő szakcsoportok. A Kiskőrösi Állami Gazdaságban egyre népszerűbb a szakcsopor­tos szőlőtermelés. Ez év tava. szán újabbak alakultak — Pá- hin és Kecelen —■ összesen 28,1 hektáron, hatvanhárom taggal. A gazdaságban így már több mint 160 hektár területen négy­százhetvenegy szakcsoportos szor­goskodik a szőlőkben. — Közlemény. A DUTÉP érte­síti a lakosságot, hogy a Kiskun­félegyháza, Petőfi-lakótelepen épült E—1 jelű, 120 lakásos épü­let villamosenergia- és közvilá. gítási kábeleit június 29-én fe­szültség alá helyezte. A létesít­mény csatlakozó kábeleinek, szerelvényeinek érintése életve­szélyes és tilos! (67927.) — Szerkesztőségi ügye­let: vasárnap 10-től 18 órá­ig, hétfőtől péntekig na­ponta 9 és ÍR óra között. Ez idő alatt hírek, rövid tudósítások, információk közölhetők a 27-611-es te­lefonszámon, valamint a 26-216-os telexszámon. Holnapi lapszámunkból D Értékeket vonzanak és teremtenek címmel ripor­tot közlünk a negyedik ol­dalon a kecskeméti, hu­nyadivárosi általános isko­la közművelődési törek­véseiről. Itt találják olva­sóink Bajor Nagy Ernő sze­relemről szóló jegyzetét is. Az ötödik oldalon egyebek közijtt írunk a tények me­gyei műhelyéről, azaz, ar­ról az intézményről, ahol a statisztika készül. Lajos- mlzsén a kis tétel is üzlet. Ezt „igazolja” egy másik cikkünk, ugyanezen az ol­dalon. ENGEDÉKENY — Kislányom, örömhírem van számodra: Feri meg­kérte a kezedet, és én oda­adtalak neki! — újságolja a boldog apa. — De apukám, én nem akarom elhagyni anyut: Ve- ' le akarok élni! ' ! — Semmi akadálya, lá­nyom. Vidd magaddal az anyádat is! A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kislcun Megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Készült a Petőfi Nyomdában, Kecskemét, KülsÓ-Szegedi út ő. 6001 Felelős vezető: Birkás Béla vezérigazgató Telefon: 28-777 1987. VII. 8-án, megrendelés sorszáma: 73032 Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A. 6001 Telefon: 27-611 Telexszám: 26-216 bmlv h. Teijeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 43,— Ft, negyedévre: félévre: egy évre: HU ISSN 0133 -235x 129,— Ft, 258,— Ft, 516,— Ft. 4

Next

/
Thumbnails
Contents