Petőfi Népe, 1987. július (42. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-21 / 170. szám
“ i 4M m] ■ ■ ■riMlnnaÉHMMÉ Hatvan éve ezen a napon adták el az első jegyet Hajdúszoboszlón, a fövenyfürdő megnyitásakor; ezt az eseményt számítják a szoboszlói gyógyfürdő indulása napjának. A ma 25 ezer lakosú Hajdúszoboszló XX. századi virágzásának elsődleges oka, hogy 1925. október 26-án több mint ezer méter mélységből 73 Celsius-fo- kos hőmérsékletű hévíz tört a felszínre a magas kalóriájú földgáz mellett, a természet nagyszerű ajándékaként. A kutatás vezetője Pávai Vájná Ferenc volt, akinek munkássága nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Hajdúszoboszló az elmúlt évtizedek során nemzetközi hírnévre tett szert. A hat évtizeddel ezelőtt megnyílt első szoboszlói fürdőt az első hónapban már mintegy 25 ezren keresték fel. A város azóta is folyamatosan fejlődött, korszerűsödött, s ma már az ország egyik legnagyobb gyógy-, illetve strandfürdője található itt. A fedett termálfürdő (két szabadtéri gyógymedencéjével) 1200 fő befogadására alkalmas; a strandfürdőt 12 ezren vehetik egyidejűleg igénybe. A hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején Hajdúszoboszlón évente már átlagosan mintegy másfél millió vendég fordult meg. Gyógyvize — természetesen megfelelő hőfokúra lehűtve — elsősorban az idült mozgásszervi (reumás) betegségek gyógyítására alkalmas. MŰSOR un, július 21-én, kedden. MOZI KECSKEMET Város! mozi: fél 4, háromnegyed 6 És 8 árakor: 90 NAP. Sz.. kanadai film vígjáték. w éven felülieknek! Árpád mozi: háromnegyed 6 és 8 8 árakor: A 222-ES jAraT. Sz., szovjet kalandfilm. Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél 8 órakor: FILMMÚZEUM. JOHNY-GI- TÁR. Amerikai film. Stúdiómozi: 8 árakor: JIM CRAIG. Sz.. mb., ausztrál film. Mesemozi: háromnegyed 6 árakor! MAJMOK ÉS BETÖRÖK. Aranyhomok Hotel (vldeomorl): S. T és 9 árakkor: FOLYTASSA JACK! Sz.. mb., angol filmvígjáték. BAJA Uránia mozi: fél 4. fél 8 és fél 8 árakor: A ZSARU SZAVA. Sz.. mb., francia krimi. 14 éven felüliekmek. Stúdiómozi: l és 8 árakor: MANHATTAN. Amerikai film. BÁCSALMÁS Fetfifl mozi: 6 és 8 árakor: CAPA 1. Sz.. amerikai film. 16 éven. felülieknek! KALOCSA Otthon mozi: 4, e és 8 árakon: TANckar. Sz., amerikai film. KISKOROS Petőfi mozi: szünnap. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 6 és 8 órakor: ÁRULÁS ÉS MEGTORLÁS. Sz.. mb., kínai kalandfilm. KISKUNFÉLEGYHÁZA Szakmaközi Művelődési Házban: 6 és 8 árakor: ÁLOMSZERELEM. Sz., angol film. 14 éven felülieknek! TISZÁK ECSKE Az Arany János Művelődési Központban: 8 órakor: MACKENNA ARANYA. Sz.. amerikai film. Megyénk az országos sajtóban Népszava, 1987. július 20-ai száun: Kodály-szemi. nárium. (Hír a -kecskeméti nemzetközi rendezvényre érkezett külföldiek fogadásáról.) Film Színház Muzsika, 1987. 29. szám: A. L. Bábtagozat Kecskeméten. (A Katona József Színház Ciróka Bábszínházáról.) Magyar Kémikusok Lapja, 1987. 6. szám: Banal Endréné: Egyesületi hírek. (A Magyar Kémikusok Egyesülete Bács-Kiskun megyei csoportjának Irinyi János kémi'aversenyéről is beszámol.) Búvár. 1987. 7. szám: Ízelítő Magyarországról. (A Közös jövőnk című „lementéssel foglalkozó kelet- európai regionális értekezlet 'résztvevőinek a Kiskunsági Nemzeti! Parkba tett kirándulásáról készült, képriport.) Méhészet, 1987. 7. szám: Garai Pál: A napraforgó- fajták mézelése. (Me°vei fanasztalatokat ír le a kunfehértói olvasó.) Mi épült társadalmi segítséggel Kiskunmajsán? (Tudósítónktól) Kiskunma jsa városi jogú nagyközség nem titkolt szándéka, hogy elnyerje a városi rangot. Ezért nemcsak vezetői, hanem az ott élő emberek is sokait .tesznek. Amire a szűkös költségvetésből nem jut pénz, ahhoz a lakosság társa- dalmimunka-váilalással, önkéntes befizetéssel pótolja a hiányzó forintokat. Nem véletlen, hogy Kiskun- majsa lett az első a városok -kategóriájában a települések közötti társadalmi munka' elmúlt, évi eredményei alapján. A 13 ezer lélekszámú nagyközség tavalyi, 73 millió fonint értékű társadalmi munkájának eredményeként csaknem tíz kilométernyi vízhálózat, 15 kilométer gázvezeték, és ugyanennyi -villanyhálózat épült meg, túlnyomórészt lakossági erőforrásiból. A települést körülölelő 1400 'tanyában a lakcsság egynegyede él, így évről évre kiemelt tennivaló a külterületi hajlékok villanyhálózatba való bekapcsolása. Tavaly 20 tanyában gyulladt ki a villany, s ma már minden második ilyen épületben van elektromos árain. — Az utóbbi években hét kilométer hosszan épült szilárd burkolatú út, ezzel most már -Itt sem rosszabb a helyzet mint a hasonló településeken. Jelentős összefogással készült el az egészségügyi központ, és sokan megcsodálják áz új MHSZ-székházat is. Nagy Csaba tanácselnök őrömmel újságolta, hogy a megyei első helyezésért járó egymillió forintból terven felül tudnak utaBudapesten tárgyal a szovjet gépkocsiipari miniszter Kapolyi László Ipari miniszter meghívására tegnap hazánkba érkezett. Nyikolaj Pugin szovjet gépkocsiipari miniszter, hogy a járműipari együttműködés bővítésének lehetőségeiről tárgyaljon. A magyar és szovjet partnerek kidolgozzák az autóbusz- és ‘ személygépkocsi-gyártás, valamint a korszerű metrókocsik közös fejlesztésének és az azok előállításához szükséges szerszámgépek, robotok gyártásának együttműködési módjait. HARMINC HIBRIDFAJTA Bólyi vetőmagprogram Eddigi legnagyobb hibridkukorica-programját valósítja meg a Bólyi Mezőgazdasági Kombinát. A saját üzemeiben és a partnergazdaságokban együttvéve hétezer hektáron terem az idén vetőmagnak szánt hibridkukorica. A hazai és a külföldi piac igényeinek megfelelően széles fajta- választékot teremtettek: harminc hibridfajta vetőmagját kínálják majd a vásárlóknak. A hibridkukorica-táblák „kedvező képet mutatnak, s a kombinát szakemberei szerint az eddigi legnagyobb mennyiségű — mintegy 15—20 ezer tonna — vetőmagot fémzárolnak az ősszel. A nemzetközi vetőmagpiac bizonyos mértékig telített, ám a kiváló minőségű áru iránt most is van, és a jövőben is lesz fizetőképes kereslet. A bólyi kombinát éppen ilyen — nz átlagosnál értékesebb — szaporítóanyagot igyekszik előállítani. A vetőmag minőségét illetően meghatározó a termés optimális időbeni betakarítása. A mi időjárási viszonyaink között maximum hatvan nap alatt le kell szedni, és meg kell szárítani a kukoricacsöveket, azaz nem szabad vállalni annak kockázatát, hogy a munka belenyúljék a fagyveszélyes november hónapba. A termelési költségek csökkentésének igényei is a rövidebb idejű betakarítást követeli. Minél. később kerül ugyanis a termés a szárítóüzemekbe, annál nagyobb a szárítás hőigénye, annál drágább tehát a művelet. A feldolgozás meggyorsítása érdekében most új szárítóüzemet épít a sátorhelyi gazdaságban a kombinát. Egy-egy féldolgozási idényben tízezer tonna csöves kukorica fosztása, biológiai válogatása, teljes .szárítása, morzsolása és előtisztítása történik az üzemben. A szárítót földgázzal fogják fűteni. A kombinát saját maga építi fel az üzemet, amely az új feldolgozási idényben már működni fog. Tábla helyett konténert • Kecskeméten a Márvány utcai átjárónál a tábla szerint: Szemét lerakása hatóságilag szigorúan tilos! A szabálysértőre 3000 Ft pénzbír' ság szabható ki. Javaslatunk: az ily módon befolyt összegből vásároljanak — a tábla helyére — egy szemétgyűjtő konténert. —ohm— (Pásztor Zoltán felvétele) A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Életveszélyes sérülés Kiskunfélegyházán, Kecskeméten Kiskunfélegyházán július 17- én, Ben se Judit 14 éves helyi lakost (Hauiber K. u. 20.) — aki kerékpárjával szabálytalanul kanyarodott balra — élütötte egy vele szembe jövő, szabályosan közlekedő személygépkocsi. A lány életveszélyesen megsérült. Kecskeméten ugyanezen a napon Gelencsér Lászlóné 43 éves helybeli lakos (Ady E. u. 22.) személygépkocsijával figyelmen kívül hagyta a kötelező elsőbbségadást jelző táblát és összeütközött a segédmotor-kér ékpáron közlekedő Bodnár Dezső kecskeméti lakossal (Nyíri út 77.) Bodnárt életveszélyes sérüléssel ~ szállították kóiházba. Laikitelek-Tőserdő belterületén Baranyi Sándor 40 éves lakiteleki lakos (Ady E. u. 39.) július 18- án, ittasan kerékpározott, elesett és elütötte egy 'teherautó. Baranyi súlyos sérülést szenvedett. Az 5402-es számú úton Dávid János 19 éves harkafcötönyi la- ; kos (Harkapuszta- 7.) július 19-. én segédmotor-kerékpárral körültekintés nélkül akart megfordulni és összeütközött egy őt szabályosan előzni szándékozó személygépkocsival. A segédmotoros súlyosan megsérült R. M. kait, járdákat építeni. Most tartják a vízmű vastalanítójának műszaki próbaüzemelését, társulást szerveznek a ma még megoldatlan szennyvíz elvezetésiére, a kinőtt általános iskola tehermentesítésére pedig még idén megkezdik egy új, 16 tantermes, később tovább bővíthető iskola épületének a kivitelezését is. Majsa egyébként ünnepre készül: augusztus 20-án, az alkotmány napján lesz 150 éve, hogy a település mezővárosi rangot kapott. Az 1837-ben elnyert címet önként adták vissza 1872- ben, mert nem bírták az adóterheket. Ahogy a ma jsa iák mondják, ha újra megkapnák ezt a rangot, egyhamar nem mondanának le róla. Horváth Róbert Önjáró berendezés a szennyvíziszap hasznosítására Nagy teljesítményű gépet fejlesztettek ki hazai szakemberek a szennyvíziszap talajba juttatására. A berendezéssel a városokban összegyűlt szennyvíz- iszapot, valamint a nagyüzemi állattelepek folyékony trágyáját lehet a termőtalajokba juttatni. A gép segíti a környezetvédelmi előírások maradéktalan betartását. A MÉM anyagi támogatásával a Mezőgépfejlesztő Intézet szakemberei a hasonló rendeltetésű, drága külföldi gép pótlására tervezték a viszonylag olcsó, önjáró berendezésit. Kisebb módosításokkal felhasználhatják hozzá az új Rába 300-as traktor főbb részegységei közül például a futóművet, hajtóművet és a motort. A szennyvíziszap kijuttatását végző késes injektálószerkezet ugyancsak hazai gyártású elemekből áll. Tőkés importból származó alkatrésze csupán a különlegesen nagyméretű gumiabroncs. Az új gép fejlesztésénél a Kaposvári Agrár Kutató-Fejlesztő Közös Vállalattal és a nyíregyházi Mezőgép Vállalattal működtek együtt. Gyakorlati alkalmazását megkönnyíti, hogy a MÉM Műszaki Intézet a szennyvíziszap- és a hígtrágya- kijuttatás technológiáját a gépre ínár kidolgozta. HÍREK • HÍREK Ritka élményben lehet annak része, aki valamelyik hétvégéjét bugád látogatásra. szánja. A Pusztatourist kecskeméti irodája ugyanis vasárnaponként külöm- buszt indít a híres pusztavilágba, és csak a szervezett kiránduláson j álható be a csodálatos ősborókás. Szak-idegenvezetés mellett ismerkedhetünk meg az érintetlen természettel. Ezen kívül múzeumlátogatás és lovasbemutató szerepel a programban. Az idegenforgalmi szezon közepén tartunk, érdemes időt szánni egy kis bugád kiruccanásra, ami utazással és az említett programokkal együtt száz forint, ha legalább harmincán jelentkeznek.' Kisebb létszám esetén — minimum húsz főnél — öt- ven forinttal többe kerül ez a kirándulás. A különfousszal a nemrégiben átadott új úton juthatunk él Bugaora. NAPTÁR !>87. július a., kedd Névnap: Dióiéi Napkelte: .5 ára 06 pere Napnyugta: ao óra M perc Holdkelte: — Holdnyugta: VT ára 41 perc IDŐJÁRÁS Előrejelzés az ország területére ma estig: száraz, meleg és napos idő lesz. Átmeneti felhősödés, valamint néhány gyenge zápor északnyugaton lehetséges. A többfelé élénk északnyugati szél estére mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között lesz. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti < Július 19-én Kecskeméten n kflzép- hdmérséklet 87,9 (az 80 éves átlag a,8), a legmagasabb hSmérséklet 35,3 Celslus-fok volt, a nap 13.1 órin át sűtfttt. Tegnap reggel 8 órakor 23,2, 14 órakor 30,2 Celslus-fokot mértek. A legalacsonyabb hómérséklet 18,3 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 10104 millibar — emelkedő — volt. Július 19-én Baján a kózéphómér- séklet 27,7 (az 30 éves átlag 21,8), a legmagasabb hómérséklet 85,5 Celsius- fok volt. a nap 13,9 órán át sűtótL Tegnap reggel 8 órakor 22,4, M érakor 20,3 Celslus-fokot mértek, A legalacsonyabb hómérséklet 17,0 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1010,2 milibar — süllyedő — volt. Dr. Cselőtei László I látogatása , Az elmúlt hét.' végén Bács-Kiskun megyében járt . ; dr. Cselőtei ■ Lászlój akadé- möeüts, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke. Kecskeméten a fez-szövetség székházéban megbeszélést folytatott a kiskunsági TESZÖV vezetőivel, országgyűlési képviselőkkel. A vendéggel, s a tanácskozás résztvevőivel találkozott Romány Pál, a megyei pártbizottság : első ' titkára is. * A kéSnapos látogatás . programjában ; - ■.' szerepelt még megbeszélés a kiskunsági terűiét gazdasági és politikai vezetőivel', s dr, Cselőtei Lászlónak me@mu- ' itatták a Magyar-Szovjet Barátság Tsz-ben alkalmazott szenhyvízöntözéses p technológiát te. jl — FESTMÉNYEK KECSKÉN. A tiszakécskei Gyalai Béla festőművész alkotásaiból rendez tárlatot a helyi Arany János Művelődési Központ. A kiállítást csütörtökön 18 órakor nyitja meg dr. Kovács István tanár. A bemutatott képek augusztus 22-éig tekinthetők meg. — Szerkesztőségi ügyelet: vasárnap 10-től 18 óráig, hétfőtől péntekig naponta 9 és 18 óra között. Ez idő alatt hírek, rövid tudósítások, információk közölhetők a 27-611-es telefonszámon, valamint a 26-216-os telexszámon. — ADRIANO BOCCALETT1 modenai festőművész munkáiból nyílik kiállítás ma 16 órakor Kecskeméten, a Gépipari és Au- tomatizálási Műszaki Főiskola kamaratermében. A művész több alkalommal járt már a megye- székhely alkotóműhelyeiben, munkáival pedig augusztus 15- éig ismerkedhetnek meg az érdeklődők, naponta 11 és 13- óra között. TÉVES Cseng a telefon. A férj veszi föl a hallgatót. — Nem kérem. Téves kapcsolás! Ez magánlakás, nem a bank, bár gyakran a feleségem is azt hiszi. É Szombathelyen, a Lakástextil Vállalat fonó- és szövőgyárában, valamint a Sabaria Cipőgyárban, a jelentős károkat okozó tüzek eloltása után nyomban megtették a folyamatos termeléshez szükséges intézkedéseket. A Latex üzemeiben egyelőre nincs fennakadás, van még néhány napos tartalékuk. Elsősorban ak- rilanyagok égtek el. Azonnal felvették a kapcsolatot a külföldi nyersanyagszállító partnerekkel, s az NSZK-beli szállítócég már' jelezte, hogy e hét közepén kétszáz tonna anyagot küld. Bányász Rezső nyugati újságírókkal találkozott Bányász Rezső államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke hétfőn az újságíró-iskolán találkozott a fiatal újságírók nyílt fórumának résztvevőivel, akik 9 nyugat-európai országból érkeztek Budapestre. A Tájékoztatási Hivatal elnöke szólt a magyar sajtótörvényről, és tájékoztatási politikánk elveire és gyakorlatára vonatkozó kérdésekre válaszolt. — Adóreform. A pénzügyminiszter felkérésére — Trethon 'Ferencnek, a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság elnökének vezetésével — az SZVT rendezésében hétfőn megvitatták a Pénzügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium közösen összeállított törvénytervezeteit, továbbá azok részletes indoklását a magánszemélyek jövedelmi adójáról és az általános forgalmi adóról. Észrevételeiket, javaslataikat továbbítják az illetékesekhez. * Hétfőn ülést tartott Tétényi Pálnak, az OMPB elnökének vezetésével az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság plénuma. A .testület megvitatta és véleményezte az adóreformról szóló tör- ‘ vénytervezeteket. Elhunyt Benedek Jenő Benedek Jenő Kossuth- és Munkácsy-díjas festőművész 81 éves korában, hosszú' betegség után elhunyt. Temetéséről később intézkednek. Művelődési Minisztérium, Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége, a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja — MELEGVÍZ-DÍJ. ,A Minisztertanács közleményének közzétett szövegében a melegvíz-szolgáltatás megemelt díjaként téves szám szerepelt. A táv-melegvíz- szolgáltátás új dija .vizköbméte- renként nem 14,70, hanem 17,40 forint. — JUGENDOHOR OYTEN. A kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium NSZK-beli vendégszereplésének viszonzásaiként ad hangversenyt ma este hét órakor, a Mátyás Király Körúti Általános 'Iskolában a Jugendchor Oyten elnevezésű, 27 tagú leánykar. . — Gyorsíró- és gépíróverseny Firenzében. Hazaérkezett Firenzéből az a 27 tagú magyar küldöttség, amely részt vett az IN- TERSTENO (nemzetközi gyorsíró- és gépírószövetség) 37. kongresszusán és versenyein Huszonöt ország színeiben mintegy 500-an mérték össze tudásukat 16 nyelven gyorsírásban és gépírásban. A vetélkedő több magyar sikert is hozott. Megyénkből a gyakorló gyorsírók ifjúsági csoportjában versenyző Lestár Éva (MSZMP Kecskemét Városi Bizottsága) a 7. helyezést érte el. — HONVÉDELMI NYÁRI EGYETEM. A haditechnika, Jl. letve a honvédelmi és hazafias nevelés kérdéseivel foglalkozó nyári egyetem kezdődött hétfőn Szolnokon. A fórum célja, hogy tudományos igényű továbbképzési lehetőséget nyújtson pedagógusoknak, honvédelmi felelősöknek, úttörővezetőknek és MHSZ-aktl- vistákrvak. Az egyhetes rendezvénysorozat szakmai programját a TIT hadtudományi választmánya dolgozta ki, s a foglalkozásokat az egyes szakterületek legkiválóbb ismerői — katonapo- litikusok, és hadtörténészek — vezetik. Holnapi lapszámunkból Szombathely: az üzemi tüzek után A Sabaria Cipőgyár leégett kísérleti üzemében százharminc ember dolgozott. Hétfőn reggel valamennyien a gyár más-más munkaterületein kezdték meg a munkát. Annak ellenére, hogy a kísérleti műhely, a műszaki előkészítő és az üzemfenntartás szánté teljes eszköz- és iratanyaga elégett, kedden már ismét modellt készítenek, mintáznak NSZK-beli megrendelőjüknek. Bizonyos modellek dokumentációit ugyanis sikerült kimenteni a tűzfoöl, így nem .keli mindent elölről kezdeni a fejlesztőiknek. 1 A negyedik oldalon, > Honismeret — Helytörténet cimű rovatban a kecskémé, ti cipőgyártás múltjával ismerkedhetnek meg olvasóink. A Nem csak az számit nézőnek, aki moziban ül... cimű interjú Gombár Józseffel, a Mokép igazgatójával készült. Képernyő-kritikánk pedig a va. sárnap bemutatott, ö, ifjú. ság dmű tévéjátékról szól. Az ötödik oldalon írunk egyebek között a Sflkösdi Vegyesipari Kisszövetkezetről, amely saját tervezésű termék — háztartási elektromos ruhaszárító — gyártására készül. Ugyanitt a Hat bivaly húzta eímfi tárca a régi aratások, csépi é- sek emlékeit. idézi. A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András, igazgató . Készült a Petőfi Nyomdában, Kecskemét, Külső-Szegedi Felelős vezető: Birkás Béla vezérigazgató Telefon: 28-777 1987. VII. 21-én, megrendelés sorszáma: 73032 Telexszé m: 26-216 bmlv h Terjeszt a Magyar Posta Előfizet! Előfizeti letö á hírlapkézbeí si díj: egy nónaprt itő postahivataloknál és kézbesítők : 43, -- Ft. negyedévre: 129,~ Ft, . félévre: 258 _Ft egy évre: 516*— Ft! , HU ISSN 0133 *235*