Petőfi Népe, 1987. június (42. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-10 / 135. szám

198*3. júBiu» io. ® pet<5fi népe ob ? SPORT • SPORT Kecskeméten és Kiskunhalason várják az olimpikonokat Június 14. és 19. között két vá­rosunk, Kecskemét és Kiskun­halas lesz a XXIII. nyári úttö­rő-olimpia rendezője. A csak­nem fél éve tartó előkészületek a napokban befejeződtek. A teg­nap Kecskeméten, a Szalvay Mi­hály Úttörő- és Ifjúsági Otthon­ban tartott olimpiai és szerve­zőbizottság! ülésen áz eddig vég­zett munkát összegezték, s meg­állapították, hogy a széles körű társadalmi összefogás eredmé­nyeként minőikét rendező város felkészülten várhatja a kis olim­pikonokat. Vasárnap az ország tizenki­lenc megyéjéből és Budapestről több ezer fiatal érkezik, akiket a városok határában elhelyezett feliratok köszöntenek, amit élő­szóban is megismételnek mind­azok, akik az olimpiai közpon­tokban fogadják az érkező paj­tásokat, vendégeket. Az országos rendezvény tiszteletére összeál­lított gazdag program is egyfaj­ta köszöntése, megbecsülése mindazoknak, akik érdeklődé­sükkel, részvételükkel, megtisz­telik megyénket. A megnyitó­ünnepély színhelyén, a kecske­méti Széktói stadionban tartan­dó program már 16 órától elkez­dődik. Az ünnepélyes megnyitó­ra 17 órakor kerül sor a teljes olimpiai csapatok felvonulásá­val. Rossz idő esetén húszán kép­viselik a küldöttségeket, s a megnyitót a Városi sportcsar­nokban tartják. Hétfőin a sportolók veszik bir­tokukba a sportlétesítménye­ket, hogy a június 19-éig tartan­dó, csaknem egyhetes vetélkedő­sorozaton eldöntsék az érmek, a helyezések sorsát. A kajak-kenu versenyek résztvevői sporttör­téneti jelentőségű esemény részt­vevői lesznek, hiszen a rangos országos rendezvényre elkészült pályán márthatják vízbe eve­zőiket. Újdonság még az is, hogy a kézilabda-mérkőzéseket ezút­tal nem szabadtéren, hanem te­remben játsszák. Változás tör­tént a tornaversenyek lebonyo­lításában is. A korábban péntek­re tervezett versenyeket kedden rendezik. A XXIII. nyári úttörő-olim­pia záróünnepségére június 19- én, pénteken 20 órakor kerül sor a kecskeméti Dobó körúton, il­letve rossz idő esetén a Városi sportcsarnokban. MA: NB Il-es mérkőzés: Ózdi Ko­hász-Bajai SK, Ózd, 17 órakor. A vasárnapi hazai vereség na­gyon megnehezítette a BSK hely­zetét. Egy esetleges újabb vere­séggel minden bizonnyal klesd- tielyre kerülnek, s bár a további három mérkőzésen még lehet Ja­vítani, a bajaiak számára most létkérdés a pontszerzés. Mivel az ózd a BSK-val szinte azonos hely­zetben van, valószínű, hogy ne­héz 90 perc vár a BSK labdarú­gócsapatára szerdán délután. A labdarúgó MNK megyei se­lejtezőinek 3. fordulója: Kezdés 17 órakor. Csengőd—Tass, Kerekegy­háza—Akasztó, Jászszenitlászló— Imrehegy, Helvécia—Honvéd Me­ződ SE. Kecel—Harta, Kiskőrös— Bajad Tsz SK, Felsöszentiván— Bácsalmás, Szeretnie—Katymár,. Dúsnak—Mélykút, Dunapataj— Hajós. A sportrovat kéri a rendező egyesületeket, bogy az MNK-mér- kőzés eredményét, a továbbjutó csapat megjelölésével Június li­án, csütörtökön délelőtt telexen (28-219) vagy telefonon (Kecske­mét 20-034) adják le. A Petőfi Népe totótanácsadója A totó 24. heti, június 13—14-el szel­vényén két NB I-es, NSZK, Bundes- Slga I. és II., valamint olasz B osz­tályú mérkőzések szerepelnek. 1. Siófok—Vasas. NB I. A Siófok ve­reséget szenvedett, míg a Vasas ki­használta a hazad pálya előnyét és győzött. Tippümk: x. 2. Tatabánya—Ü. Dózsa. NB I. A 3. és a 2. helyezett csatája már nem befolyásolja a végleges helyezésüket, így mindketten nyugodtan Játszhat­fiiak. Tippünk: x, l, 3. FC Homburg—Mannheim. NSZK, Hundesliga I. Egyenes ágon kiesés, vagy az osztályosén kiharcolni a bemtmáradást — ez a hazaiak nagy kérdése. Tippünk: x, 1. 9. Uerdingen—Leverkusen. NSZK, BundesUga I. A Leverkusen fölényes győzelmet ért el a Hamburg eUea. Tippünk: l, x. 3. VfB Stuttgart—Bayern IVfünchen. NSZK, BundesUga L A Bayern tíze­ink bajnokságát szerezte, és a Frank- furtban vereséget szenvedő hazaiak «lilén nyugodtan léphet pályára. Tippünk: x, 1, 2. t. Düsseldorf—Bremen. NSZK, Bun- deslliga I. A hazaiaknak még az osz­tályé zón való szereplésért győzniük leejtene, a Bremen öt góllal verte a i. helyre pályázó Dortmund csapa­tát. Tippünk: l, 2. 7. 1, FC Köln—Mönch engladbach. NSZK, BundesUga I. Nyolc egymás utáni győzelemmel a Gladbach fel­jött a 3. heHyre és célja a bronzérem «[nyerése. A kölniek meglepetésre súlyos (1—5) vereséget szenvedtek Kais ersaáiu textilben. Tippünk: x. < 8. Salmrohr—Hannover. NSZK, Bun­desliga XI. A vendégek nagyszerű szereplésükkel kivívták bajnoki el­müket. A Salmrohr búcsúzik a má­sodik ligától. Tippünk: x, 2. 9. Saarbrücken—Karlsruhe. NSZK, BundesUga II. A vendégéknek a biz­tos feljutáshoz legalább még egy pont keli. A hazaiak közepes teljesítmé­nye csak a középmezőny alsó fené­hez elegendő. Tippünk: l, 2. ,10. Oberhausen—Darmstadt. NSZK, BundesUga II. A Darmstadt újaibb veresége a feljutástól való búcsút iá Jeleníti. Tippünk: x. 11. Kasael—Bielefeld. NSZK, Bum­desliga II. A Kassel Is kiesett a má­sodik ligából. A Bielefeld a 12. he­lyével elégedett lehet. Tippünk: x, 1. 12. Fortuna Köln—Aachen. NSZK, BundesUga II. Győzelme ellenére la veszélyben van a kölni együttes. Az Aachen utalt vereségével .lépéshát­rányba“ kerüli, az osztályozót Jelen­tő 3. helynek a megszerzéséért foly­tatott küzdelemben. Tippünk: 1, x. 13. Bologna—Cessna. Olasz B osz­tály. A Cessna győzött, és Ismét fel­jutó (3.) helyen áll. A Bologna Pes- oarában vesztett, ám 34 pontjával „fél lábbal” a benn,maradók között érezheti magát. Tippünk: x, 1. +1 mérkőzés: 14. Lanerossi Vicenza—démonéit. Olasz B osztály. A Cremomese győzőt* és visszaszerezte az első helyet. A Lanerossi a fciesőzóna tagja, melyet csak győzelmekkel tudna elkerülni. Tippünk: x, 1, 2. A további mérkőzésekre tlppjednk: x, x. D. 1. | ASZTALITENISZ Az elmúlt bét végén Kiskun­félegyházán vendégszerepeit az NDK bajnokság II. osztályában szereplő BSG Kari Zeiss Jena női és férfi asztalitenisz-csapa­ta és a Kecskeméti Spartacus női, valamint a Kkfházi Lenin Tsz SE férficsapataival vívtak barátságos mérkőzéseket. Ered­mények: Kecskeméti Spartacus —BSG Karl Z. J. 9:0. Gy: Nagy II, 3., Rencz 3, Mack 3, ifjúsági lányok: Jena—K. Spartacus 3:2. Gy: Király 2, Kkfházi Lenin Tsz SE—Jena 5:4. Gy: Szily 3, Csa­ba 1, Verebes 1. Ifjúsági fiúk: Bács-Kiskun megyei válogatott —Jena 9:0. Gy: Laczkó 3, Sin- ka 3, Kara 3. EL ATLÉTIKA_________ Tabajdi József, a Kiskunhala­si AC MEDOSZ maratonistája nemzetközi, 50 km-es futóverse­nyen vett részt a csehszlovákiai Oiomoucz-ban. A nehéz terepen végig vezetve tízperces előnnyel győzött. Ideje: 3 óra 15.07. Dudás 1, Burovincz 1, Szőrád II, Stubka 3, Gazdag 1, Sápi 1. Cse­re: Vida (k), Tóth 4, Móra 1, Kun 3, Józsa. Edző: Péter László. Férfi MNK-mérkőzés: Gars —Kiskunmajsa 21—26 (11—14). NB n-es női mérkőzés: János­halma—Lajosmizse 28—25 (14 —11). Jánoshalma, vezette: Kor- nyik, Haskő. Jánoshalma: Var­ga — Romsics 14, Kormányos 4, Király I, Kovács 1, Juhász 5, Kőtelkiné 2, csere: Farkas (k), Pál (1), Császár, Horváth. KARATE Debrecenben gyermeknapi or­szágos kic-box-karateversenyt rendeztek gyermek- és serdülő­sportolók részére. A 180 induló közül a Szigma Karate SE az alábbi helyezéseket érték el. Gyermek fiú, 30 kg: 3. Chiovini M., 40 kg: 1. Szekeres G., 2. Ti­hany J. Lányok: 50 kg: I. Ko­vács Hajnalka. Serdülő fiúk: 41 kg: 2. Kovács A., 59 kg: 3. Fe­hér P. Lányok 50 kg: 2. Vati E., 56 kg: 2. Gönczi 0. i* Lakitelek, Lászlóiéivá, Nyárlőrlne és Tisza bőg lakói vettek részt Tiszakécskéa a nyári szpartakiád körzeti versenyén. A hét sportág- küzdelmeiben népes mezőnyök Indultak. Tóth Sándor felvételén a» egyre népszerűbb grunúbirkózás egyik mérkőzése látható. AUTÓSPORT Kiskőrösi ASC versenyzői az 5. Ezermester Rallye globálsport- kupán vettek részt Veszprémben. Eredmények: Rallye I. oszt. Windecker—Szavolovics páros az N—3-as csoportban Lada 1300-as kocsijával 5. helyet, míg a Pi- varcsi—Lucza páros műszaki hi­bái miatt 8 percet késve 6. he­lyet szerezte meg az N—4-es cso­portban. Rallye II. oszt.: a Gyur- ján—Tóth páros az A—9-es cso­portban Lada 1300-as kocsijával 2. helyen végzett. S3 BIRKÓZÁS A kiskőrösi birkózók eredmé­nyei, a Hódmezővásárhelyen meg­rendezett területi előkészületi kötöttfogású versenyen. 22 kg: 2. Kertai F., 29 kg: 1. Csővári I., 2. Menyhárt Z., 5. Tagai L., 35 kg: 2. Böröcz A. Debrecenben Honvéd Kupa nemzetközi kötöttfogású verseny volt. Az 57 kg-os súlycsoportban Tihanics Tibor (KSC), a döntő mérkőzésen Tóth F. (DMVSC) el­len 2:0-ás pontozásos győzelmet aratott. További eredmények: 62 kg: 4. Varga I., 82 kg: 3. Ignácz. (mindkettő KSC). Hl CSELGÁNCS Várvédő Kupa úttörő I. or­szágos versenyen vettek részt Egerben a KSC sportolói. Ered­mények: 32 kg: 2. Iványi R., 35 kg: 5. Almás! J., 38 kg: I. Bim­bó L., 45 kg: 5. Juhász Cs. [3 KÉZILABDA ________ N B H-es férfimérkőzések: Kun­hegyes—Kiskunmajsa 25—24 (13 —11). Kkmajsa: Hegedűs — Oláh, 14, Hubai 1, Gazó 2, Sza­bó 2, Piszmán 1, Glasza 4. Cse­re: Babanyecz k. Fehér, Tapo- di, Terbe, Czirkó. Edző: Medgyes József. Lajosmizsei KSE — Dunake­szi VSE 26—26 (13—13). Lajos­mizse, 200 néző. Vezette: Bódi, Daruka. Lajosmizse: Rubos — MHSZ-SPORT Az MHSZ Bács-Kiskun me­gyei vezetőség rádiótechnikai szakága az országos központ meg­bízásából a múlt hét végén ren­dezte a főváros és négy megye (Bács-Kiskun, Csongrád, Szol­nok és Békés) rádió-iránymérői­nek másodosztályú minősítő versenyét. A „rókavadászok’’ találkozóján indult, a magyar vá­logatottal a Koreai NDK-ba uta­zó Börcsök István kecskeméti versenyző is, aki kategóriájában az első .helyet szerezte meg. A megyei versenyzők további ered­ményei: RH-verseny: úttörő fiúk: 2. Németh Z. Nők: 2. Var­ga J. Férfi II./38 év feletti) 2. Börcsök I. URH-verseny: úttörő leány: 1. Varga A., 3. Kovács T., Úttörő fiú: 1. Németh Z., 3. Nagy T., ifi fiú: 3. Csőmé L., férfi II.: 1. Börcsök I. A rádióiránymérő minősítőverseny nem hivatalos összetett bajnokai úttörő fiú Né­meth Z. és férfi II. Börcsök I. JF-®' A Bács-Kiskun Megyei Tájéko­zódási Futó Szövetség Ópusztasze­ren rendezte az úttörő-olimpia megyei döntőjét. A versenyen nyolc iskola 51 tanulója vett részt. A megyebeliek eredményei: F 13 B: 1. Tóth T. (Kkfíháza), 2. Csizovszki (Kalocsa), 3. HeszfKa- locsa), N 13 B: 1. Fábián Zs. (Ilimét Zrínyi Ált. I.), 2. Német N. (Zrínyi Ált. I.), 3. Gyöngyösi (Zrínyi Ált. I.), F 13 C: 1. Dézsik (Kunszállás), N 13 C: 1. Fülöp K. (Zrínyi Ált. I.), A B fokozat első két versenyzője a június 18- án Kecskeméten megrendezésre kerülő országos döntőbe jutott. A hét végén rendezték meg a DVTK Herman Ottó emlékver­senyt a Bükk hegységben. Me­gyénkből N 13 C kategóriában Fábián Zsuzsa, a K. MÁV ver­senyzője első helyezést ért el. TÁJ. futás SÚLYEMELÉS Fényes KSC-sikerrel zárult a Kecskeméten lebonyolított terü­leti minősítő verseny. Eredmé­nyek: felnőttek, 75 kg: 1. Her- czeg G. 265 kg (120, 145), 1036 p. 82.5 kg: 1. Szlovák T. 287,5 kg (135, 152,5) 1098 p. Juniorok: 60 kg: 1. Süveges K. 147,5 (65, 82,5). 67.5 kg: 1. Mátyás G. 235 kg (100, 135) 915 p. 75 kg: 1. Bálint Cs. 287.5 (127,5, 160) 1254 p. Ifjúsá­giak: 56 kg: 1. Boldizsár R. 195 (85, 110) 915 p. 82,5 kg: 1. Váczi I. 150 (65, 85). Serdülők: 48 kg: 1. Tóth I. 110 (50, 60), 52 kg: l. Mészáros A. 160 kg (70, 90) 946 p. 60 kg: 1. ifj. Kasza Gy. 222,5 kg (100, 122,5) 1438 p., ifj. Kassa súlycsoportjában ranglistaveze­tő. Úttörők, 36 kg: 1. Vékony R. 82.5 (35, 47,5), 36 kg: 2. Somogyi N. 57,5 (20, 37,5), 40 kg: 2. Bíró A. 57,5 (22,5, 35). 48 kg: 1. Mé­száros P. 130 (55, 75), 52 kg: 1. Fábián P. 82,5 (35, 47,5), 2. Papp K. 82,5 (35, 47,5), 4. Marozsi A. 65 (25, 40). Úttörő II. 56 kg: 1. Gyenge Z. 99 ponttal. Amatőr csapatverseny: Kiskő­rös—Kiskunhalas 5:4. Részletes eredmények: (elöl a Kiskőrös ver­senyzői), egyéni: Czinkóczi T.— Szalay 6:7, 0:6. Czérna— Maglódi 3:6. 3:6. Czinkóczi J.—Cornea6:1, 6:7, 0:6, Szabó T.—Hámori 6:0, 8:2, dr. Gregus—Dómján 6:1, 6:0. Kurucz—Jeszenszky 6:4, 7:5. Pá­ros: Czérna—Szabó — Maglódi— Szép 6:2, 6:0. Szinkóczl J.—Czin­kóczi T. — Szalay—Cornea 6:4, 4:6, 1:6. Dr- Gregus—Faragó — Hámori—Jeszenszky 6:0, 6:2. M Szolnokon volt a Hungária Biz­tosító első országos sportnapja. Az összetett versenyben Bács- Kiskun megye csapata a 3. he­lyet szerezte meg. Egyéniben And­rás ics János háromtusában, Hup- czik Józseíné lövészetben végzett az élen. A SZÖVOSZ Kupa-versenyek a szövetkezetek tagjainak és dol­gozóik részére nyújtanak rendsíe. rés sportolási dehetőséget. A Bács-Kiskun megyei MÉSZÖV a közelmúltban rendezte meg a me­gyei döntőket horgászat, kispá­lyás labdarúgás és kézilabda sport­ágakban. A hangulatos és szín­vonalas versenyeken és vetélke­dőkön a következő eredmények születtek. Horgászat, csapat: 1. Bája és Vidéke Áíész, 2. Tisza- kéeskei Áíész, 3. Dunavecse és Vidéke Áfész. Egyéni: l. Kákái L. (Baja), 2. Németh R. (Baja),­3. Fási J. (Dunavecse). A leg eredményesebb női versenyző: Brezányi K. (Tiszakécske), leg­eredményesebb ifjúsági verseny­ző: ifj. Jager I. (Baja). Kispályás labdarúgás, férfiak: 1. Kkfházi In­tegrál Áíész, 2. Kkmajsa és Vi­déke Áfész, 3. Kkhalas és Vidéke Áfész. Nők: 1. Kiskőrös és Vi­déke Áfész, 2. Tiszakécske, 3, Bácsalmás és Vidéke Áíész. Ké­zilabda: férfiak: l. Tiszakécske, 2. Kkfháza, Nők: 1. Kkmajsa, 2, Tiszakécske, 3. Kkfháza. (Az el­ső helyezett csapatok veszndc- részt a területi döntőben.) a VÍZILABDA ________j N emzetközi mérkőzés: KVSC —VK Brodgraditej Betina 16— 8. KVSC: Csillag 4, Loványi 3, Deák 3, Sárkány 3, Hegedűs, Nagy I., Jenei 1—1. Budapesti ifjúsági bajnokság; KVSC—Tipográfia 9—6. A KVSC győzelmével a Szeged SC mögött a második helyen fejezte be a bajnokságot. Országos úttöróbajnokság: KVSC—Eger 11—6. IJ/A.: Újpest —KVSC 6—3. II/B.:. Tungsram— KVSC C—3. . ES LABDARÜGÄS______ A megyei 11. osztályú bajnok­ság Északi csoportjának eredmé-' nyei: (zárójelben az ifjúságiak): H. Gábor A. SE—Kerekegyháza 2— 1, H. Mezőfi SE—Kunszentmik­lős 2—1. Csengőd—MFSC i—i (2—I), T is zaalpár—Jakab,száll I« 3— 0 (7—1), Helvécia—Kiskun« majsa 11—3 (6—0), Harkakötöny —H été ny egyháza 0—1 (1—3), Jászszentlászló—Kkh. Spartacus 4— 3. Soltvadkerten rendezték meg at serd ülóbajnokság döntőjét. Ered« mények: Kiskőrös—Kalocsa 3 —0, KSC—Bácsalmás 4—0. Á végeredmény: 1. KSC, (Dávid, Magyari, Fazekas, Gál, Zsögörc Márton, Pádár, Marsa, Bránya, H. Szabó, Valter, Tóth, Pangó, Megyes, Lesi, Kocsik, Fekete. Ed­ző: Török Tibor). 2. Bácsalmás 3. Kiskőrös, 4. Kalocsa. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR 9.00: Tévétorna nyugdíjasoknak 9.05: A varieté világa. NDK-tévéfilmsoro- zat VI1/3. rész: Festek neked egy képet 10.05: Stúdió "87. A televízió kulturális he­tilapja (ism.) 12.05: Képújság 15.45: Körmönfontoló. Matematika vetél­kedő (ált. isk. 5—6. osztályosainak). Döntő 16.20: Hármas csatorna. Vakáció.. .I 16.55: Hírek 17.00: Az evés művészete. Francia rövid­film (ism.) 17.40: A Közönségszolgálat tájékoztatója 17.45: Képújság 17.50: Reklám 17.55: Objektív. Tényképek a szocialista világról 18.40: Képújság 18.50: Cim-cim. Irodalmi rejtvényműsor gyerekeknek 19.15: Esti mese 19.30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: Megengedett sebesség. Kabaré 21.30: Régi magyar táncmuzsika. Táncok Báthori István erdélyi fejedelem udvará­ból (XVI. század) 21.35: Unokáink sem fogják látni, avagy városvédő Pállasz Athéné kezéből időn­ként ellopják a lándzsát. Ráday Mihály városvédő sorozata 22.15: Híradó 3. TV II. MŰSOR: 16.50: Képújság 16.55: Digit-alk. Bevezetés a számítógé­pek alkalmazásába XX/8. rész: Számító­gép és közlekedés I. (ism.) 17.25: ___Három—négy — 5-vös!" Val­l omások az Alma Materről. Dokumen­tumfilm 18.05: Ecranul nostru. A szegedi körzeti stúdió román nyelvű nemzetiségi műso­ra 18.25: Tévétorna 18.30: Budapesti Körzeti Stúdió 19.30:Mendelssohn-művek. NSZK film 20.20: Betűreklám 20.25: Férfi kosárlabda Európa-bajnokság közvetítés Pireuszból A szünetben: Kb. 21.10: Híradó 2. 22.00—22.20: Képújság MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 16.15: Az ember és a törvény. 16.45: Világhíradó. 17.00: A világ és az ifjúság. 17.35: Képzelt beszélgetés. 19.00: Híradó. 19.40: A vízisikló koronája — film 2. rész. 20.50: Kosárlabda EB — Férfiak. A szünet­ben: Világhfradó. 22.10: Hárman az országúton — film. 23.40: Hírek. 23.45: Marija Bijesu, a Szovjetunió kiváló művé­sze énekel. ÚJVIDÉKI TV: 15.05: Műsorismertetés — magyarul. 15.10: Tv-napló — magyarul. 15.25: Rek­lám. 15.40: Nyári délután. 17.10: Tv­napló. 17.30: Gyermekműsor. 18.00: Köl­tői színház. 18.30: Dokumentumműsor. 19.00: Ma: tájékoztató műsor. 19.15: Rajz­film. 19.25: Reklám. 19.30: Tv-napló — magyarul. 19.55: Reklám. 20.00: Az élet szép — hazai játékfilm. 22.45: Tv-napló. 23.00: Műsorzárás. SZLOVÁK TV II. MŰSOR: 16.30: Hírek. 16.35: Óvodások oktató­műsora. 16.55: Arany futócipő — Nemzet­közi atlétikai verseny. 19.00: Tv-torna. 19.10: Esti mese (ism.). 19.20: Időjárás­jelentés. 19.30: Tv-hlradó. 20.00: Zina — Tv-játék. 20.45: Kerekasztal-beszélgetés. 21.30: Időszerű események. 21.56: Időjá­rás-jelentés. 22.00: Ez történt 24 óra alatt. 22.15: Férfi kosárlabda EB — Negyeddön­tő — felvételről. KOSSUTH RÁDIÓ: 4.30—7.59: Jó reggelt! Zenés műsor 8.05: Műsorismertetés Kb. 8.15: Mai programok 8.20: Eco-mix — Gazdasági magazin 8.50: Kis magyar néprajz 8.55: Népi kamarazene 9.10: Paér: A karmester 9.49: Madarász Iván: Mátyás király és a varga. Zenés mese Fodor Ákos szövegé­re. 10.05: Irodalmi világjárás. Az Égei-tenger partja 10.34: Pacsirtaszó. Muzsika gyerekeknek 10.49: Klasszikus operettekből 11.20: Nóták 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Törvénykönyv. Szerződések a pán­célteremben 13.00: Klasszikusok délidőben — Kamara­muzsika 14.05: Műsorismertetés 14.10: A magyar széppróza századai — Ko- dolányi János: József, az ács 14.25: Operaslágerek 15.00: Zengjen a muzsika. Az amatőr zenei mozgalom híradója 15.30: A véges végtelen 16.05: MR 10—14 — Magazin tizenéve­seknek 17.00: Korkóstoló. Tudomány — politika — társadalom 17.30: A magyarországi cigányok népze­néje VI/5. rész 17.55: Muzsikáló természet. Madagaszkári madárkoncert 18.01: Rakovszky Zsuzsa: Tovább egy ház­zal. Könyvszemle 18.14: Hol volt, hol nem volt... Ködmön- ke 18.25: Könyvújdonságok . 18.28: Műsorismertetés 18.30: Esti Magazin 19.15: Giles Cooper rádiószínháza: kap- delcica 20.14: Francia muzsika 20.45: Magyar tájak dalaiból, táncaiból 21.30: Japán emberközelben 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Sibelius: Az okeanidák — szimfoni­kus költemény 22.40: Egy igazgató névjegye 23.00: A dzsesz világa 0.15—4.20: Éjfél után. A Magyar Rádió zenés műsora hajnalig PETŐFI RÁDIÓ: 4.30—7.59: Reggeli zenés műsor 8.05: Idősebbek hullámhosszán — Dalla­mok, emlékek 8.50: Tíz perc külpolitika (ism.) 9.05—12.00: Napközben — Zenés dél­előtt Közben: 10.45: Láttuk, hallottuk... Művészet- és művelődéskritika 11.25—11.30: Világújság 11.30—12.00: Balaton-rádió 12.10: Díszlépésben — fúvósindulók 12.25: Útikalauz üdülőknek 12.30: Postabontás 12.58: Műsorismertetés 13.05: A tegnap slágereiből 14.00: A betörőkirály 14.30: Rádióhírmondó 15.05: Nemcsak zene , 16.00: Tartóshullám. Könnyűzenei maga­zin 16.58: Műsorismertetés 17.08: Diákfoci 17.18: Könnyűzene — hangszerszólók 17.30: Ötödik sebesség. Ifjúság — politika — kultúra 18.30: Közvetítés a labdarúgó MNK elő­döntőjéről és az Arany Mokka nemzet­közi kerékpárversenyről, tudósítás a Ka­posvár—Nyíregyháza labdarúgó-mérkő­zésről és a labdarúgó NB II. fordulójáról (2x15 perc hosszabbítás lehetséges) 19.30: Most érkezett Varsóból '20.00: Album-ajánlat 20.55: Miről ír a Pártélet júniusi száma? ' 21.05: Tükörképek. A kishitűség veszélye. Jegyzet 21.15: Közkívánatra! 23.20: Barangolás régi hanglemezek kö­zött 23.41—0.14: Deák Tamás szerzeményei­ből 0.15—4.20 Éjfél után. A Magyar Rádió zenés műsora hajnalig BARTÓK RÁDIÓ: 6.05: Muzsikáló reggel 8.05: Műsorismertetés 8.07: Időszaki kiállítások 8.12: Beethoven kamarazenéjéből 9.10: Rockpódium II. rész 9.40: Mahler: III. szimfónia 11.19: Pillanatkép 11.24: Magyar művészek operafelvételei- bői 12.00: Kamarazene 13.03: Műsorismertetés 13.05: Bioritmus. Életmód, egészség, kör­nyezet. 13.25: Színészvizsga — 1987. Megyeri " Zoltán 13.50: Janáőek operáiból 14.25: Slágerről slágerre. Külföldi újdon­ságok 15.05: Századunk zenéjéből 16.10: Barokk zene 17.30: A KISZ művészegyüttes központi énekkara énekel Kb. 18;10: Zongoramuzsika 18.30: V materinskom jazyku — A Magyar Rádió szlovák nyelvű nemzetiségi műso­ra Miskolcról 19.03: Műsorismertetés 19.05: Ferencsik János vezényel. Emléke­zetes hangversenyek és operaelőadások XXXV/22. rész 21.37: A Bartók és a Kodály vonósnégyes felvételeiből 22.30: Alexander Gerov bolgár költő versei 22.47: Interfórum 1987. Összefoglaló a fi­atal muzsikusok keszthelyi nemzetközi találkozójáról — VI/1. rész 23.20: Régi fúvósmuzsika

Next

/
Thumbnails
Contents