Petőfi Népe, 1987. június (42. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-10 / 135. szám

1987. június 10. • PETŐFI NÉPE • 5 Nagy segítség a kis szerviz A Kiskunhalas felől érkezőknek, vagy a város felé hala­dóknak Tompa nagyközség szélén egy hófehér falú épület homlokzatán, június 1. óta egy szerény tábla a következő tájékoztatást adja: Mini szerviz, Kiskunhalasi Autójavító Vállalat. Gépkocsim állapota kifogástalan, engedelmesen nyelte eddig is a kilométereket, mégis megállók néhány percre az épület előtti parkolóban, ahol két overállos szerelő igyekszik jobb belátásra bírni egy Wartburg motorját. — Kovács István szervizvezető vagyok — mutatkozik be az idősebbik szakember, abbahagyva néhány percre a mun­kát — Húsz év után hagytam ott a tanács vezetőinek a kérésére a helybeli Szabadság Termelőszövetkezetet, ahol mint műhelyvezető dolgoztam —, hogy munkatársaimmal a bajba jutott autósokon segíthessek. Műhelyünkben egyszer­re két kocsival tudunk foglalkozni. Elsősorban futójavításo­kat vállalunk, vizsgára készítjük fel a gépkocsikat. Remél­jük, később a felszereltségünk is bővülni fog és a mostaninál is alaposabb munkát tudunk majd végezni. — Alig néhány nap telt el a szerviz megnyitása óta, és azt hiszem az eddigi tapasztalatok alapján, hogy reggel héttől délután négyig, valamint szombaton a nyolctól tizenkettőig tartó ügyelet alatt nem fogunk unatkozni. A helybeliek szíve­sen hozzák ide járműveiket olyan kisebb munkák szakszerű elvégzésére, amit maguk nem tudnak megcsinálni, viszont Halasra, vagy más városba vinni a kocsit, drága mulatság. Ezen az országúton jutnak el az autósok Jugoszláviába, s a héten már nem egy indulónak, illetve érkezőnek nyújtottunk gyors segítséget. , Ami a munkát illeti, külön anyagi érdekünk is, hogy gyor­san és jól dolgozzunk és kivívjuk az autósok megbecsülését. Eddig huszonhat dolgozót irányítottam, remélem, ezzel a két szerelőgyerekkel is jól fogunk együttműködni. Azért mon­dom így, mert a két munkatársam a két fiam. Kiskunhalason szerezték meg a szakmai képesítésüket s eddig is velem dol­goztak a tsz-ben ... Dolgom végeztével, hazafelé, megálltam néhány percre Kiskunhalason és az Autójavító Vállalat igazgatójától, Vis- nyei Károlyiéi érdeklődtem a tompái mini szervizről. — Tizenkét éve működő vállalatunk eredményei kielégítő- ek, évről évre fejlődünk s igyekszünk a lakossági igényeket jól kielégíteni — mondta az igazgató — Tavaly 33 millió forint volt az árbevételünk, az idén év végéig várhatóan elérjük a 45,5 millió forintot. Kilencven szakemberünk az autósok nagy többségének megelégedésére dolgozik, s hogy nem feledkezünk meg a szakember-utánpótlásról, bizonyít­ja, hogy jelenleg is negyven fiatal ismerkedik nálunk vala­mely autós szakmával. Igyekszünk vállalatunk szolgáltatójellegét kidomborítani. Négy éve nyitott autósboltunkban tavaly 9,4 millió forint értékű árut vásároltak az autósok, idei forgalmunk várható­an eléri a 11 milliót. Igen nagy sikere van az alkatrész-felújító tevékenységünknek is. Még messze vidékről is jönnek hoz­zánk olyan — kitűnően felhasználható — felújított alkat­részt vásárolni, amilyenhez újként nem tudnak hozzájutni. Két éve foglalkozunk használt autók értékesítésével, azóta legalább 1200 talált nálunk új tulajdonosra. Ami a mini szervizt illeti, az a gondolat, hogy közelebb menjünk az autósokhoz és kisebb javításokkal ne terheljük a halasi üzemünket, nem új. Városunkban már 1985 vége óta jó eredményekkel működik egy mini szerviz. A múlt év végén a környező községek tanácsaival körlevélben közöltük, • Kovács István, a tompái mini szerviz vezetője (jobbról) és Kovács Andor szerelő egy W artburg hibáját keresi. • Kovács Zoltán szerelő egy átutazó Dácia gépkocsijának motorját teszi „használhatóvá”. hogyha van igény és kapunk segítséget, működtetünk szervi­zeket. Kaptuk és kapjuk a jórészt igenlő válaszokat, Tompán pedig elérkeztünk a megvalósításhoz is. Természetesen ezeket a mini szervizeket vállalatunk állan­dóan támogatja különböző eszközökkel. Bízunk abban is, hogy ezekben a szoros elszámolású szer­vizekben dolgozók is megtalálják munkájuk méltó anyagi elismerését. Opauszky László ŐSZINTÉN A „KIS KGST-RŐL” „Nézze uram — tárja szét a kezét a piacfelügyelő —, mire az embereimmel odaérek, ezek elillannak.” Természete­sen nem valami parfümről beszél a leg­nagyobb fővárosi kirakodóvásár „ura”, hanem az idegen árusokról. Az első pillanatban úgy látszik,, itt igaz, amit Mefisztó énekel a Faustban: eladó az egész világ! Mert lehet itt mindent kapni, lengyel fehérneműt, csehszlovák sportcipőt, jugoszláv konyakot. Jól öl­tözött ember szólít meg angolul, érdek­lődő arcomat látva széttárja elegáns felöltőjét. Belülről kabátja csupa kis zseb, videokazetták színes feliiratait lá­tom, szex és horror, Rambo kandikál ki és egy lenge lány. Villámgyorsan mondja az árakat: egy-két ezer forint. A tanácsi tisztviselő megértő Természetesen a felidézett pillanat­kép nemcsak Budapest legnagyobb pi­acára érvényes, így történik ez Pécsett és Győrben, Zalaegerszegen, Miskol­con és Kecskeméten egyaránt. Talán még színesebben, hiszen az élet mindig „találékonyabb”, mint a valóság. Kü­lönösen ott,' ahol a városi tanács úgy dönt: nem huny szemet az ügy fölött, engedélyezi. Hiszen az ötven- vagy százforintos helypénz is bevétel a kevés pénzből gazdálkodó tanácsnak. Leg­alábbis így magyarázza nekem a taná­csi tisztviselő kissé ingerülten, mert nem akarom megérteni őt. Felfogni ké­pes vagyok, számolni is tudok úgy- ahogy, megérteni nem. „Nézze elvtár­sam — mondja —, ugye mi nem gyárt­hatunk mindenféle árucikket, mindent nem is hozhatunk be, hiszen pénzszű­kében vagyunk.” Igaz, de it t van példá­ul a Caesar konyak. Szomszédaink — az esetek nagy többségében az odaát élő magyarok ügyesebbje — kettőszáz forintért árulja déli határaink mentén. Mire az „áru” a fővárosba ér —, s itt már nem szomszédban élő' honfitársa­inkról van szó, hanem tősgyökeres ho­ni állampolgárokról Zsigulival — már négyszázba kerül. Természetesen egy üveg. A kínálat olcsóbb, mint a közérti, s reggeli alkoholtilalom sincs. A tanácsi dolgozó széttárja a kaiját: „Mindenütt mi sem lehetünk ott, tiltani meg felesle­ges, mert úgyis csencselnek. Hát leg­alább egy kis pénzt szedjünk be belő­le.” Elillanó vásározók ALOMKERT AZ UVEGHAZBAN Orchidea-kapcsolatok Emlékeim közül néha felbukkan egy szál virág képe. Nemcsak azért, mert az alkalom volt külön­leges, amikor kaptam, hanem azért is, mert hetekig jártunk csodájára a gyöngyvirághoz hasonló, néha- néha már kényelmetlenül illatozó orchideának. Az emlék nem ha­gyott nyugton. Kerestem, kutat­tam, míg sikerült nyomára, nevére és cimére akadnom annak, akinek kertjében ez a virág termett. Vélet­len alkalom is adódott arra, hogy felkereshessem. A Körös-parti szép város, Szarvas egyik mellék­utcájában az egyik kaput megnyit­va már tudtam, nem tévedtem el. Ott áll az az üvegház, amelyből az a valamikori kis orchidea szárma­zott. A gazdája, Lendvay László, most sem zárkózott el attól, hogy kedvenceiről beszéljen. — Ne haragudjon, egy telefont várok, egyelőre maradjunk itt — mutat helyet néhány elektronikai műszer között a házigazda. Nem bánom a dolgot, hiszen ha feleme­lem a fejem, az ablakon keresztül az üvegházra látok, melynek falain átsejlik a benne rejtőző növények színe. — Több mini tíz éve láttam ezt a gyűjteményt. Már akkor sok külön­legességet mutatott, bizonyítván, hogy régóta foglalkozik e növé­nyekkel. Mégis mióta? — Szarvason van a híres arboré­tum. Gyerekkoromban sokat jár­tam oda még a gróf engedélyével. Összebarátkoztam a főkertésszel. Legénykoromban egyszer beszél­tem neki a nagy álomról: orchideá­kat szeretnék termeszteni. Az öreg Misák meglepődött és hitetlenke­dett, mondván, ez még a szakem­bereknek is feladja a leckét. Bizony igaza volt, sok mindent meg kellett tanulnom. Főleg azt, mennyire fontos a napi gondoskodás. — Teremtett magának itt, a ház mellett egy világot — indulunk az üvegházba — párásat, meleget, amilyet ezek a növények szeretnek. Járt-e az igazi otthonukban?-— Nem. Viszont szerencsém van, mert Brazíliában élő unoka­bátyám egyszer felajánlotta, küld néhány „gazt”. így mondta. Aztán levélben megérkeztek az első or­chideapalánták. Később felvette a kapcsolatot az ottani bromélia- és orchideatermesztő céggel. Az ő se­gítségükkel is gyarapodik a gyűjte­mény. Persze a hazai egyesületnek szintén tagja vagyok, velük csere­berélek. Van ismeretségem az önök megyéjében is. A Kecskemé­ten élő Budai György sokat segít a magról nevelésben és a Zöldségter­mesztési Kutató Intézet Fejlesztő Vállalatnál dolgozó Hódosy Sán­dortól már nem egy magot kap­tam. A két név ismerősen cseng, hi­szen Budai György „amatőr szö­vettenyésztő” munkáját lapunk­ban is bemutattuk. És többször ír­tunk Hódosy Sándorról, az ubor­kanemesítésben elért eredményei­ről, a hobbijáról, csodálatos gladi- óluszairól. Az üvegház párájában szinte hangját veszti az ember. Az apró, bébiételes üveg otthonukból ép- pencsak kiszabadult apró zöld nö­vényektől, a széles levelű félméte­resekig 320-féle orchidea van itt. Most néhány virágzik csupán, itt egy fehér-lila, ott egy szemethasító piros, elbújva mézsárgák. És a for­májuk ... a simuló szerénytől, a büszke hivalkodóig, mind-mind más. Egyéniség. Talán erre a gon­dolatra felel a házigazda: • Az orchideák és a házigazda, Lendvay László — Még az illatuk sem egyforma. És nekünk furcsa lehet az is, hogy az egyébként éjjel is tárt szirmú virágok csak nappal illatoznak. A „viselkedésük” is egyéni. Volt egy cattleya-orchideám, amelyik 18 évig nem hozott virágot, hiába kedveztem neki akármilyen mó­don. Egyszer aztán mérgemben ki­tettem az ajtó elé, azzal a nem tit­kolt szándékkal, ha nem bírja ki, megszabadulok tőle. Sütötte a nap, hűvös érte és legnagyobb cso­dálkozásomra szirmot bontott. Csodálatos narancssárga virággal „fizetett”, a — hittem én — szenve­désért. — Mit gondol, lesz-e olyan idő, amikor az orchideát csak úgy, kü­lönleges alkalom nélkül, vázába te­hetjük? — Soha. Ezek a növények min­dig különlegességek maradnak. Nemcsak azért, mert egy kicsit mí­toszt építünk köréjük, hanem azért is, mert nagyon nehéz megszerezni róluk a virágot. Ha magról vetjük, átlagban kell nyolc év ahhoz, hogy kivirágozzanak. Nálunk csak üvegházban tarthatók, sőt néhá- nyuk még ennél is szigorúbb, klí­makamrát igényel. És még egy: rá­jöttem, hogy egy állomány egy em­bert igényel. Ez furcsán hangzik? Előfordult, hogy másra kellett bíz­nom a gyűjteményt. Persze pontos utasításokat adtam, — amit be is tartottak — mégis mikor vissza­Amiről gyakran elfelejtkezünk Liberális gondolkodásunkban azon­ban valami baj van. Annak ellenére, hogy a „csencselést” (már a szó is meg­engedő, szemhunyorító hangulatú) el­nézzük, néha megengedjük, sőt, ha egy-egy utcasarkon igazoltatják az „árusokat”, nem értünk egyet a rend­őrökkel. Arra azonban nem gondo­lunk, hogy nem csak fehérnemű és par­füm, konyak és Wartburg-alkatrész ér­kezik hozzánk, hanem például kábító­szer is. Természetes, hogy a „nagyme­nők” nem sétálnak sem az aluljáróban a fővárosban, sem a piactér zugában. Ezt a „munkát” rábízzák a kis elosz­tókra. S ha egyre többen szólítanak meg az utcán: kompót! akkor tudjuk, hogy indiai kenderből házilagosan elő­állított kábitószert kínálnak nekünk. Valahol, nem is messze, egy kis magán- gazdaság parcelláján aratták, olcsón eladták, a piacon ezután grammja na­gyon sokat ér! Sajnos, rombolóbb ha­tású az esetek nagy részében, mint az „igazi, tiszta” heroin vagy LSD. A leg­szomorúbb azonban az, hogy „piac let­tünk”. Az ország két csempészútvonal metszésében van. Voltak idők, amikor azt mondtuk, hogy csak átrakodó or­szág vagyunk, ma már ez nem egészen igaz. Az alkoholt ragadtuk ki és a kábí­tószert, de megtehettük volna ugyanezt egyéb „kurrens” árucikkel, például a videokazettákkal, amelyek gyermeke­ink tudatát és érzelmi világát rombol­ják, vagy akármiféle más árucikkel. Kettőslátás Természetes az, hogy fel vagyunk háborodva baráti körben, a határmenti város élelmiszerüzletében, amit szerin­tünk „kiraboltak” szomszédaink. A legmeglepőbb azonban, hogy — most nem beszélve a nyugat-európai városokat elözönlő magyar árusokról, ahol az ember ingyen „standot” kap — a testvérországok piacain is ott a „zugárus”, s az esetek nagy részében magyarul beszél, de amit mond, azt mindenki érti: össznépi felkerekedésről van itt szó, csak hát mi kevesebben vagyunk, mint a szomszédos testvéror­szágok lakói. Árulni azonban azért árulunk. Természetesen másként lá­tunk, ha egy határmenti városban a szomszéd ország turistái töltik meg a bevásárlókosarakat, és másként akkor, ha mi vesszük a konyakot literszámra,, hogy azt felárral továbbadjuk. Mi a kivezető út? Tűrjük vagy tiltsuk a zugkereskedelmet? Igyekezzünk „me­derbe terelni” úgy, hogy egy-egy piacot kijelölünk? Tekintve, hogy az ország dolgáról, egészségéről van szó, (lásd a fentieket) nem dönthet egy-egy helyi tanács. Az országnak kell rendbe tenni közös dolgait. A riasztó jelek miatt több ellenőrzéssel, gondosabban ha­tárainkon és azon belül is. Nem a spré- árustól kell tartanunk, hanem azoktól, akik kabátjukat kitárják tíz éven aluli gyerekeink előtt is, valami huszadik század végi önmutogatással pornót kí­nálva. Nem a kalotaszegi hímzést áruló — a zsargonban csúnyán kelet-magya­roknak titulált — fiatalasszonyoktól kell félnünk, hanem az arc nélküli „kompó tárastól”. „Mire odaérek, elillannak” — mondta a budapesti piacfelügyelő. Job­ban szeretnénk, ha „elinalnának” a szó igazi értelmében. Nagyon messze, ha­tárainkon túlra. Ehhez azonban nem elég egy hatósági karszalag. R. L. A felértékelődő „öt kincs” A mongol állatnemesítés sikerei érkeztem, nehezen idomultak újra a kezemhez. — Innen az üvegházból hova ve­zet a növények útja? — Az egyesületen tielüli cseréket már említettem. Kiállításokra is el­viszem őket. Két éve az ELTE ju­bileumi orchidea- és broméliakiál- lításáról nagydíjat és a zsűri külön- díját hoztam el. Nemrégen a Haj- dú-Bihar Megyei Nevelőotthon dolgozói kerestek fel, segítsek mo­dern üvegházukat betelepíteni. A szegedi, debreceni botanikus kertek és a budapesti pálmaház is kapott tőlem broméliákat, orchi­deákat. — Mi hiányzik még az üvegház­ból? — Nagyon szeretném a Dél- Amerikában élő orchideák catt- leya-nemzetségének valamennyi alapfaját megszerezni. Összesen 42-ről tud eddig a bo tanika, nekem harminc már megvan. Még egy búcsúpillantás az üveg­házba, és még egy sóhajtva elmon­dott kívánság Lendvay Lászlótól: — Mostanában sokat gondol­kodom, milyen jó lenne közgyűjte­ménybe menteni á növényeimet. A legjobban azt szeretném, ha len­ne ismét igazi botanikus kert. Azonnal adnék bele százezer forint értékű orchideát! Gál Eszter A nagy hagyományokkal ren­delkező állattenyésztés a mongol népgazdaság fontos ágazata, ezért joggal nevezik az ország „öt kin­csének” az itt honos lovat, marhát, juhot, kecskét és tevét. Régészeti kutatások igazolják, hogy Közép- Ázsia sztyeppéin már az időszámí­tás előtti első évezredben is volt állattenyésztés. Olyan fajták ala­kultak ki, amelyek képesek voltak jól elviselni a zord éghajlati körül­ményeket, különösen a tengerektől elzárt Góbi-sivatagban. A juh és a ló az ország egész területén elter­jedt, az erdős-sztyeppés övezet a szarvasmarhának kedvezett, míg a teve és a kecske a síkvidékek leg­fontosabb haszonállata lett. Az állatállomány jelenleg 23 milliósra tehető, 80 százaléka álla­mi és szövetkezeti tulajdonban van, a többit a háztáji gazdaságok­ban nevelik. A juhtartás vezető ál­lattenyésztési ág, az állomány meghaladja a 13,2 milliót. Ebből az ágazatból származik a gyapjú­termelés 70 és á nyersanyagexport 50 százaléka. A szakemberek ke­resztezés és szelekció útján a ter­melékenység növelésén fáradoz­nak. Sikerült is kitenyészteni a be­tegségeknek jól ellenálló Orhon fajtát, melynek egyedei nagyobb súlyúak és több gyapjút adnak. Kiváló tulajdonságú a Samar-juh is, amely jól tűri az időjárás szeszé­lyeit és kétszer annyi a gyapjúho­zama, mint a régebbi fajtáknak. A mintegy 4,3 millió kecske a teljes állatállomány 20 százalékát jelenti. A kutatók itt is több új fajtát tenyésztettek ki az elmúlt évek során. Ma ezek a hibridek teszik ki a kecskeállomány felét. Az állománynak valamivel több mint a 10 százalékát a szarvasmar­ha adja. A jak, a hosszú szőrű, közép-ázsiai marhafajta a nyugati és az északnyugati országrészen terjedt el. A szarvasmarha-állo­mány egyötöde jak, és ott, ahol a ló és a teve nem használható, nél- külözhtetlen teherhordó. Szőré­ből, gyapjából készül a legerősebb kötél, a lasszó, de más különféle háztartási cikk előállításához is fel­használják. Teje 7—10 százalékos zsírtartalmú, tápláló ital. Azt szokták mondani, hogy minden mongolnak van saját lova, s ez arra vonatkozik, hogy a lovak számát mintegy kétmillióra becsü­lik. Az állománynak több mint a felét állami gazdaságokban neve­lik, a többi magántulajdon. A teve volt az első háziasított állat Közép-Ázsiában. Vad fajtái mind a mai napig élnek ezen a tá­jon. A szárazságot, a meleget jól tűrő állatok nagy terhek hordozá­sára képesek. Különösen értékessé teszi tenyésztésüket a teveszőr. Egy-egy teve 5—7 kilogramm teve­szőrt ad. Ez egyben fontos export­cikk is. Ma a Mongol Népköztársaság teljes állatállományát tekintve a 25. helyen áll a világranglistán, és a második — Új-Zéland után — az egy főre eső állományt illetően. |s!nEttlU!iimHiHUHUUimiltlHiUHaUUfa1S^ääi^”AiSra!S:KUUnissUü5s!!;n!!U;!Iitmhu!U«d!U<SUU»!IU!UäüL>:UüU-ü-~äiH:~sin:::~i<iiiiiili:: Engedményes bútorvásár a VIDIA bajai raktáráruházban (Baja, Rudnay Gyula u. 25.) az Alföldi Bútorgyár szekrénysoraiból és ülőgarnitúráiból 20% engedményt adunk, amíg a készlet tart. 1563 KERESKEDCIMI VAUAIAT

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents