Petőfi Népe, 1987. május (42. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-30 / 126. szám
1987. május 30. • PETŐFI NÉPE • 5 Újabb kecskeméti siker A jószívű oroszlán Péter és a farkas Marionettesek Homokmégyen Magam is azok közé tartozom, akik hisznek a bábjáték nevelő, gyermekéletet szépítő hatásában. A báb — legyen az fakanálra ragasztott rongyocska, kézre húzható filcfigura — a gyermek szemében életre kel. Nyilvánvaló, hogy ezért képes kedvenceit biztatni, óvni vagy éppen szidalmazni. Hiszek tehát a bábozásban, bármilyen a báb, a színpad. Mégis tudom, hogy ebben a műfajban felsőfoknak számít a marionettfigurákkal való játék. Szükebb hazánkat tekintve Homokmégyen művelik a bábozásnak ezt a formáját, nagy hozzáértéssel. • A Péter és a farkas című mesejáték kedves vadászai lépkednek az erdőben. • A kiskacsa és a cica találkozása. (Kiima Győző felvételei) Leo, az oroszlán karrierje azzal kezdődött, hogy Tóth Pál kecskeméti ani- mátornak (bábfilmek létrehozójának) megtetszett egy külföldi meséskönyv. Javaslatára a Pannónia Filmstúdió megvásárolta a megfilmesítés jogát. A Hogyan lehet megijeszteni egy oroszlánt? című alkotást 35 országban vetítették. Csodálható, hogy a tehetséges tervező megkedvelte a mackósán esetlen nagysörényűt? A kecskeméti stúdió alapító tagja régóta vágyott nagyobb önálló munkára. Hónapokig érlelte az idomárjával kedvesen furcsa, ha úgy tetszik emberi kalandokba sodródó oroszlán „egyéniségét”. Kiközösítenék az emberi világból, ha az állatok királyaként viselkedne. Aligha szeretnének meg a nézők egy diadalmas, büszke, hatalmát fitogtató Azt hinné az ember, hogy csak a felnőttek nem értik a verseket és a hozzájuk hasonló talányokat. És a gyerekekben bízik, meg abban, hogy a gyerekekhez még minden közel jut. Aztán rá kell jönnie, hogy ez akkor volna így, ha csak gyerekek volnának a világon. Képzeljük el például az értekezleteket, amiken csupa gyerek vesz részt! Nem fogyna papír, fölöslegesen az idő . .. Hanem csak fagylalt fogyna, s amikor már nincs mit nyalogatni, azonnal véget érne a megbeszélés is. Tulajdonképpen nem is lennének értekezletek. És sok más se. Milyen szép is lenne! De nem ilyen szép. Én, a felnőtt, öltöztetem az óvodában a gyereket, a mellettünk álló pádon egy kislány énekli a Kitrá- kotty című magyar népi gyermek- játék dalát. Nagyszerű ... Mindig arra vágytunk, hogy gyerekeink ilyesmiket énekeljenek, nem a rádiótól, tévétől és tőlünk (!) eltanult slágerszövegeket. Elharsogja még azt a sort is, hogy „pulykám mondja: danda- rú”, aztán hirtelen megáll. „Apu, mit jelent az, hogy dandarú?” Tényleg, mit jelent? Kíváncsian odafülelek, mivel fogja kivágni magát a fáradt apatárs? „Ez pulykanyelven van, és én nem tudok pulykául.” „Azt jelenti, hogy jó DEÁK MÓR: A festmény Piszka, a megzöldült tengerészbaba, aki titokban verseket írt, régóta törte a fejét, hogyan fokozhatná népszerűségét. Volt már saját lapja, Piszka-díjat ítélt magának, megjelent egy-egy példányban annyi verseskötete, hogy számba se tudta venni az ujjain (a megzöldült tengerészbaba ugyanis tíznél mindig elakadt), a babák lelkesen tapsoltak neki.. . a titkos költő elégedetlen volt mégis. — Meg kéne örökíttetnem magam az utókornak — jelentette ki nemegyszer gondterhelten. — Mondd csak, Puszáló, le tudsz festeni engem? A megsárgult barna mackó tisztelettudóan bólogatott. — Persze, Piszka, még hogy én ne tudnálak — készségeskedett, s kent egy olyan zöldpacnit a vászonnak kinevezett papírlapra, hogy a kaktusz tapsikolva vállalta képmásának. S hiába nevették a babák, hiába vonogatta vállát Puszáló, Piszka felhösödő homloka vihart ígért. — Majd én — hadarta Jázminka, hogy elejét vegye a titkos költő dühének állatot. (Gyerekek, felnőttek közül kevesen mondhatják el magukról, hogy az élet királyai: korán tapasztaljuk vágy és lehetőség kettősségét, szinte naponta meg kell birkóznunk az élet gyakran nemszeretem feladványaival.) A 13 részes sorozatban természetesen váltakoznak a jobban sikerült és kevésbé ötletes epizódok. Tóth Pálnak, a Leo és Fred írójának és rendezőjének sikerült mindvégig megőrizni a történetek tartalmi és formai stílusegységét. A szereplők, ha úgy tetszik a főhősök érzelmi telítettségét. Aggasztóan célszerű világunkban, ridegen önző napjainkban — például — leleményes együttérzéssel próbálják fájós fogától megszabadítani az elefántot. A gyerekek valahol a lelkűk mélyén érezhetik, hogy a néha borongós oroszlánt és tettvásárt csinált, aki őt félpénzen megvette.” „Pulykanyelven ez azt jelenti, jaj de jó!” Vagy egy tudományos válasz: „Hangutánzó szó, kislányom. A pulykák beszédét utánozza, mint a csipcsirip a verebekét.” De imigyen szóla a felnőtt: „Nincsen semmi értelme.” És a kislány nem firtatja tovább a dolgot, sőt az éneklést is abbahagyja. Csak arra a délutánra? Ha sok ilyen választ,kap, lehet, hogy egy egész életre. És nemcsak annak nem lesz majd semmi értelme, amit a pulykám mond, hanem annak se, amit az író, a költő, a muzsikus, a festő, a szobrász ... Általában semminek se, ami egy kicsit is eltér a megszokottól, ami agyafúrtabb, mint a villamosjegyre írt használati utasítás. Nem lesz értelme semminek, amin gondolkodni kell. Holott ettől az óvodás kislánytól is lehetett volna tanulni valami fontosat. Az érdeklődést, a rácso- dálkozást. Azt, hogyha valami furával találkozik az ember, ne intézze el legyintéssel, hanem álljon meg, és kérdezze, magától vagy mástól: mit jelent? Ám a felnőttek hajlamosak arra, hogy ne a gyerekektől, hanem a többi felnőttől tanuljanak. Azoktól, akiknek egyszerűbb, ha csak legyintenek a világ „értelmetlen” dolgaira. Zelei Miklós —, majd én lefestelek. S nagy igyekezetében pacnizott is egy olyan ronda költőt, amilyen Piszka volt, ha nem értékelték kellőképpen a műveit. S hiába próbálkozott Csicsika is, aki sámlin állva festette le a kimagasló tengerészbabát, hiába örökítette meg Szőr- pike Piszkát akkora fejjel, hogy a babérkoszorú sem fért el rajta, a tornádó —számum—tájfun—ciklon kirobbant, senkit és semmit nem kímélve. — Ti! Általunk tehetetlennek bélyegzett babák! — dörögte fejedelmi többesben a költőfejedelem. — Ti, mázolmá- nyok festősegédei! — Pillanat! — szólt közbe valaki, amikor Piszka lélegzetet vett. A megzöldült tengerészbabának torkán akadt a szó. — Pillanat — mondta a piroskaftá- nos, svájcisapkás, kaporszakállas jövevény. — Nemde jól értem? Ön rendelne egy portrét? — Ő — rebegték kórusban a babák. — No, akkor — állította fel állványát a kaporszakállú —, lesz szíves modellt ülni nekem. — Mint a mesében — álmélkodott Jázminka, de afelfuvalkodott költő nem is hallotta, mit mond. Érdekelte is öt a kaporszakáll! A sátáni vigyor! A sohasem látott szerszámok! rekész idomárját megsebző fricskák, hántások, csalódások hozzátartoznak életünkhöz, mint fához a kéreg. A kecskeméti stúdióban őrzött kisdiák-vélekedések is dicsérik a befejező részt. Többen megérezték, hogy nem szabad föladni semmit, még akkor sem, ha a körülmények kedvezőtlen alakulása már-már lehetetlenné teszi, hogy használjunk, másokat szolgáljunk tudásunkkal, tehetségünkkel. A Koncert -hívogató hangjaira csaka- zértis közönség gyülekezik a cirkuszból kiűzött Leo és Fred köré. Tapsos biztatásuk új vállalkozásokra ösztönzi a két barátot. Új produkciókat vár tőlük a világ. Mint ahogyan e sorozat is folytatást követel. A jelenleg külföldön dolgozó Tóth Pál — mint megtudtam Mikulás Fe- renctől, a kecskeméti stúdió és e produkció vezetőjétől — már tervezgeti új kalandjaikat. Az espinchoi (Portugália), a brüsszeli siker, a japán meghívás, a kőszegi díj egyaránt azt bizonyítja, hogy a szakemberek is elismerik a zenei hatásokkal, zörejekkel, bravúros rajzokkal lélektani folyamatokat megjelenítő stilus létjogosultságát, méltányolják a film humánumát. Ki tudja, akad-e még számukra cirkuszkocsi, találnak-e új barátokat, de az biztos, hogy sok-sok fiatal és idősebb számára több és kicsit jobb lett a világ e két kedves figurával. Bizonyára csúnyán néznének rám mindketten, ha megfeledkeznék a Leo és Fred sorozat többi alkotójáról. Operatőr Bacsó Zoltán, animátor Balajthy László volt, a zene Másik János talentumát, a vágás Szarvas Judit hozzáértését dicséri. Gyártásvezetőként Vécsy Veronika hasznosította tapasztalatait. Heltai Nándor — Aztán szép legyen ám! — mondta felsőbbségesen, s egyik lábát átvetette a másikon. Amikor elkészült, mitagadás, a babák csodájára jártak a festménynek. Piszka virágos réten ült, egy hatalmas farönkön, s az erdőt átszelő út mintha hullámzott volna a lába alatt... — Mivel tartozom, mester? — szorongatta meg a költőfejedelem a kaporszakállú festő szivárványszínű kezét. — De ne is mondja: tudom már! Verset kap tőlem! — s azzal bele is fogott: Én vagyok a legszebb, legokosabb költő — kit megörökített a legnagyobb festő! A kaporszakállú hálálkodva tárta szét karját. — Ez nekem elég — jelentette ki. — A nagy Piszka minden sora a boldogságot hordozza magában számomra! Igen ám, de miután a megzöldült tengerészbaba felerősítette az ágya fölé a saját képét, éjszakánként olyan förtelmes álmok kezdték kínozni, hogy sokszor bizony óbégatva riadt fel. Nyögött, sóhajtozott, dobálta magát a költők fejedelme, de az álmai, akár a kígyóvá változott drágakövek, mintha boszorkány kezén mentek volna át. Fogyott, sápadt a megzöldült tengerészbaba, s egy egyszavas vers nem sok, ennyi se jutott eszébe. — Feltételezem, hogy már úttörőként bábozott, élményei pedig arra sarkallták: felnőttként is folytassa — tűnődöm Balogh Csaba homokmégyi pedagógus, szakkörvezető társaságában. A fiatal, szakállas férfi jót mosolyog feltételezésemen. — Felnőttkoromig elkerültek a bábok. Amikor Homokmégyre kerültem, karácsonykor minden raj műsort mutatott be. Ekkor léptem először közön— Te — súgta oda Puszáló Jázminkának —, annak ott a képen meg mintha éppen hogy kikerekedne az arca! ' — Jé! Tényleg! -— lepődött meg Jázminka. — De érdekes! Puszáló azonban nem hagyta ennyiben. r— Itt valami baj van — kereste föl Alomőrizőt, a babák jótündérét. — A képen hízik, vigyorog, amúgy meg fogy és morog. Hát így történt, hogy egy este a babák lesben álltak az alvó Piszka ágya körül. — Odanézz! — kerekedett el Szörpi- ke szeme, s alig akarta elhinni, amit látott. A festmény Piszkája körülkémlelt, aztán elővett a rönk mögül egy zablát, s leugorva a falról, a valódi Piszka hátán termett. — A ló kilő, kilő a ló — sugdosta a valódi költő fülébe a festmény költője —-, nem is vagyok, csak száz kiló, a ló kilő, kilő a ló, egy nagy költőnek ez való! No, több se kellett a babáknak! Hatan hétfele rángatták le Piszka hátáról Fiszkát! — Hol vagyok? — riadt föl verejtékben úszva a megzöldült tengerészbaba. — Semmi baj — próbálta megnyugség elé a gyerekekkel: A török és a tehenek című mesét mutattuk be. Sikerünk volt, de azt éreztem többnek, hogy a gyerekek nagyon élvezték, amit csinálnak. Új volt ez a megoldás, új és szokatlan. Azt hiszem, a legszebb benne az, hogy tökéletes az egymásra utaltságunk: a technikai megoldáshoz elengedhetetlen az összmunka. Ezzel a darabbal felléphettünk a televízióban is, ami még nagyobb lendületet adott tatni Alomőriző; ám ekkor fölhangzott az az éjféli kacagás. — Igen, én voltam a festő! — rikácsolta Esso-Besso, s egy piros sapka landolt Piszka fején. — Én voltam, én, a boszorkány! A megzöldült tengerészbaba felugrott, összetörte a festményt. — Hiába! — kacagott Esso-Besso. Az üvegek fejhangon megrepedtek. — Alomőriző! — könyörgött Piszka. — Alomőrizd! Segíts! Esso-Besso kacagása végigsöpört a babapolcon. A babák jótündére szomorúan rázta meg a fejét. — Hiába — mondta. — Csak te tudsz segíteni magadon. A boszorkány a becsvágyadat, a beképzeltségedet, az önzésedet festette meg. Meglovagol az téged minden éjjel, ha meg nem zabolázod. Ha meg nem változol. A megzöldült tengerészbaba lehajtotta a fejét. — Menj innen, Esso-Besso — mondta halkan. — Gyere el újra, de most menj. S a babák tudták, hogy hiába próbálnának segíteni Piszkán — a költőfejedelem, a lapalapító, a Piszka-díjas, tízva- lahány kötetes poéta most nem fogadja: nem fogadhatja el a feléje nyújtott kezüket. mindannyiunknak. Azután hamarosan megtanultunk egy másik darabot is, A kiskakas gyémánt félkrajcárját. A gyerekek egyre jobban élvezték a munkát, s egyre többfelé bemutatkozhattunk. — Hol vásárolták a bábokat? — Azokat én csinálom. Segít a feleségem is, aki otthon van gyesen, szóval, ráér . . . Megtervezem, kiszabom, ő pedig kivitelezi. A figurák súlypontjait együtt keressük meg a gyerekekkel, odakerülnek a „láthatatlan” műanyag szálak, amikkel mozgatni lehet a bábokat. — A darabokat hogyan választják ki? — Mindenkinek van ötlete, azután addig töprengünk, amíg kiderül, hogy melyiket érdemes színpadra vinni. Sikeres volt az Állatok farsangja, amit 1985-ben mutattunk be, és amihez Kemény Henrik is gratulált. Voltunk Zán- kán, nyertünk díjat különböző területi és megyei vetélkedőkön. Most Egerbe készülünk, június 16. és 19. között ott lépünk közönség elé. Beszélgetésünket a bábszakkör tagjai is hallgatják. Tőlük tudom meg, hogy általában heti két órát gyakorolnak. Mióta a szakkör tagjai, önkéntelenül is figyelik az állatok mozgását, ezért „tud” a cica dorombolni, törlesz- kedni, illetve a kiskacsa úszni, tollászkodni . . . Búcsúzóul a homokmégyiek részleteket mutatnak be a Péter és a farkas című bábjátékból. Igazi élmény, ahogy a nagybajuszú vadászok, a kicsi állatok, gondosan kidolgozott mozgással, szemünk láttára életre kelnek a színpadon . . . sei— Könyvespolc Minden napra egy kérdés Dörnbach Mária szerkesztésében, kérdés—felelet formában összeállított népszerűsítő antológiát nyújt át a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó a kisiskolásoknak, óvodásoknak. Hol van a Nap éjjel? Miért nem esik le a Hold? Hol van a világon a leghidegebb és a legmelegebb? Merre mutat az iránytű? Miért hosszú a zsiráf nyaka? Miért zöld a legtöbb növény?.... Öt témakör 366 kérdését és válaszát dolgozták fel a szerzők könyvükben. Elsőként S. Tóth László csillagász a gyermekek kalauza: az égboltról és a Földről megfogalmazott kérdései, feleletei ébresztgetik a kicsik kíváncsiságát. Az állatok bemutatására Schmidt Egon, a növények titkainak feltárására S. Csóka Eszter vállalkozott. Kitűnő kérdéseik, tömör, élvezetes szócikkválaszaik nyomán a természet, növény- és állatvilágunk rejtelmei feltárulnak előttünk. Balázs Anna az emberi szervezet felépítésének bonyolultságát sejteti meg olvasóival, rádöbbentve őket az emberi test működésének fantasztikus összhangjára. Végül B. Méhes Vera környezetismereti tudnivalókkal, mindennapi életünk apró-cseprő törvényeivel segíti az érdeklődőket. A kérdésekhez és a válaszokhoz Hegyi Márta és Kacsán György ötletes rajzai társulnak. S mert a könyv gyermek olvasóknak készült, a lapszélen színes embléma jelzi, hogy melyik oldalon milyen téma anyagát dolgozták fel a szerzők; segítve ezzel a betűkkel most ismerkedőknek. Kitűnően szerkesztett, sok ötlettel, jó tipográfiával készült színes, szép kivitelű kötetet vehet kézbe a könyv ünnepén az ifjúság. K. M. Pulykám mondja: dandarú BANCSO BANOV: A nyúl harmadik füle Látja a medve, hogy eszeveszetten fut a nyúl a cseresben, s rákiált: „Hahó! Állj meg! Várj csak! Ki ugrasztott, testvér, világnakT' „Szörnyűség! — szól a nyuszi. — Az erdőben kószál a tigris, olló van kezében, s mihelyt három fülű nyulat lát, menten lemetéli róluk könyörületlen!" A medvét erre hahota rázta meg: „De neked kettő van! ... Miért e rémület?” „Az igaz, kettő —- de mit érek vele? — sóhajt a nyúl. — Ez csak egyik fele a kérdésnek, a tigris másképp látja: előbb vágja, csak aztán számlálja...” (Kiss Benedek fordítása) * SZEDER KATALIN: KISS BENEDEK: Jön a vihar Jön a vihar, bömböl, dübög égen- földön, kormos bika, szarván szikrázik a villám, didereg a veréb, hull a házról a cserép, Julis néni jajveszékel: mi lesz most a kiscsibékkel? szaladgál föl-alá, tereli fedél alá. Mese Varázskörökben élek, mint a négergyerek, így járok erdőt, rétet s furcsa ösvényeket. Virágot hajt a száraz évszak talpam körül, s a pillangó, ha halkan kérem, vállamra ül. Sugaras ág hajlik fölébem, arcon simít, megáld. Előzi sorsom ében árnyékait. Ha botiok, és kő sebzi lábam, hull harmata: varázsköröm fűben, puhában, röpít haza. S elalváskor a kicsi néger így könyörög: fogják át a világot mind a varázskörök.