Petőfi Népe, 1987. május (42. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-26 / 122. szám

BERN Magyar—svájci külügyminiszteri tárgyalások Dr. Yárkonyl Péter külügymi­niszter, aki hivatalos látogatást tett Svájcban, hétfőn megbeszé­lést folytatott vendéglátójával, Pierre Aubert-rel. a Svájci Ál­lamszövetség elnökével, külügy­miniszterrel. A szívélyes légkörű találkozón áttekintették a két ország kap­csolatait s megelégedéssel álla­pították meg, hogy azok az élet minden területén kielégítően fej­lődnek. Várkonyi Péter és sváj­ci kollégája egyetértett abban, hogy a kapcsolatok további fej­lesztésére mindkét fél részéről megvan a szándék. A gazdasági kapcsolatokban célszerű növel­ni a külkereskedelmi forgalmat stabilabbá tevő, korszerű együtt­működési formák részarányát. A nemzetközi helyzetet átte­kintve a külügyminiszterek meg­állapították, hogy országaink ál­láspontja a biztonságpolitika leg­fontosabb kérdéseiben megegye­zik vagy igen közel áll egymás­hoz. Rámutattak, hogy a közepes hatótávolságú és harcászati nuk­leáris rakéták leszereléséről szó­ló szerződés megkötése erős len­dületet adna az enyhülési folya­matnak. A tárgyaló felek hitet tettek az európai béke- és biztonsági fo­lyamat fenntartása és elmélyíté­se, a Bécsben folyó utóértekezlet sikeres befejezése mellett. Mind­két ország érdekelt abban, hogy a bécsi utóértekezleten kiegyen­súlyozott és tartalmas záródoku­mentum szülessen. Várkonyi Péter tárgyalásait kö­vetően Bernben találkozott a svájci és a nemzetközi sajtó kép­viselőivel. A külügyminiszter hét­főn a késő esti órákban hazaér­kezett Budapestre. Szovjet—argentin halászati együttműködés Vasárnap érvénybe lépett a Szovjetunió és Argentína meg- áílejpodása a dél-atlanti vizeken, többek között a Malviin-szigetek térségében folytatandó halászat­ról és oceanolőgcai kutatásról. Az egy évre szóló szerződés ér­telmében — melyet Raul Alfon- sin e'jnök tavalyi moszkvai lá­togatása alkalmával írtak alá — a Szovjetunió koncessziót kapott évi 180 ezer tonna hal halászá- sára a Malvin-szigetek környé­ki vizeken. A zsákmány 30 szá­zalékát köteles megvásárolni, a többit a két ország közösen ér­tékesíti. A szovjet halászhajókon - a legénység 10 százalékát argen­tinok fogják kátenmi. _A megállapodást argentin rész­ről azért tartják fontosnak, mert a Malvin-(Faltklaind-) szigetekkel kapcsolatos viszály miatt Anglia megtiltotta Argentínának az ot­tani halászást. A szovjet—argen­tin megátülapodássatl egyidejűleg hasonló halászati együttműködés kezdődött Bulgária és Argentína között is. DÉL-AMERIKAI CSÚCS Közös felelősség Gazdasági Integrációjuk elő­mozdításáról és zsenge polgári de­mokráciájuk konszolidálásának módozatairól kezdődnek hétfőn tárgyalások az argentin, a brazil és az uruguay-i köztársasági el­nök között. A montevideói dél-amerikai csúcs központi kérdése: hogyan gyorsíthatnák meg gazdasági fejlődésüket a nemzetközi eladó­sodás és a protekcionizmus nyo­masztó körülményei közepette, a ezzel hogyan mérsékelhetnék az éles társadalmi feszültségeket, melyek féken tartására a katonai jobboldal minduntalan önkény­uralmi megoldásokat ajánl. A dél-amerikai csúcs résztvevői, ,ü<özös felelősség” vállalására szeretnék késztetni a tőkés vi- * lág hét vezető országát, melyek állam- és kormányfői a közeljö­vőben ülnek össze Velencében. A Montevideóban megvita­tandó kérdések között szerepel az Ipari és az energiaügyi együtt- fnűködés, a határforgalom meg­könnyítése, a tudományos-mű­szaki együttműködés egy „tech« nológiai klub” keretében, az ide­genforgalom fejlesztése és közös nagyberuházások kivitelezése, köz­tük egy óriás híd felépítése az argentin és az uruguay-i partok között, a Rio de la Plata felett. A leszerelési ülésszak feladatai Kádár János köszöntése SEVARDNADZE LEVELE AZ ENSZ FŐTITKÁRÁNAK A Szovjetunióban megelégedés­sel fogadták az ENSZ közgyűlésé­nek azt a döntt-sét, hogy 1988-ban hívják össze a közgyűlés harma­dik rendkívüli leszerelési üléssza­kát — hangsúlyozta Javier Perez de Cuellarnak, az ENSZ főtitkárá­nak címzett levelében Eduard Sevardnadzc, a Szovjetunió kül­ügyminisztere. — A Szovjetunió azt várja, hogy az ülésszak a nem­zetközi közösség építő jellegű és eredményes fóruma lesz, amely lehetőséget ad a fegyverkezési hajsza megfékezésére, bátor" és általánosan elfogadott javaslatok kidolgozására, a különböző or­szágcsoportok nézőpontjai érint­kezési pontjainak felkutatására — írta a szovjet külügyminisz­ter és hangsúlyozta, hogy a Szov­jetunió kész tevékenyen elősegí­teni az ülésszak sikerét. Sevardnadze rámutatott: az emberiség mind nagyobb része érti meg. hogy egy nukleáris há­ború katasztrofális következmé­nyekkel járna. A Szovjetunió a nukleáris hatalmak egyikeként minden erőfeszítést megtesz a demilitarizált, demokratikus és erőszakmentes világ megterem­tése érdekében. Az 1988. január 15-ei nukleáris leszerelési prog­ram, a reykjavíki javaslatok és az ezt követő szovjet kezdemé­nyezések új mértéket szabtak meg a fegyverkészletek felszá­molására, lehetővé tették a nuk­leáris fegyverektől mentes jövő körvonalazását. Ugyanakkor a „csillagháborús tervek” azzal fe­nyegetnek. hogy a fegyverkezés új közegekre terjed ki és még hatalmasabb méreteket ölt. A Szovjetuniónak meggyőződé­se, hogy az átfogó nemzetközi biztonsági rendszer létrehozása érdekében szükség van a nem­zetközi kapcsolatok átalakításá­ra. Az EÍNSZ-közgyűlés újabb leszerelés! ülésszaka nagyban hozzájárulhat a párbeszéd kibon­takoztatásához, katonai és poli­tikai értelemben vett konkretizá­lásához — hangsúlyozta levelében a szovjet külügyminiszter. Az ülésszak napirendjével kap­csolatban a Szovjetunió abból in­dul ki, hogy annak a valódi elő­rehaladást, az ENSZ lehetőségei­nek a leszerelés érdekében tör­ténő minél teljesebb kihasználá­sát kell szolgálnia. Fontos, hogy az ülésszak befe­jeztével tartalmas záródoku­mentumot fogadjanak el, amely­ben a nukleáris fegyverektől mentes, biztonságos világ megte­remtése céljának legfőbb körvo­nalain kívül meghatároznák az említett cél eléréséhez vezető konkrét utakat, köztük a bizal­mon és kölcsönös megértésen, a nyilvános politizáláson és nyílt­ságon, a nemzetközi lépések ki­számíthatóságán alapuló meg­felelő politikai légkör kialakítá­sának módjait — hangsúlyozta végezetül az ENSZ-főtitkárhoz intézett levelében Eduard Sevard­nadze. Kennedy szenátor Lengyelországban — „Van lehetőség az áttörésre a fegyverzetcsökkentésről és a biztonsági kérdésekről folyó ke­let-nyugati párbeszédben” — mondotta a lengyel televíziónak adott vasárnapi interjújában Ed­ward Kennedy szenátor, aki a lengyel parlament meghívására folytatott néhány napos tárgya­lást Lengyelországban. Kennedy a kelet—nyugati pár­beszéd pozitív elemeként értékel­te a Jaruzelski-tervnek is neve­zett lengyel leszerelési és biza­lomerősítő javaslatcsomagot. A szenátor a Jaruzelski-tervet ér­tékelve különösen annak jelentő­ségét hangsúlyozta, hogy az együtt tárgyalja a nukleáris és a hagyo­mányos fegyverzeteket, lehetősé­get kínál a meglepetésszerű tá­madások kiküszöbölésére, tehát a kölcsönös bizalom erősítését is szolgálja. Kennedy kétértelműen foglalt állást az amerikai csillagháborús program kérdésében. Arra hivat­kozva, hogy nyilván a Szovjet­uniónak is van ehhez hasonló kutatási programja, fontosnak nevezte, hogy az Egyesült Álla­mok se mondjon le az SDI-ról. Hozzátette ugyanakkor, hogy — véleménye szerint — nagy hiba lenne a világűr militarizálása.és ennek megelőzésére mindkét fél­nek törekednie kell. A lengyel—amerikai viszonyról szólva Kennedy egy hajszálnyit sem távolodott el a hivatalos wa­shingtoni állásponttól, amely vál­tozatlanul kitart amellett, hogy a két ország igen alacsony szint­re süllyedt kapcsolatainak fejlő­dése a lengyel belpolitikai hely­zet alakulásától függ. Egészen pontosan attól, hogy a lengyel társadalmi közmegegyezés az amerikaiak elképzelése szerint megy-e végbe. Varsói megfigye­lők szerint Edward Kennedy len­gyelországi látogatása lényege­sen szorosabb összefüggésben állhat az 1988-as amerikai elnök- választással, mint a lengyel— amerikai kapcsolatok alakulá­sával. összetűzések után • A hét végén is vallási Indíttatású összecsapá­sok voltak India több városában a muzulmánok és a hindúk között. A képen: Oj-Delhiben egy katona próbál hazavezetni egy elveszett kisfiút. Párizs félti rakétáit Franciaország még nem végle­gesítette álláspontját a rövid ha­tótávolságú európai rakéták ki­vonása ügyében. — mondotta va­sárnap Jean-Bernard Raimond külügyminiszter. Az sincs kizár­va, hogy a bonni kormány dönté­séhez alkalmazkodnak ebben a kérdésben, ami június 4-ére vár­ható. A francia—nyugatnémet csúcs- találkozó után tartott pénteki kö­zös sajtóértekezleten Mitterrand elnök világosan állást foglalt a kettős nulla-megoldás mellett, bár jelezte, hogy Párizs ebben a kérdésben „nem akar elébe vág­ni vagy nem akarja megzavarni a bonni döntést”. Raimond most a luxembourgi rádióval folytatott beszélgetés­ben úgy nyilatkozott, hogy szíve­sebben látnák, ha az 500—1000 km hatótávolságú rakéták nem tűnnének el mind Európából, csak csökkentenék számukat. A teljes felszámolásnak „nem ál­lunk útjába”, de azzal a szigorú feltétellel, hogy az 500 km-nél rö- videbb hatótávolságú rakétá­kat akkor kizárják a kérdésből. „Ez ugyanis Európa atomfegyver­mentesítéséhez vezetne” — mon­dotta Raimond. A francia álláspontot az ma­gyarázza, hogy a francia Plútón és a leendő Hades rakéták ható- távolsága 500 km alatt van, és Párizs attól tart, hogy akkor az ő rakétáit is felszámolásra ítél­nék. (Folytatás az 1. oldalról.) Hazánk, minden nehézség elle­nére, újkori történelmének leg­eredményesebb időszakát éli, s népünk korszakos jelentőségű vívmányokat mondhat magáé­nak. Ezekben az években a gya­korlatban is érvényesülnek a le­nini elvek: a párt vezet, de nem uralkodik, fő hivatása a haza, a nép önzetlen szolgálata. Megta­nultuk, hogy a szocializmus az egész nép számára épül. s csak az egész nép közreműködésével épülhet fel. A párt és a nép kö­zötti kölcsönös bizalom, a köz- megegyezés a fontosabb célok­ban és módszerekben, s ennek érdekében a szövetségi politika folytatása, a szocialista demok­rácia kibontakoztatása, a szük­séges reformok bevezetése épf- tőmunkánk természetes elemévé vált. Történelmi utunk fontos ta­pasztalata, hogy a társadalmi haladás új kihívásai elöl nem szabad kitérni. Vállalni kell a munkát és a küzdelmet, hogy amit elértünk, megőrizhessük, s amit célul tűztünk ki, elérhes­sük. Megtanultuk, hogy ennek érdekében őszinte szóra, nyílt beszédre van szükség, s az igaz­ságot ki kell mondani akkor is, ha az nem népszerű. Építhetünk népünk bizalmára, tettrekész- ségére, újító, kezdeményező ere­jére és helytállására. De megta­nultuk azt is, hogy munkánkat úgy kell végeznünk, hogy a múlt­ban már sok szenvedést átélt né­pünknek felesleges áldozatokat ne kelljen vállalnia. Tisztelt Kádár Elvtárs! Mind­ebben felbecsülhetetlen segítsé­get jelent a párt számára a2 ön közreműködése és személyes pél­dája. Pártunk és népünk törté­netével elválaszthatatlanul ösz- szefonódlk az ön tevékenysége, kommunista elvhűsége és állha­tatossága, politikai tapasztalata és valóságérzéke, mély embersé­ge, igaz bazafisága, s elkötele­zettsége a haladás nemzetközi ügye iránt. Születésnapján pártunk tag­sága és népünk nevében szívből kívánjuk, hogy jó erőben és egészségben munkálkodjék kö­zöttünk a párt élén céljainkért, szocialista hazánkért, s az em­beriség közös ügyéért, a békéért. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Ezután Kádár János válaszolt az üdvözlő szavakra. Kedves Elvtársak, Elvtársnők! Tisztelt Barátaim! Helyénvalónak és illendőnek tartom, hogy magam is szóljak néhány szót, bár ez — a szemé­lyes vonatkozások miatt — szá­momra nem könnyű feladat. Losonczi elvtárs kimondta a bűvös számot: 75 éves lettem. Hosszú, s nehéz volt a megtett út mind személyi körülményei­met, mind társadalmi tevékeny­ségemet tekintve. Tizenkilenc éves korom óta veszek részt szer­vezetten, aktívan a munkásmoz­galomban. Visszatekintve elmondhatom, hogy utam nem volt kanyargós, nem tért ki jobbra vagy balra. Egyenes út volt. Hasonlattal él­élve: talán olyan, mint a hullám­vasút, hepehupás, hol magasan emelkedik, hol mélyen süllyed, így jártam én is az utamat, s ta­lán elfogadható eredménnyel. Mi segített ebben? Mindenek­előtt az, hogy még fiatal ember­ként híve lettem a tudományos szocializmusnak, a marxizmus­nak, a szocialista eszméknek. Ez­zel kapott életem vezércsillagot, amely segített eligazodni dolgaim­ban, tennivalóimban. Nagy erő­forrásom volt az is, hogy amikor fiatal munkásember létemre a kommunista mozgalomba kerül­tem, tagja lettem egy nagy közös­ségnek: a párt, a szocializmus hí­vei nagy közösségének. Ettől kezdve az élet viharaiban nem voltam többé szélfútta, hulló fa­levél, vagy amolyan magányos farkas. Ez a nagy közösség ne­kem mindig segített, s mind a mai napig erőt ad. Még akkor is erőt adott, amikor fizikai érte­lemben el voltam szakítva attól a közösségtől, mert lélekben ak­kor is oda tartoztam. Még egy dolgot szeretnék emlí­teni az embert segítő tényezők közül: nem magam miatt, hanem azért, mert a ma! viszonyok kö­zött talán nem mindenki — s fő­ként nem minden fiatal — érti, érzi a család jelentőségét. Pedig minden embernek szüksége van személyes háttérre, s ha van, az nagy erőforrás. Egy szülő, test­vér, feleség, valódi társ, egyszó­val olyan család, amelyben köz­napokon még viták is lehetnek, ám a nagy dolgokban, jó és rossz Időben, tűzön-vízen át kitartanak egymás mellett — ez nélkülözhe­tetlen támasz. Sajnálom, hogy ma ez az érték háttérbe szorult, la­zulnak a családi kapcsolatok. Re­mélem. hogy a család, a családi közösség visszanyeri helyét iga­zi értékeink sorában. Különböző alkalmakkor szó­ba kerülnek a személyi tulajdon­ságok is. Én úgy vélem, hogy zse­nik, korszakos jelentőségű embe­rek századok mércéjével mérve is ritkán születnek. Többen van­nak, akik bizonyos tulajdonságo­Pártunk főtitkárát az Októberi Forradalom Érdemrenddel tüntették ki A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége Kádár János elvtarsat, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkárát a szovjet ** közötti testvéri barátság és mindenoldalú együttműködés fejlesztésében szerzett érdemeiért, a béke és szo­cializmus megszilárdításához nyújtott jelentős hozzájárulá­sáért, 75. születésnapja alkalmából az Októberi Forradalom Ér­demrendjével tüntette ki. A.. rcíldeletet A- Gromiko, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke és T. Meniesasvili. a Szovjetunió Legiel- Sőbb Tanácsának titkára irta alá. kát. képességeket tekintve ki- emelkedóek, de azok sem túl so­kan. Viszont több az átlagos képes­ségű ember. S ezzel korántsem akarok bárkit is lebecsülni, de ez tény. Mi segíthet egy átlagos képességű embert? Az, amit hét­köznap így szoktunk mondani: szükség van rá. Ez óriási hajtóerő. Eszembe jut egy pálfai kisbir­tokos, aki annak idején kemé­nyen ragaszkodott földjéhez és nem nagyon akart belépni a szö­vetkezetbe. Ez nála majdnem emberi tragédiához vezetett. Másfél év múlva megint ott jár­tam, és legnagyobb meglepeté­semre hallottam, hogy az illető a szövetkezet megbecsült tagja, sőt brigádvezető. Találkoztam vele és megkérdeztem: mi indí­totta magát arra, hogy 63 éves korára vállalja a brigádvezetést? Gondolkodott, majd így vála­szolt: azt mondták, hogy szük­ség van rám. Csak ennyi! S ez képessé tesz egy embert, hogy erejét megfeszítve még többet hozzon ki önmagából. Sokat segít a kötelességtudat is. Már munkásemberként meg­tanultam, a munkásmozgalom­ban méginkább: ha egy feladat­tal megbíztak, s azt elvállaltad, akkor minden erőddel, azon le­gyél, hogy teljesítsd a megbíza­tást. Én eszerint éltem és élek. Manapság sok emberben fel­vetődik, hogy van-e értelme a harcnak, a munkának? Az én életutam és élettapasztalatom alapján állítom és bizonyítani is tudom, hogy igen, van értelme. Losonczi elvtárs említette, hogy én a régi időkben illegalitásban is dolgoztam. S amikor 1929-ben, 1930-ban már reálisan meg tud­tam ítélni az ország helyzetét, akkor láttam, hogy az embereket a horthysta ellenforradalmi rend­szer, a kapitalizmus minden át­ka sújtja: a kizsákmányolás, a ■munkanélküliség','-••-az éhbép, Ä*. falusi szegénység, a létbizonyta­lanság, és sok minden más, amely megkeserítette a munkások, a parasztok, az alkalmazottak, az értelmiségiek életét. Ha ezt a képet felidézem ma­gamban és a mára gondolok, ak­kor azt kell mondanom: van ér­telme a harcnak és a munká­nak, mert az óriási eredménye­ket hozott. A magyar nép a má­sodik világháborút követő idő­szakban történelmi sikereket ért el. Megvetette egy új élet alap­jait. Vége szakadt a kapitalista kizsákmányolásnak, a földesúri önkénynek. Kiegyenesedhetett a dolgozó ember, a munkás, a pa­raszt, az értelmiségi öntudatra ébredt, s az egyes embernek meg társadalmi osztályának egyaránt méltósága lett. Népünk a szó igaz értelmében felszabadult, nemcsak a hitleri fasiszta meg­szállás, hanem a kapitalista rend­szer alól is. Ez harcunk legna­gyobb történelmi vívmánya. Ezt a képet az idősebbek ma­guk előtt látják, a fiatalabbak azonban nem. De nekik is tud­niuk kell: Magyarországot egy­koron Európa legelmaradottabb országai között tartották számon. Elmaradottsága olyan nagy volt, hogy a felszabadulást követő mun­ka és harc jelentős része ennek leküzdését célozta. Óriási ered- meny, hogy ez sikerült. S közben az életkörülmények is megváltoz­tak. 1956-ban ismét mélypontra kerültünk. De abból is kikapasz- kodtunk. Anélkül, hogy a számok bűvö­letébe esnénk, arra azért hivat­kozhatunk, hogy 1960-hoz viszo­nyítva Magyarországon az ipar termelése háromszorosára, a me­zőgazdaságé kétszeresére növe­kedett, s az életkörülmények is ennek megfelelően változtak. Gyarapodtak az emberek, bővült a személyi tulajdon, arányosan egybevetve még nagyobb mér­tékben, mint a nyugat-európai fejlett tőkés országokban. Meg­felelő színvonalú lett az ellátás, s bár egy időben még féltünk is — úgymond — a fridzsider-szo- cializmus „veszélyétől”, ma tény, hogy a családok csaknem 90 szá­zalékának van hűtőszekrénye, mosógépe, nem is beszélve a te­levíziókészülékekről, és sok min­den másról. Minden harmadik család személygépkocsival is ren­delkezik. Mindez a történelmi eredmények közé tartozik, ame­lyekért érdemes volt harcolni és dolgozni. Kedves Elvtársak! Mai helyzetünket az jellemzi, hogy jelentősek a vívmányaink, de érződnek a fejlődés gondjai is. Szemünkre vetik, hogy sokat foglalkozunk a gazdasággal. De mi műveltebb, egészségesebb. színvonalasan ellátott, szociális biztonságban élő lakosságot aka­runk, s ennek alapja az eredmé­nyes gazdasági munka. Most az a feladatunk, hogy megtaláljuk a további kibonta­kozás útját. Ha kellő felelősség­gel fogunk hozzá, s hatékonyan dolgozunk, akkor végre is hajt­juk ezt a feladatot. Pártunk, munkásosztályunk, parasztsá­gunk, értelmiségünk, népünk sokkal nagyobb nehézségeken is úrrá lett, s ha ésszel dolgozunk, tisztességgel végezzük munkán­kat. akkor meg is találjuk a ki­bontakozás lehetőségét és tovább haladhatunk a szocializmus fel­építésének útján. Most már nem érhetjük ba csupán a talpon maradás prog­ramjával. Többről van szó! Meg kell szilárdítanunk az alapokat, hogy a gyorsabb fejlődés útjá­ra léphessünk. Ehhez a szüksé­ges feltételek adottak: szilárd a rendszerünk, erősek a gazdasági alapok és nagyok a szellemi erő­források. S mindez együtt jár áz akarattal, azzal, hogy az embe­rek így nyilatkoznak: rendezzük ügyeinket, teremtsünk rendet, haladjunk előre. Mi erre aka­runk és fogunk építeni. Mi a pártban és az országban is to­vább akarunk haladni az eddigi irányba; még demokratikusab- bá akarjuk tenni a pártéletet és az ország közéletét is, hogy az emberek minél nagyobb szám­ban kapcsolódhassanak be a kérdések eldöntésébe. Javítanunk kell a pártmun­kát, á munkastílust is. Most ne­kem úgy tűnik, hogy a pártélet­ben kicsit sok a szöyeg, sok a formalitás. Egy-egy kérdésen el tudunk merengeni esztendőkig. Ezen Változtatni kell; ésszerűen bürokráciamentesen kell dol­gozni. A reformok útján akarunk ha­ladni. A pártnak, az ország ve- vzetésének szembe kóM . bózhle,. a reális valósággal, a szocialista építés napi kérdéseivel, s az új kérdésekre meg kell tanulni új módon válaszolni. Ez a reformok sorozatából áll. A forradalmon belül a szó tu­dományos értelmében még egy forradalmat csinálni nem lehet, csak ellenforradalmat. De a for­radalom nyitotta úton az előre­haladáshoz reformokra van szük­ség. Oj és új megoldásokat kell kutatni és a párt szüntelenül ezt tette és teszi a jövőben is. Eh­hez kérünk támogatást a dolgo­zó tömegektől, az ország lakos­ságától. ................ A feladat ismert: előbb kell megtermelni azt, amit azután el­osztunk. A szocialista elvek ér­vényesítését kapcsoljuk össze az érdekeltséggel. A fejlődésnek olyan szakaszában vagyunk, ami­kor önmagában sem az öntudat, sem az érdekeltség nem elegendő. Mindezekre gondolva szólok arról — s nem akarok általános érdemekből magamnak tökét ko­vácsolni, de talán nem értenek félre —, hogy amit a munkás­párt a felszabadulás idején ígért, azt minden hibánk ellenére alap­jában teljesítette. S amit 1958 végén a megújított vezetés ígért, azt is betartotta. így kellett len­nie, s igy kell lennie a jövőben is. A párt erejét az egységből meríti, ami kiállásban, cselek­vésben nyilvánul meg, s e cse­lekvés feltételeit kell megterem­Nem változott szövetségi poli­tikánk sem, ugyanazt tesszük, amit eddig, de még jobban. Ns feledjük, hogy ez a szövetség hogyan és mire született. Par- tonkívüli barátainkkal, a mun­kásokkal, a parasztokkal, az ér­telmiségiekkel a népi hatalom, s szocialista társadalmi rend alap- jainak megvédésére és tovább­fejlesztésére, a nemzet becsüle­tének visszaszerzésére és gyara­pítására, a nép és a nemzet bol« dogulására szövetkeztünk. S az alapon fogjuk tovább erősí« teni szövetségi politikánkat. Emellett kell kiállnluk a kom­munistáknak. s arra kérjük szö­vetségeseinket, barátainkat: csat­lakozzanak ehhez a valóban népt programhoz, hiszen jól tudjuk, hogy a szocializmus híve nem csak az, akinek párttagsági könyv van a zsebében. Javíthatatlan optimista vagyok — mondják rólam. Igen, ilyen vagyok, ilyen a világnézetem, ezt diktálják élettapasztalataim. Mindig, minden helyzetben bi­zakodtam, hogy lesz ez még más­képp, jobban is. S ezen nem vál­toztatok a jövőben sem. Köszönöm a figyelmüket, kö­szönöm, hogy jelenlétükkel meg-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents