Petőfi Népe, 1987. május (42. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-21 / 118. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1987. május 21. BÁCS-KISKUNBÓL INDULT A világgazdaság professzora Miért is csodálkoztam volna a lüktető forgalmú pesti utcákon a Marx Károlyról elnevezett egyetem felé ballagva, hogy tanyán gyerekeskedett a világgazdasági tanszék vezetője. Félszázada még az is szenzációnak számított, ha a zöld mezőkben elszórt kis házakból főiskolára került valaki. Napjainkban? Elegáns, határozott fellépésű professzor fogadott. Palánkai Tibor dolgozószobájának íróasztalán külföldi szakfolyóiratok, könyvek, zsúfolt előjegyzési naptár. A mai nap is telített. Felsőjakabi emlékek Szülei halála óta ritkán utazik haza. Talán ezért is fogadta szívesen kérésemet: legalább képzeletben járjuk be gyermek- és ifjúkora tájait. — Jakabszálláson születtem, 1938. március 1-jén. Apám igazi falusi néptanító volt. Édesanyám szintén. Közös életük minden emléke ehhez a kiskunsági településhez kötődött. A masszív felsőjakabi tanyai iskola és az ehhez kapcsolódó szolgálati lakás keretezte első éveimet. — Emlékszik-e első tanítójára? — Nagyapámra? Természetesen. Másfél hónapig még az úgynevezett régi világban jártam iskolába. 1944 októberének második felében a közelgő front miatt szünetelt a tanítás. Apám katona volt, nagyapám helyettesítette. Mindketten többet követeltek tőlem, mint más gyerektől. — Tősgyökeres jakabiak? — Tulajdonképpen trianoni gyerek vagyok. Sohasem találkoznak szüleim, ha a békeszerződés másként jelöli ki az országhatárokat. A történelem érdekes fintora, hogy rengetegen meghaltak a háború viharában, de sokan meg sem születtek volna, ha a hadi események és ezek következményei nem sodornak családokat messze tájakra. Apai ágon kiskunságiak vagyunk, anyámék Nagykároly környékéről az 1920-as években menekültek a Duna—Tisza közére. —- Tanyai gyerekek is őriznek háborús emlékeket? — Hatéves voltam, amikor a falu felett eltaláltak egy német repülőgépet. Füstölögve zuhant lefelé. Megnéztem roncsait is. Ma is föl tudnám idézni az első hozzánk bekopogtató szovjet katonák arcvonásait. Amerikai pilóták is laktak nálunk néhány napig. Ejtőernyővel ugrottak ki lelőtt gépükből. Szerencséjükre már fölszabadult területen értek földet. Anyám főzött nekik, ők csokoládéval kínálgattak minket. Máig sajnálom, hogy csak jelekkel, gesztusokkal „társaloghattunk”. * A diákközösség értékrendje i Tudtommal osztatlan volt a felsőjakabi, 1932-ben épített iskola. Érezte-e hátrányait? — Aligha kaptam volna sokkal többet városi iskolában. Alaposan tudtam, amit az első négy osztályban megtanultam, mert szinte mindent kétszer- háromszor hallottam. A felső tagozatot már a Jókai utcai általános iskolában jártam. Majd egy évtizedig utaztam naponta a kisvasúttal, mert jó bizonyítványom lévén könnyen felvettek a kecskeméti Katona József Gimnáziumba. — Egyik tanárától tudom, hogy ritka erős társaság verődött össze 1952 őszén a nyelvi tagozatú osztályban. — Jó barátságban voltam Benedek István Gáborral, a Népszabadság főmunkatársával, Horváth Józseffel, aki később az egyik képeslap szerkesztője lett. Varga István, Csapó Zsolt orvosi pályát választott. Tizenheten voltunk, kilencen érettségiztünk kitüntetéssel. Csak az számított, hogy ki mit tud. Sok mindentől függ, hogy egy diákközösségben ki hol helyezkedik el a ranglistán. Másutt befolyásolta az értékrendet, hogy ki milyen ruhákban jár, stílusosabban: milyen a szerelése, hogyan táncol, hogyan sportol és igy tovább. Sokat köszönhetek osztálytársaimnak a helyes értékrend kialakításában, ambícióim felélesztéséért. Úgy vélem, hogy mindenekelőtt a barátok, a.tanárok és a szerelmek befolyásolják a fiatalok formálódását. ' — A barátokról már volt szó ... — Rendkívüli embernek tartottuk osztályfőnökünket. Több nyelven beszélt. Sajnos később eltávozott az országból. Tudtommal Kanadában tanít felsőfokú tanintézetben. A gimnázium több kiváló tanáregyénisége (Szabó Adorján, Orosz László, Szabó Tibor- né) gyakorolt nagy hatást fejlődésünkre. Tanár? Agykutató? Közgazdász? — A sok tanulás mellett jutott-e idő Kecskemét megismerésére? — Kecskemét? Ebben a városban voltam először moziban, itt cidriztem először fogorvosnál, itt vittek kórházba, itt éltem át egy bombázást, itt ettem először fagylaltot. Szülőföldemről beszélve mindig Jakabszállásra és Kecskemétre gondolok. — Miként lett közgazdász a pedagógus szülők gyermeke? — Apám próbált a tanári pálya felé terelgetni, de mint jó nevelő, nem késztetett korai döntésre. Végül is véletlenül kerültem erre a pályára. Agykutató szerettem volna lenni. Élutasították felvételi kérelmemet az orvosi egyetemen, hiába sikerült a felvételim. — Csak egyszer próbálkozott? — Átmenetinek szánt állásban helyezkedtem el a Kecskeméti Konzervgyárban. 1957 elején került kezembe a Közgazdaságtudományi Egyetem hirdetése: felvételi vizsga nélkül is felvesznek hallgatókat a külföldre távozottak helyett. Azonnal jelentkeztem. Úgy gondoltam: innen majd könnyebben átmehetek az orvosira. — Miért változtatta meg tervét? — Megkedveltem a közgazdaság- tudományt, amikor másfél év múltán mehettem volna. Közrejátszott korábbi elgondolásaim megváltozásában, hogy kitűnő közösségbe kerültem ismét. Kollégiumi szobánkban hasonló képességű, hasonló beállítottságú társaság gyűlt össze. Az 57-es kínai események hatására elneveztük magunkat kommunának. Azóta is tartunk néha kommuna-üléseket. A bátorított tudomány — A Palánkai Tibor név megbecsült az egyetemen. Minek tulajdonítja gyors oktatói karrierjét? — A külkereskedelem vonzott, de az általános elméleti szakra vettek föl. Ez is szerencsés véletlennek bizonyult. Mint ahogyan az is, hogy a lehető legjobbkor kerültem az egyetemre. Hatalmas erjedés indult meg honi közgazdaság-tudományunkban. Külső bátorítást kapott magáratalálási, önfelismerési folyamata. 1957 után kezdtek föloldódni az egész marxista közgazdaság-tudományt bénító, megkövesedett formulák, másként mondva visszaszorították a dogmatizmust és voluntariz- must. Azt is a körülmények kedvező alakulásának köszönhetem, hogy a diploma megszerzése után bent maradhattam az egyetemen. — Miről irta diplomamunkáját? — A nyugat-afrikai felszabadító mozgalmak gazdasági és társadalmi tényezőiről. Hamarosan a fejlett tőkés országokat kaptam kutatási témául, s ezen belül a brit gazdaságra, majd a nyugat-európai integrációra specializálódtam. Szakmai fejlődésem szempontjából óriási jelentősége volt, hogy 1966/ 6,7-ben egy évet tölthettem az Egyesült Államokban Ford-ösztöndíjasként. majd 5 hónapot a brit Sussexi Egyetemen kutatóként. 1971-ben könyvem jelent meg Nagy-Britannia és a Nemzetközösség címmel, 1976-ban pedig a második önálló könyvemet a Nyugat- Európai integrációról írtam. Ezt 1981- ben átdolgozott formában újra kiadták. — A fejlett tőkés országok világgazdasági alkalmazkodásáról írt tanulmányáért kapta meg a közgazdasági tudományok doktora tudományos fokozatot. Alapos munkája, hála a Közgazdasági és Jogi Kiadónak, a szakemberek és érdeklődök széles köre számára hozzáférhetővé vált. Ebből is tudható, hogy az alkalmazkodás összetett és sokrétű, állandóan módosuló tevékenység. Megköszönve válaszait azt kérdezem, hogy véleménye szerint a külpiacra érzékeny Bács-Kiskun megyei mezőgazdaság milyen esélyekkel várhatja évezredünk utolsó évtizedét? Útra való a szülőföldről Mint említettem, ritkábban járok haza, kapcsolataim esetlegesek, de így> is felelősséggel állíthatom, hogy szülőmegyém fantasztikusan sokat,fejlődött az utóbbi negyedszázadban. Általában mindig tudták ott, hogy mit kell csinálni. Nem is hiszem, hogy lehetne okos tanácsot adni úgy általánosságban, hogy ipart vagy mezőgazdaságot kell-e fejleszteni, szőlőt vagy epret kell-e termeszteni? Az biztos, hogy az elmúlt időszak világgazdasági fejleményei pontosan azokat az emberi tulajdonságokat értékelték fel, amelyekért szülőföldem népét annyira tisztelem, s amitől talán egy kicsit útravalóul sikerült magammal hoznom. A kiskunsági ember szívóssága és szorgalma, találékonysága és vállalkozó kedve olyan értékek, amelyek e nép jólétét a jövőben is garantálni fogják. Heltai Nándor Érettségi Az élet nagy próbatételei Olyanok — hallottam egy ismerősömtől —, mint amikor egy hegyhez közeledünk. Mikor még távol van, tudomást sem veszünk róla, de ahogy egyre közelebb jutunk hozzá, mind magasabbra nyújtózik, s olyan hatalmasnak tűnik, amit soha nem érhetünk el. Azután múlik az idő, továbblépünk, s távolodva egyre kisebbre zsugorodik a valaha folénk tornyosult óriás. Később újabb hegyek jönnek, de a legelérhetetlenebbnek mindig a soron következő tűnik. Az érettségi vizsga az első. Olyan akadály, aminek sikeres leküzdése önbizalmat, önbecsülést, büszkeséget ad, s ez többet ér az oklevélnél is. Az első próbatétel, aminek a sikeréért keményen meg kell dolgozni, amit mindenki a maga erejével, verejtékével áll ki. Nem csoda, hogy több tízezer ember fejében efféle gondolatok járnak május táján, hiszen az érintettekkel együtt izgulnak a szülők, a testvérek, a rokonok és a barátok, s nem utolsósorban a pedagógusok. A népszerűek és a tekintélyt parancsolok, a szigorúak és az engedékenyek, az osztályfőnökök és a szakos tanárok, minden évben újraélik az érettségi vizsgák izgalmait. Az eredmény, legyen az siker vagy kudarc, egy kicsit az övék is. Nincs pedagógus, aki ne tenné fel magának a kérdést ezekben a napokban: megtett-e mindent a négy év alatt? Az érettségi napjaiban ők a diákok legfőbb támaszai, segítői. . A banketten kellemes beszélgetőtársak, a későbbi találkozásokkor a diákévek felidézői. Néhány éve, az érettségit követő bankett éjszakáján, a városközponti szökőkútban ülve búcsúztatta három fiatal az elmúlt diákéveket. Akkor még megtehették.cA néhány arra tévedt járókelő mosolyogva nézett rájuk, megvetés nélkül. Ezen a napon még „felmentést” kaptak a társadalom szigorú normái alól. Mert ugye egy fel- i,,i gp,U: férfiú ugyenebben az álla- lh pótban már más elbírálás alá esne. u Az érettségi vizsga az a hegy, amit már felnőttként hagyunk a hátunk mögött. Ez pedig új körülményekkel, magasabb elvárásokkal jár együtt. Jó lenne, ha azért nem múlnának el nyom nélkül a diákévek, ha a pedagógus nem csak az osztálytalálkozókon jutna majd a volt tanítványok eszébe, akik felnőtté válva is megőriznék, megőrizhetnék korábbi lelkesedésüket, hinni és tenni akarásukat. Tóth Tímea Strohner József kiállítása A kecskeméti Kodály iskolában május 25-éig látható Strohner József iparművész-tanár tűzzománc-kiállítása. „Munkáimban ismert és ismeretlen (kitalált) mesék világába teszek utazásokat, keresve az ember múltját jelenével, s lehetséges jövendőjével összekötő szellemi szálakat”. Ezekkel a szavakkal jellemzi alkotásait a művész, aki 1984 óta vesz részt a kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelep munkájában. Számos csoportos kiállítás után ez a második önálló bemutatkozása, ahol is harmincegy müvét láthatják az érdeklődők. (Méhesi Éva felvétele) SZOVJETUNIÓ Polenovmúzeum 0 A környékbeliek — angol és skót motívumok alapján — Robin Hood-ról tartanak színházi előadásokat. Az Oka-kanyarban levő történelmi, művészeti és természetvédelmi terület még azoknak is ismerősnek tűnik, akik soha nem jártak arra. Nem is csoda, hiszen vásznain számos alkalommal megörökítette ezt a tájat Vaszilij Pole- nov orosz festőművész, innen merített ihletet alkotásaihoz Ilja Repin, Iszak Levitan, Konsztantyin Korovin, gyakori vendég volt a tájon Fjodor Saljapin és az orosz nemzeti kultúra sok más nagyszerű képviselője. Az idelátogatóknak úgy tűnik, hogy a homokos folyóparton sorakozó fenyők öröktől fogva itt őrzik a tájat, pedig ez az erdő emberi kéz munkája. Vaszilij Polenov a falusi földközösséggel cserélte el homokos tájra feketeföld birtokát. Házát ezután barátai segítségével, s egy festőművész tévedhetetlen ízlésével építette fel. Polenov felvetett egy, az akkori időkben képtelennek tűnő ötletet: Oroszország kellős közepén nyissanak nyilvános múzeumot. A jövendő képtár első képeit Ilja Repin ajándékozta a múzeumnak. 1892-ben Vaszilij Polenov álma megvalósult. Vendégszerető házának kapui azóta állandóan nyitva állnak az ország minden részéből idelátogató milliók előtt. Egy régi hagyomány szerint a Polenov-emlékházban — életének napjait idézve — a környező falvak gyerekei házi színházi előadásokat tartanak. APN—KS • Vaszilij Polenov emlékháza, az Oka- kanyarban, a festőművész által telepített erdő közepén. KELEMEN KÁROLY: Az alkohol rabságában VIII. / 7 0 \ A hat hónapot aránylag \ . J könnyen átvészeltem. Egy IO-es lokomobilt kezeltem, amely a központi gépműhelyt fűtötte október 15- től április 15-ig, A szezont pontosan kifogtam. Munkámat (ott nem szólt bele az alkohol) pontosan, megbízhatóan végeztem, amiért jutalomban, dicséretben részesültem. Eleinte furcsa volt az „alkoholmentes". időszak, de utána egészen kellemesen hatott rám. Majd leszokom róla, ha kimegyek, határoztam el magamban. Sajnos ez csupán elhatározás maradt. Úgy berúgtam szabadulásomkor Pusz- taszabolcson, hogy Kaposvár helyett Gyékényesen kászálódtam le a vonatról. Jogosítványomra még egy évet kellett várnom, igy aztán egy darabig kőművesekhez jártam culágereskedni. De aztán jött a tél, dolgozni nem lehetett a fagyos időben. Olvastam egy hirdetésben, a Dunántúli Napló című lapban, hogy fűtőket és segédmunkásokat felvesznek. Elutaztam Pécsre. Szerencsém volt, felvettek. Igaz, nem valami magas fizetéssel, de amilyen „viharvert" munkakönyvvel rendelkeztem, nem nagyon válogathattam. Kétezernyolcszáz forintom volt havonta. No, majd megtoldom én ezt, határoztam el magamban. Már a második hónapja voltam a likőripari vállalat pécsi telepen, amikor elhatározásomat tett követte. Orbán, a gépész, fiatal ember volt, egy-vagy két évvel fiatalabb volt nálam. Szerette a nőket, az italt, meg a klassz öltönyöket. De ezek megszerzése akadályokba ütközött. Két öreg szülőjét meg egy nyomorék öccsét kellett neki eltartani. Ez nekem éppen kapóra jött., Egyszer összejöttem vele a „Csendes" nevű vendéglőben. — Te, Pisti, mit szólnál ahhoz, ha könnyűszerrel tudnál sok pénzt szerezni? — Csak nem lottóra gondolsz? Mert évek óta még kettesem se volt — mondta Pista. — A, dehogy gondolok én arra, egészen másról van szó. Figyelj ide, Pisti! Volt nekem valaha egy nagyapám. Az vincellér volt egy uradalomban, és ott „újítást" vezetett be, no nem a grófnak, hanem saját magának. Elmeséltem Pistinek elejétől végig a dolgokat, és azt is, hogyan vertem át az újítással a vidéki parasztokat. Orbán érdeklődve hallgatta beszámolómat a lopógépről. — Marhajó ötlet! Ez igen! Ezt nevezem háztartásnak! Megegyeztünk, hogy másnap‘— akkor kaptunk fizetést — veszünk Pisti 500-as BMW motorkerékpárjára egy új benzintartályt. A motort Orbán lakásán — aki Pécstől 20 kilométernyire lakott, egy eldugott kis faluban —fogjuk átalakítani. Másnap kivettünk háromnapi szabadságot, aztán jártuk a várost, hogy megfelelő tartályt tudjunk szerezni. Eredeti benzintartályt nem kaptunk, de vettünk egy 600-as IZS motortankot. Nagyjából hasonlított a BMW tankjához. Huszonöt liter benzin fért bele. Hazavittük, majd otthon fekete zománcfestékkel befestettük, mert eredetileg zöld színű volt. Három nap alatt tökéletesen elkészítettük a lopógépet, ahogy azt Pisti elnevezte. A váz és az ülés alá szerelt tartály másfél literes volt, ami elégnek bizonyult ahhoz, hogy megtegyen az ember vele harminc kilométert... Eljött a főpróba ideje. Pisti és én mindig egy műszakban jártunk dolgozni. A motort bevittük a kazánházba. Pistinek volt egy tiszta vödre, és szereztünk égy új tölcsért is. A finomítóban volt hét ötvenhektós cementkád. Oda folyt a finomított rum, likőr, pálinka, unikum és még több fajta itóka. Mindig műszakváltáskor léptünk „akcióba". Olyankor csupán egy fó maradt ott, aki figyelte a kádak szintjét. így aztán én elmentem az áruért, Pisti meg figyelt, esetleg szóval tartotta a lányt vagy asszonyt, én meg „elemeltem" a szeszt és beletöltöt- tem a motor tankjába. Kifelé menet megálltunk motorral a portánál és „ájtatos" pofát vágva kinyitottuk üres táskáinkat. Pistinek volt otthon egy százötven literes boroshordója. Alaposan kimostuk és abba töltöttük az „árut". Egy hét alatt tele lett a hordó. Pistával „piac" után néztünk. Találtunk is vevőt az italra, igaz, hogy csak fele árát kaptuk érte, de nem volt érdekes. Mindennap kihoztunk huszonöt litert, az kétezer forintot jelentett nekünk. Már vagy hat hónapja működtünk a „lopógéppel", amikor becsapott a mennykő. Szombati nap volt, a motor már meg volt „tankolva”, Pisti lemosta, aztán kitolta az udvarra, hogy a napon hamarabb száradjon. Az egyik művezető éppen rá akart gyújtani, de az öngyújtó nem gyulladt. A fene egye meg! Elfogyott a benzin, dühöngött a művezető. Aztán felcsillant a szeme. Meglátta Pisti motorját. Bement a villanyszerelőműhelybe, egy vékony sárgaréz drótot hozott ki, és rákötötte az öngyújtóját. A motorkerékpár tankjának a tetejét lecsavarta és belelógatta a gyújtót. Egy darabig piszkálgatta benne, aztán hirtelen kirántotta. Csiholja, csiholja, de csak nem akar kigyulladni. Közben valami furcsa szag ütötte meg az orrát. Egészen közel tartotta a gyújtót az orrához. Hát ennek nem benzin, hanem rum szaga van! — döbbent meg a művezető. Hát ez meg hogy lehet? Ez a motor rummal üzemelne? No, majd mindjárt megpróbálok rájönni a titok nyitjára! Az indítókulcs őenne volt a lámpafejben. Benyomta, aztán megrúgta a berúgókart. A motor egy rúgásra elindult. Jól megtúr áztatta. Eléggé sűrű lehetett a keverék, mert sűrű füst ömlött ki a kipu- fogócsövön. Érdekes, a füstnek nem rum, hanem benzinszaga van, állapította meg a művezető, miközben leállította a motort. Ez a motor furcsa egy szerkezet, a tankjában rum van, üzem közben meg benzinszagot áraszt. .. No, majd utánanézünk ennek az ördöngös szerkezetnek. A művezető bement az irodába és felhívta a rendőrség illetékes osztályát. Kijött egy nyomozó, aztán rövidesen kiderült a turpisság. Egy hónap múltán ismét Pálhalmán hasítottam a barázdát öreg, G—35-ös Hojfher traktorommal. Az „újításért" én másfél évet, Pisti — mivel még nem volt büntetve — csupán hat hónapot kapott. (Folytatjuk)
