Petőfi Népe, 1987. április (42. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-11 / 86. szám

1987. április 11. • PETŐFI NÉPE • S

TÜZÉP-TELEP UTÁN EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT - KÖTVÉNY 20 MILLIÓÉRT

Javulnak az életkörülmények Lajosmizsén

• A tehoból és kötvényjegyzéssel ilyen egészségügyi központot szeretnének épiteni a lajosmizseiek. (Straszer András felvételei)

Nem sorsjeggyel, hanem egy «laposan végiggondolt hetedik Btéves tervi településfejlesztéssel nyertesnek érezheti magát Lajosmizse lakossága.

A Dózsa György és a Mizsei út -sarkán már romokban hever az 1948-ban nyitott tüzép-telep. Senki sem bánja, hogy „szegényebbek” lettek egy ütött-kopott tüzelő- és építőanyag-kereskedéssel, hiszen az Alföldi Tüzép Vállalat helyette sokkal különbet épített 16 millió forintért a vasútállomáshoz közel. A felszabadulás ünnepét megelőzően már át is adták az új telepet, amely 10 ezer 200 négyzetméter alapterületével háromszor nagyobbá régiméi. Két fedett tárolóhelye és Iparvágánya van. A Baross utcai telep, szélesebb áruválasztékával, lehetőséget ad rá, hogy Lajosmizsén évente 60—70 családi ház épülhessen.

— Mi lesz a régi telep helyén? — kérdezgetik a nagyközség lakóitól az ide látogatók, akik látják: csákányokkal a kézben, egy munkacsoport bontja tovább a még álló, repedezett falakat. A mérlegházból és a kerítésből maholnap semmi sem marad.

— Egészségügyi központot építünk — feleli az érdeklődőknek Nagy Károly tanácselnök is, azután, hogy a lajosmizseiek családonként évi 800 forint településfejlesztési hozzájárulást szavaztak meg támogatásként.

Az elhatározás a jelenleginél magasabb szintű egészségügyi ellátásért, osztatlan elismerésre és élénk visszhangra talált a lakosság körében. A tanács idejekorán és helyesen mérte föl azt a helyzetet, amelyben — a régi tüzép-telep lebontásával és az új felépítésével — végre alkalom nyílik a mostaninál jobb egészségügyi ellátásért valamit tenni.

A kiszolgált, csaknem négy évtizedes telep romjai alatt víz-, gáz- és szennyvíz-, a föld felett

meg villanyvezeték húzódik. Azaz, közművesített telekre épülhet az új, 17 munkahelyes — egyebek közt majd belgyógyászati, fogorvosi, fizikoterápiás kezelésre és laboratóriumi vizsgálatokra is lehetőséget nyújtó — egészségügyi központ. Működésétől annál is inkább jobb egészségügyi szolgáltatást várhatnak, mivel időközben bővítik a távközlést. 1988 első félévében elkészül az 1000 állomásos crossbar telefonközpont, ami gyorsítja az orvosok információcseréjét is.

A nemsokára kezdődő és 1989 elejére befejeződő építkezéssel a lajosmizseiek nem csekély terhet vállalnak. A 40 millió forintba kerülő létesítmény költségeire felerészben megvan a pénz. Erre fordítják a településfejlesztési hozzájárulást, amelyre sikerült a lakosságot megnyerni. A még hiányzó húszmillió forintot sem kell, remélhetően, hosszabb ideig nélkülözniük. Sokan várják április 21-ikét, mikortól ötéves lejáratra, évenként 11 százalékot kamatozó kötvényeket bocsát ki megvásárlásra a nagyközségi tanács, a beruházási 'költség másik felének fedezésére.

Az erről szóló plakátokat olvasva, ezekben a napokban így buzdítják egymást az emberek Lajosmizsén:

—Vegyünk mi is kötvényt! Ezzel mindenki nyer!

Szeretnék, ha — a tanácsházán ma még makett formájában látható — egészségügyi központtal önerőből tovább javíthatnák életkörülményeiket.

Kohl Antal

Zöld a városban

Több zöldterületet kíván a lakosság Kalocsán is.

Egyre többe Ikerül a meglevő parkok gondoztaitása.

Az erre a célra fordítható pénz inkább csökken, mint növekszik.

A lakossági segítőkészségre számítanak a város vezetői.

A Széchenyi-lakótelepen a Sütőipari Vállalat előtt, az autóbusz-pályaudvar mögött a polgárok bevonásával parkosítanak. Bíznak aibban, hogy a Kossuth Lajos utcai új fasort rendszeresen locsolják, gondozzák a környéken élők. Aligha csalódnak, mert jó állapotban várják az igazi tavaszt a kertes családi háziak előtt tavaly telepített gyümölcsfák. Jól mutat a Martinovics utcai zöld folt is. Talán azért vigyáznak rá, mert szinte az építkezés befejezésével egyidőben kialakult a park. így szokták, szerették meg az arrajárók, soha sem volt senkiföldje.

Mind több élőkért szépíti Kalocsát. Zölddel befuttatott homlokzatú házak is élénkítik a városképet, de az újabb épületeknél ritkán alkalmazzák ezt a megoldást.

H. N.

Fájdalommentes betegszállítás

Különleges gumiágyak a mentőknek

A Taurus Gumiipari Vállalatnál elkészültek az első hazai beteghordozó vákuumágyak. A vállalatnak ez az újdonsága megkíméli a töréses sérülteket azoktól a fájdalmaktól, amelyeket egyébként szállítás közben, a rázkódás miatt kellene elviselniük. A gumiból készült ágy, amelyet levegővel töltenek fel, vákuum- szerűen öleli körül a beteget, s rögzíti fájdalommentesen a törött testrészt. Ebből a nyugalmi állapotból mindaddig nem kell megmozdítani a beteget, amíg be nem kerül a műtőbe, mert a röntgenfelvételek is elkészíthetők anélkül, hogy ehhez a sérültet leemelnék az ágyról. Ilyen betegszállító eszközhöz eddig csak import útján juthattak hozzá a mentők és a kórházak.

A hazai vákuumágyak gyártására a Taurus nyíregyházi gyára készült fel, ahol az első száz darabot már elkészítették. Ezeket átadták a mentőszolgálatoknak és a kórházaknak kipróbálásra. Ha kedvező véleményt kapnak, megkezdik gyártásukat, s igény szerinti szállításukat. Ugyanezzel a technológiával kialakítottak olyan gumisíneket is, amelyekkel az egyszerűbb kar- és lábtörések rögzíthetők fájdalom- mentesen.

KELEMEN KÁROLY: ,

Az alkohol rabságában

Zúgott a lejem, 'forgott velem a bőr- és csiriz- szagú műhely, szóval tökéletesen berúgtam. Az öt pengőt, amit a cipőjavításért kellett volna fizetni, nekem adta a suszter előlegként. Én aztán a gépszínben megkerestem a cséplőgép fő hajtószíját, levágtam egy méternyi darabot és vittem a suszternak. Másfél hónap leforgása alatt a cséplőgép összes meghajtószíját elhordtám. Volt pénzem bőven, minden nap hülyére ittuk magunkat az öreg suszterral és a segédekkel. Valahogy nem éreztem lelkifurdalást cselekedeteim miatt, elnyomta az alkohol mámora.

T. pusztára kéthetenként mentem haza, és akkor nem ittam — vagy legalábbis annyit nem, hogy nz apám vagy a mostohám észrevegye rajtam. Nagyon nagy erőfeszítésembe került, hogy ne ■igyák otthon egy napig. Szinte a csodával határos, hogy kibírtam.

Aztán tavasszal beütött a ménkű, olyannyira, hogy a mesteremet sírba vitte az esemény. Éppen valami rozzant teherautót javítottam, amikor a mester kiabál a lakás ajtajából nekem, hogy menjek oda. Letettem a szerszámokat és odamentem. Hozd ki a pajtából a cséplőgép szíjait, mert holnap kipróbáljuk a gépet! — mondta. Hirtelen Izzadni kezdtem és a lábaim remegtek. Ó, te szerencsétlen, hol vannak már azok, gondoltam magamban, miközben elindultam a gépszín felé.

Nem tudom leírni, hogy amikor visszamentem a mesterhez, és mondtam, hogy nem találok egy darab hajtószíjat sem, milyen képet vágott. Elfehéredett, és olyan rosszul lett, hogy orvost kellett hívni.

Mi meg „keresni” kezdtük a segédekkel a nemlétező szíjait, közben gyanakodva figyeltük egymást.

— Te Karcsi, nem tudsz te a szíjakról véletlenül? — kérdezte Bödő, az egyik segéd. Hirtelen elvörösödtem.

— Segéd úr, én nem tudok róla semmit — makogtam.

— Tudsz te arról — mondta vigyorogva a segéd. — A feleségem cipőjét megtalpalta az öreg Gyenis, és úgy láttam, mintha gépszíjból lenne a talp. Nos?

Én csak álltam leszegett fejjel, s nem szóltam semmit.

— No azért ne szontyolodj el — mondta a segéd —, te azért rendes voltál hozzánk, hoztál bort és pálinkát is adtál nekünk. Szóval nem érdekes, majd ráverjük a „balhét” Kuller Gyurkára, az már úgyis kinyekkent valahol a Donnál.

Ügy is történt. Az egész társaság állította a mesternek, hogy a

Kuller hordta el a gépszíjat. De ez már nem sokat segített a mesteren. Annyira felizgatta magát, hogy egy hónap múlva meghalt.

Az asszony három hízott disznóért szerzett gépszíjat, és így a cséplőgép üzembe lett helyezve. Az asszony engem bízott meg a cséplőgép kezelésével azon a nyáron, inaskodásom második esztendejében. Ott, K. faluban aztán végképpen befejeződött az inassá- gom.

Már vagy három hete csépeltem a géppel, amikor megtörtént a katasztrófa. Akkor is alaposan a pohár, illetve a demizson fenekére néztem, mert a parasztok hordták a bort nyakra-főre, nekem meg a két etetőnek. Éppen a téglagyár felé csépeltünk, és húzatni akartam át egy másik szérűre. A traktor után . volt akasztva a cséplőgép és a kazalo- zó is. Felültem a traktorra, és bekapcsoltam. Nagyon laza volt a talaj, és bizony elég meredek is ráadásul. A kerekek elpörögtek, a traktor nem akart előre menni. No megállj! — gondoltam magamban, majd elintézlek én téged, rohadt traktorja! Az egyik etetőnek szóltam, hogy kerítsen valami gerendafélét, amit a kerekek alá teszünk keresztbe. Jött is az öreg Gugyi — az etető — egy kis idő múlva, a vállán egy háromméteres gerendával. Megfogtam a végét, és alájuk tettük a hátsó kerekeknek.

Felugrottam, persze előbb jól meghúztam a borosüveget és bekapcsoltam n gépet. A gázadagolót az ütközőig húztam, aztán kiengedtem a tengelykapcsoló pedálját. A traktor hatalmasat lendült előre, hátsó kerekeivel rákapott a gerendára, aztán egy csat- tanást hallottam. Hátranézek, hát látom, hogy a cséplőgép

és a kazalozó lemaradt a traktorról. Igen, lemaradt, mert a vonószeg eltörött a hirtelen rántástól. A téglagyár bányájának a széle nyolc—tíz méternyire lehetett, a szélén rozzant drótkerítés volt csupán, s utána tizenöt—húsz méteres mélység. Mire leugrottam a gépről, a cséplőgép és a kazalozó vészesen közeledett a szakadék széléhez. Az emberek ordítoztak össze-vissza, de senki sem csinált — velem együtt — semmit annak érdekében, hogy a szakadék felé guruló gépet megfékezze. Ahogy leugrottam, csak álltam, mintha a földbe gyökerezett volna a lábam. Szinte mozdulni sem tudtam. Aztán pár pillanat múlva a cséplőgép, meg a kazalozó, kitörve a rozzant kerítést, lezuhant a mélységbe. Hatalmas dörej, recsegés hallatszott, a gépek talaj értek. Aztán elindultunk, hogy megnézzük, hogy mí történt velük. Hát bizony, úgy összetörtek, hogy azokat már legfeljebb a tűzre lehetett felhasználni.

Lett belőle bonyodalom, de aztán mégis valahogy kimásztam a slamasztikából, és itt véget ért pályafutásom egy szakasza. Tizenötödik évemben voltam akkor.

Naay nehezen megszereztem a segédlevelet a géplakatos szakmáról. A tartalék pénzem hamarosan elfogyott, és nem bírtam a szesz nélküli napokat. Még akadt pár munkám a városban, a pénzt, amit kaptam, mea is ittam mind egy fillérig. Egyik szombat este eléggé mámoros fejjel érkeztem haza, s a mostohám észrevette, hogy ittam, szólt apámnak, aki úgy elvert, hogy két napig nyomtam az ágyat. Így ment ez hónapokig. és én meguntam. Persze nem az ivást. hanem a verést, amit ilyen esetekben apám adott.

(Folytatjuk)

SZOMBATI LEVÉL:

„Ej, ráérünk arra még...!”(?)

Ügy látszik, végképp le kell mondanom arról, hogy az egyik rangos közművelődési intézményben rendezett kiállítást megnézzem. Több kísérletet tettem, de mindegyik sikertelennek bizonyult. Elő- . szőr ebédidőm felét akartam „föláldozni”. Azt a választ kaptam a bezárt teremajro előtt, hogy szívesen kinyitnák, de az illető őr, aki ebédelni ment, a kulcsot is elvitte. Bármikor jöhetek azonban, mert a tárlat délelőtt tíz és este hat között nyitva van. Másnap hasonló időben ismét megjelentem. Most másik hölgy „fogadott”. A festményeket nem nézhettem meg, mert — ezt állítólag mindenki tudja — kedden szünnap van. Beláttam, hogy amikor nekem és mindazoknak, akik dolgoznak. időm lenne, akkor éppen záróra, szünnap. ebédidő, kulcshiány van. Másnap rö- videbbre fogtam teendőimet, és fél hatkor akartam megtekinteni a tárlatot. Az ajtót azonban zárva találtam. Legközelebb éjszaka vagy vasárnap megyek, esetleg kiveszek egy nap szabadságot.

A fenti eset példa erejű. Arra a patópáli szemléletre utal, amely szerint ráérünk kényelmesek lenni, az időt, annak gyors múlását teljesen figyelmen kívül hagyni. Ami ma „nem jött be”, majd talán holnap sikerül, vagy ha nem, esetleg aztán. Egyik megyei intézményünk vezetője elmondta, hogy déli tizenkettő és kettő között hiába hívja telefonon bármelyik városban, községben lévő beosztottját, mert olyankor „ebédidő” van és a házban senki sem található.

A patópáli szemlélet jelenlétét bárki számos konkrét példával tudná igazolni. Ha ¥ pénteken, még bőven a munkaidőn belül, keres valakit az ember olyan helyen, ahol nem teljesítmény szerint fizetik a dolgozókat, már előre megfogalmazhatja a választ: éppen kiszaladt a városba, talán egy óra múlva itt lesz; házon kívül van — hangzik az óvatosabb „felvilágosítás”, ami azt jelenti, senki sem tudja, hol van, mit csinál az illető. Tapasztalat az is, hogy ha a „főnök” nincs bent, akkor a beosztottak — tisztelet a kivételnek — szintén lazítanak a fegyelmen, s elindulnak piacra, boltba, varrónőhöz, fodrászhoz, vagy csak úgy kiszaladnak, mert olyan gyönyörűen süt a nap.

Ezek azok, akik azonnal fölcsattannak, ha öt percet kell várakozni az orvosi rendelőben, ha szintén ennyit késik az autóbusz, ha hivatalban, gyógyszertárban, postán nem velük kezdődik az élet. ök azok, akik nagyon tisztában vannak a kötelességekkel — ha másokról van szó és a jogokkal, ha azok az ő jogaik. A gyakorlatban pedig ezek. a házon kívüliek, az éppen le- szaladók, az össznépi szorgalom hivatásos fékezői, a munkára mindig restek, az ej ráérünk arra még szemléletének hordozói és terjesztői, akik közösségi érdekeket sértenek. Sértik azok önérzetét, akik komolyan veszik a munkát, a szorgalmat, a nyolc órát.

Egyre veszélyesebb ez a patópáli szemlélet és magatartás. Egyre többen ítélik el és teljesen jogosan háborognak miatta. De nem elég csak há- borogni. A munkahelyi vezetőknek kötelességük a jó példamutatás és a fegyelmezés. Mert mit szólnának ahhoz a más országokban természetes megoldáshoz, hogy ahány percet, órát nem munkával tölt valaki, annyU levonnak a béréből, arányosan? A vállalat, a cég, a hivatal telefonját, levélpapírját, irodai és egyéb felszereléseit magáncélokra csak akkor használhatja, ha megfizeti a díjat, az ellenértéket. Nálunk sokan állami pénzen telefonálnak az ország vagy éppen a kontinens másik végébe, olyanok is, akiknek saját telefonjuk van otthon.

A fegyelemhez az is hozzátartozik, hogy az intézmények, szolgáltatók ne kényszerítsék az embert arra, hogy „vétkezzen”. A kiállítás ne tartson kétórás ebédszünetet, ne kedden legyen szünnap, a boltok, üzletek, s egyebek ne 8-.tól 5- ig tartsanak nyitva. El kell jutnunk oda, hogy ne mindenki azonos időben dolgozzon, mert ha mindenki napközben akarja elvégezni a munkáját, mondjuk héttől fél ötig, senki sem jut egyről a kettőre. Ezt már felismertük, de rendkívül nehéz megvalósítani, pedig először itt kellene megszabadulni az „ej ráérünk arra még ...” bénító közönyétől.

A főkonstruktőr

• Sz. Koroljov fogadja a Földre visszatért Jurij Gagarint.

Április 12. — az űrhajózás napja. Ezen a napon emlékezik meg a világ Jurij Gagarin első űrrepüléséről.

A Föld első mesterséges holdjának felbocsátása, Jurij Gagarin, az első kozmonauta űrrepülése, a Hold túlsó oldalának lefényképezése, továbbá a szovjet kozmonauti- ka számos más kiemelkedő

v

eredménye fűződik Szergej Koroljov nevéhez.

A kozmikus rakétarendszerek főkonstruktőre, 1987. január 12-én töltötte volna be 80. életévét. Koroljov vezetésével bocsátották fel a Gird —09 vegyes üzemanyagú és a Gird—X folyékony üzemanyagú első szovjet rakétákat a nagy honvédő háború éveiben. A háború befejezése

után, 1946-ban Koroljovot a ballisztikus rakéták főkonstruktőrévé nevezték ki. Vezetése alatt számos kutatóintézet és tervezőiroda tevékeny-« kedett a világűr meghódításának és békés célú felhasználásának területén. Sz. Koroljov sok tudóst és mérnököt nevelt, szoros barátság fűzte őt a szovjet űrhajósok«; hoz.

A tudomány szolgálatában szerzett érdemeiért Koroljov kétszer kapta meg a Szocialista Munka Hőse címet, kétszer tüntették ki Lenin-rend; del, továbbá számos érdem«- érem, köztük a Szovjet Tu«; dományos Akadémia Ciol- kovszkij arany érdemérmé-« nek tulajdonosa volt.

• A jelen: új helyen, háromszor nagyobb alapterületen a tüzép-telep.