Petőfi Népe, 1987. április (42. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-29 / 100. szám
Százhúsz éve született Kecskeméten Fényes Adolf (1867—1945) festőművész. Három esztendőn át a Mintarajzis- kolában Székely Bertalan és Greguss János növendéke volt. Ezt követően Weimarban, illetve Párizsban tanult, 1894 és 1898 között pedig Benczúr Gyula mesteriskolájában működött. Pletyka című képével 1895-ben elnyerte a Képzőművészeti Társaság diját; 1897-ben a Civódással a Rudits-ösztöndíjat. 1898-ban megkezdett Szegényember élete című festményciklusa a kritikai realizmus legszebb magyar termékei közé tartozik. Részt vett a Szolnoki, Művésztelep létrehozásában, s 1902-től minden nyarát ott töltötte. 1905-ben a budapesti Nemzeti Szalonban, 1912- ben az Ernst Múzeumban rendezett gyűjteményes kiállítást. A Szegényemberek élete című sorozata után a plein air foglalkoztatta; festményeit világos színek, egyszerű kompozíciók jellemzik. A Tanácsköztársaság idején a művészi végrehajtó bizottság tagjaként tevékenykedett, s a két világháború közötti években is gyakran állított ki, nyert értékes díjakat. 1944-ben elhurcolták, a felszabadulást már súlyos betegen érte meg. Művészete a realizmus és a plein air festés legjobb magyar eredményei közé tartozik. 1917. Április 29-én, szerdán. KELEMEN LÁSZLÖ KAMARASZÍNHÁZ Délután 3 órakor: LÉGY JÖ MINDHALÁLIG. Bérletszilnet. Bemutató előadás. ERDEI FERENC művelődési központ Az szmt művelődési központban , 10 és 14 órakor: Ciróka B-bérlet. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4. háromnegyed és 8 órakor: a cAfa. Sz.. amerika «lm. 16 éven felülieknek! Árpád mozi: fél 4, háromnegyed és 8 órakor: A HÉT MESTERLÖVÉS2 Sz.. amerikai westernfilm. Otthon mozi: délelőtt 10. fél 6 é fél 8 órakor: FILMMÚZEUM. EG' LÁNY ELINDUL. Magyar film. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor HUGO, A VÍZILÓ. Művelődési központ-vldeo: B óra kor: A HÁROM TESTŐR. Sz.. frar cia kalandfilm. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: , TUAREG BOSSZÚJA. Sz., olasz ka iandfilm. 14 éven felülieknek! KISKOROS Stúdiómozi: 5 és 7 órakor: BAGOLY MONDJA VERÉBNEK. Sz., mb., kU- bai íilmvigjáték. TISZÁK ÉCSKE Az Arany János Művelődési Központban: 8 órakor: SÄRGA HAJ ÉS AZ ARANYERÖD. Sz., mb„ ame. rikai-^spanyol film. 14 éven felülieknek! BEFEJEZŐDÖTT A GENETIKUSOK KONGRESSZUSA Kutatásaikat a mezőgazdaság is hasznosítja A Magyar Tudományos Akadémián kedden befejezte munkáját a gén etikusok kongresz- szusa. A Magyar Genetikusok Szövetségének szervezésében, a különböző szakterületeken tevékenykedő több mint 400 hazai kutató első alkalommal vett részt együttes .tudományos tanácskozáson. A szakemberek áttekintették a tudományág hazai fejlődési szakaszait és meghatározták a következő évek kutatási feladatait. A tanácskozás résztvevői hat szekcióban, több mint 200 előadás alapján vitatták meg a humángenetika, az állatgenetika, a növénygenetika, a mikrobiális genetika, a biokémia és molekuláris genetika, valamint az evolúció- és populációgenetika legújabb hazai és nemzetközi tudományos kutatási eredményeit. A genetikusak közül legtöbben a növény- és állatnemesítésben végzett tudományos munkáról számoltak be. Ezeken a területeken a magyar elméleti szakemberek nemzetközileg is elismert tevékenységet folytatnak, s kutatási eredményeiket már hasznosítják a mezőgazdasági nagyüzemek. A humángenetikai munkacsoport résztvevői egyebek között az orvosgenetika hazai helyzetét vitatták meg. Az orvosgenetika a betegségek eredetét elsősorban az öröklődés nézőpontjából vizsgálja, hogy az okok feltárása után genetikai tanácsadás és konzultáció révén segítse megelőzésüket. Különösen nagy jelentőségű a genetikusok munkája az egészséges gyermekek születésének elősegítésében. A táncművészet világnapja MEGJEGYEZZÜK Ha valahol, Báos-Kiskunban illő megemlékezni a táncművészet világnapjáról. A néptánc- mozgialomnak mindig is fontos forrásvidékei közé (tartozott ez a terület. A Magyar Állami Népi Együttes ‘első, páratlan sikerű műsorában megyénk .tánchagyományai méltó helyett kaptak. Több népi itánocsoport, népi együttes nevét határainkon kívül is ismerik. Szép eredményekre hivatkozhat a táncházmozgialom. A Duna menti folfclórfesztiiválok — bár kisugárzó hatásuk elmarad a lehetségestől — régen kivívták el szakemberek tiszteletét. Újabban a modern táncok is megfelelő tiámogatióka.t találtak. Több művelődési intézmény vállalkozik e testkultúrát szolgáló tanfolyamok rendezésére. Straszer András fölvétele a Táncsics Mihály Szakszervezeti Művelődési Központ dzsessz- bal e*t -tantcl yam á nak próbáján készült. Bordás Éva — aki maga is kitűnő táncos . volt — oktató irányításával készülnek a májusi vűzsgára. A kecskeméti szakszervezeti kulturális intézményben további három csoportban a Ikliassiziifcus balett elemeit tanulják. Elsajátítják azokat a lépéskombinációkat is, amelyeknek egy részét Jean Nővérré, a párizsi opera baleítmestere alkotta. Az ő születésnapját nyilvánította az UNESCO ezelőtt hat esztendővel a táncművészet világnapjává. A több európai fővárosiban dolgozó, munkásságát a württenibengi hercegségben és Párizsiban kiteljesítő balettmester kétségtelenül e művészet legjobbjai közé tartozott. H. N. Ünnepi nyitva Április 30-án (csütörtökön): valamennyi élelmiszerbolt, csarnok és piac 19 óráig tart nyitva. Az ennél később záró élelmiszer- üzletek csütörtöki nyitvatartási rend szerint üzemelnek: a ruházati és iparcikküzletek szintén csütörtöki; a vendéglátóhelyek szombati nyitva tartást alkalmaznak. Május I-jén (pénteken): a vendéglátóhelyek szombati, a dohány-, édesség- és virágboltok vasárnapi nyitvatartási rendet alkalmaznak; minden más üzlet, áruház zárva lesz, a kijelölt vendéglátóhelyek tejet, kenyeret és péksüteményt árusítanak. NEMZEDÉKEK (Méhesi Éva felvétele) tartás Május 2-án (szombaton): valamennyi * kiskereskedelmi egység szombati nyitvatartási rend szerint üzemel. Május 3-án (vasárnap): a vendéglátóhelyek, a dohány-, édesség- és virágboltok, valamint a vasárnap egyébként nyitva tartó élelmiszerboltok vasárnapi nyitva tartást alkalmaznak; minden más üzlet, áruház zárva lesz. A kijelölt vendéglátóhelyek tejet, kenyeret és péksüteményt árusítanak. Az üzlet belül és kívül Olvasóinktól érdeklődéssel fogadunk minden közhasznú észrevételt. így tettünk annak a levélírónak a jelzésével is, aki vásárlóként elpanaszolta: a kecskeméti Akadémia körúti Unl- ver ABC-iben „piszkosak a kosarak, a tejes hűtőpult környéke büdös, a kenyérhez csak zseb- kendőnyi papírt adnak” és így tovább. Szerinte jobb vásárlási körülmények lehetnének az üzletben, ha „ ... a sok figyelő alkalmazott, leselkedés helyett, megtisztítaná a kosarakat és a tejespultot”. Egyeztetve a levelet a valósággal, meglepő különbséget tapasztalunk a levélbeli állítás és a tények között. Az ajtó mellett tiszták a kosarak. A tejespultba benézve, nem látni semmi irtóz- tatót. A kenyereskonténeren a papir nem zsebkendőnyi, sokkal nagyobb. Aki meg félbevágott kenyeret vesz, annak a kezébe nem adja csomagolatlanul az árut a kiszolgáló. Ami pedig a „leskelődőket” illeti, azok ma vagy szabadnaposak, vagy kevésbé feltűnően tartják szemmel a — szomorú, de így van — őrizni is szükséges termékeket. Az viszont kétségtelen, hogy egy tanulóleány polctisztítással és árurendezéssel kezdte a napot. Neki, vagy valamelyik társának hetente egyszer ez a dolga. Egyvalami változatlan. Az áruház előtti keskeny park továbbra is szemeteskert. Temérdek a hulladék. A jégkrémes, csokoládés papírtól a dobozokig, a szalvétától a papírzsebkendőig, a buszjegyektől a gyufaskatulyáig majdnem hogy végtelen a „leltár”. A hulladékedényeket, a jelek szerint, kevesen ismerik. Az ABC mellett hétfőn mindenesetre történt valami. Az üzlet sarkánál árusító palacsinta- sütő lejött a mozgóboltjából, és egy kis seprűvel meg lapáttal a kezében szépen körbetakarította az üzletét. Az eredmény csodálatos volt. Pár négyzetméter tiszta közterület. Miért ne utánozhatnák mások is a palacsintasütőt? Kezdhetné a sort mindjárt az ABC! K—l Százhatodik életévében búcsúzott ARANY, EZÜST, BRONZ Színjátszók találkoztak A napokban Kiskunhalason, a Gőzön István Művelődési Központban rendezték meg a színjátszócsoportok Bács-Kiskun megyei találkozóját. Hét amatőr csapat lépett dobogóra. Produkcióikat szakértő zsűri minősítette. Aranyoklevelet kapott a kecskeméti Pótszék színpad, a kiskunfélegyházi Karinthy színjátszócsoport és a kecskeméti KEKSZ színjátszócsoport. Ezüst minősítést két kecskeméti „társulat” érdemelt ki, a Partiscum amatőrszínpad és a Deszka színpad. Bronzoklevelet vitt haza Kiskunhalasról a kecskeméti Fabatka színjátszóstúdió, és a „Rím- Kovács” diákszínpad. Elismerték az egyéni színészi teljesítményeket ist Tatár Anita, Andóczi Balogh József és Holczhauser Zsuzsa vehetett át jutalmat. A Központi Statisztikai Hivatal legutóbb 1980-ban készített felmérést arról, hogy hányán élnek, illetve éltek olyanok, akik túllépték a száz évet. Az akkori matrónák és aggastyánok nyolcvanhármán voltak. Az elmúlt évben Hajdú-Bihat megyében 101. életévének küszöbén meghalt az ország egyik legöregebb honpolgára. Tőle nem sokkal fiatalabb, Bács-Kls- kun megyei asszony haláláról kaptunk hirt a fülöpszállásl tanácstól. Elítélték a hévízi A községben élt Somogyi Sán- dorné Nagy Julianna. A Her- pai utca 11. számú házban négy gyermeke közül az egyik gondozta. Juli néni négy unokának, ugyanennyi déd- és három ükunokának örvendhetett életében. Tavaly még köszöntötték a matrónát, akihez legkésőbb június 21-én, 106. születésnapján Ismét elmentek volna... A köszöntő csokrok azonban vasárnap óta a kegyelet virágai... tűz okozóit Megyénk az országos sajtóban Magyar Hírlap. 1981. április 28-al szám: Keresztényi Nándor: Nem rendkívüli, de különleges. Mezőgazdasági értekezlet Bács- Kiskun megyében. — Az agrárolló világijelenség. (Feladategyeztető értekezletről szóló riport, amelyhez a fotót Méhesi Éva készítette.) Kommunikáció, 1981. 1. szám: Homyák Zoltáin: Számítástechnika Bács-Kiskun általános és középiskoláiban. Művészet, 1981. 4. szám: Menyhárt László: A hí aput festője: Gsontváry. Beszélgetés Pap Gáborral. (A szerző a bevezetőben említi a kiskunhalasi Csontváry Stúdió három egymást követő tematikus tárlatát.) — Még egyszer a kecskeméti Hunyadi-szoborról. (Rideg Gábor bevezetője után közli dr. Geri István levelét, amely a lap októberi Számában megjelent egyik írásra reagál.) Kortárs, 1981. 5. szám: Hatvani Dániel: Egy kórházi kertben. Vers. Tudomány és Mezőgazdaság, 1981. 3. szám: Pintér János dr.: 200 éve született Beszédes József. (A Duna—Tisza csatorna tervezőjének rövid életrajza.) Az utóbbi évek egyik legnagyobb kárral járó tűzesetének okozói felett ítélkezett kedden, Zalaegerszegen a Zala Megyei Bíróság dr. Mesterházy István büntetőtanácsa.. Emlékezetes, hogy 1986. március 3-ára virradóra tűz martalékává váltak az európai hírű hévízi tófürdő létesítményei. A vizsgálat kiderítette — a tárgyalás során pedig bebizonyosodott —, hogy a tüzet az előző napon a déli órákban bekapcsolt, s felügyelet nélkül, mintegy 14 órán át feszültség alatt álló szaunakályhák okozták. A tűz következtében a Hévízi Állami Gyógyfürdő Kórházat 137 millió forint kár érte. Az ügyész különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hanyag kezelés vétségével vádolta a tó- fürdő öt dolgozóját. Gulyás Ferenc 34 éves karbantartót, az elsőrendű vádlottat egy évi és hét hónapi, Zerényi Zoltán 21 éves karbantartót, a másodrendű terheltet egy évi és három hónapi, Vásárhelyi János 42 éves műszaki osztályvezetőt, negyedrendű, valamint Gaál Imre Miklós 42 éves gazdasági főigazgató-helyettest, ötödrendű vádlottat egyaránt egy évi és tíz hónapi szabadságvesztésre ítélte. Mi.ndan,nyiuknak fogházban kell letölteniök büntetésüket. Szarka Tibor 33 éves fürdőmester, harmadrendű vádlott cselekménye a bíróság megállapítása szerint nem merítette ki a hanyag kezelés vétségét. NAPTÁR 1987. április 29., szerda Névnap: Péter Napkelte: 5 óra 32 perc Napnyugta: 19 óra 52 perc Holdkelte: 5 óra 49 perc Holdnyugta: 21 óra 55 perc — VÁROSPOLITIKA, szociálpolitika címmel dr. Mező Mihály, Kecskemét tanácselnöke tart előadást április 30-án, csütörtökön 15 órai kezdettel a városi tanács dísztermében. A beszámoló a nyugdíjasok szabad- egyetemén hangzik el. AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: , Április 27-én Kecskeméten a középhőmérséklet 8,8 (az 50 éves átlag 12,5), a legmagasabb hőmérséklet 14,8 fok volt. A nap 11 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 8, órakor 7,4, 14 órakor 13,0 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 1,7 fok, a tenget- szintre átszámított' légnyomás 1032,0 millibar — emelkedő — volt. Április 27-én Baján i középhimér* séklet 9,9 (az 50 éves átlag 13.1), a legmagasabb hőmérséklet 14,2 fok, volt. A nap 12,5 őrán keresztül sütött. Tegnap reggel 8 órakor 8.1, 18 órakor 11,8 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 2,3 fok, v ten- gerszintre átszámított légnyomás 1023,0 millibar — emelke-tő — volt. — A SZAKMA KIVÁLÓ TANULÓJA: Száraz Etelka. Az elmúlt napokban Gyulán tartották a mezőgazdasági szakmunkásképzők végzőseinek vetélkedőjét. a Szakma kiváló tanulója címért folyó versenyt. A kecskeméti Kocsis Pál Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézet harmadéves tanulója az erős mezőnyben — több mint húsz versenyző közül —a második helyezést érte el. Elnyerte a díjjal együtt járó Kiváló minősítésű szakmunkásbizonyítványt is. Felkészítő tanára Tóth Károly volt. — Dzsesszkoncert. Holnap este 7 órakor a kecskeméti Szal- vay Mihály Úttörő- és Ifjúsági Otthonban ad hangversenyt a székesfehérvári Videoton Dzsessz Band. — A SZARV ASMARHATE- NYÉSZTÉSRÖL. A lajosmizsei művelődési ház nagytermében ma 17 órától a szarvasmarhatenyésztés tudnivalóiról hallhatnak előadást az érdeklődők. (Basky András tudósítónktól.) — Vásárnaptár. Május 3-án, vasárnap országos állat- és kirakodóvásár lesz Lajosmizsén, Szalkszentmártonban és Tompán, 4-én, hétfőn pedig Kecelen lesz vásár. Autóvásárra várják az érdeklődőket május 3-án Kiskunfélegyházán, Kiskunhalason és Tiszakécskén. — KÉPCSARNOKBEMUTATÓ. A kecskeméti Iványi Grünwald teremben ma 17 órakor Gila János, a Bács-Kiskun Megyei Moziüzemi Vállalat igazgatója nyitja meg a Szurcsik János festőművész alkotásaiból rendezett kiállítást. A Munkácsy-díjas, éf* demes művész képeit május 9-éíg nézhetik, illetve vásárolhatják meg az érdeklődők. — Az Igényekhez alkalmazkodva: extrabenzin. Még egy kis, egyszemélyes benzinkút is lehet rugalmas. Példa erre a Széchenyi István körút és a Nyíri út kereszteződése utáni _ be- szögellésben működő töltőállomás Kecskeméten. Télen fűtőolajat árulnak, ám a jó idő beköszöntővel — mivel erre van igény — a 92-es mellett 98-as oktánszámú extrabenzint is. Éppen tegnap állították át a kutat gázolajosról benzinesre: érdemes tudni! — LÜDLÁBTORTA okozta az ételmérgezést. Romlott lúdláb- torta okozta a múlt heti töme— Közlemény. Értesítjük a lakosságot, hogy Nyárlőrinc I. kerület 2. számú, a Református Egyházközség tulajdonában levő épületbe kiépített 0,4 kV-os hálózatot 1987. április 30-ától feszültség alá helyezi a DÉMÁSZ. A vezeték érintése életveszélyes. — ORGONAHANGVERSENY a Kodály iskolában. Ma délután 6 Ómkor ,a kecskeméti Kodály iskola dísztermében a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola orgona tanszakának hallgatói adnak hangversenyt. Gergely Ferenc és Le- hotka Gábor tanítványai — Bó- diss Tamás, Deák László, Hontí Rita, Kiss Ádám, Lozsányi Tamás és Pálúr János — a koncert bevételét A rák ellen az emberért, a jövőért elnevezésű alapítvány javára ajánlják föl. — A MAGYAR RÁDIÖ szimfonikus' zenekara nagysikerű hangversenyt adott Ankarában Lukács Ervin vezényletével. A műsoron Kodály-, Liszt- és Brahms- művek szerepeltek. Az előadáson ott volt Kenan Evren török államfő, Vahit Halefoglu külügyminiszter és a kormány több más tagja is. — Kísérletképpen szabad orvosválasztást vezetnek be május elsejétől a csehországi Chrudim és Tábor városának, valamint Prága negyedik kerületének (körzeti orvosi és szakrendelőiben. A kísérlet célja felmérni a lakosság igényét e forma iránt. Mint Jaros- lav Prokopec csehszlovák egészségügyi miniszter a Rudé Právo keddi számának hasábjain elmondta, ez egyben az első lépés az egészségügyi dolgozók differenciáltabb javadalmazása felé. j Holnapi ^ lapszámunkból Gyermekeink munkára nevelésével, szemléletváltással javulhatna a munkamorál. Hogy ez mennyire időszerű, bizonyítja az is, hogy az idei óvodapedagógiai nyári egyetem témája is a munkára nevelés lesz. Erről beszélgetett munkatársunk a Kecskeméti Tanítóképző Főiskola docensével. A* interjú a negyedik oldalon olvasható. Ugyanitt — Mentsük meg a megment- hetőt... címmel — a vasműves örökségről, annak megóvásáról is írunk. Az ötödik oldalon a Megyeszékhely-összeállítás található. Ebben visszatérünk a városi televízió ápriüt 6-al adására, amikor a tömegközlekedésről volt szó. Itt kap helyet az az interjú, amely az idén szeptemberben benépesüld új: széchenyivárosi gimnázium megbízott igazgatójá■ val készült. I ges ételmérgezést a Baranya megyei molványhíd-pusztai szociális foglalkoztatóban. A Köjál szakemberei a laboratóriumi vizsgálat befejeztével megállapították, hogy az intézet lakóinak húsvéthétfői ebédjéhez felszolgált édesség már szombaton elkészült, t mivel nem hűtőszekrényben tárolták, baktériummal fertőződött. A konyhatechnikai hiányosságok miatt bekövetkezett étel- mérgezés szerencsére enyhe lefolyású volt. Aznap nyolcvan személyre főztek, s közülük húszat szállítottak a mentők a szigetvári kórházba szédülés, hányinger, hasmenés panaszával, de valamennyi beteg még aznap el is hagyhatta a kórházat. A felelős személyek ellen szabálysértési eljárást indítottak. — Két holland turista meghalt, " nyolc megsebesült kedden Görögországban, amikor nagy sebességgel haladó autóbuszuk a Ther- mopülai-szoros közelében lezuhant egy szikláról. I PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszlnger András igazgató. Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. «001 »Telefon: 27-611 »Telexszám: 26-216 bmlv ti Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hirlapkézbesftő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43.—Ft, negyedévre: 129,— Ft, félévre: 258,— Ft, ^gy évre: 516.— Ft. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét. Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 28-777 Vezérigazgató: liirkás Béla HU ISSN C333-SS3X _______