Petőfi Népe, 1987. április (42. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-24 / 96. szám
1987. április 24. • PETŐFI NÉPE • 5 BIZTONSÁGRA TÖREKVŐ KISSZÖVETKEZET A jövő megalapozása az első • Magas- és mélyépítést egyaránt vállalnak az ÉK1SZ szakemberei. Felvételünkön: a kecskeméti Parkettagyártó Vállalatnál utat építenek. (Straszer András felvétele). ÉRDEKEGYEZTETÉS — MAGASABB FOKON Vállalati tanács kontra szakszervezet? Csendesednek a viták a vállalati tanácsok körül. Két éve, amikor megkezdődött a vállalati vezető testületek választása, sok kétkedés, nézeteltérés kísérte a választási fórumokat. Megtörtént ez annak ellenére, hogy az új testületek először a mezőgazdaságban alakultak, ahol pedig évtizedes hagyománya van a demokratikus vezetésnek. A termelőszövetkezetekben ma már senki nem furcsállja, hogy a közgyűlés dönt a gazdaság fejlesztéséről, hogy operatív ügyekben is megkérdezik a vezetőség véleményét, s az is természetes, hogy választják a közösség első számú irányitóját, az elnököt. Megerősítették a vezetőket Érthető persze, ha a vezetés demokratizálódását nem előzte meg egyértelmű „éljenzés” az állami gazdaságokban és az ipari vállalatoknál, hiszen ott korábban más volt a gyakorlat. Az igazgató egyszemélyi felelős és irányítója volt a vállalatnak, helyzete nem a kollektívától, hanem kinevezőitől, a felsőbb szervektől függött. S azt nem is tagadták a választás előtt álló vezetők, hogy a kevesebb számú kinevezőhöz könnyebb az igazodás, mint a vállalati kollektívához. Mostanra kiderült, hogy jórészt felesleges volt a vezetők aggodalma, hiszen döntő többségüket megerősítették beosztásukban, s a demokrácia elvein működő vállalati tanácsok is képesek egyengetni a vállalatok jövőjét. A lényegében zökkenőmentesnek nevezhető átállásban része volt a szakszervezeteknek is, amelyeknek tisztségviselői aktívan részt vettek az előkészítő munkában. Vitatkoztak, érveltek, szerveztek, mondhatjuk, a szakszervezetek voltak a motorjai a választások előkészítésének. Két éve elsősorban a nagy célt, a vezetés demokratizálódását, a vállalati önállóság növekedését, a dolgozók gazdai tudatának formálódását, s mindezek talaján az ésszerűbb gazdálkodást látták. Napi súrlódások A választásokat követően a napi „működés” felszínre hozta azokat a nézeteltéréseket is, amelyekre néhány hónappal korábban a legtöbb helyen nem is gondoltak: kiéleződött a vita, hogy a vállalati tanácsnak, illetve a szakszervezeti bizottságnak, mint választott testületnek, milyen kérdések eldöntésében vannak jogosítványaik. Ajogi vita persze nélkülözhető volna, hiszen ilyen értelemben a vezető testületek és a munkahelyi demokrácia fórumai között nincs hatásköri átfedés. Ha valamely kérdésben a döntés joga a vezető testületeké, akkor a demokrácia fórumain „csak” véleményeznek vagy egyetértési jogukat gyakorolják; s az összefüggés fordítva is igaz. A lényeg, vagyis a hatásköri elkülönülés tehát egyértelmű. A vitákat mégsem nélkülözi a napi gyakorlat, hiszen a vélt vagy valós párhuzamosság mindenképpen megvan. Vitathatatlan például a párhuzamosság abban, hogy egyes ügyeket a demokrácia fórumaiban és a vezető testületek ülésein egyaránt megtárgyalnak. Ez persze természetes, hiszen megbeszélés nélkül sem véleményt mondani, egyetértést vagy elutasítást gyakorolni; sem dönteni nem lehet. Érdemibb az átfedés a kisebb, közgyűlés által irányított vállalatoknál. A jelenlegi gyakorlat szerint sok helyen ugyanis a teljes dolgozói kollektíva gyakorolja a vélemenyezési és az egyetértési jogot, ugyanakkor mint ■a vállalat legfelsőbb irányító testületé, dönt is ugyanezekben a kérdésekben. Másképpen fogalmazva: a dolgozói kollektíva, mint szakszervezeti szerv véleményez; mint közgyűlés pedig dönt. Az ellentmondás persze kivédhető azzal, hogy a véleményezés joga nem az egész kollektívát, hanem csak a bizalmiak testületét illeti meg, ezáltal a munkahelyi demokrácia fóruma létszámban szűkebb, mint a döntést hozó testület. Tisztázandó hatáskörök A hatáskörökről, a testületi jogosítványokról lehet polemizálni, de e szópárbajban arra az alapvető tényre mindenkor ügyelni kell, hogy a jövőben is lesz munkáltató és munkavállaló. A vállalati tanácsnak pedig az nem dolga, hogy a munkáltatói és a munka- vállalói érdekeket egyeztesse, hiszen a vezető testület a stratégiai kérdések eldöntésére hivatott. Persze ha a hosszú időre szóló döntés ellentétbe kerül az ésszerű munkavállalói érdekkel, akkor a szakszervezeteknek módosítaniuk kell az elhatározást. Az egyeztetés mechanizmusa vitathatatlanul bonyolultabb lett a korábbiaknál. A vállalati tanácsok létezése előtt ugyanis az igazgató és a szakszervezeti bizottság dolga volt az egyeztetés, jelenleg viszont a vállalati tanács „áll szemben” a szakszervezeti bizottsággal. Ez a tény a szakszervezetek munkamódszereit is változásra készteti, hiszen korántsem mindegy, hogy a döntést egyetlen személy vagy egy testület hozza. S a vállalati önállóság növekedésével a szak- szervezeti munkának is erősödnie kell, hiszen ha a jövőben több lesz a vállalati szintű döntés, akkor a szakszervezet véleményére is többször és felelősebben lesz szükség. A nézetek, vélemények ütközését tekinthetjük a vezetés természetes velejáróinak is. Mint egy vállalati igazgató fogalmaz; a személyes tekintélyt vitató problémák a jövőben is felbukkanhatnak, de ezek nem érinthetik a dolgok lényegét. A fontos ugyanis csak a vállalat jövője lehet, s ebben egyeznek az érdekek. V. Farkas József SZOVJETUNIÓ Foglalkozása mérnök Önállóan gondolkodó személyiségekre van szükség. Ahhoz már éppen elég idő telt el az első kisszövetkezetek megalakulása óta, hogy a működésük tapasztalataiból tanulságok is levonhatók legyenek. Van ezek között egy, aminek megszív- lelésére néhány „tragikus sorsra” jutott kis szervezet példája is figyelmeztet. Nevezetesen: ezt a gazdálkodási formát sem a könnyen, gyorsan meggazdagodni akaróknak találták ki. Akik így indultak neki, azok jobb esetben önszántukból, de inkább, mert más választásuk nem lehetett, felhagytak a kísérletezéssel. Nem mond ennek ellent az, hogy az önállósodásra elsősorban éppen az átlagon felüli jövedelemszerzési lehetőség csábította a vállalkozókat. De számításukat azok találták meg, akik cserébe átlagon felüli teljesítményt is nyújtottak. Megunták a bizonytalanságot Végső soron ilyen megfontolásból, de közvetlenül más okokból hozta létre tavaly 19 vállalkozó szellemű szakember a kecskeméti Építőipari Kisszövetkezetet, az ÉKISZ-t. Korábban a helyi Kossuth Tsz-ben dolgoztak, hosszú éveken keresztül nem nagy meggyőződéssel. Amíg a szövetkezet többször egymás után mérleghiánnyal zárt, ezért; miután az új vezetőség kezdte módszeresen felszámolni a kis hatékonysággal tevékenykedő részlegeit, az építőipariak ezért nem érezték biztonságban magukat. A részleg vezetőjének, Tercsi Jánosnak támadt az az ötlete, hogy kísérletképpen be kellene vezetni az átalánydíjas elszámolási rendszert az építőipari tevékenységben. A kísérlet beváltotta ugyan a hozzáfűzött reményeket — növekedett a jövedelem, nagymértékben javult a munkahatékonyság —, a rendszernek mégsem volt biztos jövője. A felettes szervek engedélyén múlott, maradhat-e vagy sem. — Meguntuk a bizonytalanságot — mondja most Tercsi János, immár az ÉKISZ elnöke. — Az sem nagyon tetszett nekünk, hogy az általunk megtermelt jövedelmet nem fordíthattuk teljes egészében a saját tevékenységünk fejlesztésére. Mivel már „belekóstoltunk”, tudtuk, milyen az önállóság, kedvet kaptunk rá. Ilyen előzményei voltak döntésünknek. — A szövetkezetben azóta több ágazatra is kiterjesztették az átalánydíjas elszámolási rendszert. — Amikor megtudtuk, hogy így lesz, késő volt: engedélykérelmünk a kisszövetkezet alakítására megjárta a különböző hivatalokat. Különben is, már nagyon nekiindultunk, nem fordultunk vissza. A Kossuth Tsz végül segített bennünket az elindulásban: például fizetési kedvezményt kaptunk a szövetkezetből elhozott eszközökre. Kényelmesebb volt a tsz-ben — Veszítettek azzal valamit, hogy otthagyták a téeszt? — Nagy szervezeten belül dolgozni, még ha önálló részlegben is, bizonyos fokú védettséget, kényelmet jelent. Némi biztonságot is, de másfajtát, mint amilyet nyertünk a kisszövetkezeti formában. Most ugyanis rajtunk múlik, milyen lesz a jövőnk. Ha jól dolgozunk, nem kell félnünk tőle. Magas- és mélyépítésre egyaránt vállalkozunk. A többoldalúság létezésünk egyik biztosítéka. Számtalan tapasztalat bizonyítja, hogy a jobb, hatékonyabb munka motorja a jó kereseti lehetőség. De hogy önmagában ez sem elég, arra ritkábban akad példa. Az ÉKISZ tagjainak ezt a saját kárukon, kellett tapasztalni. — Kezdetben gépészek is csatlakoztak hozzánk, úgy gondoltuk, tevékenységi körünket bővítjük általuk, de sajnos „befürödtünk” velük. Át nem gondolt üzleteket kötöttek. Ugyanannyit kerestek, mint az építők, de százezres nagyságrendű veszteséget okoztak szövetkezetünknek. Meg kellett tőlük válnunk, így menet közben nyolccal csökkent a létszámunk, egy ideig a minimális tizenötöt sem érte el. Voltak, akik ennek alapján meg is kérdőjelezték létjogosultságukat, de a szövetkezetiek hamar megnyugodtak, mert kiderült: éves átlagban kell meg- lenriie a minimum tizenötös létszámnak. Egyébként a legalapvetőbb gondot kezdettől a rendelkezések, jogszabályok nem ismerése jelentette számukra, és tudták, hogy ezen nagyon könnyen el lehet csúszni. — Az egyik társszövetkezetünktől, a Kecskeméti Építőipari Szolgáltató Kisszövetkezettől nagyon sok segítséget kaptunk, nélkülük aligha boldogulnánk. Ugyanakkor valósággal kierőszakoltam a KISZÖV ellenőrzését, a megyei tanács ipari osztályának véleményét is kikértem az árképzésünkről. A lehető legkisebb adminisztrációs létszámmal dolgozunk, az ügyviteli, szervező feladatokat ketten látjuk el, de félállásban belső ellenőrt is foglalkoztatunk. Felvettük tagjaink sorába, hogy közvetlenül érdekeltté tegyük szabályos működésünkben. Nem fizettek részesedést Biztonságra törekvésük a gazdálkodásukra is jellemző. — Háromszázhatvanezer forint értékű közös vagyonnal indultunk — mondja az elnök —, természetesen sok alapvető gépünk, berendezésünk hiányzott. Engem már szinte mindenki ismert a városban, mivel a gépeket másoktól béreljük. Nehezíti feladataink megoldását ez az állapot. Ezért döntöttünk úgy, hogy a múlt évi — tulajdonképpen fél évi, mert júliusban kezdtük működésünket — nyereségünket teljes egészében fejlesztésre fordítjuk. Vettünk egy IFÄ tehergépkocsit és föld- munkagépet. — Jól érteni: nem fizettek nyereség- részesedést? — Jól érti. — De a havi jövedelmük több, mint amennyi a tsz-ben volt? — Nem több. Előbb a jövőt akarjuk megalapozni, ez közös érdekünk. Hitelt továbbra sem veszünk igénybe. Pedig nagyon szerettünk volna egy úthengert, de majd ha lesz rá pénzünk. Nem mondom, hogy munkatársaim nem tették volna szívesen zsebre a nyereségrészesedést, de belátták, hogy biztos jövedelemre csak úgy számíthatunk, ha megteremtjük a termelés feltételeit. Terveink szerint az idei nyereségünk felét fordítjuk fejlesztésre, másik felét felosztjuk. Munkából, megrendelésből nincs hiányuk. — Hol és mit dolgoztak eddig? — Legjelentősebb munkáink: a parkettagyárban öltözőt újítottunk fel, csempéztünk, vasvázas szerkezetű raktárt, az Agrokemek utat, darupályát, csapadékvíz-csatornát építettünk, a borkombinátnak belső épületfelújítást végeztünk, a Röviköt lerakatánál fűtési rendszert, gz Ezermester Ipari Szövetkezetnek gázvezetéket szereltünk. Mindemellett lakossági megrendelést is vállalunk és közületeknek például olyan apróbb munkákat, amelyekre mások nemigen vállalkoznak. Ha kell, napokon belül megcsináljuk, amit a megrendelők kérnek. Ez a fajta rugalmasság keresett cikk a piacon. . Almási Márta Viktor Babkin taxisofőrről, akinek a kocsijába Moszkva vnukovói repülőterénél szálltam be, kiderült, hogy majdnem velem egykorú, 28 éves és ezért könnyen megindult a beszélgetés közöttünk. „Képzettségem szerint mérnök vagyok — mondta —, azonban már egy éve a volánnál ülök. A műszaki főiskola elvégzése után egy gyárban dolgoztam, majd abbahagytam az ottani munkát, félretettem a diplomámat, amelyért öt évig tanultam es taxisofőr lettem”. Ebben a vonatkozásban nem Viktor volt az egyetlen, a műszaki főiskolákon végzettek közül sokan lettek taxisok vagy eladók. „ ... mint a palacsintát” Az 50-es években a Szovjetuniónak az oktatási rendszerre fordított anyagi beruházásai a legnagyobbak voltak az egész világon. Később azonban az a döntés született, hogy fontosabb a pénzeszközöket az új technika és technológia létrehozására fordítani. Elképzelhető, hogy valamely történelmileg rövid szakaszban jogos lehet ez aprioritás, mert a gyors áttörést biztosíthatja. A későbbiekben azonban működésbe lép a fő ösz- szefüggés: vagyis, hogy a kiváló szakember kiváló technikát is képes létrehozni, fordítva azonban nincs így. A jó mérnökökből kezdett hiány mutatkozni, a rossz képzettséget pedig a számuk növelésével pótolták. Egy egyetemista dal szövege szerint „olyan gyorsan készítettek bennünket, mint a palacsintát”. Egyébként nem mindenütt készítették palacsintagyorsasággal a mérnököket. Egyes felsőoktatási intézményeknek — a Novoszibirszki Egyetemnek, a Moszkvai Fizikai—Műszaki Főiskolának — ezekben az években is sikerült megőrizniük a színvonalukat és első osztályú szakembereket bocsátottak ki. Ilyen volt az előtörténet. A mai fejlemények pedig 1985-ben kezdődtek. Az Oroszországi Föderáció 50 mérnökképző intézményében megindult az új mérnökök kísérleti oktatása. Szakosított csoportokban Véletlenül éppen a Krasznij proletary üzemben láttam az „új mérnököket”, ott, ahonnan egy évvel ezelőtt—csalódva a mérnöki foglalkozásban — Viktor Babkin eljött és taxisofőr lett. 1986-tól kezdve a Krasznij proletarij üzembe (a Szovjetunió több más gyárához hasonlóan) szakosított csoportokban érkeznek a mérnökök. Minden ilyen csoport egy teljes termelési ciklust fog át a gazdasági megalapozástól és a tervezéstől egészen az elgondolás megvalósításáig. Például a Moszkvai Szerszámgép-felszerelési Főiskola a rugalmas automatizált rendszerek területén nemcsak üzemeltető mérnököket képez, hanem robottechnikai, méréstechnikai és informatikai szakembereket is. Egy ilyen mérnök ugyan mintegy 4—5-ször „többe kerül”. A vállalatok azonban—egyébként a kiadásokat a megrendelő vállalat viseli — zokszó nélkül vállalják ezt, mert előnyös a számukra. Az ötven műszaki felsőoktatási intézményben bevezetett kísérlet részét képezte az oktatás átalakításának. Ez a munka országos méretekben 1986 óta folyik minden felsőfokú és középfokú szakoktatási intézményben az SZKP KB által kidolgozott különleges dokumentumnak megfelelően (zárójelben jegyzem meg, hogy a dokumentum tervezetének megvitatásában mintegy 1,2 millió ember vett részt.) A mérnökökkel kapcsolatban három alapvető mozzanatot lehet kiragadni: az oktatási folyamat változásait; az elmélet és a gyakorlat közötti szorosabb kapcsolatot; és a mérnök szakemberek bérezésének megváltozását. Elmélet és gyakorlat . 1985-ben még az egyetemisták képzésében mintegy 60—75 százalék volt az előadások aránya. Ezeket jegyzetelniük kellett, majd meg kellett tanulniuk és pontosan felelniük kellett belőlük a vizsgán. S ha „jó” vagy „jeles” volt az osztályzat, ezzel járt az ösztöndíj, s a későbbiekben a jobb munkahely is. Mi a helyzet napjainkban? Genna- gyij Jagogyin, a felsőfokú és középfokú szakoktatási miniszter elmondta, hogy a felsőoktatási intézményben ma a főcél az önállóan gondolkodó személyiség kialakítása. Ennek megfelelően gondolkodásra késztető oktatási programokra, rugalmas tanfolyamokra van szükség. Ezt a célt szolgálja például az, hogy minden szovjet egyetemnek és a 70 vezető főiskolának mostantól joga van azoknak a tudományágaknak a jegyzékét és programjait jóváhagyni, amelyek meghatározó jellegűek a szakosított képzésben, ők rendelkeznek az egyetemi foglalkozások össz-idejének 15 százalékával. A felsőoktatási intézmények ezenkívül másfélszeresével csökkenthetik az előadótermi foglalkozásokat és ezzel időt szabadíthatnak fel a hallgatók önálló munkája számára. Az előadásokra eddig fordított órák egy részéből munkaórák lesznek a hallgatók profiljának megfelelő vállalatnál, a már dolgozó szakemberek irányításával és megfelelő díjazásért. Anyagi ösztönzés Végül pedig már változások vannak a mérnöki munka anyagi ösztönzésének a területén is. 1987. január 1-jétől a szakemberek munkaköri fizetését átlagosan 30—35 százalékkal emelték, a felső kategóriákban pedig (ami egyébként a fiatalokat általában nem érinti) 40— 45 százalékkal. Mint Vlagyimir Scser- bakov, a Szovjetunió Állami Munkaügyi Bizottsága bérügyi osztályának vezetője elmondotta, a mérnök most a fizetését nem a betöltött munkaköréért, nem a diplomájáért, hanem az elvégzett munkájáért kapja. A különböző pótlékokkal — az operativitásért, a nehezebb munkáért stb. — meg lehet kétszerezni, sőt háromszorozni is ezt a fizetést. Egy jól dolgozó tervezőmérnök fizetése például elérheti a havi 390 rubelt. Ugyanakkor azonban csökken azoknak a mérnököknek a bére, akik nem tudnak megbirkózni a feladatukkal. Eszembe jutott Viktor Babkin, a mérnökből lett taxisofőr. Most vajon visszatér-e az eredeti foglalkozásához? Szergej Zajccv APN-KS Pirospaprika Szegedről A Szegedi Paprikafeldolgozó Vállalat nagy mennyiségben és választékban képes kielégíteni az igényeket. Öt paprikafajtából hatezer tonnát gyártanak ebben az évben, egy részét exportra-A különleges, a csemege, az édesnemes, a gulyás és a rózsapaprika folyamatosan kerül az üzletekbe. A képen: A paprikamalom, amelyet Szalma Szilveszter kezel. ÜZLETKORSZERÜSÍTÉS OLCSÓN Kecskeméten, a Luther-udvarban megnyitotta felújított átvevő, és tőkés importból származó használt ruhát árusító üzletét a helyi Textiltisztító Kisszövetkezet, a TEKISZ. Hatszázezer forintba került a korszerűsítés, de csak azért nem többe, mert sok munkát maguk a dolgozók végeztékéi. A helyiség belső falait például a vezetők burkolták be fával, így fele annyiba került, mint amennyiért egy külső cég vállalta volna. A felújított üzletben a korábbiaknál sokkal jobbak a dolgozók munkakörülményei is. (Méhesi Éva felvétele).
