Petőfi Népe, 1987. március (42. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-30 / 75. szám

1987. március 30. O PETŐFI NÉPE • 5

A JÁSZSZENTLÁSZLÓI PÁRTBIZOTTSÁG KEZDEMÉNYEZÉSÉRE

Híd két szomszédvár között

• Csűri Péterné, a községi pártbizottság titkára: — Itt tették meg az első lépést.

• kanyó István, a Jász- szentlásziói Tsz elnöke: — Növekszik az árualapunk, de a Petőfi Tsz-nek is árbevételt jelent.

• Bodnár József, a Petőfi Tsz főagronómusa: — Az első nagy lépést a lucernatermesztésben tehetjük meg.

• Csorba Lajos párttitkár: — Eddig Kiskunmajsáról szállítottuk a műtrágyát.

Egy községben, ahol két azonos típusú gazdasági egység tevékenykedik, az volna az ésszerű, ha ezek egymást segítve, kerülve a beruházások és vásárlások párhuzamosságát, figyelmüket a gazdaságosságra összpontosítva tevékenykednének. Sajnos, nem egy településen tapasztalható, hogy a gazdálkodó szervezetek nem ebben, másban versenyeznek egymással, amiből leginkább a kétkezi dolgozók kerülnek ki vesztesen. A szükségtelen versenyfutás közben a vezetők szem elől tévesztik az ésszerűséget, a költségek csökkentését, a nyereséget, ami azután torzsalkodáshoz, civakodáshoz és az eredmények romlásához vezet. Éveken keresztül ilyen helyzet uralkodott Jászszentlászlón.

— A faluban két termelőszövetkezet gazdálkodik — kezdte Csűri Péterné, a községi pártbizottság titkára. — A két közös gazdaság elsőszámú vezetői között vélt vagy valódi sérelmek miatt kiéleződtek az ellentétek, s már odáig fajult a dolog, hogy csupán köszönő viszonyban voltak egymással. Ez nagyon irritált, nemcsak engem, hanem a párt és a tanács testületéit is. Több sikertelen kísérlet, megbeszélés után végül is március 3-án összehívtuk a két közös gazdaság „vezérkarát”, s itt, a pártbizottság 'székházában beszélgetni kezdtünk az együttműködésről. Ezen a megbeszélésen tették meg az első lépést ahhoz, hogy felmérjék az ésszerű gazdasági és emberi együttműködés lehetőségeit. Dicséretükre legyen mondva: korrekten és alaposan felkészültek erre a beszélgetésre, s javaslataik a kölcsönös előnyökön, érdekeken alapultak.

A pártbizottság titkárának javaslatára mi is beszélgetésre hívtuk a két gazdaság vezetőit, Kanyó Istvánt, a Jászszentlászlói Tsz elnökét. Bodnár Józsefet, a móricgáti Petőfi Tsz főagro- nómusát és Csorba Lajost, a Petőfi Tsz pártvezetőségének titkárát. Kérésünk az volt: mondják el, mi hangzott el azon a március 3-ui beszélgetésen.

— Az együttműködésben az első nagy lépést a lucernatermesztésben tehetjük meg — mondta Bodnár József főagronómus. — Eddig 250—300 hektáron termesztettünk lucernát, ez elegendő volt állatállományunk zöldtö- megtakarmány-ellátásához, sőt maradt is belőle. A felesleggel eddig nem tudtunk mit kezdeni, bár megvolt a lehetőség arra, hogy eladjuk a Jászszentlászlói Tsz szárítójának, ahol pelletet állíthattak volna elő belőle. Szándékunk, hogy az idén 100 hektárral növeljük lucernaterületünket, s ennek termését, illetve a felesleget eladjuk a szomszédnak.

— Nekünk ezer hektáron kellene lucernát termelnünk, hogy az évi 30 ezer mázsa lucernalisztet nyugati exportra küldhessük — vette át a szót Kanyó István. — Megállapodtunk már abban, hogy a mi 800 hektáros termőterületünk mellett a Petőfi Tsz 100 hektáron termesztett lucernamennyiségét és feleslegét megvásároljuk. Ezzel növekszik az export-árualapunk, s ez a Petőfi Tsz-nek 800 ezer forint árbevételt jelent. Van más elképzelésünk is. Tavaly készült el több mint 11 millió forintos költséggel az iparvágányunk, s mellette a kétezer négyzetméteres csarnok, amely különböző áruk tárolására alkalmas, sőt rendelkezünk vagon be- és kirakó gépekkel is. Felajánlottuk a Petőfi Tsz-nek, hogy kirakjuk és tároljuk a számukra érkező műtrágyát, egyéb küldeményeket.

—- Nagyon jó ötletnek tartjuk — szólt közbe Csorba Lajos —, mert eddig évente 500—600 tonna műtrágyát Kiskunmajsáról, 16 kilométerről szállítottunk Móricgátra, ennek csupán a gurulóköltsége 100 ezer forint. Ezzel megszüntetnénk a kétszeri rakodást, sőt az érkező és az elszállítandó árut is az iparvágány mellett tárolhatnánk. Mi egyébként szintén ajánlattal éltünk, ugyanis nemrégiben vásároltunk egy UNIRAK rakodógépet, amely kiválóan alkalmas juhhodályok takarítására, s nálunk bevált. Felajánlottuk bérmunkára a Jászszentlászlói Tsz-nek, amelynek 2 ezer anyajuha és 7 hodálya van.

Ilyen gépet nekik már nem kellene vásárolniuk.

— A mezőgazdasági gépek javítása, üzemeltetése, az anyagbeszerzés, a raktározás igen jelentős anyagi és emberi erőt foglal le — folytatta Kanyó István. — A Jászszentlászlói Tsz-nek jó műhelye, felszerelése van, ezért javasoltuk, hogy a Petőfi Tsz gépeit kijavítjuk, nekik csupán a napi karbantartást kell elvégezni. Ezzel munkaerőt, épületet, beruházást szabadítanánk fel. Cserében azt kérjük, hogy a mi segédüzemági gondjainkat —- eszmei és gyakorlati segítséggel — oldják meg, mert az ő segédüzemáguk igazán kitűnően működik.

— Szántóterületeink több helyen határosak — így Bodnár József. — Mindkét szövetkezet elhatározta, hogy szőlőt telepít, a Jászszentlászlói 120, a Petőfi 100 hektárt. Igazán jó lenne ezt a telepítést közösen elvégezni, s a későbbi talaj- és növényvédelmi munkálatokat ugyancsak közös gépparkkal lehetne megoldani. Az ehhez szükséges gépekből sem kellene duplán beszerezni.

— A két közös gazdaság számítógépet kíván vásárolni az adminisztráció, illetve a pénzügyi elszámolás megköny- nyítése érdekében — vette vissza a szót a pártbizottság titkára. — A községi tanácsnak is van számítógép-vásárlási elképzelése. Ez esetben kár lenne a dupla beruházás.-Össze kellene adni a pénzt és létrehozni egy közös számítógépközpontot, amely egy-egy belépőnek olcsóbb lenne, mint ha saját maga alakítaná ki.

Ajánlatok, ötletek, javaslatok hangzottak el, immár másodszor, Jászszentlászlón a községi pártbizottság székházában. Ezek megvalósítása — s ez nyilvánvaló az eddig elmondottakból —, csupán a jóakaraton, az együttműködési szándékon, a két közös gazdaság érdekeinek helyes értelmezésén múlik. A lehetőséget a híd építésére a községi pártbizottság megteremtette, a stabilizálás már a két szomszédvár feladata.

Gémes Gábor

PORÍTOTT ÉLELMISZEREK

Megszoktuk s ma már természetesnek vesszük, hogy ételeink jelentős részét félkész vagy maximálisan előkészített állapotban vásárolhatjuk meg, s dolgozhatjuk fel konyhánkban. Hozzátartozik ez modern életünkhöz, kényelmünkhöz. Az előkészítés háromféle célt szolgál: növeli az eltarthatósági időtartamot, csökkenti a tárolandó élelmiszer súlyát és térfogatát, s jelentősen mérsékli az étel elkészítésének idejét. A következőkben a nagyfokú folyadékelvonással készülő, rendszerint por alakban megjelenő árukról, az utóbbi évtizedek igen jelentős vívmányáról szólunk.

A tejjel kezdődött

Elsőként a tejet próbálták megszabadítani nagy víztartalmától, hosszabb ideig is biztosítva eltarthatóságát. Kevesen tudják, hogy a tej porításának már több mint egy évszázados múltja van. Az akkor alkalmazott kezdetleges eljárás azonban csupán arra volt jó, hogy az állati takarmányozás számára megmentse a romlásra ítélt tej tápanyagait. Az így nyert porból még nem lehetett az ember számára is élvezhető tejet „reprodukálni”. Fél évszázaddal a kezdeti próbálkozások után dolgozták ki a hengeres szárítás módozatát. Ha ez az eljárás jobb is volt az előzőnél, hibájául azt rótták fel, hogy a tejpor jócskán tartalmazott barnás szemcséket, amelyek a tejcukor karamellizálódásá- ból eredtek.

A tejpor készítésének legmodernebb módja a porlasztással történő szárítás. Egy nagyméretű hengeres tartályban, a porlasztótoronyban, megfelelő eljárással ködszerű szemcsékké porlasztják az előzőleg már valamelyest besűrített tejet. A tartályba ugyanakkor 120—200 Celsius-fok hőmérsékletű levegőt is behívatnak. Az apró tejcseppecskék a forró levegővel találkozva maguk is fölhevülnek, és ennek hatására pillanatokon belül, még lebegő állapotukban elveszítik a víztartalmukat, mégpedig úgy — és ez nagyon fontos —, hogy közben nem érintkeznék forró fémfelülettel.

Leveskocka és nescafé

A cseppecskék csak nagyon rövid ideig érintkeznek a forró levegővel, és így legfeljebb 50—60 Celsius-fokra melegszenek föl. Nem szenvednek tehát nagy „hősérülést” az anyag értékes alkatelemei, a vitaminok, a fehérjék és a cukrok.

A tejporon kívül sok más „száraz” termék is előállítható az e módon való víztelenítéssel. Paradicsomléből, gyü- mölcslevekből és tojásból ma már éppúgy készítenek porokat, mint mondjuk a mézből, az aludttejből vagy a vajból.

De emlékezzünk meg itt a modern konyha „sztárjai"-ról, a különféle fűszerkeverékekről, levesporokról és leveskockákról is. Ez utóbbiakat úgy állítják elő, hogy húsokból — a halászlé esetében halhúsból —, csontból, ízesítő anyagokból, fűszerekből és aromás zsírból finom főzetet készítenek. Ezt vákuumban sűrítik, majd szárításnak, porításnak vetik alá. Ezután már csak a kívánt formába való préselés és a csomagolás következik. A háziasz- szonynak mindössze az a feladata, hogy vízbe tegye, és néhány perces forralás után feltálalja az ízes levest.

A feketekávé kedvelői számára állítja elő az ipar a vízben gyorsan oldódó kávékivonatot, az úgynevezett nesca- fét. A megpörkölt és megőrölt kávéból erős főzetet készítenek. Ezt előbb besűrítik, majd porlasztásos szárítással víztelenítik. Sajnálatos, hogy e műveletek során az aromaanyagok jelentős része elbomlik, veszendőbe megy. Szerencsére, ennek kiküszöbölésére időközben már kitaláltak egy újabb eljárást.

A meleg levegővel való szárításkor a vitamintartalom csökkenésével, az aromaanyagok bomlásával, a fehérjék „hősérülésével” és még egyéb hátrányokkal bizonyos mértekben számolni kell. Ilyenkor ugyanis a nedvesség közvetlenül a felületről párolog el, es helyére a víz az anyag mélyebben fekvő részeiből folyamatosan a felület felé vándorol (diffundál.) Ezáltal a vízben oldódó sók, cukrok, fehérjék és vitaminok is az anyag felületere kerülnek. Amikor a víz elpárolog a felületről, az

ott visszamaradó alkatelemek kérget alkotnak, és a hosszabb ideiß tartó hőhatástól károsodnak. Ezenkívül az ösz- szezsugorodott kéreg megnehezíti a víz visszavételét.

Víztelenítés — fagyasztással

A fagyasztva szárítás eljárásával — az úgynevezett' liofilizálással — ezeket a hátrányokat mind elkerülhetjük. A víztartalmú állati és növényi nyersanyagokat mínusz 40 Celsius-fok körüli hőmérsékleten hirtelen megfagyasztják. A jéggé fagyott víz a csökkentett nyomású térben (vákuumban) a folyékony halmazállapotot kikerülve az anyagok belsejében közvetlenül gőzzé válik, szublimál, és a sejtfalakon átdif- fundálva úgy távozik el, hogy a vízben oldott anyagokat a helyükön hagyja.

A liofilizálás során tehát a termék megtartja eredeti alakját és színét, aromáját és tápértékét, a felületén nem képződik kéreg, nem zsugorodik, és a vizet később teljes egészében újra magába tudja fogadni. Am nagy hátránya az eljárásnak, hogy meglehetősen költséges, energiaigényes. Meggondolandó tehát, hogy mely élelmiszereket és élvezeti cikkeket tegyenek e módon por alakúvá. (A kávé esetében, úgy tűnik, nagyon is megéri, mert ma már jószerével csak így készül a nescafé, illetve a liokávé.)

Az élelmiszer-ipari, táplálkozástudományi szakemberek úgy vélik, hogy még nagyon sok lehetőség rejlik a táplálékok víztelenítve, por alakban való forgalomba hozatalában. Ugyanis sok esetben csekélyke tápanyaghányadért kell a nagy mennyiségű vizet is szállítani és raktározni. Emellett a nagy víztartalom a romlékonyságnak is egyik forrása, hiszen a víz jelenlétében a fehérjék és a cukrok kiváló táptalajai a mikroorganizmusoknak.

B. I.

NEM CSAK A „BANKÓLÉPCSŐ”

Mi ösztönzi a mérnököt?

Irta: dr. Henczi Lajos, a MTESZ főtitkárhelyettese

A mérnökök között — akár a termelésben, akár a fejlesztés területén dolgoznak — végzett munkájuk alapján kialakult egy minőségi hierarchia. Minden mérnök meg tudja mondani, hogy ki a jó, vagy rossz „koponya”. Nem elsősorban aszerint, hogy X. Y. sokat vagy keveset dolgozik, vagy sokat vagy keveset keres, hanem attól függően, hogy jó vagy rossz munkát végez. Ezt a minősítést még az sem befolyásolja, ha netán a rossz mérnök a vállalati hierarchia magasabb fokára jutott, mint a jó mérnök.

De miért töri magát valaki: hogy feljebb jusson, hogy jó mérnöknek tartsák, vagy többet keressen? Milyen belső erők mozgatják a tudóst, a mérnököt, a jó vagy kevésbé jó teljesítmény elérésére? Miért szerzünk jeles diplomát, vagy miért elégszünk meg gyakran az elégséges eredménnyel?

Adódna egy kézenfekvő, ma gyakran hangoztatott válasz: a képességekkel, képzettséggel, illetve azok hasznosulásával megszerezhető anyagi javak minél nagyobb volumene, az átlagnál magasabb egzisztencia.

Ganz Ábrahám meg az öntés

Ha ilyen egyszerű lenne a válasz, akkor nem kellene mást csinálni, mint tökéletesíteni — a ma több sebből vérző — érdekeltségi rendszerünket. Ezáltal a mérnökök erejük, tudásuk és képességeik nagyobb hányadát állítanák munkaadójuk szolgálatába. A kerékpározók körében viszont kísérletekkel kimutatták, hogy gyorsasági versenyen a kerékpározók gyorsabban hajtanak, ha egymással versenyeznek, mint amikor csak a stopperóra méri teljesítményüket.

Megemlítek még két, az alkotó szenvedélyre általam oly jellemzőnek tartott, egészen extra, sok tanulságot hordozó esetet. Az egyik Ganz Ábrahámmal történt 1843- ban. Öntés közben a folyékony vas jobb szemébe fröccsent, és fél szemét elvesztette. Ekkor mondta állítólag: „Das eine Auge ist hin, aber der Guss ist gelungen.” (A fél szemem oda, de az öntés sikerült.)

A másik James Watt esete, aki 1769-től egy skóciai csatornaépítésre szegődött, ahol 10 évig dolgozott csak azért, hogy összegyűjtse a gőzgép tökéletesítéséhez szükséges ösz- szeget.

Az említett példákkal azt kívántam alátámasztani, hogy megítélésem szerint nem létezik egyetlen olyan abszolút mérce — még a bankókból kirakott grádics sem olyan — aminek leküzdése lenne minden alkotó ember számára az egyetlen belső hajtóerő. Nyilván többféle mérce létezik, amely jellemző az egyénre, az adott helyzetre, és minden bizonnyal az ország kulturális szellemére. A célt, ami felé tömi kell a mérnökembernek, talán Kazinczy Ferenc fogalmazta meg örökérvényűen: „Jót s jól! Ebben áll a nagy titok.” Csak a jó munkából származhat önérzet, önbecsülés és hit, amely éppúgy megvolt a nincstelen zsellérben, mint az angyalföldi kétkezi munkásban, illetve Ganz Ábrahám, James Watt sok más mérnök- és tudóstársában.

Félreértés ne essék, nem kívánom mellőzni az anyagi motivációt, mint az emberi cselekedetek fontos, talán legfőbb mozgatóját, de tagadni szeretném kizárólagosságát.

Munkánkon már nem „más keres”, mégis nehezen tör utat magának az egyszerűen kvantitatív eredményeket elérő munkával szemben, a jó, minőségi munka érvényre jutása, juttatása.

A párt Központi Bizottsága december 28-ai, műszaki fejlesztést tárgyaló ülésén is nyomatékosan hangot kapott, hogy a műszaki fejlettség színvonalát, és annak alakulását az anyagi tényezők mellett döntően befolyásolja a fejlesztésben részt vevő emberek tenniakará- sa, tudása, szakértelme, műveltsége. A szocializmusban vagy a kapitalizmusban kívánatos személyiség- jegyekre persze kész receptet nem lehet adni.

A legfontosabb: a belső motiváció

Neumann János például azt tartotta, hogy a „türelem, rugalmasság, intelligencia” alkotják az emberi, mérnöki tulajdonságok alappilléreit. Lukács György azt írta 1956 októberének elején: „Az emberiség sorsát az határozza meg, hogy milyen embertípus válik uralkodóvá benne.” Helyzetünket, fejlődésünk lehetőségeit, sorsunkat valóban determinálja a több mint negyven év alatt kialakult „embertípus”. Az is persze, hogy milyen a jó munkás, a jó mérnök, és a rossz munkás, rossz mérnök aránya. Mert van a jóból is meg a rosszból is egyaránt.

A mai rossz közhangulatban gyakran elhisszük, hogy a világ műszaki-tudományos élvonalához mért elmaradásunkat a magyar munkás vagy mérnök gyenge képességeiben kell keresni. Ezt semmilyen tényszerű összehasonlítás nem támasztja alá. A fejlett nyugati országok sikeres vállalatai nagy súlyt helyeznek a szociológia és a pszichológia területéről származó minden olyan gyakorlati ismeret hasznosítására, amely a jó munkára való motiválást serkenti. A profit növelése, a kapitalista manipuláció tényétől eltekintve nem a tőkeberuházást, nem az automatizálást, hanem magukat az alkalmazottakat tekintik a legfőbb erőforrásnak. Ezek a vállalatok képesek azt az érzést kelteni alkalmazottaikban, hogy sikeres emberek. Nem a kudarc különböző mértékeit büntetik, hanem a jól végzett munkát jutalmazzák és ismerik el.

Azt vallják, hogy a kiemelkedő teljesítmények végső forrása a belső motiváció. Kísérletek tucatjával bizonyították, hogy az emberek csakis a belső motiváció megléte esetén képesek tartósan azonosulni feladataikkal. Számunkra bármennyire is hihetetlen, de egy amerikai egyetemen végzett kísérletek alapján azt is megállapították, hogy a túlságosan gyakran adományozott jutalmak fokozatosan aláássák az emberek azonosulását, a feladat fontosságába vetett hitét.

Bruno Bettelheim amerikai tudós a Hogyan kell élni a varázslattal? című könyvében azt írja: „Ha megpróbálunk nemcsak pillanatról pillanatra élni, hanem létezésünk valóban teljes tudatában, akkor legfőbb vágyunk és egyben legnehezebb feladatunk, hogy életünknek valamilyen értelmet adjunk.” Az emberek rejtett, lappangó, belső hajtóerőinek felszínre hozása; a miért is dolgozunk jól vagy rosszul kérdések megválaszolására számos motivációelmélet és módszer született. A szervezetek irányítása, a munkásokkal, mérnökökkel kialakított kapcsolat aszerint alakul, hogy a vezetők melyiket fogadják el. Ezek közül néhányat szeretnénk bemutatni.

Önmegvalósítás és hajtóerő

A kielégülési elméletek abból indulnak ki, hogy az elégedett munkatárs egyúttal jól termelő munkatárs is. Sok bizonyíték szól amellett, hogy az ilyen munkatárs csakugyan keményen dolgozik.

Az ösztönzési elméletek hívei azt vallják, hogy az emberek akkor dolgoznak jól, ha a kiemelkedő teljesítményt meghatározott jutalom vagy ösztönzés követi. A legnagyobb figyelem a jövedelemre irányul, a pénzt tekintik a fő ösztönzőnek.

A belső hajtóerők elméletének hívei azt mondják, hogy az ember akkor dolgozik a legjobban, ha hozzá méltó munkát kap, és rábízzák, hogy boldoguljon vele. A jutalom ez esetben a munkából fakadó megelégedettség lesz, amely főleg akkor alkalmazható, ha intelligens emberek — például kutató és fejlesztő laboratóriumokban — érdekes feladatokon dolgozhatnak.

A legújabb motivációs elméletek szerint minden ember annyi erőfeszítést, energiát (továbbá időt, pénzt, szenvedélyt, eltökéltséget, emóciót) fejt ki, ami szükséges az általa kitűzött cél („énkép” kialakítása, önmegvalósítás, csoporthoz tartozás, fiziológiai szükségletek, szeretet, biztonság, pozíció megszerzése, megbecsülés) eléréséhez, és befektetéseivel arányos eredmény várható.

Azt is megfigyelték, hogy az eredmények nem ismerése ellenszenvvel és bizalmatlansággal jár együtt. Ha a munkatársak nem ismerik kifejtett erőfeszítéseik eredményeit, a belső hajtóerők gyorsan elapadnak. Ha a wimbledoni teniszviadalon nem számolnák a poénokat, akkor a versenyzők — legyenek azok a világranglista első és második helyezettjei — hamar elveszítenék játékkedvüket. Persze, talán ki sem állnának, ha a kitűzött cél, a dollár- tízezrek megnyerése nem lebegne a szemük előtt. A játék minőségét azonban nem kizárólagosan ez a tényező motiválja.

Á sportban, a munkában, de a magánéletben is az ember makacsul keresi az élet értelmét. Valamit jól elvégezni, talán erre vágyunk legtöbben. Ehhez kellenek lehetőségek, motivációs elméletre támaszkodó vezetési stílusok, anyagi ösztönzők, a jó munkát támogató vállalati és társadalmi értékrendek.

Hegesztőrobotok

A REKARD Győri Mező- gazdasági Gépgyártó Vállalat az utóbbi években kapcsolódott be a gépipar automatizálási tevékenységébe. Ennek keretében —jelentős fejlesztés után — ma már ipari robotokat, szerszámgépkiszolgáló manipulátorokat is készítenek. Felvételünk a hegesztőrobotok gyártásáról készült. A saját tervezésű berendezésből az idén tizenötöt terveznek gyártani.