Petőfi Népe, 1987. március (42. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-03 / 52. szám

1987. március 3. ® PETŐFI NÉPE 9 I

RUGALMAS-E A RUGALMAS MUNKAIDŐ? II.

A szervezettség magasabb szintjén

TAKARÉKOS ENERGIAFELHASZNÁLÁS

A Bácsépszer Vállalati központi telepe és .irodaháza Kecskemétinek a forgalomból kieső részén található. Nemcsak a város központjától, de valamennyi lakótelepétől messze van. Az ötös busz jár enre, csúcsidőben félóránként, egyébként óránként. Menetideje is hosszú, bejárja a fél várost, mikorra ideér. A Bácsépszer alkalmazottainak munkaidejét a busziindulásihoz, -érkezéshez igazítva. ötperces rátartással határozták meg.

Ahol a kérdés felesleges

— Idegesítő, fárasztó lehet nap mint nap pontos időre beérni — jegyzem meg a vállalat igazgatójának, dr. Gátay Ferencnek, aki íigy válaszol:

— Én maigam rendszerint korán kezdem a napot. így alkalmam van tapasztalni, hogy munkatársaim már jóvai a munkaidő kezdete előtt a 'helyükön vannak, dolgoznak. Pedig senkitől sem kapnak olyan utasítást, hogy már kora reggel doiigozzainlak.

A Bácsépszerfiél ugyanis nem akármilyen anyagi érdekeltség a hajtóerő. A segédmunkástól kezdve az igazgatóig — tehát az alkalmazottak is! — közvetlenül érdekeltek anyagilag a munkájuk elvégzésében: a, prémium, a mozgóbér jövedelmük nagy részét teszi ki. elérheti az alapfizetésük 30, 40, sőt 150 százalékát is. Akkora összeg ez, amiért érdemes „hajtani”, mindent elkövetni azért, hogy a feladatot meg lehessen oldani. Ilyen körülmények között lényegtelen, értelmetlen, fölösleges mindén egyéb kérdés: hogy mikor kezdődik, meddig tart a munkaidő, hogy hány órát kell naponta dolgozni és így tovább. Fölösleges számcntortani, ■hogy az elkerülhetetlen törtmapi hiányzást' (amiből egyébként kevés van .a vállalatnál), lebörlesz- ti-e a dolgozó. Magától értetődik, hogy iigen, hiszen a munkáját csak így tudja elvégezni.

Zökkenőmentes

kapcsolatok

Csakhogy kevés olyan vállalat van, ahol a Bácsépszernél már gyakorlattá vált elvet meg ltudják valósítani:.

A probléma azzal kezdődik — mondja dr. Tóth Imre, a megyei tanács munkaügyi osztályának vezetője —, hogy az alkalmazottak teljesítményét nagyon nehéz mérni, .pontosan megállapítani azt a feladatmennyiséget, minőséget, amit adott idő alatt a dolgozótól el lehet várni. Ha ez mégis sikerül legalább megközelítően, további óriási feliadat a folyamatos munka feltételeinek megteiemtése. De tételezzük fel, hogy a vállalat — mint például a Bácsépszer — eljutott a szervezésnek erre az igen magas szintjére, még mindig hátravan az a buktató, amit a külső körülmények jelentenek. Itt nemcsak az infrastruktúrára és a szolgál,- tatásokra gondolok. Különösen ez utóbbiban elkezdődött már egyfajta pozitív változás, gondolok itt az ügyfélfogadások nyújtott rendjére. Ennél azonban többről, Van szó, éspedig arról, hogy a vállalatok közötti, együttműködés is olajozott, zökkenő- mentes legyen. Ám addig is, amíg mindez nincs így, csinálnunk kell valamit a munkaidőalap védelme, illetve a munkafegyelem érdekében!

De mi az, amit a rugalmas munkaidőrend segítségével „csinálunk”, ami* ennek révén nyerünk? — adódik a kérdés. Mert ha most még ott /jártunk, hogy a feltételek hiánya miatt akadozik a folyamatos munka, mi értelme van a munkaidő kincs-pontos mericskélésének ? Ha az alkalmazott, munkáltál;-® feladat híján nem tud dolgozni, mi értelme van a jelenlétének ... ?

E kérdésfeltevés talán túlzás, ott folytatom tehát, annál a pofon- egyszerű’ lénynél, hogy a folyamatos munka alapvető feltétele a jelenlét. Ebből a kijelentésből megint kikandikál a szubjektivizmus (még nem találkoztam olyan dolgozóval,, aki bevallotta volna, hogy munkahelyén rendszeresen unatkozik, viszont mindenkinek vannak ismerősei, akikről. tudván (tudja, 'hogy a munkát csak színleli), az viszont, amit Sisák József, a megyei tanács munkaügyi osztályának csoport- vezetője .mond. általános tapasztalaton alapszik:

— Azért nem 'terjedt még el szélesebb körben a rugalmas munkaiidőraníd, mert a vállalatok nem szívesen vállalják a vele

járó több adminisztrációt. A dolgozók sem szavazzák meg mindenhol, mivel sokkal kényelmesebb a munkaidő terhére intézni a magánügyeket. Ugyanakkor ez a rendszer a munkaszervezésnek, szervezettségnek egy magasabb szintjét feltételezi. Ebben már megjelennek aiz önszervezés bizonyos jelei, kritériumai. Ennyiben több ez a rendszer, mint a mun- kaidőallap védelmének módszere.

Egy módszer a többi között

A címben föltett kérdésre — rugalmas-e a rugalmas munkaidő — a válasz: napjaink valóságához valóban rugalmasan alkalmazkodik: a kisgyermekes dolgozó nők hátrányos helyzetéhez, az inf rastruktúra, a szolgál- tatások hiányos® ágaihoz, szervezésben hibáinkhoz, munkánk fogyatékosságaihoz. Am amíg mindezeket nem sikerül megszüntetnünk. a legtöbb, amit tehetünk. hogy megkeressük és alkalmazzuk azokat a módszereket, amelyek a munkaihatékonyság javításával végső soron eredményeink javulásához vezetnek. E módszerek egyike az is, amit a Báes- épszsrnél alkalmaznak, de ilyen módszer a rugalmas munkaidőrend. ami. az idővel -való gazdálkodásnak, az önszervezésnek, s mindezek álltai a fegyelmezettebb munkáinak lehet az eszköze.

Beszéljük meg, nyissunk vitát!

Ha a célt fürkésző tekintetűn- két nem a távolabbi jövőbe vetjük, amikor remélhetően s'kerül a mupfca- és életkörüdményeilnket a kívánatos ■ szintre emelni, ha csak az egészen közeli jövőt nézzük, akkor a rugalmas munkarenddel kapcsolatos fenntartásainkat félre kell tenni. De még akkor is marad megválás,zólatiam kérdés: biztos-e, hogy a jelenben és a jövőben, ős a,z ilyen, és ehhez hasonló módszerek a legcélravezetőbbek. mint amilyen a> rugalmas munka,időrend? Mindenesetre sok érv S'zól mel'ette. Viszont még kevés a konkrét tapasztalat Arra kértük olvasóinkat; írják meg az ezzel kapcsolatos véleményüket!

(Vége)

Almási Márta

GÉPJAVÍTÓ LAKATOS VÉLEMÉNYE:

A gazdaság fellendítésére

— Küldjétek ki Ádám Pistát az NC marógéphez, mert a sebességváltó szekrényből rendellenes zajok hallatszanak! Nem merek így tovább dolgozni.

— Jó hogy szóltál, mielőtt nagyobb baj nem történt.

Kérj egy másik gépet, amíg kicseréljük az elhasználódott csapágyakat.

Ilyen és hasonló párbeszéd nap mint nap lejátszódik telefonon, vagy személyesen.

Adám Istvánt, a Ganz-MÁVAG Kiskunhalasi Gépgyára karbantartó üzemének lakatos csoport- vezetőjét mindenki ismeri az üzemben. Régi dolgozó, 1963-ban ennek a gyárnak a jogelődjéhez szegődött el ipari tanulónak, és azóta sem változtatott munkahelyet. Szinte együtt nőtt fel az egyre korszerűsödő gyárral, amelynek üzemcsarnokaiban ma már a legmodernebb, számjegyvezérlésű szerszámgépek sorakoznak. Az egyenként is több milliót érő gépek javítását jól felkészült gépszerelő csoport végzi, de Ádám István azért mindig tud egy-egy jó tanáccsal szolgálni, hogy mielőbb termelhessen a drága berendezés. Nagyon jó felkészültségű, határozott, egyenes jellemű _ ember. Nem véletlen, hogy már másfél évtizede vezeti a gépjavító csoportot. Jó munkáját kétszer kiváló dolgozó címmel, ezenkívül miniszteri kitüntetéssel is elismerték. Nem beszélve a társadalmi kitüntetésekről, amelyeket mint pártaktivista kapott az elmúlt évek során.

Szakmai és munkaszervezési készségén túl még egy kivételes képességgel is rendelkezik. A közvetlen munkatársai és vezetői között esetlegesen íellobbanó vitákat „megszűri”, és mint egy „lengéscsillapító” úgy működik közre. Szerinte a jó munkahelyi légkör az egyik alapfeltétele a jól végzett munkának.

— Milyen receptjei vannak? — kérdeztük.

— Nagyon jól meg kell ismerni az embereket és gondjaikat, még ha magánjellegűek is. Ezécsak az ipar képes

két figyelembe kell venni. Szükségesnek tartom a beszélgetést, ami esetenként fehér asztalnál zajlik le. Nem tagadom, 1976- ban a pártiskolán, a vezetéselmélet kedvelt témám volt, sokat meríthettem az ott hallottakból.

— Számos szakmai és társadul- mi elismerésben részesült, amelyek elsősorban erkölcsi értékűek- A fizetésével is elégedett?

— Nem panaszkodom. A szakmában eltöltött éveimmel, képességeimmel, úgy érzem arányban állnak az anyagi juttatások. Azt nem mondom, hogy egy kis pótlásra nincs szükség. Rendszeresen gmk-zom, amiből kiegészítjük a családi kasszát, ha szükséges. Lakótelepi lakásban élek a családommal, aminek nem kicsi a rezsije, de a három kiskorú gyermekem neveléséhez is sok pénz kell.

— Van-e hobbija? Mivel tölti a szabad idejét?

— Családommal szeretik kirándulni, szívesen kimegyek a gyerekekkel időnként a Sóstóra horgászni. A zajos gyári hétköznapok után vágyom a csöndre, a természetre.

— Visszakanyarodva a szakmához, a gépjavításhoz. Milyennek ítéli meg a felnövekvő generációt? Biztosítottnak látja-e a megfelelő utánpótlást?

— Nem vagyok derűlátó. Az utóbbi években az általános iskolából csak közepes, vagy annál rosszabb tanulmányi eredménnyel kerülnek a fiatalok a szakmunkásképző intézetekbe, üzemekbe. így a legjobb tanári és szakoktatói munka mellett sem érhetők el komoly eredmények. Sajnos ez a szakma mostanában nem divatos — a szülők inkább más pályára irányítják a gyerekeiket. A gazdaság fellendítésére belátható időn belül véleményem szerint csak az ipar képes. A korszerű gépek, berendezések csak úgy válthatják valóra álmainkat, ha szakavatott kezek dirigálják őket, és rendelkezésre áll a magas szakmai tudású karbantartó háttér is.

Kovács Pál

Nagyapánk, ha

meglátogattuk telente, befűtötte kukoricaszárral a tisztaszoba kemencéjét. Apánknál és anyánknál viszont már az élet télen a sparhelttel (a négylábú sütős tűzhellyel) fűtött konyhában zajlott. Igaz, jókora konyha volt ez, ám kellett is: télen nappali, háló, ' sőt, fürdőszoba volt — „egyszemélyben”. Egyetlen tűzhely fűtött, ezen főtt az étel, melegedett a mosdóvíz.

Tudom, mindez még nem mindenütt a múlté. Am vannak ifjabbak, akiknek az efféle éietmód már a távolból előderengő, szinte mese. Mert városok, falvak megannyi új házában, lakásában, a fürdőszoba, a meleg víz, a korszerűbb (lehetőleg központi) fűtés megszokott lett.

De vajon az életformának egy emberöltőn belül tetten- érhető, ilymértékű változása mivel járt együtt? Mennyivel kell több energia a háztartásoknak? S ha több kell, van-e fedezete, biztonsága; ha télen tényleg tél van, mint az idén? És ha a hó, a szél és kétszámjegyű kemény fagyok az 1987. januárin is túltesznek netán, és nemcsak napokra, hanem hetekre di- dergetik az országot?

Nő a lakossági igény

Ha az ország egy esztendei teljes energiafelhasználását kőolajra számítjuk át, az 31 —32 millió tonnát tesz ki. Jókora szám; a hazai kőolajtermelés évi produktumának több mint tizenötszöröse. Ebből a lakosság mintegy 6 —7 millió tonnának megfelelőt vesz igénybe, természetesen nemcsak fűtőolaj, hanem szén, gáz, tűzifa formájában. S ennek is kétharmadát fűtésre használjuk. A maradék harmadon osztozik a meleg víz (13 százalék), sütés-főzés (9 százalék); a világítás, vasalás, rádió, tévé (összesen 6 százalék), és a háztartási gépek, egyebek (16 százalék) energiaigénye.

De hát sok-e ez? Vagy esetleg még mindig kevés? Nem hatásvadász válasz, ha azt mondjuk: is-is. Mert önmagunkhoz mérve ez már bizony tetemes mennyiség, néhány év, és hovatovább utoléri a hazai ipar energiafogyasztását.

Legalábbis, ha így haladunk. Mert, ha példaként csak az utóbbi öt esztendőt vesz- szük: miközben az ipar fogyasztása 1980 és 1985 között

Mi és Walaki

majd’ 4 százalékkal csökkent, a lakosságé 25 százalékkal nőtt. Ami végül is örvendetes. Még akkor is, ha tudjuk, a nem fogkocogtatóan garasoskodó, ám ésszerű takarékosságra szükség van, s lenne akkor is, ha a világban még olcsóbbá válna az energia. Az életszínvonal — finoman fogalmazva — általános átrendeződésének közepette ez az egyenletesen növekvő lakossági energiaigény mégis azt jelzi, hogy az élet általában .komfortosabbá vált.

De azért túlértékelnünk se kell e dinamizmust: Ausztriában például a teljes energiafelhasználásnak nagyjából a fele a lakosságnak jut. Ami persze nemcsak azt jelenti, hogy az osztrák állampolgár több energiára tehet szert, mint a magyar, hanem — sajnos — azt is, hogy a magyar ipar, meg a többi „termelő szféra” bizony energiafalóbb, mint az osztrák — ezért is, hogy nálunk rosszabb az arány.

üzemeiket állítanak le a lakosság érdekében. De összességében ez még mindig kisebb ráfizetási A hazai energiarendszert tehát csak a szokásosnál valamivel hidegebb telekre „méretezték”. S ha mégis, mint az idén, ennél mélyebbre süllyed a higanyszál — átmenetileg ipari üzemek fogyasztását korlátozzák. Ami, kivált a gazdaság ismert helyzetében, meglehet, a kisebbik rossz, mégsem kifejezetten megnyugtató. Most minden üzem minden munkanapja számít.

Rendben, értem, mondhatja bárki. De mit tehetek én, az egyes ember? Látszólag keveset. De ez a kevés igen sokra mehet. Hisz. láttuk: a hozzávetőleg 3,5 millió háztartás fogyasztása bizony, tetemes.

Mit tehet az egyes ember ?

Azt viszont tényként kell megállapítani: a magyar energiaigény növekedése immár évek óta kizárólag a lakossági fogyasztás növekedéséből ered, s e növekedés mértékét csak fékezi, de nem ellensúlyozza az ipar, a termelők igénycsökkenése.

Ha pedig a lakossági igény nő, részesedése az ország fogyasztásából egyre nagyobb, akkor e létfontosságú szolgáltatás biztonsága joggal izgat bennünket. Mint azt az Országos Energiagazdálkodási Hatóság a hideg hetekben többször is elmondta: Magyarország energiapolitikájának alapelve, hogy a lakossági energiaszolgáltatás az első. (Ezt azért kell hangsúlyozni, mert a környező országokban ez közel sincs mindenütt így.)

Könnyű belátni: egyetlen ország sem készülhet fel a szokásosnál jóval nagyobb, tartós hidegre, ami ötven-, esetleg harmincévenként fordul elő. Nem, mert az nagyobb készleteket, nagyobb „csúcskapacitásokat” kívánna, s ezek nem olcsó dolgok. Magyarán: nem lenne gazdaságos. Persze az sem előnyös, ha (igaz, előre elkészített, menetrendszerű terv szerint)

Praktikus tanácsok

Az Energiafelügyelet tavaly, . Energiatakarékossági ABC címmel, több mint százoldalas kiadványt jelentetett meg, amely kizárólag a lakosság energiamegtakarítási lehetőségeinek csínját-bínját taglaja. S ha valaki azt gondolja, hogy 25-ös villanyégők használatára, 18 fokos szobákra biztatnak bennünket, az alaposan téved. Egyszerű, ám praktikus tanácsokkal szolgálnak — olyasfélékkel, mint amilyenekkel az Energiatanács kedvesen bugyuta, mégis okos tévéfigurája, Walaki okítja egyelőre jobbára csak gyerekeinket. Csak részletesebb, alaposabb, széles- körűbb. Szó van benne az értelmesebb fűtés apró fogásaitól a hőszigetelés-hővéde- lem megannyi lehetőségén át sütés, főzés, mosogatás közben „alkalmazható” megany- nyi apróbb-nagyobb fogásról. Oly sokról, hogy részletezésükre itt nincs mód. De talán érdemes megemlíteni: végeztem egy meglehet nem túl alapos számítást. Kíváncsi voltam: egyetlen háztartásban mennyire rúghat ösz- szességében az itt 3—4, ott 5 —6, amott 8—10 százaléknyi „megfogható” energia. Bizony — a kényelem feladása nélkül! —, pusztán egy kis figyelemmel 25—30 százalék könnyen összehozható.

S ez, már pusztán saját energiaszámláinkat nézve sem lebecsülendő megtakarítás. Saját zsebre. Meg persze — az országéra.

Ami végső fokon szintén a miénk. Trömböczky Péter

SZOVJETUNIÓ

Hogyan választják az igazgatót?

A lettországi Jelgava városban pályázattal kívánják betölteni a RAF-gyár igazgatóságának megüresedett helyét.

A pályázat első fordulója' után öten maradtak versenyben. Az arenbungi Jurij Kaljurskij, aki a legtöbb szavazatot kapta, a tőle csalk alig elmaradt pszkovi Szer- gej Gorbunov, mögöttük pedig egy csoportban a lenimgrádi Va- lerij Sztyelmak, az ufaii Borisz Ivanov és aiz omszki Viktor Bosszert. A jelöltek általában ugyanazoknak a feladatoknak a közös megoldásán fáradoztak szakadatlanul, csupán két-hárorri órás nyugtalan alvás feledtette dolgukat. Hogyan gyorsítsák fel a gyér ímedhaniamusát úgy, hoigy az javára váljék a kollektívának,

Adidas

márkabolt

• Adidas márkabolt nyílt Budapesten a Váci utcában. A világhírű cég tréning- és szabadidőruhái, sport- és utcai cipői, labdái, tenisz- ütői és sporttáskái vásárolhatók meg az üzletben.

a pályázat megnyerése esetén salját maguknak. A szociális és a gazdasági problémák megoldásával, most már a kollektívával együtt, hogyan törekedjenek majd az új, versenyképes mikrobusz kialakítására, • a világszínvonal elérésére.

öten maradtak, majd különváltak. Egyszerűen,, önként, ugyanazzal a könnyedséggel, amellyel rövid idő alatt megtanultak televíziós kamera előtt nyilatkozni.

Világossá vált, mi minden történt. Versengés .is, vetélkedés is. Csak valahol mélyen, a külvilágtól távolabb. Hiszem a RAF dolgozói tartózkodóan fogadták a pályázat résztvevőit. Nyilván sajátjaik miatt éreztek sértődöttségét, amiért a kollektíváiban nem akadt igazán erős vezető. És innen a kérdések. Pályázat? Miféle pályázat? Miiért éppen minket, a mi gyárunkat szemelték ki? Minek nekünk a választások?

Vajon megértették-e mindezt a jelöltek?

Feltétlenül. Éppen ezért reagáltak olyan érzékenyen a gyáriak véleményére. És az idegesség jege az ember szeme láttára olvadni kezdetit. Néhány nap múlva a gyáriak közül többen védelmükbe vették a pályázatot, s ezt a jelöltek megérezték.

Felkeresték a gyár csarnokait, részlegeit.

Szerigej Gorbunov. Magas férfi, világos öltönyt visel. Egész lényében kiitárulkozó, őszinte beszélgetésre mindig kész. Elsőként kereste fel a gyár munkásszállását, majd a csarnokokat, s megint elsőként a Komszomol-bi- zottséigot. Szergej szinte vonzza maigához az embereket.

Viktor Bosszierit. Sötét hajú, széles vádló, feszes tartású, szigorú. Messziről szembetűnik. Igazgató! Mimit valamennyi jelölt, ő is hamar eligazodott a helyzetben.

Borisz Ivanov intelligens, tempós, szűkszavú, tartórtcodó. Mindenkinél több (időt töltött a műhelyekben. A munkásokkal folytatott beszélgetésein igyekezett rávilágítani a hibák gyökerére. Borisz Vilagy i m ircvios tisztázta maigában a legfontosabbat — a gyár vezetői hagyományosan, mellőzték a munkások problémáit és gondjait. A kölcsönös idegenkedés ma rls él a gyárban. Mindezt megértette, 'megérezte, mikor nem tudott megnyugtatni egy beszélgetés közben sírva fakadt asszonyt.

„Üitvonalíulkon” követtük a jelölteket. A munkások mindeddig a műhelyekben igen ritkán látták a vezetőket.

Jurij Kia/ijiunskij és Valerij Sztyelmak. Valahogy még külsejükben is hasonlítanak egymásra. Talán éppen ezért döntöttek úgy, hogy együtt járják a műhelyeket, együtt beszélgetnek a mérnökökkel.

Végül a munkások hinni kezdtek a kísérletben.

Karlisz Jakovics:

— Géplakatos vagyok, több éve dolgozom a gyárban. De az utóbbi időben különösen ' szégyelleni kezdtem magam a vállalat miatt. Csökken a fizetés. Az emberek elmennek. Határozottan véget kell vetni ennek. Munkatársaimmal úgy 'gondoljuk, jó dolog, ha magunk választunk igazgatót.

Alekszandr Malicsenko művezető:

— Hiszek a jelöltekben. Bármelyikük képes kivezetni a gyárat a hullámvölgyből.

Néhány nap telt el, a légikor igencsak megváltozott a gyárban. És amikor meg kellett küzdeni, a pályázat következő szakaszában, az emberek már megértéssel fogadták.

A második forduló eredményei alapján ketten jutottak a döntőbe: Viktor Bosszert és Szergej Gorbunov.

Vajon melyikük foglalja el ax igazgatói széket?

(APN—KS)