Petőfi Népe, 1987. február (42. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-02 / 27. szám
1987. február 2. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT - SPORT • SPORT KOSÁRLABDA Idegenben nyert a Bajai SK FELKÉSZÜLÉSI KÖRKÉP Lajosmizsén nem ismernek lehetetlent Kevés örömük volt a ‘labdarúgásban az ősszel a lajosmizsei fo_ dibarátotaiak. Kedvenceik a tizenöt forduló során mindössze hét pontot gyűjtöttek össze, ezzel a táblázat utolsó helyén fejezték be az Idényt a területi bajnokságban. Persze, aki figyelemmel kísérte a mizsei labdarúgás eseményeit, nem is várhatott sokkal többet a gárdától'. A nyáron elterjedt a megszűnés híre, aztán valamilyen labdarúgó-gmik szervezése kezdődött el a községben, ám lényegében jóval az alapozás kezdetén túl sem nyugodott még biztos alapon a község labdarúgósportja. Aztán elkezdődött a bajnokság, és már a legelején olyan vereség- özén szakadt a csapat és a szurkolók nyakába, amilyenre még nem volt példa Lajosmizsén. Persze állandóan változott a kezdő tizenegy, változtak az edzők is, csak egyvalami nem változott: a szurkolók igénye a játékra, a focira. No de nem akármilyenre, olyanra, amilyet megszokott az utóbbi években; jó és győzelmekkel tarkított labdarúgásra. Ezt régebben a mizsei játékosok előadásában szokták meg. ám az őszszel „vendégművészek” adtak bemutatót abból, a község pályáján ... Természetesen látták a gondokat a csapat vezetői is, de nem tudtak úrrá lenni rajtuk. Talán: ezért is következett be az újabb változás a szákosztáilyvezetés- ben. Az elköszönök helyébe Kobza István (elnök) és Bállá István (szakosztályvezető) lépett. — Nem ismerünk lehetetlen feladatokat — mondta Bállá István. — Egyetlen cél vezérel bennünket. a bent,marad ás. Sz. Tóth Antalt kiváló szakembernek tartjuk, megfelelő támogatással képes összerázni a csapatot. Néhány labdarúgónktól megváltunk, így TeszMk, Gáliczki és Pekker a jövőben nem nálunk szerepel. Helyükre jobb képességű játékosokat szeretnénk leigazolni, Bényelvei (ESMTK), Pénzessel (Dorog) és Szabó Tiborral állunk tárgyalásban. Biztatást adlhat a munkánkhoz az a változás, amely azokban az emberekben ment végbe, akik nem is olyan régien még úgy ítélték meg, nincs szükség a labdarúgásra Lajosmizsén ... A vezetőkön tehát nem múlik semmi sem. De hogyan látja az esélyeket az edző. Sz. Tóth Antal? — Amikor átvettem idény közben a gárdát, azonnal láttam, hogy többen teljesen formán kívül játszanak, nincsenek edzésben. Ezért'’még a bajnokság után két hétig edzésben maradtunk, volt mit bepótolni. Az alapozást január 6-án kezdtük el. Felváltva készülünk szabadtéren és teremben, a feltételeink nem rosz- szabbak a vetélytársainkénál. Jelenleg tizennégyen vagyunk, várjuk az új labdarúgókat. Sajnos Sajót meg kell operálni, így rá nem számíthatok. Játékosaim tudják, hogy ha az idén bent tudunk maradni, akkor a jövőben sokkal kevesebb gondunk lesz. Rajtuk múlik, hogy visszaszerzifc- e a lajosmizsei labdarúgás tekintélyét — mondta Sz. Tóth Antal. A mizseiek egyébként minden lehetőséget megragadnak, és minél több előkészületi mérkőzést szeretnének játszani. Pályájuk egyelőre alkalmatlan a focira, de a község vezetőitől ígéretet kaptak, hogy hamarosan letakarítják róla -a havat. Addig Kecskemétre járnak edzőmeccsekre. A KTE ellen láttuk a mizsei labdarúgókat játszani. Ügy tűnt, jó úton haladnak merész terveik megvalósítása felé. — rajtmár — X Genovában a bolgár Kosz- tadinova 204 cm-re javította a női magasugrás világcsúcsát. A rekordjavítás után Nikola Petrov edző elmondta: bízik abban, hogy a 21 esztendős magasugrónő még az idén átviszi a 210 cm-es magasságot is! X Súlyos vereséget szenvedett a magyar utánpótlás-válogatott Splitben. Az eredmény: Hajdúk —Magyar up-válogatott 4—1, A magyarok becsületgólját Kecskés érte el. X Az év egyik legrangosabb női kosárlabdatornáját Kecskeméten rendezik meg június 3. és június 7. között. A nyolc válogatottat felvonultató eseményen Szovjetunió, Bulgária, Kanada, Ausztrália, Lengyelország, Olaszország, Csehszlovákia és a házigazda Magyarország együttese vesz részt. A napokban kezdődött meg a HungarHotels Kupa szervezése. X Érdekes kiállítást rendeznek február 2—7. között a Kecskeméten a helyőrségi művelődési központban. IVlezo László sport- zászló-gyűjteményéből rendeznek bemutatót, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak. X Jánoshalmán a sportcsarnokban február 14-én serdülő Labdarúgó-teremtornát rendeznek, s ezen részt vesz a kupavédő SZEOL-Délép SE csapata. X A Vasas Sport Club, a vasasszakszervezet, az Ipari Minisztérium és a Magyar Olimpiai Bizottság mély megrendüléssel tudatja, hogy dr. Kertai Tamás, a Vasas Sport Club ügyvezető elnöke 55 éves korában autóbaleset következtében elhunyt. Elkötelezett közéleti személy volt. Különböző állami beosztásokban dolgozott, mielőtt 1983. április 15-én a Vasas SC ügyvezető elnökévé nevezték ki. X Jó vásárt csinált az FC Barcelona az elmúlt évi Mundiál gólkirálya, az angol Gary Line- kerrel. A „csodacsatár” szombaton egymaga döntötte el a Real Madrid elleni rangadó sorsát, méghozzá — mesterhármassal. Lineker a 3., az 5. és a 49. percben volt eredményes, s a Barcelona már 3—0-ra vezetett, amikor előbb az argentin Valdano (61. p.), majd a mexikói Sanchez (81. p., 11-es) szépített. Mindebből az is kiderül, hogy a legizgalmasabb spanyol labdarúgó-találkozó mind az öt gólja „idegenlégió- sok” nevéhez fűződött. A szombati szuperrangadó után a Barcelona 38, a Real Madrid 35 pontnál tart. X A Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége pénteken délelőtt ülést tartott. Értékelték az 1986. évi sportszakmai, gazdasági és sportdiplomáciai munkát, valamint elfogadták a MOB és elnöksége 1987/88. évi üléstervét. SAKK OB I. Rajt győzelemmel Férfiak: Dutép SC—Szolnoki Mezőgép SE 7—6 (1) A tavalyi, nem túl sikeres év után a szolnoki együttest alaposan megerősítették. így azután, amint várható is volt, fej-fej melletti szoros küzdelem alakult ki a csapatbajnoki nyitómérkőzésen. A házigazdák versenyzői közül magabiztosan nyert Grósz- péter, Varasdy, Brandies és az ifjúsági korú Földi. A kecskeméti csapat második fele azonban halványabban szerepelt, s így a szolnokiak elégedetten távozhattak a tavalyi bronzérmes otthonából. A Dutép SC sakkozóinak már kevesebb okuk lehet az örömre: bár a függő játszmában Kormányos nyerésre áll, a csapat ezúttal a szokásosnál gyengébb teljesítményt nyújtott. Az egyéni eredmények: G<,rószpéter —Perényi 1:0, Károlyi—Tolnai döntetlen, Varasdy—Kiss 1:0,« Forgács—Németh d, Máthé— Kádas 0:1, dr. Erdélyi—Schranz d, Brandies—Nagy 1:0, Kormányos—örtel függő, Sárosi—Forgács J. 0:1, Siklósi—Berebora d, Bauer—Anka d, Salánki—Helm- rich 0:1, Czeglédi—Takács d, Földi—Ondók 1—0. Nők: Dutép SC—Szolnoki Mezőgép SE 2—0. A kecskeméti női együttessel szemben nem tudtak komoly ellenállást kifejteni a fiatal szolnoki sakkozók. így pontveszteség nélkül kezdte az évet a kéttagú női csapat: Kurucsai M.—Hajdú 1:0, Kurucsainé—Komizsár 1:0. L. D. BAJAI SK—MAFC 105—81 (55—48) N(B I-es férfi A csoport. Bp., Kinizsi utca. 400 néző. Vezette: Horváth G., Farkas. BSK: Hosszú (16), AgfaLvy (17), Kovács (25), Likőr (23), Gorjanácz (10). Csere: Szabó (4), Veress (2), Kiss (8). Edző: Kovács József és Schmidt Lajos. A bajai csapat mindjárt magához ragadta a kezdeményezést. A palánk alatt Likár, látványos betöréseiből pedig Agfalvy szerzett pontokat a BSK- nak, a műegyetemisták Pollard tempódobásaival tartották magukat. A folytatásban a bajaiak távoli dobásai is rendre betaláltak. Kovács négyszer, Kiss kétszer, Hosszú egy alkalommal talált a gyűrűbe a félkörön túlról, de ez elég volt a iBSK biztos győzelméhez. Kitűnt: Likár, Agfalvy, Kovács, illetve Pollard (23). A csoport további eredményei: Bp. Honvéd— Körmend 83—75, Csepel—Videoton 126—92, Tungsram SC—Oroszlány 90—74, ZTE—SZEOL-Délép SC 91—80. A bajnokság állása: 1. Bajai, SK 15 13 2 1321—1184 28 2. Csepel 15 12 3 1463—1301 27 3. Körmend 15 11 4 1182—1120 26 4. Bp. Honvéd 14 10 4 1155—1052 24 5. Videoton 15 8 7 1264—1282 23 6. ZTE 15 7 8 1257—1298 22 7. SZEOL-D. 14 6 8 1163—1236 20 8. Tungsram SC 15 3 12 1113—1189 18 9. MAFC 15 2 13 1268—1397 17 10. Oroszlány 15 2 13 1196—1325 17 KECSKEMÉTI SC—SZEOL-DÉLÉP SC 64—63 (35—31) NlB I-es női A csoport. Kecskemét, 300 néző. Vezette: Szécsi, Szabados. KSC: Hegedűs (15), Sütő (6), Kovács (12), Farkas (15), Králik (16). Csere: Pásztor; Kurucz. Edző: Vasvári Károly és Király Sándor. Az első félidőben végig a KSC vezetett, bár a félidő közepén, amikor a szegediek visszaestek, nem sikerült megnyugtató előnyt szereznie. A szünet után a 25. percben a KSC vezetett 45—40 arányban, de fordult a kocka. A sokáig cserepedon ülő szegedi Verasztó három pert alatt négyszer talált be a félkörön túlról, és ezzel a szegediek át is vették a vezetést. A hajrában, amikor Farkas kipontozódott, már padlón volt a KSC, de a szegediek kissé elsiették a dolgot. Az utolsó percben a KSC Králik és Sütő kosarával megfordította az eredményt. • Kovács Klári (10-es) remekül játszott a SZEOLDélép ellen, egyéni betörésekből szerezte pontjait. 0 Kitűnt: Kovács, Hegedűs, Farkas, Králik, illetve: Tarczy, Verasztó, Bánszky. A csoport további eredményei: BEAC—BSE 95— 68 (!), PVSK—Bp. Spartacus 79—57, Tungsram SC —Ganz-MAVAG 108—86. Kecskeméti SC—Alföldi Olajbányász 105—94 (58 —41). NB I-es férfi B csoport. Kecskemét. ÖKÖLVÍVÁS Siker az utolsó hazai mérkőzésen • Kozák (szemben) látványos ökiözésael verte a tatabányai Lukács Z.-t. (Lakosa Zsolt felvételei) KECSKEMÉTI SC— TATABANYAI BÁNYÁSZ 19—9 Kecskemét, 1000 néző. Vezették: Gaál, Pajer. Pontoztak: Andies, Sárközy, Sárkány, Németh. Eredmények, ifjúságiak (elöl a KSC öklözői): 54 kg: Németh J. ellen állj utáni ütésért Szabó J-t a harmadik menetben leléptették. 2—0. 60 kg: Szakállas egyhangú pontozással győzött Horváth Istvánhal szemben. 4— 0. 63,5 kg: Holló okos, célratörő öklözéssel már a második menetben feladásra késztette Gulyást. 6—0. 71 kg: Acs végig jobb volt Szabó Istvánnal, rendre megelőzte, sokkal több tiszta találata volt. A pontozók azonban — sajnos a mérkőzésen nem utoljára! — a vesztest látták győztesnek... 6—2. Felnőttek: 51 kg: Tóth J. nagy csatát vívott Horváth Tiborral, ám a tatabányai fiú keményebben, pontosabban ütött, megérdemelten nyert. 6—4. 54 kg: Vára- di ellenfele belázasodott. 8—4. 57 kg: Kincses már az első percben padlóra küldte Sándort, de aztán visszaesett. Végül a harmadik menetben látványos sorozatokkal biztosan győzött. 10 —4. 60 kg: Konkoly I. első felnőtt találkozóján jobb harmadik menetével bizonyult jobbnak Lukács Lászlónál. 12—4. 63,5 kg: Kozák újból elkápráztatta a közönséget Lukács Z. ellen, rafinált és látványos öklözéssel verte ellenfelét. 14—4. 67 kg: Lénárt remekül állta a sarat az országos bajnok Hideg ellen, ám a tatabányai fiú biztosan nyert; az egyik pontozó mégis a kecskemétit látta jobbnak... 14—6. 71 kg: Kolompár J. érthetően félszegen öklözött a világbajnoki bronzérmes Molnár ellen. A rutinosabb Molnár többször is nagy ütést vitt be, sokkal jobb volt a fiatal kecskemétinél. Ám a bírói ítélet: döntetlen(l). 15—7. 75 kg: Török Tihamér megérdemelten nyert pontozással Kalányos ellen. 17—7. 81 kg: Kovács az 1. menetben feladta Csépányi ellen. 17—9. +81 kg: Kiss ellenfél nélkül nyert. 19—9. Kár volt a sorozatos bírói tévedésekért, mert a találkozó színvonala jobb pontozást érdemelt volna! A kecskemétiek nem szorultak rá a bírák támogatására, ezúttal biztosan, kétséget nem hagyva győztek, és az egy találkozóval kevesebbet lejátszott. 0. Dózsa elé kerültek a táblázat élén. R. I. RÖPLABDA Győzött a KSC KECSKEMÉTI SC— BP. HONVÉD 3—0 (8, 12, 14) NB I-es férfimérkőzés az 1—6. helyért. Bp., Dózsa Gy. út. Vezette: Zsillé, Huszti. KSC: Nagy P., Gyapjas, Vámos, Űjhidy, Lantos, Nyúl. Csere: Szabó Z. Edző: Karagics Mátyás. Kitűnt: Nagy P., Lantos, Nyúl, Szabó Z., illetve Szabó K.. Urbán. KECSKEMÉTI SC—T). DÓZSA 3:1 (—8, 3, 5, 7) DUTÉP SC—DUNAVARSANYI TSZ SK 3—U (9, 12, 13) NB I-es női mérkőzés a 7—16. helyért. Dunavarsány. Vezette: Békési, Legendás. Dutép SC: Crnkovics, Bőtös, Bognárné, Szabó, Horváth, Farkas. Csere: Rozsinszky, Kormos. Edző: Rapcsányi István. TOTÓ A totó 5. nett játókszelvényén szereplő mérkőzések eredményei: 1. Empoli—Ascoli, végeredm. 18 1 2. Empoli—Ascoti I. félidő 13)1 3. Brescia—Internazionale végeredm. 0:1 3 4. Brescia—Internazionale I. félidő 0:1 » 5. Milan—Verona végeredm. 1:0 1 e. Milan—Verona I. félidő 0:0 x 7. Roma—Atalanta végeredm. 4:2 1 8. Roma—Atalanta 1. félidő 132 9. Sampdoria—Florentine végeredm. 3:11 10. Sampdoria—Florenittna I. félidő itix 11. Torino—Como végeredm. 13)1 12. Torino—Como I. félidő 1:0 1 13. Udinese-^-Napoli végeredm. 0J 3 Pótmérkőzések: 14. AvelLino—Juventus végeredm. 1 a x 15. Av.-llino—Juventus I. félidő: 03)x 16. Udinese—Napolt 1. félidő 02 3 MMMMMMNMK MAI MŰSOR MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 16.00: Munkásgyűlés. 16.45: A Vorosi- lovgrádi kórus műsora. 17.15: Átszervezés. 17.45: Hírek. 17.55: Áttérés a nyári időszámításra — tévéjáték. 19.00: Híradó. 19.40: Kis tragédiák — film 2. rész. 20.55: Világhlradó. 21.10: Gyorskorcsolya-világbajnokság. 22.00: őszinte híve ... — film. 23.20: Hírek. 23.25: Filmelőzetes. 0.10: Georg Ots. ÚJVIDÉKI TV: 16.15: Műsorismertetés. 16.20: Sportkrónika. 16.40: Bejelentkezés és intermezzo. 16.45: Tv-napló — magyarul. 17.00: Reklám. 17.05: Akció. 17.10: Tv-napló. 17.30: Gyermekműsor. 17.45: Gyerünk az óvodába — magyarul. 18.00: Dr. Dulittl utazása — magyarul. 18.30: Bemutatjuk önöknek — Ismétlés. 19.00: Információs blokk. 19.15: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv-napló — magyarul. 19.55: Reklám. 20.00: Napjaink — magyar nyelvű műsor. 21.30: Külföldi dokumentumműsor. 22.00: Tv-napló. 22.15: Műsorzárás. SZLOVÁK TV II, MŰSOR: 15.50: Hírek. 15.55: Egy hét a képernyőn — Ajánlóműsor (ism.). 16.15: Belső nyugtalanságunk — Dokumentumfilm. 16.40: Forró napsütésben — Angol természetfilm (ism.). 17.10: A 21. emelet adása — Ifjúsági műsor. 17.30: Maja, a méhecske — Rajzfilmsorozat 96. rész. 17.55: Ifjúsági műlesikló verseny. 18.25: Telesport. 18.30: A hét eseményei magyar nyelven. 19.00: Tv-torna. 19.10: Esti mese (ism.). 19.20: Időjárásjelentés. 19.30: Tv-hlradó. 20.00: Daloló szülőföld "83 — Folklórműsor. 20.30: Alpesi Sl VB — Férfiak óriásműle- sikló versenye. 21.00: Sporttükör. 21.30: Időszerű események. 21.56: Időjárásjelentés. 22.00: Ez történt 24 óra alatt. 22.15: Önöké a szó! — A Televízió árumintavására. KOSSUTH: 4.30—7.59: Jó reggelt! Zenés műsor 8.05“ Műsorismertetés Kb. 8.15: Mai programok 8.20: Mit üzen a Rádió? (ism.) 11.34: A kelletlen leány — Veres Péter regénye rádióra alkalmazva XV/13. rész 11.54: Reklám 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Reklám 12.45: Házunk tája 13.00: Magyar előadóművészek albuma 14.05: Műsorismertetés 14.10: Katonadalok 14.32: Kultúrharc Tiszaszálláson — Papp Dániel novellája 14.55: Édes anyanyelvűnk (ism.) 15.00: Veszélyben — Az Ifjúsági Rádió érdekvédelmi műsora 15.30: Kóruspódium 16.05: Játék-teremtő 16.40: Illik? — Nem illik? 17.00: Exo-mix — Gazdasági magazin 17.30: Találkozás Ferencsik Jánossal 41/ 4. rész 17.58: Nóták 18.15: Hol volt, hol nem volt... A csöpparanyhalacska és a csuka — A kisfiú és a medve — Mese 18.25: Könyvújdonságok 18.28: Műsorismertetés 18.30: Esti Magazin 19.15: BUÉK — 1987! I. rész (ism.) 20.40: Mi a titka? — Eric Leinsdorf művészete 21.30: Amiről a világ vitatkozik 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Mozart-művek Kb. 23.30: Operaáriák 0.10: Himnusz 0.15—4.20: Éjfél után .. . PETŐFI: * 11 4.30—7.59: Reggeli zenés műsor 8.05: Népdalcsokor 8.50: Délelőtti torna 9.05—12.00: Napközben — zenés délelőtt Közben 10.00—10.10: Válaszolunk hallgatóinknak 10.45: Láttuk, hallottuk 11 25—11 30: Világújság 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul 12.10: Operettdalokat énekel 12.25: Kis magyar néprajz — Paraszti borkezelési módszerek 12.30: Lakatos Sándor népi zenekara játszik 12.58: Műsorismertetés 13.05: Siágermúzeum 14.00: Kettőtől-ötig ... A Rádió kívánságműsora 17.08: Újdonságainkból — Népzenei felvételek 17.30: Ötödik sebesség — Ifjúság, politika, kultúra 18.30: Zeneközeiben ... Üjaonságok, régiségek, különlegességek, aktualitások, művészek és művek — villanófényben 19.30: Sportvilág 20.00: Apróhirdetések 20.05—23.00: Show, ami show — Változatok a szórakozásra 23.20—0.14: Noktürn — Éjszakai csevegés Fábián Mártával és Szörényi Leventével 0.15—4.20: Éjfél után 3. MŰSOR: 5.55: Rákóczi-induló 6.05: Muzsikáló reggel 8.05: Műsorismertetés 8.07: Időszaki kiállítások 8.10: Zenekari muzsika 9.00: Madrigálok 9 30: Operaáriák 10.00: Zenekari muzsika 11.04: Barokk muzsika 11.51 Honegger: Dávid király — szimfonikus zsoitár 13.03: Műsorismertetés 13 05: A napimádó — Gáli István regényének rádióváltozata 3/2. rész 13.50: A Mertens Rézfúvós Kvintett játszik 14.12: Operaáriák 14.40: Olasz szerzők műveiből 15.23: Otto Klemperer vezényli a Philadelphiai Zenekart 17 00: Iskolarádió: Orosz nyelv kisiskolásoknak. Zenehallgatás — 4. osztályosoknak 17.30: A Belga RTV énekkara Liszt-kórusokat énekel 17.52. Opera-művészlemezek 13.30: A hét zeneműve — Beethoven: Co- riolan-nyitány (ism.) 19,03: Műsorismertetés 19.05: 20. századi magyar politikusok — Nagy Ferenc 19.35: Janet Baker és Dietrich Fischer- Dieskau (ének) hangversenye a Queen Alisfbetn Hallban 1969-ben 20.43: Sikerlemezek CD-n 21.23: Zenekari muzsika 22.30: Gondolat-jel