Petőfi Népe, 1987. február (42. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-25 / 47. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1987. február 25. BESZÉL ÖN OROSZUL? Nyelvtanulás és fejlődés JÁNOSHALMI TAPASZTALATOK Közművelődés - összevont intézményekben ti Szabó Gábor, a jánoshalmi közművelődési intézmények igazgatója és Vecsei Pál gazdálkodó, a Tanya = hazám című, sikeres amatőr film forgatásán. (Kelemen István felvétele.) Ma már teljesen feleslenes az idegen nyelvek ismeretének jelentőségéről szólni. Nincs gondolkodó ember Magyarországon, aki erről ne lenne meggyőződve. Elég bizonyságul utalni a kísérleti, két tanítási nyelvű gimnáziumokba való többszörös túljelentkezésre, amiről az elmúlt hetekben számolt be a sajtó. A kérdés inkább az: miért nem tudunk — évtizedek óta — jobb eredményeket elérni e téren? A problémát sokan sokféleképpen ítélik meg. Egyesek szerint a „magyar maxima- lizmus” az oka mindennek. A grammatika keseríti meg az idegen nyelveket tudni kívánó, de a ragozási táblázatoktól irtózó kisdiákjaink kedvét. Mások az elmaradott oktatási módszereket, az oktatástechnikai eszközök krónikus hiányát, a torzult iskolai időbeosztást emlegetik. Pazarló óvodapedagógia Kezdjük az óvodánál. Ezekben az intézményekben nem áll még rendelkezésre jól használható metodika és elég szakember. Általában helyi kezdeményezésre, kísérleti jellegű nyelvtanítás folyik csak óvodáinkban. Megmutatkozik: milyen pazarló az óvodapedagógiánk. Igen fogékony évek sikkadnak el úgy, hogy a gyermekek — legalábbis alapszinten — nem ismerkednek meg idegen nyelvvel! Az általános iskolában — 1982 óta már az alsó tagozat 4. osztályától — az orosz nyelv oktatása kötelező. Valami azonban nincs rendjén ezzel a gyakorlatilag ötéves képzéssel. A diákok 60 százaléka — egyes felmérések még ennél is magasabb arányt mutatnak — passzívan üli végig az órákat. Azután naponta találkozhatunk olyan esetekkel, hogy még évtizedes orosz nyelvi íképzést kapott — főiskolát vagy egyetemet végzett — szakemberek is csak alapszavakat ismernek; mondatformálásra, társalgásra nem képesek. Mindez igen sajnálatos tény, különösen, ha tudjuk, hogy — állítólag — az utóbbi években már egyre felkészültebb tanárok tanítanak iskoláinkban. A több nyelv oktatására esetleg fakultatív alapon van lehetőség az általános iskolákban. Azonban csak kevesen — a megfelelő korúak két-három százaléka — tanulnak két idegen nyelvet. Különösen a falvakban kevés a szakember. Alacsonyak — legalábbis a magánoktatáshoz képest — az óradíjak, s így nem ritka, amikor jól képzett tanárok szabadpályán folytatják az oktató munkát három—négyszeres „fizetésért”. A középiskolákban egyébként a tanulók körülbelül 55 százalékának van lehetősége, hogy idegen nyelvekkel foglalkozzon. Csak a vendéglátósok A szakmunkásképzésben rendkívül rossz a helyzet. A hallgatóknak csak két-három százaléka — általában a vendéglátás utánpótlása — tanul alapfokon németül, angolul vagy franciául. Az iskolán kívüli idegen- nyelv-oktatást a falvakban leginkább a művelődési házak és a könyvtárak, a városokban a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat szervezi. Mind az intézmény-hálózatnak, mind az értelmiségi szervezetnek gondja, hogy a jogszabályok szerint a magánoktatás óradíjának felét tudják csak fizetni. Vagyis a lehetőségeknél jóval kevesebb szakemberük van, s a szükségesnél kevesebb kurzust indíthatnak. Súlyos probléma, hogy mindkét szervező bevételének -komoly tétele a tanfolyamért kapott összeg. Ezért a részvételi díjak nagyon magasak, kisfizetésű értelmiségiek, diákok már csak ezért is kizáratnak a szervezett iskolán kívüli oktatásból. Örömtek dolog viszont, hogy jó néhány vállalat, intézmény saját tanfolyamot szervez: a jelentkezők munkaidő-kedvezményt és sok esetben teljes költségmentességet kapnak. Előremutató kezdeményezés, hogy egyre több nyelvi tábort hirdetnek a közművelődés intézményei a legkisebbeknek, ahol kötetlen formában, nemcsak tanulják, hanem beszélik is a nyelvet. Más probléma, hogy egy-egy tábor tematikája és az iskolai nyelvi tanterv anyaga ritkán van összhangban. A táborlakóknak nincs társalgási szókincsük. Átgondolt programot Ilyen oktatási struktúrával nem sok esély van arra, hogy például az ezredfordulóig a „hűség egy nyelvén beszélő” Magyarország „nyelveken is szóló” lehessen. Mi a teendő? Átgondolt, a realitásokkal számoló hosszú távú fejlesztési program kellene végre. Nem feledve művelődés- és oktatáspolitikánk alapvető elveit, például, hegy minden gyermeknek megközelítően egyenlő lehetőséget teremtsünk ismeretei megszerzéséhez. Sokan vannak ugyanis manapság, akik bokrosodé problémáink mielőbbi megoldását így gondolnák: akiknek van, azoknak még adjunk (mert a hatás, az eredmény biztosan nem marad el), a többitől vegyük el a maradékot is (mert a valamivel több is csak kevés). Szerintem más területen kell próbálkozni. A pedagógus, az óvónő-, a tanító- és a tanárképzés területén. Vonzóvá kell tenni a nyelvtanári pályát. Persze nem úgy; hogy az eddigi fehér köpeny helyett ők hímzettet viselhetnek. Reálisan kell fizetni a nyelvtanárokat (is.) Az óvodában igen nagyoka tartalékok. Az általános iskolákban pedig szükséges végre a fakultáció feltételeinek tényleges megteremtése a 7 —8. osztályban. A középiskolákban is megfelelő súllyal kell kezelni a kérdést. Ha nem is jelentenek teljes megoldást, mindenképpen fontosak — reméljük, hamarosan Bács- Kiskun városaiban is alakulnak ilyenek — a két tannyelvű gimnáziumok. Jó lenne persze felelős előkészítéssel elkerülni a szellemi arisztokrácia újraszülését. Leszámolni a mesékkel Végül le kell számolni mindazokkal az álmokkal ás mesékkel, amelyekkel egyesek elkápráztatták a szótárazás- tól, ragozási táblázatok böngészésétől irtózó nebulókat: miszerint a nyelvtanulás könnyed és gyors folyamat, amellyel — ha az embernek van egy jó magnója — akár alvás közben is lehet haladni. Tudatosodjon végre széles körben, hogy ez kemény erőfeszítést igénylő „munka”, amely az iskolai oktatásban való részvétel mellett önképzést is követel. Ma, amikor nagyon sokat beszélünk a reformokról, a műszaki haladásról, az innovációról, fontos, hogy tudjunk tanulni másoktól, vagyis ne legyünk elzárva a nagyvilágtól, az újtól, a korszerűtől. És nemcsak a kutatónak, a politikusnak, vagy a külkereskedőnek van feltétlenül szüksége a közvetítő nyelv (ek) re. Szükséges — a többi között — az ipari, a mezőgazdasági munkásnak — aki például külföldön dolgozik —, kívánatos a kereskedelemben, a vendéglátásban, és az élet számos más területén. Farkas P. József Az MSZMP Központi Bizottsága 13 évvel ezelőtt bocsátotta ki a közművelődésről szóló határozatát, az Ország- gyűlés pedig két esztendőre rá ugyanerről törvényt alkotott. Azóta a közművelődés irányítói, felelősei ezt tartják szem előtt a feladatok kijelölésénél. A közművelődésről, annak gyakorlatáról Szabó Gábor, a jánoshalmi közművelődési intézmények igazgatója így vélekedik: — E törvény legnagyobb erényének azt tartom, hogy tisztázta a közművelődés célját, funkcióját. A korábbi parttalanság helyébe megszabta azokat a kereteket, amelyeken belül konkrét programokat tervezhetünk és valósíthatunk meg. A kultúra demokratizálása révén pedig a szocialista demokrácia jobb kiteljesedéséhez járult hozzá. Támogatják a kezdeményezéseket — Mint népművelő, szerencsésnek mondhatom magamat, hiszen húszéves pályafutásom alatt a szakma szinte valamennyi területén dolgozhattam, az egyszemélyes művelődési háztól a városi módszertani központ vezetésén át a megyei szintű irányítói munkáig. S ez alatt rengeteg hasznos ismeretre és tapasztalatra tettem szert; mégpedig nemcsak a szakmához tartozó kérdésekben, hanem az állami irányítás oldaláról is. Persze ez utóbbi nem mindig szerencsés a népművelő számára (mostani munkahelyemen sem sorolják az erények közé). Úgy tapasztalom: az ember bizonyos dolgokról minél többet tud, annál gyakrabban támadhatnak konfliktusai az olyan Irányítókkal, akik annak ellenére. hogy egyes kérdésekben kevésbé tájékozottak, a hatalmuk biztos-tetta jogon nem tűrik, hogy megkérdőjelezzék a hozzáértésüket. — Egyébként nem pamaszikod- hatom. mind a gazdaságok, mind a nagyközségi közös tanács részéről támogatják a helyi köz- művelődés ügyét. A pártfogplás leginkább anvagi tekintetben valósul, meg. Minden előremutató, új dolgot kezdeményezést elfogadnak, támogatnak. Különösen az amatőr együttesek (a népi együttesek, a kórusok, a fotó- és filmstúdió) tevékenységét finanszírozzák kiemelkedően. Segítségük nélkül nem lenne életterük az ilyen közösségeknek. A jóindulatú. segítőkész erkölcsi támogatás is elkelne a helyi közművelődés irányítóinak. Főleg az ellenőrzést gyakorló felettes szerv részéről. A tanácsi irányítás korábban közvetlen beavatkozással valósult meg, sőt az sem volt ritka, hogy a közművelődési munkát érintő testületi döntést egyetlen testületi tag elfogult szándéka, törekvése alapozta meg. Ilyenkor a népművelő irányító jogköre csorbult, szakmai elképzeléseit pedig nem minden esetben tudta megvalósítani. Ez a gyakorlat a szakmai hozzáértés fontosságát kérdőjelezte meg a közművelődésben. Szép és izgalmas — Három és fél esztendővel ezelőtt szép és izgalmas feladat megoldására hívtak Jánoshalmára, a közművelődési intézmények igazgatására kértek fel. Általános (iskolával összevont) művelődési központok működéséről már volt tudomásom; de az olyanról, hogy a művelődési intézményeket vonták volna össze egységes irányítás alá, korábban nem hallottam. Ez az együttes Jánoshalmán a művelődési központ, a sportcsarnok és a „C” típusú könyvtár közös irányítását jelenti. Az integráción belül minden intézménynek külön vezetője van, akik teljes szakmai önállósággal dolgozhatnak. A közművelődési intézmények igazgatójának pedig koordinációs szerepe van. Ebben az újszerű megoldásban fantáziát láttam, s készséggel tettem eleget a meghívásnak. — Az integráció 1980-ban alakult olyan megfontoLásból. hogy az eddig egymástól függetlenül működő intézmények széttagoltsága megszűnjék, és egységes Irányítás alá kerülve felszámolódjék a munkákat bonyolító, egymás közötti huzavonákat szülő gyakorlat. Az integráció első három éve alatt azonban érdemleges haladást nem lehetett elérni. Az integráció akkori irányítója meddő vitákba kényszerült a tanács illetékeseivel, és ennél fogva az értelmes egyesülés csak részlegesen valósulhatott meg. Közösségteremtés * * — A közművelődési törvény feladatul határozza meg, hogy az amatőrmozgalmat segíteni, fejleszteni kell — mondja Szabó Gábor. — Fokozottan szükség van erre napjainkban, amikor elég nehéz közösségeket, különösen alkotóközösségeket létrehozni. Ezek kialakításában az amatőr művészeti mozgalomnak óriási szerepe van. A már eddig is kiválóan működő amatőr közösségek mellett — a helyi termelőüzemek megértő támogatásával — létrehoztuk a fotó- és filmstúdiót, amely az utóbbi két év alatt megyeszerte, sőt országosan is ismertté vált. A stúdió közössége legfontosabb feladatának tekinti, hogy nyomon kövesse a település életének rezdüléseit, azokat fotón és mo zgófIlimen megörökítse, s a nagyközönség nyilvánossága elé tárja. * Az idei közművelődési tervet nemrég fogadta el a helyi tanács végrehajtó bizottsága Jánoshalmán. Az egész tervre jellemző a nyitottság, amelyben a kötetlenebb, szabadabb formákat, megoldásokat részesítik előnyben. Südl Bertalan KÉPERNYŐ Nézzük együttl Egyre jobban reklámozza műsorait a Magyar Televízió. Magam iR átkapcsoltam néha a kettesre a Híradó előlit bejátszott képsorok hatására. Igyekeztem szabaddá tenni magamat, ha egy-egy érdekes részlet a sugárzás előtti napokon felkeltette egy-egy tévéjáték iránt az érdeklődésemet. A Nézzük együtt kedves műsoraim közé tartozik. Bevallható: olykor a kínálatnál ,is jobban érdekel az ajánló. Esetenként megváltoztatja a róla bennem kialakult képet ízlése, stílusa, magatartása. Legutóbb Balázs Péter próbálta kerek egésszé, mondhatnék, kis műalkotássá formálná feladatát. A népszerű slágerrel szólván, mindenki másként csinálja, más-mát keretbe illeszti javaslatait. A gyakran szerepeltetett színész mintegy modellnek tekintette családját és jelképesen megajándékozta szeretteit számukra kedvesnek vélt műsor ajánlásával. Vigyázott arra, hogy mindenki kapjon valamit, ezzel is jelezve: a televízió is gondol minden korosztályra. Az üigy azonban nem ilyen egyszeri}. A miinap a Tenkes kapitánya ki tudja hányadik ismétlését dicsérte régóta nyugdíjas bácsi. A sí- világbajnokság mindig a készülék előtt találja középkorú hölgy- ismerősömet aki életében egy percet sem töltött sportpályákon, sílécet csak kirakatban látott. HdSszú életet kívánok a Nézzük együtt! műsorajánlatnak. Abban a reményben, hogy évek múltán egyszer vidéki ember ajánlatára is kíváncsiak lesznek. Az eddigi kínálatokat szinte kivétel nélkül a pesti körutak és a budai villiansgyedek környékéről toborozták. * A megformálás, a megjelenítés módja, a játék, a (mondandó kerete is kiválthat tartós érdeklődést. A Hatvanhat évek óta tartja imagát, pedig sclkan kifogásolták: olykor kényszerűen túlzott leegyszerűsítései torzíthatják a valóságképet. Talán pontosabb témameghatározással elkerülhetnék a sokat markolás veszélyeit. A megszólalás lehetőségei azonban mindenért kárpótolnak. A nyilvánosság, ha úgy tetszik, a Nyilvánosság demokratizálódási folyaimaitiaiiiní.c, életképesebb népgazdaságunk ösztönzője gyorsítója lehet. Nemcsak nálunk! A Panoráma most a nagy szomszédunknál kibontakozó változásokat érzékeltető képsorokkal segítette naprakész tájékozódásumkait. Felhasználva lapunk nyilvánosságát. magam megkérdezem a tisztelt illetékeseket, noha tudom, hogy vannak olyan megváltó ztnt- haltatlam élet tények. mint például a naoidíi és a „jrétegműsnr” -besorolás. Nos. hiába került Brüsz- szel-bsn a világ 12 legjobb fl’rmie közé A nagy ábránd, hiába időszerűbbek gondolatai. mint valaha, Jean Renoir 1937-ben forgatott filmje csak egv primitív krimi után kerülhetett a képernyőre. Ebből is látszik, hogv a tévében is könnyebb á’tai’ában beszélni az ízlésformáléraról. mint azt következetesen érvényesíteni... Heltal Nándor n mondom, hogy ha nem volna ez az Amerika — fel keltene találni. Mindig meglepi a világot valami extra dologgal. Az egyik legújabb — mint általában — rendőrségi ügy, de most a „szelídeb b” kategóriáról. Ebben nem lőnek agyon senkit, csak ... elveszik a másét. Mégpedig a hippik a macskáktól az eledelt. Arra figyelt fel tudniillik a rendőrség, hogy az VSA keleti és nyugati na0V- városaiban feltűnő mértékben növekedett az utóbbi időben a macskaeledel-fogyasztás. Minthogy a cicák köbtartalmában, fajsúlyában lényeges változás nem történt, gyanút fogott a po- licáj: ha a macskák nem esznek többet, mint egyébkor, miért fogy rohamosan a „catnip” — a macskaeledel — a kereskedelemből? Itt bűntény forog fenn — erre a következtetésre jutottak. A rendőrségi technikai civilizáció minden vívmányát bedobták a nyomozásba, s meglepő eredményre jutottak. A hippik vásárolják fel fontszámra a „catnip”-ot. Előbb bizonyára azt gyanították, hogy ezek a galamblelkületű, virágot szagolgató, kolduspuritán istenteremtményei hasonszőrű elhanyagolt, elhagyott macskalényeket is- tápolnak a macskaeledellel, s lelencbe vesznek ilyen cicusokat. Megosztják velük a természet lágy ölét, s mivel ugyancsak magukhoz hasonló dologtalan állatkákról van szó, amelyeknek nem fűlik foguk az egérfogáshoz — eltart„Catnip” ják őket „catnip”-pal. Ez a nyom azonban hamisnak bizonyult. Amikor ugyanis barátságos elbeszélgetésre felcsíptek néhány, macskaeledelt vásárló hippit, s firtatták szociális érzületük mélyebb rugóit, kiderült, hogy nem cicáknak veszik ökelméék az eledelt, hanem eská használatra. Mert mivelhogy felfedezte valamelyik szemfülesebb hippi, hogy a „catnip” hatása ugyanolyan, mint a marihuána nevű kábítószeré, csak valamivel többet kell belőle fogyasztani, azaz elszívni cigarettába bedolgozva, vagy pipázva. Ez tehát a pucér valóság. De mikor az ember a megrendülés első pillanatait kiheveri, rögvest meditálni kezd. Hogyan is jutott erre a felfedezésre az a bizonyos hippifiú vagy hippilány? S milyen jó, hogy annakidején a bibliába is beleszagoltunk, mi — korosodó generációbeliek. A régi történetek is hozzásegítenek modern jelenségek megfejtéséhez. Mert ugyebár gondoljunk csak a Tékozló fiú esetére, aki egy szép napon megunván ősei háza- táját, köszönés nélkül olajra lépett. Ha az akkori — természetjáró, vagy ismerd meg más hazáját — mozgalom részleteiben homályba is veszett előlünk, abból, hogy a Tékozló fiú még a disznó elöl is elette a moslékot, következtetni is lehet. Arra is, hogy erőt vett rajta valamiféle ókori hippi attitűd. Jobb szerette a müszegénységet, mint a munkát, s ruházkodását is rábízta arra, aki a mezők liliomát öltözteti. Minthogy liliomszagolásból akkoriban sem lehetett megkeresni a kosztpénzt — megéhezvén ö is az állatvilághoz folyamodott. Megette a disznó eledelét. Most már kétszer se kell mondani, hogy a felfedezd amerikai hippi a macska- eledellel is így járhatott először. Kopogott a szeme az éhségtől, s bamba kódorgója közben megpillantotta valahol a macska tányérjában a „catnip"-et. Meglátni és megkívánni egy pillanat műve volt. Aztán — midőn elköltötte a cicaétket, továbbra is éhes maradt, s ezt esetleg olyan bódulatnak érezte, amilyet a marihuána idéz elő. Majd ismétlés után kiderült, hogy valóban kábítószer- hatása van a macskaeledelnek ... A többi már könnyen ment. Ismerjük az amerikai propagandaérzéket... Csak erre most szegény VSA-macskák fizettek rá... Mert akármilyen jámbor lények is a hippik, bármennyire nem ártanak sem a légynek, sem a szappannak, s napjaikat a mankó temetésével töltik méla szelídségben, életeszményüknek — munka nélkül — csak mások rovására élhetnek. Ez esetben is: különleges élvezetükért a macskák szájából eszik el a falatot. Tóth István Indián kultúrák A madridi Amerika Múzeum indián kultúrákat bemutató gyűjteményéből látható válogatás a Magyar Nemzeti Galériában. A március 20-áig megtekinthető vendégtárlaton több mint félezer kerámia, arany- kincs és kőtárgy ad áttekintést a Mexikó és Peru közötti terület indián művészetéről, az Amerika felfedezését megelőző, úgynevezett pre- kolumbián kultúráról. Képünkön: homlokmaszk — fa, plikróm, opercula, réz és vasbádog anyagokból.
