Petőfi Népe, 1987. február (42. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-24 / 46. szám
1987. február 24. « PETŐFI NÉPE • 5 A NÉVJEL MÉG KEVÉS Minőségi törekvések a Minőségi Cipőgyárban • Akárcsak a megye többi forg aj ma zóhely én, a kecskeméti Kéttemp- lom közi cipőboltbain is többet veimének a Minőségi Cipőgyár jó minőségű termékeiből. (Tóth Sándor felvétele) Idiejövet, míg hónak ásóikat kerülgettem az utcán, nem gondoltam, hogy a Budapesti Minőségi Cipőgyárban február első hetében a termelés naptárát már nyárra, sőt jövő télre igazították. Készülnek a szandálok és azoik a lábbelik, amelyeket — a vevőkön kívül — jövő illyenkori január és február tesz majd igazán próbára. fiégi gépek helyett újak Számíthatnak-e a piac elismerésére az itt gyártott termékekkel? A fő kérdés változatlanul ez. A másik ennek mintegy ikertestvére: Milyen helyzetben kezdte 1987-et az a gyár, amelynek árui eljutnak Bács-Kiskun megyébe is, és amelynek nevében is benne van: minőségi? Vásárhelyi Pál műszaki vezérigazgató-helyettes válaszol: — A VI. ötéves tervi műszaki fejlesztéssel megalapoztuk mai munkánkat. Akkor a régi gépek 60 százalékát újra cseréltük. így tavaly már 900 ezer pár lábbelivel részesedtünk a hazai forgalmazásból. Ennek 0,6 százalékát küldte vissza minőségi hiba mia- att a kereskedelem. Lehet vitatni, hogy ez — az 5400 pár — sok-e vagy kevés. Nemzetközi összehasonlításban az elfogadott tűréshatáron belül van. Ahhoz képest, hogy 8—10 éve a tőlünk való cipők 5—6 százalékának még levált a talpa, a helyzet nem olyan rossz... — De nem is jó! — Exportcikkeink fogadtatása mást mutat. Tavaly 700 ezer pár cipőnket értékesítették nyugati piacokon, anélkül, hogy azok közt egy rosszat is találtak volna. Kecses csizmák — és az időjárás ? — A kül- és az itthoni forgalmazásra készült cipők minősége ennyire eltérő? — Igyekszünk csökkenteni a különbséget. A belföldi eladásra évente gyártott 100 ezer pár női és lánykacsizmát is a BIMEO •— egy pártatlan minőségvizsgáló szervezet — ellenőrzi itt, a vállalatnál. Talpleszakítási és kéregtapadási próbát végeznek. Bár a sarokerősítéshez hasonlóan több problémát már megoldottunk, korántsem állítom, hogy minden rendben. — Vevők és eladók óhaja: „Legalább annyira tartósak, hó- és vízállók, lennének a női csizmák, mint amennyire szépek!” — Valóban, a Minő női cipői és csizmái kecsesek, vékonyak (az utóbbiak hosszúszárúak), de inkább csak száraz, hideg időben való viselésre jók. Édesapámtól hallottam, hogy régen a nők hócipőben, a férfiak meg kalucsniban jártak. Ezeknek az ódivatú lábbeliknek a helyébe a hótaposó csizma „lépett”. Vastag formatalpa és meleg bélése védi a lábat. Mindemellett a divatos csizmák gyártásánál is figyelembe vesszük az utcai és az időjárási körülményeket. A februári pécsi börzén — a gyártók és a kereskedők első idei találkozóján — bemutatunk olyan csizmákat, amelyeknek a járófelületét már nem 3 milliméteres műainiyag, hanem fél centiméteres import bőrlemez formatalppal gyártjuk. Szó van arról is, hogy kipróbálunk egyéb technológiai módszereket, és másfajta ragasztókat használunk. De a csizmák és cipők minősége nemcsak rajtunk, termelőkön múlik... — Hanem? — Javaslom, menjen le az üzembe! Ott több mindent megtudhat. A gondok hátterében a háttéripar A tűzöde nagy terem. Gép gépet ér. Két gyártószalag dolgozói munkaversenyben állnak egymással. Tavaly, mind a két félévben, a 112-es termelt jobban. Ok lettek az elsők. Hibátlan termékeket adtak ki a kezükből. Jó ezt hallani a példamutató közösség Münnich Ferenc brigádjának vezetőjétől, Barta Sándornétól. Szavai nyomán az is kiderül: igen gyenge a hazai cipőgyártás háttéripara. — Hol a sarok, hol a talp, hol pedig a felsőbőr hiányzik. Ilyenkor türelmetlenek vagyunk. Dolgoznánk, de nem tudunk. Lessük, mikor jönnek már a szállítók. Az import ragasztó jobb, viszont drágább. A hazai kínálaton látszik, hogy nincs konkurencia. A bőrről meg hosszan lehetne beszélni... — Csak tessék! NézzemegakülkereskedŐ is, hogy milyen bőrt vesz! — A magyar marha- és .sertésbőr kemény. Nem jó a Kikészítése sem, nem hasítják Megfelelően vékonyra. Annak, hogy végül milyen lesz egy cipő, sok oka van. Kezdve attól, hogy a legjobban felkészült külkereskedők választamaik-e mindig a külföldön felkínált nyersbőrök közül, a szállításon át, nem kevés a kockázat a minőséget illetően. Egy hajóút alkalmával például összetaposták a nekünk küldött bőrt. Nemrég pedig megfagyott egy kamionnal érkezett bőrszállítmány. Vagy itt van ez a fehér brazil bőr — mutatja Bartáné —, azért hozták, hogy 95 ezer pár masnis cipőt készítsünk belőle szovjet exportra. Óvatosak vagyunk! Csak a javát használjuk fel. A bőr egy részén ugyanis ágkarcolások és ostorcsapások nyomai. Ezek a csíkok a bőr kaptafára feszülésekor meglátszanak. A festéket egyenetlenül szórták rá. úgyhogy helyenként felpúposodik. Miért nem vette észre ezeket a hibákat már kint — külföldön — a külkereskedő?! A brigádvezető asszony jogosan neheztel, hiszen egy-egy áru társadalmi munka eredménye. Hetedíziigliem bnnme van mások tudása és felkészültsége is. A Minőségi Cipőgyár termékeiért sem csupán azért fizetnek a piacon, mert a cipőben vagy a csizmában ott a vállalat névjele. Elsősorban a minőség számít! Kohl Antal .ív- g -s m A szovjet gazdaság reformja s A Szovjetunióban a nemzeti jövedelem 1986-ban 4,1 százalékkal, az ipari termelés 4,9 százalékkal gyarapodott. Ez utóbbin belül a termelőeszközök gyártása 5,2 százalékkal növekedett. Bár elbizakodottságra nincs ok, az eredmények azt mutatják, hogy kezdi éreztetni hatását a gazdaság radikális reformja. KÖZPONTI TERVEZÉS — VÁLLALATI ÖNÁLLÓSÁG A szovjet gazdasági reform elsősorban a központi tervezés és a vállalati önállóság kérdését érinti. A központi tervezés ma már nem határozza meg a konkrét vállalati terveket, amelyek ily módon a partnerek közvetlen kapcsolatai és megrendelései alapján alakulnak ki. A nehéziparban a központi döntések száma természetesen kisebb mértékben csökken, míg ä fogyasztási cikkeket gyártó ágazatok az ■eddiginél jóval nagyobb mértékben igazodhatnak a közvetlen kereslethez. Az idén már az egész könnyűipar ilyen feltételekkel működik, kötelező tervszámokat csak a gyermekek és a nyugdíjasok részére gyártott áru- választék biztosítására írnak elő. A szovjet ipar minden ágazata arra törekszik, hogy önfinanszírozó lehessen. A vállalati önállóság bővítése persze együttjár a felelősség növekedésével is. Ebben úttörőszerepet játszott a Lada Autógyár, és a szúrni kőolajvegyészeti berendezéseket előállító egyesülés. Szumiban például sem a termeléshez, sem a rekonstrukcióra, sem a korszerűsítésre és bővítésre nem igényeltek pénzt az állami költségvetésből, hanem saját erejükből fedezték kiadásaikat. Mivel a vállalat néhány évre előre tudja, hogy nyereségének hány százalékát fizeti be a költségvetésbe — a szúrni egyesülést 30 százalékra kötelezik —, a fennmaradó részt felhasználhatja a kollektíva termelési és szociális céljaira. Ezeket az eszközöket nem vonják el, de nem is támogatják a vállalatot, amely csak saját jövedelméből, illetve —ha szükséges — bankhitelből gazdálkodhat. A Szumiban és Togliattiban két éven át folytatott kísérletek után hasonló elvek léptek életbe öt nagy ágazatban. A továbbiakban az önfinanszírozás kiterjed az ipar egészére. Természetesen ezt nem tudják azonnal megvalósítani, mivel a vállalatoknak mintegy a 15 százaléka nem rentábilis. A rosszul felszerelt kisüzemek egy része csatlakozik az egyesülésekhez, más részüknél korszerűsítenek. A harmadik csoporttal pedig közölték, hogy belátható ideig — például öt évig — megmarad fejlesztési támogatásuk, de progresszívan csökken annak megszűnéséig. A TERMELÉS ÉS A KERESETEK ALAKULÄSA Fontos probléma a dolgozók keresete és munkája eredménye közötti egyenes összefüggés megteremtése. Eddig a kereset 90 százaléka garantált volt, s csak 10 százalékát határozta meg a termelés hatékonysága. A bél növelésére fordítható összegek szinte kizárólag a költségvetésből származtak. E rendszer megváltoztatásának első komoly lépéseként átlagosan 25—30 százalékkal felemelik a bérkategóriákat. Az intézkedés 75 millió embert érint. Az emelés nem központi eszközökből, hanem vállalati pénzekből történik majd. a külgazdaság ÉS A SZOLGÁLTATÁSOK A reform a többi között a külgazdaságot is érinti. A vállalatoknál devizaalapot létesítettek, amelyet a cégek a saját belátásuk szerint használhatnak fel külkereskedelmi szerződések megkötéséhez. Módjukban áll majd a vállalatoknak, hogy devizahitelekhez is hozzájuthassanak. Néhány nagyüzem pedig jogot kap arra is, hogy önállóan jelenjen meg a világpiacon. Észrevehetőek a változások a szolgáltatási szférában is. Törvény született az egyéni munka- tevékenységről, a magánvállalkozásról. Ezt a tevékenységet megfelelő keretek között tartják, például nem engedélyezik bérmunkások foglalkoztatását. A törvény az egyéni munkatevékenység bővítését a helyi hatóságokra bízza a helyi szükségletek figyelembevételével. A MAGYAR TAPASZTALATOKRÓL Az átalakítás során nem hagyják figyelmen kívül más szocialista országok, köztük Magyar- ország tapasztalatait sem. A szovjet sajtó sokat cikkezik a magyar szövetkezetekről, a szerződéses vendéglátóipari létesítményekről, avagy a taxis vállalkozásokról: a City- és a Buda- taxiról. A mezőgazdasági szakemberek pedig hasznosnak tartják olyan Iparszerű mezőgazda- sági termelési rendszerek átvételét, mint amilyen a bábolnai. MEZŐGAZDASÁG Nem mellékes melléküzemágak Ha romlik is a termelés jövedelmezősége, megélünk az alap- tevékenységből — állította büszkélkedve tsz-vezető Ismerősöm. Meglepő a kijelentés, hiszen a termelőszövetkezeti mozgalom már régen túl van a nem mező- gazdasági tevékenységek adminisztratív korlátozásán. Kétségtelen, volt idő, amikor a fenti megállapítás valóban sikernek számított, s a „suszter maradjon a kaptafánál” elv szerint a nagyüzemek tevékenysége jobbára a mezőgazdasági termelésre korlátozódott. Ezt persze a hagyományok soha nem indokolták, hiszen a kedvezőtlenebb természeti adottságú vidékeken mindig is foglalkoztak az emberek nem mezőgazdasági munkával. Kezdeti lendület Ez voltaképpen gazdasági kényszer volt régen is, és ma is az, hiszen a silányabb termőképességű földeken soha nem lehetett annyi jövedelmet előállítani, amelyből biztonságosan megélhettek a föld művelői. Manapság ez annyiban módosult, hogy a mezőgazdasági alaptevékenység jövedelmezősége lényegesen gyengébb, mint az ipari, szolgáltató tevékenységé. Ez az egyik oka annak, hogy a legutóbbi évtizedben látványosan bővült a mezőgazdaság ipari, szolgáltató tevékenysége. A VI. ötéves tervidőszak első éveiben a növekedés elérte az évi 20 százalékot, számottevően megelőzve az alaptevékenység fejlődési ütemét. Ezen persze aligha lehetett csodálkozni, hiszen a közgazdasági szabályozás kifejezetten ösztönözte a nagyüzemek ipari, szolgáltató tevékenységének bővítését. Az eszközigényes állattenyésztési ágazatokban csupán 2—3 százalékos eszközarányos nyereséget tudtak elérni a gazdaságok, az ipari, szolgáltató tevékenységeknél ennek a többszörösét. Az persze igaz, hogy a nagyüzemek többsége nem a korszerű ipart honosította meg, hanem más célra készült épületekben — például istállókban, szérűkben — jobbára elavult gépekkel kezdték meg a termelést. Ez a tény azonban nemcsak hátrányokkal járt, hanem előnyökkel is, hiszen ha elmaradtak a drága beruházások, azok amortizációjával sem kellett számolni, így — ha szerényebben is — nőtt a jövedelmezőség. Az ipari, szolgáltató tevékenység bővülése jó volt a tagoknak is, hiszen újabb munkahelyek teremtődtek, a falusi asszonyok, s a korábban városba járó férfiak munkaalkalmat találtak lakóhelyükön. Az átlagosnál jóval nagyobb jövedelmezőség egyik következménye az lett, hogy az ipari, szolgáltató tevékenység a mezőgazdasági termelésre is jótékony hatással volt, hiszen a növekvő nyereségből az alaptevékenység is fejlődhetett. A megtorpanás okai Általánossá vált tehát a mezőgazdaság ipari, szolgáltató tevékenysége, olyannyira, hogy a termelőszövetkezetek V. kongresszusán ismeretett adatok szerint 1985-ben 66 milliárd forint volt a termelés értéke, s a szövetkezetek összes termeléséből 37 százalékkal részesedett. A nyereségnek ennél is nagyobb arányát — megközelítően a felét — adta. Erről pontos adatokat meglehetősen nehéz találni, hiszen már a gazdaságok egy részének év végi beszámolóiban kozmetikázott számok szerepelnek; az általános költségeknek ugyanis tekintélyes hányadát az ipari, szolgáltató ágazatokra igyekeznek terhelni. A nagyobb jövedelmezőségű ágazatok ezt elviselik, ugyanakkor más, az alaptevékenységhez tartozó termelő egységek jövedelemelszámolása is szívderítőbb lehet. A korábban melléktevékenységnek nevezett ipari, és szolgáltató ágazatok korántsem mellékesek a gazdaságokban, sőt éppen a biztonságosabb megélhetést szolgálják. A legutóbbi években azonban a nagyüzemi vezetők legnagyobb bánatára megtorpant a fejlődésük. S ez éppen akkor következett be, amikor már mindenütt zöld utat kaptak, s a jogi szabályozás is csaknem mindenféle vállalkozást lehetővé tett a mezőgazda- sági nagyüzemekben. A megtorpanásnak persze nem is „elvi” magyarázata van, hanem gazdasági. Csak néhány a sok közül: a termelőszövetkezetekben építőipari részlegek alakultak, de közben megcsappantak a beruházások, s az építők nem találtak elég munkát maguknak; mérséklődött az ipari üzemek kooperációs készsége, elmaradtak a mezőgazdasági ipari és szolgáltató ágazatok megrendelései; teret hódítottak a kisvállalkozások,, s ezek a számukra kedvezőbb szabályozás miatt olcsóbban tudtak vállalkozni egy-egy munka elvégzésére. A sort még lehetne folytatni, de minden újabb ok következménye az erőteljesebb verseny, végül az ipari, szolgáltató tevékenység megtorpanása. Ezt mai állapotában meglehetősen néhezen viseli a mezőgazdaság, hiszen az ipari termelés fékeződése akkor lett érzékelhető, amikor az aszály is szorította a gazdaságokat, s így annak ellensúlyozására éppen az ipari tevékenység fejlesztésével lehetett volna vállalkozni. Ennek is következménye, hogy a termelő- szövetkezeteknek több mint harmada nehéz pénzügyi helyzetbe került, s ezekben ma már az egyszerű újratermelés feltételei sincsenek meg biztonságosan. A kiút: szolgáltatások Kétségtelen, hogy a mezőgazdasági nagyüzemeknek szükségük van az ipari, szolgáltató tevékenységekre, ugyanakkor rövid idő alatt az sem várható, hogy a verseny lanyhul, s a megrendelések özöne zúdul a gazdaságokra. Sokkal inkább' ennek az ellenkezőjére lehet számítani, s ez újfajta taktikát követel a gazdaságoktól. Az ipari termékekkel való ellátásban és a szolgáltatásokban sok még a hiány és a rések „betömése” újabb lehetőségeket kínál a mezőgazda, ság ipari, szolgáltató tevékenységének fejlesztéséhez. Ez persze nemcsak üzemi elhatározás dolga, hiszen a hiányzó termékek gyártásával, a szolgáltatások bővítésével csak akkor érdemes foglalkozni, ha azok ellenszolgáltatása — vagyis az áruk — legalább szerény nyereséget hoz. Ez ma még nem minden terméknél, szolgáltatásnál van így, s a fejlesztést ez is akadályozza. Egyelőre azonban még a meglévő lehetőségek sincsenek kihasználva. V. Farkas József TEHENEKET TARTANAK Fiatal házaspár tanyán Vince napján született meg a hatodik kisfoorjú Bera Andrásék tanyáján, természetes hát, hogy a Vince nevet kapta. Tizenkét tehén és tíz növendéküsző társaságában nevelkedhet az elkövetkezendő hónapokban. Kis- kunmajsáról három kilométerre épül-szépül a családi ház. A ta- nyagazda huszonöt éves, a pincér szakmát cserélte fel a háztáji tehenészetért. — Négy éve vettük ezt a kis birtokot, akkor még négy tehenünk volt. Gyermekkori álmom vált' ezzel valóra, hiszen mindig gazdálkodó szerettem volna lenni. Ez az életvitel nem állt tőlem soha távol, mert odahaza megszokhattam a jószágokat — szüleim is foglalkoztak állatokkal. Bera András 1983-ban nősült, két gyermeke van, a kisfia három, a kislánya kétéves. Mint mondta, már a gyerekek is megszokták a tanyasi életet, az állatokat, s azóta egészségesek igazán. Arra voltam kíváncsi, hogyan él itt a fiatal család. — Remekül — kaptam a választ. — Igaz, ahogy megvettük a házat, tatarozásra, bővítésre szorult. Csak 1985-ben költöztünk ide, addig bent laktunk a községben. Két szobánk van, komfortosítottunk, a fürdőszoba viszont csak az idén épül meg. Talán villanyunk is lesz ez évben. Jelenleg aggregátor segítségével jutunk áramhoz. — Hogyan telik a napjuk? — Reggel 6-kor kelünk, megetetjük az állatokat — hat disznónk és hatvan baromfink is van —, megfejjük a teheneket és utána a ház körül dolgozunk. Délután kezdődik minden elölről a jószágok körül. Este hat óra tájban végzünk a második fejéssel, utána jut idő a pihenésre is. — XJgy tudom, a Jonathán Termelőszövetkezetben önök adták le tavaly a legtöbb tejet. — így igaz. Pontosan azonban nem tudjuk megmondani, hogy mennyit. Mindesetre naponta körülbelül 120—150 liter tejet adunk le. Mind a ketten fejünk, de vettünk egy fejőgépet is. Sajnos, a másodikat hiába igényeltük, mert a téesz nem tudott többet beszerezni. Pedig érdemes volna, mert hallottam, igen sokan igénylik Majsán ezt a ma• Bera András ellátja á jószágokat, • Takarmányszállítás közben. (Somos László felvételei) sinát. Ez nagyban megkönnyítené a tehéntartást. — Jól jövedelmez? — Megvallom őszintén, még nem gondolkodtunk azon, hogy milyen haszonnal jár. Egy biztos; megélünk belőle! Jó befektetés, kevéssel azonban nem éri meg foglalkozni. Több tehén nagyobb hasznot hoz. Az állátokat két istállóban tartjuk, takarmánnyal (szénával, herével, ré- paszelettel) jól el vagyunk látva. — Hogyan viselték a nagy hidegeket? — Nem zavart bennünket a szokatlan időjárás, a nagy hó. Jószerével a sok munkától észre sem vettük, hogy milyen Irgalmatlan volt hozzánk az időjárásfelelős. Az állatokat a legnagyobb hidegben is etetni keli, a tejet pedig a szerződés értelmében mindennap szállítanunk. — Ilyen fiatalon vállalták a tanyasi életet. Mikor jut idő a rokonokra, szülőkre? Hozzátartozókkal, barátokkal szoktak-t találkozni? — Elég gyakran, hiszen kenyeret és különféle élelmiszert kétnaponta vásárolunk a faluban. Ilyenkor mindig szakítunk egy kis időt a látogatásokra. Nekem és a feleségemnek összesen hét testvérünk van, ketten szintén a tanyasi életet választották. Nagyobb ünnepeken, névnapokon természetesen mindig összejövünk. Temesi László
