Petőfi Népe, 1987. február (42. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-03 / 28. szám

— Nem volt könnyű erre rá­hangolódni — mondja Krámli József művezető. — Amikor még csak frandakulcsokat készítet­tünk, még elment egy-két szá­zadnyi eltérés. Mára mlndenna­ozdo/ogpolitiko munka, teljc/ítmények • PETŐFI NÉPE • 5 1987. február 3. VILÁGSZÍNVONALÚ TERMÉKEK AZ ÓDON FALAK KÖZÖTT Kecskeméten, a Szolnoki úton egy hajdanvolt huszár­laktanya öreg épületegyütte­sében dolgozik a Kéziszer­számgyár megyei gyáregysé­ge. A hatvanas évek elejének nagy vidéki ipartelepítése en* nek az üzemnek az életre hí­vásával kezdődött a megye- székhelyen. A területet 1958- ban vették birtokba. Először telephelyként, majd négy esztendővel később önálló gyáregységként dolgoztak. Az azóta eltelt csaknem három évtized alatt megéltek jó né­hány változást. Volt, amikor már-már leírták őket. El­avultnak tartották technoló­giájukat, termékeiket. Ám a gyáregység nem nyugodott bele ebbe a helyzetbe. Szak­emberei keresték és meg is találták a továbblépés, a megújulás útját. • Túri Imre: „Hiányoztak már a gépek”. A reszelőgyár magasabb osztályba lépett • Hegedűs Gyuláné hagyományos reszelő­vágó géppel fogazza be a reszelőket. Hűti vésők exportra — Már öt éve, hogy megkezd­tük a liechtensteni Hilti céggel kötött együttműködési szerződés alapján a gépi betonvésők gyár­tását — tájékoztat Varga József igazgató. — Ugyanakkor az új termék mellett a hagyományo­sakból is növeltük eladásainkat. Ezzel egyidőben évente átlag tíz százalékkal emelkedett terme­lési értékünk. Nyolcvanban még csupán 60 millió volt az árbevé­telünk, idénre már 150 millió fo­rintot tervezhettünk. A Hilti betonvésők nagy ha­tást gyakoroltak az egész gyár­egységre. Bár a célgépeket ön­erőből állította be a Kéziszerszám­gyár, ám a technológia kiépítésé­ben segítséget kaptak a világhí­rű cégtől. Mivel e termékeknek igen magas igényeknek kell meg­Keresik az újat Bár a Hilti vésők mellett a hagyományos reszelőféleségek is biztos piacra számíthattak itthon és külföldön, a kecskemétiek is­mét tovább akartak lépni. Ezért az utóbbi esztendőkben évente tízmillió forintnyi értékben je­lentek meg új termékkel. Ta­valy például megkezdték a rég­óta hiánycikknek számító ver­senypatkók gyártását, és év vé­géig 15 ezer darabot értékesítet­tek. Ugyanakkor a hatszög ki­vitelű betonvásőkből az NSZK AEG és az angol Kangó cégnek 30 ezer darabot szállítottak. A közelmúltban ebből a vésőből mintát küldtek az NSZK Bosch cégnek is. Rajtuk keresztül sze­retnének komolyabb mennyisé­felelniük, átvették a liechtenstei­niek minőségellenőrzési módsze­rét. (Minden egyes véső 32 mi­nőségi jellemzőjét vizsgálják!) — A gyártáshoz tehát — ma­gyarázza az igazgató — megte­remtettük a három legfontosabb feltételt: a korszerű technológi­át, a minden hibát felderítő mi­nőségellenőrzést ; valamint ezek­kel egyidőben kimunkáltunk egy megfelelő anyagi érdekeltségi rendszert. Az ösztönzés lényegé­ben abban áll, hogy a kívánt mi­nőségű termék előállítása esetén a dolgozó akár öt forinttal is növelhette korábbi óránkénti ke­resetét. Ám, ha a meghatározott hiibaszázalékot túllépi, keveseb­bet is kaphat. Lecsökkenhet a pénze akár az alapbére hatvan százalékáig is! get értékesíteni a nyugatnémet piacon. Elképzelésben, kezde­ményezésben nincs tehát hiány. A tájékoztató után Kollárik Lászlóval, a műszaki osztály ve­zetőjével indulunk az üzembe. Az udvaron elénk táruló kép a századelőt idézi. Régi kaszárnya­épületek sorakoznak egymás után. Egyik-másik homlokzatán né­hány szándékosan meghagyott szénaablak elárulja, hogy való­ban huszárok élhettek itt egy­koron. Az ódon falakon belül a laikus számára szembetűnő az a kettősség, amit a géppark mutat: vannak itt százéves, szíjmeghaj- tású masinák és modern, prog­ramvezéreit berendezések egya­ránt. pos munkaeszközünkké vált a mikrométer. Akkoriban szelek­tálnunk is kellett: csak a legjobb munkások maradhattak közöt­tünk. Azt hiszem, nem túlzók, ha azt mondom, új gyártási kultú­rát sikerült meghonosítanunk. A finom, precíz munkák sorá­ból is kiemelkedik, a vésők hor­nyainak marása. Szléles vállú, ba­juszos fiatalember, Tűri Imre forgácsoló csoportvezető végzi ezt a feladatot. Szorgalmasan dol­gozik. Nehéz szóra bírni. Sorba járjuk a csarnokokat. A darabolót, a kovácsüzemet, a kö­szörűműhelyt, a két forgácsolót. Kísérőm mindent részletesen el­magyaráz, majd ő is felidézi az öt éve történteket: — Bizony, nem volt könnyű az átállás a Hilti vésők gyártására. Bár megadták pontosan az alap­anyag összetételét, de ilyet ná­lunk ezelőtt senki sem készített. A Lenin Kohászati Művek vál­lalkozott a feladatra. Megjött az anyag, s mi megkezdtük a mun­kát. De hamarosan leálltunk, mert repedeztek a vésők. Töké­letesítenünk kellett a technoló­giát. Célkészüléket fejlesztet­tünk ki a repedések vizsgálatá­ra. Emellett minden egyes darab keménységét megmérjük a GAMF szakemberei által kifejlesztett, indukciós elven működő kemény­ségmérő műszerrel. Egyébként a Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskola számtalan fej­lesztésben a segítségünkre volt, és van ma is. Igaz, saját műsza­ki gárdánk is sok önálló ötlettel rukkolt' ki. Ennek köszönhetően kevés pénzből új gépek születtek, és jó néhány gépmatuzsálem ter­melékenyebbé vált. A régiek mellett egyre több új berendezés is található a gyár­egységben. Az egyik forgácsoló­üzemben például épp a napok­ban érkezett egy új CNC szám­jegyvezérelt automata eszterga­gép, amellyel a korábbinál jóval termelékenyebben lehet majd el­végezni a franciakulcsok és a különböző vésők esztergálásl műveleteit. Az esztergaműhelye­ken egyébként nagyon sok mú­lik. A Hilti vésők gyártása so­rán az Itt elvégzendő munkák a legkényesebbek. Az üzemlátogatás végén ismét Varga József irodájába vezet utam. Az igazgató újabb érdekes információval egészíti ki a hal­lottakat: — A hét éve megkezdett, s tavaly befejezett 40 millió forin­tos rekonstrukció eredménye­ként mennyiségileg jelentősen megnövekedett a kéziszerszám-, ezen belül a reszelőgyártásunk. A Hilti minőségellenőrzés ta­pasztalatait Itt Is hasznosítottuk, ami komoly minőségi előrelépést vont maga után. Épp ennek kö­szönhetően kezdhetjük meg eb­Az érdekeltségek összhangjában Egymilliárdos árbevétel a Borkövnél Lehet-e ma megújulni, és előrelépni a szőlészeti-borászati ágazatban? Van-e perspektíva? Napról napra felröppenő kér­dések, s a válaszok néhol elméleti, másutt gyakorlati módon a fejlesztés szükségességét, a jövő reményét sugallják. A kis- kőrösi székhelyű Borászati Közös Vállalatnál gyakorlatias a felelet: a borfeldolgozásból és -kereskedelemből származó ár­bevétel tavaly meghaladta az egymilliárd forintot, a nyereség pedig a 61 millió forintot, ami a tervezettnél csaknem nyolc­van százalékkal több. (A nyereségnek egyébként negyven százalékát a tagoknak visszaosztják, amiről egyebek között a mai igazgatótanács-ülésükön döntenek.) Tehát a teljesítmény p valódi „igen” válasz, vagyis: vannak lehetőségek, amelyek az eredményességet javítják még akkor is, ha a megyében mindez nem lehet általános, mivel sok helyen megcsappan­ta!^ vagy kimerültek a források. — Irodista voltam itt a cégnél. — mondja, miután leállítja a gépet. — Anyaggazdálkodóként dolgoztam az áruforgalmi osztá­lyon, de az nem nekem való munka. Néhány éve a kiskun- lacházl ÉGSZÖV-nél esztergá­lyos voltam. Hiányoztak már a gépek. Szeretem ezeket a véső­ket csinálni. Egy maráson tizen­hat méret van, amelyek tűrésme­zője nem ért a századmilli­métert. Szellemileg és fizikailag egyaránt teljes embert kíván ez a feladat. ben az évben a precíziós resze­lék gyártását. Ezt a terméket, amelyet többnyire a szerszám­készítők használnak, eddig im­portból szerezte be az ország. Jövőre valamennyi hazai igényt képesek leszünk kielégíteni. Az új gyártmány jó minőségét éke­sen bizonyítja, hogy saját véd­jegyet tehetünk rá. A védjegy stílszerűen kecskét fog ábrázolni. Ennek a kis állatfigurának a fel­használási joga komoly mérföld­kő gyáregységünk életében. Jel­képe annak, hogy magasabb osz­tályba léptünk. Gaál Béla Dr. Szőke Sándor, a Borköv igazgatója az elmúlt két évben, a számon ailig .tartható értekezletek mindegyikén elmondta aggodal­mát, felrajzolta az ágazat jöve­delemtermelő képességének csök­kenését, az értékesítést gondokat stb. A tizenhat szövetkezet társu­lásának igazgatótanácsában 1985 elején vezietőitársaival viszont ar­ról is döntöttek, milyen kiutat válasszanak. Ebben a feldolgo­zottság növelése, a dinamikusabb üzletpolitika került az első he­lyekre. A fejlesztésekről, ezek következményeinek részleteiről, a koncepcionális elképzelésekről váltottunk szót Szőke Sándorral. — Csengődön megépítették a közös vállalat borpalackozóját. A borpiac szűkülését véve figye­lembe, ez kockázatosnak tűnő vállalkozás. — A fejlesztések bizonyos koc­kázattal járnak, ez szinte termé­szetes. A mi beruházásunk éppen a nagyobb kockázat csökkentésé­re példa, ha a korábbi helyzethez hasonlítjuk. Vagyis minden pia­con a palackos, a táj jelleget ma­gában hordozó borok iránti igény nőtt meg. Másrészt éveken ke­resztül azonos minőségű, vagyis standard borral lehet piacot sze­rezni és megtartani. Ebből kö­vetkezik, hogy palackozó hiányá­ban a kiskőrösi térség borai az elértéktelenedéshez vezető lejtőre kerülhetnének, ami a szőlőterme­lés és borászat jövedelmezőségé­nek csökkenését vonná maga után. Könnyen belátható, hogy ez nem járható út, annál is inkább, mert a szőlőtermesztéssel kezdő­dő folyamatban a legnagyobb nyereség a palackosbor-értékesi- téssel érhető el. Gyakorlatilag 20—30 százalékos árbevétel-növe­kedés és tíz százalékkal nagyobb nyereség tapasztalható a palac- kosáru-termelés hatására. A csengődi üzemünkben, három vö­rös és négy fehér — minőségi és asztali kategóriájú — bort. állan­dóan azonos minőségben palac­kozunk, és a közös vállalat cím­kéjével küldjük a megrendelők­höz. — Miért éppen Csengődön lé­tesült a borpalackozó? — A beruházást itt lehetett a legolcsóbban megoldani (48,8 mil­lió forintba került), amit egy éven belül be is fejeztünk. Az infrastruktúra — víz, villany, út —, valamint a helyi szövetkezet épülete rendelkezésünkre állt. Az átalakítás és a berendezések meg­vásárlása mellett ezer négyzetmé­teres készáruraktár felépítéséhez és az öt darab, egyenként kétezer hektoliteres krómacél tartály fel­állításához is volt hely. Megépí­tettünk még egy kilométer hosz- szú iparvágányt, amihez gyakor­latilag alig .több, mint négymil­lió forint kamatmentes, öt év alatt visszafizetendő kölcsönt kaptunk. Ez a költségmegtakarí­tást is szolgálja: eddig négy kilo­métert közúton vittük termékein­ket, s egy vagon berakása átla­gosan négy órát igényelt, most a helyszínen fél óra alatt készen vagyunk vele. — És a munkaerő? — A körzetben az is megvan. Egy műszakkal kezdtük tavaly áprilisban, július végétől pedig két műszakban folyamatoséul százötvenen dolgoznak. — Ez azt is jelenti: arra szá­mít, lesz mit feldolgozni az idén is, tehát alapanyaghiány nem zavarja a munkát, és az értéke­sítésben sem várható visszaesés? — Kétségtelen, hogy az elmúlt évek időjárása mennyiségig csök­kenést „eredményezett” a tagszö­vetkezeteknél, de ugyanakkor a tavalyi termés minősége kimagas­lóan jó, A szövetkezetek nem hagyták abba a telepítést, a re­konstrukciót, s az idén új ültet­vények is termőre fordulnak ... Szóval az alapanyaggal nem lesz gond. Ami a piacot illeti? Az Indulás jól sikerült. Különösen fontos számunkra, hogy a tavalyi termelésünkből exportra csaknem hatmillió, belföldre is megközelí­tően egymillió palackkal szállítot­tunk. Az idei tervünk ettől negy­ven százalékkal több, kapacitá­sunkat kihasználva kilencvenezer hektoliter bor palackozására ké­szülünk. Az üzemünkben tőketárs a Monimpex is, tehát érdekeltek abban, hogy a külpiaci értékesí­tés növekedjen. Egyébként érvé­nyesnek tartom azt a felfogást; hogy a jó minőségű tájjellegű, a mi vidékünkön általános, köny- nyebb, üde boroknak van és lesz is piaca. Csabai István # Herceg Ferencné önműködő vágógéppel dolgozik. Orlov angyallá lesz — Elvtársak, a rendőrségtől értesítést kaptunk arról, hogy dolgozónk, Eduard Orlov ittas állapotban kihágást követett el. Jellemzést kémek róla a vállalattól. Van valakinek hoz­zászólása? A teremben egy ideig csönd volt. Az emberek aggodalma­san vizsgálgatták Orlov puf­fod t és komoly arcát. Végül a hátsó sorokban félemelkedett az első hozzászóló. — A napnál világosabb, hogy mindannyian elítéljük Orlov magatartását, de ne fe- leitsék el elvtársak, amikor őt jellemezzük, egyúttal a kollek­tívát Is jellemezzük. Talán nem kell hangsúlyoznom, hogy a mi kollektívánk egyáltalán nem tartozik a legrosszabbak közé. Erkölcsileg stabil és ak­tívan részt vesz a közéletben (Orlov arcán lassan kezdtek kisimulni a gyűrődések és a szeme alól eltünedeztek a kék karikák). — A ml kollektívánk nem- csakhogy nem tartozik a leg­rosszabbak közé, hanem egye­nesen jó kollektíva — mondta egy újabb hozzászóló. — És az emberi kapcsolatok is jók a dolgozók között. Megünnepel­jük minden dolgozónk szüle­tésnapját és minden fontosabb változást az életünkben. Ez csak erősíti az emberekben a közösségi érzést. És azt Orlov- ról sem mondhatjuk, hogy nem rendes tagja a kollektí­vának. Még a szakszervezeti tagsági dijat is mindig idejé­ben befizeti (Orlov zilált haja magától kisimult, elegáns fri­zurába rendeződött, már a gallérja sem volt gyűrött, és hirtelen egy nyakkendő is megjelent a nyakán). — Szerintem Orlovról csak jó jellemzést adhatunk — mondta egy harmadik hozzá­szóló. — Hiszen mindenki tud­ja. hányszor kapott beutalót alkoholelvonó kúrára. Oda nem mehet akárki! Az ember­nek ezt ki kell érdemelnie! Tehát nyilván Orlov nemcsak rendes ember, hanem egyene­sen kiváló ember... — Igen, kiváló! — zúgott a terem. — Ezt Írják bele a jel­lemzésbe! Orlov kiváló ember! Kiváló tagja a közösségnek! Miközben ezek a szavak el­hangzottak, Orlov fokozatosan tovább változott, végül lassan az etnberek feje fölé emelke­dett. Hirtelen észrevették, hogy szárnyai vannak. Igen, Orlov angyallá változott. Oda­repült a szellőzőnyíláshoz és nyitogatni kezdte. — Hát maga mit csinál ott? — kérdezte meglepődve a ve­zető. — Elugrom, hozok néhány üveggel, vétek lenne, ha nem ünnepelnénk meg ezt a dön­tést! Mihail Jakovlev (Ford.: Lipcseyné Bánfalvi Júlia) Embert próbáló feladat Kecske a reszelőn Újjászülető gépmatuzsálemek

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents