Petőfi Népe, 1987. február (42. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-16 / 39. szám
•z • PETŐFI NÉPE • 1987. február 18. CSAK A TÁRGYALÁSOK VEZETHETNEK EREDMÉNYRE Közlemény a szovjet—iráni külügyminiszteri tárgyalásokról Ortega a forradalom védelmére mozgósít Daniel Ortega nicaraguai elnök szombaton felszólította a sandinista front aktivistáit, hogy az élvonalban küzdjenek a forradalom védelméért és az Egyesült Államok által támogatott agresszió ellen, amelynek eddig 38 ezer nicaraguai állampolgár, köztük 18 ezer polgári lakos esett áldozatul. Daniel Ortega, a Sandinista Nemzeti Felszabadítás! Front Végrehajtó Bizottságának koordinátora szombaton Managuá- ban a szervezet aktivistáival találkozott. Beszédében leszögezte, hogy az Egyesült Államok katonai agressziója és kereskedelmi blokádja, valamint az emiatt kialakult belső gazdasági válság nehéz körülményei között az aktivistáknak minden erőfeszítést meg kell tenniük a fegyelem erősítéséért, a munka termelékenységének növeléséért, s a rendelkezésre álló erőforrások ésszerű elosztásáért és hasznosításáért. Ortega fontosnak nevezte azt is, hogy a front bővítA Szovjetunió és Irán a kölcsönös kapcsolatok, fejlesztésére törekszik, és azonosan vagy hasonlóan ítél meg számos fontos nemzetközi kérdést — mutat rá az a közlemény, amelyet Eduard Scvardnadze szovjet és Ali Ak- bar Velajati iráni külügyminiszter február 13—14-ei moszkvai tárgyalásairól adtak ki. Mindkét külügyminiszter sík- raszállt az egyenlőség, a kölcsönös tisztelet és az egymás bel- ügyeibe való be nem avatkozás elvein alapuló jószomszédság fejlesztéséért. Hangoztatták a kétoldalú kereskedelmi-gazdasági együttműködés bővítésének fontosságát. A nemzetközi problémákkal kapcsolatban megerősítették, hogy országaiak álláspontja egybevág vagy közel van egymáshoz olyan kulcsfontosságú kérdésekbeh, mint a béke és a biztonság egyetemes nemzetközi rendszerének létrehozása, a fegyverkezési hajsza megállítása, a nukleáris leszerelés, a békés világűr megőrzése, a nukleáris kísérleti robbantások megszüntetése és a katonai tömbök felszámolása. Eduard Sevardnadze részletesen foglalkozott az ázsiai—csendes-óceáni térség helyzetével, s emlékeztette iráni partnerét a Mihail Gorbacsov tavalyi vlagyi- vosztoki beszédében ismertetett szovjet elgondolásra, valamint a delhi nyilatkozatra. A szovjet külügyminiszter kifejtette a Szovjetuniónak azt az elvi álláspontját, amely szerint az Irán és Irak közötti vitát tárgyalások útján kell megoldani, s haladéktalanul helyre kell állítani a békét. Ali Akbar Velajati előadta az iráni vezetés ismert álláspontját az iráni—iraki háborúra vonatkozóan. Afganisztánnal kapcsolatban Sevardnadze felhívta az iráni miniszter figyelmét az afgán vezetésnek a nemzeti megbékélést célzó irányvonalára. Hangsúlyozta, hogy az Afganisztán körüli helyzet mielőbbi rendezése összhangban van az afgán nép kívánságaivali és a térség minden államának érdekeivel. Ezek az államok akkor cselekszenek helyesen, ha támogatják az afgán kormány nemzeti megbékélési erőfeszítéseit. Az olyan politikai rendezés, amely az Afganisztán ügyeibe való külső beavatkozás megszüntetésén és kizárásának szavatolásán alapul, meggyorsítaná az afgán kormány kérésére az országban tartózkodó szovjet csapatkontingens hazatérését — jelentette ki a Szovjetunió külügyminisztere. Mindkét fél elégedetten szólt arról, hogy az utóbbi időben gya- koriabbakká váltak a Szovjetunió és Irán közötti politikai érintkezések, s célszerűnek minősítették ezek folytatását. Ali Akbar Velajati meghívta Eduard Sevardnadzét hivatalos látogatásra Iránba, s a külügyminiszter a meghívást köszönettel elfogadta. se kapcsolatait a néppel. Külpolitikai téren — hangsúlyozta a nicaraguai elnök — az ország ezentúl is a közép-amerikai helyzet mielőbbi békés rendezését szorgalmazza, határozottan támogatja a Ccntadora- csoport ilyen irányú tevékenységét, aktív résztvevője marad az el nem kötelezettek mozgalmának. Válaszul a nicaraguai közvetlen fegyveres beavatkozást célzó amerikai előkészületekre, a sandinista front és a nicaraguai kormány minden lehetséges intézkedést megtesz a forradalom vív- mánvainak védelmére és a társadalomban elindított demokratizálási folyamat erősítésére. Amerikai helikopterek repülési tilalma Az amerikai haditengerészeti erők valamennyi Sikorsky CH—53E jelzésű „Super Stallion” katonai helikopterét eltiltották a felszállástól szombaton — közölték a Kaliforniában lévő El Toro lég'bázison. A haditengerészeti támaszpont szóvivője bejelentette, hogy a tilalom mindaddig hatályban marad', aimíig el nem végzik e helikopterek sebességváltó dobozának alapos felüt- vizsgálatát, e gépekkel ugyanis rövid időn belül több ízben tör_ ténfek emberéleteket követelő balesetek. 1984 júniusa óta öt- „Super Stallion” zuhant le, összesen 20 ember halálát okozva. A sorozatos balesetek kapcsán Shelton ezredes, a haditengerészeti erők egyik parancsnoka mindössze annyit közeit, hogy az esetek egyikében sem tudták eddig kimutatni a sebességváltó szerkezet hibáját. Terrorista merénylet Rómában Súlyos merényletet követtek el szombaton Rómában ismeretlen lettesek: egy uit.v.nyi ember k .vibuit egy postaiur- gont, megölt két rendőrt, egy harmadikat pedig súlyosan megsebesített. Reggel kilenc óra előtt néhány perccel az olasz fővá- ros^egyik negyedében egy személygépkocsi elállta az arra haladó egyik postai szállítófurgon és az azt követő rendőrségi autó útját. Ezután a járda két szélén parkoló gépkocsik mögül kilenc-tíz, eltakart arcú fegyveres bújt elő, körülvette a rendőrautót, és több mint száz lövést adott le géppisztolyokból és más tűzfegyverekből. A lövedékek kioltották két benn ülő rendőr életét, a harmadikat súlyosan megsebesítették (jelenleg élet és halál között lebeg, egy kórházban megoperálták). A merénylők a lövöldözés után ellopták a postai furgon szállítmányát, a több mint egymilliárd lírát. Az akció nagy szervezettségre utal, és „kísértetiesen” emlékeztet a Moro elrablásához vezető merényletre. A hatóságok ezért joggal gyanakszanak arra, hogy nem ¥ mm NAPI KOMMENTÁR Libanoni labirintus Újólag bebizonyosodott, azoknak van igazuk, akik kijárat nélküli labirintushoz 'hasonlítják Libanont. A leírhatatlanul kusza problémahalmazban Ireménytelenül bolyonganak azok a politikusak, akik még nem adták jel elképzeléseiket a válság |megoldására. Egyre kevesebben vannak ilyenek. A hét végén végre enyhült valamelyest a palesztin táborok körüli krízis. Az ENSZ néhány te. bérautója búzát és itejport jutta. tott a patkány-, •kutya- és macskahúst fogyasztó menekülteknek, akik között sok a jgyerek és a tnő is. A Biztonsági Tanács azonnali • tűzszünetre felszólító nyilatkozata ugyan nem hozott áttörést, de legalább , kifejezte, hogy a világ közvéleménye egységesen elitéli az ártatlan emberek életét követelő összetűzése, két. Eközben Dzsemajel államfő Belgiumban kilincselt a Közös Piac !gazdasági segítségéért. Szerinte már csak Nyugat-Európa közreműködésével lehetne megszüntetni a libanoni káoszt. Ez meglehetősen ioptimista véleménynek tűnik annak a ténynek a fényében, \hogy izraeli repülőgépek ,naponta bombázzák Libanon területén a palesztinok táborait, s százhetven amerikai va. dászbombázó áll bevetésre készen a partok mentén cirkáló anyahajókon. Ha ehhez hozzászá- mítjuk még az országban állomásozó szír csapatokat, az Irán-ba- rát iszlám szervezeteket, a különböző színezetű fegyveres milíciákat, végeredményül teljesen zűrzavaros, anarchikus állapotokat kapunk. egyszerűen fegyveres rablásról, hanem terrorista akcióról van szó. Bolognában a La Republica című napilap helyi szerkesztőségébe ismeretlen személy telefonált, és közölte, hogy az akciót a „harcoló kommunisták szövetsége” elnevezésű — a korábbi vörös brigádok terrorszervezetből kivált — csoportosulás vállalja magára. Felelősségre vonják a devnyai robbanás okozóit Emberi mulasztások okozták a bulgáriai Devnyai Vegyipari Kombinátban tavaly történt robbanást — derül ki abból a szakértői jelentésből, amelyet pénteken tárgyalt meg a Bolgár Kommunista Párt KB Politikai Bizottsága. Mint jelentettük, tavaly november 1-jén reggel robbanás történt a mintegy 13 ezer főt foglalkoztató Devnyai Vegyipari Kombinát egyik üzemében. A szerencsétlenségnél 20 személy életét vesztette, nagy anyagi károk keletkeztek. A BKP KB Politikai Bizottsága elé terjesztett jelentés szerint az üzerrlben durván megsértették a berendezések javítását, üzemeltetését és kiszolgálását szabályozó előírásokat, a különböző dokumentumokban előírt normatívákat. Mindezekért felmentik tisztségéből a vegyipari kombinát vezérigazgatóját és egyik helyet- ' tesét, az üzem' igazgatóját és helyettesét, valamint a munkavédelemmel foglalkozó osztály vezetőjét. A bolgár ügyészi szervek vizsgálatot indítanak e személyek ügyében. A szerencsétlenségben vétkes párttagokat pártvonalon is felelősségre vonják. Szigorú megrovás a kazah akadémia elnökének Súlyos hiányosságokat tárt tel az SZKP KB mellett működő Pártellenőrzési Bizottság a Kazah Tudományos Akadémia szervezeteinek, intézeteinek és elnökségének munkájában. Az erről szóld határozatot szombati számában közli a Pravda. A bizottság megállapította, hogy az akadémiai intézetekben nem Javult a kutatások hatékonysága, késik az elért eredmények népgazdasági alkalmazása. Az új megoldásként bejelentetett eredmények 45 százalékát nem fogadták el az Illetékes szervek, mert azok nem voltak újak vagy hasznosíthatók. Az utóbbi években nem született egyetlen tudományos felfedezés sem, egyetlen szabadalmat sem adtak el. A túszválság jó ürügy azoknak az erőknek a számára, akik fegyveres akcióikkal kívánják elterel, ni a figyelmet a washingtoni \bel. politikai botrányról. A libanoni helyzetet kihasználja ,Izrael is: a zavarosban halászva megkísérelheti a leszámolást néhány különösen veszélyes fegyveres csoporttal. A PFSZ válágban lé. vő szervezetét tovább gyengíti az Amáliái folytatott harc — az utóbbi viszont most passzívabb libanoni ellenlábasaival szemben, mert erőit leköti a táborok ostroma. Egyszóval Libanonban már nem akad békés pont, veszélytelenül nem lehet kilépni a városok utcáira, s .senki sem tudja, mikor, milyen módon oldódik meg az évtizedek óta tartó válság. Samir izraeli miniszterelnök a héten az Egyesült Államokba utazik, s látogatása előtt számos kommentár foglalkozik az amerikai—izraeli kapcsolatokkal. *Ezek egyik legérdekesebb eleme, hogy Tel Aviv neheztelni látszik Washingtonra, mivel ez utóbbi állítólag mintha hajlana egy nemzetközi konferencia összehívására az érintett országok részvételével. Ez gyakorlatilag a válsággal szinte egyidős szovjet javaslat elfogadását jelenthetné — ha hivatalos politikai rangra emelkedik. Gyakorlatilag ez maradt az utolsó reménysugár: egy átfogó közel-keleti rendezés enyhítené a libanoni feszültséget is. Addig csak újabb halottakról, megkötött és felrúgott túzszüneti egyezségekéről érkező hírekre számíthatunk. Horváth Gábor Ez a helyzet elsősorban amiatt alakult ki, mert alacsony volt az akadémia irányításának színvonala. A. M. Kunajev, aki tizenkét éven át viselte az elnöki tisztséget, megsértette a kollektiv vezetés elveit. A bizottság azt Is megállapította, hogy Kunajev magánemberként sem viselkedett megfelelően. Túlzott mértékben fogyasztott alkoholt, megszakított felelős felszólalásokat, a vezetőket Ismeretség, protekció, családi kapcsolatok alapján nevezte ki -r- állapftotta meg a bizottság. A hanyag és felelőtlen munkáért, a párt elveinek megsértéséért és a helytelen személyes magatartásért a párt- ellenőrzési bizottság szigorú megrovásban részesítette A. M. Kunajevet. Pillantás a hétre Az elkövetkező napok bővelkednek majd kiemelkedő jelentőségű világpolitikai eseményekben. A legfontosabbra már hétfőn sor kerül: Mihail Gorbacsov beszédét fokozott várakozás előzi meg. A hírügynökségek előrejelzéseiben csupán vasárnapra nem szerepel semmi előre betervezett hír. Abban azért biztosak lehetünk, hogy a jövő hétfői újságok sem lesznek üresek. HÉTFŐ: A moszkvai békefórum résztvevőit fogadja Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára. Az előzetes hivatalos bejelentés szerint Gorbacsov nagy jelentőségű leszerelési javaslatot tesz majd a nyolcvan országból érkezett vendégek előtt. KEDD: Írországban előrehozott választásokat tartanak, miután Fitz Gerald miniszter- elnök kormánya elveszítette a parlamenti többség támogatását. A választások végkimenetele jelentősen befolyásolhatja majd az északír problémát és így közvetve a brit belpolitikai viszonyokat is. SZERDA: Jichak Samir izraeli miniszterelnök Washingtonban találkozik Reagan amerikai elnökkel. A két ország viszonyában újabban több vitás kérdés is fölmerült, így fokozott érdeklődés előzi meg a tárgyalásokat. Izraelben az amerikai katonai és gazdasági segítség további folytatására számítanak, de a jelenlegi költségvetési nehézségek komoly problémát okoznak az amerikai kormánynak. CSÜTÖRTÖK: Team Spirit— 87 néven újabb amerikai—délkoreai hadgyakorlat kezdődik Dél-Korea területén. A hasonló manővereket már hosszú évek óta kifogásolja a KNDK, mert azok nyilvánvalóan ellene irányulnak és atomfegyverekkel folytatott háborút „modelleznek”. A résztvevők ezúttal is egy „északi agresz- szió” elleni fellépést gyakorolnak. PÉNTEK: Jozef Glemp, Lengyelország prímása Belgiumba látogat. A lengyel katolikus egyház feje az utóbbi időben külpolitikai aktivitásával hívta föl magára a figyelmet. A közelmúltban például nyilatkozott a Lityeraturnaja Gazéta című szovjet lapnak. Glemp korábban főleg a lengyelországi belpolitikai élettel foglalkozott — egyházi tevékenységén kívül. SZOMBAT: Svédországban új elnököt választ a Centrum- párt A párt újult erővel kíván harcba szállni a hatalomért a Carlsson miniszterelnök által vezetett szociáldemokratákkal szemben. Az argentin nagykövet búcsúlátogatása Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára, Traut- mann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Sarlós István, az Országgyűlés elnöke búcsűlátogatáson fogadta Carlos Oscar Keller Sarmientot, az Argentin Köztársaság magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, aki végleg elutazott Budapestről. Hazaérkezett a népfrontküldöttség Kínából Vasárnap hazaérkezett a nép- írontküldöttség, amely Pozsgay Imrének, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa főtitkárának vezetésével a Kínai Népi Politikai Tanácskozó Testület meghívására tartózkodott a Kínai Nép- köztársaságban. A küldöttséget fogadta Hszi Csung-hszün, a Kínai Kommunista Párt KB Politikai Bizottságának tagja. Fontos politikai eseménynek értékelték a magyar népfront- küldöUség kínai látogatását, amely közvetlenül követte a pártkapcsolatok hivatalos felvételét. Megállapodtak az együttműködés folytatásában, a rendszeres kapcsolatok munkatervi rendezésében. Pozsgay Imre magyarországi meghívást adott át a Kínái Népi Politikai Tanácskozó Testület vezetőinek, akik azt örömmel elfogadták. Nagy erővel dolgoznak a nagyegyházi bányában Vasárnap is teljes erőivel dolgoztaik a vízbetörés végleges megfékezésén a Tatabányai Szénbányák nagyegyházi bányaüzemében. Február 12-én először percenként hét, majd huszonhét köbméternyi karsztvíz áramlott be a bánva legmélyebb pontján, a. hatos számú vágatba. Azóta szünet nélkül és rendkívül nehéz körülmények között dolgoznak itt a bányamentők, az alknaimélyítck, a bányaüzem más szakemberei. Az egyik legfontosabb feladatuk volt. nogy a pataknyi vízmennyiséget csővezetékbe fogják, és így juttassák el a tároló zsomipokiba, ahonnan a szivattyúik már a felszínre nyomhatják a vizet. Ezenkívül úgynevezett kazettás gátrendszert is építenek a vágatban azzal a céllal, hogy az Iszapot és a hordalékot leül építsék, s így a gyűjtőzsompokba már viszonylag tiszta víz kerüljön. Ez azért fontos, mert ha a zsomp okiba horda- lékos, sok szilárd anyagot tartalFelso-tiszai ár- és A jégtörő hajók meleg motorral, a Felső-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság dolgozói az egyelőre még csak a lakásukon elrendelt ügyelettel bevetésre készen álltak a hétvégén. Mozgósításukra ugyan nem volt szükség, a folyók szintjének emelkedése miatt az előrelátásra viszont igen. A mérések és a hétvégén tartott légi szemle tapasztalata szerint ugyanis a Felső-Tisza vízgyűjtő területén megkezdődött az; áremelkedés. Ez a Tiszán 9, a Szamoson 15—17, a Túron 27 centiméternyi, s a legnagyobb mértékű a Krasznán, ahol az előző napokhoz képest egy méterrel magasabb a víz szintje. A szakemberek véleménye szerint különösebb aggodalomra nincs ok, a kiszámíthatatlan időjárás — az esetleges további nagy mennyiségű csapadék, illetve hirtelen felmelegedés — miatt viszont a vízügy veszélyhelyzetre készült fel. A Felső-Tiszavidéki A mezőgazdasági A Komplex Külkereskedelmi Vállalat alaposabb piackutatással akarja növelni & mezőigazdasági gépek és komplett feldolgozórendszerek exportját. Az utóbbi egy-két évben egyes nagyberendezések és géprendszerek kiu vitele visszaesett, mert néhány fejlődő országban — ahová korábban sokat szállítottak — szűkültek a beruházási lehetőségek. Az idén új piacnak ígérkezik Kína; ahová takarmánykeverőket, baromfi ~v ágóh idakat és hűtő- házakat szállít a Komplex Tö. rökországi versenytárgyalásokon gabonasilók, algériai és tunéziai pályázaton malmok, takarmánykeverők, gabonatárolók és hűtő- házak szállítására tett ajánlatot a vállalat. Mivel ezekben az ormazó víz kerül, az a szivattyúknál üzemzavarokat okozhat. Vasárnap is tovább dolgoztak a szivattyúk kapacitásának a növelésén. Bár pillanatnyilag elegendő teljesítményű vízmentesítő telep áü rendelkezésre, a biztonság érdekében tartalék búvárszivattyúkat is felszerelnek. Egy ilyent szombaton már beépítettek, egy másik összeszerelésén pedig a Ganz-MÁVAG-ban dolgoznak, ahonnan Nagyegyházára szállítják ezt a berendezést is. A mentés Rá nyitói állandóan figyelik a beáramló víz hozamát, ami még nem csökkent, változatlanul eléri a percenkénti 27 köb. métert. A bánya felsőbb szintjein azonban továbbra is zavartalanul dolgozhatnak a bányászok. Szombaton háromharmaidos terrne- lőműszakot tartottak, s vasárnap reggelig 1900 tonna szenet küldtek a felszínre. Vasárnap délelőtt is tevékenykedtek a szén.termelő csapatok: ebben a műszakban ezer tonna szenet fejtettek. belvízvédelem Vízügyi Igazgatóság 613 kilométer hosszú árvízvédelmi vonalának mindkét oldalán megfeszített munkával helyrehozták a tél okozta károkat. Kijavították a vihar által nemrég megrongálódott jelzőberendezéseket, telefonvonalszakadásokat. Kocsordon, Tisztaberekén és Tiborszálláson — a belvíz által veszélyeztetett területeken — üzembe helyezték a három hordozható szivattyút, s kipróbálták a 24 stabil szivattyú- berendezést is. A becslések szerint egyébként a még többnyire hóban, jégben lévő víztömeg mennyisége a Felső-Tisza vízgyűjtő területén éppen a múLt évi csapadékhiánynak felel meg Kedvező tapasztalat, hogy 3—4 centiméterrel emelkedett az utóbbi napokban a talaj vizszintje. Ez azt jelenti, hogy az Igencsak szomjas föld már kiengedett, s fogadni képes az elolvadt hóiét. gépek új piacai szágokiban korábban már jó minőségben adtak el hasonló termékeket, bíznak az újabb üzleti sikerekben. Az NSZK-foa, Hollandiába és Franciaországba a szolnoki és a győri Mezőgép vállalatok különféle alkatrészeket szállítanak zölditakarmány-betakarító _ ©é- pekhez. Az Orosházi Mezőgép Vállalat kuk or leak omlbá jnotóhoz készít adaptereket ugyancsak NSZK-beli és francia, valamint görög cégeknek. A veszprémi és a debreceni mezőgépig y ár tók főleg szocialista országokba, így a Szovjetunióba, Csehszlovákiába és Bulgáriába szállt tanaik növényvédelmi készülékeket, az NDK-ba pedig mezőgépalkatrészeket. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT • Irak—Irán — Öbölmenti Tanács Hét iráni várost bombázott az iraki légierő vasárnap a határtól különböző távolságokban. Az iraki hadsereg szóvivője szerbit Teherán nincs a vasárnap bombázott városok között; az iráni fővárost legutóbb szombat éjjel támadták az iraki repülőgépek. Az ÍRNA iráni hírügynökség ugyanakkor azt jelentette, hogy vasárnap Iszfahán város térségében lelőttek egy támadó iraki repülőgépet. Az Omán! Szultánság fővárosában, Maszkatban vasárnap megkezdték soros tanácskozásukat az öbölmenti együttműködési tanács tagországainak belügyminiszterei. A találkozón a miniszterek Végleges tervet dolgoztak ki arra, hogyan javítsák az Arab-öböl országainak (Bahrein, az Egyesült Arab Emírségek, Katar, KuvaJt, Omán és Szaúd-Arábia) az iraki—iráni háború miatt megromlott biztonsági helyzetét.