Petőfi Népe, 1987. január (42. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-14 / 11. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1987. január 14.

ÉS AKKOR CSATTANT A POFON

Az alábbi írást vitaindítónak szánjuk. Hiszen ha.

■•nló esetek sokfelé történnek, történhetnek, s megítélésük eltérő lehet. Várjuk olvasóink hozzászóló.

•fiait, észrevételeit, megjegyzéseit.

Húsz éve, amikor még jómagam is (kisdiáik voltam, már vallotta a .pedagógia: a diákokat testi fenyítésben részesíteni nem szabad. Ennek ellenére jókora könmösölket, tenyereseket osztogatott a tanító néni, »mikor úgy látta, már nem használ1 a szép szó. önmagámmal szem'ben •n is mindig elfogult voltam egy (kicsit, mégis be kell vallanom: meg. érdemeltem a körmösöket. rászolgáltam a .nyaklevesekre Emlékszem* ■egy alkalommal véraláfutást „varázsolt” körmöm alá a vonalzójával aamít&m, s nem kis fondorlatokhoz ikellett folyamodnom otthon, hogy fel ne fedezzék a sérülést az ujjamon. Ugyanis, ha szüleim (tudomására jutottak iskolai csímytevéseim, nem ihogy felháborodtak volna, .mondván: „hogy mert kezet emelni a fiacskánkra!”, hanem eHeníke- aöleg, a büntetésem hatványozódott kirándulás, matimé-előadá's megvonásának formájában, olykor egy anyai vagy atyai pofon kíséretében. hozzá a magyarázat ez volt: „Biztosan nem alaptalanul csapott a körmödre a (tanító néni, kisfiam!” — Mindezt azért említem, mert a Jelek szerint az elmúlt két évtizedben ilyen tekintetben is sok minden megváltozott,

Mit tehet a pedagógus?

A „vicces” diák köpött

Sietek kijelenteni: nem tartom helyesnek, indokoltnak oktatási intézményeinkben a spártai módszereket. .De tapasztalatbód tudom, •hogy vannak helyzetek, amikor a nyakleves szinte elkerülhetetlen. Nemrég hallottam egy esetet, •mely szerintem ezek közé tartozik.

Az egyik általános iskola menzáján a kétféle választékból az egyik már elfogyott, mikorra a 11 éves diák az ebédlőbe ért. Ezt olyan sérelmesnek tartotta, hogy egyszerűen lekurvázita (!) az Idős szakácsnénit. A közelben tartózkodó fiatal testnevelő elvesztette az önuralmát, „ röpült a nyakleves. Másnap vagy három hivataliban jelentette fel a gyermek anyja a tanárt.

Említek még egy másik, ugyancsak tavaly történt esetet, mert kísértetiesen hasonló. Étkezés közben a menzán az egyik tanuló beleköpött (!) — állítása szerint csak viccből — diáktársa ételébe. A jelenlevő pedagógus türtőztette magát: a nyakleves nem került a „menübe”. A büntetés >az volt, hogy a „vicces” nebulónak állva ■kellett végigvárnia, míg a többiek megebédeltek, s csak utána ülhetett asztalhoz. Ezt a pedagógust is feljelentették a szülők, azzal az indokkal, hogy az iskolában éheztetik (?) csemetéjüket.

Ez utóbbi eset különösen elgondolkodtató, hiszen szó sem volt testi fenyítésről. A feljelentés — újabban tömeges! — mégsem maradt el. Az (illetékesek felülvizsgálták a történteket, s természetesen nem marasztalták el a tanárt. A feljelentés alaptalan volt. ettől függetlenül foltot ejtett a pedagógus tekintélyén. Pedig mi mást tehetett volna? Hunyta volna be a szemét? Vagy mondja a köpködő diáknak, hogy ejnye-bejnye, te kis gézengúz, s ezzel el is van intézve? Ezt már csak azért sem tehette, mert akkor a gyerekek — a jobban nevelt. ilJemtudóbb diákok — előtt csorbítja tekintélyét Ellentétben a meggondolatlan, elfogult szülővel. a tanár helyesen cselekedett. Sőt. én még radikálisabb büntetést is megérdemeltnek tartottam volna ilyen viselkedésért

A helyzet: egyoldalú!

Elgondolkodtatóak az ilyen eseteik a feljelentgetések egyoldalúsága miatt is. A szülő ugyanis könnyedén megteheti, hogy (vélt) igazságával magasabb fórumokhoz forduljon, de mit iteiheit a pedagógus? A veszélyeztetett kategória általában az idülten alfco- holista^ bűnöző szülők gyermekére vonatkozik. A pénzbírságot, a diák intézeti elhelyezését csak valóban tarthatatlan családi körülmények esetén lehet javasolni. De mit tehet a pedagógus az olyan gyerekkel, aki otthon mindent megkap, „csak” a nevelésé- rőt feledkeznek meg szülei? Mert ha egy negyedik-ötödik osztályos diák annyit sem tud, hogy mások ételébe beleköpnl. idős hölgyeket megalázó jelzőkikel illetni nem szabad, akikor az a családi nevelés alapvető hiányosságaira utal, hiszen az ilyesmivel már óvodás- koriban tisztában kell lennie mindenkinek.

Adjon a pedagógus intőt a gyereknek, ami végül is nem más, mint a büntetés '(annak mentéké, formája) átruházása a szülőkre? Mit ér el vele? Mert az az anyuka, apuka, aki az említett esetekben fel jelenti a tanárt, valószínűleg az intővel kapcsolatosan is a pedagógust hibáztatja és nem a gyermekét, uram bocsá’: önmagát! Vagv buktassa meg inkább valamelyik tárgyból a pedagógus azt a diákot, akinél; a magaviseleté végképp tűrhetetlen'? Ez meg igazságtalan lenne, hiszen nem arról van szó, hogy mennyire érti a gyerek a matematikát, miilyen szinten ismeri a történelmet és így tovább.

'Minél több oldalról vizsgálódunk, annál elkeserítőbbnek tűnik a kérdés: mit tehet a pedagógus a közösségi munka sikereit is veszélyeztető, gátló, a jó szóra, szép szóra nem hallgató, az alapvető rend- és illemszabályokat rendszeresen megsértő tanítványaival? Valójában nem sokat, ha a szülői hozzáállás olyan, minit az említett esetekben. S itt egy pillanatra ismét visszakanyarodnék a múltba. Volt olyan diákom, akinek ha azt mondtam, szégyell d magad sírva fakadt, annyira bántotta a dolog. Mondanom sem kell. hogy nagyon jól- novelt okos gyermek volt, aki komolyan vette az iskolát, tanárai szavát, intelmeit. Az ilyen diák esetében a fegyelmezés leg- emberibb formáival ts könnyen érhet el isikert a tanító, a tanár. Ilyenné azonban csak az a gverek válhat akivel sokat foglalkoznak otthon, aki a szeretetet nem úev kapja a szüleitől, hogy mindent megengednek neki, akinek a családi környezetében nem hiányoznak az emócioná"a hatások. kölcsönhatások különböző formái, nem hiányzik az embert

szó, a megfontolt apai és anya! Intelem, tanács. De sajnos ma, rohanó világunkban egyre kevesebb idő jut csemetéinkre. Azonban ezt a hibánkat legalább ne tetézzük azzal a buta szeretettel, hogy a pedagógussal szemben akarjuk megvédeni. Már csak azért sem, mert nevetséges azt hinni, hogy a (tanár rosszat akar, hogy örömét leli abban, ha ad egy Intőt, vagy kirívó esetben egy nyiakl evest.

Csorbult tekintély

Vita,thatatlan, hogy a felnövekvő 'generációk oktatása, nevelése sosem volt könnyű feladat. Éppen ezért alapvető, hogy jód felkészült szakembereikre bízzák e feladat megoldását. 'Magas műveltség, leleményesség, kitartás, tekintély és sok egyéb erény jellemzi a hivatását szerető ió tanárt, ‘tanítót. A tekintély elengedhetetlen, lévén a bizalom, a pél- daadás, fegyelmezés stb. eszköze is.

A tekintély azonban több dolog csillogó ötvözete. Mindenekelőtt a tudásé, A pedagógusok nagyobbik hányada — ezt ne feledjük el! — alaposan felkészült ma is. Azután említhető a tekintély 'részeként a hatalom, sőt az anyagiak isi. Nos, ez utóbbiakban nem éppen bővelkednek korunkban a pedagógusok. Köztudomású, hogy az utóhbi fél évszázadban menynyit veszített ez az értelmiségi réteg mind anyagi., mind erkölcsi presztízséből, tegyük hozzá: méltánytalanul. Ugyanakkor az elvárások munkájukkal szemben egyre növekednek...

Tekintély! — Csorbult eleget. S a legújabb feljelentgetési hisztéria. az elhamarkodott szülői döntések, megnyilvánulások nemcsak a gyermek előtt, hanem társadalmi szinten is tovább csorbítják, csorbíthatják. Így a diák köny- nyen vérszemet kap (kaphat), ami méginkább veszélyezteti az oktatás, a közös munka sikerét. A pedagógus tekintélyét védő, igazán radikális rendeletet nem találunk az új oktatási törvényben Sem. Én a magam részéről nem (tartanám indokolatlannak, ha az iskolák például bírságolási szankcióikkal is rendelkeznének. Goi'jdölek itt arra, hogy akár több ezer forintra megbüntethessék azokat a szülőket, akik annyira elhanyagolják gyermekük nevelését, mint a fentebb említett esetekben. A bírságolás jogosságában, mértékében a most alakuló — különböző vállalatok, intézmények. szervezetek képviselőiből és az iskolai vezetésből álló — iskolatanácsok dönthetnének...

Persze, meglehet, nem is rendelet kellene, hanem megértés, emberség. Sokkal több. Mert az a szülő, aki megalapozatlan feljelentgetésekkel próbálja védelmezni (?) gyermekét, elfogultságával végül is legtöbbet neki árt. Hiszen aki az alapvető rend- -és illemszabályokat nem tanulja meg, nem tartja be, aki fegyelmezetlen, durva stb,, az a későbbiekben is rengeteg pofont ikap, az iskolapadból kikerülvén — még ha képletes értelemben is...

Koloh Elek

Liszt Ferenc szülőházában

Ahogy Kópházán átléptünk az osztrák—magyar határon, Burgenland falvain keresztül vezet az országút tovább. Rövidesen megpillantjuk a jelzést, merre forduljunk Raiding felé. Alig negyedóra múlva a főutcájába érünk, Richard Wagnerről nevez, ték el, folytatása a Liszt Ferenc Utca, amely egészen a művész szülőházáig kísér.

Ha nem jelezné emléktábla, nem tűnne ki a környezetéből. .Körülötte régi, egyszerű panaszt- házak sorakoznak, mint kétszáz évvel ezelőtt. A hajdani dobor- jánl juhászok pátriáját szelíd patak szeli át. Fahídját éppen díj. Liszt Ádám magas kőfallal védett, tiszttartói portája előtt verték le, amely mostanában Igen keskenynek bizonyult. A centenáriumi évben Liszt tisztelőd, rajongói, a „Liisztiánák”, nemzetközi zarándokhellyé avatták Raidiingot, az egykori Doborjánt.

A Burgenlandi Tartományi Múzeum gondozza az emlékhelyet. 'Tágas udvarában bólogató ,gé- meskút, árnyas kerti lugas, a ■hosszú, tanyára emlékeztető épület oldalán. Közepén a bejárati ajtó felett 'magyar nyelvű felirat tudatja, hogy itt született 1811. október 22-én Liszt Ferenc. A Soproni Irodalmi és Művészeti

Kör állíttatta, még 1881-ben. Az épület négy helyiségében a géniusz életútját mutatják be, gyermekkorától a Bayreuthban bekövetkezett haláláig. Tornáca ma előtérnek szolgál, Innen nyílt balra a konyha, jobbra a lakószoba, mögötte pedig a Liszt család szűk, közös hálófiülkéje. Most a magas írópulton vaskos vendégkönyv, lapjai órák alatt megtelnek. Szemben vele, a közelmúltban, a 175. születésnapon felavatott emléktábla Bayreuth városából, Hans Walter Wild főpolgármester helyezte el, a művész mellszobrára Forral Miklós,

magyar Liszt Ferenc Társaság főtitkára tűzte a magyar zászló- díszes koszorút, körülöttük naponta felfrissülő virágerdő.

A szobákban öreg bútorok állnak, régi edények a falak mentén, a gyermekikor első hangszerei. Megszólaltatásukra Liszt Ferencet édesapja tanította, "aki Esterházy Miklós herceg udvari

zenekarában, a közeli kismartoni — 'ma eisenstadtl — kastélyban muzsikált. Itt áll az évszázadokat megélt orgona, a szomszéd falu templomából ajándé- (kozták, mert gyakran játszott rajta a fiatal Liszt. A tárlókban levelek, kéziratok, kottalapok, fényképek családjáról, barátokról, akik a legendás hírű ember és művész közelében lehettek. Erkel Ferenc, Mosonyi Mihály, Ábrányi Emil társaságában láthatjuk őt, majd pesti tanítványai között. Megörökítette egy felvétel azt a Jelenetet is, amikor élete delén szülőházába hazatért és kocsiját boldog cselédek, ismerősök fogadták. A lángész pályafutását a XIX. század zenei életének tükrében tárja a látogatók elé a megrendítő, meghitt hangulatú kiállítás, amelynek gondozásában részt vállal a határvidéken élő 'burgenlandi magyarság Is.

Erdős! Márta

HONISMERET — HELYTÖRTÉNET

Nemzetiségeink a múltban

A XVIII. századi nagyarányú telepítések ideje óta magyarok és nem magyarok vetették meg a lábukat a Duna—Tisza közén is: kiépítették településeiket és egyre nagyobb területeket tettek használhatóvá szór. gos munkájuk által. Képesek voltak gondoskodni az élelem és ruházat mellett szellemi-lelki táplálékaikról: iskoláról, vallásról és egyebekről. A múlt század végére, e század elejére végleg gyökeret eresztettek, A nem magyar származásúak egykori nemzeti öntudata —, ha volt ugyan a rég! hazájukban — már erősen megfakult; legjobb esetben átalakult itteni, sajátos nemzetiségi önérzetté.

Akikről a híradás szólt

Így utólag csodálkozunk-e hát azon, hogy az Ilyen nem magyar anyanyelvű fiatal egy idő után mást sem akart már, mint feledtetni származását, nemzetiségi hovatartozását? S hogy sokan közülük mindent elkövettek azért, hogy őket hű, igaz magyarnak tartsák?

A tulajdonviszonyok alakulása a írni vidékiünkön is a legváltozatosabb képet mutatta régóta. Az „aki bírja imarja” jelszavú világban egykor a több ezer holdas úri birtokosoktól a kivert kutya módján élő, laikástalan, ruhátlan, éhező cselédig, koldusig, csavargóig széles volt a skála. A kétezernégyszáz holdas báró Voj.nüs, a háromezer holdas La- tinovlts család és gróf Teleky Józsefné ugyanazt a földet taposta, ugyanazt a levegőt szívta, mint mondjuk az a cseléd Jánoshalmán, akit a munkaadójának „tűrhetetlenül durva viselkedése” keserített naponta.

Ugyanazt a levegőt szívták — ám mégis mennyire eltérő volt az életvitelük! Mert ha a század elején, élt emberekről olvasunk, nagyon különbözőek a híradások! Ha a bácsalmási helyi lap arról tudósítja olvasóit, hogy a gróf és a neje elutaztok tetétleni birtokukra, ezt olvasva elképzeljük, hogy a főrendiházi tag, a királyi valóságos titkos tanácsosi, a tekintélyes virilista milyen elégedetten szemlén meg virágzó birtokát. Ám, ha ugyanebben' a lapban' nemzetiségi lakosok öngyilkosságáról, koldulásról olvasunk, ugyancsak megpróbáljuk elképzelni azok életét, akikről a híradás szólt. És ha azt tudjuk meg, hogy Bácsibckodon „a falut uraló nagy gazdák: a Schöfferek, Schadtck, Schweiper- tek, Égiek, Klinigek stb, palotának beillő házakat építettek”, akkor hasonló dolgok jutnak eszünkbe: az istállóban, magtárban, szabad ég alatt alvó kisemmizettek, a szerencsétlen éhezők.

A birtokviszonyok

Mielőtt azzal foglalkoznánk, hogy az adott — vagyoni lag, valamint a jogokat, életlehetőségeket tekintve erősen megoszlott — s egyre változóbb képet mutató társadalmi rendszerben, hogyan .is éltek az emberek, miként reagáltak válságos, nehéz sorsukra, vizsgáljuk meg a bir- tokmegoszlás helyzetét. Magyar- országon 1925-ben összesen több minit tizenhatmillió hold föld volt. Ennek csaknem pontosan a felét tette-'ki a közép- és nagy- birtokosok kezén levő terület. Ezerháromszáz volt a száma az ezerholdasnál nagyobb uradalmaiknak, s mintegy tízezer személy mondhatott magáénak száz holdnál nagyobb területet. Íme, néhány a legnagyobb földbirtokosok közül: gróf Eszterházy Pál ikétszázhuszonikétezer; Fes- tetich Taszlló herceg kllencven- hatezer; az Egri Római Katolikus Főkáptalan csaknem kilencvenezer; a Kalocsai Érsekség hatvanötezer; gróf 'Eszterházy Miklós Móric csaknem hatvanötezer hold.

Ezek után vessünk néhány pillantást az ' egyes nemzetiségi helységek birtokviszonyaira. Legszembetűnőbb az igazi nagybirtok teljes hiánya a szlovák településeken. Kiskőrösön, száz holdnál nagyobb területtel bírtak tizenhármán,, Miskén öten és Du- naegyházán is csupán a község közös tulajdonában volt egyetlen félezer holdnyi birtoktest. Egyébként jellemző, hogy mindhárom szlovák községben a községi tulajdon volt a legnagyobb. Megyénk egyetlen sokác falujában, Hercegszántón, mint a szlovák Dunaegyházán, csak a község rendelkezett száz holdnál nagyobb földterülettel. Ugyanez mondható el még Vasfcútrót, Katymárról, Bácsb okodról, Fel- ’ sőszentivánról, Csátailjáról is. Különösen figyelmet érdemel a vaskút! blrtokrendeződés, ahol a lakosok többsége — hatszázötven család — öt—tizenöt holdnyi földet mondhatott magáénak; tehát a kisbirtok volt fölényben. Császártöltésen a két uraság (az egyik a kalocsai egyház volt) összesen több mint tizenháromezer holdat mondhatott a magáénak. Ugyanakkor az is figyelmet érdemel, hogy mint másutt, a községi közös tulajdonban általában néhány száz hold föld volt, addig Császártöltésen négyszer. ötször annyi: kétezerkétszáz holdnál is több. (A falut ebben a vonatkozásban a nemzetiségi helységek között csak Baja előzte meg.)

A társadalmi háttér

Ha már ennél a témánál tartunk, Időzzünk legalább kevés ideiig annál a ’kérdésnél, hogy a földterületek a használhatóság szempontjából milyen képet mutattak. Magyarországon 1925- ben a mintegy tizenhatmillió hold használható földterületnek hatvan százaléka volt szántásra, bevetésre, termésre alkalmas, Bács-Bodrogban ilyen szempontból kedvezőhb volt az arány: hetven százalék.

Ilyen társadalmi háttérrel, e viszonyok közepette hogyan, s miként élhettek a nemzetiségiek az 1945 előtti évtizedekben a mai vagyoni-anyagi szempontból meglehetősen heterogén: ösz- szetételű vidéken? A lakosság egy jelentős részének nem volt könnyű sorsa; sőt. Hát még, ha

számításba vesszük az időnként ismétlődő munkanélküliséget, a vándor.munkások cseppet sem szívderítő helyzetét, a mindenfajta gyilkos betegségeket, háborús emberveszteségeiket, a tűzvészeket, árvizeket és az ismétlődő jégveréseket, szárazságokat is! S a fentieken kívül a rossz közlekedési és útviszonyokat (Császártöltésen a kocsik „tengelyig jártak a sárban”, Nemes,nádudvar és Dúsnak között az út „minden képzeletet felülmúlóan rossz állapotban van”), és sorolhatnánk tovább a volt hajóikat, a nagyon Is érzékelhető nehézségeket. Nemesnádudvar, Vaskút, Gara és más nemzetiségi községek egykori jegyzőkönyvei a kecskeméti levéltárban ma Is az egyes falvak súlyos, gondjairól vallanak.

A mozgalmak kezdetei

A 18. század végétől számíthatjuk nagyjából a nemzetiségi mozgalmak (kezdetét. Legelőször az irodalmi-nyelvi elképzelések valóra váltása volt a oél. A nemzetté kovácsolódás fő eszközeit 'kellett erősíteni. Az első szlovák nyelvkönyvnek, Bernolák művének megjelenése (1790) után egy- re-másra lépnek színre a kiművelt nemzetiségi alkotók, politikusok. Sorban napvilágot láttak a saját nyelvű újságok, folyóiratok és könyvek.

Az alábbiakban annak bizonyítására hozunk fel néhány példát, hogy szőkébb hazánk nemzetiségi településein. — ha sokszor halványan iá —, hatottak a távolabbi, s nagyobb mozgalmak. 1793-ban például a Mar- tinovlcs-féle titkos társaság hetvenöt tagja közül egy Bács megyei: Szechenák Jakab. Neim sokkal ezután Martinovics „Ora- to ad Proceres” című művéből Baján egy budai lakos húsz példányt osztott szét. A kecskeméti levéltárban látható iratból tudjuk, hogy a rácok lakta Bátyán 1882-ben egy Erhardt Gyula nevű festő letelepedési kérelmét azért utasították el, mert „a lakosságot az elöljáróság ellen bújtogatja, lázítja”. Ugyanitt Svata Péter bíró szénáját 1894- ben „az elöljáró személye iránti bosszúból” felgyújtották. Az 1897-es aratósztrájkban Nemes- nádudvaron, Felsőiszentivánom, Bácsalmáson, Mélykúton, Madarason, Kunbaján, Garán és Tataházán összesen csaknem kétezer mezőgazdasági munkás vett részt.

*

A fentebb említett példák is bizonyítják: az aránytalan biir- tokmegoszlás, az életlehetőségek közti kiáltó ellentétek gyakran kiváltották a nemzetiségi és magyar lakosság ellenszenvét és türelmetlenségét. S olykor ez tiltakozásba, lázongásba csapott át, munkamegtagadásban jelentkezett. Mindezekkel szoros összefüggésben jelentkezett a kivándorlás. Elviselhetetlennek érzett sorsuk javítási szándékával hagyták el hazájukat, otthontalan otthonukat ma.gyar és nem magyar anyanyelvűek.

Varga Mihály

KÉPERNYŐ

Mától másként lesz?

Kezdjünk új életet, buzdította az elmúlt év végén nézőit a televízió. Miért? Mintha testileg és szellemileg elnehezedtünk volna, ésszerűtlenül élnénk. Okosabban, céltudatosabban kell hasznosítani Időnket, különben lemaradunk a nemzetek nagy versenyében. Lemaradunk?

KI tudja, mikor volt annyi méltó jelölt Az év Ifjúsági sportolója címre, mint most? Volt aki Euró- pa-bajnoki címmel sem került dobogóra. Tolonganak a tehetségek legtöbb siker sportágunkban. Be- mutattatnám a díjátadási ünnepségről készített filmet valamennyi Iskolában. Vonzó, követésre ösztönző a jó példa.

Lemaradunk? Kiválóan képzett, ígéretes fiatal cimbalmosok gyönyörködtették a nézőket a Rácz Aladár-cimbalomverseny középdöntőjének első fordulójában.

1987 második hetének televízióműsora több, külföldön is számon tartott teljesítményt méltatott. Kevesen tettek annyit a kortárs zeneművészet értékeinek népszerűsítéséért, mint Csengery Adrienne. („Ének, hajolj ki ajkamon”.) örültünk a magyar származású építészek amerikai sikereinek. Riportok készültek valóban megújuló, a már elért jó színvonallal elégedetlen vállalatokról.

Olcsó fogás volna, ha e kiragadott példákat szabályt erősítő kivételeknek minősíteném. Az összkép elkedvetlenítőbb, esetenként riasztóbb.

Minden elismerést megérdemelnek ifjú bajnokaink. De tudtommal a szomszédos országokban egyre többen sportolnak, nálunk egyre kevesebben. Elszomorító, hogy csak szerencsés kivételek .bontakoztathatják ki adottságaikat — például — Bátorfl Csillához hasonlóan. Ha nincs a Játékfeltételeket megteremtő, áldozatkész édesapa, család, aligha állhatott volna tavaly a dobogó legfelsőbb fokára az Európa-bajnokságon. De hol Játszhatnak Kecskeméten, akik még, vagy már csak erőnlétük megóvása, izmaik megmozgatása érdekében szeretnének Időnként ütögetnl?

Jól teszi a televízió, hogy külföldi tudósításokkal újra és újra fejbekóllntja a megszokott kényelmességbe süppedőket. Legjobbjaink mindig körülnéznek a világban, „vigyázó szemeiket” a jövőt hordozó eszmékre, műszaki találmányokra, gazdászati újdonságokra vetették. Kellenek a Finnországban forgatott sorozathoz hasonló tükrök: itt tartunk. A helyzetképpel Is jól szolgálná a nemzeti közgondolkodást A Hét, de Poór Klára riporter fáradhatatlanul azt bizonygatja kérdéseivel: nincs csoda, nincs titok, csak okos előrelátás, a teendők hozzáértő rangsorolása, következetes teljesítményközpontúság.

Elemi felelősségtudatról sem tanúskodtak az OJ Reflektor Magazinban bírált nyergesújfalusi gyár vezetői. A fővétkes igazgatóról csak annyit tudtunk meg: „nyugdíjba vonult”. (Vajon korengedménnyel, mint ez az utóbbi időben hasonló nemszeretem esetekben divatos?) Köszönet a tévés szakszervezeti folyóirat szerkesztőinek: nem hagyták szó nélkül a nyilatkozó helyettes főnök mellébeszélését.

Vajon új életet kezd-e a televízió? Vagyis határozottabban szerkesztett programmal, színvonalasabb rendezői, szerkesztői, riporteri teljesítménnyel, a sikeres finnek, Széohy Tamás és mások által emlegetett jövőt (Jövőt!) szolgálják-e műsoraik? Kifogástalanul működik-e a többször Is szóba került minőségérzék? Természetesen könnyebb bírálni másokat, mint odaállni régi vagy ifjú munkatárs elé és megkérni: tanuljon meg végre magyarul, felejtse el a hivatali bojtorján-szavakat, netán sajátítson el bizonyos szakmai alapismereteket. (Másutt sincs másként, mert illetlenségnek számít a kölcsönös, elvszerű, az adott mundér becsületét egyedül értelmes módon védő munkahelyi bírálat, munkatársi észrevételezés.)

Heltai Nándor