Petőfi Népe, 1987. január (42. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-28 / 23. szám

1987. január 28. • PETŐFI NÉPE * 7 SPORT-SPORT FOLYTATÁS A FÉRFI RÖPLABDA NB I-BEN Megcsappant remények, töretlen lendület Szurkolói támogatásra számít a KSC • Vámos (szemben) a nemzetközi kupában és a bajnokság* ban is kiegyensú. lyozott teljesítményt nyújtott az ősszel. . (Lakosa Zsolt felvétele) A „szebbik arcát” mutatta hí­veinek a Kecskeméti SC férfi röplabdaegyüttese a december­ben befejeződött bajnokságban. Az őszi idényt a táblázat eliső he­lyén zárták a kék-fehérek, egy ponttal, megelőzve a második Üj_ pesti Dózsát, hárommal a har­madik Bp. Honvédőt. Akik látták játszani a KSC-t, meggyőződéssel állították, hogy ezt a bajnoksá­got csakis Karagtcs Mátyás csa­pata nyerheti meg. A visszatért Szabó Zoltán szem­re is tetszetősen roplabdázott, újra erőssége lett a csapatnak. Nagy Péter a sérülése után el­foglalhatta helyét a feladó sze­repkörében és válogfflott ^formá­ban játszott. Beépüllit az együt­tesbe az-évek-óta nagy tehetségé­nek kikiáltott Gyapjas, s helyen­ként kiváló teljesítményt nyúj­tott a támadásban, Megfeleltek a töbhiek is, Űjhidy remekül il­leszkedett be a gárdába, Nyúl, Vámos és Lantos többször ^került a jók közé. Gondtalannak látszott tehát az együttes háza tája* és ismerve a hazai élmezőny tudását, titkon mindenki az első helyre remélte a kék-fehéreket. Aztán, robbant — meglehetősen váratlanná — a bomba: Szabó Zoltán fűrésszel levágta az ujját! Ki tudja, milyen hosszú időre kell .búcsút monda­nia a röplabdázásnak? Pont ak­kor, amikor csapata az arany­éremre esélyesek között az első ' helyet foglalta el. Ez aztán a bal­szerencse ! A bajnokság pedig kértelhe- tétienül folytatódik, nem is akár­milyen rendszerben. Mától kezd­ve öt napon* 1 át minden este pá­lyára lépnek az első—hatodik he­lyezettek. A ^KSC ma a hatodik Tungsramot fogadja 17 órakor a Városi Sportcsarnokban, csü­törtökön az ötödik BKV Élőié­hez utazik, utána Kecskemétre látogat a negyedik Vasas, szom­baton a harmadik Honvéd kö­vetkezik a fővárosiban, a nagy rivális és második helyen álló Üjpest vasárnap r próbál szerencsét a kék-fehérek ottho­nában. öt nap alatt öt mérkőzés — nem kis erőpróba a kényelmes bajnoki tempóhoz szokott hazad röplabdázóiknak! (Igazság szerint nem is értjük ezt a kapkodást, hiszen több minit egy hónap szü­net következik az újabb ötnapos oda-visszavágókig...) Ebben a rohamvágtában még Szabó Zol­tánnal sem lett volna könnyű megőrizni az első helyet, hiszen Ilyenkor már döntő lehet az ide­gi, fizikai erőnlét, a felkészült­ség is. Az ellenfelek közül a Tungs­ram jelentősen megerősödött. A legutóbbi bajnokegyüttesben új­ra pályára lép-a sérüléséből1 fel­épülő Huszár, de egészséges Ma­gyar is. A „csiszolatlan gyémánt­nak” tartott Pál pediig a váloga­tottal készült a hoitidényiben, s a hírek szerint rengeteget fejlő­dött. A Honvédben újra elfog­lalja helyét az irányító szerep­körében Urbán Vilmos. A KSC-nél az egyetlen válto­zás, hogy Halász Ferdinánd visz- szalgazolt a SZEOL_DÉEÉP-től, és az. első ötfordulós rájátszáson számíthatnak rá a csapatban! *— Gondjaink ellenére sem mondunk le az aranyéremről — mondta Arató Sándor^ a röplab­da-szakosztály elnöke. — A csa­pat becsülettel felkészült, minden játékos akarja á sikert. Ha az első három mérkőzésünket hozni tudjuk, akkor talán iiem is lesz gond a folytatásban. A múltban szurkolóink mindig megérezték, mikor szárul segítségre a csapat. Most nagyon elkel a biztatót, együtt Sokkal könnyebb lenne! Szurkolók és csapat ma esté „találhat” először egymásra. A Tunsgram elleni mérkőzésen va­lóban jól jöhet a kék-fehéreknek a biztatás, hiszen a jó rajtot kö­vetően idegenben is könnyebb lenne .győzelemmel folytatniuk a k ecskemétieknek. — rajtmár — |U ASZTALITENISZ NB II-es női csapatbajnoki mérkőzés: Kecskeméti Spartacus —KSíI, 15:1. Győztesek: Baán 4, Maok 4, Dessewffy 4, Király 3. A bajnokság 3. helyén, áliló kecs­keméti csapalt megerőltetés nél­kül győzött a sporitiskolások el­len. NB Il-es férfImérkőzés: Kecs­keméti Spartacus—Nógrádi Vo­lán 13:12. Gy.: Vad 4, dr. Nagy 3, Aakeri 3, Sinka 2, Űjhidy 1. Az évközbenl igazolás révén meg­erősödött nógrádiak ellen óriási küzdelemben győzött a nagyobb akarással harcoló szövetkezeti együttes. NB III-as férfflimérkőaés: Ba­latonszárszó—Kalocsai SE 8:8. Gy.: Pásti 3, Halászi 2, Güdh T. 2, Gilllch Z. 1. A Kecskemét körzeti női asz­talitenisz CSB Kunszenitimiikló- son rendezett újabb ('összevont) fordulójának eredményei: Kun- szentmiklósi Temaforg ÍI.—Kecs­keméti Habselyem 4:1, —Kecske­méti Konzervgyár 5 :ű, —Kun­szentmiklósi Temaforg III. 4:1. KiunszentmiMósi Temaforg III.— Kecskeméti Habselyem 2:3, —Kecskeméti Konzervgyár 5:0. Kiemelkedő teljesítményt nyúj­tottak: Molnár né (Habselyem), a kecskeméti Mátyás krt. Alt. Iák. tesitnevelőtanára. és Schütz Má­ria, valamint Váll Anlikóu a Te­maforg gyermek versenyzői. Ijj ATLÉTIKA Az általános iskolások fedett­pályás atlétikai versenyt rendez­tek Kalocsán. Győztesek: Lányok, távol ugrás: Cselük A. (I. sz. isk.); medicinlabda-dobás: Kása O. (III. sz. isk.); 1000 cm futás: Hi- degh H. (I. sz. isik.); magasugrás: Palásti N. (III. sz. isk.); 30 m fu­tás: Cseliik A. Fiúk, .távolugrás: Rácz (III. sz. isk.), medicinlabda, dobás: Szál,óki (III. sz. isik.); 1000 m futás: Villányi (III. sz. Isik.); magasugrás: Szál óki, 30 m futás: Hesz V. (I. sz. isik.). üfi] ÖKÖLVÍVÁS _________ N B Il-es csapat bajnoki mér­kőzés: SBTC—HKBSE 16:12. Sal­gótarján, 1000 néző. Vezette: Lé­vai, Tóihátá. Pontoztak: Bihari, Nagy Z. és Cseperka. - Eredmé­nyek (elöl1 az SBTC versenyzői): Ifjúságiak: 54 ikg: Oláh J. a má­sodik menetben döntő fölénnyel győzött A jtaival szemben. 2:0. 60 kg: V.idák pontozással győzött HÍREK, TUDÓSÍTÁSOK • Az elmúlt hét végén a Budapest Sportcsarnokban rendezték meg a Magyar Nemzet Kupa jégkorongtomát, amelyen a magyar válogatott a második helyen végzett a kupagyőztes dán együttes mögött, meg. előzve a harmadik helyezett jugoszlávokat és a negyedik helyen végző bolgárokat. - «j Farkas Tibor felvétele a magyar—jugoszláv mérkőzésen (3:3) készült. Túró ellen. 4:0. 63,5 kg: Szász Á. ellenfél nélkül nyert. 4:2. 71 kg: Danyi az első menetben feladta Elekes ellen. 4:4. Felnőttek: 51 kg: Révai pontozásos győzelem­mel nyert Kovács M. ellen. 6:4. 54 kg: Oláh K. pontozásos győ­zelmet aratott Máté ellen. 8:4. 57 kp: Botos T. pontozással nyert Kammiacsd ellen. 10:4. 63,5 kg: Sza­bó S. pontozásos vereséget szen­vedett Gál ellen. 10:8. 67 kg: Gondi J. ellenfél nélkül1 győzött. 10:10. 71 kg: Oláh I. pontozásos győzelemmel nyert Nagy Cs. el­len. 12:10. 75 kg: Szabó Z. a má­sodik menetben feladta Árkos­sal szemben. 12:12, 81 kg: Hranek S. ellen Mező az első menetben feladta. 14:12. +81 kg: Hranek G. mérkőzés .nélkül győzött, Bo- nyaiival szemben. 16:12. A félegyháziak két fordulóval a bajnokság vége előtt veretle­nül, négy pont előnnyel1 álltak a tabella élén. Salgótarjánban vég­leg bebiztosíthatták volna első helyüket. Molnár László edző vé­leménye szerint ez nem az ökiö- zői teljesítményen, hanem a pon- tozóbírókon .múlott. Mindeneset­re a következő fordulóban, a Borsodi Bányász ellen már egy döntetlennel is elérhetik célju­kat. RÖPLABDA A Dutép SC felnőtt férfi röp­labdatornájának végeredménye: I. Dutép SC, 2. Szolnoki Tiitász, 3. Gyöngyösi SE. A tornán nyolc csapat vívott körmérkőzést. A Konzum Vállalat különdíjiát a két legjobb játékos, Nagy Lajos (Dutép SC) és Nagy Attila (Szol­noki Titász) kapta. d TENISZ _____________I K iskunfélegyházán, p Darvas J. Általános Isk. tornacsarnoká­ban rendezték meg a felnőtt egyé­ni és páros fedett, pályás tenisz- bajnokságot. Eredmények, férfi egyéni (36 ind.): 1. Temesvári, 2. dr. Framczia, 3. dr. Pálinkás, 4. Fekete. Férfi páros (24 pár): 1. Kovács, Jókai, 2. dr. Pálinkás, Kocsis, 3. Bene, Bencsiik, 4. dr. Temesvári, Palásti. El labcarügAs £ A Magyar Hírlap Kupa egyéni és csapatbajnokság megyei dön­tőjének végeredménye: 1. Váro­si Tanács, Kiskunhalas 10 pont­tal, 2. Városi Tanács 1„ Kecske­mét 10, 3. Megyei Tanács I., Kecs­kemét 7.5, 4. Megyei Tanács II,, Kanét, 6,5. 5. Munkavédelem Kimé1. 6, 6. Városi Tanács II., Kmét 6 ponttal. A továbbjutás jogával Kiskunhalas gsapata nem élt, ezért a megyét a Városi Ta­nács I., Km,ét és a Megyei Ta­nács I. képviseli az elődöntőn. A csapat- és az egyéni mérkő­zések befejezése után Grószpéter Attila, a Dutép elsőtáblás já­tékosa, nemzetközi nagymester adott szimultánt (mind a húsz játszmát megnyerte). * 1987. évi városi egyéni bajnok­ságok (férfi felnőtt): Kecskemét: I. Hiczpán (K. MÁV) 801, 2. Bon- tovics (K. MÁV) 788, 3. Orosz (Mezőgép) 781. Tiszakécske: 1. Len*yel 424, 2. Határ 415, 3. Dan- fcó 383. Termál Kupát rendeztek Ti- szakécskén 12 csapat részvételé­vel. Végeredmények, csapatban: t. Mezőgép 2320. 2. Tiszakécske I. 2319, 3. Tiszakécske II. 2263_, egyéniben: 1. Határ (Tiszaikécs- ke) 418, 2.'Jelen (KTE) 406 , 3. Orosz (Mezőgép) 405, Küliöndíjat kapott a legjobb telidobó: Orbán (Mezőgép) 295 és a legjobb taro­ló: Határ 150. NB Il-es bajnoki eredmtény (férfi): Csepel—K. MÄV 4:4, 2378 —2345. TEKE E(| TÖMEGSPORT A Kecskeméti Hírős Tömeg­sport SE a Lánchíd Utcai Állta­lános Iskolában rendezte meg a Hírős Kupa teremlabdarúgó- tornát. A 32 induló csapat két nap alatt 62 mérkőzést vívott. A döntőt a Dutép és a BRG együt­tese vívta. A 0—0-ás döntetlen után hetesrúgásokkal a Dutép győzött. Végeredmény: 1. Dutép. 2. BRG, 3. Helvécia, 4. Kunság Volán. Legjobb kapus: Tópity (BRG). a legjobb játékos: Mata (Helvécia) lett. |E| CSELGÁNCS A Petőfi Népe totótanácsadója A totó 5. heti, február 1-iel szel­vényén olasz A-osztályú mérkőzéseit ■taláthatók félidei és végeredménnyel. 1. Empoli—Ascoli végeredmény. Olasz A-oszt,ály. Az Ascoll meglepe­tésre győzött a Milan ellen- hazai kör­nyezetben. de így sem került el a kiesőzónából. Az Empoli vesztett az Inter otthonában. Tiippiünik: x, 1. I. Empoli—Ascotl első félidő. Tippünk: x. 1. 3. Brescia—Internationale végered­mény. Olasz A-osztály. A Brescia Ná­polyban hagyta a két pontot, míg az Inter győzelemmel erősítette meg a 2. helvét. Ttooünik: 2. x. t. Brescia—Internationale első fél­idő. A Brescia a bentma radiásért har­col, az Inter a bajnofkl cím elnye­résében bízik. Tippünk: X, 1. 5. Milan—Verona végeredmény. Olasz A-osztály. A Verona kihasz­nálta a hazai pálya előnyét és győ­zött a Torino ellen. A Milan Aisco- llban kikapott a kiesés rémétől fe­nyegetett ha Zaláktól. Tippünk: X, 1. 8. Milan—Verona etoö félidő. A két csapat csaknem egyformám szerepel. Tippünk: X, 1. 7. ■ Roma—Atalanta végeredmény. Olasz A-osztály. A Roma comél döm- tetlenlével megtartotta, helyét az él­mezőnyben, míg az Atalanta hazai győzelmével előbbre lépett. Tippünk: 1. 8. Roma—Atalanta első félidő. A Roma a jobb helyezésért, az Atalan­ta a kiesés elkerüléséért küzd. Tippünk: X. 1. 9. sampdorla—Fiorentina végered­mény. Olasz A-osztály. A 16. fordu­ló a vendég,eknek sikerült Jobban, igaz, hazai pályán Játszottak és az Avelltoo eliten nyertek. A genovai gárda Ata'antában vesztett. Tippünk: X. 1. 10. Sampdorla—Fiorentina első fél­idő. Atalanta 1 veresége ellenére Is megelőzi ellenfelét a tabellán a ha­zai gárda. Tippünk: x. , ’ V 11. Torino—Como végeredmény. Olasz A-osztály. A Torino veronai ve­reségével is a középmezőnyben ma­radt. A Como hazai döntetlenje a Roma ellen biztató. Tippünk: 1., 12. Torino—Como első félidő. A To­rino gyengébb helyezésié ellenére is Jobb csapat, mint a Como. Tippünki: 1. 13. Udlnese—iNapoli végeredmény. Olasz A-osztály. A listavezető győ­zött és biztosan vezeti a tabieXát. Az Ud,limese, újabb vereségével nehéz helyzetbe került. Tiopünk: x, 1. 2. +1 mérkőzés: 11. Avelllno—Juventus végeredmény. Olasz A-osztály. A két együttes kö­zött nagy a tudásbeli különbség a Juventus Javára, amely idegenben Is elegendő lehet a győzelemhez. Tippünk: 2, x. A további mérkőzésekre iippjeink: X, 1. D. I. Előkészületi mérkőzés: Kecs­keméti SC—Honvéd Bem SE 6— 2 (1—2). Kecskemét, Széktói sa­lakpálya, 200 néző. Vezette: Mé­száros. KSC: Erdei — Mátrai, Somo­gyi, Hoffmeister, Szabó B. — Csorba, Hegedűs. Czéh — Somo­gyi M., Hájer, Rácz. Az éjszakai hóesés után, sike­rült megtisztítani a pályát, s így viszonylag jó talajon kezdődött a mérkőzés. Az első félidőben a vendégcsapat jobban kihasznál­ta a helyzeteit. A szünet után a kecskeméti együttesben Safranyik, Farkas, Máliik, Óvári és Balis kapott játéklehetőséget. A KSC ezután lendületes játékkal bizto­sította a győzelmet. Gólszerzőit: Rácz 2, Óvári 2, Hájér, Málik. A VI. Piros Arany Kupát ren­dezték meg Kalocsán, a Városi Sportcsarnokban. Végeredmény: 1. Harta, 2. Honvéd Radnóti SIE, 3. Kalocsai SE, 4. Bajai Tsz SK, 5. Dumapaitaj, 6. Dusnok. A leg­eredményesebb játékos Csehi Já_ nosi (Hanta), a legjobb játékos Szűcs Irtván (H. Radnóti), a leg­jobb kapus Goj tán István (Ka­locsa) lett. Békéscsabán körzeti serdülő és felnőtt III. osztályú rangsorver­senyt rendeztek (a megyéből csak a KSC versenyzői indultak). Eredmények, serdülők: 35 kg: 2. Kuczik Z., 40 kg: 2. Csabai Gy., 3. Varga F., 44 kg: 3. Szeleczki, 48 kg: 3. Varga T„ 5. Király N., 52 kg: 2. Deák N., 5. Dinnyés, 56 kg: 3. Bárkányi, 64 kg: 3. Juhász K„ 68 kg: 2. Borsó. Felnőttek: 60 kg: 1. Gyulai F. 78 kg: 1. Molnár Cs. 86 kg: 1. Kovács S. £ Kecskeméten tizenegyedik al­kalommal rendezték meg a T. Nagy Antal-emlékversenyit. A 9 fordulós, svájci rendszerű tornán 48 sakkozó indult. A végered­mény: 1. Abel (Dutép SC) 8,5, 2. dr. Centgráf (KTE) 7, 3. Molnár Z. (Taitabánya) 6,5, 4—9. ifj. Kri- zsány (KTE), Lestyán (K. Szé­chenyi), Csabai (KTE), dr. Szi­getvári (K. Széchenyi), Tóth L. (K. Spartacus), Donkó (KTE) 6— 6 ponttal. Ma délután 17 órakor, az eredményhirdetést követően, viillámversenyt rendez a Dutép SC Kuruc körúti versenytermé­ben a városi sakkszövetség. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 9.05: Tévétorna nyugdíjasoknak 9.10: Cervantes élete 10.00: Képújság 16.00: Hármas csatorna 17.05: Híreink 17.10: Civilizáció és fejlődés az Arab-öböl térségében. Az olaj — Kuvaiti rövidfilm 17.30: A közönségszolgálat tájékoztatója 17.35: A nyelv világa 18.15: Képújság 18.20: Reklám 18.25: Egy szó, mint száz — Nyelvi fejtörő- játék 19.05: Esti mese 19.20: Reklám 19.30: Híradó 1. 20.00: Reklám 20.05: Kék fény ... 21.05: „Az élet él és élni akar..." 21.55: Csak a derű óráit számolom 22.55: Híradó 3. TV II. MŰSOR: 17.30: Képújság 17.35: Felvételre ajánljuk (FF) (ism.) 18.05: „Ez vagyok én" (FF) 4. rész 18.40: Házi áldás — Angol tévéfilmsoro­zat: A meztelen tapétázó 19.05: Nasa obrazovka 19.25: Tévétorna 19.30: Schubert: a-moll Arpegione szoná­ta — Angol kisfilm (ism.) 20.00: Budapesti körzeti stúdió műsora 21.05: Híradó 2. 21.20: Betűreklám 21.25: A „D" tényező — Svájci bűnügyi tévéfilmsorozat V/2. rész 22.20: Képújság MOSZKVAI TV I, MŰSORA: 16.00: II. űssz-szövetségi amatőr feszti­vál. 16.40: Az amerikai kultúra hatása Eu­rópára. 17.10: Hírek. 17.20: „A kapitány lánya" című film. 19.00: Híradó. 19.40: B. Pokrovszkij az operáról. 20.40: Világhíra­dó. 20.55: világ és ifjúság. 22.05: A Dulci- nee című tv-film 1. része. 23.11: Hírek. 23.16: Dulcinea című film 2. rész. 0.22: Dokumentumfilm Kalinyinról. ÚJVIDÉKI TV: 16.40: Műsorismertetés — magyarul. 16.45: Tv-napló magyarul. 17.30: Gyer­mekműsor. 18.30: Dokumentumműsor. 19.00: Ma ... 19.15: Rajzfilm. 19.25: Rek­lám. 19.30: Tv-napló — magyarul. 19.55: Reklám. 20.00: Fesztiváli bemutató. 21.40: Tv-napló szerbhorvát nyelven. 22.00: Mű­sorzárás. SZLOVÁK TV II. MŰSOR: 16.05: Hírek. 16.10: Német nyelv hala­dóknak 20. lecke. 16.35: A nagyanyó uno­kája — Szovjet gyermekfilm (ism.). 17.55: Maja, a méhecske — Rajzfilmsorozat. 18.30: Műlesikló VB — Nők versenye. 19.00: Tv-torna. 19.10: Esti mese. 19.20: Időjárásjelentés. 19.30: Tv-hiradó. 20.00: Tanácsadó műsor. 20.05: Nincs pereske­dés — Komédiasorozat. 20.40: Önök estje — Magazin. 21.30: Időszerű események 21.56: Időjárásjelentés. 22.00: Ez történt 24 óra alatt. 22.15: Csapda — Tv-film (ism.) KOSSUTH: 4.30—7.59: J6 reggeltl — Zenés műsor 8.05: Műsorismertetés 8.15: Mai programok 8.20: Eco-mix — Gazdasági magazin (ism.) 8.50: Kis magyar néprajz — Malmok a Dunán 8.55: Jascha Heifetz két hegedűversenyt játszik 9.43: Száncsengő — Muzsika gyerekek­nek 10.05: Rádiószlnház: Magnificat — Hubay Miklós rádiódrámája 11.25: Népi zene 11.54: Reklám 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Reklám 12.45: Törvénykönyv — Lakásszavatosság 13.00: Nagy mesterek — világhírű előadó- művészek 13.51: Pödör Béla vezényel 14.05: Műsorismertetés 14.10: A magyar széppróza századai 14.25: Operaslágerek 15.00: Népzenei Hangos Újság 15.40: Fiatalok muzsikálnak 15.56: Műsörajánlat 16.05: MR 10—14 — Magazin tizenéve­seknek 17.00: Prágai pillanatok 17.25: Műsorajánlat 17.30: Operettkettősök 18.02: Kritikusok fóruma — örszigethy Er­zsébet: Asszonyok férfisorban 18.12: Reklám 18.15: Hol volt, hol nem volt... A boros­tyántündér — Germán mese 18.25: Könyvújdonságok 18.28: Műsorismertetés 18.30: Esti magazin 19.15: Az Ifjúsági Rádió bemutatója — A mahagóni ember. Bogáti Péter regé­nye rádióra alkalmazva — III/3. rész 20.11: Beszélgetés „A mahagóni ember" című rádiójáték-sorozatról 20.36: Bessenyei Ferenc nótákat énekel 20.50: Hallgassuk együttl — Weber- és Wagner-művek 21.30: Index — Világgazdasági magazin 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Magyar művészek operafelvételei­ből 23.03: Mi lesz veled műanyag? — összeál­lítás a műanyagok újrafelhasználásáról 23.18: Zenetörténeti értéktár 0.10: Himnusz 0.15—4.20: Éjfél után PETŐFI: 4.30—7.57: Reggeli zenés műsor 8.05: Idősebbek hullámhosszán 8.50: Tíz perc külpolitika 9.05—12.00: Napközben — Zenés dél­előtt Közben: 10.45: Láttuk, hallottuk 12.00: Hirek németül, oroszul és angolul 12.10: Operettdalok 12.25: Néhány szó zene közben 12.30: Népi zene 12.58: Műsorismertetés 13.05: A tegnap slágereiből 14.00: Mi történt? .. . 15.05: Diákfoci 15.15: Zenerulett — Szórakoztató zenés délután Közben: 16.58: Műsorismertetés 17.08: A Zenerulett folytatása 17.30: Ötödik sebesség 18.30: Tip-top parádé 19.05: Közvetítés bajnoki labdarúgó­mérkőzésről 19.15: Egy énekes — több szerep: Lehocz- ky Éva felvételeiből 20.05: Rockföldről érkezett — A Boston együttes felvételeiből 20.50: Mit olvashatunk a Béke és Szocia­lizmus című folyóiratban? 21.05: Nemzedékek — „Számítok magára" — 2. rész 22.00: Slágerfilmek — filmslágerek 22.44: Népi hangszeres muzsika 23.20—0.14: Reggae ritmusok 0.15—4.20: Éjfél után 3. MŰSOR: 5.55: Rákóczi-induló 6.05—7.59: Muzsikáló reggel 8.05: Műsorismertetés 8.07: Időszaki kiállítások 8.12: Kamarazene 8.55: Operettparádé 9.50: Zenekari muzsika 10.49: Elena Polanska hár.ázik 11.05: Pillanatkép 11.10: Gagliano: Dafne — Egyfelvonásos opera 11.53: Zenekai I muzsika 13.03: Műsorismertetés 13.05: Szonda (ism.) 13.35: Pozsony? — Akkor fesztiváli — Ze­nés beszámoló az 1986-os őszi rendez­vénysorozatról 14.20: Magnóról magnóra 15.00: Operába hívogató — Donizetti: Szerelmi bájital 15.31: Bach: Goldberg-változatok 16.37: Operaáiiák 17.00: Diáklélóra — Szemben önmagám­mal 17.30: Zenekari muzsika 18.30: V materinskom iazyku — A Magyar Rádió szlovák nyalvii nemzetiségi műso­ra Miskolcról 19.03: Műsorismertetés 19.05—19.35: Iskolarádió: Francia társal­gás kezdőknek (ism.) Gyakorlatok az orosz táisalgási sorozathoz. Különkiadás az angol társalgási sorozathoz 1. lecke (ism.) 19.35: A Kodály Vonósnégyes hangverse­nye Közben: Kb. Modern írók portréi — Konrad Sutarski lengyel költö versei Kb. 20.40: A hanqversenyközv. folyt. Kb. 21.05: Operaáriák 21.40: Barokk zene 22.30: „Ezer este Fülep Lajossal” — Kom­pozíció Fodor András verseiből 23.02: A Dimenzió együttes játszik

Next

/
Thumbnails
Contents