Petőfi Népe, 1986. december (41. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-11 / 291. szám

KÉZILABDA TÖMEGSPORTVERSENYEN TŰNT FÖL Hazáját képviselte Bulgáriában Még a nyáron történt. Fiatal -lány keresett föl bennünket. El­mondta, hogy néhány hónappal előbb megnyert egy futóversenyt, amelynek első helyezettje Bul­gáriába utazhatott. Annak rend- je-módja szerint felírták a cí­mét, mondták, majd értesítik az indulásról. Aztán hónapokig nem történt semmi, nem kapott levelet sem, s attól félt, hogy el­feledkeztek róla, s nem tudja, ki­nél, hol kellene érdeklődni az utazásról. Nem volt nehéz dolgunk, kide­rült, Kócsó Márti a Népszava futóversenyét nyerte meg. Az ifjú győztest megnyugtatták, kicsit később lesz az utazás, idő­ben értesítik majd. Márti na­gyon megörült, megígérte, haza­érkezése után elmeséli élmé­nyeit. — Nagyon szép és érdekes volt minden — mondta a napokban, amikor ígéretéhez híven felkere­sett. — Négyen képviseltük Ma­gyarországot egy nemzetközi fu­tógálán, amelyet Pazarcsik kör­nyékén, csodálatos környezet­ben rendeztek meg. Bács-Kis- kun megyéből ketten voltunk ott, én és a kiskunhalasi Tabaj- di József. A házigazdák nagyon szívélyesen fogadtak, az első na­pokban megmutatták fővárosuk legszebb részeit, múzeumait. A vérseny színpompás megnyitó­val kezdődött, a rendezők vala­mennyi nemzet küldötteit külön is köszöntötték. Egyébként a fu­tógálát a béke és barátság je­gyében szervezték meg, amelyen tíz ország sportolói vettek részt. Nekünk, lányoknak 1700 métert kellett futnunk, nagyon sok él­versenyző is indult, így csak hét ellenfelemet tudtam megelőzni, a csapat pedig a hatodik lett. A fiúk is hasonlóan szerepeltek, de azt hiszem, ezúttal valóban nem az eredmény volt a fontos. Itthon így is nagyon örültek, 'megígérték, hogy .máskor is in­dítanak hasonló versenyeken. Kócsó Márta esete jó példa le­het másoknak is. Mindig szere­tett sportolni, ám egészen 17 éves koráig nem volt igazolt verseny­ző. Aztán megnyerte a Népsza­va által rendezett viadalt, s meg­nyerte őt magának a sport is: azóta igazolt tájfutó a Kecske­méti MÁV-ban. Márti esete is példázza: minél több versenyt kell(ene) rendez­ni, hiszen ennél jobb „csábító” aligha akad: akit egyszer „meg­fertőz” a versenyek légköre, azt többé nem lehet elzavarni sem a sportpályák környékéről. —ri— Ellesett „hadititok” Kedden a kongresszusi, központban a. meghívottak sorában volt Bicskei Berta­lan, az utánpótláskorú lab­darúgó-válogatottak szövetsé­gi kapitánya. Az MLSZ or- I szágos konferenciáján szór- I gosan jegyzetelt a fiatal szak­ember, aki éppen e tanácsko­zás miatt tért hamarább 'ha­za NSZK-beli tanulmány* útjáról. ,, • . • I — A Bayer Leverkusennel voltam három hétig, az NSZK szövetségének -.'vendégeként- — mondta Bi ski-i Bei lalán, aki ebben az évben hallgató­volt a híres kölni főiskolán. A szakember nemcsak, a Bundesliga őszi harmadik helyezettje, a Leverkusen lab­darúgóinak életével ismerke­dett, naponta eljárt edzések­re, megtekintett bajnoki mér­kőzéseket, s az PC Köln és a Fortuna Köln „műhelytitkai­ba” is alkalma volt bepillan­tani;' *’ V) Látott, hallott valami új- I donságot a hál um bel során’ — Alkalmam volt „testkö­zelből" tanulmányozni Euró­pa egyik legiangosabb, leg­■ színvonalasabb hamohliplil Főként a felkészülési módsze­rek érdekeltek. Az NSZK- ban kétfelé edzésirányzat lé­tezik. 5 Vannak könyörtelen mesterek» akik kíméletlenül hajtják, „agyonedzik” játé­kosaikat, s csak az eredmény­nyel törődnek, , .ma színül alig kiváncsiak, hagy cnnejjl majd a játékos „issza meg-a levét”. De egyre erősebb az az Uj feli ígas nmeh nek ki­dolgozása Heinrich Liesen professzor érdeme, öt sokan ismerik, az NSZK válogatott­jának iisos.i előadó a kölni főiskolán is. Igen alapos or- vosélettani eiőtanulmányM során rájött a nagy terhelés utáni regenerálódás legjobb niegu'd isjira Az ö módsze­reivel edzett játékosok a le« nehezebb gyakorlások utád sességüket. Bicskei mar kurabban is behatóan tanulmányozta a Líesen-féle vi\ mám okát. ígv . .a-rbw^^raUűs^gl- válogat^« felkészítésében is alkalmazta ezeket «a módszereket Mi van Gódornéval? A női kézilabda-világbajnok­ságon a kedd esti ■ jugoszláv— magyar találkozó (19—18) után szinte mindenki egyetértett ab­ban, hogy Ráczék nagy lehető­séget szalasztottak el, legyőz­hették volna a sokkal rutinosabb összeszokottabb plávikat. De éppen a meghatározó egyé­niségek, György és Gódorné ma­radtak el a várakozástól. György Anna képtelen volt tartani az öröíkmoizgó beállót, Ercsicset, il­letve a helyére behúzódó Obu- csinát, s a jugoszláv • játékosok vagy kihasználták a lehetőséget vagy hétméterest harcoltak ki. A Vasas egyik legjobbja ezúttal a gólokkal is adós maradt. öt azonban a korábbi három mér-, kőzésen nyújtott teljesítménye alapján nem érheti szemrehá­nyás, viszont egykori klubtár­sa, Gódorné Nagy Mariann szin­té végig mélyen tudása alatt szerepelt. A Bayer Leverkusen idegenlégiósának, a világválo­gatott Gódornénak a játékáról kért véléiíféiíyt Zsolt vezetőedzőtől az MTI munka­társa. — A 29 éves sokszoros válo­gatottunk az NDK és Jugoszlá­via ellen Valóban gyenge telje­sítményt nyújtott — mondta. — A vasárnapi találkozón egyet­len gólt sem szerzett, .kedden ugyan elért ötöt, de ebből négy hetes volt. Ügy látom, talán túl­zott önbizalommal játszik, szin­te minden helyzetből, gyakran előkészítetlenül, elvállalja a lö­vést. A számok is bizonyítják, hogy nem sok sikerrel. Talán nem készült fel megfe­lelően a világbajnokságra? — Az önmagáért beszél, hogy négy mérkőzésen mindössze 12 gólt szerzett... Ilyen kiemelke­dő * képességű játékostól ez min­denképpen kevés. Az elemzé­sekben odáig jutottunk, hogy ez a visszaesés még tavaszi térdsé­rülésével is magyarázható. Ezért visszafogottabb, félénkebb, mint­ha tartana egy újabb sérüléstől. Hallatszik olyan is: nemcsak a lábát, hanem a szerződését is félti. Ismert, a szövetség koráb­bi határozatát megváltoztatva hozzájárult, hogy már a világ- bajnokság előtt külföldre „iga­zoljon”. A nyugatnémet bajnok­csapat nyilván teljes értékű Gö­dömét vár vissza... Ne búsuljatok, Mezey-fiúk...! Lehet, hogy többen megle­pődnek majd a mostani ki­jelentésemen, de szerintem néhány év múlva dicsőíteni fogjuk a nyáron Mexikóban járt futballistáinkat! Mond­juk, nyolc esztendő múltán. Persze, gondolhatják most többen, könnyű jósolgatni így előre, hisz ki kéri majd számon tőlem 1994-ben a dol­got? No igen, ám nekem már bizonyíték is van a kezem­ben, méghozzá egy képes le­velezőlap. A minap vásárol- ■ tam Kecskeméten (a pontos helyet nem írom le, mert nem akarom reklámozni a boltocskát). Visszatérve kijelentésemhez, először is elmondom mi, pon­tosabban ki van a képesla­pon: Pusztai László, egykori válogatott labdarúgó, de le­hetne rajta Zombori, Faze­kas, Nyilasi vagy Töröcsik is, az Argentínában járt válo­gatott tagjai közül. A felvé­telek 1978-ban készültek, ak­koriban 4 forintért lehetett megvásárolni a kedvencek képmását. Sejtem, hogy az idő tájt nem igen rohamozták meg értük a trafikokat, mert ha jól em­lékszem, csapatunk legalább akkora reményekkel utazott a Mundialra, mint az idén, s legalább úgy „leégett”, mint az idén. A játékosok'közül a leg­többen már abbahagyták az aktív sportolást, ám a ké­pek maradtak. S hogy a Ba­ráti-legénység akkori szerep­lésére már senki sem emlék­szik, bizonyíték rá. hogy a képeslapok árát felemelték 5 forintra! Az árudás hölgy szerint az utóbbi időben adott is el be­lőlük néhányat. Ezért mon­dom én Mezey-fiúk: Fel a fejjel, majd nyolc év múltán népszerűek lesztek ismét. Ad­dig még két világbajnoksá­got rendeznek, van remény arra, hogy még nálatok is rosszabb eredményt érjen* 1 2 el a magyar. válogatott, s akkor ismét eljön a ti időtök...! — rajtmár — Farkas Anna ismét edz A Kecskeméti SC női kosárlabdázói az NB I-es bajnokság őszi fordulójában várakozáson alul sze­repeltek. Kilenc mérkőzésből csak hármat nyertek meg, s ezzel az A csoport 8. helyén várhatják a folytatást. Ehhez az eredményhez nagyban hozzá­járul, hogy Farkas Anna, a KSC 193 cm magas vá­logatott középjátékosa az első mérkőzés kivételé­vel sérülés miatt nem állhatott a kék-fehérek ren­delkezésére. Az utóbbi időben viszont ismét lát­hattuk Király Sándor edző foglalkozásain. Meg­kérdeztük tőle, hogyan történt a balesete, mikor­ra várja, hogy újra pályára léphessen. — Október 13-án, edzésen egy rossz mozdulattól kifordult a bokám — mondta. — Részleges szalag­szakadást szenvedtem. Négyhetes gipszcsizma, majd gyógytorna után ebben a hónapban már fokozatos terhelés mellett elkezdhettem edzeni. Az orvosok és az edzőm véleménye szerint januárban újra játsz­hatok. — Milyen helyezést várhatnak a szurkolók a Farkas Annával megerősített csapattól. — Ebben az évben még két mérkőzésük lesz a lányoknak, amiből legalább egyet meg kellene nyer­niük, hogy utána legyen esélyünk a legjobb hat közé jutásra. Ügy érzem, a Ganz-MÁVAG ellen mutatott játék már azt bizonyítja, hogy feljövőben vannak. Hasonló teljesítménnyel idegénben is si­kerülhet meglepni a Spartacust, sőt véleményem szerint még a PVSK-t is. Ahhoz pedig, hogy Far­kas Annával egyáltalán erősödjenek, rengeteget kell edzenem, hogy eredeti formám visszatérjen. • A válogatott Játékos nemrég még csak így szem­lélhette társai edzését. Szilády-siker a középiskolás bajnokságon Kiskunhalason rendezték meg az 1986—87-es középiskolás megyei kézilabda-bajnokság dön­tőjét,- ahol körmérkőzéssel dön­tötték el a bajnoki cím sorsát. Eredmények: LÁNYOK: Kkha- las, Szilády—Kecskemét, Berkes 23—15, Kmét, Berkes—Kalocsa, I. István 19—6, Kalocsa, I. Ist­ván—Kkhalas, II. Rákóczi 12— 21, Kkhalas, II. Rákóczi—Kkha- ias, Szilády 10—15, Kkhalas, II. Rákóczi—Kecskemét, Berkes 17—13, Kkhalas, Szilády—Kalo­csa, I. István 18—6. Végeredmény: I. Szilády Á. Gimn. (testnevelő: Paczolay Gyuláné), 6 pont, 2. II. Rákóczi F. Tsz, Kkhalas, 4 pont, 3. Berkes F.,' Kmét, 2 pont, 4. I. István Gimn., Kalocsa 0 pont. FIÜK: Kkhalas, Szilády— Kecskemét, 623. sz. ipari szak­munkás 32—10, Kkhalas, Szilá­dy—Kiskőrös, Petőfi G. 20—7, Kkhalas, Szilády—Kkfháza, 608. 13—7, Kecskemét, 623.—Kkőrös, Petőfi G. 10—18, Kmét, 623— Kkfháza, 608. 15—27, Kkőrös, Petőfi G-—Kkfháza, 608. 17— 13. Végeredmény: 1. Szilády Á. Gimn., Kkhalajs, 6 pont, 2. Pető­fi S. Gimn., Kkőrös, 4 pont, .3. 608.. sz. ip. szakmunkásképző, Kkfélegyháza, 2 pont, 4. 623. sz. ip. szakmunkásképző, Kecske­mét, 0 pont. Megyénket az or­szágos selejtezőn fiú és leány­szinten a Szilády Áron Gimnázi­um csapatai képviselik. RÖVIDEN • RÖVIDEN X A Baján rendezett városi úttörő és kisdobos úszóbajnokság győztesei: kisdobosok 50 m gyors, lányok:' Breitigan (II. Rákóczi), fiúk: Galovics (II. Rákóczi), .50 m mell, lányok: Jósvai (II. Rá­kóczi), fiúk: Scheider (Közpon­ti), 50 m hát, lányok: Welchner (Gyakorló), fiúk: Komlósi (Ének- Zene), úttörők, 50 "m gyors: Bras­sói (Gyakorló), fiúk: Vértesi (Köz­ponti), 50 m mell; lányok: Ács Katalin (Felsőváros), fiúk: Pál Kornél (Bátmonostor), 50 m hát, lányok: Mári Szilvia (Közpon­ti), fiúk: Pál Kornél (Bátmonos­tor), 50 m pillangó, lányok: Stad­ler Andrea (II. Rákóczi), fiúk: Pál Kornél (Bátmonostor), 4x50 m gyorsváltó, lányok: Központi Ált. Isk., fiúk: Központi Ált. Isk., 4x50 vegyesváltó, lányok: Köz­ponti Ált. Isk., fiúk: Központi Állt. Isk. X Az ENSZ apartheidellenes központja jelentést adott ki, amelyben rámutat, hogy Dél-AÍ- rika egyre inkább elszigetelődik a sport világában. A jelentés _ a fajüldöző politikát folytató Dél- Afrika sportkapcsolatait tekin­ti át az elmúlt egy évben, és megállapítja, hogy Pretoria ez év júniusában jelentős adóked­vezményeket biztosított az olyan versenyek szponzorainak, ame­lyek külföldi sportolók beutazá­sát ösztönözték Dél-Afrikába. Ennek ellenére tovább nőtt azok­nak a sportolóknak a száma, akik nem hajlandók Dél-Afrikában versenyezni. Az apartheidellenes központ dokumentuma az eluta­sított ajánlatok között példaként említi azt az egymillió dolláros felkérést, amit az Egyesült Álla­mok teniszsztárja, John McEn­roe azért kapott, hogy egynapos bemutatón szerepeljen Dél-Af­rikában. Az ENSZ-központ re­ményteljesnek minősíti azt az ellenállást, amelyet a sportolók a Dél-Afrikában történő verseny­zés ellen tanúsítanak, noha Pre­toria csillagászati összegekkel próbálja őket Dél-Afrikába csá­bítani. X Kedden Zürichben premier előtti filmbemutatóra került sor: a meghívottak előtt levetítették a mexikói labdarúgó-világbajnok­ságról készült alkotást, amely a „Hero”, azaz „Hős” címet kap­ta. A bemutatón jelen volt Joao Havelange, a FIFA elnöke, to­vábbá Jacques Georges, az UEFA és Guillermo Canedo, a Mundial szervezőbizottságának elnöke. A film több, mint az események egyszerű krónikája, Kis túlzás­sal hőskölteménynek is beillik, hiszen azon labdarúgók játéká­ra összpontosít, akik — pozitív vagy negatív értelemben, sze­rencsés vagy balszerencsés fő­szereplőként — hősei voltak a Mundialnak. Így természetesen a világbajnokság legnagyobb alakja, Diego Maradona áll az alkotás középpontjában. Az ar­gentin „csodacsatáron” kívül .a 80 perces filmben jelentős teret szenteltek a francia Piatini, az angol Lineker, az uruguayi Fran- cescoli, a dán Elkjaer-Larsen és Laudrup, a spanyol . Butragueno, a nyugatnémet Rummenigge és a brazil Socrates portréjának. X A legutóbbi New York-i ma. ratoni futóverseny versenyigaz­gatója, Fred Lebow a New Ti­mes nak adott nyilatkozatában bejelentette, hogy sajátos rekord született, amikor 24 futó diszkva- lifikálására kényszerültek. Az 1979. évi New York-i maratoni után — ahol az amerikai- Rosie Ruiz 24. helyét vesztette el, mert kiderült, hogy a pálya egy sza­kaszát földalattin tette meg — elhatározták, hogy videó-ellen­őrzési pontokat állítanak fel a pálya mentén. Most a férfiak mezőnyében az első száz ver­senyző közül az amerikai John Bellt (69. hely), Warren Stehlin- get (42. hely) és a francia Ste­phen Hinget (32. hely) kellett ki­zárni, mert nem haladtak el a videó-ellenőrzési pontok előtt. Ez volt egyébként az első eset, ami­kor az első száz helyezett közül versenyzőket „tetten értek”. Amint már korábban ismert lett, a verseny utáni vizsgálatoknál ki­derült, hogy a lengyel Antoni Niemczak, aki a második helyen végzett, doppingszereket hasz­nált, és ezért eredményét töröl­ték. X Kedden délelőtt a KISZ KB székházának dísztermében ünnep­séget tartottak a madridi világ- bajnokságon jól szerepelt, 5. he­lyen végzett női vízilabda-válo­gatott tiszteletére. Dr. Dénes La­jos, a MUSZ elnökségi tágja ju­talmakat adott át a játékosok­nak, akik a csurgói Napsugár Ruházati Ktsz ajándékát — egy- egy téli anorákot — is átvehet­ték. X Az év utolsó hónapja is szá­mos versenyen hívja a szerek­hez a legjobb magyar tornászo­kat, és ritmikus sportgimnaszti- kai válogatottakat. Szerdán Bécs érintésével Izraelbe utazott ki­lenc sportoló, Ladányi, Csisztn, Zsilinszki (női tornászok), Gu- ezoghy, Fajkusz, Hegyes (fér­fiak), továbbá Bencsina, Sinkó és Túrák (RSG-válogatottak), akik nemzetközi viadalon vesz­nek részt. A- hétvégi brüsszeli verseny után csatlakozik társai­hoz Storczer és Borkai. X A hollandiai női kézilabda­világbajnokságon a 13—16. he­lyekért küzd négy válogatott, a középdöntőkhöz hasonlóan kör- mérkőzéses formában. A Veenen- daalban lebonyolított találkozók eredményei: - Lengyelország—Ja­pán 18:16, Franciaország—Egye­sült Államok 21:11. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 9.15: Tévétorna 9.20: Zene — Tánc — Zene. A szegedi és az újvidéki televfzió-túdió koprodukciós műsora a két város legjobb zenekarainak és énekeseinek fellépésével (ism.) 10.15: A Madigan-expedició nyomában. Ausztrál rövidfilm (ism.) 11.05: Képújság 16.30: Hírek 16.35: Tévébörze 16.45: Toronyóra. Benedek István műsora 2. rész: Küzdelem a létért 17.05: Betűreklám 17.10: Tízen Túliak Társasága 17.50: Képújság 17.55: Reklám 18.00: Új Reflektor Magazin 19.00: Reklám 19.05: Tévétorna 19.10: Esti mese 19.20: Reklám 19.30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: ön jelöltl 21.10: Panoráma. A külpolitikai szerkesz­tőség világpolitikai magazinja , 22.10: Betűreklám 22.15: Korniss. Portréfilm 22.50: Híradó 3. 23.00: Himnusz TV II. MŰSOR: 17.30: Zsebtévé (ism.) 18.00: Pedagógusok fóruma 18.35: Képújság 18.40: Reklám 18.45: Telesport 19.10: Berlioz: Te Deum. NSZK film 20.00: Felnőttek óvodája 20.50: Tollaslabda-rugdosés. Kínai rövid­film (ism.) 21.00: Híradó 2. 21.20: Reklám , 21.25: A zsugori. Jugoszláv tévékomédia 22.35: Képújság MOSZKVAI TV I. MŰSOR: * 1 2 16.00: Az agroipari egyesülés jelene és jövője. 16.30: Sakk Európa-kupa — Dön­tő. 17.40: Front szárnyvonal nélkül —film 1. rész. 19.00: Híradó. 19.40: Sakk Európa- kupa. 19.50: Középpontban az ember. 21.05: Sakk Európa-kupa. 21.15: Világ- híradó. 22.00: Égi fecskék — film 1. rész. 23.05: Hírek. 23.10: Égi fecskék — film 2. rész. 0.14: Vasznyecov-múzeum. ÚJVIDÉKI TV: 16.55: Műsorismertetés — magyarul. 17.00: Tv-napló — magyarul. 17.15: Rek­lám. 17.20: Bejelentkezés és akció. 17.25: Tv-napló. 17.45: Egyetlen barátom — gyermekműsor. 18.15r Tudományos mű­sor. 18.45: Muodrag Lozics alkotásai — dokumentumműsor. 19.15: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv-napló—magya­rul. 19.55: Reklám. 20.00: Színházi előa­dás — szlovákul. 20.45: Tv-napló. 21.05: Műsorzárás. SZLOVÁK TV II. MŰSOR: 17.15: Hírek. 17.20: Fogak és karmok — Angol természetfilm. 17.45: A hiányzó láncszem — Tv-játék. 18.35: Maja, a mé­hecske — Rajzfilmsorozat — 57. rész. 19.00: Tv-torna. 19.10: Esti mese (ism.). 19.20: Időjárás-jelentés. 19.30: Tv-hfradó. 20.00: Artisták és kaszkadőrök — Szóra­koztató műáor. 21.00: Nem hagyjuk a köz­társaságot felforgatni — Dokumentummű­sor. 21.15: Labdarúgó-kupamérkőzések tükrében. 21.30: Időszerű események. 21.56: Időjárás-jelentés. 22.00: Ez történt 24 óra alatt. 22.10: Köszöntelek, győztes! — Francia filmsorozat .Brazília gyöngy­szeme. KOSSUTH: 4.30—7.59: Jó reggeltl Zenés műsor 8.30: Két zongoraverseny 9.38: Muzsikáló természet. Szibériai tü­csökmadarak 9.45: Nefelejcs 10.05: Diékfélóra. Úriások vállán 10.35: Haydn: Nyolc kis darab zenélő órára 10.46: Suppé: Boccaccio — részletek 11.35: Joseph Heller: Valami történt 12.45: Intermikrofon 13.00: Régi híres előadóművészek felvéte­leiből 13.40: Felkavart állóvíz 14.10: A magyar széppróza századai. Mó­ricz Zsigmond: Sustorgós ropogós tafo­tába (ism.) 14.25: Olasz muzsika 15.00: Lapozgató — román irodalmi folyó­iratokban 15.30: Verbunkosok, katonadalok 16.05: Révkalauz. Könyv, kép, színház, ze­ne, mozi 17.00: Ardi Liives színháza: Ház a kanyar­ban 17.47: Az MRT énekkara énekel 18.15: Hol volt, hol nem volt... — Házikó a szekér alatt*— Elúszott vacsora 18.25: Könyvújdonságok 18.30: Esti Magazin 19.15: Puccini: .Bohémélet 21.21: Korda György énekel. 21.40: Műhelyfónökök a nagyvilágból 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Nóták 23.02: Az alkohol. Sorsok a mikrofon előtt 23.12: Csembalóművészek XVIII/15. rész 0.15—4.20: Éjfél után PETŐFI: 4.30—7.59: Reggeli zenés műsor 8.05: Nóták 8.20: A Szabó család (ism.) 8.50: Tíz perc külpolitika (ism.) 9.05—12.00: Napközben. Zenés délelőtt 12.10: Fúvós muzsika 12.26: Néhány szó zene közben 12.31: A Népművészet Mesterei 13.05: Nosztalgiahullám. Willie Nelson 14.00: Lelátó. Sportmagazin 15.05: Néhány perc tudomány 15.10: Operaslágerek 15.45: Törvénykönyv. Hogyan igazgatunk vállalatot? (ism.) 16.00: .Sztárok a gyerekekért" Részletek a hangversenyből 17.08: Dzsessz 17.30: Segíthetünk? Az Ifjúsági Rádió mű­sora 18.30: Slágerlista 19.05: .Régi dal a zongorán" Beszélgetés Bradányi Iván szövegíróval 20.00: Reklámparádé 20.03: A Poptarisznya dalaiból 21.05: Csak ne konkrétan! 21.35: Népdalkörök pódiuma (ism.) 22.00: A Segíthetünk? melléklete 23.20: Válogatás John Martyn legjobb da­laiból 0.03—0.14: Fúvószene 0.15—4.20: Éjfél után 3. MŰSOR: 9.08: Magyarán szólva (ism.) 9.23: Az Egri Honvéd Helyőrség zenekara játszik 9.40: Romantikus operákból x 10.30: Népdalkórusok 10.46: Kamarazene 11.27: Szimfonikus muzsika * 13.05: Háttérbeszélgetés (ism.) 13.35: Auber: Fra Diavolo. Részletek 14.25: Kórusainknak ajánljuk. Bertrand: Ez az édes kacagás 14.48: Pophullám 15.47: Szimfonikus zene 17.00—17.30: Diákfélóra 17.00: Törd a fejedl 17.15: MIKRO-fon. Mikroelektronika — számítógépek — informatika 17.30: Magyar zeneszerzők 18.07: Holnáp közvetítjük: A Magyar Álla­mi Hangversenyzenekar hangversenye 18.30: In limba materna. A Magyar Rádió román nyelvű nemzetiségi műsora Szol­nokról 19.05: T. $. Eliot: Atokföldje 19.55: A zenész és az államférfi: Liszt Fe­renc és Apponyi Albert 20.50: Népdalfeldolgozások 21.20: A kamarazene kedvelőinek 22.14: Napjaink zenéje

Next

/
Thumbnails
Contents