Petőfi Népe, 1986. december (41. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-06 / 287. szám

házunk tája

VESZÉLYES TÁRSAINK

A fásítás hónapjában, a telepítés időszakában sokat beszélünk a környezetünket szépítő növényekről. Ilyenkor általában hasznukról esik szó. Pedig jó néhány ünnepelt növényünk igencsak veszélyes társunk. Dr. Fehér Tibor, a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem kertészeti karának adjunktusa a cserjét, fát telepítem szándékozóknak, főleg a gyermekes családok „felelősségviselőinek” ad tanácsot.

Ha a növényekben rejtőző anyagokról tájékozódni akarnak, nem kell hosszasan keresgélni. Elég bőséges a könyvesboltok választéka az ilyen témájú kiadványokból. Ám meglepő lehet, hogy mind a gyógyító, mind a mérgező növényeket leíró kötetek tartalomjegyzéke kísértetiesen összecseng.

Ez is mutatja, hogy ellenőrzött, megfelelő feltételek melletti fogyasztásukkal orvossághoz jutunk. Ugyanakkor számos krónikából értesülhetünk arról is, hogy nem egy pusztító vegyületük okozott vétlen vagy szándékos halált. Elegendő erre egyetlen példát feleleveníteni, szállóigénk: kiissza a méregpoharat. Ennek a dicstelen halálnemnek választására kényszerítették — többek között—Szókratészt a híres bölcselőt. Kevesen tudják, hojjy az „eredeti méregpohár” a foltos bürök (Coni- um maculatum) — szinte mindenütt előforduló — gyomnövényünk főzetét tartalmazta.

Tudatos törekvésünk, hogy lakásunkba, házunk közelébe, lakótelepeinkre minél több növénnyel belopjuk a természetet. Környezetünk növényfajainak kiválasztása előtt számtalan kérdésre kell tekintettel lenni. Tudunk-e számukra az eredeti élőhelyhez hasonló feltételeket teremteni? Nyújtják-e azt az előnyt, amit várunk tőlük? Veszélyeztetik-e életünket?

Visszatérő gond, hogy gyermekeink mintegy ismerkedve környezetükkel, kóstolgatják, rágcsálják, esetenként le is nyelik a csalogató színű, formájú bogyókat, növényi részeket. Ha az értő szakember szemüvegén vizsgáljuk köztereink, parkjaink, gyermekintézményeink növényanyagát, bizony furcsa dolgokat tapasztalhatunk.

Vannak, amelyeket külső ■— morfológiai — tulajdonságaik miatt tartanak veszélyesnek. Ilyenek: a lepényfa (Gleditsia triacanthos), a borbolyák (Berberis fajok), az ezüstfa (Elaeagnus an- gustifolia), amelyek tövisesek, tüskések. Sövénynek, kerítésnek valók. Ezért helyük nem a játszóterek környéke.

A másik közismert bajkeverőnk a csalán (Urtica fajok), de ez korrektnek tekinthető, mert kis bőrszöveti függelékei a vele találkozókra egyformán hatnak.

Mások, egyedi érzékenységtől függően, nehezén felderíthető és kezelhető allergiát idéznek elő. Ilyenek a nagy mennyiségű virágport termelő fajok: a vadkenderfé- lék (CannabisTajok), a parlagfűfélék (Ambrasia fajok). Szemgyulladást, légúti allergiát, bőrkiütést okozhatnak.

Állattartó elődeink megfigyelték, hogy az idősebb, tapasztaltabb állatok ritkán betegszenek meg. Fiatalabb társaik között azonban többször előfordult a mérgezés. Az állatok is keserű „tapasztalatok”, súlyos gyo- morbántalmak, kólikás panaszok után „sajátítják el” a botanika tudományát. Súlyos következményekkel jár, ha kíváncsi gyermekeink — saját tájékozatlanságunk, miatt — kényszerülnek élet- veszélyes növények társaságában élni.

A tavasszal szemet gyönyörködtető aranyeső (Laburnum anagyroides) elfogyasztott csalogató színű virága, magja már többször okozott nagyon súlyos mérgezést. Ártalmatlannak tűnő növény az akác (Robinia pseudo-acacia). Virágját sok helyen előszeretettel fogyasztják minden káros következmény nélkül. Kérgének rágásakor a felszabaduló mérgek feloldják a vörös vértesteket. A fásítási akci-. ókban gyakorta ültetett cserje a hóbogyó (Sympho- ricarpus rivalaris). Az egész télen növényen maradó fehér termése pontosan nem ismert mérgező anyagokat tartalmaz. A bőrrel érintkezve gyulladást, elfogyasztva súlyos gyomor- és bélgyulladást okoz. A buxus (Buxus sempervirens) sok helyen fellelhető díszcserje, az egész növény mérgező alkaloidokat tartalmaz, ezért a növény bármely részének elfogyasztása rángógörcsöket, tudatzavart okozhat, nem ritka, a „számlájára” írható légzésbénulás.

A tiszafát (Taxus baccata), halálfának is ismerik. Biztosan tudjuk: szép piros mag- köpenyét kivéve minden „porcikája” veszedelmes mérgek tárháza.

Sok kert és veranda féltett büszkesége a szépen díszlő leander (Nerium oleander). Levele, magja, kérge a szívet és a keringést gyengítő anyagokat tartalmaz. Leghálá- sabb szobanövényeink közé tartoznak a Dieffenbachia fajok, ám dekoratív zöld levelei, szára mérgező.

Kevesen tudják, hogy a vágott virágok között is szép számmal találhatunk veszedelmeseket. Ilyen a piros gyűszűvirág (Digitalis purpurea), amely a szívizom működését befolyásoló anyagokat tartalmaz. Szárazkötészeti remekek alkotója a dercefű (Gypsophylla fajok); mérgei elfogyasztás után izgatják a nyálkahártyát, légzési és mozgászavarokat idéznek elő. A kertek- bőf gyakran bekerül a szobába dísznövényként a kanadai aranyvessző (Solidago canadensis). Az emésztőrendszerbe jutva több hónapos lappangás után ödémás,, vizenyős panaszokat okozhat.

Még messze a tavaszi virágszedés ideje, de jó tudni, hogy nem árt a hóvirágot, gyöngyvirágot, nárciszt, csillagfürtöt, farkasölő sisakvirágot, bogiáros szellőrózsát, kutyatejet, boglárkát, farkasalmát, héricset, lampionvirágot távol tartani a mindent kóstolgató kicsiktől.

Elterjedt szokás, hogy csonthéjas gyümölcsök — cseresznye, meggy, kajszi, őszibarack, szilva — kőmagját feltörik, s a benne talált „magot” megeszik.

A gyomorban az ezekben található amigdalin nevű alkaloidából kéksav, közismert nevén cián szabadul fel. Ennek mérgező mivoltát aligha hiszem, hogy ecsetelni kellene.

Sorolhatnám még a veszélyeket, amelyeket kevéssé ismert társaink, a növények ‘jelentenek. A harmonikus emberi élet egyik feltétele továbbra is a növényekkel való együttélés. Mondják: ahol a növény jól érzi magát, ott az ember is egészséges körülmények között él. Csak a helyét kell jól megválasztani.

/

£? TI'7cA-^

wmmmmmm

A KERTBEN

Most már siettetni kell a kert téli felkészítését. Az ültetést és a talajmunkákat, a téli takarást a dísznövények között is be kell fejezni.

Fagymentes napokon végezzük el az utak, a vízelvezetők javítását. Ne hagyjuk szabadon a permetezéshez használt edényeket, vashordókat, mert a fagy könnyen szétrepesztheti.

Ne feledkezzünk meg a víztelenítésről. A kerti vízcsapokat fedjük le kaszált fűvel vagy falombbal, és ezt takarjuk földréteggel. Áz ásott kútról — ha télen nem használjuk — szereljük le a vödröt, a fúrt kutakról pedig a szivattyút.

A „betonmedencéket” fordítsuk meg úgy, hogy az oldalukon álljanak. A földbe süllyesztett öntöző betonmedencéket ürítsük ki és hordjunk beléjük lombot, lekaszált füvet, nehogy a fagy hatására megrepedezzenek.

Bútorok, szerszámok se maradjanak kinn. A rögzített műkőből vagy fatörzsből készült asztalt, ülőkét pedig részesítsük

AZ UDVARBAN

A tél az állattartók számára is kritikus időszak. Az újszülött malacok számárai 30—32 Gelsius-fok a kedvező hőmérséklet, hiszen csupaszok, súlyukhoz viszonyítva nagy a testfelületük, szőrtakarójuk jelentéktelen, hőszabályozó képességük fejletlen. Ezért kell meleg, száraz alommal bőven ellátott ólról, s újabban infra- Iámpás melegedőhelyről gondoskodni. Erre azért is szükség van, hogy a malac kevés energiáját ne remegésre, melegedőhely keresésére fordítsa.

téli védelemben. Erősítsünk rájuk olyan deszka- vagy más takaróanyagot, ami megóvja állagukat a téli csapadék rongálásaitól.

A szerszámokat — mielőtt elraktároznánk — tisztítsuk meg, majd csapágyzsírral vagy sűrű olajjal kenjük be.

Ha a malac nem fázik, intenziven szopik, s ez fontos, mert a koca által a fialást követő 36 órában termelt, s a malac számára nélkülözhetetlen védőanyagokat tartalmazó tej ebben az időben hasznosul. 36 órán túl a védőanyagok már nem szívódnak fel a bélcsatornába.

Szintén téli kérdés a moslék melegítése. Többen vitatják szükségszerűségét. A napi egyszeri, kétszeri langyosított moslék, különösen hideg időben, előnyére válhat az állatnak. Főként, ha a miénknél enyhébb

klímájú országban kitenyésztett, ritkább szőrű, hosszabb testű, érzékenyebb fajta. A jelenleg tartott hústíA SZOBÁBAN

Az öntözés a legfontosabb ápolási munka, amely egyúttal a legtöbb hiba forrása. Hogy mit, mikor és hogyan öntözzünk, nem lehet általános szabályba foglalni. Hogy milyen gyakran öntözzünk, az is sok mindentől függ.

Alapvető elvként jegyezzük meg, hogy a kimondottan vízigényéé növények (vízipálma, páfrányok) kivételével a szobanövények jelentős része inkább elviseli, ha kicsit szárazon tartják, mint ha túlöntözik.

Mindig alaposan öntözzünk, hogy az egész földlabda átnedvesedjen. A fölösleges öntözővíz a lefolyónyíláson eltávozik. Ezt néhány perc múlva öntsük ki.

Gyakori hiba, hogy a nagyobb edényben tartott növényeket mindennap megöntözik egy kicsit. A tapusú sertéseket vékonyabb zsírréteg fedi, ezért a hidegre is érzékenyebbek.

laj felső rétege valóban nedves, de alatta már teljesen száraz. A növény ilyenkor a szó szoros értelmében szomjazik, levelei sárgulnak, hullanak.

Külön tapasztalatokat kell szereznünk a lefolyónyílás nélküli edényekben tartott növények öntözéséhez. A föld ne legyen lucskosan nedves, csak nyirkos. 10—12 centiméter átmérőjű virágtartóba egy alkalommal egy deciliter vizet öntsünk. A nagyobbakba arányosan többet.

A viz szobahőmérsékletű legyen. Az érzékeny növények a hideg víztől elhullajtják leveleiket.

Inkább a reggeli vagy a délelőtti órákban öntözzünk, mert az éjszakai hőmérséklet télen-nyáron alacsonyabb és a nedves, lehűlt földben a gyökérzet könnyebben károsodik.

művelődés

KÉT ESZTENDEJE AVATTÁK

Gazdag gyűjtemény — ahol árusítanak is

„A Népi Iparművészeti Tanács sokirányú feladatainak egyike, hogy gyűjtse a nagy értékű, jelentős népi iparművészeti alkotásokat E feladatnak eleget téve jött létre gyűjteménye... a jelenlegi gyakorlatnak megfelelően, a népi iparművészet öt szakága szerint rendszerezve... Az alkotások az elmúlt 40 esztendő népi iparművészetének alakulását formálódását stílusbeli változásait és annak jelenlegi helyzetét tükrözik’’ — olvasható egyebek mellett a Tájak — Korok — Múzeumok Kiskönyvtár sorozatában nemrég megjelent ismertetőben, mely Kecskemét egyik legfiatalabb nevezetességét a Magyar Népi Iparművészet Múzeumát mutatja be, gazdag képillusztrációval.

—r- December 7-én, a2az vasárnap lesz két éve, hogy ezt az 1793-ban „serfőzdének" emelt, tetszetős épületegyüttest múzeummá avatták. Hány látogató járt azóta e falak között? kikérdeztem Kriskóné Dávid Máriát, az intézmény vezetőjét.

— Havonta átlagosan ezer érdeklődőt számolunk. Többségük iskolai csoportok, illetve az idegenforgalmi irodák szervezésében Kecskemétre érkező turista. Sajnálatos tapasztalat, hogy éppen az itt élők ismerik legkevésbé múzeumunkat. Ez a nemrég megjelent kiadványunk természetesen propagandacélt is szolgál, azzal együtt, hogy részletesen taglalja a népi iparművészet jelentőségét, az intézményünkben közszemlére tárt remek munkákat.

— Ez a füzet 950 alkotást említ.

— Valóban ennyi van kiállítva, raktárunkban viszont további háromezret őrzünk. Vagyis a Népi Iparművészeti Tanács tulajdonában levő mestermunkák igen jelentős része már Kecskeméten található. Talán kicsit hihetetlenül hangzik, de a jövőre nézve az ipar- művészeti tanács azt szeretné elérni, hogy ez a múzeum európai jelentőségű tudományos centrumává váljon a népi iparművészetnek.- Úgy legyen. Széles körű társadalmi összefogással történt e műemléki épületegyüttes rekonstrukciója, múzeummá történő átalakítása. Minden helyiségét hasznosítják?

— A két pincét kivéve, igen. De remélhetőleg hamarosan elkezdődik ezeknek a felújítása is, miután néprajzszakkört (gyerekeknek) és díszítőművész-szakkört (felnőtteknek) tervezünk indítani az egyikben, míg a másikban időszaki kiállításoknak adnánk helyet, azaz önálló bemutatkozási lehetőségeket kínálunk azoknak a mestereknek, akik a népi iparművészet különböző szakágain belül valóban kimagaslót produkálnak.

— Újabban árusítással is foglalkozik ez a múzeum. Jól tudom? •

— Igen. El kell azonban mondanom, hogy ezt a szolgáltatásunkat sem a haszon reménye, hanem az igény hívta életre. Ugyanis a látogatók rendre azzal ostromoltak bennünket,

hogy vásárolnának a kiállított alkotásokból. Ezért kértünk a népi iparművészektől eladásra szánt munkákat is.

— Milyen a pillanatnyi kínálat?

— Bőséges. Kaphatók szőttesek, kukoricacsuhéjból font táskák, mézeskalácsból készült

karácsonyfadíszek, kékfestő kelmék, csikóbőrös kulacsok, fából és csontból faragott használati tárgyak, rézcsengők ... Persze kínálunk népművészettel foglalkozó kiadványokat is. Közöttük múzeumunk új ismertető füzetét...

* * *

Kicsit kételkedve a megállapításban, miszerint a kecskemétiek többsége nem ismeri ezt az intézményt, tettem egy próbát. Végigsétálva a közeli Petőfi Sándor utcán, mint tudatlan idegen megkérdeztem néhány járókelőt, merre találhatom a Magyar Népi Iparművészet Múzeumát. Volt, aki csak a vállát vonogatta, s volt, aki úgy nézett rám, mintha marslakó lennék ... A hétszer feltett kérdésemre mindössze egyszer kaptam szakszerű, pontos útmutatást. Ketten közölték, hogy valahol a Katona József Gimnázium mögött, „ha minden igaz”. (Ez igaz.) És a hétből négy járókelőnek fogalma sem volt róla, hogy létezik a városban ilyen intézmény. Pedig éppen két esztendeje, hogy megnyitották, s kétségtelenül Kecskemét egyik büszkesége ma már ez a múzeum, mely nem kevesebbre vállalkozik, mint centrumává lenni a népi iparművészet továbbélését segítő törekvéseknek.. Az említettek indokolják, hogy leírjam a pontos címét: Kecskemét, Serfőző.út 19/a.

Koloh Elek

Holnaptól látható — Császártöltésen

Törőcsik Jolán kiállítása

Több mint valószínű, hogy hasztalanul kutatnánk, nem találnánk a Kecskeméten élő Törőcsik Johnhoz hasonló képességű intarziaművészt az országban. A természet, a természetesség, illetve az ebből eredő érzelem- és ötletgazdagság jellemzi alkotói munkásságát Minderről meggyőződhetünk azon a kiállításán is, amely december 7-én délelőtt 11 órakor nyűik a császártöltési Erkel Ferenc Művelődési Házban. A december 21-ig nyitva tartó intarziakiállítást dr. Gajdócsi István, a Bács-Kiskun Megyei Tanács elnöke ajánlja a képzőművészet kedvelőinek ügyeimébe a vasárnapi — ünnepi műsorral kísért — megnyitón. Reprodukciónk Törőcsik Jolán Egyedül című alkotásáról készült

bihariklára: EmelkBdés

Veronka a szobából kiment a konyhába. Apja az asztalnál ült, várta a vacsorát. Anyja a sülő, jószagú oldalast forgatta villával a lábasban.

— Marosi bácsi jön az utca elején, láttam az ablakból. Biztosan hozzánk.

— Hát az bizonyosan idetart, hová is menne máshová—mondta Bordás. — Csakis ide, mihoz- zánk.

— Csakis ide — bólintott az asszony. Félrehajtott fejjel figyelte a sistergő zsír hangját.

— Tegnap halt meg a felesége. Elterjedt már annak a hire, hogy beállsz az építő brigádba- Hozzád már hiába jön.

Hozzám ugyan már hiába.

— Bordás hangjából hiányzott a meggyőződés.

—- Apuka! —■ kiáltott fel a lány. — Jancsi azt mondta, ha még egyszer megteszi bárkinek, is, vége köztünk mindennek, el- hágy. Csak nem akarja tönkretenni a boldogságomat!

■ — Úgy is van! Nem akarha- tod! — bólintott az ura felé Bordásáé. —■ Ilyen deYék, szorgalmas, jókeresetű vőlegényt nem kap még egyet Veronka. Kinek szántad a lányodat? Egy szakmát nem tanult léhütönek? Mert

másmilyen, ha folytatod a mesterségedet, nem veszi el.

— Tegnap is hangoztatta Jancsi, hogy csúfolják apuka miatt. Hogy temetőkukac lesz az apósa. Bárhogy is széfét, itt- hágy, ha maga megmarad sírásónak.

— Jól van, jól, ez már elintézett dolog, abbahagyom a munkát. Holnap be is jelentem a tanácsházán —felelt Bordás.

— Nekem is elegem van belőle. Harmincegy esztendeig csináltam, folytassa más. Rossz időbért szüntelenül szaggat a derekam, meg a térgyem. De azért nem vált kárunkra. A két fiú is hasznot húzott belőle. A házunk is abból a munkából lett, meg a telek is.

— A telek! — csapott te-w szóra Veronka. —\ Erről jut eszembe, mit mondott tavaly a szölőkötözésnél Marosi Etus.

— Gyors pillantást vetett az anyjára, aki már előre bólogatott, mint aki tudja, mi következik.

— Azt mondta, méghozzá az egész brigád fülehallatára, mert ette az irigység Jancsi miatt, mi az, csak nem a sírotokat készíti az apád? Mintha nem is hallotta volna tőlem, hogy a házunk helyét ássa ki apuka.

— Ezt merte mondani? —1 hördült fel Bordás, és fakó, redős arcát elöntötte a pulykayörös- ség. 3— Hogy az isten ... Tán nem tudja, hogy elfelejtette, hogy régen mezítlábas, ágrölszakadt szegény volt az apja? Több voltam én Marosinál mindenkor, nekem mindig megvolt a lábbelim, meg az illő, iskolai ruhám.

— Az az. Elfelejtette. De nemcsak ő, hanem az apja maga is. Nagyon magosra teszi ő most már magát, sokkal magosabbra nálad. — Bordásáé összenézett Veronkával. —t A téeszelnökkel, meg az agronómussal komázik.

(Folytatás a köv. oldalon.)

1986- december 6.

%