Petőfi Népe, 1986. december (41. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-31 / 307. szám

PETŐFI NÉPE űfc 1986. december 31. A Hatok leszerelési felhívása A szovjet—amerikai fegyver* zetkorlátozási tárgyalások mi­előbbi felújítását, az űrfegyver­kezési kutatások és az atomkí- sérletek beszüntetését sürgette hétfőn közzétett újévi nyilatko­zatában a Hatok csoportja. A nyilatkozatot Andreasz Pa­pandreu görög miniszterelnök hivatala Athénben hozta nyilvá­nosságra, az Argentínát, Görög­országot, Indiát, Mexikót, Svéd­országot és Tanzániát tömörítő csoport nevében. A Hatok „indokolatlannak” ne­vezték az atornkisériigteket, s felszólították az Egyesült Álla­mokat: vizsgálja felül a nukleá­ris kísérletekkel kapcsolatos po­litikáját. A hat ország sajnálko- sását fejezte ki, hogy a Szovjet­unió az 1987-ben végrehajtandó első amerikai atomkísérlet után Mitterrand üzenete Habrénak Francois Mitterrand francia elnök a múlt héten üzenetet kül­dött fiával Hissszén Habré csádi elnöknek — szivárgott ki kedden a francia elnöki palotából. Mitterrand az üzenetben kifej­tette Habrénak, hogy Franciaor­szág nem ismeri el soha Csád kettéosztását, <6e nem veti be fegyveres erőit a 16. szélességi körtől északra az ottani ország­résznek a n’djamenai kormány ellenőrzése alá helyezése érdeké­ben. A francia kormány az ed­digi politikát folytatja, vagyis hozzájárul a csádi hadsereg fegyverzéséhez, és segít neki megvédelmezni állásait a 16. szé­lességi körtől délre. Adott eset­ben kész részt venni- énnek a déli országrésznek « védelmé­ben. Mitterrand elnök telefonon is tájékoztatta Franciaország szán­dékairól több afrikai ország el­nökét. Jacques Chirac miniszter­elnök ugyanezeket az elveket erősíti meg keddi gaboni látoga­tása alkalmával Sassou-Nguesso kongói elnöknek, az AESZ soros elnökének. felfüggeszteni szándékozik egy­oldalúan meghirdetett morató­riumát. Mint a nyilatkozat rámutat, Reykjavíkban Rónáid Reagan amerikai elnök, s Mihail. Gor­bacsov, az SZKP KB főtitkára Igen közel került ahhoz, hogy megállapodás jöjjön létre az ösz- szes atomfegyver felszámolásá­ról. Csalódást keltett viszont az, hogy bár mindkét ország veze­tői előremutató kezdeményezé­seket tettek és válaszokat adtak, egyetértés nem alakulhatott ki az űrfegyverkezés kérdésében meglevő nézeteltéréseik miatt. Újévi felhívásukban így a Ha­tok ismét rámutattak: az űr­fegyverek kifejlesztése a fegy­verkezési verseny újabb, példát­lanul nagyarányú szakaszát in­dítaná el, s fokozná az atomhá­ború veszélyét. A leszerelés előmozdítására 1984-ben létrejött Hatok csoport­ja nyilatkozatában reményét fejezte ki, hogy az Egyesült Államok és a Szovjetunió az új évben olyan tárgyalásokat foly­tat, amelyek fegyverzetkori áto^ zási megállapodásokhoz, az atom- kísérletek ellenőrizhető betiltá­sához, s nukleáris fegyvertáraik lényeges csökkentéséhez vezet­nek. Újévi üdvözletek a testvérmegyékbe Romany Pál, a megyei pártbizottság első titkára az újév alkalmából köszöntötte V. Sz. Makarenkót, a Krím Területi, Wladyslaw Plewniakot, a len­gyel Tarnow megyei, Ion Sávút, a román Álba me­gyei, Djordje Stojsicot, a jugoszláv vajdasági és Werher Chigarinit, az olasz Modena megyei párt- bizottságok első titkárait. Ugyancsak jókívánságait fejezte M dr. Gajdóxsi István, a megyei tanács elnöke A. M. Roscsupkin­nak, a Krím Területi Ion Srobovannak, a Vajda­sági SZAT és Giulio Barbolininek, a Modena Me­gyei Tanács elnökének. A megyei pártbizottság és a megyei .tarács veze­tői ezúton köszönik a Bács-Kiskun.ból eljuttatott jó­kívánságokat. Megyénk lakosainak, a dolgozó em­bereknek szívből kívánnak eredményes, gazdag, boldog új évet. A Népköztársaság Elnöki Tanácsának ülése Kuba nemzeti ünnepén Január elseje, a Kubai Köztár­saság nemzeti ünnepe alkalmából Kádár János, a Magyar Szocia­lista Munkáspárt főtitkára, Lo- sonczi Pál, a Magyar Népköztár­saság Elnöki Tanácsának elnöke és Lázár György, 0 Miniszterta­nács elnöke az alábbi üdvözletét küldte Fidel Castrónak. a Kubai Kommunista Párt Központi Bi­zottsága első .titkárának, a Ku­bai Köztársaság Államtanácsa és Minisztertanácsa elnökének. DR. FIDEL CASTRO RUZ elvtársnak, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottsága első titkárának, a Kubai Köztársaság Államtanácsa és Minisztertanácsa elnökének, HAVANNA: Tisztelt Fidel Castro Elvtárs! A Kubai Köztársaság nemzeti ünnepén a Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Taná­csa, Minisztertanácsa és dolgozó népünk nevében elvtársi üdvözletün­ket és jókívánságainkat küldjük önnek, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának, a Kubai Köztársaság Államtanácsának és Minisztertanácsának, a baráti kubai népnek. JVépünk őszinte nagyra­becsüléssel tekint azokra az eredményekre, amelyeket a kubai nép pártjának vezetésével elért. Nagyra értékeljük Kuba aktív külpoliti» kai tevékenységét, amellyel hatékonyan segíti a világ haladó erőinek igazsáfaps harcát a nemzetközi függetlenségért és a társadalmi hala­dásért, a nemzetközi béke és biztonság megerősítéséért. Meggyőződé­sünk, hogy a közös célokon, az internacionalizmus elvein alapuló ba­rátságunk és sokoldalú együttműködésünk tovább erősödik az élet minden területén. Forradalmuk évfordulóján szívből kívánunk önnek és a baráti kubai népnek további kiemelkedő sikereket a Kubai Kom­munista Párt III. kongresszusa határozatainak végrehajtásában, a szocialista Kuba felvirágoztatását szolgáló, odaadó tevékenységükben. KADAR jAnos, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára LOSONCZI PÁL, 1 a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, LAZAR GYÖRGY, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Az Elnöki Tanács tegnapi ülé­sén a Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságának és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa elnökségének javasla­tára személyi kérdésekben ha­tározott. Érdemei elismerése mel­lett nyugállományba vonulására tekintettel felmentették tisztsé­géből Faluvégi Lajost, a Minisz­tertanács elnökhelyettesét, az Országos Tervhivatal elnökét, Hetényi István pénzügyminisz­tert és Szakáli Józsefet, a Köz­ponti Népi Ellenőrzési Bizottság elnökét. Az Elnöki Tanács Maróthy Lászlót, a Minisztertanács el­nökhelyettesét az Országos Terv­hivatal elnökévé, Berecz Fri­gyest a Minisztertanács elnökhe­lyettesévé, Ballai Lászlót a Köz­ponti Népi Ellenőrzési Bizottság elnökévé, Medgyessy ' Pétert pénzügyminiszterré választotta meg. Az Elnöki Tanács ülését kö­vetően a Parlament Nándorfe­hérvári termében Losonczi Pál előtt Berecz Frigyes, Ballai Lász­ló és Medgyessy Péter letette a hivatali esküt. Az eskütételen je­len volt Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitká­ra, Lázár György, a Miniszterta­nács elnöke, Kállai Gyula, a Ha­zafias Népfront Országos Taná­csának elnöke és Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára. A Népköztársaság Elnöki Ta­nácsa több évtizedes eredmé­nyes munkásságuk elismeré­seként, nyugállományba vonulá­suk alkalmából a Munka Vörös Zászló Érdemrendje kitüntetést adományozta Faluvégi Lajosnak, Hetényi Istvánnak és Szakai! Jó­Az év esei képekben lenyel • Január 28-án » Challenger amerikai űrre­pülőgép indítá­sa után aUg egy perccel felrobbant, hét űrhajós életét vesztette. A Challenger ka­tasztrófája ala­posan vissza­vetette az ame­rikai űrkutatá­si programot. # Március szomorú szenzációval kezdődött: a nyílt utcán agyon­lőtték Olof Palme svéd minisz­terelnököt. A képen: Olof Palme 1985, szeptember 10-án, pártj* választási gyflzekne után. C A sorozatos békéltető tárgyalások ellenére egész évben folytak a harcok Libanonban. A harcoknak sok polgári áldozata is van. A képen: sebesült ,vi­szonyt ment egy férfi. Bejrútban egy pokolgép okoz­ta nagyerejű robbanás után. • Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára júniusban hivatalos, baráti látogatást tett hazánkban. A képen: a KB székházéban. • Kijevtől 130 kilométerre északra Csernobilban, április 26-ra virra­dó éjjel az atomerőmű negyedik blokkjában robbanás történt. A rob­banás két halottat és 299 súlyos sugársérült áldozatot követelt. A kör­nyék lakosságát kitelepítették. • Több seázezer diák menete hőmpölygött végig decemberben, a pá­rizsi utcákon, hogy tiltakozzék a Chirac-kormány felsőoktatási tör­vényjavaslata ellen. 1968, a párizsi diáklázadás óta ez volt a legna­gyobb diáktüntetés a francia fővárosban. A kormány kénytelen volt a törvényjavaslatot visszavonni. (Fotók: TASZSZ—AP—REUTER— EPA—MTI—KS) • A Parlamentben letették a hivatali esküt a kormány új tagjai. zsefnek. A kitüntetéseiket az Or­szágháziban Losonczi Pál, az El­nöki Tanács elnöke adta át. Je­len volt Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitká­ra, Lázár György, a Miniszterta­nács elnöke, Kállai Gyula, a Ha­zafias Népfront Országos Taná­csának elnöke és Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára. Berecz Frigyes Berecz Frigyes, a kormány új elnökhelyettese, 1933-ban Buda­pesten Iszületett, munkáscsalád­ban. A Posta Műszerész Iparos­tanuló Iskolájában szerzett szak- képzettséget. 1949-től a Magyar Néphadseregben teljesített . .szol­gálatot. Később a Beloiannisz Híradástechnikai Gyárban dol­gozott, először elektroműszerész­ként, majd üzemvezetői, gyár­egységvezetői és igazgatói beosz­tásban. :1981-től la BHG Hiradás- technikai Vállalat vezérigazga­tója. 1962 óta tagja a pártnak. 1964-ben a iBudapesti Műsza­ki Egyetem ' villamosmérnöki szakán szerzett diplomát. Elvé­gezte az egyetem, gazdasági mér­nöki szakosító tagozatát is. 1980-ban a Magyar \Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága tagjává választották. Ballai László Ballai LászlA 1929-ben szüle­tett a Hajdú-Bihar megyei Dar­vas községben. ^Sokgyermekes parasztcsaládból származik. 1952-től tagja a pártnak. Tanulmányait 1956-ban fejezte be a Marx Károly KözgOzdaság­. tudományi Egyetemen, ahol ál­talános közgazda diplomát szer­zett. Dolgozott a 'Mohácsi Járá­si Tanácsnál, a párt Budapest, IX. kerületi, illetve a Marx Ká­roly Közgazdaságtudományi Egyetem bizottságán, később az Országos Tervhivatalban, majd a Magyar Szocialista .Munkáspárt Központi Bizottságának appará­tusában. 1980-tól a KB Gazda­ságpolitikai Osztályának ^vezető­je és a Központi Bizottság Gaz­daságpolitikai Bizottságának tag­ja volt. A Magyar Közgazdasági Tár­saság tagjaiként is aktívan köz­reműködött a gazdaságirányítási rendszer korszerűsítésében. Medgyessy Péter Medgyessy Péter 1942-ben szü­letett Budapesten. A Marx Ká­roly Közgazdaságtudományi Egyetem bizottságán, később az lomát. Munkáját a Pénzügymi­nisztériumban kezdte, s azóta ott dolgozik. 1970-től a pénzügyi irá­nyítás több fontos vezetői poszt­ján tevékenykedett, mindenek­előtt az ár- és adórendszer kér­déseivel foglalkozott behatóan. Közreműködött a közgazdasági, pénzügyi szabályozás korszerű- öltésében. 1965-től tagja a pártnak. 1973-ban felvették a Nemzet­közi Allampénzügyi Intézet tag­jai sorába. A nemzetközi pénz­ügyi élet fontos kérdéseiről több elemző tanulmányt publikált. 1982-ben miniszterhelyettessé nevezték ki. Tagja a Magyar Közgazdasági Társaság Pénz­ügyi Szakosztálya elnökségének. Az állampolgárok széles körét érintő rendelkezések Az Elnöki Tanács tegnapi ülé­sén alkotott új jogszabályok ren­delkezései az állampolgárok szé­les körét érintik, és 1987. elejé­től — a Magyar Közlönyben való kihirdetés napjától — lépnek hatályba. A jogalkalmazók feladatává teszik az új rendelkezések, hogy kísérjék figyelemmel a jogsza­bályok alkalmazásának társa­dalmi ' hatását. Törekedjenek a jogsértések és jogviták okainak feltárására, megszüntetésére és újabb jogsértések megelőzésére. Ha valamely jogszabály érvé­nyesülésében hiányosságot, kö­vetkezetlenséget észlelnek, je­lezzék ezt az intézkedésre hiva­tott szerveknek. Kezdeményez­zék az elavult vagy a gyakorlat* ban be nem vált jogszabályok felülvizsgálatát. Rendelkezik a jogpolitika el­veinek újrafogalmazása arról is, hogy az ügyészség segítse elő a jogszabályok egységes értelme­zését és alkalmazását, a törvé­nyesség megtartását. Növelje a törvényességért való felelőssé­gét az állami, társadalmi és szö­vetkezeti szervekben. Szorgal­mazza, hogy az irányító, fel­ügyeleti és ellenőrző szervek rendszeresen tartsanak vizsgá­latot. és ellenőrizze, hogy annak alapján a szükséges intézkedést megtették-e. Kezdeményezze — személyre és beosztásra tekintet nélkül — a törvénysértők fele­lősségre vonását. Lépjen fel az állami és társadalmi érdek, ille­tőleg az állampolgárok jogainak érvényesítéséé» t. A bírósági végrehajtásról szóló — 1979-ben alkotott — törvény- erejű rendeletet az Elnöki Ta­nács azért is módosította, mert az utóbbi két esztendőben jog­rendszerünk több területen, to­vábbfejlődött. Az új rendelkezé­sek szerint: ha egy gazdasági tár­saság pereskedik, nem szüksé­ges minden egyes tagjának per­ben állnia. A gazdasági társaság közös neve alatt a közös képvi­selő is eljárhat. Ugyanakkor a társaság kötelezettségeiért a társaság tagjai nemcsak a közös vagyonnal, hanem a teljes ma­gánvagyonukkal is felelnek. A módosítás egyik intézkedése a tartásdíj fizetését Is érinti. Ed* dig, ha a bíróság tartásdíjat ítélt meg, egyidejűleg minden eset­ben azonnal köteles volt felhív­ni az adós munkáltatóját arra, hogy a tartásdíjat vonja le és fi­zesse ki a jogosultnak. A gya­korlatban bebizonyosodott, hogy ilyen szabály felesleges és mél­tánytalan, ha a kötelezett önként hajlandó rendszeresen megfi­zetni a tartásdijait, és ebben a*, ígéretben maga a jogosult Is- .megbízik. Ezért az űj szabály szerint a jövőben a bíróság a per befejezésekor a felhívást csak akkor küldi el a munkáltatóhoz, szövetkezethez, ha ezt a jogosult kérte. A bíróságría>k azonban kö­telessége lesz, hogy a jogosultat tájékoztassa ilyen, kérelem lehe­tőségéről. A gazdasági társulásokra vo­natkozó törvényerejű rendelet módosításának fő Indoka, hogy a gazdaságirányítási rendszer továbbfejlesztése során ugyanis belföldön is szükségessé vált a részvénytársasági j és a korlátolt felelősségű társasági forma szé­lesebb körű felhasználása, hogy a gazdálkodás szervezeti rendje képes legyen mind rugalmasab­ban alkalmazkodni a gazdaság és a piac követelményeihez. <

Next

/
Thumbnails
Contents