Petőfi Népe, 1986. december (41. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-28 / 304. szám

« to PETŐFI NEPE • 1986. december 88. A nemzetiségek közművelődése Bár a magyarországi nemzetiségek száma ősz- szesen néhány százezer, s ők is szórványokban élnek, mégis helytelen lenne, ha nyelvük és kul­túrájuk értékeit csak szí get j e 1 enségnek tekinte­nénk. Több évtizede már, hogy közművelődé­sünk felismerte, hcig> 4. Jelünk együtt élő nem magyar etnikai cso$L JÉ kultúrája a közös ha­za együttes rnűveltsegéfrck része, egyúttal egye­temes emberi érték, amelynek fennmaradását óvni, fejlődését segíteni egész társadalmunk feladata. ­Hogyan Is áll a nemzetiségek közművelődése ma? Mivel általános közművelődésünk szerves ré­sze, jellegzetes jegyeit: értékeit, hibáit és bajait viseli magán. Ugyanazok a divatáramlatok hat­nak rá, mint a magyarra. Például a nemzetisé­geket ugyanúgy fellelkesítette annak idején a Repülj páva mozgalom, vagy a táncházak ki­bontakozása, csak mindig kisebb-nagyobb fázis­késéssel. Hagyományápolás A nemzetiségi közművelődé^! ibnntakozásá- nak korszaka az elmúlt 15 évM |k amikor a különböző intézmények (K(MV fjlnűvelé- si Intézet, Magyar Néprajzi g, MTA, HNF Honismereti Bizottsága, TIT, Állami Gor­kij Könyvtár stb.) magukra vállalták a rész­feladatok gondozását. Ezek az intézmények a mennyiségi fejlődés mellett a minőségi előrelé­pésnek is garanciái voltak. A nemzetiségi közművelődés legdinamikusabb része, domináns megjelenési formája a hagyo­mányápolással függ össze. Ez természetesen adó­dik abból, hogy a felszabadulás előtt a magyar- országi nemzetiségek jelentős része falun élt, értelmisége alig volt, így sajátos kultúrájukat hosszú ideig a népi műveltségben testei öltő folklorisztikus örökség képviselte. A szocialista viszonyok között kibontakozó kultúragyarapító tevékenység elsősorban erre építkezhetett, amely­nek igen nagy szerepe volt az önbecsülés, a nem­zetiségi értéktudat kialakulásában. Először tánc­csoportok. zenekarok, később amatőr kórusok és pávakörök jöttek létre. Ma is ez jellemző. Szá­muk 350 körül van. Arányszámuk nagyobb, mint a magyar településeken lévő hasonló műkedve­lő csoportoké. A kis együttesek nyomán a nemzetiségek kö­rében is eleven tevékenység indult meg saját tárgyi emlékeik megmentésére, főleg annak lát­tán, hogy hazaiak és külföldiek felvásárolják őket. Az elmúlt 15 év alatt 34 olyan nemzetiségi tájház-múzeum létesült az országban, ahol tel­jes lakóház mutatja be (gazdasági épületekkel együtt) valamely nemzetiségi településnek XX. század elején volt életformáját, tárgyi kultúrá­ját. (Ebből 14 szlovák, 12 német, 6 délszláv, 2 román.) S ez a lendület tovább tart. Otthon és műhely Sajnos az igyekezet általában kimerül az ér­tékek muzeálissá merevítésében. A hagyomány- ápolásban is fennáll a veszélye annak, hogy a nemzetiség és a kultúrája közötti viszony kül­sődlegessé válik, nosztalgikus kötődéssé reduká­lódik. Az a törekvésünk, hogy ahol lehet, a táj- házobjektumok legyenek az anyanyelvművelő, hagyományápoló közösségek otthonai és műhe­lyei. Kár, hogy a nemzetiségi lét elsődleges elemét, az anyanyelv művelését elősegítő közművelődé­si formák visszaszorultak. Az iskolai nyelvta­nulás után kevés az olyan művelődési lehető­ség. amely a fiatalok további nyelvfejlesztésére keretet nyújtana. Alig van nemzetiségi szín­játszó csoport, irodalmi színpad, Öntevékeny iro­dalmi szakkör, amatőr bábcsoport. Ez azt is jel­zi, hogy oldódik, halványul a nemzetiségi nyelv tudása. A nyelvet megtartó kis közösségek, fal­vak zártsága megbomlott, az új közegben egyre inkább a magyar a használt nyelv. A nyelvművelés hátrányainak ellensúlyozá­sára a nemzetiségi klubok látszanak legalkal­masabbnak. 1975—76 táján bizonytalanul ala­kultak az elsők, azokat is gyanakvás vette kö­rül. 1980 körül már 100-ra emelkedett a számuk. Közülük igazán tartósnak mindössze 40 bizo­nyult. Kevés. Főleg azokban az Ipari központok­ban volna indokolt a Jetük, ahol a termelési struktúra változása, a társadalom átrétegződése folytán a migráció új nemzetiségi csoportokat hozott Hétre. Az új típusú — nyelvet és hagyo­mányt megőrző — közösségek kialakulására ott, ahol a nemzetiségek kis számban élnek, a klu­bok kínálnak lehetősége,t. Ifjúsági olvasótáborok Könyvtár és olvasottság? Ma nincs olyan kis­település. ahol nemzetiségi lakosság él, hogy ne volna anyanyelvi könyvállománya is. 1985 vé­gén az ország nemzetiségi könyvállománya 271 ezer kötet volt. (1970-ben 17 ezer körüli.) A bő­vülést a hazai kiadványok mellett főleg az anya­nemzetektől történő rendszeres vásárlások biz- tositlák. Erre 1974-től évi 700 ezer forintot for­dított a művelődési 'tárca, amely összeg azóta sem változott, a könyvek árai viszont a szocia­lista orszáeokban sem lettek'olcsóbbak. Az ol­vasottsággal azonban nem lehetünk elégedettek. Elsősorban a everekek és a fiatalok olvasnak. Ez abból adódik, hogy nemzetiségeink többsége archaikus tájnyelvel beszél. Nemzetiségi könyvkiadásról ugyancsak az 1970- es- évektől beszélhetünk. Kezdetben alig volt szerző, jelenleg a .szövetségeknél sorban állnak a kéziratokkal. A másfél évtized alatt 80 szép- irodalmi, helytörténeti, néprajzi stb. tanulmány- kötet jelent meg, nem számítva a nemzetiségi etnográfiai sorozatok kiadványait, amelyből ez idő alatt 25 került ki a nyomdából. Gondozó­juk a Tankönyvkiadó Vállalat. A szerkesztés, nyomdai átfutás Itt sem gyorsabb, mint általá­ban. A nemzetiségi szövetségekben — távlati tervként — felmerült egy önálló nemzetiségi kiadó gondolata is. Televízióban, rádióban is Űjabb színfolt a képzőművészet. Elsőként a szlovák 'Szövetség gondolt arra, hogy összefog­ja a magukat nemzetiségi származásúnak valló művészeket. A legnépesebb család (mintegy 50) a német szövetség köré tömörült, amely szá­mos kiállítást szervez a német lakta települése­ken, de esetenként külföldi tárlatok megvaló­sulását is elősegíti. Közművelődésügyünk e speciális területéről szólva nem lehet kihagynunk a nemzetiségi rá­dió- és tévéadásokat sem. Bennük az érintettek jogaik kiteljesedését,! jó társadalmi közérzetük kialakításának tényezőjét látják. Rendkívül ha* tékony, sikeres művelődési fórumok. Mindezek a nemzetiségek kiteljesedő gazdag kulturális életének csak szeletei, de talán ezek­ből is érzékelhetők a tennivalók irányai. A Eperjessy Ernő A z erkélyen nincs rács, a galambok beröpköd­nek a szoba ajtajáig, rá­telepednek a széteső kartondo­bozra, kirugdalják belőle a krumplit. Hangosan turbékol- nak, csipkedik a szőlőt. Néha előfordul, észreveszi, figyel a neszre, fölkel, megérinti az ab­laküveget. Akkor á galambok elröppennek a mennybolt felé. Hogy volt azelőtt? Az első, ami eszébe jut: elkeli menni innen, minden szó nélkül, Írást hagyni, ráírni egy kockás Írkalapra: kéressetek otthon. Balogh Bözse megmondta, bo­lond a város, zajos, beszédes, túl nagy ahhoz, hogy szeretni lehes­sen. Rengetegen lakják, messzi­re esik, háromszor pihen meg addig a madár, a dobogós hídtól az állomásig. „Mit keresnél ott? t Ingyen pusz­títod a kenyeret, hasznodat nem vehetik.” Igaza lenne? Az erkélyen áll, az arca be- ■esett, fakó, a válla csapott. Né­zi az utcát, cseng-bong a világ, de nem lehet belefeledkezni. Az ■emeletről imádni a földet? A té­ren gyerekek rúgják a labdát, olyan a drótkerítés, mint a vén lovak háta. Lányok visítoznak, észreveszi a púpos embert, böl­csőt cipel, de nem piros színűt, pedig annak van csodatévő ha­talma. Olyanféléből emelgette ki a fiait: Imrét, Jánost, Zoltánt. Az volt a boldogság, Ami volt, az. A nyitott kocsmaajtón dől a füst, . valakit kilökdösnek a járdára, valahol a kutya nyikkan. „Azt hiszed, te leszel a fon­tos? Ügy sietsz, mintha poloskás lenne az ágyad, a kert semmit nem teremne, minden rossz csak rád hullana a magas égből. /I fiadék megvoltak nélküled, meg­lesznek ezután is.” Nem tudta, mit válaszoljon, hallgattak egy darabig, mígnem Balogh Bözséhez fordult: — Csak a télre visznek el. — És hozzá­tette: — Négy hónapra. — Hosszú tél lesz, hosszú, ha mbndom — nézett rá Balogh Bözse. Az uborkavirággal nem álmo­dik. Elszáradt mind. Borzasztó meleggel sütött a nap, rontásra készülődött, odakergetett a falu fölé két vörösvércsét. Jajgattak hamar az alsó szeren: — Bajt hóz, bajtl Meghasad­nak a méheskunyhók, szakadék lesz a kutak körül, meglássátok! Tüzet fognak az akácfák gyöke-' rei, pöndörödnek a levelek, ká­nyák egész serege telepedik a házakra. Félni nem félt, embertől leg­alábbis nem, de akkor megbor­zongott. Csak ne lett volna a lá­bánál az a kő! Emelte, dobta fölfelé, hadd zuhanjanak a ma­darak! A bajt hozták? Elcsú­szott a hidasnál, véresre verte a szemöldökét. Kinyitotta az ól ajtaját, bemászott, összeszed­te a tojásokat. Repedt volt mind­egyik! Uramisten! Megpróbálta elképzelni a vá­rost, és érezte, a szive, a torka fáj bele. A félelem utóbb isme­rős volt, mégis váratlanul érte, amikor október közepén hazaál­lítottak a gyerekek. —Készü­lődjön, mama! — Pislogott: — Jól van. — Összeszedett néhány holmit, fekete ruhát, cipőt. Mi­előtt bezárta az ajtót, alaposan megnézett mindent, megsimogat­ta az asztalt, a széket, tekintete az edényekre szegeződött, úgy tűnt, zörrennek egy pillanatra lábasok, tányérok, fedők, és Így, ebben az őszi búcsúzásban, anél­kül, hogy a gerendás szobába benyitott volna, azt mondta: — Menjünk. Balogh Bözse integetett utá­nuk a kapuból, ahogy elhajtot­Fehér otelló tak. Nem beszéltek sokat a ko­csiban, egyórai utazás után a városba értek, féknyikorgás, du­dálás hallatszott be az autóba. Innen sehova? A háta kiegyenesedik, a sze­mének nincsen semmi fénye, a keze csupa ránc. Odabent egy kanári veri szárnyává?1- a kalit­kát, mintha erre gyúlnának ki az utcán a fények. Szót nem tud­nak egymással váltani, mosoly nem fut végig áz arcán, senki se tudja, mire gyűjti az erőt, mi­lyen sóhajok préselődnek ki a száján. A vörösvércsék a vállán ülnek, borzasztó,1 iszonyú két madár, kétsegbeesés a nevük. Hol az a rigó, amelyik kikiáltja, meddig élünk? Itt rigó? Néma, mint a föld. — Balogh Bözsének persze könnyű — mondja, és bó­logat. Tavalyelőtt szívta á fogát: mi lesz? Elfogy a község, lement a kutakban a víz, elszökött. Ta­valy viszont jó vízre akadtak a határban, nem barnítja meg a poharakat, a káda.t. Szervezik a vízműtársulatot, összefogott! há­rom falu, föltámad a település, trombitálás nélkül. Lám, nem fogyatkoznak meg! Nem bizony! Valamikor hat forintért lehetett telket venni, négyszögöljét, húsz­ezerért nádas házat. Most száz­ezer alatt egy licita se kezdődik. — Mit ácsorog itt?! Jöjjön bei — Mindjárt feleli. — Mindjárt. A menye nem értené meg, hiá­ba beszélne neki hetven évről, a hosszan elnyúló hegyről, a ki­szedett krumpliról — akkorák lettek, hogy csoda — esztendeje hitvány volt, alig tudott belőle öreget válogatni. A noha vessze­jét Zalából hozták, azóta ezer­szer mondták, ki kell pusztíta­ni. Tele van vele a hegy. Egyszer valami úrfélé szólt hozzá a pin­cénél; „Nénikém, a nohának Számbavétel és előremutatás Kétévenként kerül az érdeklődő szakemberekhez a Kodály intézet évkönyve. A napokban megjelent harmadik kötet a legter­jedelmesebb. Leg tartalmasabbnak is mondhatnám, de azt hi­szem, pontosabb megállapítás: sokszínűbb a koráb­biaknál. Az Emlékezzünk gyűjtőcímmel közölt írások kö­zül • kétségtelenül Bónis Ferenc A vitázó Kodály című cikke a legizgalmasabb és a legidőszerűbb. Túlságosan gyorsan megfeledkeztünk az Ady. Bar­tók, Kodály küldetéses munkásságát piszkolókról, a József Attilát, Derkovitsot nyomorító közönyről, a nemzeti ügyeket tudatlanságból, személyes érdek­ből akadályozó percemberkékről, a közízlés torzu­lásairól, ügyeskedők elszemtelenedéséről. Az el­múlt évtizedekben meghódított kulturális vívmá­nyokat veszélyeztet a tolakodó szórakoztatóipar! ,,A művészetben a rossz ízlés valóságos lelki beteg­ség, mely kiéget a lélekből minden lelki fogékony­ságot!-’ riadóztatta a közvéleményt Kodály. Ma cfeak mosolygunk azokon, akik — például Ko­dály szülővárosában — a múlt század közepén hi­vatalosan úri cifrálkodásnak bélyegezték és tiltot­ták magánházak cserepezését. századunk elején ki­keltek a nők iskoláztatása ellen vagy negyedszáza­da ellenezték művelődési ház építését. Az újnak, $ jobbnak, az értékesebbnek érvényesítése ma sem mindig és mindenhol természetes folyamat. Kelle­nek a szocialista kultúra elkötelezettjeit erősítő pél­dák. cselekvési minták. A Bónis Ferenc által felidézett. 1925-ben kirob­bantott vita kell. hogy eleondolkodtasson minden­kit. aki ad magára valamit. Ki tud ma már az úl magyar zenét. Kodályt és növendékeit ayalázó D'ósv Bétáról? A szerinte kútmérgező, bűzlő néze­teket terjesztő Koőá'v többnyire „tehetségtelen” ta­nítványai közül aligha kell be­mutatnunk Ádám Jenőt. Kerányi Györgyöt, a (Dlósy-cikkben „af- fektáltam hazugnak” mondott) Bár­dos Lajost, vagy Horusitzky Zol­tánt. Az újságíró támadására vá­laszoló Kodály elsősorban a kor­nak és a jövendőnek felelős ma­gyar zeneoktatást védelmezte. Kötetben most- olvasható először művészi, pedagógiai elveit is ösz- jszefoglaló nyilatkozata. Lényege: „csak az európai és magyar ha- , gyomány egybeolvasztása hozhat létre olyan eredményt, amely a magyarság számára is jelent va­lamit”., A Kodály pedagógiájának nyomait kutató Gábor Lilla Ke- rényi Györgyöt és Bors Irmát szólaltatta meg. A kötet szer­kesztője, Ittzés Mihály Kodály és Kecskemét (kapcsolatok és ösz­tönzések) címmel fejtette ki, hogy ez a város miként vált Ko­dály bizonyos törekvéseinek szimbólumává. Forrai Katalin Nemesszeghy Márta munkássá­ga és az énekes iskolák ügye cí­mű tanulmányában azt bizonyí­totta, hogy Kodály okkal nevez­te az első énekes iskola igazgató­nőjét példaképnek, aki „... a legrosszabb helyi viszonyok el­lenére keresztülvitte, hogy az iskola él és virul...” Pankovits Józsefné túlzott szerénységgel el­hallgatja „Együtt dolgoztam Ne­messzeghy Lajosnéval" címmel közölt visszaemlékezésében, hogy politikai vezetőként, országgyű­lési képviselőként milyen ke­ményen védelmezte az új típusú iskolát és alapítóját képtelen vá­dak pergőtüzében, milyen sokat tett a helyben majdnem megtor­Bflbf INTÉZET IvrInyve^ TEAR- BOOK OF THE KQDfllX IHCTIfimi 1936 pedózott új iskola felépítteté­séért. Maga va zeneszerző is átnézte Bors Itma néhány Kodály-kórus hiteles megszólaltatását segítő megjegyzéseit, tanácsait. Az „utak Kodálytól” — életművét a meghaladva megőrzés tartja fenn a leghatékonyabban! — gondolatkörbe sorolható Remé­nyi Jánosnak az újabb magyar gyermekkari irodalmat elemző és Szőnyi Erzsébet „Játsszunk ope­rát!" című tanulmánya. Egy mosonmagyaróvári pedagógiai bemutató tanulságaival gazda­gította Kokas Klára a zenei ne­velés hatására vonatkozó isme­reteinket és a Kodály intézet év. könyvét. A Kodály (a magyar) zenei nevelési módszer külföldi tapasz­talataival foglalkozott Erdeiné Szeles Ida. A chilei Carlos Miro Cortez szembenéz a könnyűzenei hanglemezáradat mindent egy­bemosó, elsekélyesítő hatásával és a világ tekintélyes- részét, kü­lönösen Latin-Amerikát el­árasztó üzleties szellemmel. „A földrész etnikai; kulturális' : és társadalmi-gazdasági jellemzői­nek és a zeneoktatás helyzetének ismeretében a Kodály-koncepci­I ót ítéljük országaink zenei ne­velése fejlesztésére legalkal­masabbnak” ; a Magyarországon élő szerző így foglalta össze kö­vetkeztetéseit. A Népzene, népköltészet feje­zetben Szalay Olga. Paksa Kata­lin és Joób Árpád egy-egy írá­sa olvadható. A legtájékozottabb szakember sem találna lényegi tévedést a gondosan szerkesztett, ízléses küllemű kötetben. írjuk a tisz­telet, a szépítő távlat, az ügysze­retet számlájára egyik-másik emlékező apró pontatlanságait. Azt azért meg kell jegyeznem, hogy a Tanár úr, a többször mél­tán említett Nemesszeghy Lajos- né mindig kifogásolta a zenei ál­talános iskola elnevezést, mert Kodály pedagógiai elveit, az is­kola törekvéseit az énekes, az ének szavak hívebben tükrözik. A negyedik kötet végére igen­csak odakívánkozna a Kodály intézet tevékenységéről, a ze­neszerző szellemi és tárgyi ha­gyatékának hasznosulásáról tá­jékoztató összefoglaló. Világ­szerte ezt az intézetet tekintik a Kodály-örökség egyik legfonto­sabb gondosának. Heltai Nándor TAPASZTALATCSERÉN LENGYELORSZÁGBAN Egy hét könyvtárról könyvtárra meg kell halni. Így rendeltetett.” Húsz esztendeje nem mondja senki. Régen két-három napig kotlatták, ette magát a kádban, jobban adta a levet. Már mind­egy, kinek - van, kinek nincs. Ezerkilencszázhúszban került a kövecses dombra háromszáz tő­ke. Fjehér otelló, így hívta min­denki. Ideges asszonyhang rezzent!, Vilmáé: — Nem hall?! Potyog a szőlő, szedegeti a földről, égeti 'az ujjait. Csak be kell hunyni a szemét, máris em­lékszik a bor színére, a hordók­ra, a gándorfákra, az erős ab­roncsokra, 'a birsalma és a las- ponya illatára. Minden ahhoz az élethez tartozik, á tőtike, a prés, a kenőolaj szaga, a kapák, a zsákok.. Á‘ nohának meg kell halni? Amikor kijött a kórházból, örült mindennek. Reggel teát főzött, odaült az ablak mellé, ujjait.a csésze köré fonta, leste az ajtót. Időnként arra gondolt: mégiscsak jobb lehet a városban. Hanem most a hang — nem elő­ször — zavarba hozta. Már biz­tos benne, elmegy, nem álmodik semmiről^ nem lesz beteg a té­len. Egy szélfúvás visszavinné, haza, a fehér otellókhoz. A macs­kát hívja< Balogh Bözsénél hagy­ta, viselje gondját. Csodálkozva nézi, milyen tiszta lenn a park, világos a fű, a kocsma, hatal­mas a pöttyös labda. Valami a mellének csapódik, két véresé sötét árnyéka suhan el előtte. Sebesen röpülnek, ő meg örül. Azt hitte, sose jut ki innét, soha többé.- Kicsiny kezével a homlo­kához kap, mintha a kendője alól kibukkant haját akarná el­igazítani. Elmarad mögötte az erkély. Később esni kezd az eső, kopog a betonon, megnyugtatja testének csontjait. Joó József A magyar és a lengyel könyv­tárosok egyesülete évente sort kerít szakembereik tapasztalat- cseréjére. így jutott el nemrég Gyergyádesz Lászióné, az SZMT központi könyvtárának igazgató- helyettese Lengyelországba. Járt Krakkóban és Tarnowban, ahol a vajdasági, illetve városi könyv­tárak vendége volt. — Debicában a Stomil Gumi­abroncsgyár, valamint a Igloopol Agráripari Kombinát művelődé­si háza és vállalati könyvtára megtekintése közben módom nyílt bepillantani az üzemek kulturális, szociális tevékenysé­gébe is — mesélte. — Meglepőd­ve tapasztaltam, hogy például milyen sokat tesznek dolgozóik jó közérzetéért. Más vállalatok­kal együttműködve is szervez­nek programokat, melyekre a város egész nyilvánosságát el­várják. — Hazánkban a könyvtárak helyzetét néhány szóban talán így tudnánk összefoglalni: hely-, szakember- és pénzhiány. Mind­ez Lengyelországban is jellemző? — Hasonlóak a gondok, mint nálunk. Ott több kisebb egy­ségből áll egy .megyei vagy vá­rosi hálózat, mivel az a törek­vésük, hogy mindenkihez egy­két kilométerre legyen könyv- kölcsönzési lehetőség. Lengyel- országban sokkal hosszabb a nyltvatartás, mint nálunk. Ta­lán épp ez az oka, hogy még hoz­zánk képest is magas a pályael­hagyók aránya. Szakképzett munkaerőben nincs hiány, azon­ban a könyvek közé olvasó nem mehet — épp a zsúfoltság miatt —, csak a katalógusokból kérhe­ti a szükséges kötetet. — Találkozott olyan módszer­rel, melynek alkalmazása hazánk könyvtáraiban is hasznos lenne? — Igen széles körű és alapos helyismereti, helytörténeti mun­kát végeznek, nyitvatartásuk jobban alkalmazkodik az olva­sók szabadidejéhez, s folyama­tos az állománykivonás. Tehát azokból a kötetekből, amelyeket már hosszú, évek óta senki nem vett igénybe, Lengyelországban csak néhány példányt tartanak meg egy-egy vajdaságban, a töb­bit megsemmisítik. így némileg enyhíthető a helyszűke. Ugyan­csak követendő példának tartom az etikai kódex kidolgozását, melyre a pályakezdő szakembe­rek felesküdnek, s ezáltal a szakma nagyobb tekintélynek ör­vend. — Népszerűek-e íróink lengyel körökben? — Jókai Mór, Mikszáth Kál­mán, Örkény István, Palotai Bo­ris, — hogy csak néhányat em­lítsek — a legközismertebb ne­vek közé tartoznak, Petőfit pe­dig nincs lengyel, aki ne tisztel­né, csodálná. — Ügy tudom, látogatását máris viszonozták. — A lengyel könyvtárosok egyesületének küldöttje, dr. Jó­zef Zajac, a krakkói Miejska Bibliotéka Publicza igazgatója novemberben öt napot töltött hazánkban. Kecskeméten, az úttörőházban, a református egy­háznál, a. konzervgyárban, az SZMÍVnél és a megyei könyvtá­rakban tanulmányozta módsze­reinket, majd megnézte a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intéze­tet. a művelődési központot, a Szórakaténusz Játékházat és a Naiv Művészek Múzeumát. Ügy vélem, hogy ez a tapasztalatcse­re mindkét fél számára egyfor­mát hasznos volt, hiszen elősegí­tette a kapcsolatok szélesítését, a felhasználható információk kölcsönös cseréjét. Tóth Tímea

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents