Petőfi Népe, 1986. december (41. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-24 / 302. szám
AMENNYI A PARAZS, ANNYI SZERENCSÉT A Duna menti délszlávok népszokásaiból Bács, Bodrog és a régi Pest-Pilis-Solt vármegyék Duna menti településeire már a török uralom első felében sok pravoszláv szerb érkezett, akiket azután a 17. században, sok kisebb- nagyobb hullámban, katolikus horvát csoportok (sokácok, bunyevácok, dalmátok, bosnyákok) követtek. Ily módon a török uralom végén a terület Duna menti településeinek jelentős hányada — fel egészen Budáig, sőt Esztergomig — elszlávosodott. Idővel azután, főként a 19—20. században, e délszláv csoportok jelentékeny része beolvadt a magyarságba. Mindamellett a mai Bács-Kiskun megye több Duna menti településén is élnek délszlávok, főként katolikus hor- vátok, elvétve pravoszláv szerbek. Közülük az idősebbek még manapság is őrzik a több évszázados múltra visszatekintő szerbhorvát népi kultúrkincs számos gyöngyszemét. A Duna melléki délszlávok kedves, megkapó, közvetlen hangvételű népszokásai közül, karácsony alkalmából, csokorba gyűjtöttünk néhányat, melyek az ünnep bensőségesen meghitt légköréhez kapcsolódnak. A böjtidőszak Lássuk mindenekelőtt a karácsonyi előkészületek délszláv népszokásait, az azt megelőző böjtidőszak és a Tucin dan, a karácsony este előtti nap folyamán, melyeknek emléke bizony egyre inkább halványulóban van ama településeken is, ahol még napjainkban is élnek horvátok vagy szerbek. Általános tapasztalat országszerte, hogy mindegyre gyérülnek, gyengülnek a vallással összefüggő népi tradíciók. Ez jól megfigyelhető a Duna menti, Bács és Pest megyei délszlávok körében is. Egyesek azonban, kisebb-nagyobb nyomokban, még ma is fellelhetők, bizonyítván azt, hogy ezek mindenekelőtt az emberi összetartozás örökzöld gallyacskái. Minden bizonnyal az egyik legszebb példa erre maga a karácsony, valamint az ezt megelőző böjt, melyet a terület délszláv népessége annak ellenére sokáig megőrzött, hogy szinte az összes többi- ünnep böjtidőszakát már régen elhagyták. Jóval karácsony előtt, a katolikus horvátok Luca napján egy tányérra poharat helyeztek, s köréje búzaszemeket szórtak. A tányérra azután egy kevés vizet öntöttek, s a magvakat ebben csíráztátták. Amikor eljött a várva várt karácsony, a „vetés” már elég szépen zöldellt. Ekkor kivették a tányérból a poharat, és á helyén egy mécsest gyújtottak meg. Az ünnepi áhítat csendjében az egész nagycsalád, a zadruga összegyűlt a mécs pisla világánál, megemlékezvén azokról is, akik már nem lehettek jelen szeretteik közül... A Tucin dán gyermekmondókáiból Nemísak a horvátoknál és a szer- beknél, de mindenütt a gyermekek várják a legizgatottabban a karácsonyt, sok kedves meglepetésével, figyelmességével, ajándékaival. Röviddel karácsony előtt a délszláv gyermekek már egyre izgatottabban számolgatták a hátralévő napokat. A karácsonyt közvetlenül megelőző napon — a Tucin dán idején — ezt mondogatták: „Karácsony, karácsony, baktat, Visz egy csokor aranyat, / Hogy bearanyozza az ajtót, I És mindkét ajtótokot, / És végig az egész házat, / És az összes fedőt és fazekat." A polazsenik A karácsonyi hagyományokhoz kapcsolódva, azt megelőzve jelentkezett a polazsenik szokása. Az ünnepet megelőző böjt napján, kora reggel egy meglett férfi, vagy pedig egy fiúgyerek (polazsenik) ment üdvözölni sorjában a délszláv famíliákat, s minden jót kívánt nekik. A néphit szerint ugyanis valamilyen szerencsétlenség, esetleg haláleset következhetett be amiatt, ha egy nő vagy egy idegen férfi érkezett elsőként a házhoz. Ezért tartott minden porta egy állandó polazseniket, aki mindig a család valamilyen ismerőse, barátja, vérrokona, szomszédja volt, többnyire egy szegény sorsú gyermek. A polazsenik egy piszkafával megkotorta, felélesztette, ütögette az izzó parazsat, miközben egyre kántálgatta: „Amennyi a parázs, annyi paripát, / Amennyi a parázs, annyi marhát, / Amennyi a parázs, annyi kocát, j Amennyi a parázs, annyi libát, / Ameny- 'nyi a parázs, annyi csirkét, / Amennyi a parázs, annyi szerencsét / és egészséget a házba!" Ezek az érdekes szokások természetesen helyenként változtak, miközben más-más mondókával köszöntgette a zadrugákat a polazsenik is. Előfordult, hogy a polazseniket mézes pálinkával, kotlós formájú lepénnyel, pénzzel, harisnyával ajándékozták meg. Fél évszázaddal ezelőtt még az egész Tucin dán idején megvendégelték, ottmarasztalták a polazseniket, de később egyre rövidebb ideig tartózkodott az egyes családoknál. Természetesen sok apró különbség mutatkozott a pravoszláv szerb és a katolikus horvát famíliák ilyen szokásai között is. Az előbbieknél a polazsenik szó nélkül lekuporodott a padlóra, ily módon serkentve a kotló- sokat, hogy majd egész évben jól végezzék a dolgukat. A katolikus horvátok- nál is megtették ezt, ám náluk nem élesztgették, nem ütögették a parazsat, hanem csupán köszönő szavakkal, jókívánságokkal halmozták el a ház népét. Ha azután a polazsenik mondóká- ja ellenére mégis rosszul fejlődött az állatállomány a háznál, akkor őt okolták érte, mondván, hogy nem jól végezte el a dolgát... Gondozni kell őket! Mint cseppből a tenger, e néhány karácsonyi népszokásból is kiviláglik a Bács-Kiskun megyei Duna-tájon élő bunyevácok (Baja, Bácsalmás, Bácsbo- kod, Bácsborsód, Bácsszentgyörgy, Csávoly, Felsőszentiván, Gara, Katy- már, Mátételke, Mélykút, Vaskút, Bátya, Dusnok, Csikéria), valamint a Hercegszántón megtelepedő szerbek és sokácok népi kultúrkincsének felmérhetetlen gazdagsága, sokrétűsége, kedvessége, egyszerűsége és mély embersége. Korunkban, ebben az egyre bonyolultabbá való világban, akarva-akarat- lanul is egyre nagyobb szükségét érezzük a mindennemű gépies merevségtől mentes, őszinte emberi érzéseknek és. játékoknak. Pihentetésül, erőgyűjtés és felüdülés gyanánt, borzolódó idegszálaink megnyugtatására, olykor bízvást csillapíthatjuk szomjunkat a horvát és a szerb népszokások, hagyományok forrástiszta vizével is. Ehhez azonban előbb arra van szükség, hogy megmentsük, összegyüjtsük, közzétegyük őket! Mert az idősebb generációk tá- voztávál, lassanként ezek a népi gyöngyszemek is elenyésznek apránként. Gondozzuk, ápoljuk a délszláv népi kultúrkincs aranyágacskáit, hogy gyermekeink és az őket követő nemzedékek szivében továbbra is mély gyökeret ereszthessenek, örökzöld lombkoronává terebélyesedhessenek! Dr. Fenyvesi László KARINTHY FRIGYES Karácsonyország Karácsonyország története nem hosszabb, de éppoly jelentős, mint a teremtésé: alapításától bukásáig mindössze egy hét telt el. Határai viszont csak az időben voltak ily szűkre szabottak — a térben messze szaladtak szét, s alattvalóit mindenütt ismerték. Tél és fagy, zúzmara és jégcsap, hóförgeteg és északi szél — ezek voltak Karácsonyország meteorológiai viszonyai, pedig Karácsonyország nem az Észak-sark vidékén terült el, hanem a Nagydiszletű Tragédia színpadán, a mérsékelt égöv alatt. S hogy Karácsonyország élete éppen a zordon felvonásra esett, azt nyilván a drámai ellentét fokozására eszelte ki a nagy rendező: a kegyetlenül hideg külső környezetben hangsúlyozottabban érvényesíteni Karácsonyország belső lényegét, a szív melegét. * Mert Karácsonyország alkotmányát nem az ész, hanem a szív diktatúrájára építették. ■ Egyetlen lényeges törvénye volt: a szeretet és az önfeláldozás. Egyetlen jogforrása: örülni mások örömének. Égyetlen kötelessége: adakozni és jót cselekedni. Mint más országokban, ebben az országban is a szabad verseny elvére épült az érvényesülés lehetősége, a kereskedelem és az egyéni .siker, csak a versengés célja volt éppen megfordított: nem arra irányult, hogy mennyit tudok szerezni, hanem arra, hogy mennyit tudok másnak juttatni. Ebben a fordított irányban aztán éppen olyan kétségbeesett tülekedés, becsvágy, sőt stréberség vezette az embereket, mint egyebütt, ahol ölik egymást a népek a magántulajdonért. A magánfelek magas kamatot fizettek a bankoknak, amiért volt oly szíves pénzükkel vállalkozni — viszont a bankok minden nyereségüket szétosztották a hivatalnokok és azok családtagjai közt, hogy utóbbiak ajándékokat vehessenek ismerőseiknek és-ismeretleneknek is. Mert éppen ami az ismeretleneket illeti, közbiztonság dolgában elég rosszak voltak a viszonyok ebben az országban. Bármily szigorúan büntették például a zsebbe rakást, nem lehetett eléggé vigyázni a villamoson vagy az utcán, mihelyt egy kis tolongás'támadt, a tisztességes ember azon vette észre magát, hogy pénztárcát, zsebórát vagy más értéktárgyat csempészett zsebébe valami ismeretlen tettes, aki sürgősen meglépett.. . Pály /udvarokon mindenütt ott függött az „Óvakodjunk a zsebbelükóktól" feliratú tábla — a tetten ért „titkos ajándékozót" lefülelte a rendőrség és szigorúan elítélte, nemcsak a becsempészett tárgyat juttatva vissza hozzá, de magas összegű pénz ■elfogadására is kényszerítve — az elrettentő példáknak mégse volt meg a kellő hatása. Napirenden voltak a kasszatömések is — leggondosabban elzárt pénztárt is kifúrtak a ravasz betörők, hogy telerakják pénzzel és értékpapírokkal, sokszor revolverrel kényszerltették a meglepett pénztárost, hogy nyissa ki páncélszekrényét, és rakja be a merénylő egész vagyonát. Idegen ország lakója gyakran tanúja lehetett az-utcán ilyen jeleneteknek: didergő koldus könyörgött a sarkon, hogy fogadják el tőle a kinyújtott kezében remegő fillért. De ilyesmi csak percekig tartott, mert rögtön akadt egy bundás férfi, aki meglátván a koldust, gyorsan elszaladt, hogy vissza ne kapja — rendesen persze esek a következő sarkig ért el, mert ott egy másik úr, látván, hogy nincs kabátja, nekiesett, és erőszakkal húzta rá a magáét. A dolgok a hét közepe felé kezdtek elfajulni. Senki se lehetett nyugodt, miután egész napját azzal töltötte, hogy minden értékét és tulajdonát keservesen szétosztogassa, hogy aztán este holtfáradtan hazaérve, üresnek vélt lakását teletömve ne találja odahordott és becsempészett ajándékokkal. A költő, is alaposan megbukott a .fenyőfáról és pálmáról" irt érzékeny dalával—a fenyőfa ugyanis nem didergett, ebben az országban, „havas csúcsokon" pálmáról álmodozva; behozták a városba, teleaggatták cukorral és édességgel, kivilágították, és meleg szobában ernyedt el, bőségbe fulladva, miközben a pálmát a hóba dobták ki, mert senki nem akarta elfogadni, más elől szedve a dicsőséget. Az ország válságát s szomorú bukását mégis az okozta, hogy az adakozók elvesztették a mértéket. Az önzetlenség és jóság becsvágya, mint az érvényesülés egyetlen módja, rafinálttá tette az embereket. Folyton azon törvén a feßket, milyen meglepetéssel lehet a legnagyobb örömet okozni, arra a hamis következtetésre jutottak, hogy aminek én legjobban örülnék, annak örülne legjobban felebarátom is, más szóval: amit kívánsz magadnak, te is tedd embertársadnak. Ebből lett a kalamajka. Az emberek olyan tárgyakat fcaptak, amire semmi szükségük nem volt. A felnőtteket babával és hintával árasztották el a gyerekek, a gyerekek viszont nem győzték továbbajándékozni a felnőttektől kapott könyveket, pénzt, nőt, politikai hatalmat. Egy idő múlva mindenki szűk cipőben vagy bő nadrágban járt, másokra szabott ruhát lehetett csak hordani, legnagyobb illetlenségnek számított önző módon a tulajdon testemre szabott ruhában járni. Az öngyilkosjelöltek, akiknek legszebb álma a gyors halál, mérget, revolvert, madzagot küldözgettek ismerőseiknek. És elkövetkezett huszonnegyediké, a kritikus nap, az önzetlen szeretet diadalünnepe. Mely alkalmából egymásra néztek az emberek, és kiderült, hogy mindenki visszakapja, ami eredetileg az övé volt. Viszont a termelés megszűnt és az ország kénytelen volt felszámolni és csődbe menni. De minden évben feltámad, hirdetni a Reménytelen és Tehetetlen Jóság örök uralmát, amit Szépségnek keresztelt el a költő. (1933) FEDERICO BAROCCI Angyali üdvözlet (Rézkarc) A barokk festészet enióciona- lizmusának és színköltészetének nagyhatású előfutára, Federico Barocci csupán négy grafikát készített, az Angyali üdvözlet a legszebb közülük. Saját sikeres képeinek sokszorosítási szándéka indította arra, hogy grafikai technikával próbálkozzon — az Angyali üdvözletét a Francesco Maria II della Rovere által a loretói bazilika hercegi kápolnájába megrendelt és 1584-ben befejezett festménye alapján készítette. Különlegesen lírai, puhán egymásba mosódó szín- és fényhatásokra épülő festői stílusának megfelelő grafikai kifejezést keresve jutott el a korábban inkább külön-külön alkalmazott mélynyomású eljárások — a rézmetszés, a rézkarcolás és a hidegtű — kombinálásához, ami a tónusátmenetek gazdagítását tette lehetővé. Ezzel Barocci a XVII. században kiteljesedő festői rézkarcoló stüus egyik úttörője lett, aki a grafika olyan nagymestere számára is példát ' szolgáltatott, mint Rembrandt. MÁTYÁS FERENC Meditáció Fenyőszag, isten, s ami kell még: balzsam, morfium, hogy megünnepeljék a világon a fényt, amely csalás lett és atombomba — óh, Uram, bocsáss meg, hogy ajkamra veszem a nevedet pogány módon, de aki Veled egy: a keresztény világ már oda süllyedt, hogy nevedben is ártatlanul büntet, s aláaknázza szép eged maholnap. a keserűség, nézzed csak: a „mennyből" szárnyas angyalod mit cipel a hátán, repülők kisérik a gonoszság szárnyán, ma messze tőlünk, s holnap, ki tudja hol, holttestünk fölé talán anyánk hajol. Óh, ne vígy minket a kísértésbe/ A Béke szent pálmáját tedd le a földre, legyen már Békesség, hogy az emberek megtehessék Hallgass meg engem istenem, ahol vagy, az utat, s szálljanak fel Hozzád, nem ünneprontás, ha ajkamon feltör s végtelen titkod kibogozzák. KATONA JUDIT Testamentum Fák könnye buggyan, fölveszi Fagyok árbocán csillag ül, csontkemény ingét a világ, kék csöndet lép a béke most: takarja, óvja védtelen, lebbeno függönyök mögül szendergő, egyszülött fiát. gyerekszem mécsese lobog.
