Petőfi Népe, 1986. november (41. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-14 / 268. szám

• PETŐFI NÉPE S 5 1986. november 14. jQQzdQ/ÓQpolitikQ y munko y teljt/ilménye —ü—i—HKbobbsBBStmmmmmrmI mi■ r111 uu^iBLjijwiPJgia1. j^jn.'tfliiag=awi ,Trr-" ÖNTÖZÉSFEJLESZTÉS A KISKUNSÁGBAN A fennmaradás feltétele Tiszakécskén és környékén mondhatni emberemlékezet óta kertész* kednek az emberek. Ez pedig viz nélkül, csapán a természet „szeszé­lyeire” alapozva elképzelhetetlen. Az ottani termelőszövetkezetek már szinte alakulásuk pillanatában számoltak az öntözéssel. A mai Tisza- kéeskei Solohov Termelőszövetkezet területein mindig működtek az akkori viszonyoknak megfelelő, korszerű öntözőberendezések. A múlt év végén kétezer hektár öntöaését könyvelhették el. A mostani hely­zetről és a jövőről beszéljenek a téesz szakemberei: Kalotai Péter ön. tözésés-meliorációs ágazatvezető, Kőszegi Péter elnökhelyettes és Bu­dai István elnök. A Tisza vize sem maradhat „parlagon". (Tóth Sándor felvétele) TANULJUNK EGYMÁSTÓL Újra a vinaszról öt év múltán felfedezték — Számoltunk — kezdi Kalo­tai Péter. — A tiszabögi öntöző­telepen 9,75 forintba került egy köbméter viz kijuttatása, a ke- rekdombin hetven fillérbe, a nyílt csatornáknál 1,40-be. A ha­tározatunk: a tiszabögi 213 hek­táros, korszerűtlenné vált, ide­jétmúlt berendezéseket felszá­moltuk. — Ennek azért van előzménye is — szól közbe az elnökhelyet­tes. — Két évvel ezelőtt egy szö­vetkezeti tanácskozáson elértük, hogy mindenki belássa: a meg­levő berendelésekkel nem tu­dunk célt elérni. Azóta vásárol­tunk öt, már modernnek számí­tó gépet, HTM-eket. — Egyebek között ez is hozzá­járult a múlt évi eredményeink­hez, megalapoztuk a fejlesztést — veszi át a szót Budai István. — Ugyanis megkaptuk a Mező- gazdasági és Élelmezésügyi Mi­nisztérium díját, az öntözési munkánk elismeréseként. A megalapozás legfontosabb része az 1979 óta eddig 150 mil­lió forintba kerülő komplex üzemi melioráció. Meggyőződé­sünk, hogy a termőföld hatékony hasznosítása megköveteli az ön­tözést is. Ma elsődleges a gaz­daságban: a meliorációhoz szo­rosan kötődő öntözés megvalósí­tása. Ennek rendeljük alá az egyéb beruházásainkat, a gép­vásárlásokat, a telepítéseket. Az öntözésfejlesztés terve 1500 hek­tárra készült el, az eredeti kal­kuláció szerint 76 millió forint­ba kerül. Saját anyagi erőnk mellé állami támogatást kértünk. — Csak az eredeti tervben sze­repel a 76 millió — mondja Kő­szegi Péter — ugyanis annyiért kapunk jövőre hat gépet, amennyiért az idén vásárolni tudtunk hetet, négy szivattyúval, 66 hidránsfejjel és egy kopipresz- szorrál. — Akkor is a fennmaradá­sunk, a jövőbeli munkánkhoz szükséges feltétel ez — állítja az elnök, -r- A lehetséges mértékig „mindent bevetünk”. Sőt, ha az állam támogatná a főművek ki­építését, további háromezer hek­táron — ugyancsak meliorált te­rületen — szintén nekifognánk az öntözés fejlesztésének. — Maradjunk napjainknál, mit tesznek most? ■— Az, hogy a gazdaság talpon maradt az 1800 hektáron bekö­vetkezett jégverés után, az jó­részt az öntözésnek köszönhető — ez Kalotai Péter véleménye. — Jövőre megkezdjük az öntö­zőgépek vásárlását, először hét Bauer berendezést veszünk, az-, tán meg sem állunk,, míg 1990- ig 29 gépünk nem lesz. Akkor használatukkal elérjük a 75 szá­zalékos „borítottságot”. Biztosí­tani tudjuk a 14 napos öntözési fordulót, 45 milliméter hektáron­kénti vízadagolással. Ez három tonna hektáronkénti termésnö­vekedést jelent átlag gabonaegy­ségben. Kiszámoltuk a megtérü­lési időt, ami üzemi szinten 4—5 év. De ennél kézzelfogha­tóbb talán az, hogy a meliorá­ció megkezdése előtt kukoricából betakaríthattunk 4—5 tonnát hektáronként — a mélypont 2,7 volt — és jövőre nagyon re­ménykedünk a 12—14 tonnás ho­zamban. Ha meglepő is, de nem illúzió ilyen eredmény. Ugyanis a nádudvari KITE szuperintenzív kukoricaprográmjához szeret­nénk csatlakozni. Ez eredetileg amerikai öntözőgépek igénybe­vételére épül, mi azonban azt akarjuk, hogy a meglevő gépe­ink használata mellett juthas­sunk egyéb szolgáltatásaikhoz. Így a lízingdíjtól mentesülnénk, és az előző három év átlagához képest öt tonnával emelhetnénk a kukorica termését. — A tényleges öntözésre is igyekszünk felkészülni — említi meg az elnökhelyettes. — A Gö­döllői Agrártudományi Egyetem­mel kötöttünk együttműködési megállapodást. Szaktanácsot ad­nak nekünk a mindenkori talaj- állapotot, a növények igényét és a nálunk meglevő technikai felté­teleket véve figyelembe. Arra is gondoltunk, hogy az öntözőberen­dezések kezelőszemélyzetét felké­szítsük. Ügy döntöttünk, hogy — miután egy szerkezet több mint egymillió forint értékű és egy dolgozó ebből ötöt kezel — csak vizsgázott szakmunkások mű­ködtethetik majd. — Egyetlen dolgot szeretnék még megjegyezni — mondja az elnök. — Az öntözéssel a gazda­ságok a termesztési feltételeiket próbálják meg javítani. Ez sem­miképpen nem számítható luxus­beruházásnak. Ezért a felhalmo­zási adó-mentességet erre is jó lenne kiterjeszteni. „Hazánk éghajlata miatt lega­lább 50 ezer hektáron öntözés nélkül csak .döcögne’ a mezőgaz­dasági termelés, és a VII. ötéves tervben megfogalmazott éven­ként 17—18 millió tonna gabo­nát is csak a termésbiztonságot, intenzív művelést segítő mester­séges esővel érhetjük 'el” — fo­galmazták meg az idén nyáron Tiszaföldváron megrendezett or­szágos öntözési napokon. Az ön­tözésfejlesztés szükségességéről a Báes-Kiskun megyei szakembere­ket sem kell meggyőzni, különö­sen nem, ha a Kiskunságban végzik napi munkájukat. A víz itt mindig áldásnak számított. A mesterséges csapadék kijuttatá­sának feltételeit, lehetőségeit — ahol mód van rá — igyekeznek megteremteni a mezőgazdasági nagyüzemekben. Erre szívesen vállalkoznak. A kezdeti lépések nehézségeinek leküzdése komoly feladat. A jó kezdet elénk vetí­ti azt a jövőt, amelyben a meg­valósult beruházásokat eredmé­nyesen hasznosíthatják, ha gaz­dálkodnak vele, egyeztetve a faj­tát, tápanyagellátást, termesztés­technológiát és a termőhelyi adottságokat. (Vége) Gál Eszter Kevés „élelmiszer-ipari” ter­mék tekinthet vissza olyan ka­landos és fordulatokban bővel­kedő életútra, mint a vinasz. Nincs talán tíz éve sem, hogy gondolat formájában megjelent: a szeszgyártás mellékterméke­ként keletkező, kezdettől csak tengernyi gondot adó, a folyók­ba vezetett anyagból még értékes cikk állítható elő. A haszon ket­tős lehet, mert takarmányhoz jut­tathatják a mezőgazdaságot, és a környezetszennyeződéstől is meg­szabadul a gyártó. A Győri Szesz­ipari Vállalat több mint százmil­lió forintot áldozott a vinasz elő­állítására, s bár meghonosításá­val megszűnt elsőszámú környe­zetszennyező lenni, a mellékter- méjcből lett elsőrangú takarmány felhasználásának előnyeiről nem sikerült meggyőznie a mezőgaz­dasági üzemeket. Nem volt szükség viszont agi- tációra a külpiacon. A Győrben gyártott vinasz előbb lett sike­res exportcikk, minthogy ideha­za egyáltalán elfogadták volna. A vinasz hazai felhasználásában - most fordulat következett be. Ot évvel ezelőtt a 38 tonna is túl soknak bizonyult, most az idén készítendő negyvenkétezer ton­na sem elég. — Ami a fordulatot illeti, in­kább félfordulat ez — mondja dr. Négyesi László, a Győri Szesz­ipari Vállalat igazgatója. — A vinasztermelés a szeszgyártás függvénye, tekintve, hogy növel­tük az utóbbi termelését, több melléktermék keletkezik, így gyarapíthattuk a vinasz mennyi­ségét is. Ami a fordulatot illeti, a hazai felhasználókat gazdasági érdekük segítette abban, hogy felfedezték a vinaszt. Kiderült: nem csupán takarmányként elő­nyös használata, a folyékony mű­trágya vivőanyagaként is hasz­nálható. Amennyiben idehaza is szükség van rá, természetszerű­en kötelességünk, hogy erre te­kintettel legyünk. Csupán az a bökkenő, hogy nemigen akarják a gazdaságok megérteni: a vi­nasz egyféle értelemben „külön­leges” áru. Egész* éven át, folya­matosan termelődik, januárban és decemberben is. A magyar ve­vő viszont jobbára nyáron je­lentkezik,' és akkor egyszerre. A tőkés vevő viszont folyamatosan szállítja. Márcsak azért is meg kell becsülnünk. Ha meg akarjuk tartani, erre figyelnünk kell. Nem mondhatjuk neki augusztusban, most ne számítson ránk, mert most kizárólag belföldre adunk el. Az lehet a megoldás, ha hazai vevőink áldoznak a vinasz fel- használására, és maguk is épí­tenek tározókat. Mint a folyé­kony műtrágya felhasználását segítő beruházásra, világbanki hi­tel vehető igénybe. A Győri Szeszipari Vállalat 1985-ben rekordtermeléssel zárta az évet. Noha 1986-ot súlyos vesz­teséggel kezdte, az alapanyag- árak növekedése, a szállítási dí­jak emelkedése és az energia drá­gulása negyvenmillió forintot „vitt el” egy csapásra. Egyik hó­napról a másikra aligha tudja ezt kigazdálkodnL Idei munká­jában mindenképpen figyelemre méltó vonás, hogy hatvan száza­lékkal sikerült eddig növelnie dollárelszámolású kivitelét. A finomszesz és a vinasz mellett felkerült az exportlistára új ter­mékként a takarmányélesztő. Az idei exportmunka sikere az is, hogy a győri vállalat újra meg­szerezte vásárlójának az Európa legigényesebb vevői közt számon- tartott svájci Monopol céget. A szaktárca 1,6 millió dollár export­árbevételt várt a győri nagyvál­lalattól, remény van rá azonban, hogy az ezt egymillió dollárral növelni tudja. F. J. AUTÓSZERELŐ ÉS SERTÉSTARTÓ Lada — malachizlalásból Segítség — jövőre A félegyházi vállalat 1987-ben megkezdi a közvetlen termék­értékesítési szerződések kötését azokkal a dolgozóival, akik ser­tést hizlalnak. Részükre kedvező hitelfeltételekkel kihelyez jó minőségű kocát és kant. A vállalati készletből ipari tepertő vá­sárlását teszi lehetővé. Huszonöt mázsa felett nagykereskedelmi áron takarmányt juttat. Garantálja a sertések késedelemmentes átvételét, a mindenkori felvásárlási árakat, felárakat, és ha az állattartók a szerződött .tárgyhónapban adják át a sertéseket, kilónként egy forint „üzemeltetési díjat” fizet. Hizlalási előleget is folyósít: sertésenként ezerötszáz forintot. • A szorgos munka eredményeként szépen fejlődnek a hízók. Á polt, sárga 1500-as La­da parkol a Félegy­háza határában fekvő tanya ódon házai között. Aj­taja nincs zárva, de kitől is féltené gazdája. Ritka errefe­lé a vendég. A porta értékeit pedig kiváló őrzők vigyázzák: két dühösen csaholó kutya fogadja az érkező idegent. Nem is merek belépni a ka­pun, amíg elő nem jön az ud­var végéből Nánási Imre, a kocsi tulajdonosa. Csendre inti az acsarkodó ebeket, majd a bemutatkozás után bevezet a házba. — Szóval a háztáji sertéshizla­lásról akar írni? — vonja fel a szemöldökét kérdőn a jókötésű fiatalember. — Hót itt van lát­nivaló. Épp most fejeztem be az egyik ól meszelését és fertőtle­nítését. A hét végén húsz kisma­lacot szeretnék venni a vásár­ban. Nekik készítem elő a helyet. Jelenleg csupán nyolc hízóm van, a többit már leadtam. — Mennyit hizlal évente? — Negyvenet, negyvenötöt., Megvásárolom a húszkilós kis­malacokat és négy és fél, öt hó­nap múlva 95—120 kilósán adom le. Ez persze nem Ilyen, egysze­rű. Műszak után a tanyán — Nyilván sok tennivalóval jár. Hogyan tudja elvégezni mindezt a munkája mellett? — Félegyházán, az Állatforgal­mi és Húsipari Vállalatnál dol­gozom gépkocsiszerelőként. Amo­lyan „mozgó szerelő” vagyok. Sokszor kell vidékre mennem, ilyenkor pedig „megnyúlik a mű­szak". így különösen nagy segít­séget jelent, hogy anyásom ta­nyáján tarthatom az állatokat. Igaz, naponta ikikerekezek Fél­egyházáról, elvégzem a malacok körüli teendőket, ami esetenként 2—3 órát is igénybe vesz, de megnyugtató, hogy anyósom ál­landóan felügyel rájuk. Bármi­lyen probléma adódik, azonnal intézkedik, ha kell, értesít. — Bizony észnél kell lenni — 'kapcsolódik a beszélgetésbe az anyós, miközben frissen sült, il­latos kalácsot tesz elénk az asz­talra — jó néhányszor összema­rakodnak a malacok. Ha nem fi­gyel az ember, nagy kárt tehet­nek egymásban. Ilyen esetben elég, ha egy kis lucernát vetek eléjük, s rögtön megnyugszanak. Betegség is előfordul, bármeny­nyire tiszták is az ólak. Fontos, hogy minél hamarabb jnegkap- ják ilyenkor a szükséges gyógy­szereket. — Milyen az állatorvosi ellá­tás? ■ — Kiváló — válaszolják szin­te egyszerre, majd Nánási Imre így folytatja: — Egy fiatal, na­gyon lelkiismeretes állatorvos ke­rült ide három évvel ezelőtt. Fe­kete Miklósnak hívják. Folyton úton van. Szereti a jószágot, s ezt az állatok is megérzik. Le sem kell őket fogni, amíg bead­ja a védőoltást. Rendkívül pon­tos. Mindig eljön, amikorra ígé­ri. Az orvost tehát csak dicsérni tudjuk. Táp és zsák — És a táp minősége? — Most már az is megfelelő. Korábban Félegyházán, a régi Sehern perger-malomból vettük, de azzal nem voltunk megelégedve, így átpártoltunk a Nefelejcs ut­cai bolthoz. Három éve már ott vásároljuk a tápot. Igaz, egy al­kalommal náluk is be kellett ír­nom a panaszkönyvbe, mert nem ízlett a malacoknak, amit elad­tak. Válaszolt is hamarosan le­vélben a keverőüzemük vezetője. Azt írta, hogy kivizsgálta az ügyet, igazam van, és felelősség­re vonták a vétkeseket. Azóta nem tapasztaltam bajt. — Mit ad még a táp mellé az állatoknak? — A lucernát zölden, és télen szárítva is nagyon szereti a jó­szág. A helyi Lenin Tsz 200 négy­szögöl lucernaföldet ad évi négy­száz forintért. Nagyon megéri, mert az idén már háromszor le tudtam kaszálni. Emellett a vál­lalatunktól szoktam ipari töpör- tyűt vásárolni. Nem olcsó, de bu­sásan megtérül a befektetés. Csak - az a baj, hogy nem folyamatos belőle az ellátás. Ha pedig egy­szer megkóstolta a disznó, már nem akar lemondani róla. Ettől kezdve csak turkálja az orrával ez önetetőből a 'tápot: keresi a töpörtyűt. Csökken az étvágya, s nem gyarapszik megfelelően. — Térjünk vissza még néhány pillanatra a tápokhoz, illetve azokhoz a zsákokhoz, amikben árulják. Úgy hallom, ezek rossz minősége sok bosszúságot okoz az állattartóknak. — így Igaz. Ügy veszem észre, egyre gyengébbek a papírzsákok. Könnyen szakadnak. Kiömlik a táp és kárba vész. Ez már csak azért is dühítő, mert két éve ala­posan megemelték az árát. Míg korábban egy darab 7—8 forint­ba került, addig ma 11 forintot fizetünk érte. Szóval ez így ki­dobott pénz. A régi, strapabíró jutazsákok, amelyeket többször is fel lehetett használni, már rég eltűntek. Még jó, ha nagy ritkán fóliazsákhoz juthatunk. Abban legalább^ később szemes takar­mányt lőhet tartani. Feltéve, ha kibírja a szállítást a hegesztés — hadarja indulatosan, majd el­hallgat, s némi gondolkodás után kicsit megenyhülve ezt mondja: — No de, nehogy azt higgye, én csak panaszkodni tudok. Jöjjön, nézze meg a malacokat, milyen szépek! Kockázat és jószágszeretet Kimegyünk az ólaikhoz. Min­denütt .példás rend, tisztaság uralkodik. Nánási Imre a palánk­ra könyökölve gyönyörködve szemléli a malacokat. — Szépen fejlődnek — töri meg végül a csendet. — Láthat­ja, milyen tisztaság van itt. Nem könnyű ezt elérni, de nekem jó módszerem van rá. Amikor meg­vásárolom a süldő malackákat, rászánok pár napot és „szobatisz­taságra” nevelem őket. Rászok­nak, hogy ne az ólba, hanem a kifutó egyik sarkába piszkolja- nak. Ennek aztán kettős haszna van: egyrészt így könnyebb az ólakat -tisztántartani, másrészt kisebb a fertőzés veszélye is. — Mennyire jövedelmező ma malacot hizlalni? — kérdem. Nem válaszol azonnal. Hossza­san töri a fejét, miként adhat pontos feleletet. Végül szó nél­kül elindul vissza a porta felé, megáll a Lada mellett, s ráteszi a kezét: — Látja, ezt a kocsit a sertés­hizlalásból vettem. Hét év mun­kájának eredménye ez. Egyéb­ként változó a jövedelmezőség. Most — ahogy számolom — öt­hatszáz forintot nyerek egy ma­lacon. így aztán igazán csak na­gyobb tételben érdemes vele fog­lalkozni. Húsz darabbal ugyanis nem kell sokkal többet dolgozni, mint tízzel, de az érte kapott pénz a duplája. Igaz, jóval na­gyobb kockázatot vállalok. Két éve épp a leadás előtti napon pusztult el két gyönyörű hízóm. Van tehát rizikó. Mégis, miért csinálom: Szeretek a jószággal foglalkozni. És jól jön a család­nak is ez a jövedelemkiegészítés. Gaál Béla A MŰSZAKI ANYAG- ÉS GÉPKERESKEDELMI VÄLLALAT KECSKEMÉTI KIRENDELTSÉGE megrendelést felvesz 1987. ÉVRE szerszámgépekre — 750—1500 mm csúcstávolságú egyetemes eszterga, — univerzális eszterga (fúró-maró fejjel), — excenterprések (PE 25 t., 40 t., 63 t.), — egyetemes szerszámmaró, — egyetemes marógép, — 300/1000 síkköszörű, — harántgyaln, — B1 32 GA oszlopos fúrógép. 2448

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents