Petőfi Népe, 1986. november (41. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-29 / 281. szám
Petőfi Népe albuma A bőség zavara. Ez jellemző a Dunavecsén élő Pa- tocskay Sándor nyugalmazott tűzoltóparancsnok dokumentumaira, helytörténeti vonatkozású gyűjteményére. A „titkokat" rejtő szekrényből apródonként kerülnek elő a dossziék. Témák, időpontok szerint rendszerezte szülőhelye, Bácsalmás emlékezetes eseményeit, s a tűzoltósággal kapcsolatos bejegyzéseket, fényképeket. Nincs könnyű helyzetben az album készítője, amikor a képanyag válogatására terelődik a szó. — Ezt is, még ezt is.1 — ilyen kérések hangzanak el. Előbb azonban ismerkedjünk meg Patocskay Sándorral. A tűzoltóság: hivatás — Bácsalmáson születtem 1910. január 30-án. Hetvenöt esztendős koromig itt éltem, tavaly költöztünk el Dunavecsére, ahol a lányom lakik. Szinte minden Bácsalmáshoz köt, nem is volt könnyű elszakadni szülőhelyemtől. 1924-ben, a polgári iskola elvégzése után iparos szüleim műhelyében lakatosszakmát tanultam. Ott dolgoztam, majd 1933-ban bevonultam katonának. Már fiatalkoromban nagy hatással volt rám az önkéntes tűzoltói élet. Ez később a sorsomat is meghatározta. Először 1926-ban ifi (leven-- te) tűzoltóként vettem részt egy bajai bemutatón. Bácsalmáson ez idő tájt szerveződött önkéntes tűzoltóság. Emlékszem, hogy fúvószenekarunk különféle versenyeken, kulturális rendezvényeken szórakoztatta a lakosságot. Még húszévesek 9cm voltak a csoport tagjai, de ez nem okozott gondot, hiszen rájuk mindig lehetett számítani. Azt is mondhatnám, hogy a tűzoltószakasz en&sségei a fiatalok voltak. A szombathelyi országos versenyen, 1929-ben a mi versenyrajunk végzett az első helyen. 1940-tol titkári teendőket bíztak rám. Segítettem a tűzoltók kiképzésében, gyakorlatokat szerveztem. — Hogy melyek voltak életem maradandó emlékei? Nehéz kérdés. A sok élmény közül nem könnyű néhányat kiemelni. Idézzük föl a háború előtti időket, hiszen fiatalságom alatt szintén voltak emlékezetes napjaim. A Bácsalmási Iparos es Ke- reskedőifjak Egyletének kulturális tevékenységéből én is kivettem a részem. 1931-ben az egyesület könyvtárosa voltam, majd a színjátszó csoport tagja lettem. 1928-ban adtuk elő a János vitéz című daljátékot, melyben kisebb szerepet játszottam. ' Ebben az időben még petróleumlámpával világítottunk. A fellépésünk az Ambil Szálloda kultúrtermében volt, ahol villanyfény mellett léphettünk dobogóra. A Stein gőzmalom adott áramot... Később a legényegylet műkedvelő gárdájával ugyancsak bemutattunk néhány színpadi produkciót. Az esti próbákra szívesen emlékszem vissza, már csak azét? is, mert ott ismertem meg a feleségemet ...- 1942 nyarán Szegeden négyhetes tűzoltótanfolya- mon szereztem ismereteket. Sajnálatos esemény történt ekkor, kigyulladt a szegedi kórház épületének tetőzete. Mi, hallgatók is kivonultunk a helyszínre. Ekkur láttam először a „Maorus” negyvenkét méteres gepeze- tes fölólétrát. Elhagytam a csoportot és engedély nélkül felmásztam a létrán az emeletes épület égő tetőzetére, mindenféle felszerelés nélkül. Felelősségre is vont a tűzoltást vezető parancsnok. Azt válaszoltam, hogy a tűzoltónak bátornak kell lennie, s mentse a menthetőt.- A felszabadulás után, • 1928. november 25-én, az Ambil Szálloda nagytermében adta elő a színjátszó csoport a János vitéz című daljátékot, amelyben Patocskay Sándor is szerepelt. 1948. október 11-én tértem haza a szovjet hadifogságból. Itthon nagy erővel k^dtem újra a munkához. pesti országos verseny sikerét idézném fel. A hatodik osztályos úttörölányok elismerésre méltóan viselkedtek és szerepeltek a kocsifecs- kendő-szerelésben. Felejthetetlen élmény volt ez számomra, a lányok és szüleik sokáig emlékeztek a találkozóra. 1951-ben még szűkös körülmények között éltünk, az utazáshoz szükséges költséget társadalmi adakozásból teremtettük elő. Ilyenkor használtuk fel a táncmulatságok bevételét, s a bácsalmási Táncsics tsz is támogatott bennünket anyagilag. — Szamomra a tűzoltóság hivatást jelentett. Állami tűzoltóként tevékenykedtem az egykori bácsalmási járás hét községében, segítettem a terület önkéntes tűzoltóságainak munkáját. 1949-től • 1929-ben Szombathelyen rendeztek tűzoltóversenyt, ahol a bácsalmásiak lettek az elsők. 0 1964-ben Vaskúton versenyeztek az úttörőlányok, Patocskay Sándor készítette fel őket. Igyekeztem megnyerni a fia- kezdve minden esztendőben tatokat a tűzoltóság sorába, szerveztem versenyt. 1964- Az események közül a buda- tői a testület elnökeként dol0 Mint segéd felügyelő, 1942 december elsején. 0 Bácsalmási fiatal önkéntes tűzoltók 1930 decemberében. Az ülő sor közepén: Patocskay Sándor. goztam. Az előbb említett erőpróbák jelentősnek számítottak azért is, mert a felkészülés során gondoskodni kellett a tűzoltórajok kiképzéséről, oktatásáról és meg sok egyéb másról. Minden elismerést megérdemelnek az önkéntesek, akik fáradságot és időt nem kímélve végezték vállalt feladataikát. Nem feledkezhetem meg a néhai Szepesvári Mihály \va- oltóparancsnokrói sem, aki különösen az ötvenes évek előtt lelkesedett az önkéntesség eszméjéért. Lelkesedése rám is hatott. A stafétabotot Gallai Istvánnak adtam át... — Amióta nyugdíjas vagyok, minden szabad percemet a hajdani dokumentumok, események feldolgozására szentelem. Persze továbbra is segítem a bácsalmási önkéntes tűzoltótestület munkáját. Igaz, ez most már nehezebb, mert elköl- toztünk Dunavecsére, bár így is sűrűn eljutok Bácsalmásra ... Gyűjtöm, rendszerezem a helytörténeti anyagot, kutatom a tűzoltó- emlékeket. Ez a hobbim 1964-ben kezdődött, de ha jól meggondolom, már a negyvenes évektől kezdve tudatosan feljegyeztem, megörökítettem a helyi vonatkozású és a tűzoltók életével kapcsolatos eseményeket. A bácsalmási művelődési központban 1982-ben hoztunk létre helytörténeti kiállítást, ahol a tűzoltóság dokumentumai is láthatók. Ez az én főművem! Borzák Tibor 0 A bácsalmási helytörténeti gyűjtemény értékes darabjai között, 1984 novemberében. ■fx fc&tvxÄG&ei y.vns mű velődés SZÉKELY BERTALAN-EMLÉKÉRMES: SZAPPANOS ISTVÁN Rövid hír adta tudtál a napokban, bogy Szappanos István, a Kecskeméti Tanítóképző Főiskola docense Szegeden, az országos pedagógus képzőművészeti kiállításon a Székely Bertalan emlékérmet vette át Az már beszélgetésünk elején derült ki, bogy a Pedagógus Szakszervezet által alapított kitüntetés a kimagasló pedagógiai, közművelődési és alkotótevékenység együttes elismerésére hivatott Ennek jegyében jelképesnek is mondható — a kétszáz művel felsorakozott nyolcvanbét kiállító között — annak a bárom alkotónak a találkozása, akik közül a legidősebb a szintén Székely Bertalan- érmes Fischer Ernő főiskolai tanár, Szappanos István egykori tanára, a fiatalabb pedig Brun- csák András, Szappanos István volt növendéke. 0 Szappanos István: Montázs „Futunk az érzékenységünk utánf — Mi az, amit érdemes még elmondani erről a szegedi rendezvényről? — Az idei, a X. jubileumi kiállítás számomra Igen kedves élmény volt, hiszen a főiskola tanári kara is fogadta a régi növendékeket. A mostani tárlat azért is érdekes, mert a kiemelkedő pedagógusegyéniségek és elismert művészek mellett sok tehetséges fiatal is bemutatkozott Megyénket — szakmailag kimagaslóan a mezőnyből —- Csá- ky Lajos, Weinträger Adolf, Strohner József és Bruncsák András képviselték. Az országos rendezvényhez a hagyományok szerint érdekes szakmai programok is kapcsolódtak. Sokunk számára volt például tanulságos az a konferencia, melyen — egyebek mellett — videofilmen ismertetett példa kapcsán került az érdeklődés középpontjába a pedagógus-müvésztelepek tevékenysége, a rajztanárképzés és -továbbképzés, az alkotóközösségek, műhelyek, stúdiók helyzete, valamint az oktatási intézmények képzőművészeti nevelőmunkája is. A szakosodás kérdéskörével kapcsolatban mindenki egyetértett azzal, hogy a legszerencsésebb megoldás, ha az ilyen irányú kezdeményezések egy-egy intézmény védőszárnyai alatt nőhetnek fel. A megyében működő, tartalmukban meglehetősen heterogén telepekkel kapcsolatban nem volt egyértelműen pozitív a közönség véleménye. Biztos, hogy ezen a fórumon még szóba kerülhettek volna olyan komplex és komoly problémák is, mint a pedagógus személyisége, a szakmai továbbképzés problémái, de hát egy délelőtt minderre azért kevés ... — Azt hiszem, azóta sem vesztettek aktualitásukból azok a helyi eredmények és gondok, amelyeket még a nyáron — ehhez a kérdéskörhöz kapcsolódóan — a már tanító tanítványok társaságában, a pedagógus-művésztelep vezetőjeként emiített.- Véleményem szerint az oktatásban napi munkánk során — minden szinten — az élmény- ccntrikusság kell, hogy meghatározó legyen. Futunk az érzékenységünk után! Akikkel az idei nyáron dolgoztam, rendszeresen jelentkeznek a pedagógustárlatokon is. Aki rendszeresen átrágja magát — nemcsak közülük — a képalkotási folyamaton, annak ez mindenképpen visszahat a tanítására. Az idei programban témánk a zene, a költészet és a tájábrázolás kapcsolata volt Ez csak egy példa a számtalan lehetőség közül arra, hogyan törekedhet az oktatás egyfajta komplexitásra, mely véleményem szerint minden körülmények között kiemelt feladata volna. Gond, hogy a telep helye nálunk sem rögzített. Eredményeink közé tartozik, hogy az utóbbi években a szakszervezet támogatásával jelentős pezsdülés kezdődött az amatőr képzőművészeti életben. Például gyorsan hozzászoktunk itt, Bács-Kiskunban a rendszeres kiállítási lehetőségekhez a szakszervezetek székházában. — Ha év végi számvetés készülne, föltétlenül meg kellene említem még a (Szappanos István által írt és rendezett) két oktatófilmet, rendkívüli erényekkel rendelkező videoprodnkdót, melyek most ősszel Egeiben, a nemzetközi oktatótelevíziós szemináriumon is akert arattak, s az ország valamennyi főiskoláján terjesztési jogot nyertek. De elkészült, megjelent az óvónők és tanítók számára egy ugyancsak jól használható anyag: az Óvónők modem kiskönyvtára sorozatban a Beérné Sántha Magdolnával közösen írt Módszertani példatár. Melyek a következő év tervei? — Jövő szeptembertől indul főiskolánkon a rajzszakkollégium, amely lehetővé teszi, hogy bekerüljön a tárgyak sorába a művészettörténet, a néprajz, az animáció és a fotó (természetesen ez utóbbi nem az oktatástechnológia szintjén). A rajzos fölvételi után az eddigiekhez hasonlóan lesz egy alapozó év, aztán pedig a szakosodás következik. Az óvoda és az, alsó tagozat együttműködése következtében nagy segítséget tudunk majd nyújtani minden valószínűség szerint az átmenet időszakához is. Most, hogy főiskola lett az intézmény, s megnövekedett a képzési idő, reméljük, hallgatóink nemcsak reprodukálni fogják a megszerzett tudást, hanem lesz rá lehetőség, hogy koncepciót teremtve hordozzák magukban. Mivel a gyerekeket a mozgókép jobban leköti, mint az állókép, hasznos lenne, ha a video nyelvét olyan szinten megtanulnák, hogy napi munkájukban praktikusan fel tudják használni, hisz ennek előnyei, lehetőségei bcláthatatlanok. Károlyi Júlia FONTOS KÖTET APOSTAG SZÜLÖTTÉRŐL Egyesek szerint amit az olvasónak egy íróról tudnia érdemes, az megtalálható a művekben. A többi lényegtelen. Csak a szűkebb szakmát, az irodalomtörténészeket érdekelheti. Egy-egy életrajz, vallomás, interjú vagy napló — vallják a „sola scriptiira” hívei —könnyen vezethet félre az opusz, az igazi üzenet megis- mérésékor. Azok a szerkesztők, irodalmárok és történészek, akik több mint tíz éve a Móra Ferenc Könyvkiadó „így élt...” sorozatát gondozzák — eddig harmincnál több kötete jelént meg—természetesen másként vélekednek. Fontosnak találják, hogy a felnövekvő korosztályok megismerhessék az alkotások szerzőinek életét, pályáját Fontos feladat ez, hiszen tudjuk: nincs más célja e munkának, mint a jeles emberek műveire való rá- csödálkoztatás, azok alaposabb megismerése, pontosabb értelmezése, az érdeklődés felkeltése, hiszen, tudjuk, vannak olyan íróink, akiket — bár megérdemelnék — máig alig vesz tudomásul az irodalmi és olvasói közvélemény. Ilyen felfedeztető indíttatású a nemrég megjelent így élt Nagy Lajos című kötet, Borbély Sándor irodalomtörténész munkája. A szerzőnek nem csak a témaválasztás az érdeme, vagyis az, hogy az Apostagon született, sok tekintetben máig ismeretlen klasszikust olvasóközeibe hozza. Dicséretére válik, hogy a sokfele témakörben járatos szerző csak „átránduk” egy alapos tanulmányútra a Nagy La- j ős-kutatás területére. Nem vái- delhatjuk tehát szakmai elfogultsággal. Tárgyilagosan, a könyvtárpolcon véletlenül egy Nagy Lajos-müie találó diák természetes kíváncsiságával vizsgálja írónk életét, gondolád fejlődését. Célja egyertelműen világos: könyvünk pedig — írja — egy pillanatig sem azzal a szándékkal készült, hogy most már a polcon maradhat a „lázadó” és a „menekülő” ember története, meg az író más életrajzi ihletésű elbeszélése és regénye. Ellenkezőleg, azt kívánjuk elérni, hogy kézbe kerüljenek művei. A célt jól segíti a világos stílus, az olvasmányosság, a gazdag adatolás, az őszinte problémafeltárás. Borbély kötetszerkesztése is szerencsés. Jó érzékkel periodizálja a három emberöltőéi magyar élet szemtanúja és ábrázolója életének fontos fordulópontjait. A pályarajz nem nélkülözi a személyiség es a történelem számos ellentmondásos kérdésének vizsgálatát sem. Korszerű történeti szemlélettel mutat rá például a Tanácsköztársaság alatti es utáni, vagy a felszabadulást követő időszakok problémáira; Nagy Lajos és a KMP kapcsolatára stb. A kötet szerzője jól él a mozaikszerkesztéssel. Érdeklődést keltő és megvilágító a sok Nagy Lajos-idézet A jeles prózaíró személyiségének bemutatásánál mással nehezen lennének pótolhatók például a kortársak, barátok emlékezéseiből citált sorok. Itt kell szólnunk a képszerkesztő, Csejdy Virág munkájáról. A kötet jó néhány újdonsággal, és az életrajzhoz ugyan szorosan nem kötődő, de a korszak vüágát jól tükröző fotográfiákkal szolgál. Az így élt Nagy Lajos című kötetet olvasva a szerző tudományos, felkészültségéről és pedagógiai érzékéről is megbizonyosodhatunk. Borbély a legkönnyebben értelmezhető müvek felől javasolja a közeledést Kossuth-dijáS írónk életművéhez. A Három boltoskisasszony vagy a Képtelen természetrajz valóban vonzó ízelítő, s azokat olvasva^ kedvet kaphat a laikus is, hogy megismerje a jelentősebb, az író igazi nagyságát megmutató műveket Talán az elemzések lehetnének a kötőében olvashatónál gazdagabbak. Azért hiányoljuk ezeket mert csak nagyon kevés Nagy Lajos- irás elemzése hozzáférhető a tanulóifjúság számára. Egy Uyen kötet pedig nagy lehetőség a tankönyvek hiányosságainak pótlására. Ennek ellenére Borbély Sándor új Nagy Lajos-könyve értékes, fontos munka. Annak a korosztálynak íródott elsősorban, amelynek a jövőben feledtetni kell az elmúlt évtizedek mulasztásait, de meríthet abból bárki, akit érdekel korunk történelme és irodalma. Farkas P. József 1996« november 29.
