Petőfi Népe, 1986. november (41. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-27 / 279. szám
4 • PETŐFI NÉPE O 1986. november 27, 8* A NÉPMŰVELŐI FOG. LALKOZÁS az elmúlt évtize. dák találmánya. Az a társadalmi rendszer teremtette, amelynek tudatosain megfő* galmazott politikai program, ja a .tömegek szellemi fölemelése, és a társadalmi tudat formálása. Ezek a feladatok — lényegében máig szólóan — meghatározzák a népművelés céljait is. Sokkal nehezebb viszont azt megmondani, hogy mi a végrehajtás, azaz a népművelők dolga? A pontatlanul megfogalmazott feladatok — vagy másképpen: a társadalmi elvárások téves értelmezése — bizonytalanná tették a népművelők társadalmi státuszát, visszafogták a kezdetben oly lendületesen indult munkát. SZEREPVÁLSÁG. Ez talán a legpontosabb kifejezés a helyzet jellemzésére. A nép. művelőknek a merre és a hogyan tovább kérdésekre kellene feleletet találniuk. Segítő — mindenütt és mindenkit üdvözítő — válasz sajnos máig nincs (.tálén nem is le- hét) ezekre a kérdéseikre. A korábban számtalan nagy. ívű kísérletet irányító közipont —, az egykori Népművelési Intézet mai jogutódja az Országos Közművelődési Központ — képtelen megfelelő javallatokkal szolgálni.-Teljes körű reform kell, nemcsak formai, hanem tartalmi újjászületéssel!” — ezt sürgeti, őszintén a probléma lényegére mutatva a Magyar Népművelők Egyesületének legutóbbi, ötödik vándorgyűlésére készült tudományos elemzés. A feladat — mondja ki a szakmai érdekvédelmi szervezet munkaközösségének állásfoglalása — a népműve. löt munkának naprakészen, rugalmasan és érzékenyen követni kell a társadalmi változásokat, sőt azok motorjává kell válnia. Világos szavak, helyesen kijelölt célok. A hogyanra azonban igazán a múlt heti veszprémi tanácskozáson sem kaphattunk feleletet. TÁLÁN KORUNK ANYA. GI, szellemi, politikai fejlődé, sének széles körű — a közmű- veiődési munkát megalapozó — szociológiai elemzése hiányzik. Ha ezzel rendelkeznénk, talán szűnne a nyomasz. tó fogalmi káosz. Rájöttünk például: a népet (ás az egyént) nem kell már mindenáron, művelnünk. Nincs szükség az erőszakolt, költséges, de eredményt nem hozó Ismeretnyújtásra. Az arányokat azonban gyakran tévesztjük. A kínálatból időnként úgy tűnik: a nagyérdemű csak növényvé. dő-, szabó-varró, aerobic- és főzőtanfolyamra szeret járni. Ha szükség van. rá — sőt a hallgatóság forintjait is ál- dozza érte — indítsunk minél több közhasznú kurzust. De a népművelőknek hinniük kellene a meggyőzés erejében ... És mert nem nagyon hisznek, azért oly kevés ma már a jó író-olvasó találkozó, kiállítás, hangverseny. Nem a sokat kárhoztatott szisztémát sirám vissza. Amikor elsősor. ban a brigádnaplóba ragasztandó tépett jegyek miatt tűrte el a közönség az egy-más- fél óra „kínt”. A korszerűt hiányolom: a gondolkodás- és jellemformáló eszmecseréket, a gazdagító „nagy találkozásokat” a műalkotásokkal. E missziójáról — önön létének föladása nélkül — nem mondhat le a szakma, csak azért mert Esterházy Péter szerzői estjére nehezebb jegyet eladni, mint a 3+2 együttes koncertjére. „A nincs rá igény” — szervezői közhely; gyakran tehetetlenséget és igénytelenséget takar. Rendezni kellene végre a gazdálkodás problémáit is. Mindenekelőtt egyenlő lehetőséget adva a bizonyításra. Értékzavart szültek a korszerű, de joghézagos rendelkezések. Ilyennek köszönhető például, hogy léteznek jó karban lévő, fölszerelt, városiközponti intézmények, amelyek — egy jdszándékú döntés okán —, rátérhettek a nem csekély egyéni jövedelemmel is kecsegtető, új típusú vállalkozási rendszerre. (Az, hogy mi számítható alaptevékenységnek egy létesítménynél; máig nincs igazán tisztázva!) Másutt pedig, ahol legalább annyira szükség lenne a megújuló aktivitásra., a jő ötletekre, a helyi demokrácia fejlesztését is segítő kezdeményezésekre, nem vezethették be ugyanezt, mert évtizedek óta költségvetési hiánnyal mű. ködik a létesítmény, vagyis mert szegény, s a támogatások osztásánál hátul állt a sorban. NINCS LÉNYEGES ELŐ. REHALADÁS a szakember, képzés, a bérrendezés, a népművelők életfeltételeinek alakulása terén sem. Furcsa: szakmai érdekvédelmi szer. vezet akad már több is (bizottságokkal, albizottságokkal, tisztségvisel őkkél és bürök. íg; ráciával), töhbször is átszervezték a vezető szakmai in- ' * tézményeket, sokasodnak a tanácskozások —, az alapprob- B lémák azonban maradnak. VESZPRÉMBEN TEHÁT az optimisták értekezletét rem. S dezték. Az ott született hatá- H rozatok nem döntötték ugyan le a falakat, de a gondok, és persze az ötletes próbáikozá- B sok hallatán talán erősödött a §H népművelők hite és bizalma, gi Meggyőződhettek róla — sok sikeres kezdeményezésről is hallva —, hogy szüksége van társadalmunknak a népművelőkre. Segítenünk kellene S a demokratizmus kibontakoztatását, az embereknek az új viszonyokhoz, feladatokhoz való alkalmazkodás át; a tu- < ' domány és a technika Új ered- B ményeinek a gyorsabb elter- Ä jesztését, vagyis az innovációt. ff§ Az eddig oly gyslkran kudar- §p cot valló kultúraközvetítők Hj ezen a területen, találhatják fjg meg igazi helyüket abban a |j| társadalomban, amelynek lé. tűiket köszönhetik. Farkas P. József * NÍVÓDÍJAS HA RT AI NÉPMŰVÉSZ A bútorfestő nem pihen A Duna—Tisza közi Idegenforgalmi Bizottság másodszor hirdetett pályázatot a művészileg igényesebb és értékesebb népművészeti tárgyak készítésére. A Népi Iparművészeti Tanács és a Képző- és Iparművészeti Lektorátus zsűrizte a pályaműveket. A hariai Himpelmann Péter is nívódíjat kapott. _Himpelmanin Péter bútorkészí- (Méhest Éva tő és bútorfestő. Esetében e két- felvétele) tő elválaszthatatlan. S az sem különíthető el, hogy művészként őrzi a német nemzetiségiek népi mesterségét, A Népművészet Mestere hetvenkét esztendős, ma is nyughatatlanul alkot műhelyében. Jártam már nála. Csodáltam remek bútorait, a kékre festett darabokat, a gyönyörű motívumokat. És szorgalmát. Most, amikor ismét felkerestem, azt. hittem, egyből odatalálok. Olyan magabiztosan szedtem a lábaimat a Kossuth utcában, hogy mégiscsak elmentem a háza előtt. Az is lehet, elkalandoztam egy kicsit gondolataimmal, mert még mindig a nagyközség éttermének roskatag berendezése, asztalai, székei jártak az eszemben. Nem tudtam egymás mellé illeszteni a kérőét: az éttermi „egyenbú torokat” és Himpelmann bé"c.' szekrényeit. Ég és főid különbség! A mestert természetesen a műhelyben találom. Jól van., örülök, még mindig alkot az idős népművész — nyugtázom magamban. t — Vasárnap mindig elhatározom, hogy nem teszem be a lábam többé a műhelybe. Felveszem az ünnep 1 cruhámat, s kimegyek az utcára, de nem tudok sokáig diskurálni. Nem bírom ki, visszatérek a bútorokhoz. Azon töröm a fejem, mit ' hogyan lehetne szebben, jobban csinálna. Az ecset is előkerül... Nem sokat pihenek. Mások kinevetnek, mit akar ez a Himpelmann, minek töri magát? Csak nem szeretne meggazdagodni ? Tudja, kis község a miénk, nemigen figyelnek fel az emberek a „művészkedckre”. A „boltot” persze észreveszik. Széo nyugdíjam van, kereotem egy kis pénzt is, nem aks.rcik én meggazdagodni. Tudja mit szeretnék? Azt, hogy legyen folytatója ennek a mesterségnek. A hagyományt tovább kellene adni, de nemigen van kinek. Az egészségem vacakol. gyakran elmegyek az orvoshoz. A műhelybe persze akkor is benézek, várnak a bútorok. Higgye el. sznote meggyógyulok, ha leülök festeni. S akkor vagyak boldog, ha elkészülök ©gy-egy darabbal. Bár, hosszadalmas munka... — Kitől tanulta e mesterséget? — Tizenkét évesen szegődtem el inadnak Haffmannékhoz. a festőműhelybe. A mai gyerekek el sem hiszik, hogy milyen kemény időszak veit a tanulás ideje. Reggeil öttől este nyolcig talpon kellett lenni. Tizenkét órát kellett dolgoznom, hogy egy pengő húszat megkeressek. Hogyan lestem el a titkokat? Behívtak a festőműhelybe, s figyeltem. A festékeket mindig nekem kellett keverni, az alapanyagot úgyszintén én készítettem el. Amikor meghalt a mesterem, rámszaikadt a munka. Megrendelő bőven akadt, hiszen Hartán a festett bútor volt a stafírung. Csak ezeket a garnitúráikat vették. Szegény embernek nem tellett többre. Ma pedig? A padlásokról kerülnek elő a hajdanáin készült bútorok, ismét értéket látnak benne. Ezért van nekem sok munkám most is. Jön a művész úr, javítsam már meg a törött székeit. Betérnek a külföldiek, s már vinnék is a szekrényt. Jöjjön, megmutatom, most készülteim el két szekrénynyel. Egy karmester rendelte, az NSZK-iba viszi. — Kíváncsi vagyok, mennyit érnek? — Egy darab negyvenezer forint. De több évig dolgoztam rajta ... Járt nálam egy német turista, aki kétezer márkát adott egy ilyen szekrényért. A devizát Kalocsán. fizette be a bankban, hozzám csak a papírokkal tért vissza. Vitte, boldogan. — Térjünk vissza pletútjához• — 1835-ben megnősültem, önálló kisiparos lettem. Jött a háború, utána Dunaújvárosban, építkezésen dolgoztam. 1954-ben kezdtem ismét iparosemberként szorgoskodni Hartán. Megcsináltam mindent, a koporsót, a modem konyhaszekrényt is. De a bútorfestés! A népművészet! Mindig alkotni akartam ... Du- navecsén 1962-ben alakúit meg a vegyesipari szövetkezet, ott kerestem a kenyérrevalót egy ideig. Ajtókat, ablakokat készítettünk, s a szabad időmben motívumokkal díszítettem a kisebb használati tárgyakat. Nem sokáig maradt titok, hogy mit tudok ... Hat éve mentem nyugdíjba, de csak elcsábítottak a helyi téesz- be. Nagyüzemi módon akarták a festett bútorokat gyártani, eredeti motívumokkal. De nem volt sikeres a vállalkozás, így két esztendő után abbamaradt az egész. Ott keresett fel Boross Marietta, aki biztatott: ápoljam a bútorfestő-hagyományokat. Előbb- utóbb zsűrizett darabok kerültek ki a kezem alól. A Népművészeti és Háziipari Szövetkezetnek ma is készítek bútorokat. Ezekből külföldre is jut: Kuvadtban, Hollandiában, Japánban, Franciaországban, az NSZK-ban megtalálhatók a Hartáról indult bútorok. Ja, és ötven dobozt szállítottam Prágába. A hazai népművészeti boltokban, is kapható har- tiai festett tárgy, csak scikan panaszkodnak, hogy egynéhány üzletet rendszertelenül látnak el a központi raktárból. A butikok is tele vannak kékre festett, díszes dobozokkal, s más apró tárgyakkal, de az giccs! A zsűrizett darabokat a népművészeti boltokban találja, azoknak ott a helyük. —. Mindenkinek tetszenek a dolgaim. Egy baj van csak, nem sokáig bírom erővel. Azt gondoltam, nem lesz akadálya annak, hogy társszerződést kössek egy asztalossal, aki a famunkát elvállalná, a festést, a díszítést pedig én végezném. Erről szó sem lehet, nem köthetek társszerződést, nem lehet bedolgozókkal sem dolgoztatnom. Kérdezem, hogyan taníthatnám meg akkor a mesterséget másokkal? Jártam az Iparművészeti Vállalatnál. a Generalartnál, szépnek tartották a bútoraimat, de exportról nem tárgyalhattunk. Egymagám nem tudok má.r nagyobb megrendeléseknek eleget tenni... Majd meglátja, egyszeresek kihal ez a mesterség. A lányomban bízom, ő szépen dolgozik. fest. de egy nő nem tud asztalosmunkát végezni! — Most nívódíjat kapott, ismét elismerték tevékenységét. — Akarat és érzelem kell hozzá. Megálmodom előre, hogy néz majd ki egy-egy darab, látom magam előtt a kész bútort. Persze, azért menet közben is változtat az ember... Az élet Is iütyen... Borzák Tibor EGY ÜZEM — EGY MŰEMLÉK Elkészült a skanzen első háza Tető alá került az első ház Székesfehérvár jövendő szabadtéri múzeumában, a rácvárosi skanzenben. A jellegzetes utcakép, valamint a népi építészet- történeti emléknek számító másfél évszázados rác porták megőrzésére az Ikarusz székesfehérvári gyára által kezdeményezett „Egy üzem — egy műemlék” mozgalom keretében 12 vállalat, illetve intézmény vállalkozott arra, hogy helyreállítsanak és gondozzanak egy-egy épületet. Elsőként a kezdeményező Ikarusz kollektívája állított helyre egy 150 éves portát. A hosszabb idő óta lakatlanul omladozó házak nagyon sok munkát adnak új gazdáiknak. Majdnem mindegyik rászorul arra, hogy új tetőszerkezetet készítsenek, újra nádazzák a tetőt, kijavítsák a falak hibáit, közmű- vesítsék az épületet, elkészítsék a régi ajtók-ablakok hasonmásait, s rendbehozzák a környezetét. A tervek szerint 1988-ig végeznek a rekonstrukciókkal, s az új funkcióknak megfelelően be is rendezik a házakat. Nem lesz holt múzeum a rácvárosi skanzen, a helyreállításra vállalkozók ugyanis ötletesen hasznosítják a portákat. A KIOSZ Fejér megyei szervezete például ipartörténeti múzeumot rendez be, az Albaker .halásztanyát nyit az öreg falak között, de helyet kapnak a rácvárosi házakban klubok és szakkörök is. Bemutató ma este Már 1918-ban tervezte Kálmán Imre a Marica grófnő szövegkönyvének megzenésítését, de nem tudott megbarátkozni a szövegkönyv túlságosan is naiv fordulataival. Félretette és „megírta” a Hajadért. A szövegkönyvírók ezután végre ipegfogadták Kálmán Imre javaslatait és átdolgozták a librettót. Többször játszották Kecskeméten is az 1924-es ősbemutató után a kellemes muzsikáló operettet. Az újabb, ma esti bemutatót Hegyi Árpád Jutocsa rendezte. A főbb szerepekben Magyar Máriát, Nagy Annamáriát, Csizmadia Lászlót, Tarján Pált, Kővári Juditot, Saárossy Kingát, Sirkó Lászlót és Horváth Károlyt láthatjuk, hallhatjuk. A díszleteket és a jelmezeket Szakácsi Judit tervezte, a zenekart Kézdi Zoltán Pál vezényli. Irányjelzö Ha havas, jeges, csúszós az úttest Novembertől fel kell készülnünk a téli közlekedés kellemetlen jelenségeire. Nem véletlen, hogy sok járművezető fél ezektől, mert az őszi-téli gépkocsizás nagy figyelmet, óvatosságot és figyelmes vezetést követel. Az olyan gépkocsivezetési manőverek, amelyeket nyáron, száraz úttesten biztonságosan hajtunk végre, nem alkalmazhatók mindenesetben a csúszós utakon. A nedves, havas, jeges utakon a gépjármű- vezető minden hirtelen mozdulata (fékezés, gázadás, sebesség- váltás, kormánymozdulat) a kerekek megpörgésével, a kocsi megcsúszásával, megfarolásával közvetlen veszélyt kelthet. Ezért nyugodt ütemben, egyenletesen vezessünk, s ügyeljünk rá, hogy ne érjen semmi, ítéletünket és akaratunkat megbénító meglepetés. Kis sebességgel Száraz útburkolathoz képest a tapadási tényező akár tizedrészé- re is csökkenhet, az autó úton tartása csak egészen kis sebességgel lehetséges. A kocsi hirtelen gázéi vételnél — a motorfék hatására — is megcsúszhat. Az indulás is csak finoman csúsztatott tengelykapcsolóval sikerülhet, mert a megcsúszó kerekek a járművet elviszik az út lejtése irányába. A manőverezés rendkívül nehéz, mert a hirtelen és erős kormánymozdulatoknak az autó nem engedelmeskedik. Sár és jégborda Elsősorban földutakon okoz gondot a sár, de mezőgazdasági területek közelében is, ahol a járművek a sarat felhordják a szilárd burkolatú utakra is. A közlekedő járművek a sárból hosszirányú bordákat hoznak létre, amelyek megérintése is veszélyes lehet a jármű stabilitásvesztése miatt. Leküzdése, keresztezése áttöréssel oldható meg. A téli utak talán legveszélyesebb jelensége a jégborda. A közlekedő járművek kerekei nyomot járnak ki az úton, a nyom mellett hosszirányú ‘ jégborda keletkezik, ami egyre „hízik”, egyre szélesebb és magasabb lesz. Olykor az út úgy néz ki, mintha többszörösen bogárhátú lenne. Olyan úton, amelyen a jégbordákat főleg teherautók alakították ki, személygépkocsival különösen veszélyes közlekedni, mert' a nyomtávkülönbség miatt a személygépkocsit ■ valamelyik jégborda állandóan dobálja. Sokszor előfordul’, hogy személygépkocsival ki sem lehet jutni a kijárt jégbordák közül, menni kell közöttük, mint a sínen. Ha a jégborda viszonylag alacsony, leMa, amikor a modem technika eredményeként biztonságos, üzembiztos, kényelmes gépkocsiban üthetünk, s a szükséges karbantartás, kezelés az elképzelhető minimumra csökkent a konstruktőrök folyamatos erőfeszítése nyomán, gyakran még erről a minimumról, az idejében végzett és mindenképp megtérülő gondoskodásról is elfededkezünk. A mai jármű — beszéljünk most csupán a személygépkocsikról — üzemeltetése nem kíván különösebb szakismeretet, csupán néhány idejében rááldozott percet, vagv néhány munkaórát ' egész évben. Kellő felkészülés után télen is a nyári forgalom- és üzembiztonsággal autózhatunk, csupán néhány apró fogást kell elsajátítanunk, vezetési módunkon tudatosan kicsit változtatnunk. A hűtőrendszer. A mai járműveket gyárilag —30 Celsius-fok alatti hőmérsékletig fagyálló folyadékkal töltik fel. Ellenőrizni azonban feltétlenül kell, mégpedig a fagyos éjszakák várható beállta előtt. Ki tudja, hogy mi történt? (Például javítás után az újra feltöltésnél a fagyállót vízzel pótolták). Ha járművünk fűtésének radiátora a motortérben csapokkal zárható, nyitható, azt természetesen ki kell nyitni, s utána célszerű ellenőrizni, hogy a nyár alatt nem történt-e valami, ami tömítetlenséget vagy más hibát okozhatott. Indítás. Nem kell sok fantázia ahhoz, hogy felidézzük elmúlt telek gyakori látványát: az autót toló, húzó, kurblizó, akkumulátort cipelő, meleg vizet locsoló boldogtalanokat. A jó autó elindul. Legfeljebb azért látunk sok küzdése, a keresztezés módja az átrántás. Áttörés, átrántás Az áttörés trükk a kormánykerékkel: a biztonság érdekében. Ha a latyakbordát, sárbordát kis szögben próbáljuk keresztezni (például sáwáltásl^or, előzéskor), a borda olyan mértékben megdobhatja az autót, hogy az ismételt stabilizálás még magasfokú vezetéstechnikai vezetés mellett xis eredménytelen maradhat, mert az autó előbb hagyja el az utat, vagy ütközik más járművel. Az áttörés nem más, mint a latyakborda, sárborda keresztezése nagy szögben, a kormánykerék hirtelen és határozott oda-vissza rántásával. Az autó „természetes” pályájába lényegében beiktatunk egy hirtelen, szinte szögletes „pályamódosítást”, amivel az autó egyik oldali kerekeit mintegy áttesszük a veszélyes bordán. Áttörés közben az autónak erőre van szüksége, tehát célszerű visszakapcsolni. A művelet végrehajtása inkább gázadással célszerű, a gáz elvétele tilos. Ha olyan hideg az idő, hogy a borda megfagyott, nemcsak a gázelvétel, hanem a gázadás is kerülendő. Keményre fagyott latyakborda, sárborda áttörésével nem érdemes kísérletezni, mert az többnyire olyan magas és széles, hogy mindenképp megdobja az autót. Az átrántásnak ugyanaz a célja és lényegében ugyanaz a végrehajtása, mint az áttörésnek. A kissé módosított elnevezést az indokolja, hogy az átrántást a jégbordáknál alkalmazzuk; ezt nem lehet áttörni, mint a latyakbordát vagy sárbordát. Az eddigiekből is kitűnik, hogy a síkos úton való közlekedés alap- feltétele a látási és útviszonyoknak megfelelő vezetéstechnika. Sok járművezető áltálában fenntartással kezeli a síkos úton való közlekedést. Sokan rettegnek az ilyen útviszonyok melletti közlekedéstől. Síkos úton az alacsony áttételű fokozatban a hajtókerekek könnyen „kipörögnek”, s az autó oldalvást csúszik. Ha ezt tapasztaljuk, azonnal vegyük visz- sza a gázt, de ne hirtelen. A hajtókerekek további pörgetésével a kívánt irányba már úgysem juthatunk el. Mit csináljunk ilyenkor? Kezdjük elölről az indulást, de most már finoman, lassan, fokozatosan növekvő gázadással próbálkozzunk. Ha ' így sem megy, akkor kapcsoljunk egy sebességi fokozattal feljebb. A tengelykapcsolót a súrlódási pontban először megtartva, majd finom csúsztatással kezdjük a pedált lassan felengedni. Csaknem biztos, hogy így már sikerül elindulni. makacskodót, mert az autó nem volt elég rossz ahhoz, hogy meleg időben se induljon el. Ahhoz, hogy járművünk megfelelően induljon majd a —15, —20 Celsius-fokos hideg éjszaka után is, kifogástalanul, működő akkumulátor, gyújtóberendezés, jó általános állapotú motor és önindító is- kell. Ennek érdekében tél beállta előtt célszerű ellenőrizni a gyújtási időpont helyességét, a megszakítók és a gyertyák állapotát. Amennyiben az akkumulátor indítókapacitása hidegen megfelelő, a motorolaj jó viszkozitású, nem túl sűrű, csupán arról kell gondoskodni, hogy a jó akkumulátor fel is legyen töltve. Ez váltóáramú generátoros kocsinál általában nem gond. Dinamónál, vagyis egyenáramú áramfejlesztőnél (például régebbi Trabantok) azonban kis fordulatszámok esetén — a hosszabb téli lámpahasználat miatt — belvárosi üzemben több is lehetett az elektromos fogyasztás, mint a .töltés. Ilyenkor a hetenkénti rátöltés segít és több ellenőrzés szükséges. Télen a komoly veszélyt csak a tüzelőanyagba került, vízből keletkező jégdugók okozhatják, melyek ellen a régi recept, a benzintankba öntött némi (néhány deci) spiritusz segít, no meg a vízzsák tisztítása. Gyakran olyan egyszerű hiba, mint a tanksapka szellőzőnyílásának befagyása okoz fejtörést, igaz, nem az indulásnál, hanem 10—20 kilométer megtétele után, amikor a tankban keletkező vákuum ellenében már nem szív az AC-pum- pa. Útkereső közművelődés Átállás téli üzemre
