Petőfi Népe, 1986. november (41. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-26 / 278. szám

\ 4 ö PETŐFI NÉPE % 1986. november 26. IGAZSÁGOT OSZTANI ÉS ÖRÖMET SZEREZNI Bíró—ecsettel a kézben Egy grafológus ébresztette rá, hogy érdemes lenne foglal­koznia a festészettel, mert kézírása tehetségéről árulkodik. A polgári ügyszakos bírónő — aki több mint egy évtizede dol­gozik a kiskőrösi bíróságon — úgy vélte, ez csak tréfa lehet, hiszen addig soha sem fogott ecsetet a kezében. De nyolc év­vel ezelőtt megpróbálta. Tóth Sándorné dr. Lajó Máriának hívják. Az írásszakértő véleményének helyességét ma már képei igazolják, melyeken gyermekkori tanyai emlékei és környe­zete elevenedik meg. A tájakat, embereket szemébe zárja és az álmatlan éjszakákon vászonra, farostra viszi. Az alkotás számára a megnyugvást jelenti. Nem csak magának fest. Több kiállításon — Szegeden, Im- rehegyen és Jugoszláviában — is bemutatkozott a közönség előtt. Legközelebb Budapesten, az újságíró-szövetségben lesz kamaratárlata. Időközben tagjai közé hívta a szegedi postás képzőművészeti közösség. • Tóth Sándorné dr. Lajó Mária Képeit Raán Lajos festőművész értékelő szakvéleményében rtiű- vészi produkciónak minősíti. Ez annál is inkább figyelemre méltó, hiszen dr. Lajó Mária minden előtanulmány és segítség nélkül fest. Számára azonban nem csak ez az egyetlen módja annak, hogy szabad idejét hasznosan töltse el. Szívesen foglalkozik kézírások tanulmányozásával, és saját be­vallása szerint a sütést-főzést még a festésnél is jobban szere­ti. Gyerekkora óta szívesen és gyakran dolgozik a kertben, szőlőben. Szinte megfoghatat­lan, miként győzi energiával és idővel ezeket az elfoglaltságokat. Céljairól így beszél: — Mun­kámat, a bírói hivatást megértés­sel, türelemmel, a tőlem telhető legjobb tudással igyekszem vé­gezni. Minden döntésért átérzem a felelősségemet, és ez mind el­mélyültebb munkára ’ ösztönöz. A festészetben is szeretnék töb­bet nyújtani, hogy örömet sze­rezzek az embereknek. Farkas Andrea © Az út vége című festménye. HONISMERET — HELYTÖRTÉNET A bajai éremgyűjtők „Eremnek nevezzük azokat a fémből készült kerek, az emberi tenyérben elférő kisplasztikái al­kotásokat, amelyeket bizonyos történelmi, politikai, társadalmi események megörökítésére vagy egyes személyek tiszteletére, ön­tés vagy sajtolás alkalmazásával ■készítettek” — írja Káplár Fe­renc á numizmatikáról szóló könyvében. Nem kétséges, hogy Bartos Endre alkotása Baja tör­ténetének igen fontos eseményét idézi fél: a város kiváltságleve­lének adományozását, majd meg­erősítését, A török uralcm alól Baja is — Budavár után nemsokára — 300 esztendővel ezelőtt szabadult fel. A törökök kivonulása után bu- nyevácok és szerbek telepedtek le a városban, és a térség kivált a határőrvidékből, a letelepedett katonaság egy része azonban itt maradt, mezőgazdasággal, kézmű­iparral, kereskedelemmel foglal­kozott. Bajai' területén 535 ház­tartás, 6 fogadó, 10 sörfőzde, 2 szeszfőzde, 1 malom és 199 kéz­művesüzem találtatott a korabeli adatok szerint. A lakosság több­ségét kitevő szerbek és bunyeivá- cok mezővárosi rangot, illetve az ezzel járó jogokat és kiváltságo­kat kérelmezték a császártól. I. Llpót az 1696. december 24- én kelt pátensében Baját mező­várossá nyilvánította, lakóinak megadta a szabad bíró- és ta­nácsválasztás jogát, és más ki­váltságok mellett évi hárem Vá­sárt engedélyezett. Bartos Endre érmének előlap­ján a kiváltságlevelet adományo­zó I. Lipót és az azt megerősítő III. Károly arcmása látható. Mindkét uralkodó ábrázolása a hagyományokon alapul, de a mű­vész nem utánozza az egykorú metszeteket, hanem ■kiegészíti — saját történelmi tanulmányainak eredményeként — igen jól sike­rült jellemrajzzal. A körirat szö­vege — „I. Lipót adományozta, III. Károly megerősítette” — a másik oldalon így folytatódik: „Baja mezővárosi kiváltságleve­lét”. Ezután szokás szerint a ki­bocsátó egyesület neve követke­zik: MÉE (Magyar Éremgyűjtők Egyesülete) bajai csoportja, 1986. A hátlapon Ádám és Éva, a bib­liai első emberpár jelenete, az őket megkísértő kígyóval, még­pedig azért, mert az adomány­levél — mint említettük — de­cember 24-én kelt, azaz Ádám, Éva napján. Az alkotó tu­datosan nem utánozza sem a régi, sem az új városcímert: a 'miniatűr dinamikusan, drámai 'feszültséget teremtve adja vissza 'a dönteni kényszerült, de a kö­vetkezményektől megrettenő em­ber konfliktusát. Bartos Endre: A mező városi ki vált ságié vél Amint Becherer .Károly — aki az éremterv megvalósulásáért 'nagyon sokat fáradozott — el­mondta, az éremgyűjtő csoport régi vágya vált valóra az első érem megszületésével. Növelte a felelősségüket, hogy a magyar éremművészet nagy klasszikusá­nak, Teles Ede szülőhelyének múltját kellett ábrázolni. Arról, hogy a város történetének me­lyik pillanata legyen a téma, élénk vita folyt, abban a tekin­tetben azonban, hogy a megal­kotásra Bartos Endrét kérjék fel, kezdettől fogva egy véleményen voltak a kör tagjai, hiszen a mű­vész itt él, és már száznál is (több éremmel bizonyította kivé­teles képességét. Az első érem nagyon szép lett. Arra azonban kevesen számítottak, hogy szer­te az országban nagy lesz iránta ez érdeklődés, hogy szinte a ki­bocsátáskor gazdára talál minden példány. ► Gál Zoltán KÖNYVESPOLC Válaszkeresés létkérdéseinkre Köpeczi Béla: A magyar kultúra útja (1945—1985) KÉPERNYŐ Rabszolgasors 1986-os hivatkozások is van­nak tudós művelődési miniszte­rünk, Köpeczi Béla új könyvé­ben ; tehát példás gyorsasággal jelentette meg a Kossuth Könyv­kiadó. A kötet a tíz évvel ezelőt­ti változat kiegészítése: a leg­újabb jelenségekről is megalapo­zott áttekintést ad. Köpeczi Béla mint kultúrpoli- tikus abban lenne „érdekelt” — gondolhatná valaki —, hogy az elmúlt évtizedekről afféle öniga­zoló számvetést adjon, hiszen a szerző maga is jelentős részt vál­lalt különféle párt- és állami posztokon a' magyar kultúra fo­lyamatainak irányításában. Csak­hogy politikánk — különösen az utóbbi harminc esztendőben — nyílt és őszinte, kritikus és ön­kritikus elemzésekre törekszik, s nem tehet mást a kultúrpolitika művelője sem. Kultúraértelmezése teljes, ép­pen ezért korszerű: a termelési és szellemi kultúra egyenrangú tényezőként van benne jelen; s marxista—leninista módján az osztá'ykülönbségek hatására is figyelemmel van Köpeczi Béla. Jól látja a tudományos-techni­kai forradalom kedvező és ár­talmas következményeit korunk tőkés, valamint szocialista tár­sadalmaiban, földgolyónk egészét illető vonatkozásokról beszél művelődésfilozófiai megalapo­zottsággal. Ennek során fejti ki a korszerű általános műveltség tartalmával kapcsolatos vélemé­nyét: alkotórésze ennek „a nyel­vi képzettség, a matematikai gon­dolkodás, a szintetikus termé­szet- és társadalomtudományi is­meret, az esztétikai élmény, a testkultúra és a manuális gya­korlati készség. Az említett ele­mekből összetevődő kultúra nem természettudományos vagy hu­mán, hanem egységes jellegű, s az egyes elemek helyét a világné­zet alapján lehet meghatározni.” S mindez — távlataiban — nem a kevesek elitkultúrájaként va­lósul meg fokról fokra; Köpeczi Béla végső soron derűlátó a tö­megkultúra — a többség .kultú­rájának — esélyeit illetően. Lát­nunk kell azonban — figyelmez­tet a könyv — e célkitűzés va­lóra váltásának számos akadá­lyát. A tanulmány korszakolása meggyőző, bár az 1949-től 1968- ig terjedő szakasz egyneműnek láttatása első pillantásra kétség­kívül zavaró. Ám Köneczi Béla a részletesebb tárgyalás folya­mán — helyesen — föloldja ezt az ellentmondást, és 1949—1956 között végül is egv .^'periódust” tart számon. Fo'vtonossö/g és mess^akítottsá.'» értelmezése itt g legnehezebb feladat, hiszen | korszak művészetoolitikáiában „egyszerre jelentkezett: például a sematiznuis elleni harc itfinve és a kritikai szemlélet háttérbe szorítása, a szocialista realizmus egyoldalú értelmezése, s ugyan­akkor a különböző stílusirányza­tok lehetőségének felvetése”. S meghatározó érvényű a későb­biekre vonatkozólag, hogy a mar­xizmus elterjedése is épp erre, eltorzításának időszakára esett. Elvitathatatlan fegyvertény — bizonyítja Köpeczi Béla —, hogy a felszabadulás után sikerült kialakítani az alapműveltség de­mokratikus iskolai bázisát, de nem fér kétség ahhoz sem, hogy az 1961 óta szakadatlanul zajló oktatási reform ellentmondások sokaságával jár. Népművelésünk koncepciója immár másfél évti­zede a szélesebb érvényű, aktív részvételt feltételező közművelő­dés korszerű gondolatrendszerére cserélődött, de — mutat rá Kö­peczi Béla — ez a lépésváltás elhúzódott, és utóbb az anyagi feltételek romlása hatott, rá kedvezőtlenül. Önkritikus-és kri­tikus méltatása a hatvanas évek­től napjainkig terjedő szakasz­nak, egyszersmind politika és kultúra, politika és ideológia megszívlelendő elemzése szüle­tik meg Köpeczi Béla tanulmá­nyában: „A szövetségi politika sikere azt eredményezte, hogy a szövetségesekkel nem illett vi­tázni’ ideológiai problémákról. Az irányzatok szabadsága pedig azt hozta magával, hogy az avantgárd és a neoavantgard ki­sajátította magának a korszerű­ség jelszavát. Mindennek az lett a következménye, hogy a mar­xista esztétikai elvek és az iro­dalmi, művészeti gyakorlat kö­zött szakadék támadt.” S elma­radt a művelődéspolitika intéz­ményrendszerének, működésé­nek gondos felülvizsgálata1, re­formja. Pedig e terület értelmi­ségi kötelezettsége — szépen mondja Köpeczi —, „az embert foglalkoztató létkérdésekre” adandó válasz helyessége ezen is múlik. Mi az általános követelmény, mérce ebben a tanulmányban? Az értelmiségi szemlélet, a kri­tikai szellem igénye; világnézet, magatartás, életmód kölcsönha­tásának megmutatása. Hangos szóval figyelmeztet arra, hogy az anyagi ráfordítás növekedésének hiánya — mind az egyén, mind a társadalom szintjén —- jóváte­hetetlen. veszteségekkel járhat a kultúrában. S meggyőz arról is, hogy művészet, művelődés gya­rapodó kínálata önmagában még nem jelenti az értékek ezzel ará­nyos terjedését. Tenni- és javíta­nivalónk bőven akad tehát, ha szégyenkezésre nincs is okunk. Köpeczi Béla tanulmányát igen gazdag statisztikai függelék s hasznos bibliográfia egészíti ki. (Kossuth Könyvkiadó, 1986.) E cikk megjelenésének nap­ján nyugodtan és bizonyosan elé­gedetten, ítér nyugovóra hazánk lakossága. Noha hétfőn reggel még ti­tokzatos és fenyegető rejtélyek izgatják honfitársaink többségét, noha a ravaszul kihegyezett tör­ténet csütörtökön látott részé­nek utolsó képsorai valósággal letaglózták a szende rabszolga­lány sorsáért aggódókat, biztos­ra vehető, hogy mindenki meg­kapja a magáét. A jók az őket megillető boldogságot, a gazem­ber gonoszok büntetésüket. Miből gondolom? Mert a Rab- szolgasors az amerikai szórakoz­tatóipar bámulatos leleménnyel készített terméke, ami a látot­tak-hallottak átéltebb, átgondol­tabb szemlélésétől elszokott száz­ezreket valósággal odacövekel a képernyőhöz. ..Azt az érzést kel­ti, mintha valódi erkölcsi, kul­turális és érzelmi átmenetet je­lentene különböző élményvilá­gok között”, írta egy hasonló so­rozatról a tekintélyes kritikus. ■ Kétségtelenül az utóbbi évek­ben vetített szórakoztatóipari ter­mékek közül ez a Bernarda Gui- mardes regényéből összeállított film a legügyesebb, a legrava- szabb. A mindig festői öltözékű, mindig frissen borotvált, re­ménytelenül szerelmes földesúr felé fordulna a közönség rokon- szenve. ha Leoncio nem volna fe;ehúbiái*ól a talpáig ördögien gonosz. <A gazdag, ám jólelkű biiymqsok. gyárosok az efféle törten,ot^yhen mindig »'nverték az áhított hölgy kezét, szívét, gon­doljunk csak a Meseautőra.) Nincs is más dolga a brazil úr­nak, mint a gonoszkodás és az epéskedés. Tehetetlen dühében azt csinálhat, amit akar, mert környezete nemcsak kiszolgálta­tott, hanem némileg bugyuta is. Rokon, barát, ellenfél olyan naiv, hogy hagyja magát — elnézést — átrázni, becsapni, félrevezetni, hogy nem hiszek a szememnek. Ravasz ügyvédek nyuszis együ- gytőséggel botlanak a gátlástalan rabszolgatartó primitív csapóéi­ba. Eddig csupán Isaura őrizte meg vele szemben emberi méltó­ságát. Tiszteletet érdemel állha­tatosságáért! Számító, önző em­berek között még gyönyörűbben tündökölnek az erény virágai. És még egy ilyen tehetséges, ilyen jóságos, ilyen szeretetre méltó lánynak is meg kell szen­vednie a rabszolgaság megaláz­tatásait, ezzel könnyezteti meg nézőit a Brazíliában száz folyta­tásban sugárzott történet. Fran­ciául tanulhat, tánc- és zeneta­nár okítja, divatszalont nyithat­na ruháiból, minden hiába. Még rabszolgatársnöit is" fölháborítja az aljas merény: fel kell mosnia a konyhát. • Lelkesen tapsolnék a brazil té­véfilmnek, ha csak azt sugallná, hogy a szabadság többet ér a vi­lág összes kincsénél. Isaurát azonban nem rabszolgasorsa mi­att sajnálhatják elsősorban, ha­nem beteljesületlen szerelme mi­att. Nyilvánvaló, az ügyek alaku­lását erőteljesen befolyásolják családi körülményei, a helyzeté­ből adódó kötöttségek, de tör­ténete egyúttal el is tereld a fi­gyelmet a nála összehasonlítha­tatlanul keservesebben sínylődő rabszolgákról, igaz — súgja a film i— Isaura majdnem fehér, igaz (— sejtetik a képkockák — különb osztályos társainál, de engem in­dulatosabban fölháborít tízezrek irobotcs nyomora. ( Ezért is mosolyogják meg so­kan a különösen a végefelé már nagyon kiagyalt, valószínűtlenné laposodó történetet. Mondják, egy tanárnő életében először po­fozta meg nagylányát, aki nem 'bírta elviselni, hogy kinevette a szökése előtt ellenségét megbu­nyózó szende hölgyet. Hiba volt a pofon, mert keve­sebb olcsó hatásvadászattal iga- zabb élményt adhatott volna ez a történet, amennyiben indokolt a kislány kétkedése, iróniája. Ám a diáklánynak is meg kellett vol­na értenie és éreznie: hogy si­vár korunkban rettenetesen vá­gyunk az érzelmekre. Annyi go­noszság, annyi számítás, annyi erőszak zúdul ránk naponta a képernyőről,, hogy kiéhezett a közönség valami másra, vagy ilyennek mutatott emberibb ügyekre. , ' Feledkezzünk meg a történet hamis kérdésfeltevéseiről, való­színűtlen figuráiról, képtelen for­dulatairól? Tekintsük inkább mesének a sokak szívevágyát kifejező tör­ténetet. Mesének, ahol minden meetörténhet. ahol a jószivű kö­vérkés szakácsnőt. még véletlenül sem látjuk sütni-főzni. mesének; az igazság Cslpkerózsikáia előbb- utóbb megleli életre csókoló lo­vagját. mesének, amelyben még élnek-szépülnek Isaiurák és bol­dogok lesznek végül Is. amíg vé­get nem ér a sorozat. Heltai Nándor Kiállítás Szovjet-Kazahsztánról A turisták tízezrei, köztük egy­re több magyar látogató, keresik fel évente Kazahsztán csodálatos vidékeit, hogy gyönyörködjenek a hófehér hegyek, a beláthatatlan sztyeppék, az azúrkék tavak és folyók, a pompás városok, a vi­rágzó kertek látványában, hogy megismerjék a 70 éves Szovjet- .Kazahsztánt. Mégis csak kevesen juthattak el ebbe a hazánkénál harmincszor nagyobb területű köztársaságba. A Budapesten megnyílt kiállítás némi ' pótlást adhat azoknak, akik szeretné­nek megismerkedni a távoli, de hozzánk mégis közelálló terület népével. A Szovjet Kujtúra és Tudomány Házának szinte vala­mennyi terme tükrözi Kazahsztán természeti szépségeit, a gazdaság, a tudomány, a művészet, a sport terén elért eredményeit. , Budapesten járva érdemes fel­keresni a Bemutatjuk Szovjet- Kazahsztánt című kiállítást, amely december 1-jéig tekinthe­tő meg. NEHÉZ KÉRDÉS ',! gy kezdődött, hogy oda­jött hozzám a gyerek; meséljem el neki, ho­gyan született. Éppen barká. csoltam valamit az udvaron, meg különben sem akarok be­leavatkozni az oktatási re­formba ... Elküldtem hát az anyjához, mesélje el ő. Végté­re is 6 jár szülői értekezletre, sőt tagja is a szülői munkakö. zösségnek. A múltkor is a ne­jem gyűjtötte össze a pénzt az osztálykirándulásra. Még sza­badságot is vett ki, hogy elkí­sérje a gyereket társadalmi munkában. Mit tudom én, mi van az új tantervben... Ez­alatt a kólléaanői 563 forintot kerestek a géemkában. No. de nem panaszkodom, mert még azt hihetik, hogy anyagias va­gyok. Pedig hát azért a piros pontért nem sokat adnak a közértben. A mi családunkban demokrácia van, jona van hoz­zá. tegye... Amint igy morfondíroztam magamban, egyszer csak jött ám az asszony, felháborodva, miért uszítom rá a aver eket ilven hülye kérdésekkel? Egy ideig gondolkoztam, fölk.ap. jam.e a vizet, vagy se. vénül úgy döntöttem, politikusabb, K. Zs. ha nem strapálom magam. Majd holnap a gyárban leto­lok valakit Csak ennyit vála­szoltam; — Te voltál ott, édesem, ne. ked illik tudni... — Jó, jó — mondta ő —, de hát azt úgyse értené meg a gyerek. — Ne;kem azt mondta a nagyanyám harminc évvel ez. előtt, hogy a gólya dobott be a kéménylyukon. —' Hihihi... — fakadt han­gos mosolyra életem párja. — Berci, te hülyébb vagy, mint amilyennek látszol! Hol találsz itt a lakótelepen csak egyet­len kéményt is?! Gólya? Leg­följebb ha képeskönyvben lát. hat olyat, de azt is libának rajzolják. A nagymamák meg százötven kilométerre lak. nak... Csak nem mondhatom azt, hogy a távfűtőművek ajándéka!?... — Nono! — emeltem föl feddőleg a hangom. — A múlt­kor is nagyon megnézett az a pofa, aki hőmérőzni jött... .— Hát akkor magyarázd meg neki te! — toppantott a nejem, és a fejemhez vágta a partvist. Vacsora után odaültettem magam mellé a gyereket, és elkezdtem nevelni. — Tudod, édes fiam. az úgy volt, hogy édesanyáddal elha­tároztuk ... . — Most jön a szex? — csil­lant föl a gyerek szeme. — Mondom: elhatároztuk, hogy lesz egy. gyerekünk. Sem. mi szex! Leültünk, és megbe­széltünk mindent, Demok. ratikus alapon, ö is elmond, ta, mit szeretne, én is. Hóna. pokig tervezgettünk, beszél­gettünk. aztán... — Aztán jött a szex. Ezt meséld el. apu! — Mondtam már. hogy hagyj békén azzal a szexszel! Anyád is mindig ezzel öli az élete, met. Mi tisztességes, dolgozó emberek vagyunk, nincs időnk pornófilmeket nézni. — De hát akkor hogyan let. tem én? — pityeredéit el gyer­mekem. — Hát nem azt nyigyará- zom? A demokrácia nagyon fontos. Talán ez a legfonto­sabb az életben. Ott van pél. dául a mi gyárunk. A múlU kor munkásgyülést hívtunk össze, és meghallgattuk az emberek véleményét. Meg­mondtuk nekik, mindenki elmondhatja, mit tart a leg. fontosabbnak, úgy sincs pénz a megvalósítására. Ebből lett az ötéves terv. — És engem hány évre ter­veztetek, apu? — Butaságokat kérdezel, fiam... — Hát jó, látom, ma nagyon fáradt, meg ideges vagy. Tu. dód mit? A srácok majd el­mondják. hogyan születik a gyerek. Ök ehhez jobban érte. nek. Ti már öregek vagytok a szexhez. Mondd el inkább azt, mi az a demokrácia! Megvallom, kissé váratla­nul ért a kérdés. Akárhogy törtem a fejem, semmi nem jutott eszembe. — Tudod mit? — mondtam. — Beszéljünk inkább a szex­ről! T. Ágoston László ó

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents